Facebook Twitter Addthis

Minden, amit az Eboláról tudni szeretnél avagy Richard Preston: Halálzóna (Ebola: a gyilkos vírus) - Részletes ismertető

Könyvajánló Dokumentumregény Felnőtt"Az Ebola lángja fellobogott, megvillantotta halálos színeit, elemésztett mindent, és visszahúzódott az őserdőbe. Egyszer még visszatér" - írta Richard Preston közel két évtizede. Jóslata válóra vált. 2014-ben azelőtt soha nem látott erővel csapott le Közép-Afrikára bolygónk egyik legveszedelmesebb fertőző betegsége. Majd - a híradások szerint első alkalommal - Európába és Észak-Amerikába is eljutott a vírus. Valójában az Ebola már évtizedekkel korábban felütötte a fejét Amerikában, és kis híján el is szabadult Washingtontól kőhajtásnyira. Csupán a szerencsén múlt, hogy nem száguldott végig a kontinensen, ahogy a középkorban a pestis Európában. Erről a döbbenetes epizódról, valamint az Ebola eredetéről, felbukkanásáról és terjedéséről szól az amerikai szerző lenyűgözően érzékletes tényirodalmi kötete, melyből már több mint ötmillió példány kelt el világszerte.

"Valójában még nem történt meg az Ebola döntő és visszafordíthatatlan betörése az emberi fajba. Fellobbanásairól tudunk Afrika egyes tájain: félő volt, hogy ezek a fellobbanások megfékezhetetlen futótűzzé alakulnak. Ha egy vírus a fertőzöttek kilencven százalékával végez, és nincs ellene sem hatásos oltóanyag, sem gyógyszer, a következmények nagyon is beláthatóak: beláthatóak és az egész világra kiterjedőek. Igazából nem tudjuk mit művelt az Ebola a múltban, és azt sem, milyen pusztítást visz végbe a jövőben. Az Ebola kiszámíthatatlan. Egy felszálló és a levegőben utazó Ebola-törzs nagyjából hat hét alatt bejárhatja a Földet, mint az influenza, miközben hatalmas embertömegeket öl meg..."

„ A Halálzóna első fejezeténél hátborzongatóbbat soha életemben nem olvastam… és utána a regény még hátborzongatóbbá válik. Ez benne a lenyűgöző: egyre félelmetesebb. Igen figyelemreméltó alkotás. Két vagy három nekifutásra elolvastam, és az az érzésem, hogy sokáig nem tudok majd szabadulni az emlékétől. ” /Stephen King/

„Az egyik legfélelmetesebb könyv, ami valaha is a kezembe akadt. Jobb, mint Stephen King vagy Michael Crichton – ez valóban megtörtént, a Washington-emlékmű tőszomszédságában. És előbb vagy utóbb megtörténik majd.”
/Atrhur C. Clarke/

„Richard Preston regénye ezt a hátborzongató, ám igen fontos témát a tudományos körökből az átlagolvasó elé viszi. A Halálzóna elsőrangú thriller.” /Robert Redford/

"Az amerikai szerző máig mérföldkőnek számító bestsellere az Ebola-vírus felbukkanásának és terjedésének lenyűgöző története. A kötet mindemellett részletesen beszámol arról a döbbenetes epizódról, melynek során az Afrika szívéből származó halálos kór váratlanul megjelent és kis híján elszabadult Washington tőszomszédságában.                                                                                                                   Gyógymód az Ebolára nem létezik. A fertőzöttek halálozási aránya közel 90 százalék. A sokáig titokban tartott amerikai incidens alkalmával a hadsereg katonákból és tudósokból álló különleges "kommandót" vetett be, hogy megfékezze a világ egyik legveszélyesebb vírusát.  A Halálzóna nem csupán bolygónk leghalálosabb kórokozóinak és az emberi fajnak a találkozásairól szóló hajmeresztő és felkavaró krónika, hanem egyszersmind mellbevágó jóslat arra vonatkozóan, ami napjainkban az Ebola kapcsán bebizonyosodni látszik: a közlekedési hálózat fejlődésével előbb vagy utóbb óhatatlanul végigsöpör világunkon egy gyilkos vírus. A kötet igazolja a régi közhelyet: a valóság rémisztőbb, mint a fikció."

„Preston olyan tényfeltáró tudósításra vállalkozott könyvében, melynek során a civilizált világra halálos veszedelmet jelentő vírusok, elsősorban a 4-es biztonsági osztályba sorolt (tehát a legveszedelmesebb) filovírusok elleni eddigi küzdelem eseményeit rekonstruálja. A történetet nevezhetjük akár - a ma már sajnos előttünk sem ismeretlen - Ebola-vírus regényének. A hitelesség érdekében a szerző helyszíneket keresett fel, szemtanúkat, polgári és katonai szakértőket szólaltatott meg.

Az első rész egy kevéssé ismert, de annál veszélyesebb vírus, a Marburg vérfagyasztó esetleírásával foglalkozik, amely 1980-ban a nyugat-kenyai Nzoia Cukorgyárban dolgozó francia férfit pusztított el. A Marburgot az Ebola-vírus kistestvérének nevezik, nagytestvére, annak is a legveszedelmesebb formája, az Ebola Zaire 1976-ban ötvenöt falut pusztított el egyszerre. Egy újabb Marburg-vírus okozta megbetegedés - az áldozat egy tízéves dán fiú volt - a kenyai Mount Elgon barlangjaira terelte a kutatók figyelmét. A virginiai Reston városka majomházában felbukkanó rejtélyes, majmok közötti pusztító betegség - amelynek okozójaként végül is szintén az Ebolát mutatták ki - elleni küzdelem során az olvasó képet kap arról a veszélyről is, ami az emberiséget fenyegetné, ha egy halálos vírus elszabadulna. (A filovírusok ugyanis még a rettegett HIV vírusnál is gyorsabban terjednek, és pusztítóbb hatásúak.) Érdemes elgondolkozni az író kissé talán hatásvadász megállapításán, mely szerint "az AIDS, az Ebola és a többi őserdei kórokozó fellépése a tópusi bioszféra pusztulásának egyenes következménye", s "bizonyos értelemben a Föld immunrendszere védelmi harcot indított az emberiség ellen".” - írta Legeza Ilona, aki Magyar Elektronikus Könyvtár szolgáltatásában működő Könyvismertetők adatbázisát szerkesztette (2011-ben elhunyt).

Értékelés:

Richard Preston, ahogy könyvében is megemlíti, tényirodalmi kötetét a NewYorkerbe írott cikke alapján írta, amely Halálzóna címmel jelent meg, először 1995-ben. 2014-ben, mivel az Ebola újra elkezdte szedni az áldozatokat, a Cartaphilus Könyvkiadó ismét megjelentette a könyvet új borítóval, friss külsővel. Így került a polcomra ez a kötet.

Nem mondhatnám, hogy sok tényirodalmi kötetet olvastam életemben, vagy dokumentumregényt; még a történelmi vonatkozású könyvek is - amelyeket nagyon szeretek -, inkább regényes feldolgozások, semmint ennyire realista tényfeltáró értekezések. A könyv olvasása folytán kicsit olyan érzésem volt, mintha egy ismeretterjesztő csatornát néznék a tévében, és a szöveg is valamely, (hangról) ismert narrátor hangján szólt a fülemben, mintha csak a National Geographic Channelt vagy a Discoveryt hallgatnám. Nem igazán tudtam, mire számítsak az olvasásakor, elképzelésem sem volt, hogy fog-e egyáltalán tetszeni, úgyhogy hetekig halogattam a dolgot, már csak azért is, mert általában nem szeretem a valós halált feldolgozó semmilyen műveket (sem film, sem dokumentumfilm, sem könyv). Azért írom, hogy „valós halál”, mert míg az emberek általában rezzenéstelen arccal olvasnak véres fikciókat, krimiket, thrillereket, addig egy olyan könyv, amely a tényekre szorítkozik, és valóban megtörtént, hátborzongatóan félelmetes, és már nem lehet elbújni az olvasása közben a jól ismert „á, ez csak mese” szöveg mögé.

Kiemelten fontos megérteni, hogy ez a könyv nem csak valós történeten alapszik, hanem konkrétan a megtörtént eseményeket írja le és összegzi, amely események 1967 és 1993 között történtek. Preston a következőt írja az olvasóhoz a kötet elején:

„Ez a könyv nem a képzelet szüleménye. Története igaz, alakjai valóságosak; a neveket azonban megváltoztattam olykor, mint Charles Monet és Peter Cardinal esetében is. Valahányszor ilyen változtatásra sor kerül, jelzem a szövegben.
A párbeszédeket a szereplők emlékei alapján rekonstruáltam. A történet folyamán itt-ott emberek gondolatmenetét idézem: ilyenkor elbeszélésem forrásai azok a beszélgetések, amelyeknek alanyai – néha ismétlődően – beszámoltak egykori gondolataikról. Minden ilyen alkalommal közösen ellenőriztük a tényeket. A kérdésre: „Mire gondolt akkor?”, időnként a regényírókat megszégyenítően gazdag és az emberi állapotokat mélységében feltáró válaszokat kaptam. Megpróbáltam tehát az emberek arcán át a gondolataikba látni, szavaikon keresztül belehallgatni az életükbe, és amit ott találtam, túlnő a képzelet határain.”

Végeredményként egy olyan furcsa elegyet kapunk valahol a tények és a regények elmosódásaképp, amire én legalábbis még nem láttam példát. Megtudjuk, milyen típusai vannak az Ebolának, melyik mikor és hol bukkant fel, "testvérei" miben térnek el a többitől, hogyan vették elejét a tömegfertőzésnek. Megismerjük az Ebola tüneteit, ezt már-már olyan hányingerkeltően részletes módon, hogy sosem felejtjük el, és egészen biztos egyik olvasó sem fog ellátogatni Afrika azon részébe, ahol vélhetőleg legelőször az Ebola és az AIDS vírus felütötte fejét. Az első néhány rész, a Marburg vírus tüneteinek leírása annyira véres és félelmetes, hogy komolyan aggódni kezdtem, fogom-e én ezt még bírni, de aztán szerencsére néhány emberen kívül Preston nem ecseteli a tüneteket. Először nehezen állt össze a komplett kép, és idegesített az olykor időbeni ugrálás a történetben, mígnem megértettem, hogy három-négy külön részre tagolódik az egész; a Marburg, az Ebola Sudan, Ebola Zaire (ami a legveszélyesebb mind közül) és végül az Ebola Reston felbukkanásáról és terjedéséről olvashatunk, hellyel-közel kronológiai sorrendben. A történet olyan szinten összekapcsolódik, hogy mindvégig az Eboláról és „testvéreiről” olvashatunk, és bizonyos emberek többször is megjelennek a történet folyamán; akik az Ebola egyik típusával már találkoztak, később az Ebola Reston Washington melletti felbukkanásával ismét bekapcsolódnak az események láncolatába.

A történet eleinte számomra pusztán ismeretterjesztő volt, nem különösebben kötődtem hozzá, és az Ebola Reston felbukkanásáig különösképpen nem kötött le, de a könyv felénél, a Restonban és a Washington mellett történtekkor már mellkasomban erősen dobogó szívvel lapoztam a könyvet, jó magam is reménykedtem a legjobbakban, és a következő gondolatok jártak a fejemben:

  •  „Csak senki ne érintkezzen vele!”
  • ​„Csak össze ne törd azt az üveget, könyörgöm!”
  •  „Mégis miért nem csomagolták be rendesen azt az izét?”
  • „Jézusom, remélem nem kapta el a fertőzést”,
  • „Én BIZTOS nem mernék az épület közelébe se menni.”
  • „UGYE nincs lyuk azon a nyamvadt kesztyűn???”

Felháborodásom komoly méreteket öltött, amikor a CDC hozzáállásáról és felelőtlenségéről olvastam, el sem hittem, hogy ez most tényleg így volt – pedig így volt -, végül arra a megállapításra jutottam, hogy aki legalább a restoni részig eljut, annak egészen biztosan tetszeni fog ez a könyv, nem hiába kapott ilyen jó értékelést. Mint mindig, most is abba a „hibába” estem, hogy éjszaka nem bírtam lerakni a könyvet, és kíváncsian vártam, mi történik az Ebola Restonnal, terjed-e cseppfertőzéssel, elkapják-e majd az emberek, de a történetről nem szeretnék spoilerezni, így azt szeretném csak ajánlani, hogy olvassátok el, ha többet szeretnétek megtudni a történtekről, vagy, ha egy zsigeretekig hatolóan félelmetes (és igaz) sztorit olvasnátok. Abban egészen biztos vagyok, hogy jobb, mint bármely más, vírusos fikció, kissé groteszk, de a természet mégiscsak a legnagyobb művész a földön.

Vajon honnan ered az Ebola? Mi volt a közös a vírus különböző válfajait („testvéreit”) állítólag először megkapó 3 ember között? Annyit sikerült megállapítani, hogy a Marburg talán a Kitum-barlang mélyéről ered, de hogy melyik élőlényben vagy pontosan min telepszik és alszik „téli álmot” mielőtt élő és pusztítható sejthez érve megkezdi a tömeggyilkolást, azt még a mai napig nem tudjuk. A könyv olvasása folyamán többször is elbarangolunk a virginiai Restonon kívül az afrikai Kitum-barlangba és a Kinshasa főútra.

„A Kinshasa főút középen metszi ketté Afrikát: első kitörése után innen indult világ körüli kísértetjárására az esőerdőből kilépő AIDS-vírus. Az út valaha nem volt több egy Afrika szívén keresztülvágó döngölt földcsapásnál – ekkoriban szinte lehetetlen volt a teljes vonalán végigutazni. Egyes hosszabb szakaszainak aszfaltozását az ezerkilencszázhetvenes években kezdték meg, és csakhamar feltűntek rajta a vándor teherautók. Nem sokkal később megjelent az AIDS is az út menti városokban; hogy pontosan honnan érkezett, az talán örök rejtély marad.
A Kinshasa főút leaszfaltozása hatással volt minden földi ember életére – a huszadik század legfontosabb eseményei közé tartozik. Mára tízmilliónál is több emberéletet követelt.”

Összességében érdekfeszítő és tanulságos olvasmány volt, mindazonáltal nem lenne hátrány, ha a későbbiekben Reston a könyvet kibővítené a 2014-es események feltárásával is. Ami különösen tetszett benne, ahogy a párbeszédeket és az emberek gondolatát (amiket ők maguk elevenítettek fel Restonnak) kendőzetlenül írja le, így nem csak a vírus világába, de közvetetten az emberi elme mélyébe is bepillantást nyerhetünk.

Vajon, ha véletlenül belélegeznénk az Ebolát, miközben nem tudjuk, terjed-e cseppfertőzéssel ez a típusa, szólnánk a feletteseinknek? Úgy őszintén…

Könyvajánló Dokumentumregény Felnőtt
Ebolavírus partikulum elektronmikroszkópos felvétele. 

Pontozás:
Egyedi besorolásom:  4. Egész jó, tetszett!
Történet: 8/10
Karakterek: 8/10
Moly.hu-n elért százalék: 87%
Borító: 6/10 – 2014-es kiadás van meg. Őszinte leszek, nekem annyira nem tetszett, túlzsúfoltnak találtam és a ’90-es évek könyveire emlékeztet, modernebbet is lehetett volna alkotni, letisztultabbat. A kötés és a margószélesség, lapok minősége egyébként rendben van.
Kinek ajánlom: Azoknak, akik szeretik a tudományos cikkeket, értekezéseket, tényirodalmi köteteket, érdeklődnek a biológia vagy a vírusok iránt.

+ pont: Mert összefoglalja az egyik leghalálosabb vírus felbukkanását, terjedését, tüneteit, alakulását, mutálódását, fajtáit és történetét (mivel 2014 előtt íródott, az akkori események nincsenek feldolgozva a könyvben).
- pont: Az elején kicsit vontatottan indult a történet, és én nem feltétlenül rajongok a tényirodalmi könyvekért, de ahhoz képest a közepétől nagyon érdekes lett, és szinte már regényszerű.

Részletesen az Eboláról:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Ebola_(betegs%C3%A9g)

0 Tovább

Sophie Kinsella - Hová lett Audrey? (részletes ismertető)

Könyvajánló Young adult 4 Romantikus Dráma Ifjúsági

Könyvajánló Young adult 4 Romantikus Dráma IfjúságiAudrey hetek óta nem teszi ki a lábát a lakásból. Édesanyja szerint olyan, akár egy törött porcelánváza. A szomszéd srác szerint olyan, akár egy lökött celeb, aki napszemüvegben ül az elsötétített szobában. Linus szerint pedig olyan, akár a rebarbara, ami csak árnyékban érzi jól magát. A pszichológusa szerint… na, azt inkább hagyjuk. Audrey szorong és pánikol. Mindentől és mindenkitől. A számítógépes játékokra rágyógyult öccsétől, a női magazinokból nevelődő anyjától, a sportkocsikról álmodozó apjától, de legfőképpen Linustól, akinek olyan a mosolya, akár egy gerezd narancs.
Audrey valahol útközben elvesztette önmagát, és úgy tűnik, minden összeesküdött ellene, de egy váratlan találkozás, egy óvatos séta a Starbucksba és egy szintén különös srác közeledése talán mindent újraírhat a lány életében.

Értékelés:

Sophie Kinsella, a Boltkóros könyvsorozat szerzőjének új könyvét, a Hová lett Audrey? című könyvét kifejeztten fiataloknak írta. Erről a könyvről nagyon sok pozitív véleményt olvastam, és molyon is 86%-os értékelést kapott. Tulajdonképpen egy kellemes hétvégi, délutáni olvasmány, amely többek között olyan problémákat boncolgat, mint a tinédzsereken elhatalmasodó gépfüggőség, a kirekesztettség, depresszió, zaklatás és mentális problémák.

A főszereplő Audrey-t valamilyen megrázkódtatás éri, ami három lány iskolatársával kapcsolatos. Az azonban nem derül ki a könyvből, hogy pontosan micsoda, pedig nagyon szerettem volna tudni, hogy az alapján értékeljem a történteket, mi mennyire volt reális; érdekelt volna, hogy mi volt az, ami miatt ez a fiatal lány annyira súlyosan megsérül lelkileg, hogy gyógyszereket szed, pszichológushoz jár, és még a lakásból is nehezen tud kilépni. Végig arra vártam, hogy legalább az utolsó oldalon kiderül, de sajnos ez nem történt meg. Ezt leszámítva egyéként tetszett a történet, érdekes, hogyan teszi túl magát Audery a történteken, és elszomorító, ahogy megtudjuk, milyen komoly lehet a szorongás, a pánikbetegség egy tini életében. Nekem egyébiránt főleg az Audrey testvérével, Frankkel kapcsolatos történetrész tetszett, a gépfüggőség leírása. Frank tipikusan egy olyan tinédzser, aki képtelen videojátékok nélkül létezni, egész addig, míg kénytelen boldogulni nélküle. Egyébiránt itt meg kell jegyeznem, nekem zavaró volt, hogy Audrey a történet szerint 14 éves, Frank pedig 15, a borító hátulján Franket mégis az öccseként emlegetik. Ráadásul a borító rikító, sárga belseje is zavart olvasás közben, mert végig magamra vonta a figyelmet, de lehet, hogy ezzel csak én voltam így.

A szülők párbeszédein jót derültem, számomra ők voltak a leginkább szerethető karakterek, kicsit feldobták a könyv problémákra összpontosító hangulatát. Tény és való, hogy sok igazságot fogalmaz meg az élettel kapcsolatban. Az egyik ilyen, ami nekem személy szerint tetszett, amikor Audrey anyja elmondja, hogy nem csak Audrey élete, hanem mindenki másé is egy hullámzó grafikon. Ez nem a depresszión múlik, sajnos ettől nem lehet „megszabadulni”, nem lehet kivitelezni, hogy az életünk csak és kizárólag felfelé íveljen. Többek között erről is szól a felnőtté válás, hogy realizáljuk magunkban, az élet gyakran tartogat mélypontokat is: egyszer fent, egyszer lent. Ezt muszáj elfogadnunk és megküzdenünk vele, mindazonáltal ez egy teljesen normális és hétköznapi dolog, ami mindenki mással is így van.

Ami a gépfüggőséget illeti, szerintem manapság rengeteg szülő tanácstalan ez ügyben, szóval ilyen szempontból is útmutató lehet a könyv. Hogyan kell ezt kezelni? És ha a gyerekeink egész nap csak a gép előtt ülnek, hogyan tudnánk egyáltalán közelebb kerülni hozzájuk? A szülők már azt sem tudják, min játszanak a gyerekek. Mégis hogyan lehet ezt a generációs különbséget áthidalni, vagy mit lehet annak érdekében tenni, hogy a valós dolgokra is ugyanúgy fordítson időt a kamasz gyerekünk?

Ezek alapján leginkább tiniknek vagy szülőknek ajánlanám a könyvet. Nincs benne felszabadító katarzis, és bár  megjelenik benne szerelmi szál, nem is mondanám, hogy kifejezetten arra koncentrál, mindazonáltal Linus karaktere meglehetősen szimpatikus volt.

Ez a történet egy hétköznapi (de kissé vakvágányon lévő) háromgyermekes család életéről szól.

Pontozás:
Egyedi besorolásom:  4. Egész jó, tetszett
Történet: 7/10
Karakterek: 8/10
Moly.hu-n elért százalék: 86%
Borító: 7/10 – Kívülről egész jó, de nekem nagyon zavaró volt, hogy a borító belső része rikító sárga, és egész végig olvasás alatt magára vonta a figyelmem. Jobban örültem volna kékeszöldnek, hiszen az is megjelenik a borítón. A lapok hófehérek, én jobban szeretem alapból az érdes, sárgás lapokat, de egyébként rendben volt.
Kinek ajánlom: Tiniknek, vagy szülőknek, akik tinikkel küzdenek éppen.

+ pont: A karakterekért.
- pont: A rikító sárga borítóért, és azért, mert nem derül ki, mi történt Audrey-val.

Egyéb:
Kiadó: Libri Könyvkiadó Kft. 
Oldalak száma: 300
Borító: KARTONÁLT
Súly: 350 g
ISBN: 9789633105917
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2015
Fordító: Pritz Péter
Eredeti cím: Finding Audrey

0 Tovább

S. J. Watson – Amnézia (részletes ismertető)

Blog Könyvajánló 4 Thriller

Blog Könyvajánló 4 ThrillerChristine minden reggel idegen ágyban ébred fel, egy idegen férfi mellett. Belenéz a tükörbe, és döbbenete tovább fokozódik: egy középkorú nő arca néz vissza rá. Az ágyból időközben előkászálódó férfi minden reggel elmagyarázza neki, hogy ő Ben, a férje, hogy Christine negyvenkét éves, és két évtizeddel ezelőtt egy szörnyű balesetben szerzett fejsérülése miatt képtelen megjegyezni az új emlékeket. Christine mindennap hihetetlen harcot folytat azért, hogy visszaszerezze emlékeit, vagyis rajtuk keresztül önmagát. Kiderül, hogy semmi és senki nem az, mint aminek látszik, így a nyugodt tempójú, visszafogott történet hamar vérbeli thrilleré változik…A könyvből készült film október 30-tól a mozikban! A könyv S. J. Watson: Mielőtt elalszom című nagy sikerű regényének újabb kiadása.

Értékelés:

S. J. Watson – Amnézia című könyve magyarul először 2011-ben jelent meg, Mielőtt elalszom címmel, 2014-ben pedig Nicole Kidman és Colin Firth főszereplésével készítettek belőle filmet.

Az alaptörténete egy kicsit emlékeztetett a Valaki másnak az élete című regényre, viszont van különbség is. Míg előbbiben a főszereplő szimplán elveszti az emlékezetét az elmúlt 12 évről, aztán napról napra próbálja kideríteni, hogy mi is történt, addig ebben, az Amnézia című könyvben Christine-nek sokkal nehezebb dolga van, hiszen amellett, hogy jó pár év (évtized) kiesett neki az életéből, még most is csak egy napig tudja megőrizni az emlékeit, másnap pedig kezdődik minden előröl. Ilyesmi az alapja az 50 első randinak, csakhogy míg az egy vígjáték, ez a könyv egy vérbeli thriller. Christine naplót kezd el vezetni minden egyes napjáról, hogy aztán mikor másnap elolvassa, legalább valamelyest képben legyen, mi történt vele az elmúlt időben, illetve lejegyez minden dolgot, amelyet előző nap megtudott az életéről. Miközben olvassuk a történetet (a naplóját) azonban végig olyan érzésünk van, hogy itt valami nem stimmel – és nem tudom megmagyarázni, miért -, így Christine-nel együtt próbáljuk kideríteni, miért vesztette el az emlékezetét, mi történt vele, hogy alakult az élete, és mi az, ami nem stimmel.

Második kézbevételre sikerült elolvasnom a könyvet, annyira lekötött, pedig 464 oldalas terjedelme nem mondható éppen rövidnek, mégis, akárcsak a Valaki másnak az élete című regény esetében, itt is alig vártam, hogy kibogozzam a szálakat és rájöjjek, mi folyik itt.

Tetszett a történet, érdekes volt a végén a fordulat (bár kicsivel hamarabb rájöttem), olyan érzés volt összerakni a kirakós darabkáit, mintha pár órára nyomozóvá változtam volna; próbáltam eldönteni, hogy a regényben a szereplők közül ki mond igazat, ki hazudik, és miért, ráadásul úgy, hogy még a főszereplő emlékezetében sem bízhattam. Mindenképpen megéri elolvasni azoknak, akik szeretik a hasonló történeteket.

„Különleges krimi. Miután elolvastam, még órákig vibráltak az idegeim” – Dennis Lehane, a Vihar-sziget szerzője

„Jól megírt, felkavaró és pszichológiai szempontból is teljességgel hiteles. Ennél többet nem várhatunk egy thrillertől.” – Joanne Harris, a Csokoládé serzője

Igazából engem megvett magának a szerző, már előre kíváncsi vagyok, hogy fog tetszeni A másik én című regénye.

Érdekes, hogy ami a könyvből készült filmet illeti, az már közel sem kötött le annyira (de lehet, hogy csak azért, mert addigra már mindent tudtam), ráadásul keserű szájízt hagyott a számban azzal, hogy megfiatalította a főszereplőket - nem is kicsit. Lehet, hogy a film így látványosabb, de nem szeretem, amikor a könyvhöz képest valamit ennyire megváltoztatnak. Egyébiránt a cselekmény más tekintetben hű volt a könyvhöz. Nicole Kidman nem a legjobb választás azonban erre a szerepre, én inkább Emma Thompsont vagy Kate Winslet színésznőt képzeltem volna el.


Pontozás:

Egyedi besorolásom: 4. Egész jó, tetszett                                    
Történet:
 8/10
Karakterek: 8/10
Moly.hu-n elért százalék: 91%
Borító: 9/10 – A filmes borító nagyon szép, illik a műfajához, csak kár, hogy nem kemény a borító.

Kinek ajánlom: Azoknak, akik szeretik a thrillert, a rejtélyeket.

 + pont: Fordulatos, csattanóval, nehéz letenni.
- pont: Kicsivel a vége előtt szokás szerint rájöttem a lényegre.

Egyéb:

Kiadó: Athenaeum Kiadó
Oldalak száma: 464
Borító: KARTONÁLT
Súly: 570 gr
ISBN: 9789632933900
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2014
Árukód: 2582236 / 1141119
Fordító: Gellért Marcell

 A film trailere:

0 Tovább

Dennis Lehane - Viharsziget (részletes ismertető)

Már megjelent Dennis Lehane klasszikusa felújított kiadásban, a Viharsziget. A 2003-as amerikai megjelenését követően szinte azonnal kultikussá vált, számos irodalmi díjra jelölték, és meghatározta a következő évek trendjeit - nem csak az irodalomban. A kötetből 2010-ben Martin Scorsese forgatott felejthetetlen filmet Leonardo DiCaprio főszereplésével. 

Könyvajánló 4 Krimi Felnőtt

Könyvajánló 4 Krimi Felnőtt1954 nyarán Teddy Daniels szövetségi rendőrbíró és újonnan kinevezett társa, Chuck Aule megérkezik a Viharszigetre, melyen egyedül az Ashecliffe Elmegyógyintézet áll. Feladatuk, hogy nyomára bukkanjanak az egyik ápoltnak, aki egykoron szörnyű bűnöket követett el, és most titokzatos módon tűnt el a bezárt cellájából. A szigetre azonban pusztító hurrikán csap le, a rejtélyek és a megválaszolandó kérdések pedig egyre sokasodnak. Hogyan szökhetett meg valaki a zárkájából, és hol rejtőzhetett el a kietlen szigeten? Ki hagyja hátra a titokzatos üzeneteket a nyomozók számára? Mi történik valójában a hírhedt C Részlegben? Miért veszi körül az üresnek tűnő világítótornyot elektromos kerítés, és mit keresnek ott felfegyverzett őrök?

Minél közelebb kerülnek a nyomozók a titokhoz, annál inkább úgy érzik, a megoldás folyamatosan kicsúszik a kezeik közül. Vajon csak képzelik, vagy tényleg mindenki az őrületbe akarja kergetni őket? Teddy Daniels egyre elszántabban keresi a megoldást, de minduntalan falakba, nyomasztó titkokba és hazugságokba ütközik. A végső igazságért pedig talán mindent fel kell áldoznia.

Értékelés:

Régebben sok hasonló könyvet olvastam, mint a Viharsziget. Kedvenceim közé tartozott például Daniel Keyes: Az ötödik Sally című könyve, de elolvastam tőle a Szép álmokat, Billy! könyvet is. Mindhárom könyvben van valami közös; egyrészt nem annyira a pörgős cselekményre fektetik a hangsúlyt, másrészt mindhárom könyvben érdekes pszichológiai esetekkel találkozhatunk.

Aki már látta a Leonardo DiCaprio főszereplésében forgatott filmet, annak nem fog sok újat mondani a könyv, de legalább végre egy tökéletes példa arra, milyen az, amikor a film semmit sem változtat meg a könyvhöz képest – ez elég ritka jelenség. A mai könyvek többsége már próbál alkalmazkodni az új generáció pörgős életviteléhez, amely következésképp igényli a pörgős cselekményeket, párbeszédek tömkelegét tartalmazó olvasmányokat, de ez a kötet még azok közé tartozik, amelyben a párbeszédekkel ellentétben némileg több a tájleírás, és a „mindent láttatunk az olvasóval” hozzáállással szemben több gondolkodást, avagy morfondírozást igényel. Nem elég csak egy délután átrágnunk magunkat rajta, teljes odafigyelés szükséges, nyugalom. Ezáltal tehát nem egy délutáni kikapcsolós könyv, sokkal inkább sorolnám a komolyabb irodalmi művek közé, amelyek bár nem annyira pihentetőek, mégis talán nagyobb értéket képviselnek. Ebből tehát kiderül, hogy inkább a kb. középkorú korosztálynak ajánlanám, akik még elég türelmesek ahhoz, hogy végigvárják a történet kibontakozását, és olyanokon nevelkedtek, mint Jókai. Én valahogy  a köztes állapotba sorolnám magam, mert régebben elég sok pszichológiai témájú, vagy éppen szépirodalmi könyvön rágtam át magam, mostanában azonban én is jobban hajkurászom a kikapcsoló könyveket. Ennek ellenére elismerem, hogy ez egy nagyszerű és profi alkotás, nem véletlenül van 92%-ra pontozva a moly.hu-n. Azoknak tehát, akik huszonöt-harmincon túl vannak és/vagy szeretik a krimiket, élvezik, ha beleáshatják magukat a részletekbe, bátran merem ajánlani. Már csak azért sem ajánlanám viszont 16 éven aluliaknak, mert egyrészt nem véletlenül kapott a film is ilyen besorolást, másrészt van benne egy-két durva szexuális kifejezés, vagy morbid, rémisztő, elmebetegek viselkedését leíró rész.

Akik nem látták a filmet, vagy nem emlékeznek rá, azoknak meglepetéssel kecsegtet a vége, és izgulhatnak, hogy mi lesz a nyomozás vége, de számomra (talán mert sok ilyen könyvet olvastam) egy idő után nyilvánvalóvá vált a lényeg – persze volt, amikor engem is elbizonytalanított.

A karakterek szépen kidolgozottak, bár a történet szövevényessége és végkifejlete miatt ezt azért nehéz csak így egyszerűen kijelenteni. Az én kedvencem mindenesetre Chuck volt.

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 4. Egész jó, tetszett
Történet:
 8/10
Karakterek: 8/10
Moly.hu-n elért százalék: 91%

Borító: 10/10 – Szép, nem törő, de könnyen hajló borító, ami így megkönnyíti az olvasást. A lapok nem az érdesebb fajtából valók, inkább a vékony, szürke típus, nem a sárgás. Ezzel együtt jó minőségű kötés és törés nélkül lehet olvasni. A vékony lapoknak köszönhetően terjedelmesebb, mint azt első látásra gondolnánk.

Kinek ajánlom: Azoknak, akik szeretik a krimit, vagy a pszichológiával foglalkozó könyveket, nem várnak pörgős cselekményt, és szívesen belevetik magukat a részletekbe.

 + pont: A tényleg szép borítóért.
- pont: A néha kicsit (számomra) vontatott részekért.

Aki megtekintené a film trailerét:

0 Tovább

A gazdag emberek boldogabbak?

Blog Könyvajánló Dráma Romantikus 4

Bizonyára sokunkban megfordult már a gondolat, és évtizedek óta viták gócpontja a kérdés, hogy vajon a pénz boldogít-e, vagy másképp megfogalmazva, vajon a gazdag emberek boldogabbak-e, mint a szegényebbek.

Persze nem is kérdés, hogy ilyenkor nem kifejezetten a pénzre gondolunk, hanem talán az érzésre, hogy bármit birtokolhatunk, vagy a javakra, amelyeket ők birtokolnak: szép, adósságmentes ház, drága autók, értékes tárgyak, stb. Nem titok, hogy a szegényebb ember sorsát megkeserítik a számlák, az adósságok, hogy majdnem üres a hűtő, de biztos vagyok benne, hogy bár a gazdagoknak van mit a tejbe aprítani, amit azonban Isten az egyik részről megad, a másikról talán elvesz. Ismerek például egy olyan milliomost, aki annyira pénzhajhász lett már, hogy csak többet és még többet akar felhalmozni, miközben a családjával elfelejt időt tölteni, és talán már fogalma sincs arról, hogyan kell kiélvezni a pénz előnyeit. Azt hiszem, a pénzgyűjtés is lehet egyfajta függőség, amibe ha belekeverednek, nem tudnak leállni vele. Biztos, hogy egy gazdag családban a gyerekek bármilyen anyagi dolgot megkaphatnak, de nem biztos, hogy meg tudják beszélni a szüleikkel, hogy miért szomorúak, nem biztos, hogy abban a házban is olyan meghitt a családi ölelés. Azt hiszem, az ember természeténél fogva olyan, hogy amikor baj ér minket, akaratlanul is összefogunk, megöleljük egymást, támogatjuk egymást, hogy együtt kibírjuk. Ha nincs ez a hajtóerő, ha minden tökéletesen rendben, előtérbe kerül az önzőbb énünk, és talán a család helyett többet gondolunk magunkra.

Blog Könyvajánló Dráma Romantikus 4

Persze, nem általánosítani akarok. Rengeteg boldog és boldogtalan szegény és gazdag ember van, de egyet egészen biztosan megmondhatok: a kocka mindig fordul. Az életünk egy hullámzó grafikon, ahol a magas- és mélypontok különböző sebességekkel váltják egymást.

Blog Könyvajánló Dráma Romantikus 4

Még tinédzser voltam, amikor rájöttem, hogy az irigység, mint olyan, egy teljesen fölösleges érzés. Nem éri meg irigykedni bárki másra, mert egyrészt nem tudhatjuk, hogy a felszín alatt milyen problémák bújnak meg nála is, másrészt akár, még, ha jobb is most annak a másik személynek, a kocka mindig fordul. Nem tudom, ki mondta egyszer, hogy a boldogság nem egy állapot, hanem egy döntés.

Blog Könyvajánló Dráma Romantikus 4

E. Lockhart: A hazudósok című könyvét olvastam a minap, amiben adott egy hihetetlenül gazdag család, egy sziget, nénikék, bácsikák, kamaszok és gyerekek. És a versengés az örökségért, az egymás eltiprása, és az igazi boldogság szem elől tévesztése. Rengeteg embernek útmutató lehetne ez, hogy rájöjjenek, talán több okuk lenne a boldogságra, mint gondolnák. Nem sok mindent mondhatok a könyvről anélkül, hogy lelőném a poént, a végkifejletet, s bár 89%-ot kapott a moly.hu-n (amit én is megítélek neki), és az olvasók váltig állítják, hogy a végén hatalmas csavar van, én azért már a negyedénél rájöttem a csavarra. Nem tudom, hogy ez most vajon az én „szerény zsenialitásom”, vagy akik rájöttek a végére, azok nem hangoztatják, de még így is olvasmányos és tanulságos történet volt, sokak számára könnyfacsaró.

0 Tovább

Mire figyeljünk, ha bébiszittert/dadát fogadunk fel?

Blog Könyvajánló Krimi

Manapság, a XXI. században elfogadható és igen elterjedt a dadák, bébiszitterek alkalmazása kisgyermekes családokban. Nem mindegy azonban, hogy kit és mi alapján választunk erre a feladatra. A legjobb persze, ha ismerőst, vagy ismerős által javasolt személyt választunk, esetleg ügynökségekhez fordulunk. Nehéz azonban megtalálni a „tökéletes” dadát, akiben megbízhatunk, akire rábízhatjuk a gyerekünket. Különösen nehéz egy ismeretlenben megbíznunk. Vajon biztos jól választunk?

Nem értek egyet például az Amerikában elterjedt szokással, amikor ott tinédzsereket – akik maguk is még gyereket – bíznak meg bébiszitterkedéssel. Hiszen egy tizenéves mégis mennyire tudhatja, hogyan kell vigyázni egy (szintén) gyerekre? Én, ha mindenképpen dadára lenne szükségem, személy szerint olyan embert (nőt) választanék, akinek van saját gyereke, tapasztalata. És bár én nem igazán vagyok ennek a híva, de az az egy biztos, hogy egy sokgyermekes családban egy bébiszitter/dada jelenléte nagy segítség lehet.

Blog Könyvajánló Krimi

Mire kell odafigyelnünk dadaválasztáskor? Nagyszerű példa erre Samantha Hayes – Míg enyém leszel című regénye, amelynek története többek között ezzel a kérdéssel foglalkozik, hiszen sok múlik azon, kit választunk a gyerekeink/magunk mellé. Fontos a referencia, azonban ne feledkezzünk meg arról, milyen könnyű hamis adatokat megadni, sőt, még ha fel is hívjuk az adott referenciákban megadott személyt, akkor sem lehetünk biztos benne, hogy tényleg azzal beszélünk, akivel mi gondoljuk. Manapság a legegyszerűbb és leggyorsabb módja az ellenőrzésnek a közösségi oldalak csekkolása. Leellenőrzik például a munkaadók a dolgozókat, az álláskeresőket, példának okáért gyakran hallani olyan tanárokról, akiket elbocsátottak a kétes Facebook profiljuk miatt. Ezeken a közösségi oldalakon keresztül ugyanis jó esetben könnyen és gyorsan megismerhetjük az adott személyt, megtudhatjuk, mennyire bulizós alkat, milyen a családi állapota, mi az érdeklődési köre, stb. Használjuk ki ezeket a rendelkezésünkre álló, XXI. századi eszközöket. Mert ugye, azért ilyen bébiszittert mi sem szeretnénk:

Blog Könyvajánló Krimi

Persze, nehezebb az eset, ha nincs az illetőnek közösségi oldala, vagy álnéven regisztrált. Mindenképpen fontos, hogy ne legyünk felületesek és hallgassunk a megérzéseinkre, ösztöneinkre. A Míg enyém leszel című könyv egyébként egy érdekfeszítő krimi, s bár az elején azt hiheti az olvasó, hogy mindend tud, átlátja az egészet, tudja, mi lesz a vége, biztos, hogy hatalmasat téved, mert a végén nem várt fordulatokkal találjuk szembe magunkat.

„Egyedül vagy. 
Sebezhető vagy. 
És van valamid, amit valaki meg akar szerezni. 
Bármi áron…

Úgy tűnik, Claudia Morgan-Brown élete végre révbe ér: övé a majdnem tökéletes álomférj két édes négyévessel, szépen alakul a karrierje is, és számtalan fájdalmas vetélés után végre saját babáját várja.

Férje gyakori távolléte miatt hirdetést adnak fel, hogy megfelelő dadust találjanak, aki segít Claudiának. Zoéra esik a választás, aki szinte maga a tökély: a gyerekek imádják, képzett és tapasztalt, a referenciái is jók. Claudiát az ösztöne mégis óvatosságra inti.

Vajon mit titkol Zoe? Van oka félni Claudiának? Vajon milyen messzire képes elmenni egy nő azért, hogy saját gyermeke lehessen?”

Olvashatunk bűnügyről, nyomozásról, egy gyermekes család hétköznapi életéről, párkapcsolati problémákról, mindezt több különböző nézőpontból.

Az biztos, hogy arról, hogy mit ronthatunk el dadaválasztáskor, sokat megtudhatunk. Ami egyébiránt tetszik a könyvben a csavaros végén kívül, az a realizmus, hogy minden szereplő életében láttatja a kellemes dolgokon kívül az árnyoldalt is – ahogy ez a valóságban is így van, az elcsépelt és közhelyes, túl tökéletes közösségi posztjaink ellenére.

Aki tehát egy eredeti, hétvégi olvasmányra, krimire vágyik, annak ezt tudom előszeretettel figyelmébe ajánlani.

Blog Könyvajánló Krimi

0 Tovább

Mi lenne, ha...

Mi történik, ha a jól megtervezett életünk egyszer csak kisiklik, s mint a száguldó vonat, maga alá temet minket. Ha tudjuk, hogy hol rontottuk el, hogy mi volt a hiba, fogadjunk, hogy mindannyian szinte bármit megadnánk azért, hogy visszacsinálhassuk. Mert míg az egyik pillanatban még minden tökéletesen rendben volt, a következőben már összeomlani látszik.

Blog Könyvajánló Romantikus Dráma Young adult

Gimnazista végzős voltam, amikor egyszer csak az iskolába belépve láttam, hogy egy fekete-fehér kép van kitéve középen, a lépcsőn elé, virággal. Ismertem a lányt. Hamarosan azt is megtudtam, hogy meghalt. Még csak 19 éves volt, épphogy felvették az egyetemre. Éppen hazafelé tartott a vonaton, amikor baleset történt és meghalt. Még így, 7 évvel később is pontosan emlékszem, hogy milyen érzés volt: nagyon furcsa. Még emlékeztem, hogy láttam táncolni a szalagavatón, hogy néztem, milyen csinos volt és kecses, előtte állt az egész élet. Aztán egyszer csak nem volt többé. Bele se mertem gondolni, mi lett volna, ha mindez velem történik. Azon gondolkodtam, mi értelme volt a 19 évének, hiszen addig csak tanult, tanult, hogy felvegyék az egyetemre, aztán semmi… Ennyi lett volna az egész? Értelem nélkül? Akkor miért vagyunk itt? Kíváncsi vagyok, ha indítanánk egy világméretű szavazást, mi lenne az eredmény: vajon az emberek, ha tudhatnák, szeretnék-e tudni, mikor és hogyan ér majd véget az életük. Azt hiszem, én nem szeretném tudni.

Amikor meghal valakink, úgy érezzük, hogy az életünket nem mi irányítjuk. Hirtelen minden értelmét veszti, amit teszünk. Belegondolunk, hogy bármelyik pillanatban meghalhatunk.

Dani Atkinstól az Összetörve című könyvet tegnap este kezdtem el és fejeztem be. A történet elején érettségi előtt álló fiatalok kávézgatnak. Aztán egyikük meghal, s a főszereplő lány élete valahogy teljesen kisiklik. Már semmi nem úgy történik, ahogy eltervezte, boldogtalan és még mindig gyászol. És aztán? És aztán elesik és másnap úgy ébred fel a kórházban, hogy az az 5 év, amit a tragédia óta átélt, nem is úgy történt. Tulajdonképpen nem is volt tragédia, és nem is halt meg senki. Minden a legnagyobb rendben. De akkor miért emlékszik mindenre olyan pontosan a „másik” életéből, s itt pedig semmire? Miért tudja pontosan, hogy kell bejutni a lakáshoz (ami mégsem az övé, és nem is volt soha), miért tudja, hogy hívják a kollégáit (akik sosem voltak a kollégái). Nem fogom lelőni a poént, mindenkinek teljes szívemből ajánlom a könyvet.

Aki vesztette már el ismerősét, rokonát, egészen biztos, hogy mindannyian elgondolkodtak már, milyen lenne, ha az illető még mindig élne. Még évek múltán is elképzelik, hogy mi lenne, ha… Ha itt lenne, ha beszélhetnének vele. Ezzel én is így vagyok. Ez a könyv lehetőséget ad egy kicsit az ilyesfajta kalandozásra, miközben végig izgalomban tart minket, hogy vajon mi ez a kettősség? Egy másik dimenzió, párhuzamosan? Egy álom? Személy szerint egyszerűen nem bírtam letenni a könyvet, amíg a végére nem értem. Sokan írták, hogy megríkatta őket a történet. Nem tudom, miért, engem nem, de olyan jó volt belemerülni a történetbe, mintha csak azt írta volna le az író, amit én is akarnék. Fordulatos, kalandos, érzelmes, elgondolkodtató, izgalmas és mindez egyszerre. Biztos, hogy bár először, de nem utoljára olvastam.

Blog Könyvajánló Romantikus Dráma Young adult

A másik dolog, ami tetszett a könyvben, hogy Rachelt esendően és tévedhetően ábrázolja, mint amilyenek mi, emberek vagyunk. Néha mi magunk sem tudjuk, hogy mi számunkra a jó. Hogy melyik úton kéne mennünk, elbizonytalanodunk, hogy vajon a megfelelő ember mellett ébredünk-e reggelente. Biztos, hogy jól választottunk? Én gyakran elgondolkodom, hogy vajon azok az emberek, akik megházasodnak, mindig egészen biztosak-e abban, hogy a megfelelő ember mellett vannak. Vagy az egész csak véletlenek sorozata, amibe beletörődünk?

„Az első életem egy esős decemberi estén, 22:37-kor ért véget egy kihalt utcán, a régi templom előtt. 
A második életem nagyjából 10 órával később kezdődött, amikor a vakító kórházi fényben magamhoz tértem. Csúnya fejsebbel ébredtem, egy olyan életben, amire egyáltalán nem emlékeztem. Körülöttem voltak a barátaim, a családom. Azt hinné az ember, hogy ettől jobb lett. De nem, mert egyikük akkor már elég régóta halott volt.”

/Dani Atkins - Összetörve/

0 Tovább

A helyzet, amikor nincs helyes döntés

„Egy kérdésre se tudom a választ, és ez azt jelenti, hogy akár akarom, akár nem, de kezdek felnőtt lenni.” 
/Jodi Picoult - A nővérem húga/

Valamikor, a felnőtté válás során elveszítjük néhány képességünket. Például, amikor még gyerekek vagy kamaszok vagyunk, minden annyira egyértelmű. Pontosan tudjuk, mi a helyes és mi nem, hogy mit kéne tennünk, még akkor is, ha nem ennek megfelelően cselekszünk. Azt gondoljuk, hogy a felnőttek mindenre tudják a választ, hogy bármi baj is történjen, ők minden problémát képesek megoldani, hogy a szüleink olyanok, mint a szuperhősök. Mindehhez hozzátartozik, hogy a szülő a gyerek kérdéseire adott biztos válaszaival is a biztonságérzetet akarja megteremteni a gyermeknek. Bizton állítjuk, hogy van Mikulás, Mumus bácsi, aki elvisz, ha rosszat csinálsz, hogy a puszi meggyógyítja a sebeket, és így tovább. Beleneveljük a gyerekekbe az erkölcsöt, a hitet, miközben pedig mi – valljuk be -, néha már magunk sem tudjuk, hogy épp mi a helyes vagy mi nem. Nem tudjuk a választ mindenre. Valamikor, a kamaszkor ösvényén járva, mikor erre rádöbbenünk, hirtelen olyan elveszettnek érezzük magunkat – ez az önkeresés időszaka, s ki tudja, meddig tart.

Nagyon sok olyan döntés, válaszhelyzet elé kerülünk, amikor jómagunk sem tudjuk, hogy merre tovább, sőt, még a saját szüleink sem tudnak jó tanáccsal szolgálni. Ugyanakkor az is gyakran előfordul, hogy ami az egyik szemszögből helyesnek bizonyul, a másikból nem az. Amikor ütköznek az érdekek, teszem azt. Vagy csak minden egyes döntést aszerint hozunk meg, amit életünk során tanultunk vagy épp átéltünk, s ez minden egyes embernek más és más. Azt hiszem, a helyes döntés relatív fogalom minden esetben.

A legutóbb olvasott könyvemben, amit egy híres írónő írt (Jodi Picoult – A nővérem húga) egy olyan döntéshelyzetet, szituációt vázol fel, amely előtt sok ember tehetetlenül állna.

Blog Könyvajánló Dráma

Amerika keleti partvidékén egy tipikus kertvárosi házban él egy tipikusnak korántsem mondható háromgyermekes család. 
A legidősebb testvér, Jesse már a „sötét oldalon” jár, a középső lány súlyos leukémiás, akinek életben maradásáért a két szülő ádáz küzdelmet vív; a húg, Anna pedig – a tudomány jóvoltából – eleve azért született, hogy genetikailag megfelelő donor legyen nővére számára. Amikor a beteg Kate körül forgó családi élet ellen lázadó tizenhárom éves Anna beperli szüleit, hogy önrendelkezési jogot nyerjen a saját teste fölött, minden megbolydul.

A lelki örvények egyre lejjebb húzzák a jogászból lett főállású anyát, a tűzoltó-mentős-amatőr csillagász apát, a kényszerűen koraérett gyereket, sőt még az Annát képviselő fiatal ügyvédet és annak elveszettnek hitt kedvesét is. 
A krízishelyzetet a népszerű írónő felváltva láttatja a hét szereplő szemével, bravúrosan váltogatva az idősíkokat is. Miközben egy lebilincselő, gyors léptű regény fejezetein nevethet-zokoghat az olvasó, olyan hitelesen elevenedik meg előtte a kertvárosi otthon, a kórház, a tárgyalóterem és a tűzoltólaktanya világa, mintha dokumentumfilmet nézne. 
A végkifejlet pedig majdnem akkora meglepetéseket tartogat, mint egy krimi.

Adott tehát egy leukémiás lány, és annak húga, akit azért vállaltak, hogy genetikailag megfelelő donor lehessen a nővére számára. De mi a helyzet akkor, ha a lány, Anna már nem akarja ezt tovább csinálni? Ha nem akarja saját életét veszélyeztetni a műtétekkel cserébe, hogy megmentse nővérét?

Blog Könyvajánló Dráma

Nagyon sokat gondolkodtam olvasás közben, hogy én mit tettem volna a szülők vagy éppen Anna helyében. Tulajdonképpen örülök, hogy nem vagyok ilyen helyzetben, mert ez azt hiszem, tipikusan az a helyzet, amikor nem létezik helyes döntés. Még, ha az elején úgy is éreztem, hogy Annának van igaza, az anya leírásából kezdtem folyamatosan megérteni a másik oldalt is, és a véleményem szép lassan megváltozott, majd teljesen elbizonytalanodtam. Persze, nyilvánvaló, hogy az írónőnek épp ez lehetett a célja. A végén bekövetkezett dupla nem várt fordulat csak még inkább feldobja a magas labdát.

Tudom, az ember nem szeret belegondolni hasonló helyzetekbe, de ha mégis megtesszük kicsit… Melyik álláspontot értjük meg jobban? Bevállalnánk még egy gyermeket genetikailag megterveztetve, hogy az donor lehessen a nővérének? És helyes lenne ez, cserébe, hogy a másiknak se lehessen teljes élete? Vagy szülőként kötelességünk mindent megtenni, még ilyen áron is? Ha már egy szülő nem kötheti meg saját magára a fausti alkut, ez így mennyire feszegeti a határokat?

Minderre választ az a könyv, méghozzá nem is akárhogyan. Elgondolkodtat, boncolgat, magyaráz, kérdez, válaszol. Ha egy tartalmas és minőségi olvasmányra vágytok, akkor ez pontosan az, amit kerestek. Külön érdekessége a 7 nézőpont, és, hogy mindegyik nézőpontot más-más betűtípussal szedték. A könyv ráadásul annyira felkeltette a világ figyelmét, hogy 2009-ben film is készült belőle szintén A nővérem húga címmel.

„Íme, a kérdésem: hány éves az ember a mennyben? Mert ha odafönt tényleg a mennyország van, akkor világos, hogy ott mindenki a legjobb formájában mutatkozik. Nem hinném, hogy azok, akik öregkorukban halnak meg, mind fogatlanul és kopaszon járkálnak a felhők között. Ez persze egy csomó további kérdést vet fel. Aki felakasztotta magát, az vajon kékre püffedten, kilógó nyelvvel sétálgat? Ha a háborúban valakinek elvitte a lábát egy akna, akkor féllábon csinálja végig az örökkévalóságot? 
Szerintem választhatsz. Kitöltöd a jelentkezési lapot, amiben megkérdik, hogy csillagos vagy felhős kilátást szeretnél-e, hogy csirkét, halat vagy mannát kérsz-e vacsorára, és hogy hány évesen szeretnél mutatkozni a többiek előtt.”

0 Tovább

Küzdelem a rákkal

"Én leszek a kivétel, én leszek az a lány, akit majd úgy fognak emlegetni, hogy „aki kifejezetten jól bírta a kemoterápiát”."
/Zavodni Gréta Virág – A szívem ezerkétszázat ver egy perc alatt/

Blog Könyvajánló Dráma 4

Amikor fiatalok vagyunk – sőt, valójában még később is -, egy kicsit azt gondoljuk, hogy sebezhetetlenek vagyunk. Amikor valami rossz dolgot látunk a tévében, a hírekben, a lelkünk mélyén mindig azt gondoljuk, hogy velünk ez nem történhet meg. Valamiért azt képzeljük, hogy egy áttörhetetlen burokban élünk, ahol nem ütheti fel bármikor fejét a halál, ahol biztonságban vagyunk, és nincs mitől félnünk. Amikor valami rossz és rémisztő dolog történik, egy ideig el sem tudjuk hinni, hogy ez tényleg velünk történik. Senki sem tud igazán felkészülni arra a pillanatra, amikor a halál bekopogtat az ajtaján.

„És most felteszem a kérdést, amit mindenki megkérdez magától: annyira rossz ember voltam, hogy ezt kapom büntetésül?”

Rengeteg rákos témával foglalkozó filmet láttam, vagy könyvet olvastam, de lényegében szinte mindegyik kitaláció. Senki sem tudta, valójában mit élhet át egy rákos ember – mostanáig.

Blog Könyvajánló Dráma 4Zavodni Gréta Virágnál nem sokkal az érettségije előtt, 2011 márciusában diagnosztizáltak a leukémia egy súlyos változatát, a T-sejtes Non-Hodgkin limfómát. A fiatal lány három éven keresztül kemoterápiás és sugárkezelések sorozatát kapta, de maradt ereje arra, hogy közben a kezdetektől megörökítsen minden fontos pillanatot. Bejegyzéseit először blogján tette közzé, majd a biztatásoknak hála, úgy döntött, könyvben is megjelenteti küzdelmét a rákkal. A szívem ezerkétszázat ver egy perc alatt című könyvben a benne lejátszódó lelki folyamat és a kezelések, beavatkozások tanulságos, érdekfeszítő, őszinte története bontakozik ki, melynek végállomása – göröngyös út után – a gyógyulás. A kötet Gréta győzelméről és újjászületéséről szól; az ő példája pedig másoknak is erőt adhat, hogy soha ne adják fel a harcot.

„A kezeléseket „meditációnak” fogom fel, de az egész folyamatot a Mount Everest megmászásának… mint ahogy a hegymászók, én is meg fogok pihenni a táborhelyeken, néha rövidebb, néha pedig hosszabb ideig.”

Ha fogtam valaha szókimondó és megrázó könyvet a kezemben, akkor ez az volt. Nincs benne szemfényvesztés, túlerőltetett szerelmi szálak, kizárólag a tömény igazság. Gréta naplóbejegyzésein keresztül betekintést nyerhetünk egy olyan világba, amelytől valljuk be őszintén, félünk. Néha még a rák szót is kerüljük, már a gondolatát is, nehogy egyszer velünk történjen meg. Gréta megmutatta nekem, hogy az embernek nem szabad homokba dugnia a fejét. Hogy „Ha a halál az ajtónkon kopogtat, akkor merjük előtte szélesre tárni. Ne féljük tőle, hiszen ha nem szállunk harcba, az egészen biztosan egyenlő a véggel.”. Csodálom a lelkierejét, az életösztönét, a kitartását és az elhatározását, hogy meg fog gyógyulni. Csodálom a bátorságát, az erejét és a hitét. Mert bár valószínűleg minden rákos fejében megfordul, hogy Isten elhagyta őt, hogy Isten nem szereti, hogy Isten nem létezik, mégis végig teljes erejéből hitte, hogy túl fogja élni.

„Egyetlenegy dolog mégis megmaradt bennem: amikor anya azt kérdezte, hogy miért nem ő lett beteg. Nem hiszem, hogy ezt nekem szánta, ez inkább csak amolyan, a nagyvilágba való fájdalmas „ordítás” lehetett. Tudtam, hogy a választ az élettől sose fogja megkapni, így kötelességemnek éreztem megadni én. Sok hozzáfűznivalóm nem volt, csak annyit mondtam, hogy azért, mert én kibírom."

Azt hiszem, ez a könyv nagyon nagy segítség olyan családoknak, ahol szintén felütötte fejét a rák. Olyan embereknek, akik nem tudják, hogyan harcoljanak a halál ellen, nincs hitük, vagy kételkednek Istenben. Erőt adhat azoknak, akik már feladták, vagy kezdik feladni a harcot. Biztatást ad a családtagoknak, segít megérteni a kezelési folyamatot, és talán valahol, egy másik leukémiás ember társra talál a könyvben, egy olyan társra, ami segít neki a gyógyulásban és segít elviselni a rá váró fájdalmat.

„Ne titkoljuk a betegségünket. Minden ember, aki megküzdött a rákkal, hős. És minden hősnek büszkén kell viselnie azokat a dolgokat, amelyeken keresztülment. Az első időszakban, amikor éppen csak haj nőtt a fejemen, boldogan dobtam el a kendőt és jártam szinte kopaszon. Igen, bámultak az emberek. 40 kilósan, haj nélkül szarul néz ki az ember, én mégis büszkén mutogattam a kopasz fejemet.”

Blog Könyvajánló Dráma 4

0 Tovább

Bezárva a négy fal közé

„Négyéves koromban azt hittem, hogy ami a Tévében van, az mind csak Tévé, aztán ötéves lettem, és Anya nem hazudta, hogy egy csomó belőle igazi dolgok képe, és a Kint teljesen igazi. Most itt vagyok Kintben, de kiderül, hogy egy csomó belőle nem is igazi”
/Emma Donoghue: A Szoba/
 

Blog Könyvajánló Dráma

Szinte minden évben van egy-egy olyan hír a híradóban, amikor olyan esetekről számolnak be, melyekben fiatal nőket/gyerekeket tartottak fogva négy fal között évekig vagy évtizedekig. Az ember nem is gondolná, hogy olyan világban élünk, amelyben bármelyik nap elrabolhatnak, bánthatnak, bezárhatnak. Csak lehúzódik egy furgon az út szélére, hogy útbaigazítást kérjen, vagy csak felveszünk egy stoppost, akit nem kellett volna. Vagy épp csak egy pillanatra tévesztjük szem elől csemeténket, máris hűlt helye van, és aztán jönnek az éjszakákon át tartó virrasztások, a feltételezések, az eredménytelen nyomozás, és a remény lassan akaratlanul is kicsúszik kezünk közül.

Amikor ilyen és ehhez hasonló híreket látunk a tévében, egyrészről azt gondoljuk, hogy velünk ez nem történhet meg, pedig tévedés. Nem egy sebezhetetlen burokban élünk, a történtek sajnos bármikor megeshetnek velünk is. Amikor érzéketlenül bámulunk a képernyőre, el sem tudjuk képzelni, min mehet/min mehetett keresztül az a szegény lány vagy gyermek, évekig a négy fal között. Milyen lehet megfosztva lenni az élettől, a szabad levegőtől, a természettől, a családtól, a szabadságtól? Hogyan lehet ezt túlélni megbolondulás nélkül? Némely gyerek eleve „fogságban” születik. Fogalma sincs a való életről, hogy milyen lehet a fű tapintása, milyen lehet más gyerekkel beszélni, milyen a kakaós csiga íze, az eső, ami pereg az ablakon, vagy, hogy milyen egy normális emberi kapcsolat, egy hétköznapi élet.

Blog Könyvajánló Dráma

Úgy vettem észre, hogy a képi dolgokba (például amikor tévén nézünk valamit) kevésbé tudjuk beleélni magunkat, mint az olvasottakba. Talán a csupán képi, érzelemmentes információ túl kevés számunkra egy könyv érzékletes leírásához képest ahhoz, hogy igazán beleéljük magunkat és megértsünk egy-egy történést. Nem tudjuk, mit érez az ember, akit elraboltak, vagy akinek elrabolták a gyerekét. Nem tudjuk, mit érez a filmekben a főhős igazán, hogy milyen ember valójában, mik a gondolatai. Sokszor azt sem tudjuk eldönteni, hogy az adott kép hamis-e, amelyeket nekünk mutatnak.

A személyiségünket a velünk született dolgokon és a neveltetésen kívül befolyásolja a környezetünk és az emlékeink, a velünk történt események. Gyakran elgondolkodom, hogy ha az életem máshogy alakult volna régebben, vajon ugyan az az ember lennék–e. Amikor a híradóban egy-egy ilyen esetről hallok, mindig eltöprengek, vajon az illető hogy fogja túltenni magát, egyáltalán túl teszi-e majd magát a történteken? Kétségtelen, hogy a személyisége és az önképe egy olyan embernek, aki évekig be volt zárva, deformálódott, de akkor már élete végéig pszichológushoz jár majd, álmatlan éjszakái lesznek és fél majd a bezárt ajtóktól? Egyáltalán miféle bomlott elméjű szörnyeteg képes arra, hogy bezárjon valakit és fogságban tartson? Az ő életében milyen olyan esemény történt, ami erre sarkallta, vagy aki ilyen szörnyű emberré tette? Lehetséges, hogy minden egyfajta láncreakció? Ha valaki csak egy rossz dolgot is tesz valaki mással, akkor az pillangóhatásszerűen gördül össze nagyobb és nagyobb hókupacokká, míg végül már lavina lesz belőle?

Emma Donoghue - A Szoba című könyvében első kézből, egy kisfiú szemszögéből olvashatunk a bezártságról, fogvatartottságról.

Az ötéves Jack számára a Szoba maga a világ. Itt született, és Anyával együtt itt eszik, játszik, alszik és tanul. Jack képzeletét számtalan csoda foglalkoztatja – a tojáshéjakból épített kígyó az Ágy alatt, a Tévében látott képzeletbeli világ, a kuckó a Szekrényben, a ruhák között, ahová Anya esténként lefekteti, hátha jön Patás… 
A Szoba Jack számára az otthont jelenti, de Anya számára börtön, ahol tizenkilencéves kora óta - hét esztendeje - raboskodik. A Jack iránt érzett szeretetből egy egész életet épít fel a kisfiú számára tizenkét négyzetméteren. Ám ahogy Jack kíváncsisága egyre nagyobb, úgy nő Anya kétségbeesése is, hiszen tudja, hogy a Szoba hamarosan szűk lesz kettőjüknek. 
A történet, amely Jack egyszerre megható és vidám előadásában bontakozik ki, a szívfacsaró körülmények közepette is legyőzhetetlen szeretetről, az anya és gyermeke közötti elszakíthatatlan kötelékről mesél. Megrázó, felemelő és magával ragadó regény, amely mindvégig mélyen emberi és megindító marad.

Blog Könyvajánló Dráma

Bevallom, hogy a mostanában olvasott könyvek közül ez tetszett a legjobban. Nem hiába van a borítójára írva, hogy több, mint 2 millió példányban kelt el, és még film is készült belőle. Az eredeti ötlet és az, hogy egy kisfiú szemszögéből olvashatjuk az eseményeket annyira magával ragadott, hogy kénytelen voltam anélkül elolvasni az egészet, hogy félbehagytam volna. Úgy emlékszem, eddig még nem olvastam gyerekszemszögből könyvet, legalábbis ennyire fiataléból biztos nem. Ez olyan egyedi stílust kölcsönöz a regénynek, ami egyből beszippant a saját kis világába. A legjobb tulajdonsága a könyvnek, hogy hirtelenjében megtanuljuk értékelni a szabadságot, hiszen eddig annyira magától értetődő volt. Ha belegondolok, hogy én bármikor elmehetek boltba, strandra, parkba, szerencsésnek érezhetem magam. Nem igazán tudok kedvenc részt választani a könyvből, de tulajdonképpen három részre osztható. A Szobában eltöltött részre, a szökésre, és a Szoba utáni részre, ami már a „kintben” játszódik. Érdekes mind a történet miatt, mind a pszichológiai vonatkozásai miatt, mert például jómagam mindig érdeklődöm az olyan témák iránt, amelyek azt pedzegetik, milyen lehet valamilyen tragédia/tragikus eset után visszazökkenni az életbe, a „normális” kerékvágásba. A legkülönlegesebb a regényben, hogy szomorú alaptörténete ellenére mégsem a sírós kategória, talán az ötéves kisfiú szemszöge tompítja a történések élét. Nem állítom, hogy rövid történet, de kifejezetten olvastatja magát és max csillagot kap tőlem. :)

Blog Könyvajánló Dráma

„Észrevettem, hogy a világban az emberek majdnem mindig idegeskednek, és nincs idejük. Még Nagymama is sokszor mondja ezt, pedig neki meg Pótpapának nincs is munkája, úgyhogy nem tudom, hogy az emberek, akiknek munkájuk van, hogyan csinálják a munkát meg az élést is egyszerre. A Szobába nekem meg Anyának mindenre volt időnk. Szerintem az idő nagyon vékonyan szétkenődik az egész világon, mint a vaj a kenyéren, az utakon, meg a házakon, meg a játszótéreken, meg a boltokon, úgyhogy csak egy kis kenődés jut minden helyre az időből, aztán mindenkinek sietnie kell érte a következő darabhoz. 
És mindenhol, ahol nézem a gyerekeket, olyan, mintha a felnőttek legtöbbször nem is szeretnék őket, még a szülőik se. Gyönyörűnek meg olyan édesnek hívják a gyerekeket, és újból megcsináltatnak velük egy dolgot, hogy le tudják fényképezni, de igazából nem akarnak velük játszani, inkább kávét isznak, és a más felnőttekkel beszélgetnek. Van, hogy egy kisgyerek sír, és az Anyája nem is hallja.”

0 Tovább

Szembenézni a problémákkal

 „Egyvalamit nehezebb elviselni a siketségnél. Együtt maradni, és együtt szembenézni vele.”
/Sara Rattaro: Tökéletlen szerelem/

Blog Könyvajánló Romantikus Dráma

​Igaz, egyik posztomban foglalkoztam már a siketséggel, halláskárosodással, mégis most olvastam egy nagyszerű könyvet, ami ismét elgondolkodásra késztetett. A legtöbb ember el sem tudja képzelni, milyen lehet egy sikettel/erősen halláskárosulttal együtt élni. A legtöbb szülő retteg, imádkozik, az ő gyermeke egészséges legyen. Mindannyiunknak vannak problémáink, mégis, amikor néha egy bármilyen értelemben véve fogyatékos emberrel találkozunk, hirtelen rádöbbenünk: a mi életünk, mégis, mennyivel könnyebb. Nem tudom, hol olvastam egyszer, hogyha egy nap mindenki egy közös nagy zsákba bedobná a problémáit, és meglátnánk másét, akkor mégiscsak visszavennénk a sajátunkat.

Mivel én hallássérült vagyok (igaz, csak „félsüket”), ezen kívül jelnyelvet is tanulok, nem áll messze beleélnem magam a helyzetbe, mégis, talán még az én képzelőerőmet is meghaladja belegondolni, vajon min megy keresztül egy család, amelybe egy siket gyermek születik. Mennyire nehéz lehet, hogy az elképzelt „tökéletes” családkép hirtelen „romba dől”, hogy tehetetlenül nézünk a jövőre, és csak találgatni tudjuk, vajon a gyerek hogyan fog felnőni. Hogyan fog megtanulni beszélni, kommunikálni? Hogyan fogjuk megtanítani mindenre, és hogyan fog boldogulni később egyedül? Egyáltalán boldogulni fog? Olyan nagy „vállalkozás” ez egy szülő számára, ami teljes lélekjelenlétet igényel.Blog Könyvajánló Romantikus Dráma

Blog Könyvajánló Romantikus Dráma

A legtöbb ember akkor nő fel igazán, amikor gyermeke születik, de mi történik akkor, ha valamilyen szinten fogyatékos gyermeke? Sara Rattaro írta a Tökéletes szerelem című könyvében:

„Ha szülő vagy, megnőnek a kötelességeid, de ha egy sérült gyermek édesanyja vagy, majdnem teljesen megszűnnek a jogaid.”

Az a baj a társadalmunkkal, hogy hajlamosak vagyunk diszkriminálni a tőlünk különböző, másnak bélyegzett embereket, hogy hajlamosak vagyunk másként tekinteni rájuk, nem vesszük a fáradságot, hogy megismerjük őket. Nem tudunk eleget ahhoz, hogy ne legyenek előítéleteink. Pedig a valóság, hogy egy siket gyermek is ugyanúgy képes nevetni, ugyanúgy élni, érezni, szeretni, mint bármely másik.  Sara Rattaro könyve például egy olyan családot mutat be, amelybe egy siket kisfiú születik. Végigkövethetjük történetüket a letaglózó felismeréstől a lehetetlent nem ismerő küzdelmen át az önfeláldozásig. A kérdés, hogy ez a felbonthatatlan kötelék, az egység, a család állja–e a próbát, amikor ilyen teher nehezedik rá? Megroppanhat–e az ember a problémák súlya alatt? Bűn–e, ha néha menekülnék az élet terhe alól, és meg lehet–e bocsátani? Miért keressük néha máshol a vigaszt? Mi az igaz szerelem és a kísértés közti különbség? Ilyen, és ehhez hasonló kérdéseket vet fel/válaszol meg a Tökéletlen szerelem. Szerintem nagyszerű olvasmány lehet húszon-ötvenéves nőknek/férfiaknak, vagy például, akiknek van siket a családjukban. Vagy csak azoknak, akik elégedetlenek az életükkel, akik nem látják a fától az erdőt. Vagy azoknak, akik nem értik, miért lép valaki a megcsalás ösvényére, esetleg azoknak, akik már megtették, de nem tudják, hogyan tovább.

Elgondolkodtató könyv. A legjobb momentum, ami megfogott benne az volt, amikor a siket kisfiú nővére empátiából feliratosan nézi öccsével a filmeket, hang nélkül. Egyébként olvasmányos családi/szerelmi történet az összetartásról, összetartozásról, az elérhető elérhetetlenről.

Azt hiszem, ha több ilyen könyvet olvasnának az emberek, akkor könnyebben feldolgoznánk a családi problémákat, megértenénk olyan dolgokat, amiket eddig elítéltünk: Van olyan, amikor megcsalás után egy család újra összekaparja magát, felszedegeti az elszórt morzsákat, és összeragasztja?

Blog Könyvajánló Romantikus Dráma

Ha több ilyen könyvet olvasnának az emberek, akkor könnyebben megértenék a siketeket és nem idegenkednének tőlük. Akkor nem néznének másképp a hallássérültekre sem, nem tennének úgy, mintha egy másik bolygóról jöttek volna, és természetes lenne jelelni az utcán, s nem váltaná ki a jelbeszéd az emberekből a következő mondatot: „Nézd, csak siketek” – mintha állatkerti látványosság lennének. Lehet, hogy „csak” a halláskárosultságom miatt érzem magamhoz ezt a könyvet közel, de azt hiszem, nem csak erről van szó. Nagyon tetszik, ahogy a széthulló családot próbálják végig egyben tartani. Sok embernek hasznára lenne és erőt, ötletet adna ahhoz, hogyan hozhatná rendbe a bomló házasságát. Az egyik legkedvesebb idézetem a könyvből:

„Milyen jó lenne, ha a lányom örökre kisgyermek maradna, nem kérdezősködne, nem jönne rá soha, hogy nem tudom mindenre a választ…”

Azt hiszem, ez már mindannyiunk fejében szöget ütött.

Blog Könyvajánló Romantikus Dráma

0 Tovább

Kezünkben a jövőnk

Jay Asher - Kezünkben a jövőnk egy nagyon érdekes olvasmány. Személy szerint azt szerettem benne, hogy egyszerre modern és nosztalgikus. Amellett, hogy felidézi a '90-es évek emlékeit, a modern (Facebook) életből is ízelítőt ad, játszik a jelennel és jövővel, a megváltoztathatóval és a megváltoztathatatlannal. Ajánlani tudom.

Könyvajánló

1996-ban járunk. Josh és Emma világéletükben szomszédok és a legjobb barátok is voltak egyszerre. Azonban tavaly novemberben minden megváltozott közöttük… Ezért is olyan kínos most ez a találkozás, amikor Josh – édesanyja kérésére – átviszi Emmának az Amerikai Online (AOL) cégtől postán kapott CD-ROM-ot. Később a kapott anyag feltöltése után Emma automatikusan a Facebook oldalán találja magát – csakhogy a Facebookot még fel sem találták! Felfedezését nyomban megosztja Joshsal is. Legnagyobb megdöbbenésükre tizenöt évvel későbbi önmaguk és életük tárul fel előttük, ám valahányszor újra ránéznek a profiljukra, azt látják, hogy a jövőjük megváltozott. Kénytelenek szembenézni azzal, hogy mit csinálnak jól és rosszul az életük során, ugyanakkor szembesülniük kell azzal a ténnyel is, hogy a jelenben meghozott döntéseik hatással vannak nemcsak a jövőjükre, hanem a jelenükre is.

A nagy sikerű Tizenhárom okom volt… szerzőjének és szerzőtársának új regénye a Facebook nélküli világba kalauzol vissza, és azt igazolja, hogy mi döntünk a saját boldogságunkról, boldogtalanságunkról, és minden döntés kihat az életünk egészére. Facebook-rajongóknak kötelező olvasmány!

0 Tovább

Előbb-utóbb szerelem

Biztosan rengetegen ismeritek Palotás Petrát, de most nem kifejezetten róla szeretnék beszélni, hanem a könyvéről. Tudom, hogy manapság sok híresség vagy éppen celeb könyve nagyon felkapott lett - amelyeket őszintén szólva, én el sem olvastam, azonban nem is tudom már, milyen körülmények között akadtam bele ebbe a könyvbe, s az őszintét megvallva, sokáig oda sem figyeltem arra, hogy ki írta.

Ami megfogott benne hirtelen, az a témája, mert mulatságosnak tartottam, hogy az internetes párkeresésről írjon valaki, hiszen ez tényleg egy jó, és manapság igen népszerű dolog. Most még csak kb. a könyv felénél tartok az olvasásban, de elárulom, hogy nagyon tetszik. Humoros, hangulatos, és több nézőpontból megírt történet, amely feleleveníti az én netes randis élményeimet. Kellemes, üde délutáni vagy hétvégi olvasmány.

Amit még megjegyeznék, hogy a korosztály, akinek megfelelő ez a könyv elég tág, ugyanis a főszereplők között szerepel fiatal nő, idős nagymama, férfi, vagy éppen családanya, s bár eleinte zavaró volt a sok nézetváltás (és dátumváltás) a végén mindegyiket el tudtam különíteni így vagy úgy. Illetőleg biztosan jobban élveztem volna az E/1 írásmódot az E/3 helyett, valamint több párbeszédet is elviseltem volna, de ezzel együtt is pozitív a véleményem róla.

Íme az ismertető:

Könyvajánló RomantikusEgy a menyasszonya által kikosarazott fiatal tanárember, egy a hetedik X felé közeledő nagymama, és két harmincas lány; négy ember, akik különbözőbbek nem is lehetnének. Egy valami azonban mégiscsak közös Vica, Laura, Dóri és Barnabás sorsában: akarva akaratlanul mindannyiuk életébe bekúszik a huszonegyedik század nagy kerítője: egy internetes társkereső oldal. Az új kapuk azonban nem csupán új esélyeket, hanem új veszélyeket is maguk mögött rejtenek, melyeket hol humorral, hol bánattal átitatva olykor még a legszűkebb környezetüknek sem mernek bevallani. Tisztességtelen ajánlatok, bűnös szenvedélyek, vígjátékba illő első randik, szívszorító szakítások, és beteljesült érzelmek kavalkádja kísérik a főhősök útjait. Hogy milyen hatással lesz a négy főszereplő egymás életére, hogy lesz-e a győztes a virtuális világ szerelmi csataterén és hogy milyen könnyedén válhat tettesből áldozat….kiderül, ha elolvassák Palotás Petra valóságot hűen idéző, legújabb regényét.

0 Tovább
123
»
MOST OLVASOM
VÁRHATÓ KÖNYVAJÁNLÓK

Nem feltétlenül ebben a sorrendben:

Phyllis T. Smith . Én, ​Livia
Jeff VanderMeer - Borne
Simon X. Rost - Aki ​sosem alszik
Miranda Kenneally - Becsavart ​szerelem
Cookie O'Gorman - Kamuzások, ​kavarások
Ben H. Winters - Földalatti ​Légitársaság
Samantha King - A ​döntés
Phyllis T. Smith - A ​Palatinus-domb lányai
Chuch Wending - Halálmadarak
Ryan Gattis - Közel ​a tűzhöz
Anthony Ryan - Hollóárnyék-trilógia (1-3.)
Josh Malerman - Ház ​a tó mélyén
R. Kelényi Angelika - Az ​ártatlan
Lucinda Riley - Viharnővér
Christopher Moore - Mocskos ​meló
Christopher Moore - Lestrapált ​lelkek (Nagy Kaszás 2.)
Haász János - Felnőtteknek ​nem
Brittainy C. Cherry - Lebegés (Az vagy nekem 1.)
Brittainy C. Cherry - Tűzeső (Az vagy nekem 2.)
Lauren Groff - Vágy ​és végzet
Gregg Hurwitz - Az ​Árva (Orphan X 1.)

KÖNYVEK KATEGÓRIÁK SZERINT
KIKET SZOKTAM OLVASNI
KEDVENCEIM
A folyamatosan frissülő olvasmánylistámat a következő link alatt tekinthetitek meg: OLVASMÁNYLISTA
NAPI IDÉZET

NYOMJ EGY LÁJKOT, HA TETSZIK AZ OLDAL
"Egy könyv, amit már kiolvastál, sosem lesz ugyanaz a könyv, mint amit kézbe vettél."

/David Mitchell/

Én nem veszek könyveket. Én örökbe fogadom őket. :)
A jó könyvvel az a probléma, hogy a végére akarsz érni, de soha nem akarod befejezni.