Facebook Twitter Addthis

Élet a farkasok közt – Élet kómában

Könyvajánló 5 Felnőtt Dráma Kaland

Kóma. Egy olyan állapot, amelyben az ember eszméletlen, és csak Isten a megmondhatója, valaha is felébred-e, felépül-e belőle. De meddig lehet reménykedni, mennyi időt adhatunk magunknak arra, hogy tovább halasztgassuk egy ember halálát, tovább nyújtsuk ilyen módon az életét? Jodi Picoult ezzel a kérdéssel foglalkozik legújabb, magyarul a mai napon megjelenő regényében, a Magányos farkasban, mindamellett, hogy azt is bemutatja, milyen, amikor egy ember elmenekül a való világ elől, és a farkasok falkájában keres menedéket.

Könyvajánló 5 Felnőtt Dráma KalandAz igazi kérdés nem is az, miért vonultam ki a világból. 
Sokkal inkább az, hogy mi vett rá a visszatérésre.

A tizenhét éves Cara és neves farkasszakértő édesapja autóbalesetet szenved. A férfi kómába esik, a család élete örökre megváltozik. A fekete bárányként kezelt Edward is kénytelen hazatérni önkéntes száműzetéséből, hogy egyedüli nagykorú családtagként rendezze apja hátrahagyott ügyeit. A volt feleség időközben új családot alapított, de most neki is szembe kell néznie a múlt elvarratlan szálaival. 
Hármuknak kell meghozni a végső döntést, de van-e joguk istent játszani egy olyan időben, amit hosszú évek sérelmei árnyékolnak be? Hűtlenség, hazugságok, magány és kirekesztettség, ezekkel kell szembesülniük Jodi Picoult hőseinek, mielőtt határoznak életről és halálról…

Értékelés:

Több könyvet is olvastam már Picoulttól, és elmondható, hogy többnyire komoly témákkal foglalkozik, nem lepett hát meg ez a témaválasztás sem. Az igazat megvallva számomra az ilyen szépirodalmi művekbe kicsit nehezebb elmerülni, mint a lazább történetekbe, így nem lépett fel az általam „merengő effektusnak” hívott eset, amikor csak úgy „belezuhanok” a történetbe. Gyakran koncentrálnom kellett, hogy odafigyeljek az eseményekre, hosszabb ideig tartó olvasás során viszont sikerült felvennem a fonalat.

A történet több szemszögből mutatja be az eseményeket, többnyire Cara, a lány, Edward, a fiú, és Luke, az egyébként kómába lévő apa szemszögéből keresztül – akinek az emlékeit olvashatjuk dőlt betűkkel. Számomra a Luke nézőpontja volt a legérdekesebb és az ragadott magával a leginkább, hiszen mindig is érdeklődtem a farkasok iránt. Nagyon tetszett, ahogy Jodi bemutatja, milyen, amikor egy ember elmenekül a társadalom, a társadalmi nyomás és elvárások elől, hogy mindenkit hátrahagyva egy farkas falkával éljen tovább a vadon közepén az ő egyszerű, de őszinte szabályaik szerint. Ahogy összehasonlítja az emberek bonyolultságát és jellemét az állatokéval, elgondolkodtatja az olvasót, és ezt igazán tudtam értékelni. Ezeknél a részeknél nem igényelt nagy erőfeszítést, hogy beleéljem magam a történésekbe, és imádtam a farkasokról olvasni, sok érdekes dolgot megtudhatunk a könyv által a viselkedésükről, szokásaikról, szabályaikról.

A többi szemszög a jelenben játszódik, amikor is Luke már kómában van, a gyerekeinek pedig eltérő véleménye van arról, hogy mi lenne a helyes cselekedet ebben a helyzetben. Előjönnek a családi konfliktusok, és bár két különböző álláspontról olvashatunk Cara és Edward által, mégis, mivel mindkettejük szemszögéből olvashatjuk az érveléseket, mindkettejükkel egyet tudunk érteni. Gyakorlatilag az olvasó is döntésképtelenné válik, én azért mégis másik befejezésre számítottam – bár azért ismerhetném már Picoultot.

Azoknak, akik olvasták és szerették tőle pl. A nővérem húga c. könyvet, azoknak ez is egy érdekes olvasmány lehet, megvan ugyanaz a jellemző stílusa, mint az író egyedül írt regényeiben – érdekes, de én jobb szeretem azokat, amelyeket a lányával, Samanthával írt, lásd a Sorok közöttet.

Meglehetősen felkavaró, elgondolkodtató, szerteágazó történet, amely mind a természetkedvelőknek, mind a valósabb, filozofikusabb eszmefuttatások iránt érdeklődőknek kellemes olvasmány lehet. Kormegkötést nem írok.

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 5. Nagyon jó
Karakterek: A váltakozó szemszögek miatt mindegyiket meg lehet érteni és kedvelni.
Borító: Önmagában szép, de nekem annyira nem jön be, inkább egy falkát meg egy embert raktam volna rá.
Kinek ajánlom: A szépirodalom kedvelőinek, azoknak, akiket szeretnek National Geographicot nézni, akiket érdekelnek a farkasok, vagy Picoult rajongóknak.
+ pont: Mert nagyon tetszettek a farkas falkás részek.
- pont: Mert nem tudtam egyből belerázódni a történetbe és a vége miatt.

0 Tovább

Oculus - nem vagy ember, csak egy szem

Mit tennél, ha egy olyan világban élnél, ahol 40 körül mindenki megvakul? Ahol eladnak a szüleid, hogy egy idős ember szolgájaként a szeme lehess? Onnantól kezdve nem számítasz embernek, nem lehetsz többé a családoddal és nem lehetnek érzéseid. Onnantól kezdve csak egy oculus vagy.

5 Magyar Disztópia Young adult Könyvajánló Sci-fi FantasyMit ​tennél, ha tudnád, hogy egy napon elveszíted a nevedet, a családodat, a barátaidat, a jogaidat és jó pénzért egy vak Idős tudós mellé adnak oculusnak, hogy helyette láss és a nap harminckét órájából huszonhatban neki bámulj mikroszkópba?

Itt, Avalonon így megy. Akkor is, ha emiatt őrült szektások megpróbálnak felrobbantani, megutál a legjobb barátod, elszaporodnak a vágások a csuklódon… mert itt ez a rend.

A nevem Truth Dunn volt. Most már nem vagyok ember. Nem vagyok személy. Csak oculus.

*

Mit tennél, ha tudnád, hogy a legjobb barátod, egy lány, akit mindennél jobban szeretsz, rabszolga lesz? Végig tudnád nézni, ahogy tönkremegy? Hogy lassan megfojtja a rendszer? Mit éreznél, látva a híradóban egy robbantás helyszínén, mint szerencsés túlélőt?

Az én válaszom egyszerű. Én megpróbálnám kiszabadítani. Akkor is, ha nem akarja. Akkor is, ha nyakig véres leszek közben. Akármit is kelljen tennem.

A nevem Aoi Kane. És én nem fogadom el, hogy itt ez a rend.

*

Mit tennél, ha tudnád, hogy az Ellenséged, az, akinek a levadászására mindent feltettél, ott van az orrod előtt? Hogy még csak nem is tudja, hogy a világon vagy? Hogy elképzelni is képtelen, hogy mérgezett nyílvesszőként rohansz felé?

Én nem várok. Lecsapok rá, és eltaposom, ahogy érdemli. Bele sem gondolok, hogy mit ránt magával a semmibe.

A nevem nem számít. De mától én vagyok itt a rend.

Értékelés:

Néhány éve olvastam először az írótól az első könyvét (A. M. Aranth: Cleadur - Dobszó a ködben), és elárulom, hogy azzal kapcsolatban például vegyes érzelmeim voltak, mert az elején nagyon tetszett, a végén viszont teljesen kiütött és dühöngtem. Sok év elteltével úgy gondoltam, adok neki még egy esélyt, főleg, miután láttam, milyen jól fogadja a kritikákat, egyáltalán nem úgy, ahogy egyes nevén nem nevezett írók, és ez egyből felkeltette szimpátiámat. Eltelt hát pár év, lássuk.

Az Oculus már az elején várakozásaimon felül teljesített, kicsit úgy éreztem, mintha a Testbérlők egy alternatív változatába csöppentem volna (de csak az elején), élveztem ezt az új világot, leírást, és olyan gyönyörűségesen volt felvezetve az egész, mint bármelyik másik felkapott kortárs disztópiában – amik természetesen az én kis kedvenceim. Ebben a könyvben is több nézőpontból követhetjük végig az eseményeket, és őszintén ledöbbentem, hogy képes ennyire máshogy, egyáltalán más stílusban írni az író, de legjobban arra csodálkoztam rá, hogy férfi lévén a női nézőpontot mennyire élvezhető Young Adult stílusban adta elő! Egy ideig gondolkodtam rajta, hogy ez hogy lehetséges, nem rémlik, hogy férfitől olvastam volna ilyesmit, de aztán felülemelkedtem ezen, és belevetettem magam az olvasásba.

Tény, hogy mérföldekkel jobban tetszett, mint a Cleadur (bár nem olvastam A. M. Aranth minden megjelent művét), rengeteget fejlődött az évek során, és ha így megy tovább, a többi kötetére is rá kell vetnem magam. Kellemes, változatos olvasmány, egy újfajta disztópia. Persze, szimpatikus írókám nem hazudtolja meg magát a csavaros befejezéssel sem, amit tőle már megszokhattam :D, de annak örülök, hogy itt sikerült kicsit visszafognia magát, és nem erőltetett rám az utolsó 10-20 oldalon egy teljes világkoncepciót. Helyette szép, elgondolkodtató lezárást kapunk, és az érdekfeszítő epilógusban még a borító „hogyan készültjéről” is szerezhetünk némi információt (igen, én ezeket a „köszönöm ennek és ennek” részeket is mindig elolvasom a könyvekben, ki tudja, mik derülnek még ki).

A karakterek jól kidolgozottak, de legfőbb erényük, hogy változatosak, mindegyik jól megkülönböztethető külsővel és jellemmel bír, van kit megkedvelnünk és találgatnunk, hogy vajon XY és Z valójában jó fej herceg/nagyi, vagy egy gonosz jedi/boszorkány-e.

Summa summarum, kifejezettem szerettem a Young Adultos részeket olvasni Truth szemszögéből, míg az egy másik nézőpont esetében meg férfias sci-fibe csöppentem. Érdekes volt ez a kombináció. Bátran ajánlom az olvasását tízen-huszonéveseknek, a sci-fi, fantasy, disztópia műfaj kedvelőinek.

Más molyok véleményei:

Az már biztos: ez a könyv sokkal, de sokkal jobb lett, mint a Dobszó a ködben.

Ez a könyv maga a tökély! Imádtam, úgy ahogy van, de ami mindent vitt az nálam a vége volt. ZSENIÁLIS! Nem tudok ezen kívül mást mondani rá, csak azt, hogy zseniális.

Nekem nagyon bejött. Sokáig tartott, mire elolvastam, de az utolsó 150 oldalt egyszerre daráltam le, a végén pedig annyi minden derült ki, hogy csak kapkodtam a fejem, most akkor mivan és miért?! :D 

A cselekmény végig nagyon pergő, nagyon izgalmas volt, soha nem volt egy unalmas perc sem. Ehhez hozzátartozott Truth érdekes személyisége, belső monológjai és a szerzőtől már megszokott páratlan humor. Le a kalappal A. M. Aranth előtt, mert az egész sztori annyira komplex volt, és imádtam a kis utalásokat is. 

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 5. Nagyon jó
Karakterek: Nem a megszokott karakterek, szerintem. Nekem tetszettek.
Borító: 10/10 – Nagyon szép munka, főleg, miután az epilógusból megtudtam, „hogyan készült”, és kik vannak a képeken. :)
moly.hu-n elért százalék: 90%
Kinek ajánlom: A sci-fi, fantasy, disztópia kedvelőinek, első sorban fiataloknak.
+ pont: Mert szépen, gördülékenyen, érdekesen indul a történet.
- pont: Talán icike-picikét nekem elvont volt a vége. :)

0 Tovább

Tékasztorik - a könyv, amiből az idei magyar film készült

4 Felnőtt Humor Könyvajánló Magyar

Hamarosan a mozikba kerül a Tékasztorik magyar film, aminek főszereplője egyébként Bihari Viktória, a Tékasztorik könyv írója, blogger, feminista, és a jó ég tudja, még mi. Ezúttal az ő könyve került a kezembe.

4 Felnőtt Humor Könyvajánló MagyarBihari ​Viktória humorista, blogger és internetes szökevény. Nem szereti a címkéket, főleg a bloggert és a humoristát nem, szereti viszont a szórakoztató irodalmat és a jól átsütött sertésoldalast. A szerző nem nyert proccos díjakat, nem tanult külföldön, és nem is a férje farvizén ért el sikereket ha a sok-sok lájkot sikernek lehet nevezni. 
A könyv, amit a kezedben tartasz, nem regény, nincsenek benne hatalmas életbölcsességek, sem szerelmi szál, bőgés vagy dráma. Van benne egy videotékás csaj, számos elmebeteg, piálás, némi párkapcsolati mizéria, sok káromkodás, politikai inkorrektség, az évezred legjobb arca, Fater, lúzerkedés, menősködés, szex és annak hűlt helye, és annyi hülye szitu, hogy el sem hiszed. 
A könyvet leginkább az amolyan litera-gasztronómiai disznósajt kedvelőinek ajánljuk, akik szeretnek minden tálba belekóstolni, nem bánják, ha zsíros lesz a kezük, és úgy általában nem veszik komolyan az életet, cserébe az élet sem veszi őket komolyan.

Fater azt mondta, az igazi nő táskájában mindig van egy pakli magyar kártya, egy laposüveg és egy bicska, valamint az igazi nő hűtőjében mindig van egy liter pálinka, egy fél kiló csécsi szalonna és egy nagy adag pörkölt. 
Nos, egy adag pöri híján igazi nő vagyok.

Értékelés:

Néhány éve botlottam bele a szerzőbe egy Facebookos kiírása kapcsán, ami igazán tetszett és meg is osztottam, a női-férfi munkamegosztásról, avagy annak hiányáról szólt. Persze kapott sok negatív kommentet rögvest a nyakába, de tetszett, hogy fel merte vállalni a férfiak körében nem túl népszerű véleményét (ámbár női példákat is bőven tudnék mondani). Na, már most érdekesség, hogy vártam a könyvben ezt a posztot, és nem volt ott – legnagyobb bánatomra. Hasonló eszmefuttatásra számítottam egyébként, mint annál a posztnál, annál nagyobb meglepetésként ért azonban a könyv tömör, iróniás humorjellege.

Nem szoktam sosem köntörfalazni, úgyhogy megmondom, hogy a könyv közepéig nem igazán találtam meg a közös szálat az íróval, nem értettem a vicceit, vagy csak nem értékeltem, a harmadik része viszont végre mosolyra gerjesztett, és erősen bólogattam, hogy hát igen, és a közepe felé is voltak olyan részek, amelyek elnyerték szimpátiámat. Például a cseppet sem burkolt társadalomkritika a kortárs művészetről (persze, mi mást választanék ki egyből, mint szakmabeli), de a társkeresős oldalon tett látogatásai, szösszenetei is nagyon megtetszettek. Eleinte humorként kezeltem a könyvet, talán mert annak is indult, a vége felé viszont úgy éreztem, olvasok a sorok között, és mennyire burkoltan őszinte is ez a könyv. Mert valóban milyen nehéz a pártalálás, mekkora „ciki már” 30-40 körül, ha még mindig nem szültünk, nincs férjünk stb., milyen elvárások vannak egy nővel szemben, és hogy valójában mi, „hercegnők” is mennyire esendőek és halandóak vagyunk (bakker, pukizunk a takaró alatt). A férfiak kiparodizálása talán kicsit sok lehet néhány embernek (férfiaknak főleg), mindazonáltal el lehet mosolyodni rajta. Azt hiszem, a könyv olvasásánál a legfőbb szempont, amit szem előtt kell tartani, hogy nem kell vérkomolyan venni, és minden poénon, cikizésen berágni (igen, ebben a posztban most én is kicsit szleng szavakat használok, hiszen ez dukál a könyvnek). Arra való, hogy szomorúbb vagy elkeseredettebb pillanatokban magunkhoz vegyük, és biztos mindenkinek lesz olyan rész, amivel legalább egy kicsit egyet tud érteni, vagy azonosulni vele. Mondom, személy szerint inkább a kötet utolsó harmada fogott meg, szóval, akik az első kettő elolvasása után ítélkeznek, talán nem tudják, mit hagynak ki. Számomra kicsit olyan volt, mint egy magyar Bridget Jones, kicsit szókimondóbb, kicsit káromkodósabb, de a miénk. :)

Viszont, egyszerűen muszáj megemlítenem, mi az, ami nagyon idegesített a könyvben: a káromkodásokon kívül az, hogy minden külföldi szót is fonetikusan írt le az író. Biztos van valami értelme vagy humorjellege, de több okból kifolyólag is utáltam ezt a megoldást. Egyrészt, lelassította az egyébként gördülékeny olvasási tempómat, és fennakadtam ezeken a szavakon, ráadásul értitek, ez egy könyv; mindamellett, hogy szórakoztat, a társadalom nagy százaléka könyvolvasás által fejleszti íráskészségét (az a maradék kis százalék meg nem olvas), tehát nekem elvárás, hogy egy könyvben minden helyesen legyen leírva.

Egyébiránt a könyvet 30-40 körüli nőknek ajánlom, akik szívük mélyén picit feministák (ha én annak vagyok megbélyegezve, a környezetem élők mit szólnánk Vikihez?), vagy csak egy humoros, szórakoztató, ironikus, cikizős könyvre vágynak.

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 4. Egész jó, tetszett
Karakterek: Kicsit sarkított karakterek, erős túlzással.
Borító: 8/10 – Nem rossz, ámbár nekem jobban tetszett volna egy olyan, ahol az írónő épp gépel, gép előtt ül, vagy valami egészen más, de hát ízlések és pofonok.
Kinek ajánlom: Felnőtt, 30-40 körüli nőknek, akiket nem zavar a harsány humor és az irónia.
+ pont: Mert volt néhány olyan rész, amely nem burkolt társadalomkritika volt, és kifejezetten tetszettek (pl. társkeresős ismerkedősdi, vagy kortárs művészet).
- pont: Ez nagy szó, de néha még nekem is túl harsány volt ez a stílus, és mínusz pontot adok a folyamatos fonetikus írásmódért (amikor külföldi szavakat ejtés szerint ír le az író. Biztos van valami értelme, de engem idegesített.)

0 Tovább

Magyarország leghíresebb cicája – Erzsi for President

Humor 6 Magyar Kaland Felnőtt

Homonnay Gergely először évekkel ezelőtt vicces Facebook posztokon keresztül mutatta be macskája, Erzsi életét, sátáni húzásait, és ez az ironikus stílus olyannyira bejött neki, hogy 2016-ban kiadta a Puszi, Erzsi! című könyvet, amelyet macskája, Erzsébet Fenevadova nézőpontjából írt. Rendkívül humoros, egyedi olvasmány, és azt hiszem, azok, akiknek van macskája, csak bólogatni tudnak Erzsi történetein, mindazonáltal a macskátlan közönség számára is egészen biztosan tartalmaz egy-egy olyan részt, ahol harsányan röhöghet az olvasó.

Humor 6 Magyar Kaland FelnőttErzsébet ​Fenevadova minden idők legnagyobb celebritása. Egy igazi bundás királynő, szőrös fülű, bajszos díva, szupermodell, politikai szakkommentátor asszony… Sokoldalúsága szinte felsorolhatatlan, bölcsessége káprázatos – többek között ezért is teljesen jogos várományosa az elnök asszonyi posztnak.

Hívei tudják, hogy életük Erzsébet útmutatásai nélkül mit sem érne. Nagyságát gyakorta versben is megéneklik, az írástudatlanok pedig Erzsébet kifinomult ízlésének eleget téve tonhalban fejezik ki mélységes tiszteletüket.

Erzsébet jelenleg Budán, a Hotel Wardrobe Wellness Superior***** Elnöki Lakosztályában él. Sajnos szingli. Pillanatnyilag csak egyetlen, hozzá méltatlan udvari szolgálója, Gergely, próbálja megteremteni a kivételes nagyságához illő körülményeket.

"A szépség nem az arcodon van, nem is a mosolyodban, de még csak nem is a szívedben. A szépség a bundádban van, a tappancsod párnácskáiban és a bajszod végében, ahogy pöndörödik, és ami csiklandozza a másikat – akár egy életen át.

Erzsébet Fenevadova

  

Értékelés:

Nem tudom, tavaly miért kerülte el a figyelmemet a könyv, talán a borító miatt, idén viszont a Facebook posztok által felfigyeltem Erzsire, és annyira magával ragadott beszédes arckifejezése és stílusa, hogy úgy gondoltam, ideje nekiveselkednem a könyvnek. Mint két irdatlan nagy, disznó-óriásmacska (mármint viselkedésben) extulajdonosa, van némi lila fogalmam róla, milyen érzés lehet Gergelynek, a háziszolgának Erzsit boldogítani. Mert hiszen egy macskatulajdonos már csak tudja: mi azért élünk, hogy őket szolgáljuk.

„Egy dolgot már az elején tisztázzunk: 
én az oroszlánnak vagyok a rokona, 
ti pedig a majmoknak. 
Így tessék olvasni ezt a könyvet!

Puszi, Erzsi!”

 Jó néhány résznél nosztalgikusan (és kárörendőn) röhögtem (bocs, Gergely), míg másokon csak cinkos mosollyal a szám szélén vártam a kibontakozást. Olvastam más értékeléseket is a könyvről, és volt, aki azt írta, könyvben neki annyira nem tetszett ez az egész, inkább csak a Facebookra valók a történetek, kis posztokban, nos, számomra ez pont fordítva van; már a Face posztok is nagyon tetszettek, de sokkal jobban szórakoztam a könyvön, ahol egybefüggő történeteken át olvashattam Erzsi kalandjait. Némelyik rész annyira tetszett, hogy nevetés közben olvastam fel a páromnak – aki sajnos macskátlanként nem értékelte ezt a humort.

Számomra viszont emlékezetes részek voltak a macskahányás szőnyegről való takarításai csak, hogy egy példát említsek. Minden tiszteletem Gergelyé, aki az őrület és agybaj közepette (Erzsi sátáni húzásai miatt) is képes ilyen humorosan látni a történteket. Emlékszem, néhány éve én is mennyire „idegállapotba” kerültem, amikor munkából hazaérve a macskahányás várt – és persze, naná, hogy a szőnyegen, hol máshol? Nálam mondjuk rendszeres volt, hogy bemászott a mosógépbe, az ágyneműtartóba is, de minden macskának megvannak a saját idióta szokásai. (Gergely, mielőtt elgondolkodnál azon, hogy a jövőben kizáród a cicát a hálórészedből, már most mondom, esélytelen! Nagyon idegölő ugyanis arra ébredni hajnali ötkor, hogy a macska faltörő kosként, mint egy tank támadja meg újra és újra a hálószoba ajtaját… Ennél már jobb, hogyha a fejeden kánkánozik.)

Van tehát saját tapasztalatom a macskatartás terén, de Erzsi még így is tudott újat mutatni. Szerencsére nem minden macska ennyire egoista, de tény, hogy a 99%-ukat bizony szolgálnunk kell.

Kifejezetten tetszettek egyébként az illusztrációk, és bátran ajánlom az olvasását bárkinek. Bár néhány részen akad cenzúrázni való csúnya szó, ezért csak tinédzser kornál idősebb olvasóknak ajánlom!

Jaj, el ne felejtsek már elköszönni Erzsi módi szerint!

Puszi, Airyn!

Humor 6 Magyar Kaland Felnőtt

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 6. Kedvencek között
Karakterek: Erzsit imádtam, és Gergely jó humorérzékéről árulkodik ez a könyv.
Borító: 7/10 - Engem annyira nem fogott meg, de piros pont jár, amiért kemény borítós.
Kinek ajánlom: Azoknak, akik szeretik a humoros írásokat. (Csúnya beszéd azért előfordul benne, tehát gyerekeknek nem.)
moly.hu-n elért százalék: 92%
+ pont: Az alapötletért, és mert szeretem Erzsi stílusát.
- pont: Lehetett volna történetileg kerekebb, de így sem rossz, hogy amolyan kis elbeszéléseket tartalmaz.

0 Tovább

Ember a Marson!

Könyvajánló 6 Sci-fi Felnőtt Kaland

Milyen lehet egyedül ott ragadni egy bolygón, nevezetesen a Marson, és tudni, hogy rég kifogyunk az élelemből, mire bárki is értünk tudna jönni? 2014/15 legnagyobb sci-fi szenzációja A marsi c. könyv, amelyről Ridley Scott forgatott filmet Mentőexpedíció címmel. Ez az ironikus, humoros, szórakoztató könyv szintén a kedvenceim közé került (nem véletlen, hogy a 14. legjobb sci-fi könyvévé választották a molyok). A könyv hátulján egyébként a következő információ található az íróról:

„Az író, Andy Weir tizenöt éves volt, amikor egy kutatóközpont felvette programozónak – azóta is szoftverfejlesztéssel foglalkozik. Egész életében rajongott a világűrért, és a szabadidejét olyan dolgoknak szentelte, mint a relativisztikus fizika, orbitális mechanika vagy az űrutazás története. A marsi az első regénye.”

Könyvajánló 6 Sci-fi Felnőtt KalandHat nappal ezelőtt Mark Watney az elsők között érkezett a Marsra. Most úgy fest, hogy ő lesz az első ember, aki ott is hal meg.

Miután csaknem végez vele egy porvihar, ami evakuációra kényszeríti az őt halottnak gondoló társait, Mark teljesen egyedül a Marson ragad. Még arra is képtelen, hogy üzenetet küldjön a Földre, és tudassa a világgal, hogy életben van – de még ha üzenhetne is, a készletei elfogynának, mielőtt egy mentőakció a segítségére siethetne.

Bár valószínűleg úgysem lesz ideje éhen halni. Sokkal valószínűbb, hogy még azelőtt vesztét okozzák a sérült berendezések, a könyörtelen környezet vagy egyszerűen csak a jó öreg „emberi tényező”.

De Mark nem hajlandó feladni. Találékonyságát, mérnöki képességeit, és az élethez való hajthatatlan, makacs ragaszkodását latba vetve, rendíthetetlenül állja a sarat a látszólag leküzdhetetlen akadályok sorozatával szemben. Vajon elegendőnek bizonyul-e leleményessége a lehetetlen véghezviteléhez?

„Egyszerűen letehetetlen ez a könyv! A marsi a jól megírt, eredeti sztori, az érdekes, valószerű karakterek, és az elképesztő technikai hitelesség ritka kombinációja… olyan, mintha a MacGyver-t keresztezték volna A rejtelmes szigettel." 
Chris Hadfield asztronauta, a Nemzetközi Űrállomás parancsnoka

„A marsi rendesen odacsapott! Weir iszonyúan szórakoztató és nagyigényű túlélő thrillert írt, egy „MacGyver a Marson”-sztorit, ami épp olyan valóságos és szívfacsaró, mint az Apollo 13 igaz története." 
Ernest Cline, a Ready Player One szerzője

Lebilincselő… olyan, mint Defoe Robinson Crusoe-ja egy intelligensebb szerző tollából. 
Larry Niven, többszörös Hugo- és Nebula-díjas író

„Ősidők óta nem olvastam ennél jobb köny vet! Mielőtt feltöröd a pecsétet, ürítsd ki a menetrended. Ettől a történettől jobban beléd fojtja a lélegzetet, mint levegőszivárgás egy űrhajón. Szórakoztató, okos és pörgős – A marsi megad mindent, amit csak egy regénytől vársz!” 
Hugh Howey, New York Times bestseller szerző

„Erős, ütős és tökös. Robinson Crusoe a Marson, huszonegyedik századi stílusban. Mielőtt ezt a könyvet elkezded, gondoskodj magadnak szabadidőről – kelleni fog, mert eszedben sem lesz letenni.” 
Steve Berry, New York Times bestseller szerző

  

Értékelés:

Ez a könyv egyszerűen fantasztikus! Nem elég, hogy egy nagyon érdekes témát dolgoz fel még azok számára is, akik egyébként nem sci-fi rajongók, ráadásul a stílusa is megmosolyogtató. A főszereplő, Watney naplóbejegyzései rendkívül szórakoztatóak, többnyire ironikus hangvételben íródtak, ami az egyébként sok kémiai leírás mellett kissé ellazítja a fáradt olvasót. Nagyon sokat röhögtem az ehhez hasonló vicces részeken:

"Igen, naná, hogy a ra­gasz­tó­sza­lag szin­te teljes vá­ku­um­ban is mű­kö­dik. A ragasztósza­lag bár­hol m­űkö­dik. A ragasztósza­lag má­gia, amit bál­vá­nyoz­ni kelle­ne."

"Én: Ez nyilvánvalóan egy dugulás. Mi lenne, ha szétszedném, és ellenőrizném a csövek belsejét? 
NASA: (ötórányi tanácskozás utan): Nem. Elbaszod, és meghalsz. 
Úgyhogy szétszedtem."

"JPL: ...Egyébként szondát, amit küldünk, Irisnek nevezzük a görög istennő után, aki a szél sebességével utazott az egekben. Ő a szivárványok istennője is.
Watney: Leszbikus szonda jön a megmentésemre. Vettem."

Könyvajánló 6 Sci-fi Felnőtt Kaland

Mindemellett rendkívül büszke voltam magamra, amiért a különböző termodinamikai (azta milyen szavakat tudok) és kémiai folyamatokat képes voltam megérteni. Jó, néha többször elolvastam ezeket a részeket, de tény, hogy az én „halvány lila fogalmam sincs a kémiáról” tudásommal is követni tudtam az eseményeket! És még élveztem is, de még hogy! Kicsit aggódtam egyébként, hogy a sok naplóbejegyzés unalmas lesz, de egyáltalán nem az, és ez tényleg Watney humoros és laza stílusának köszönhető. Mindemellett természetesen az író néha megszakítja ezeket a naplóbejegyzéseket egy-egy rendes leírással, vagy épp a NASA-ban történtekkel (úgyhogy akad benne rendes párbeszéd is bőven).

Azon kívül, hogy elgondolkodtat a sztori, és egyébként olyannyira élethű és mindent megmagyarázó, hogy kábé még el is hinném, hogy megtörtént (ha nem tudnám, hogy nem), kellemes hétvégi olvasmány. Hétköznap kicsit azért óvatosan bánnék vele, mert kóros álmatlanságot okoz és a munkahelyi teljesítmény leromlását.

Bátran ajánlom egyébként figyelmébe bárkinek a könyvet, azoknak is, akik hozzám hasonlóképp látták már a filmet, mert ettől cseppet sem lesz unalmasabb a könyv (érdekes, pedig ilyen esetekben az ember már unni szokta a könyvet). Ráadásul sok olyan rész van a könyvben, amely a filmben nem úgy vagy egyáltalán meg sem történik! (Még több izgalom!)

Kakiból növesztett krumplik, éhezés, kitartás, magány, bátorság, kitartás, barátság, remény, kémia, termodinamika, élet-halál döntések, és a jó ég tudja, még mi minden tárul elénk ebben a 357 oldalban!

 Pontozás:

Egyedi besorolásom: 6. Kedvencek között
Karakterek: Watney, a főszereplő rendkívül humoros és ironikus, imádtam a stílusát!
Borító: 10/10 – Egy szavam se lehet egyik borítóra se, és a kötésre se. Ráadásul kemény borítós!
Kinek ajánlom: Bárkinek, kivétel nélkül, férfiaknak, nőknek is.
+ pont: A vicces írásmódért és az alapötletért.
- pont: Azért néha többször el kellett olvasnom egy-egy kémiai magyarázatot.

Könyvajánló 6 Sci-fi Felnőtt Kaland

0 Tovább

12 különleges képesség

Könyvajánló 4 Kaland Fantasy Felnőtt Horror

12 különleges képesség tizenkét vagy épp egy ember kezében, úgy, mint a gyógyítás, mindenféle nyelven való beszélés, belelátás a jövőbe, stb. Mindenki álmodozik ilyesmiről, főleg gyerekkorában, de mi lenne, ha megadatna valamelyik ebből a 12 képességből? A tudásnak azonban mindig ára van, a kérdés csak az, megfizetjük-e. Istenek csatájának is lehetne nevezni Scott Hawkins – Az Égett-hegyi könyvtár című kötetét, amely 2015 egyik legsikeresebb és leginkább méltatott debütálása volt a fantasztikus thriller illetve horror műfajában, A marsi amerikai kiadójától.

 „Neil Gaiman és Joe Hill találkozása egy lenyűgözően eredeti, rémisztő és sötét humorú dark fantasyben. Felejthetetlen karaktereivel, sokkoló történetével az Égett-hegyi Könyvtár egyszerre elborzasztó és frenetikus, agyzsibbasztóan idegen és szívszorítóan emberi.”

Könyvajánló 4 Kaland Fantasy Felnőtt HorrorEgy eltűnt Isten.

Egy könyvtár az univerzum titkaival.

Egy nő, aki túl elfoglalt ahhoz, hogy észrevegye megkövült szívét.

Carolyn alig különbözik a körülötte élő emberektől. Szereti a guacamolét, szeret rágyújtani és steaket enni. Tudja, hogyan kell használni a telefont. A ruhák néha ugyan kifognak rajta, de a karácsonyi pulóverből, biciklisnadrágból és lábmelegítőből álló szerelése komoly sikert arat.

Elvégre régen ő maga is átlagos amerikaiként élt.

Ez persze már nagyon régen volt. Még azelőtt, hogy a szülei meghaltak. Azelőtt, hogy más gyerekekkel együtt befogadta őt egy férfi, akit csak Apának hívtak.

Carolyn azóta nem sokat járt odakint. Adoptált testvéreivel együtt Apa ősi szokásainak megfelelően nevelkedtek: Könyvtárának könyveit tanulmányozták, és megtanulták Apa hatalmának néhány titkát. Néha pedig azon tűnődtek, kegyetlen tanáruk titokban nem maga Isten-e.

Ám Apa váratlanul eltűnt, és a titkait tartalmazó Könyvtár a teremtés feletti hatalom erejével együtt őrizet nélkül maradt.

A hatalmat maguknak akaró, kegyetlen ellenségek sorakoznak fel Carolyn ellen, akiknek ereje messze meghaladja az övét.

De ő számolt ezzel.

Az egyetlen gond csak az, hogy miközben egy új Isten megteremtéséért harcol, megfeledkezik azokról a dolgokról, amelyek emberré teszik őt.

Olvass bele ide kattintva: Az Égett-hegyi Könyvtár beleolvasó

Értékelés:

A Peter Clines – 14 c. könyv olvasása után ajánlották ezt a könyvet, és bár nincs köztük lényegi hasonlóság, a háromnegyedénél történt fordulatok és bővelkedő magyarázkodások által mégis Déjà vu érzésem támadt. Hozzáteszem, nekem azért mégis jobban tetszett a 14, de azért ez is viszonylag érdekfeszítő olvasmánynak bizonyult. Tény, hogy kihagytam volna a vége előtti túlontúl szájbarágós „körbevezetést”, de ezt leszámítva nincsenek problémáim a könyvvel.

Jó, azt azért be kell vallanom, hogy csak fantasy kedvelőknek fog tetszeni ez a könyv, hiszen azért a végső magyarázat eléggé elrugaszkodott, viszont aki hozzá van szokva az ilyen könyvekhez - mi több, szereti ezt a műfajt -, annak nem okoz majd különösebb „megrázkódtatást”. Szerencsére szépen indul a történet, és sok-sok apró morzsa kell, mire összerakjuk fejünkben a történéseket – már csak azért is, mert sosem egy szemszögből látjuk az eseményeket -, de úgy a felénél már kezd tisztulni a kép, és megértjük a miérteket is – nagyjából. Lényegében az egész könyv egy nagy fondorlat és egy elmeháború, mondom ezt úgy, hogy nem szeretnék túl sokat elárulni nektek a könyvről.

A kifejtős részen kívül, ami viszont még nem tetszett, az két szereplő közti kapcsolat, ami szerintem nem volt eléggé kidolgozva – a férfi (Steve) szemszögéből. Érthetetlen volt számomra a viselkedése és a kötődése, még, ha a másik oldalról kaptunk is magyarázatot rá végül. Talán jobban örültem volna, ha ebből a könyvből kihagyjuk a „romantikát”.

Egyébként fordulatos, kifejezetten olyan csattanós véggel záródó sztori, amire nem igazán számíthat az olvasó, és az alaptörténet tetszetős, különleges, még ha kicsit őrült is. Bátran ajánlom az őrült-fantasy rajongóknak! (Megjegyezném, szerintem 18-as karikás, hiszen a horroros-halálos, vérengzős részek nem valók fiatalabbaknak!)

Kedvenc idézeteim a könyvből:

A lelki nyugalom nem a konfliktus hiánya, hanem az azon való felülkerekedés képessége.

Csak próbáltam elképzelni, hogy feldugok valamit egy oroszlán seggébe. Azt hiszem, erre még nem állok készen.

Könyvajánló 4 Kaland Fantasy Felnőtt Horror

Mások molyos véleményei:

"Ez a történet tényleg egyedi, több műfaj elemei is keverednek benne. Horror, fantasy és thriller. Egy kicsit erősebb gyomor kell hozzá a kelleténél, mert elég sok szadista és véres leírást tartalmaz. "

"Az első 50 oldal után úgy éreztem, hogy nem leszünk barátok ezzel a könyvvel, de szerencsére tévedtem. Miután beindultak az események, beszippantott magába! ( :D ) 
Az biztos, hogy nem egy szokásos könyv, maga a történet, a felvezetés, a szereplők. 
Nagyon-nagyon beteg, tele véres jelenetekkel. Ugyanakkor nagyon egyedi és tetszett a kifacsart ízlésemnek! "

"Megpróbálkoztam vele, de képtelenségnek tartom, hogy egyetlen szóval jellemezzem ezt a regényt. Több jelzővel már megoldható: bizarr, megdöbbentő, elképesztő, ötletes, emlékezetes. Ezek az érzések nagyjából ebben a sorrendben jöttek elő az olvasás során, mert ahogy haladtam előre a könyvben, úgy változott a megítélésem is az olvasottakkal kapcsolatban. (…) Mindenképpen csak olyanok vegyék a kezükbe ezt a kötetet, akik nem csak a hagyományos fantasyt kedvelik, hanem nyitottak valami újra, valami másra, aminek a stílusa hasonlít ugyan arra, amit kedvelnek, de inkább a műfajok és stílusok kavalkádjának lehet azt tekinteni. Mindez megspékelve véres, kegyetlen és helyenként bizarrnak tűnő dolgokkal, amelyek aztán később értelmet nyernek, bár továbbra is inkább a felfoghatatlan kategóriába fognak tartozni. (…) Pörgős, a cselekményt végig a központba helyező, párbeszédekben nagyon erős regény."

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 4. Egész jó, tetszett.
Karakterek: Érdekes, hogy azokat is tudtam sajnálni, akik mérhetetlenül gonoszak voltak a könyvben.
Borító: 8/10 – Kicsit már túl fantasy témájúak, egyébiránt emlékeztetnek Lőrinc L. László ’90-es évekbeli borítóira. Lehetne valamivel modernebb.
Kinek ajánlom: A fantasy műfaj kedvelőinek.
moly.hu-n elért százalék: 88%
+ pont: Az eleje izgalmas, és tetszik az alapötlet is.
- pont: A háromnegyedénél csak kapkodtam a fejem, és a bő magyarázatok sem tetszettek. Azt szívesen megvágtam volna.

0 Tovább

Assassin's ​Creed – Hivatalos filmregény

Könyvajánló Felnőtt Young Adult 4 Kaland

 Michael Fassbender főszereplésével nem rég került a mozikba az Assassin’s Creed, amelyből ezúttal hivatalos regényváltozat is készült a forgatókönyv alapján. Tény, hogy mint olyan sokszor, most is felülmúlja a könyv a filmet, ezt már csak az is bizonyítja, hogy míg utóbbit nem bírtam végignézni (ámbátor ameddig eljutottam benne, teljes a hasonlóság a könyvvel), addig a regényen egész gyorsan átrágtam magam.

Könyvajánló Felnőtt Young Adult 4 KalandA sötétben munkálkodva szolgáljuk a fényt. Orgyilkosok vagyunk.

Callum Lynch nem jó ember.

A halálsoron várja kivégzését, amikor váratlanul új esélyt kap az Abstergo iparvállalattól: amíg nekik dolgozik egy titkos kutatóbázison, életben hagyják.

Egy a genetikai emlékezetet előhívó forradalmi technológiának, az Animusnak köszönhetően Callum Lynch a cég megbízásából átéli ősének, Aguilar de Nerha XV. századi Spanyolországban végbement kalandjait.

Callum a régmúlt újraélése közben rádöbben, hogy egy rejtélyes titkos társaság, az Orgyilkosok tagjainak leszármazottja. Saját kíváncsiságától hajtva igyekszik felgöngyölíteni a rejtélyeket, amikkel szembesül Aguilar életén keresztül, és mérhetetlen tudásra tesz szert.

A jelenbe visszatérve minden újdonsült képességére szüksége lesz, hogy szembeszállhasson az orgyilkosok ősellenségével, a nagyhatalmú és elnyomó Templomos renddel.

A Michael Fassbender főszereplésével készült Assassin’s Creed mozifilm hivatalos regényváltozata.

Értékelés:

Alapvetően azt gondolnánk az oldalszám alapján, hogy hosszú és terjedelmes olvasmány, de szerencsére nincs nagyon apró betűkkel szedve, kellemes a betűméret és a sortáv a szemnek, ebből következik, hogy egy viszonylag átlagos hosszúságú regény, és, hogy más szedéssel valószínűleg nem adott volna ki 331 oldalt. Viszont épp ezért volt többek között kellemes olvasni, számomra szakmabeliként ugyanis nagyon fontos, hogy könnyen követni tudjam a sorokat, ne kelljen hunyorognom, úgyhogy ez is közrejátszott abban, hogy a könyv olvastatta magát.

Én egyébként teljesen laikusként kezdtem bele ebbe a történetbe, sem a filmet nem láttam a könyv előtt – ahogy írtam, utána megpróbáltam megnézni, de félbehagytam -, sem a játékkal nem játszottam, ennek ellenére (hála az égnek) teljesen érthető volt a történet, minden szépen el volt magyarázva, és élvezhetőnek találtam. Ez azért szerencsés, mert így bárkinek lehet ajánlani a könyvet, azoknak is, akik nem olvasták az egyébként millió Assasin’s könyvet – de ami késik, nem múlik. Néhol ugyan egy kicsit érzékelhető volt, hogy forgatókönyv alapján íródott a történet, személy szerint legalábbis tudtam volna értékelni egy személyesebb hangvételt, E/1-ben írt nézőpontot, de egyébként elégedett voltam a regénnyel, és viszonylag gyorsan végeztem is vele. (Nem tudom elégszer hangsúlyozni, mennyire örültem, hogy nem túlzsúfolt a betűszedés.)

Az alap történet a fülszövegből szépen fel is vázolódik, nincs ezen mit túlmagyarázni, egyszerre ismerjük meg a jelen eseményeit a múlttal, és próbálunk igazságot tenni a két, egymással szemben álló fél, az orgyilkosok és a templomosok között. Lázasan kutatunk az alma után, és szurkolunk, hogy Callum Lynch helyesen döntsön és sikerrel járjon küldetésében.

Az egyedüli, ami engem nem ragadott annyira magával a könyvben, az az epilógus utáni regressziók, azaz a jelen kötet mellékszereplőinek „kalandjai” az Animusban, múltbéli énjük testében, hogy úgy mondjam. Ezek a külön kis történetek ebben a regényben nem kapcsolódnak a fő szálhoz, így kicsit zavart, hogy miért van az ott, de sejtem, hogy az Assassin’s Creed többi kötetére méltóztatik felhívni az olvasó figyelmét. (Bár, mivel azokat nem olvastam, ezt nem tudom teljes bizonyossággal kijelenteni.)

 Minden esetre egy kellemes, gyorsan olvasható, pörgős, kicsit elgondolkodtató, de inkább akciódús olvasmány, laikusoknak és fanoknak egyaránt!

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 4. Egész jó, tetszett
Karakterek: Azoknak nem mond újat, akik játszottak a játékkal, vagy látták a filmet. Itt talán picivel közelebb lehet kerülni hozzájuk.
Borító: 8/10 - A film alapján készült. Nekem igazából tetszik – az már más kérdés, hogy nem ezt a színészt választottam volna főszereplőnek.
Kinek ajánlom: Azoknak, akik játszottak pl. a játékkal, de laikusoknak is, hiszen én is Assassin’s Creed szűzként estem neki a könyvnek.
+ pont: Mert tulajdonképpen egy pörgős történet, olvastatja magát.
- pont: Semmi értelmét nem láttam az epilógus utáni regresszióknak. Nem függ össze az alaptörténettel – bár lehet, hogy afelé orientálja az olvasókat, hogy a többi Assassin könyvet is olvassák el.

0 Tovább

Túléltem az Everestet

Könyvajánló Felnőtt Dokumentumregény Életrajz Kaland

Beck Weathers, aki '96-ban megmászta a Mount Everestet, és akinek történetéről film is készült 2015-ben Everest címmel (Becket Josh Brolin alakította), ezúttal társszerzője, Stephen G. Michaud közreműködésével kiadta a Túléltem az Everestet című könyvet, amelyben saját nézőpontjából vázolja az eseményeket.

Könyvajánló Felnőtt Dokumentumregény Életrajz Kaland1996 ​májusában egy elszánt amatőr elindul, hogy megmássza a csúcsok csúcsát, a Mount Everestet. Sokan döntenek így azon a tavaszon, professzionális és műkedvelő hegymászók egyaránt – de ebből az expedícióból alig páran térnek vissza. Nyolcan életükkel fizetnek a legnagyobb álomért. 
El kell telnie csaknem két évtizednek, hogy Beck Weathers, ez a merész és makacs ember megírja saját visszaemlékezéseit a tragikus kalandról. Bár korábban profi hegymászók tollából már több híres könyv született az expedícióról, Weathers beszámolója annyiban más, hogy nem szakmailag igyekszik feltárni az okokat, nem elemez, nem vizsgálódik. Ő személyes benyomásain és egész élettörténetén keresztül, egyszerű szavakkal beszél a fanatizmus határát súroló szenvedélyéről, bevonva az emlékezésbe családtagjait és közeli ismerőseit is. A jeges mozaikokra széttöredező történetben döbbenten olvashatjuk, hogyan hagyták magára a hóban társai, mert halottnak hitték. (Minthogy az is volt.) A klinikai halálból ugyan visszatért, de lefagyott, elhalt végtagjait, eltorzult arcát adta az Everestért, szinte rituális áldozatként… 
Néhol hátborzongató, de egyúttal nagyon is emberi hangú olvasmány a Túléltem az Everestet. Végső erőpróbákról, akaratról, kitartásról, hitről és szenvedésről szól – a test és a lélek határmezsgyéjéről.

Értékelés:

Bár a cím és a fülszöveg félrevezető, a könyv nem csak az Everest megmászásáról szól, hiszen összesen 4 részre bontható; többek között megtudjuk, Beck miként szeretett bele a hegymászásba, milyen hegyeket mászott meg az Everesten kívül, hogyan és miért hidegült el a családjától, végül, hogy az Everest megmászása közben milyen sérüléseket szenvedett, és ezeket a tartós károsodásokat hogyan dolgozta fel, emésztette meg családjával.

A könyv végén – amely egyébként képeket is tartalmaz legnagyobb örömemre –, a köszönetnyilvánításában Beck így nyilatkozik:

Könyvajánló Felnőtt Dokumentumregény Életrajz Kaland

„Amikor visszaértem az Everestről, sokan javasolták, hogy írjunk egy könyvet, amely mind Peach szempontjából, mind az enyémből elmeséli a történetet. A tragédia utáni első hónapokban minden bizonnyal korai lett volna belevágni. Lépésről lépésre kellett szembenéznünk a fizikai és lelki fájdalommal, nem lehetett egyetlen katartikus ugrással letudni mindent. És hát ráadásul akkor még fogalmam sem volt, hogyan fog végződni a történet.
Aztán ahogy teltek a hónapok, egyre kevésbé érdekelt a történet megírása, mert úgy éreztem, Jon Krakauer Ég és jég (Into Thin Air) és David Breashears High Exposure beszámolójában már minden benne van.
Ám ahogy láttam újra összeállni az életemet, és gyógyulni kezdett a kapcsolatom a feleségemmel, megint foglalkoztatni kezdett a könyvírás gondolata.
Bár az Everesten töltött néhány nap eseményei is biztosan érdekesek, számomra a történet arról szólt, ami a hazatérésem után következett. Az életem újbóli felépítése, önmagam újbóli meghatározása.
Nincs egyszerű recept a nehéz napok átvészelésére, de megnyugtató az a tudat, hogy még a legszörnyűbb pillanatokban is megmarad a remény. A viszontagságokból jó dolgok születhetnek.”

Az első rész tehát valóban az Everest megmászásáról szól, a második Beck fiatalkoráról, feleségével való megismerkedéséről, a harmadik rész a hegymászó szenvedélye (mániája) kialakulásáról, a negyedik pedig az Everest utáni állapotáról, életéről. Ezért számomra kicsit megtévesztő volt a cím és a fülszöveg, hiszen azt hittem, egy hosszú, tartalmas és részletes regényt olvashatok a hegy megmászásáról, Beck „haláláról” és különleges megmeneküléséről stb., de inkább mondanám ezt a könyvet dokumentarista jellegűnek, vagy több elbeszélés összefűzésének, mint egy kalandregénynek. (Persze tudom, már megint nem olvastam el a könyv címkéit: expedíció, hegymászás, memoár.) Személy szerint én ezt a négy részt is inkább kronologikus sorrendbe rendeztem volna, tehát úgy illesztettem volna össze a részeket, hogy Beck fiatalkora, Beck hegymászási szenvedélye, Beck és az Everest, végül Beck az Everset után. Nem tudom, miért cserélte fel ezt a sorrendet és csapott bele rögvest a lecsóba, engem azért ez egy kicsit zavart. Ahhoz képest, hogy azt mondja, ez nem annyira dokumentarista jellegű, mint amiket már ezzel a témával és az expedícióval kapcsolatban megírtak, nekem néha elég száraz volt.

Az első részt és a többi hegy megmászását is egyébként kifejezetten élveztem, csak úgy éreztem, jobban örültem volna részletesebb kifejtésnek és személyesebb hangvételnek, de tulajdonképpen inkább átrohanunk az eseményeken, mintsem komótosan végigballagunk rajtuk. Viszont azoknak, akik például érdeklődnek a hegymászás, ezen konkrét eset vagy személy után, azoknak tetszeni fog a könyv, hiszen nem csak, hogy egy megtörtént eseményt (vagy életet) dolgoz fel, hanem a dolgok praktikus és emberi oldalával is foglalkozik. Pl. hogyan készül fel az ember egy (avagy hét) hegy megmászására, milyen fizikai állapotot igényel ez a kihívás, milyen nehézségekbe lehet ütközni a hegye(ke)n, mennyire veszélyes egy ilyen expedíció, milyen következményei lehetnek mind lelki, mind testi értelemben. Azoknál a részeknél, amikor Beck részletesen ecsetelte, mennyire szétfagytak a végtagjai, és mennyi műtéten ment át, milyen állapotban volt a teste a megmérettetés után, komolyan megrendültem, de a legjobban azon a kijelentésén, hogy ha választhatna, megtenné-e még egyszer úgy, hogy tudja a következményeket, akkor is újra megmászná a hegyet – amely egyébként a személyiségét is egy életre megváltoztatta.

Könyvajánló Felnőtt Dokumentumregény Életrajz Kaland

Lényegében tanulságos és tudással átitatott történet, akik nem egy regényes Verne kötetre vágynak, hanem egy memoárra, azoknak tökéletes választás egy kis kirándulásra.

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 4. Egész jó, tetszett
Karakterek: Létező személyek, de nem tudunk meg róluk túl sokat.
Borító: Nem rossz, de az egész Everest jobb lett volna a háttérben – habár igaz, hogy nem csak erről szól a könyv.
Kinek ajánlom: Az igaz történetek vagy dokumentarista jellegű könyvek kedvelőinek.
+ pont: Mert egy igaz történetről szól, és voltak benne érdekes részek az Everest megmászásakor.
- pont: Nekem néha kicsit száraz volt és tényszerű.

0 Tovább

Elveszett gyerek Indiából Ausztráliába (Igaz történet)

5 Könyvajánló Felnőtt ÉletrajzMi történik akkor, ha egyszer csak egy zakatoló vonaton találjuk magunkat, és azt sem tudjuk, merre robogunk? Ha nem emlékszünk a kisváros nevére, ahonnan elindultunk? Mi lesz velünk, ha Kalkuttába keveredünk, és a múltunkról semmiféle információnk nincs? Szárú, az ötéves indiai kisfiú egy szerencsétlen véletlen folytán India egyik legveszélyesebb városába kerül. Volt otthona, most nincs semmije. Mit várhat az emberektől, az érzéketlen tömegtől? Vajon túl lehet élni azokat a megpróbáltatásokat, amelyek elé az élet állítja őt? Hogy juthat el egy kisfiú Indiából Ausztráliába? Képes lesz új életet kezdeni? Találkozhat még valaha az édesanyjával? Megtudhatja egyáltalán, hol élte le élete első öt évét? Vajon ki lehet az igazi oroszlán? 
Az Oroszlán Saroo Brierley valós története a kitartásról, az önfeláldozásról és a hitről.

A könyv alapján készült a többszörös díjnyertes film Nicole Kidman, Rooney Mara és Dev Patel főszereplésével.

Értékelés:

A fülszövege alapján figyeltem fel elsősorban a könyve, ami felkeltette az érdeklődésemet, legfőképp azért, mert ez egy megtörtént, igaz történet, amit Saroo egy szellemíró segítségével vetett papírra.

Eleinte arra számítottam, hogy egy regényesített, fordulatokkal és párbeszédekkel teli verziót kapok, hamar rá kellett jönnöm azonban, hogy ez az életrajzi könyv leginkább egy elbeszélésre hasonlít – ami nem baj, csak szeretném felhívni erre a figyelmet. Emiatt leginkább azok figyelmébe ajánlanám a kötetet, akik szeretik az igaz történeteket, és nincs gondjuk ezzel az elbeszélős formával. Azt nem mondhatom, hogy maga a cselekmény unalmas lenne, hiszen a visszaemlékezések során végigkövetjük Saaro úját alig ötévesen, ahogy családjától elszakadva Kalkuttába keveredik, mindenféle fura emberekkel hozza össze a sors, hogy végül a világ egy teljesen más felére csöppenjen: Ausztráliába.

Mindamellett, hogy megtudjuk, ez a kisgyerek milyen nehézségeken ment át, felnőtt korában is vele tartunk az igazi családja utáni nyomozás során. Leginkább az tetszett a kötetben, hogy megismertet kicsit Indiával, nem csak a helyi gyerek, hanem a felnőtt, már inkább turistának és ausztrálnak számító Saaro szemszögéből is. Megmutatja, mekkora különbség van az ausztrál és indiai állapotok között, milyen esélyei vannak vagy épp nincsenek egy gyereknek az egyik vagy épp a másik helyen. Érdekes, amikor a könyvben összehasonlítja a gyerekkori emlékit a rút valósággal, és bár néha ezek a dolgok egyezést mutatnak, gyakran torzulnak is.

Alapvetően egy viszonylag egyszerű, emberi, elgondolkodtató történet, emberségről, szeretetről, családról és önkeresésről.

Megjegyzem, külön értékeltem a fényképeket könyv végében az igazi Saaroról és családjairól.

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 5. Nagyon jó
Karakterek: Nyilván valós, nem kitalált személyek. Mondjuk, az elbeszélőn kívül a többit nem nagyon ismerjük meg,
Borító: 8/10 A film alapján készült. Igazából nem rossz, de jobban örültem volna valami attól függetlennek.
Kinek ajánlom: Az igaz történtek, elbeszélések kedvelőinek. Nincs benne sok párbeszéd, sem pörgős cselekmény. Csak egy történet.
+ pont: Az alap – egyébként igaz – történet érdekes és egyedi. És a könyv végén lévő valós képekért.
- pont: Nem egy elbeszélésre számítottam, hanem egy regényesített verzióra.

0 Tovább

A világ legfélelmetesebb háza

Te beköltöznél egy olyan lakásba, amelyben megmagyarázhatatlan dolgok történnek, és ahol nagy, lelakatolt ajtók fednek veszélyes, sötét titkokat? Lenne elég bátorságod felfedezni, mi rejlik a zárak mögött és megfejteni a rejtvényt?

 Könyvajánló Sci-fi Felnőtt Horro Thriller Kaland 7Lelakatolt ​ajtók, szokatlan fények, mutáns csótányok.

Nate lakásával valami nincs rendben. De a gondolatait most más köti le. Utálja a munkáját, a bankszámlája lassan kimerül, és még barátnője sincs. Elképzelni sem tudja, mit vár az életétől. Új lakása nem éppen ideális, de legalább élhető, és megengedheti magának. A bérleti díj egészen alacsony, a házkezelő cég ügynöke szuperbarátságos, és a rendellenességek inkább csak idegesítőek, mint nyugtalanítóak.

Egészen addig, amíg a férfi nem találkozik Mandyvel, a szomszédjával, és fel nem fedezi a lány lakásának furcsaságait. És a másik szomszédjáét, Xeláét. És Tim és Veek lakásáét is.

Merthogy a régi, Los Angeles-i téglaépület minden egyes bérlakása szolgál némi rejtéllyel. Olyan rejtélyekkel, amelyeknek a története több mint száz évvel korábbra nyúlik vissza. Némelyik furcsaság szembeötlő, míg másokat zárt ajtók rejtenek el a kíváncsi tekintetek elől. Viszont ha e különös rejtélyek összeadódnak, az akár a véget is jelentheti Nate és barátai számára.

Vagy az egész világ számára…

Értékelés:

Los Angeles, 2012. A különös ház, amelyet Peter Clines elénk tár, több kis lakásra van felosztva, és szinte mindegyik rendelkezik egy-egy hajmeresztő tulajdonsággal. Eleinte viszonylag hétköznapi dolgoknak tűnnek ezek a furcsaságok, aztán ahogy haladunk előrébb a történetben, az olvasó ereiben meghűl a vér, a könyv második felére pedig az éjszakai olvasás egyik mellékhatása, hogy idegesen pislogunk körbe, és gyerekként bújunk a párunkhoz, hogy „Úristen, félek” – ezekkel a tünetekkel olvastam el én is az író 14 című kötetét.

Mint ahogy az epilógusban maga Peter Clines is kifejti, nem árul el valami sokat a fülszövegben a történetről, és ezt én magam sem szeretném felborítani, ámbátor próbálkozom felkelteni a figyelmeteket, mert nekem iszonyatosan tetszett ez a könyv. Azon ritka példányok egyike, ahol nem kell erőlködni azon, hogy elmerülhessünk a történetben (tudjátok, a jó öreg „merengő-effektus”, amikor szó szerint belecsöppensz a könyvbe), ugyanis ez már az első pár oldal után egyáltalán nem okoz gondot. Érdekes, hogy amennyire egyszerűen indul a regény, a végén annál kacifántosabbá válik. Kifejezetten tetszett, hogy az író milyen részletességgel mutatja be a házat, Nate, a főszereplő beköltözését, és nagyon könnyű ezzel a kora harmincas éveiben járó, monoton, adatrögzítős munkát ellátó férfivel azonosulni. Keresi élete értelmét, beköltözik új albérletébe, és próbál jó viszonyt kialakítani, az egyébként rendkívül különböző, jellegzetes és egyedi szomszédjaival. Ahogy sorban megismerjük a karaktereket, barátságok köttetnek, és ezzel egyidejűleg mi is megindulunk az eleinte apró rejtélyek nyomába. Persze, ez még az a szint, ahol találgatunk a történet lényegére, az események felkeltik érdeklődésünket, és már gyakorlatilag azzal a kérdéssel fekszünk és kelünk, hogy vajon mi lehet a ház nagy titka.

Magával ragadó, és minden tekintetben egyedi történet, amely gondolkodásra késztet, kicsit olyan, mint egy jó mozifilm, gyakorlatilag tátott szájjal olvassuk, kidülledt szemekkel. Van egy pont a történetben, amikor sokkal félelmetesebbé válik, mint az idilli nyomozgatós eleje, onnantól azért kicsit nehéz összeszednünk magunkat – főleg, ha éjszaka olvasunk. Nem kötném nagyon korhatárhoz (nemhez meg főleg nem), mert bár az egész koncepció elég ijesztő, nem egy hajmeresztő horror. Elég nehéz lenne egyetlen kategóriába besorolni a kötetet. Annyi biztos, hogy szerintem nem tartalmaz kliséket, és nem véletlen, hogy ilyen jó (90%-os) értékelést kapott a molyok körében.

Ha egy hátborzongató történetre vágytok, mely egyből beszippant titeket, gondolkodásra késztet, ez a nektek való könyv! És tudjátok mit? Annak ellenére, hogy mik történnek ebben a házban, szerintem mindannyian szívesen bérelnénk itt egy lakást, hogy közös erővel kutakodjunk egy sort.

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 7. Number ONE
Karakterek: Imádtam mindet! Mintha én is velük laktam volna.
Borító: 10/10 – Maximálisan elégedett vagyok vele, figyelemfelkeltő és dombornyomott.

moly.hu-n elért százalék: 90%
Kinek ajánlom: A horror vagy fantasztikus történetek kedvelőinek leginkább, de lényegében bárkinek.
+ pont: A felvezetésért és a történet háromnegyedéért, míg felvezetődik ez az egész sztori, nagyon érdekes és kicsit félelmetes volt!
- pont: Nekem iciri-picirit azért túlzás volt ez a csattanó a végén. Mármint a sztori lényege. De a befejezés tetszett.

0 Tovább

Előre tudni a halált

Vajon milyen lenne, ha csupán egy érintéssel megtudhatnánk, mikor és hogyan halnak meg körülöttünk az emberek? Megpróbálnánk megakadályozni? És ha nem menne? Együtt lehet élni ezzel az adománnyal, vagy nevezzük inkább átoknak? Ezzel a gondolattal játszik el Chuck Wendig: Vészmadarak című horror-thriller regényében.

5 Thriller Felnőtt Horror KönyvajánlóMiriam ​​Black tudja, hogyan fogsz meghalni.

És ez pokollá teszi a hétköznapjait, különösen, mivel semmit sem tehet, hogy megakadályozza az előre látott több száz autóbalesetet, szívrohamot, szélütést vagy öngyilkosságot. Csak meg kell érintenie téged, és látja, hogyan és mikor kerül sor az utolsó pillanataidra.

Miriam már rég nem próbálja megmenteni az emberek életét, mivel azzal csak beteljesíti a végzetüket. De amikor Louis Darling felveszi a kamionjába, és megrázza a kezét, Miriam előre látja, hogy a férfit harminc nap múlva brutális módon meggyilkolják, miközben az ő nevét ejti ki a száján. Louis azért fog meghalni, mert találkozott vele, és a következő áldozat maga Miriam lesz. Bármivel próbálkozik, Louist nem tudja megmenteni. De ha életben akar maradni, mégis meg kell próbálnia.

A remekül megírt Miriam Black regények tévésorozat adaptációja már előkészületben van.

„Képzeld el, hogy Stephen King és Chuck Palahniuk írta a Sírhant műveket” (SFX), és akkor megkapod a Vészmadarakat: zsigeri, izgalmas regény egy pengeélen táncoló életről.

„Pimasz, hard-boiled thriller paranormális vonással” (The Guardian)

Értékelés:

Mindenekelőtt elmondom, hogy nem csak a témája, de néhol hátborzongató és undorító részletei miatt is (amik persze a horror és thriller műfaj kedvelőinek nem probléma) elsősorban 18 éven felülieknek ajánlanám ezt a könyvet. Gondoltam, ezt előre leszögezem.

Maga az alaptörténet, amelyet a fülszöveg felvázol, rögvest a borítója utáni második érv, amiért elolvastam ezt a könyvet, és nem kellett csalódnom benne. Engem is gyakran foglalkoztatott már a gondolat, milyen lenne, ha előre tudnák az emberek a sorsukat. Akkor vajon lehetne változtatni rajta? A főszereplő Miriam az illető megérintésével előre meg tudja mondani elhalálozásának körülményeit: hogy hogyan történik majd meg és pontosan mikor – kivéve a sajátját. A kérdés csak az, hogy van-e elég ereje vagy lélekjelenléte megakadályozni ezeket a halálokat, és ha igen, milyen áron?

Egy összetett, rendkívül cselekménydús történetbe csöppenhetünk bele a regény által, ahol különféle szereplőket és halálmódokat ismerhetünk meg, s utóbbi néha rendkívül gyomorforgató vagy túlságosan ijesztő tud lenni - már legalábbis abból a szempontból mindenképp, hogy ezek nagyon valósághű dolgok, hiszen a könyv felhívja arra a figyelmet, hogy mi is bármikor meghalhatunk. Ezért és a véres részletekért mondom azt, hogy tőlem 18-as karikát kap. Van egyébként a könyvnek egy szépen felépített kerete, meglepő lezárása, és bár nem szeretjük meg a szereplőket, egyet minimum megkedvelünk legalább, és érdekes módon általában magyarázatot kapunk még az elmebajos tetteikre is.

A leginkább az tetszett benne, hogy azon kívül, hogy elgondolkodtat saját halandóságunkkal kapcsolatban, még titkon olyan filozófiai kérdéseket is feltesz az olvasónak, hogy vajon mi mit tennénk egy ilyen képesség birtokában, egyáltalán örülnénk-e neki. Gondoljunk csak bele: fantasztikus adomány, de ki tudja, megváltoztatható-e az emberek sorsa, ráadásul nem a legfelemelőbb érzés akár a metrón, buszon stb., belebotlani egy-egy emberbe, véletlenül is hozzájuk érni, és állandóan csak a különböző halálnemekkel szembesülni.

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 5. Nagyon jó
Karakterek: Többnyire eléggé alvilági figurák. Louist kedveltem csak meg.
Borító: Ez hívta fel rá magára először a figyelmem.
Kinek ajánlom: 18 éven felülieknek és a horror, thriller kedvelőknek.
+ pont: A témáért és az alapötletért.
- pont: Talán kicsit túl pörgős volt a cselekmény. Lehet, hogy 300 helyett 500 oldalban jobban ki lehetett volna dolgozni.

0 Tovább

Kirándulás a ’80-as évekbeli játékokba

A Ready Player One c. könyv méltán foglalja el a helyét a molyok között a 17. legjobb sci-fi könyv helyezettjeként, ráadásul 2018-ban Spielberg rendezésével film is készül belőle – amiről egyelőre nagyon keveset tudni. A könyvben egy olyan, 2044/45-ös technológia-disztópiás jövőbe csöppenünk, ahol az emberek a 2009-es Bruce Willis – Hasonmás c. filmjéhez hasonlóan nem a valódi testükben élik életüket. Bár míg a Hasonmásban amolyan robot testeket használnak, addig a Ready Player One-ban egy vizor és egy haptikus kesztyű segítségével egy globális játékban élik mindennapjaikat.

Könyvajánló 7 Felnőtt Young Adult Disztópikus Fantasy Sci-fi Kaland2044-et ​​írunk, és a valóság elég ronda egy hely. Az emberiség nagy részéhez hasonlóan a gimnazista Wade Watts is azt a kiutat látja zord környezetéből, hogy bejelentkezik az OASIS-ba, a világméretű virtuális utópiába, ahol az avatárján keresztül mindenki szabadon tanulhat, dolgozhat, és szórakozhat. Ugyancsak az emberiség nagy részéhez hasonlóan Wade is arról álmodozik, hogy ő találja meg elsőként a virtuális világ elrejtett kincsét. A szimuláció tervezőjeként ismert James Halliday ugyanis ördögi feladványt hagyott maga után, amelynek leggyorsabb megfejtője szédületes vagyonra és hatalomra tehet szert.

A Halliday által kifundált feladatok sikeres teljesítéséhez a popkultúra megszállott ismeretére van szükség, Wade pedig éppúgy otthon van a Gyalog galoppban, mint a Pac-Manben, a Rush életművében vagy az animékben. Amikor a tizennyolc éves srác hosszú évek kitartó munkája után megoldja az első feladványt, hirtelen a figyelem középpontjába kerül, és ez életveszélybe sodorja. Egyes játékosok ugyanis még a gyilkosságig is hajlandóak elmenni a mesés nyeremény megszerzéséért.

Ernest Cline első regénye a 2011-es megjelenését követően megkapta a rangos Prometheus-díjat, és mostanra a popkulturális irodalom egyik legfontosabb kortárs művévé vált. Több millió példányban adták el, világszerte óriási rajongótábora van, és készül belőle már a nagyköltségvetésű film is: Steven Spielberg rendezésében várhatóan 2017 végén mutatják be a mozik.

Értékelés:

Nagyszerű könyv, nem véletlenül pakoltam ezt is a kedvenceim közé! Viszont inkább pénteken kezdjetek bele, lévén, hogy letehetetlen. Hajnali háromkor nekem ugyanis már eléggé bűntudatom volt, hogy még mindig ezt olvasom, és másnap pedig dolgozni kell.

(Ami kicsit zavart, de az idősebbeknek meg pont ez lehet érdekes, hogy nagyon sok a '80-as évekbeli játékokra való utalás a könyvben, személy szerint talán a ’90-es éveknek jobban örültem volna – lévén, hogy én akkor cseperedtem fel.)

Egyébiránt leginkább Dave Eggers: A kör hasonlatos ehhez azok közül a disztópiák közül, amiket most olvastam, legalábbis nagy körvonalakban. A Ready Player One lényegében egy teljesen elképzelhető jövőt vázol fel, ahol az ember, ha menekülni akar a szörnyű valóság elől (mindenki éhezik, rengeteg a hajléktalan, tönkretettük a földet), csak felveszi a vizort (fejlett, virtuális szemüveg) és a haptikus kesztyűt vagy épp haptikus ruhát, és máris elmerül egy remekül kidolgozott, több millió bolygóból álló és különféle mágikus vagy technikai (vagy épp mindkettő) tulajdonságokkal rendelkező világban.

A könyv már csak azért is letehetetlen, mert mi magunk is kezdünk kicsit a számítógép-függőség felé tartani, tehát kicsit groteszk módon ez nem csak egy fantasztikus történet, hanem talán burkolt társadalomkritika is. Már rögtön az elején belecsöppenünk egy olyan versenybe, amelyet ebben a játékvilágban, az OASIS-ban kell megvívni, s amelynek a tétje nem kevesebb, mint rengeteg vagyon és maga az OASIS birodalom. Azoknak, akik a ’80-as években voltak fiatalok és/vagy szeretik a számítógépes játékokat, kifejezetten magával ragadó könyv, hiszen egyedi megvalósítással repíti vissza olvasóit a ’80-as évekbeli mára elavult játékok korába, a modern MMO OASIS vizorán keresztül. Pörgős cselekményű történet, a disztópiák kedvelőinek kifejezetten kihagyhatatlan.

Személy szerint már nagyon váron a filmet, ami egyébként a fülszöveg szerint 2017-re (azaz idén) várható, az internetes kutakodásom során viszont a 2018-as dátummal találkoztam a film kapcsán.

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 7. Number ONE
Karakterek: Teljesen hihető! Szerethetőek, nekem H. volt a kedvencem!
Borító: 8/10 Nem rossz, fogjuk rá. Nekem túl egyszerű.
Kinek ajánlom: A '80-as években felnőtt korosztálynak, a disztópiák vagy a videójátékok kedvelőinek.
+ pont: Mert nem bírtam letenni!!!
- pont: Mert néha nekem sok volt a régi játékokra való utalás.

0 Tovább

MI A BAJ AZ Y-GENERÁCIÓVAL?

A YouTube-ra hét napja került fel a magyar fordítás, és már több, mint 70 ezren nézték meg – és őszintén szólva ez nem meglepő! Simon Sinek brit/amerikai író és tanácsadó beszél az ún. Y-generáció problémáiról, akiknek korábban nem létező problémákkal kell megküzdeniük az életben. Rossz nevelési stratégia maradványaival lépnek a felnőtt életbe, ráadásul egy olyan világba, ahol a közösségi háló és a mobiltelefon uralkodik, de mindemellett a fiatalok képtelenek igazán mély kapcsolatokat létrehozni… Ez a videó Rólatok (is) szól.

Mi is az az Y-generációs probléma?

Láthatóan az 1984-ben és később született Y-generáció nehezen kezelhető. Szemükre hányják, hogy önrendelkezők, önimádók, önzők, figyelemhiányosak, lusták, de az önrendelkezés a lényeg.

És mivel annyira összezavarják a vezetőket, a vezetők kérdezik meg őket, hogy mit akarnak. Az Y-generáció azt feleli, hogy olyan helyen akarnak dolgozni, aminek célja van, ez tetszik, "hatást" akarnak gyakorolni, bármit is jelent ez. Ingyen kaját és babzsákot akarnak. Ha pedig valaki megfogalmaz valamilyen célt, rengeteg kaja és babzsák lesz, de valamilyen oknál fogva mégsem boldogak. Ez azért van, mert van egy hiányzó darab. Tapasztalatom szerint ezt négy részre tudom lebontani. Négy dologról, négy jellemzőről van szó. Az egyik a nevelés, egy másik a technológia, a harmadik a türelmetlenség, a negyedik pedig a környezet. Az Y-generáción belül túl sokan - ezt nem én mondtam - rossz nevelési stratégiák áldozatai. Például folyton azt mondták nekik, hogy ők különlegesek, azt mondták nekik, hogy bármit megkaphatnak az életben, csupán azért, mert akarják. Néhányan kiemelt osztályba kerülnek, nem azért, mert megérdemlik, hanem azért, mert a szüleik panaszt tettek, és néhányan érdemtelenül kaptak ötöst, csak mert a tanáruk nem akart a szülőkkel vesződni. Egyes gyerekek részvételért kapnak érmét, azért, mert utolsóként értek be. A tudomány világosan kimondja, hogy ez leértékeli a keményen dolgozók esetében az érmét és a jutalmat, sőt, az utolsóként beérkezőt zavarba hozza, mert tudja, hogy nem érdemli meg, és még rosszabbul érzi magát. Ha megnézzük ezeket az embereket, amikor leérettségiznek és állást kapnak, kilépnek a nagybetűs életbe, és azonnal rájönnek, hogy nem különlegesek, anyjuk nem tudja az útjukat egyengetni, nem kapnak semmit, ha utolsók lesznek, és persze nem kaphatnak meg bármit, amit csak akarnak. Teljes önképük egy pillanat alatt omlik össze.

Így aztán van egy teljes generáció, ami az előző generációkhoz képest rosszabbul becsüli meg önmagát. Ráadásul a Facebook/Instagram világban növünk fel, más szóval értünk ahhoz, hogy filtereket rakjunk a dolgokra. Értünk ahhoz, hogy megmutassuk az embereknek, milyen szép az élet, akkor is, ha depressziósak vagyunk. Mindenki úgy tesz, mintha vagány lenne, mintha mindent tudna. A valóság pedig az, hogy aligha vagányak, és a legtöbbnek fogalma sincs a dolgokról. Amikor tapasztaltabbak azt mondják: "mit kellene tennünk", az így hangzik: "ez az, amit tennetek kell", és fogalmuk sincs a dologról.

Van tehát egy teljes generáció, ami kevésbé becsüli meg magát, mint az előző generációk, ez nem az ő hibájuk, rossz volt a nevelési mód. Ehhez jön még a technológia. Tudjuk, hogy a közösségi háló és a mobiltelefon használata vegyi anyagot, ún. dopamint szabadít fel. Ezért jó érzés az, ha valaki üzenetet kap. Mindenki volt már úgy, hogy egy kicsit rossz kedve volt, magányos volt, és 10 üzenetet is küldött 10 barátnak: szia, szia, szia, szia, szia. Mert jó érzés, ha választ kapsz. Ezért számoljuk a lájkokat, ezért nézzük meg tízszer is, hogy nő-e az aktivitás, ha az Instagramunk lassul, tudni szeretnénk, hogy valami rosszat csináltunk-e, vagy már nem szeretnek bennünket. Fiatal srácok számára traumát jelent, ha törlik őket az ismerősök közül. Tudjuk, ha figyelemben részesülünk, az jó érzés, dopamin szabadul fel, ezért megyünk folyton vissza. A dopamin pontosan az a vegyi anyag, ami akkor vált ki jó érzést, ha dohányzunk, iszunk, szerencsejátékot játsszunk. Más szavakkal rendkívül nagy függőséget okoz. Korhatárt szabunk a dohányzásra, szerencsejátékra, alkoholfogyasztásra, de nincs korhatár a közösségi hálón és a mobiltelefon használatán. Pedig az olyan, mintha kinyitnánk a bárszekrényt, és azt mondanánk a tinédzser gyerekünknek: "Ha ez a kamaszkori dolog annyira lehangol, szolgáld ki magad." Alapjában véve pontosan ez történik. Pontosan ez történik. Egy teljes generáció fér hozzá egy függőséget okozó, bódító vegyi anyaghoz, a dopaminhoz a közösségi hálón és mobiltelefonon keresztül, miközben a kamaszkor komoly nehézségein mennek át. Miért is fontos ez? Szinte minden alkoholista tinédzser korában fedezi fel az alkoholt. Amikor még nagyon fiatalok vagyunk, egyedül a szüleink engedélyére van szükségünk, és miközben a kamaszkoron átesünk, egyre inkább a társaink helyeslésére van szükségünk. Ez nagyon frusztráló a szüleink számára, és nagyon fontos nekünk. Így tudunk asszimilálódni a közvetlen családunkon kívüli világba és szélesebb közösségbe. Életünk rendkívül stresszes és gondterhes időszaka, és elvárás, hogy a barátainktól tanuljunk, bennük bízzunk. Egyesek teljesen véletlenül fedezik fel az alkoholt, a dopamin bódító hatásait, ami segít nekik a kamaszkorral járó stressz és gondok leküzdésében. Sajnos ez beprogramozódik az agyukba, és életük hátralévő részében, amikor komoly stressz éri őket, nem emberhez fordulnak, hanem a palackhoz. Szociális stressz, pénzügyi stressz, karrier stressz, mindezek elsődleges okai az italozásnak.

Arról van szó, hogy mivel korlátlan hozzáférést engedünk nekik ezekhez az eszközökhöz és a médiához, azok beprogramozódnak az agyukba, és azt látjuk most, hogy ahogy nőnek fel a gyerekek, túl sokan nem tudják, hogyan alakítsanak ki mély, értelmes kapcsolatokat. Ők mondják nem én. Elismerik, hogy számos kapcsolatuk felszínes, elismerik, hogy nem számítanak a barátaikra, nem bíznak bennük. Szórakoznak a barátaikkal, de azt is tudják, hogy barátaik mást választanak, ha valami jobb jön. Nincsenek mély, értelmes kapcsolatok, mert sohasem gyakorolták ismereteiket, és ami még rosszabb, nincs bennük küzdő szellem, hogy megoldják a stresszhelyzetet. Így amikor komoly stresszhelyzet kezd kialakulni az életükben, nem emberhez fordulnak, hanem eszközhöz, közösségi hálóhoz, olyan dolgokhoz fordulnak, amelyek átmeneti enyhülést kínálnak. Tudjuk, a tudomány egyértelműen kimondja, hogy azok, akik több időt töltenek a Facebookon, nagyobb arányban szenvednek depresszióban, mint azok, akik kevesebb időt töltenek rajta. Mértékkel ezek a dolgok nem rosszak. Az alkohol nem rossz, a túl sok alkohol a rossz. A szerencsejáték szórakoztató, a túl sok szerencsejáték veszélyes. Semmi baj nincs a közösségi hálóval és a mobiltelefonnal, a mértékkel van a baj. Ha egy barátoddal vacsorázol, és közben üzenetet írsz valakinek, aki nincs ott, az már baj. Ez már függőség. Ha olyan emberekkel van megbeszélésed, akiket meg kellene hallgatnod, akikhez beszélned kell, és az asztalra teszed a telefonodat, akár előlapjával felfelé, akár lefelé, nem számít, tudatalatti üzenetet küldesz a szobának: "egyszerűen nem vagytok annyira fontosak". Erről van szó. És az a tény, hogy nem tudod eltenni a telefonodat, azt jelenti, hogy függő vagy. Ha felébredsz, és a telefonodat nézed meg, mielőtt a barátnődnek, barátodnak vagy házastársadnak jó reggelt mondanál, akkor függő vagy. És mint minden függőség, idővel tönkreteszi a kapcsolatokat, időt rabol, pénzbe kerül, és az élet rosszabbá válik.

Van tehát egy generáció, amely kevésbé becsüli meg magát, nincs küzdőszelleme a stresszhelyzetek leküzdésére, és még ehhez jön hozzá a türelmetlenség érzése. Az azonnal kielégítés világában nőttek fel. Akarsz valamit venni, felmész az Amazonra, és másnap megérkezik. Meg akarsz nézni egy filmet, bejelentkezel, és megnézed, nem nézed a vetítési időt. Ha TV-sorozatot akarsz nézni, mulass! Még csak nem is kell hétről-hétre követned. Ismerek olyanokat, akik évadokat hagynak ki, hogy mindjárt az évad végét élvezhessék. Azonnali kielégítés. Randizni akarsz? ... Még csak gyakorolnod sem kell ezt a (kommunikációs) képességet. Nem kell kényelmetlenül érezned magad, mert igent mondasz nem helyett, vagy nemet igen helyett. Húzd jobbra! Zsupsz! Már kész is. El sem kell sajátítanod a szociális küzdési technikákat. Bármit akarsz, azonnal megkaphatod. Bármit, amit akarsz. Azonnali kielégülés. Kivéve a munkával való elégedettséget és a kapcsolatok megszilárdítását. Ezekre nem törekednek, mert ezek lassú, bonyolult, kényelmetlen, zűrös folyamatok. Folyton olyan csodálatos, idealisztikus, keményen dolgozó, okos srácokkal találkozom, akik éppen most végeztek, és első állásukat töltik be, és amikor leülök velük és megkérdezem, hogy megy a munka, ezt mondják: "Azt hiszem, felmondok." Megkérdem: "De hát miért?" Ők pedig: "Senkit sem nyűgözök le." Én meg: "De hát csak nyolc hónapja vagy ott." Olyan, mintha egy hegy lábánál állnának, és elvont fogalmuk lenne arról, hogyan akarják lenyűgözni a világot. Az pedig a hegycsúcs. Amit nem látnak, az maga a hegy. Nem számít, hogy gyorsan vagy lassan jutsz fel a hegyre, de a hegy akkor is ott van.

Amit ennek a generációnak meg kell tanulnia, az a türelem. Az, hogy olyan dolgok, amik valóban számítanak, mint a szerelem, a munkával való elégedettség, öröm, életszeretet, önbizalom, tapasztalatok, e dolgok közül bármelyik időt igényel. Néha egyes dolgokat fel lehet gyorsítani, de a teljes út fáradtságos, hosszú és nehéz, és ha nem kérsz segítséget és nem sajátítod el a képességeket, akkor lezuhansz a hegyről. A legrosszabb esetben, amit máris látunk, megnő az öngyilkosságok száma ebben a generációban, megnő a drogtúladagolás miatti halálesetek száma, egyre több srác esik ki az iskolából, vagy depresszió miatt hiányzik az iskolából. Ez új. Valóban rossz a helyzet. A legjobb eset az, ha egy teljes generáció nő fel és éli le életét úgy, hogy sohasem talál igazi örömöt. Sohasem teljesednek ki igazán a munkában vagy az életben, egyszerűen végigsodródnak az életen, és csak annyit mondanak, hogy "rendben". "Milyen a munkád?" "Minden rendben van, ugyanaz, mint tegnap." "Milyen a kapcsolatod?" "Rendben van." Ez a legjobb eset. Ez pedig a negyedik ponthoz vezet, ami a környezet.

Ezeket a csodálatos, fiatal, fantasztikus srácokat, akik egyszerűen a rossz nevelés áldozatai és nem ők a hibásak, nagyvállalati környezetbe helyezzük, ami többet törődik a számokkal, mint a srácokkal. Többet törődnek a rövid távú haszonnal, mint ezeknek a fiatalembereknek a hosszú távú életével. Többet törődünk az évvel, mint egy egész élettel. Olyan nagyvállalati környezetbe helyezzük őket, ami nem segíti önbizalmuk megerősítését. Nem segíti őket az együttműködés képességének elsajátításában. Nem segítik őket abban, hogy legyőzzék a digitális világ kihívásait és nagyobb egyensúlyt érjenek el. Nem segítik őket az azonnali kielégülés iránti igény leküzdésében, nem tanítja meg nekik, hogy kitartó, kemény munkából származó örömök, elismerés, beteljesedés nem érhetők el egy hónap, de még egy év alatt sem. Nagyvállalati környezetbe vetjük őket, és a legrosszabb az, hogy ezért magukat vádolják. Azt hiszik, hogy saját maguk alkalmatlanok. Ez pedig tovább rontja a dolgokat. Azért vagyok itt, hogy megmondjam nekik, nem ők a hibásak. Hanem a nagyvállalatok, a nagyvállalati környezet, a mai világban a megfelelő vezetőség teljes hiánya az, ami velük ezt érezteti. Rosszul nevelték őket, és utálom ezt mondani, de a vállalatok feladata... szívás, mert nincs más lehetőségünk, ez van, bárcsak a társadalom és a szüleik jobban végezték volna a dolgukat, de nem így történt, ezért a vállalatoknak és nekünk kell helyretennünk a dolgokat. Nagyon keményen kell dolgoznunk olyan módszerek kitalálásán, amikkel erősíthetjük az önbizalmukat, nagyon keményen kell dolgoznunk, hogy megtanítsuk nekik azokat a szociális készségeket, amelyek kimaradtak. Nem lehet mobiltelefon a tárgyalóteremben. Egyetlen egy sem. Nem arra gondolok, hogy amikor kint ülsz, és várakozás közben üzeneteket küldesz, arra gondolok, hogy amikor ülsz és vársz arra, hogy elkezdődjön a megbeszélés, ezt csinálod... (nyomogatod a telefont). Kezdődik a megbeszélés, rendben van. Kezdjük el a megbeszélést! Nem, nem így jönnek létre a kapcsolatok. Ne feledjük, az apró dolgokról beszéltünk. A kapcsolat így jön létre: Várjuk, hogy elkezdődjön a megbeszélés, és megkérdezzük: "Hogy van apád? Azt hallottam, kórházban van." "Jól van, köszönöm a kérdésedet. Most már otthon van." "Ennek örülök. Ez tényleg nagyon csodálatos." "Így van, tényleg megijedtünk." Így lehet kapcsolatokat alakítani. "Megcsináltattad már a jelentést?" "Jaj, nem, teljesen megfeledkeztem róla." "Segítek neked. Hadd segítsek!" "Tényleg?" Így alakul ki a bizalom. A bizalom nem egyszerre, egy nap alatt jön létre. Még a rossz idők sem alakítják ki azonnal a bizalmat. Ez egy lassú, stabil, állandó folyamat, és olyan mechanizmusokat kell létrehoznunk, ahol hagyjuk, hogy ezek az ártalmatlan kölcsönhatások megtörténjenek. De amikor mobiltelefont viszünk a tárgyalóterembe, ezt csináljuk... (nyomogatja a telefont). Jól van, kezdjük el a megbeszélést! A kedvencem az, amikor ott van a mobiltelefon, és ezt csinálod: (folyton ránézel). "Megint cseng. Nem fogom most felvenni." Mr. Nagylelkű!

Amikor a barátaimmal megyek szórakozni, vacsorázni megyek velük, otthon hagyjuk a mobiltelefonunkat. Kit hívjunk? Talán egyikünk hozza a telefonját, arra az esetre, ha az Ubert akarjuk hívni. Vagy lefényképezzük a vacsoránkat. Idealista vagyok, de nem vagyok őrült, tényleg nagyon jól nézett ki. Egy telefont viszünk. Olyan, mint az alkohol. Az ember azért tünteti el a házból az alkoholt, mert nem bízunk meg az akaraterőnkben. Nem vagyunk elég erősek. De amikor megszabadulunk a kísértéstől, sokkal könnyebbé válunk. Amikor azt mondod: "Ne nézegesd a telefonodat", az emberek kimennek a fürdőszobába, és mi az első dolguk? Mert szeretnék egy pillanatra körülnézni az étteremben. Ha nincs nálad a telefon, egyszerűen élvezheted a világot. Mert ott történnek a dolgok. Nem a folyamatos lekötöttség az, amikor az innovációk és az ötletek születnek. Az ötletek akkor születnek, amikor gondolataink elkalandoznak, és meglátunk valamit és azt gondoljuk: "Fogadok, ezt meg lehet csinálni..." Ezt nevezik innovációnak. De mi elmulasztjuk ezeket az apró pillanatokat. Senkinek sem szabadna az ágya mellett töltenie a telefonját. A nappaliban kell töltenünk. Szabaduljunk meg a kísértéstől! Amikor éjszaka felébredsz, mert nem tudsz aludni, így nem fogod a telefonodat megnézni. Mert ront a helyzeten. De ha a nappaliban van, akkor nyugton maradsz, akkor rendben van. Van, aki azt mondja, "de ez az ébresztőórám". Vegyél ébresztőórát! Csak nyolc dollárba kerül. Veszek neked egyet.

 

0 Tovább

Gengszterélet az 1900-as években

Nem sokára mozikba kerül Dennis Lehane – Az éjszaka törvénye c. könyv alapján készült film, amelyben olyan színészek kaptak (fő)szerepet, mint Ben Affleck, vagy Elle Fanning, Dakota Fanning húga. A történet az 1920/30-as években játszódik, mely által bepillantást nyerhetünk az akkori gengszter- és börtönéletbe vagy a rumbizniszbe az alkoholtilalom idején.

Könyvajánló 5 Felnőtt Krimi ThrillerJoe ​​Coughlin, Boston rendőrkapitányának legkisebb fia tolvajként bontogatja szárnyait. Egy balul elsült kaszinórablás közben megismerkedik Emma Goulddal, találkozásuk pedig örökre megváltoztatja az életét. Hamarosan a saját bőrén kénytelen megtapasztalni, mit is jelent valójában az éjszaka törvénye, és milyen árat kell fizetnie azért, ha életben akar maradni az alvilágban. Joe-nak vág az esze, ami bűnözői körökben ritka adottság, ezért szédületes gyorsasággal kapaszkodik egyre magasabbra a szervezett bűnözés ranglétráján, ám a sorsát így sem kerülheti el.

Dennis Lehane regénye egyszerre kalandos és lírai utazás a húszas-harmincas évek Amerikájába, egy mára legendássá vált, letűnt korszak mélyére, amelyben virágzott a szeszcsempészet, a bűnözőket hősként tisztelték, és a gyarlóság az ország nemzeti erényének számított. A könyvből Ben Affleck rendezett nagy sikerű filmet 2017-ben, aminek ráadásul ő a főszereplője is Siena Miller, Zoe Saldana, Scott Eastwood, Brendan Gleeson és Chris Cooper mellett.

Értékelés:

Így utólag azt gondolom, talán leginkább a férfiaknak tudnám ajánlani a kötetet, figyelembe véve a témáját, az írásmódját és a stílusát is. Nem annyira pörgős, mint inkább lassabban kibontakozó, türelmet igénylő történetvezetés a jellemző rá, ugyanakkor a második felében kicsit jobban beindul a cselekmény. Eleinte kételkedtem benne, hogy lesz tetőpont, meg egy normális befejezés, de utólag úgy gondolom, minden megvolt benne, még a nem várt végső csavar is.

Azoknak, akik szeretik ezt a világot, érdekfeszítő olvasmány lehet, de akiktől távol áll, és valami romantikus gengszter sztorit képzelnek maguk elé, vagy páratlanul szárnyaló, eseménydús cselekményt, nem hiszem, hogy ez a könyv lesz majd a kedvencük. Eleinte számomra döcögős volt a kezdet, de a végére egészen megszoktam a szereplőket, és tudtam, kitől mire számítsak, és láttam, hogy valamerre mégiscsak tart ez a történet – akkor kezdtem el igazán értékelni. Néhány dolgon még engem is elgondolkodtatott, hogy az adott helyzetben én épp ezt vagy azt tettem-e volna, és bár nem napjainkban játszódik, tény, hogy vetít némi nem túl bizalomgerjesztő fényt a jelenlegi általános életmódunkra is. Persze, ezt talán csak azok látják, akik a cselekményen kívül elgondolkodnak a regény mélyebb mondanivalóján is.

Teljes mértékben ráismertem a Viharsziget szerzőjére, tehát akik azt a könyvet preferálták, ennek a vételét sem fogják megbánni. Számomra még mindig kicsit szokatlan volt ez a stílus, igazából nehéz megmagyaráznom, hogy miért – pedig ez ritkán fordul elő velem.

A karakterek eléggé élethűek, (majdnem) mindegyiknek van hibája, jó és rossz oldala, lehet őket bírálni, szeretni vagy épp utálni. Már magam is meglepődtem azon a változáson, mikor a végére én is kezdtem kívánni egyiknek vagy másiknak valamiféle bosszú beteljesülését. Kíváncsi vagyok, milyen film kerekedik majd belőle.

Összességében tehát kicsit egyszerű gondolatmenet és cselekmény, talán inkább abban rejlik különlegessége, hogy egy olyan kor és életstílus színfalai mögé nézhetünk be – egész hihetően -, amire már más lehetőségünk a regényeken kívül manapság már nincs.  

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 5. Nagyon jó
Karakterek: Hihetőek, bár nem mozgok valami otthonosan a gengszter témában.
Borító: 9/10 Nem rossz, bár valami eredetibb talán jobb lett volna, mint a film főszereplőjének képe.
Kinek ajánlom: Azt hiszem, leginkább férfiaknak, és a türelmeseknek. Kicsit lassan kibontakozó történet.
+ pont: Mert a vége felé kezdett érdekes lenni, és mert nem számítottam erre a befejezésre.
- pont: Mert néhány részen, úgy a közepe táján kicsit untam magam.

0 Tovább

A legeslegjobb magyar történelmi könyvsorozat!!!

A nagyszabású, 15 kötetesre tervezett (egyébként több trilógiából felépülő) történelmi sorozat, az Anjouk már akkor felkeltette a figyelmemet, amikor az előzménykötetével, a Non nobis, Domine 800 oldalas összeolvasztott verziójával csupán pár éjszaka alatt végeztem. Nem volt ez másként ezzel az eddig megjelent 3 kötetnyi trilógiával sem, aminek ha minden igaz, idén még két része várható – ahogy azt Bíró Szabolcs a legutóbbi könyve epilógusában megemlíti. Személy szerint teljes bizonyossággal jelentem ki, hogy amennyiben egy külföldi szerzőről lenne szó, már régen világhírű lenne, mi több, szerintem még HBO sorozat is készült volna könyveiből, így azonban szerény hazánk csodálatos írója előtt csak mi, magyar olvasók tudunk fejet hajtani. Teszem ezt én is örömmel, és már itt megjegyezném, hogy ezeket a történelmi köteteket érdemes lenne kötelezővé tenni az iskolákban, és nem tartom kizártnak, hogy generációk múlva (vagy korábban) ez az álom akár valóra is válhasson.

Könyvajánló 7 Magyar Sorozat Háborús Történelmi1321. ​​Bátor Attila egykor templomos lovag volt, a király első embere, aki ott küzdött az Anjou-lobogó alatt, vérét hullajtva az akkor felemelkedő dinasztiáért. Az évek során legendás harcossá vált, ám a sorsdöntő rozgonyi csata után szögre akasztotta kardját, hogy családjával békés életet élhessen – távol a királyi udvartól, messze minden csatamezőtől. Egy forró tavaszi napon azonban minden megváltozik: királyi küldöttség érkezik a szlavóniai birtokra, hogy csaknem egy évtized után ismét hadba hívja a lovagot. Csák Máté, a Felvidék hadura, az Anjou-ház legnagyobb ellensége meghalt, s itt az idő, hogy huszonnyolc várát és teljes tartományát elfoglalják, egykori alattvalóit a király hűségére térítsék. Attila nem tehet mást, újból vasba öltözik, hogy a királyi bandérium hadnagyaként induljon az északi hadjáratra – ezzel pedig nemcsak egy új korszak, hanem bonyodalmak egész sora is kezdetét veszi. Míg a királyi had a Csákok földjét dúlja, addig Dubicában sötét fellegek gyülekeznek a Bátor család feje felett. A lángok felcsapnak, és úgy tűnik, a tűz sosem hunyhat ki…

Bíró Szabolcs nagyszabású történelmi regényfolyamának lapjain valós és fiktív szereplők, urak és szolgák, királyok és katonák sorsa fonódik össze, és alakul Isten vagy a végzet akarata szerint. A sorozat nyitó kötete a XIV. század első negyedéről, az Anjou-kori Magyar Királyságról mesél – egy távoli, vadregényes, egyszerre dicsőséges és vérben fürdő korról, melyben még számított az adott szó, a becsületnek súlya volt, az emberéletet pedig egészen más áron mérték.

Értékelés:

Mint tudjátok, én annak ellenére, hogy többnyire ajánlok és dicsérek, mindig kifejtem azt is, ha valamiért nem voltam elégedett az adott könyvvel, felhívom a figyelmet a hiányosságokra is, viszont azt is szemrebbenés nélkül vállalom, ha hibátlannak véltem egyet, s teljes vállszélességgel állok ki mellette – így emellett a sorozat mellett is. Már az is sokat elárulhat, hogy az előzménykötet olvasása után menten berendeltem az összes többi hármat, és már az idei újakat is felírtam magamnak, mi több, az író nevét egy életre megjegyeztem. Nő létemre egy háborús-történelmi könyvet ennyire megszeretni nem kis teljesítmény, szóval képzelem, hogy az olvasni szerető férfiak mennyire lelhették kedvüket ebben az élményekkel, múltbeli utazással, kalandozással és háborúskodással teli történetben. Dramaturgiailag, írásmódilag, mindenhogy kifogástalan olvasmány!

A szereplők generációkon át nőnek a szívünkhöz, és szeretjük meg őket egyre jobban, a néhai váltakozó szemlélet pedig egyenesen letehetetlenné teszi a könyvet. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy 17-én du. négy órakor kezdtem el olvasni az első kötetet, és 19-én este végeztem a harmadikkal – munka mellett, persze. Ha tehetném, rögvest belevetném magam mind a tizenvalahányba. :) Nem elég, hogy olyan történelmi fejtágítást kaptam az adott korról, amit Isten tudja, hány év történelemóra nem tudott elérni, még közben remekül szórakoztam. Részletekbe nyúlóan megtudhattam, Károly Róbert hogyan lendül túl a trónviszályokon, hogyan egységesíti az országot, győzi le és veri le sorban a tartományurakat; elfoglaltuk Léva várát, meghódítottuk a Felvidéket, a királlyal együtt tarthattam Temesvárról Visegrádra, és még sorolhatnám.

Íme egy kis ízelítő az első három kötetről és a folytatásról:

„Az első három részre magamban Bátor Attila bosszútrilógiájaként gondolok, ám emellett megfigyelhető, hogy egy hároméves korszak történeteit dolgozza fel: Csák Máté halálától a belháborúk lezárásáig, Anjou Károly konszolidációs politikájának kezdetéig. A negyedik, ötödik és hatodik rész úgy él a fejemben, mint a Visegrádi udvari trilógia, mely a Szent György Lovagrend alapításától I. Károly haláláig tart majd. Ez a három regény eltávolodik majd olyan személyes (és fiktív) tragédiáktól, mint amilyen a Bátor család története volt, sokkal nagyobb hangsúlyt fektet majd a királyi családra, az udvari nemességre és a kor politikájára, emellett sok új szereplőt sorakoztat fel a lapokon. A legnagyobb különbség azonban talán az lesz, hogy míg az eddigi kötetek egy-egy év történetét mesélték el, addig a következő három rész egyenként három-négy esztendő eseményeit követik majd végig.
A legkomolyabb vállalkozás minden bizonnyal az utolsó kilenc kötet megírása lesz, hiszen ezek által nem mást tervezek, mint Nagy Lajos, illetve utódai korát három nagy korszakra felosztani és három trilógiában feldolgozni.
Ami a sorozat egyes könyveinek kiadását illeti, jelenleg úgy fest a dolog, hogy kétévente jelenik majd meg egy-egy trilógia: az első két rész mindig azonos évben kerül majd a boltok polcaira, a rá következő évben pedig jön az adott trilógia zárókötete, amit fél év alkotói szabadság – valójában az újabb és újabb szakanyagok feldolgozására fordított tanulóidő – követ majd.
A puszta matematika mentén haladva tehát valamikor 2025-ben tehetem ki a pontot az Anjouk utolsó kötetének végére.”

Nincs olyan ember, akinek ne ajánlanám a könyvet, úgyhogy most se kor- sem nembeli megkötést nem írok nektek, bár vannak kicsit rázós vérengzős részek – de hát ez egy háborús könyv (is). Érdemes belekezdeni, hiszen a tervezett 15 kötete miatt hosszú évekre társunkká válhat, és ez a három (előzménnyel négy) már meglévő könyv tulajdonképpen garancia arra, hogy egy pillanatra sem fog elkalandozni figyelmünk.

„…terveim szerint az Anjouk összesen tizenöt részt számlál majd, ezt jelen pillanatban eléggé magabiztosan merem állítani. Ami a feszültség fenntartáság illeti, amiatt már csak azért sem kell aggódni, mert ez az évszázad telis-tele van elmesélhető, elmesélendő eseményekkel, csatákkal, hadjáratokkal, politikai csűrcsavarral, izgalmas szereplőkkel, vadregényes helyszínekkel – nem is beszélve arról a kismillió fiktív cselekményszálról, mely az eleve gazdag történések faliszőnyegébe elegánsan beleszőhető.
Van azonban egy logikusabb, ha úgy tetszik, prózaibb válaszom is erre a kérdésre.
A tizenöt kötet természetesen egyetlen nagy sorozatként is olvasható lesz, ám az Anjouk – miközben a kötetek számozása egytől tizenötig terjed – dramaturgiai szempontból valójában öt trilógiára lesz felosztható. Az egyes trilógiákon belül változhat az elbeszélés üteme, mellékszereplők léphetnek elő főszereplői státusba (és viszont), de ami a lényeg, mindegyik trilógia egy-egy feszültségekkel teli dramaturgiai ívet ír majd le.”

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 7. Number ONE (kedvencek között)
Karakterek: IMÁDTAM ŐKET! Vissza-vissza-vissza  - ja bocs, elkalandoztam.
Borító: 10/10 A harmadik részé annyira nem tetszik, de a többi rendben van
moly.hu-n elért százalék: 93%
Kinek ajánlom: Olvassátok mind! Történelmi, háborús, némelyikben van kicsi szerelmi szál.
+ pont: Mert megismertet a történelmünkkel, ráadásul valami hihetetlenül izgalmas módon.
- pont: Hát mernék én bármire is adni jelen esetben???

0 Tovább
MOST OLVASOM
VÁRHATÓ RÉSZLETES KÖNYVISMERTETŐK

Nem feltétlenül ebben a sorrendben:

R. Kelényi Angelika - Az ​ártatlan
Lucinda Riley - Viharnővér (A hét nővér 2.)
Christopher Moore - Mocskos ​meló
Mona Awad - Antilányregény
Haász János - Felnőtteknek ​nem
Nem ​vagyok sorozatgyilkos – A teljes trilógia (John Cleaver 1-3.)
Dan Wells - Partials (Részlegesen trilógia 1-3.)
Mai Jia - Kódfejtő
Gerencsér János - Kósza utak legendája - Kalászkirály
Jodi Picoult - Magányos ​farkas
A. M. Aranth - Oculus
Angela Marsons - Elfojtott ​sikoly (Kim Stone 1.)
Angela Marsons - Ördögi ​játszmák (Kim Stone 2.)

KÖNYVEK KATEGÓRIÁK SZERINT
KIKET SZOKTAM OLVASNI
KEDVENCEIM
A folyamatosan frissülő olvasmánylistámat a következő link alatt tekinthetitek meg: OLVASMÁNYLISTA
NAPI IDÉZET

NYOMJ EGY LÁJKOT, HA TETSZIK AZ OLDAL
"Egy könyv, amit már kiolvastál, sosem lesz ugyanaz a könyv, mint amit kézbe vettél."

/David Mitchell/

Én nem veszek könyveket. Én örökbe fogadom őket. :)
A jó könyvvel az a probléma, hogy a végére akarsz érni, de soha nem akarod befejezni.