A skarlát betű és A beavatott izgalmas és gondolatébresztő ötvözete a bestsellerszerző, Cecelia Ahern lélegzetelállító regényében.

Könyvajánló 7 Disztópikus Sorozat Felnőtt Young AdultCelestine North élete mesébe illő: mintaszerű gyerek és nővér, az osztálytársai és tanárai egyaránt imádják, ráadásul az ország egyik legbefolyásosabb emberének a fiával, az elképesztően sármos Art Crevanner jár. Aztán egy szép napot Celestine meggondolatlanul cselekszik: megszegi a szabályokat és ezzel örökre megváltoztatja az életét. Akár börtönbe is kerülhet. Megbélyegezhetik, és mindörökre Vétkessé, a társadalomból kitaszítottá válhat. 

A népszerű ír bestselleríró, Cecelia Ahern lélegzetelállító debütálása a fiatal felnőtteknek szóló regények világában egy olyan társadalom képét villantja fel, amelyben az engedelmesség a legfontosabb erény, a lázadás pedig a legnagyobb bűn. Ha ilyen világban egy fiatal lány kiáll a védtelenekért és az igazságért, azért meg kell fizetnie. 
A regény filmes jogait még megjelenése előtt megvette a Warner Brothers, így az Utóirat: Szeretlek és az Ahol a szivárvány véget ér után hamarosan A Vétkes is látható lesz a mozikban.

 

Értékelés:

Ismét egy disztópikus regény került a polcomra, és őszinte leszek, már hetekkel a megjelenése előtt alig vártam, hogy kedvenc könyvem, az Ahol a szivárvány véget ér című könyv szerzője megcsillogtathassa tudását ezen a területen is. Mivel egyébként is imádom a könyveit, nem csoda hát, hogy alig vártam, megtudjam, mire képes a disztópikus történetek ingoványos talaján.

Ha már fentebb megemlítették A beavatottat, mint amihez hasonlítani lehetne a könyvet, én szeretném ezt kiegészíteni más művekkel is. A "tökéletes világ" fogalma (ami mégsem az), ahol nincsen bűnözés és a legkisebb vétségé is büntetendő, nem ismeretlen az olvasók számára 1949-óta, amikor is Orwell megírta az 1984 című disztópikus regényét. Számomra akkor kezdődött a műfaj iránti szenvedély, amikor ezt a művet (és az ismertebb Állatfarmot) elolvashattam. Innentől kezdve majdnem minden regényt, ami hasonló témát dolgoz fel, „orwelli” jelzővel lehetne jellemezni. Aki azt a regényt olvasta, azelőtt nem ismeretlen a Gondolatrendőrség és a Nagy testvér fogalmak, valamint egy olyan állam, ahol a legkisebb hibáért is mérhetetlenül nagy büntetés jár, egy „hazugságokkal, félelemkeltéssel és kegyetlen büntetésekkel” teli világ.

Később, de még gyerekként Az emlékek őre című könyvért rajongtam, ahol szintén egy tökéletes világ tárul elénk, ahol nincsen szenvedés, sem bűnözés, ennek viszont igen nagy ára van. A filmipar csak nemrég fedezte fel ezt a művet, mert nem is olyan rég (egy nem túl élvezhető) filmet is készítettek belőle.

Ezeket azért írom le, hogy tudjátok, mely könyvek jutottak eszembe ennek olvasása közben. A regény első felénél például olyan érzésem volt, hogy én ezt a világot némileg ismerem (Orwell), közben pedig az agyam egyik hátsó zugában Franz Kafka: A per című könyve integetett, amikor a tárgyalásról szóló hosszú sorokat olvastam, vagy említhetném akár a Harry Potter ötödik részét is, azoknak, akihez az közelebb áll.

Összességében fantasztikus regény, még, ha közben úgy is éreztem, hogy sok-sok hasonló történet összegyúrásából született (de hát teljesen újat alkotni manapság szinte lehetetlen), és bár mint olvasó most összehasonlítom egy-két regénnyel, azt azért tudni kell előre, hogy a legmagasabb pontszámot kapja majd tőlem. Muszáj tehát bevallanom, hogy tegnap éjjel félkettőig olvastam, és kényszerítettem magam, hogy letegyem végre és aludni térjek, sőt, ma is az volt az első, hogy kezembe vegyem. Tipikus jelenség olvasás közben a dühkitörés, idegesség, feszültség és „mindenki hagyjon már békén” hozzáállás. Éppen ezért mindenképpen olyankor olvassátok, amikor felkészültetek arra, hogy nem fogjátok tudni letenni legalábbis kb. a közepétől kezdve, mert annyi problémát vet fel és igazságtalanságot ír le, hogy profi módon felkelti az emberben a bosszúvágyat, vagy épp a megoldásra áhítozást, a vágyat, hogy a jó nyerje el méltó jutalmát, a rossz pedig a büntetését, stb. Sajnos csak a vége előtt kezdtem csak rájönni, hogy ez egy sorozat lesz, ami miatt egyszerre voltam dühös (érthető módon) ugyanakkor felvillanyozott.

Hogy visszatérjek kicsit a hasonlóságokhoz, meg kell említenem, hogy Celestine személyiségét néhány ponton hasonlatosnak találtam Katniss Everdeenéhez, Crevan bíró pedig leginkább Snow elnökre hajazott, szóval én mondjuk, biztos vagyok benne, hogy Ahern olvasta azt a trilógiát is, de szerencsére több hasonlóságot nem találtam a kettő között. A történet vezetése, mint már mondtam, érdekfeszítő, aki legalább annyira szereti a disztópiákat mint én, annak mindenképpen ajánlom figyelmébe a könyvet.

Nagy értéke, hogy olyan kérdéseket boncolgat, mint hogy mikor kell hazudni és igazat mondani, megéri-e mindig igazat mondani, megbélyegezhetnek-e minket a múltban elkövetett vétkeink, mennyire tudunk a mások kárából tanulni, vagy, hogy mikor mi lenne a helyes döntés. Azért kerül a kedvenceim közé, mert szeretem az erkölcsi és etikai kérdéseket boncolgató könyveket, pláne az olyanokat, amik Orwellhez hasonlóan finom, burkolt társadalomkritikát is tartalmaznak. Sajnos a való életben is hajlamosak vagyunk magunkat tökéletesnek látni vagy láttatni, míg másokat egyetlen pillantásra megítélünk – helytelenül. Kifejezetten tetszett a köszönetnyilvánítás végén az alábbi kijelentése az írónőnek:

„Remélem, sikerült átadnom vele legalább egy tanulságot: senki sem tökéletes. Ne tegyünk úgy, mintha azok lennénk, és ne féljünk attól, hogy nem vagyunk tökéletesek! Ne aggassunk címkéket az emberekre és ne tegyünk úgy, mintha nem volnánk mind ugyanolyanok! Tartsuk észben, hogy hibázni emberi dolog, és tanuljunk minden hibánkból, hogy ugyanazt már ne kövessük el még egyszer.”

Ez tehát egy pontosan olyan regény, amiről megéri beszélgetni irodalomórán, szakkörön, baráti társaságban, amit megéri másoknak ajánlani. S, hogy miért társadalomkritika? Mert felhívja a figyelmünket arra a hibára, hogy (a közösségi oldalaknak is hála) mindig próbálunk tökéletesnek látszani, vagy, hogy sok helyzetben nem tudunk, vagy csak nem cselekszünk helyesen, hogy néha hidegen hagy minket mások szenvedése és csak elfordítjuk a fejünket. A mi társadalmunkban is vannak „vétkesek”, olyanok, akikre úgy tekintünk, mint a páriákra, csakhogy az ítélkezésünk felszínes és megalapozatlan.

Mindenképpen meg fogom kaparintani a folytatást, és nagyon remélem, hogy jó filmet kerekítenek majd belőle. Áldom a szerencsémet egyébiránt, amiért minden könyvre még a megfilmesítés előtt figyeltem fel (Az emlékek őre, A beavatott, Az éhezők viadala, Ahol a szivárvány véget ér, Az útvesztő stb.) Kíváncsi vagyok, mi fog belőle kisülni, és nagyon szépen köszönöm az írónak ezt a kötetet, mert továbbra is a kedvenc íróm maradt, és, mert az érzelemhullámok sokaságán mentem keresztül olvasása során. Úgy éreztem magam, mint gyerekkoromban, amikor vártam, hogy Lúdas Matyi elverje Döbrögit, mert felélesztette a felnőttkor miatt el-elhalványuló igazságérzetemet.

Pontozás:
Egyedi besorolásom:  7. Number One kategória
Történet: 9/10
Karakterek: 10/10
Borító: 9,5/10 – Nagyon tetszik, de ha már egyébként is bizonyos szemszögből a diszkriminációról is szól a könyv, akkor nem lehetett volna a történethez hűen nem egy fehér lábszárat berakni a borítóra?
Kinek ajánlom: A disztópikus történetek szerelmeseinek.

+ pont: A társadalomkritikáért, az erkölcsi kérdések felvetéséért és azért, mert nem tudtam lerakni, úgy vártam a „megoldást.”
- pont: Mert néha a Kapitólium és Katniss Everdeen jutott róla eszembe.