Facebook Twitter Addthis

Karácsonyi olvasmányok

Ezúttal a karácsonyi témájú könyvet között szemezgettem, s bár magam sem olvastam még a most következőkből egyet-kettőt, úgy gondoltam, bizonyára többen vagytok, akik szívesen választanának most ilyesmi témájú könyet kikapcsolódás és az ünnepekre való ráhangolódás gyanánt. Próbáltam többféle stílusú könyveket válogatni nektek.

Kezdetnek hadd ajánljam figyelmetekbe a személyes kedvencemet, ami bár nem konkrétan karácsonyi olvasmány, mégis rajongok érte, és igazán mindent felölelő hangulata van. A történet maga két ember életét követi végig leveleken át a gyermekkortól az öregkorig. Az biztos, hogy én sokat sírtam és nevettem rajta, és mindörökre emlék marad.

Cecelia Ahern: Ahol a szivárvány véget ér

Könyvajánló RomantikusRosie és Alex jóban-rosszban kitartanak egymás mellett, és életre szóló szövetséget kötnek az iskola és a felnőttek zord világa ellen. Az izgalmas órai levelezések alatt még nem sejtik, hogy életük következő jó néhány évét is így fogják eltölteni: egymással levelezve… A sors újra és újra elválasztja őket egymástól, hogy próbára tegye barátságukat, kitartásukat és őszinteségüket. A gyerekek komoly felnőtté cseperednek: mindketten dolgoznak, házasodnak, gyereket nevelnek, válnak, de a varázslatos kötelék, amely összeköti őket, életük minden öröme és bánata közepette is megmarad. 
Több van-e köztük puszta barátságnál? Ha kapnának egy utolsó lehetőséget, kockára tennének-e mindent az igaz szerelemért?

És akkor íme néhány szemezgetés a karácsonyi találatok között:

Lévai Katalin: Karácsonyi égbolt

Könyvajánló Romantikus„Nem hordozhatod magadban a múltadat ártatlanul, miközben minden erőddel megpróbálsz a jelenben élni.” 
Meglepő módon a főhősnő, Laura ezt a tanulságot attól a férfitól hallja, akivel hosszú távon nem tud együtt maradni, éppen a múlt titkai miatt. Mire felfedezi, milyen leveleket rejt anyja szürke kalapdoboza, miért bonyolódott apja kettős szerelmi viszonyba, és hogyan történhetett, hogy gyermekként mégsem érzékelt ebből semmit sem, minden darabka a helyére kerül ahhoz, hogy szabadon élhesse tovább hazugságok és elhallgatások nélkül az életét. 
A „Karácsonyi égbolt” egy tragikus szerelmi háromszög múltban fogant, de jelenig ható történetét meséli el; azoknak az embereknek a boldogságát és szenvedését, akik az elmúlt hetven évben a világnak ezen a szegletén voltak kénytelenek állandó megújulásban átélni a teljességet.

Carola Matthews: Szeress karácsonykor

Könyvajánló RomantikusLehet egy tökéletlen családnak tökéletes karácsonya?

Juliet Joyce él-hal a karácsonyért. Imádja a karácsonyi ajándékokat, a karácsonyfát díszestül, a karácsonyi pulykát, meg úgy általában mindent, ami karácsonyi. Idén is hagyja, hogy elsodorja az ünnep áradata, ha már a családi pokolnak épp karácsony táján kellett elszabadulnia. Fia, Tom elvesztette az állását, ráadásul rémes partnereket hoz a nyakára; állapotos lánya, Chloe hazaköltözött a kisfiával; apukája, Frank a saját szívfájdalmától szenved, míg anyukája, Rita napról napra szenilisebb. Vajon Rick, a férje, mikor elégeli meg a körös-körül örvénylő káoszt?

Ahogy közeledik a nagy nap, Juliet minden erejével azon van, hogy egyenesbe hozza a dolgokat, hiszen másra sem vágyik, mint hogy otthonukat karácsonykor betöltse a szeretet…

Nora Roberts: Ha eljő a karácsony

Könyvajánló RomantikusKarácsonyi kötetünkbe két világhírű írónő kisregényét válogattuk be. Nora Roberts és Debbie Macomber hosszú évek óta vezetik a különböző sikerlistákat. A történetek felidézik a hajdanvolt karácsonyok varázslatos hangulatát, s elültetik a szívünkbe a reményt, hogy a boldogság csak karnyújtásnyira van tőlünk, és sosem késő megkeresni a szerelmet.

Nora Roberts: Nem vagyunk fából 
Miután Sharon megörököl egy régi házat, többé semmi sem áll az útjában annak, hogy megvalósítsa élete nagy álmát és régiségboltot nyisson. Az épületet azonban előbb rendbe kell hozatni, és ehhez kapóra jön új szomszédja, Victor Banning, akit állástalan asztalosnak hisz. A lány szinte azonnal beleszeret az érzéseit gondosan titkoló, sőt időnként kimondottan goromba férfiba, aki eleinte mindent elkövet, hogy szabaduljon Sharontól…

Debbie Macomber: Ha eljő a karácsony 
A megözvegyült Emily elhatározza, hogy meglepi Bostonban tanuló lányát, és nála tölti a karácsonyt. Egy internetes honlap segítségével az ünnepekre lakást cserél egy ott élő történelemtanárral. Ezzel félreértések láncolatát indítja el, a szereplők kétségbeesetten keresik családtagjaikat és barátaikat, míg végül mindenki megtalálja a maga helyét és persze a párját…

Fejős Éva: Karácsony New Yorkban

Könyvajánló Romantikus„Egy tinédzserkori fellángolás, egy viharos éjszaka – ennek köszönheti az életét az immár majdnem tizennyolc éves Martin. A fiú apja nem más, mint az ismert amerikai énekes, aki összehívja egy nagyszabású születésnapi partira egykori és mostani szeretteit. Martin anyja, Lina azóta lezárta lelkében a régi kalandot, ám egy sokkoló felfedezés hatására – és persze a fia miatt – mégis elfogadja a meghívást. Egy tizennyolc éves srác, Martin, aki él-hal a zenéért, bár még senki sem tudja, igazán tehetséges-e, egy harminchat éves trendkutató, Lina, akinek egy csapásra összeomlik és újra felépül az egész világa, egy hetvenéves, önző rockzenész, aki szeretni tanul… és az ő szeleburdi, zenei vénával megáldott, hangos családja… Karácsonyozni, ünnepelni gyűlnek össze New Yorkban, és a találkozás mindannyiuk életét megváltoztatja.” (Fejős Éva)

Marni Bates: Rocksztárt kaptam karácsonyra

Könyvajánló RomantikusHolly előre tudta, hogy nincs az a hatalmas óceánjáró, ahol nyugiban átvészelheti a családi karácsonyt. Mert hiába a képeslapra kívánkozó táj, ha ott van két szörnyeteg unokatestvére, akik mindjárt első este kiutálják a közös kabinból. A tengeribeteg Holly így kénytelen beosonni egy vadidegen fürdőszobába, ahonnan kilépve két dologgal néz farkasszemet: a világ legdögösebb pasijával és egy paprikaspray-vel. Kár, hogy ez utóbbit a magát Nicknek nevező srác nem fél használni…

Amikor később Holly elhagyná a kabint, legnagyobb megdöbbenésére sikoltozó tinicsajok állják útját. Mert Nick valójában Dominic Wyatt, az őrülten népszerű ReadySet dobosa.

Az internetre pillanatok alatt felkerülnek a kettőjükről készült botrányos fotók, amik veszélybe sodorják az együttest. Dominic ezért ráveszi Hollyt, hogy a hajóút idejére játssza el a barátnője szerepét. A kamu kapcsolattal csak-csak megbirkóznak, na de a valódi érzelmekkel…

0 Tovább

Milyen könyvet vegyünk a gyerekeinknek?

Könyvajánló Humor 5

Sokszor találkozom azzal a kérdéssel és problémával, hogy manapság a szülők nem igazán tudják, hogy milyen könyvet vegyenek a gyereiknek, vajon nem lesz -e túl szexuális töltetű az a könyv, nem lesz -e rossz hatással a gyerekre stb. Tény, ami tény, hogy a mai regények inkább íródnak nagyobbacska tinédzsereknek (16-18), mint kisebbeknek, és szülőként tényleg nehéz lehet olyan könyveket találni, amelyek pl. egy 12-14 éves lánynak megfelelő lehet.

Emlékszem, sok évvel ezelőtt én sem tudtam, hogy mit is olvashatnék, és most, a moly.hu könyvei között böngészve hirtelen megvilágosodtam és kellemes nosztalgia érzés töltött el. Mert, hogy én mennyire szerettem a pöttyös/csíkos könyveket!!! Bizonyára még a szülőknek is ismerősek, sőt nagyszülőknek, dédszülőknek. (Hiszen már nekem is lehetne gyerekem.) Emlékszem, hogy még a drága jó nagymamám (nyugodjon békében) ajánlotta a pöttyös könyveket tizenkét-három éves koromban. Akkoriban csak legyintettem, hogy "Jaj nagyi, azok ősrégi könyvek, ki olvassa már?" Aztán mégis...

Azokat a könyveket sorra adták ki új borítóval, és akkor már nem siklottam el felszínes módon előttük a könyvtárban, hanem felfigyeltem rájuk. És való igaz, volt benne furcsaság, például némely könyv még a hatvanas években íródott, (Gergely Márta: Szöszi című könyvéről beszélek épp), és akkor 8 osztály után már dolgozni mentek a lányok, meg 14 éves koruk után már csaknem felnőttként kezelték őket, mégis érdekes volt, s az csak még érdekesebbé tette, hogy a könyv olyan régi, hogy még a szüleim is babák voltak, vagy meg sem születtek, mikor már a nagymamám olvasta őket. Emlékszem, milyen furcsa volt, hogy rácsodálkoztam egy-egy könyvre, hogy jé, akkor ilyen volt a világ. S hogy csodálkozna rá egy mostani gyerek? El sem tudná képzelni!

Jó persze, vannak a pöttyös könyvek között viszonylag frissek, azért nem mindegyik őskövület, (de nekem azok is érdekesek voltak), de még mindig olvasmányosak, és még mindig tudom ajánlani a mai fiataloknak. Például Sohonyai Edit - Macskaköröm című könyvén sírva nevettem többször is, de ugyanúgy tanulságos könyv a Fekete szivárvány Balázs Ágnestől.

Vegyük hát elő ezeket a régi könyveket, mert igen is jó és kedves kis könyvek, mi is sokat olvastunk belőle, a szüleink is és a nagymamáink is. :)

0 Tovább

Lissa Price - Testbérlők

Ha már az előző posztomban az utópisztikus témájú könyvekről írtam, akkor nem hagyhatom ki a következőt sem:

Lissa Price - Testbérlők című könyvét még a megjelenése környékén olvashattam, s a második kötete fel is van nekem írva, hogy majd szeretném elolvasni, egyelőre azonban még nem jutottam el odáig. (Az igazság az, hogy talán újra kellene olvasnom az elsőt is, mert csak hézagokban emlékszem a történetére, vagyis, csak a legjelentősebb dolgokra belőle.)

Igazából elég olvasmányos, sallangoktól, nyálas részektől mentes, és aki szerette az Éhezők viadalát, A beavatottat, vagy az Útvesztőt, annak minden bizonnyal ez is tetszeni fog.

Könyvajánló Fantasy Disztópikus Sorozatok 5A Földet háború pusztította, emberek milliói haltak meg. Ebben a világban valóra válik az emberiség régi álma: végre lehetséges egy másik személy testébe bújni. A 16 éves Callie rábukkan egy titokzatos helyre, ahol rászorult tinédzserek bérbe adhatják fiatal testüket a társadalom idős, de tehetős polgárainak. Amikor azonban a fejébe ültetett szerkezet meghibásodik, Callie öntudatára ébred, és dúsgazdag bérlőjének mesés életét kezdi élni. Aztán a lány ráébred a halálos tervre, aminek ő is része. Az összeesküvés szálait befolyásos emberek mozgatják, és Callie kénytelen lesz végére járni a rejtélynek, ha életben akar maradni. Ez pedig nem lesz egyszerű, mert ebben a világban tényleg senki sem az, akinek látszik.

Lissa Price idei szenzációja az év legígéretesebb ifjúsági sci-fije, amit a stílus minden rajongójának ajánlunk.

0 Tovább

Vizet az elefántnak

Könyvajánló Romantikus 5Bár nem szívesen beszél emlékeiről, ezek makacsul megülik a kilencvenegynéhány éves Jacob Jankowski elméjét. Emlékek saját fiatalkoráról, amikor a sors egy roskatag vonatra vetette, melyen a Benzini testvérek világhíres cirkusza bolyongott Amerikában. Emlékek egy olyan világról, amelyet szörnyszülöttek és bohócok népesítettek be, amely tele volt csodákkal, dühvel, szenvedéssel és szenvedéllyel; egy világról, amelynek megvannak a maga logikátlan szabályai, sajátos életformája, s ahol a halál is a maga módján kopogtat. A cirkusz világa ez, amely Jacob Jankowski számára egyszerre jelentett megváltást és pokoljárást. Jacob azért került be ebbe a világba, mert elhagyta a szerencséje. Árván és egyetlen garas nélkül nem tudta, mihez kezdjen, mígnem rá nem talált erre a gőzerővel hajtott „bolondok hajójára” a nagy gazdasági világválság idején.

Bizonyára sokan ismerik a filmet, amely Robert Pattinson főszereplésével készült. Tulajdonképpen szerintem ez egy nagyszerű film, Robert bebizonyította, hogy az Alkonyaton kívül is képes alkotni, egy teljesen másik karaktert. 

Könyvajánló Romantikus 5Azonban most a könyvre hívnám fel a figyelmeteket. Tulajdonképpen még nem olvastam még, csak a könyv felét (hamarosan azért a végére járok), de máris annyira magával ragadott, hogy mindenképpen meg szerettem volna osztani.  

Biztos, hogy elolvasásával valamivel gazdagabb lesz az ember - lelkileg.

0 Tovább

Miranda nagy tévedése

KönyvajánlóIsmertető:

"Miranda egészen odavan, amikor megismerkedik Greggel. A pasi jóképű, lelkes, és kitűnő a humora. Minden nő arra vágyik, hogy ilyen férfi vigyen színt az életébe. Jóságos ég, ez a fickó gyakorlatilag tökéletes! Vagy mégsem? Miranda legnagyobb szerencséjére a férfiak olyanok, akár a buszok: az ember néha már beleőszül a várakozásba, aztán egyszerre mindjárt három is befut. Csak aztán nehogy rossz irányba induljunk…

Jill Mansell szellemes, fordulatos női regényeit lehetetlen letenni. Tökéletes kikapcsolódás, és olvasás közben végig azt érezzük, mintha a legjobb barátnőnkkel beszélgetnénk. Ő is, mi is pontosan tudjuk, manapság milyen nehéz nőnek lenni, de mégsem megoldhatatlan feladat.

Jill Mansell Bristolban él gyermekeivel és férjével, és minden idejét az írásnak szenteli. Habár, saját bevallása szerint ez nem egészen igaz, hiszen „sokat tévézik, gumicukrot eszik, imádja a házuk melletti sportpályán edző rögbijátékosokat bámulni, és órákat lóg a neten azon csodálkozva, hogy mennyi írónak van ma már blogja. Csakis akkor lát hozzá a munkához, amikor az összes lehetséges pótcselekvésből kifogyott.” Népszerű regényeit eddig több mint 3 millió példányban adták el, és számos nyelvre lefordították szerte a világon."

Szintén a könyvtárból kölcsönöztem ki ezt a könyvet. Bevallom, ez az első Jill Mansell könyvem, de talán jobban is jártam így - figyelembe véve a többi kötetére vonatkozó kommenteket a moly.hu-n. Azt kell hogy mondjam, először nem igazán kötött le, mint olvasmány, de amikor felfedeztem a szereplők közti összefüggést, végül kíváncsi voltam a folytatásra, és mégsem hagytam félbe. Tulajdonképpen nem egy letehetetlen könyv, de húszas-harmincas nőknek talán szórakoztató olvasmány lehet. Minden esetre, kíváncsian várom a történet végét.

0 Tovább
12345
»
MOST OLVASOM
VÁRHATÓ KÖNYVAJÁNLÓK

Nem feltétlenül ebben a sorrendben:

Pachmann Péter - Misu ​háborúja
Szurovecz Kitti - A ​sokszívű
Gregg Hurwitz - A ​Seholember (Orphan X 2.)
Jodi Picoult - Egyszerű igazság
Charles Martin - Hosszú az út
Shrabani Basu - Viktória ​és Abdul
Sylvain Neuvel - Ébredő ​istenek
Bíró Szabolcs - Szent ​György testvérei (Anjouk 4.)
Joe Abercrombie - Half a War – A hercegnő (Szilánkos-tenger 3.
R. Kelényi Angelika - Bűnös ​örömök városa (Az ártatlan 2.)
R. Kelényi Angelika - A ​francia nő (Az ártatlan 3.)
Fábián Janka - Az angyalos ház és más történetek


KÖNYVEK KATEGÓRIÁK SZERINT
KIKET SZOKTAM OLVASNI
KEDVENCEIM
A folyamatosan frissülő olvasmánylistámat a következő link alatt tekinthetitek meg: OLVASMÁNYLISTA
NAPI IDÉZET

NYOMJ EGY LÁJKOT, HA TETSZIK AZ OLDAL
"Egy könyv, amit már kiolvastál, sosem lesz ugyanaz a könyv, mint amit kézbe vettél."

/David Mitchell/

Én nem veszek könyveket. Én örökbe fogadom őket. :)
A jó könyvvel az a probléma, hogy a végére akarsz érni, de soha nem akarod befejezni.