Facebook Twitter Addthis

Három trilógia

Három olyan trilógiáról beszélek egy kicsit, tényleg csak kicsit, amelyet szerintem mindannyian ismertek - a filmeknek köszönhetően. Ráadásul ezúttal legalább olyan könyvekről beszélhetünk, amelyekből (szerintem) tényleg normális filmek keltek életre.

Mindhárom trilógia utópisztikus témájú, én személy szerint nagyon szeretem az ilyesmi könyveket, egy kicsit talán Orwell: 1984 című regényére emlékeztetnek, noha nem írásmódban, sokkal inkább a témaválasztást tekintve.

Persze, csak nagyjából beszélhetünk trilógiákról, mert azért némelyiknek van kiegészítő kötete, de ezek hárman alkotnak egy egységet.

Suzanne Collins - Éhezők viadala:

Észak-Amerika romjain ma Panem országa, a ragyogó Kapitólium és a tizenkét távoli körzet fekszik. A Kapitólium kegyetlenül bánik Panem lakóival: minden évben, minden körzetből kisorsolnak egy-egy tizenkét és tizennyolc év közötti fiút és lányt, akiknek részt kell venniük Az Éhezők Viadalán. Az életre-halálra zajló küzdelmet élőben közvetíti a tévé. 
A tizenhat éves Katniss Everdeen egyedül él a húgával és az anyjával a Tizenkettedik Körzetben. Amikor a húgát kisorsolják, Katniss önként jelentkezik helyette a Viadalra, ez pedig felér egy halálos ítélettel. De Katniss már nem először néz farkasszemet a halállal – számára a túlélés a mindennapok része. Ha győzni akar, olyan döntéseket kell hoznia, ahol az életösztön szembe kerül az emberséggel, az élet pedig a szerelemmel.

Ami engem illet, ezt a trilógiát olvastam először. Nagyon tetszett a témaválasztás, tényleg ez emlékeztetett leginkább Orwellre, és pik-pak átrágtam magam az első két köteten. A harmadik viszont egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet - a befejezésről már nem is beszélve. Míg az első kettő még érdekfeszítő volt nőként is, a harmadikat szerintem inkább csak a férfiak tudnák élvezni, ámbár nem hiszem, hogy nagyon soknak a kezébe akad egy ilyen könyv.

Könyvajánló Fantasy Disztópikus IfjúságiKönyvajánló Fantasy Disztópikus IfjúságiKönyvajánló Fantasy Disztópikus Ifjúsági

Veronica Roth - A beavatott

EGYETLEN DÖNTÉS 
alapján megtudhatod, kik az igazi barátaid 
EGYETLEN DÖNTÉS 
meghatározhatja az értékrendedet 
EGYETLEN DÖNTÉS 
örökre megmutathatja, kihez és mihez vagy hűséges 
EGYETLEN DÖNTÉS, AMELYTŐL MEGVÁLTOZOL

Beatrice Prior az antiutópisztikus Chicagóban él: az itteni társadalom öt csoportra tagolódik, melyek mindegyike egy-egy erény kiművelését írja elő tagjai számára. Ők az Őszinték, az Önfeláldozók, a Bátrak, a Barátságosak és a Műveltek. Az év egy bizonyos napján a mindenkori tizenhat éveseknek el kell dönteniük, melyik csoporthoz kívánnak tartozni. Ennek kell szentelniük életük hátralevő részét. Beatrice ingadozik aközött, hogy a családjával maradjon-e, vagy végre önmagává váljon. Ez a két lehetőség kizárja egymást. Végül olyan döntést hoz, amely mindenki számára meglepetést jelent – még önmagának is.

Személy szerint ebből is a legelső kötetet találtam a legérdekesebbnek, amíg legalábbis nincs benne szerelmi szál. Nem tudtom, ti hogy vagytok vele, de Négyes viselkedését a kötetekben nem mindig értem, a harmadik kötetben pedig már olyan unszimpatikussá vált, hogy csak azért olvastam végig a harmadikat, hogy mégse hagyjam már félbe, ha egyszer két könyvön átrágtam magam. Nem tudom, az írókkal mi történik általánosságban a trilógiák befejezésekor, de valahogy egyik sem olyan, mint amit szívesen fogadnék.

Könyvajánló Fantasy Disztópikus IfjúságiKönyvajánló Fantasy Disztópikus IfjúságiKönyvajánló Fantasy Disztópikus Ifjúsági

James Dashner - Az útvesztő

Izgalmas, rejtélyes, eseménydús, olvasmányos – e tulajdonságok közül akár egy is elég ahhoz, hogy egy regény már az első mondattól lebilincselje az olvasót. S ha ráadásul egy író mindezen jellemzőket olyan ügyesen ötvözi, mint James Dashner „Az Útvesztő” című regényében, a könyv biztos sikerre van ítélve.

Egy könyv, amely kamaszokról szól – kamaszoknak és örökifjú olvasóknak, akik szeretnék a Tisztásra furcsa körülmények között érkező fiúkkal együtt megfejteni az Útvesztő rejtélyét; akik szívesen csatlakoznának az önellátó közösséget alkotó srácokhoz a hatalmas falak között elterülő Tisztáson; akik vállalnák, hogy a Futárokkal együtt feltérképezik a falak mögött található labirintust, hogy a Tisztás lakói a hosszú – némelyiküknek már két éve tartó – fogság után végre kiszabadulhassanak. De vigyázzunk, ez a kaland veszélyes vállalkozás!

Végre egy lendületes olvasmány, és még csöpögős részek sem voltak benne. Persze meg-megfordul egy-egy szerelmi szál, de inkább csak pár sorban (ha jól emlékszem) és közel sem azon van a hangsúly. Nagyon tetszik, ahogy kitalálta az író az egész történetnek a hátterét, és erre aztán végképp nem lehetett számítani - az első kötet végéig. A második mintha egy teljesen más történet lenne, de persze ez nem így van, csak a helyszínváltozás annyira szembeötlő, hogy eleinte nehéz volt megszokni. 

Könyvajánló Fantasy Disztópikus IfjúságiKönyvajánló Fantasy Disztópikus IfjúságiKönyvajánló Fantasy Disztópikus Ifjúsági

0 Tovább

Ahol a szivárvány véget ér

Ha már a kedvenc könyveimről mesélek nektek, akkor igazán nem hagyhatom ki a sorból Cecelia Ahern - Ahol a szivárvány véget ér című könyvét. Igazából csak reménykedni tudok benne, hogy a filmet senki nem látta, mert borzalmasan illúzióromboló, és egyáltalán nem adja vissza a könyv hangulatát.

Először lássuk az ismertetőt, aztán írok majd még róla:

Könyvajánló RomantikusRosie és Alex jóban-rosszban kitartanak egymás mellett, és életre szóló szövetséget kötnek az iskola és a felnőttek zord világa ellen. Az izgalmas órai levelezések alatt még nem sejtik, hogy életük következő jó néhány évét is így fogják eltölteni: egymással levelezve… A sors újra és újra elválasztja őket egymástól, hogy próbára tegye barátságukat, kitartásukat és őszinteségüket. A gyerekek komoly felnőtté cseperednek: mindketten dolgoznak, házasodnak, gyereket nevelnek, válnak, de a varázslatos kötelék, amely összeköti őket, életük minden öröme és bánata közepette is megmarad. 


Több van-e köztük puszta barátságnál? Ha kapnának egy utolsó lehetőséget, kockára tennének-e mindent az igaz szerelemért?

A legfontosabb dolog, ami a könyv olvasása folyamán magával ragadott az az idő; mégpedig, hogy a szereplők levelezését már a kezdetektől, egészen pici gyerekkoruktól olyan nem tudom, ötven(?) éves korukig végigkövethetjük. Ezáltal azt éri el az írót, hogy ugyanúgy érdekelje a könyv a tinédzsert és a kétgyermekes anyát is. Humoros írásmódja gyakran megnevettetett, például, amikor a gyerekek levelezését olvastam. Fantasztikus, hogy a végén az egész egy órási körforgás lesz, mert egy egész emberöltőt felölel, és mintha "minden kezdődne előröl", csak a gyerekeik által. Az élet is pont ilyen. Humoros, kalandos, aztán megpróbáltatásokkal teli, mert felnövünk, házasodunk, gyereket vállalunk, s minden kezdődik előről. Szerintem az ember háromszor éli meg a gyerekkort. Egyszer, amikor ő maga gyerek, aztán amikor gyerekei vannak, végül pedig amikor öreg - bár ez már nem a legjobbak közé tartozik.

Sosem felejtem el ezt a könyvet, volt olyan oldal, ahol még sírtam is rajta, a családom pedig értetlen tekintettel nézett, hogy mégis, mi lehet a bajom. Az biztos, hogy az olvasása felejthetetlen élmény volt, és, hogy még többször fog a kezembe akadni. Másodjára valószínűleg nosztalgikusan fogom tapogatni és szagolgatni, mielőtt belekezdenék. :)

0 Tovább

Colleen Hoover - Szívcsapás

Colleen Hoover trilógiája szintén az ötcsillagos könyvek között szerepel a listában. Ha jól tudom, a harmadik rész valamikor most fog megjelenni, vagy most jelent meg magyarul, én eddig tehát csak az első két részt olvastam, viszont az nagyon tetszett. Persze, leginkább tinédzsereknek tudnám ajánlani, viszont ez abból is a csöppet komolyabb fajta, szól egy kicsit a felelősségválallásról, a felnőtté válásról, tragédiáról, a döntések súlyáról is. Slussz poén a könyvben, amit nem fogok spoilerezni, hogy mi derül ki az első kötetben, de emlékszem, egy csomó fórumot elolvastam a könyv olvasása közben, mert nem bírtam várni, hogy megtudjam végre azt a "valamit." :)

Ismertető:

Apja váratlan halála után a 18 éves Layken lesz édesanyja és öccse legnagyobb támasza. Bár kívülről erősnek tűnik, valójában teljesen reményvesztetté válik. 
Ekkor lép életébe egy fiatalember, aki mindent megváltoztat. Az ország másik végébe költöző Layken megismerkedik új szomszédjával, a huszonegy éves, jóképű Will-lel, aki szenvedélyesen rajong a slam költészet iránt. A fiatalok hamar egymásra találnak, és a lányban újra feléled a remény. 
Csakhogy egy megdöbbentő felfedezés már az első csodálatos randevú után kettejük közé áll. Ettől fogva minden találkozás fájdalmassá válik számukra. Meg kell találniuk az egyensúlyt az egymás iránt táplált érzelmek és az őket szétszakítani akaró erők között.

Könyvajánló RomantikusKönyvajánló RomantikusKönyvajánló Romantikus

0 Tovább

Egy különc srác feljegyzései

Azt hiszem, Stephen Chbosky regénye gyakorolta rám az egyik legnagyobb hatást az utóbbi időben. Be kell valljam, hogy először a filmet láttam belőle, méghozzá úgy, hogy Emma Watson filmek között keresgéltem (Harry Potter-Hermione), s beleakadtam ebbe az érzelemdús, kissé fura, de hangulatos és nosztalgikus filmbe, s ezáltal a könyvbe. (A film főszereplője egyébként Logan Lerman, akit a Percy Jackson-filmekből ismerhetünk.)

Először olvassátok el az ismertetőt, aztán beszélek róla bővebben:

Könyvajánló Young adult IjfúságiAz „Egy különc srác feljegyzései” című könyv elbeszélője egy tizenöt éves középiskolás srác, Charlie. Furcsának és magányosnak érzi magát, mintha a pálya széléről, kívülállóként figyelné a körülötte zajló eseményeket. Egy nap elhatározza, hogy leveleket ír egy ismeretlennek, aki akár a barátja is lehetne. Ezekből a levelekből aztán szép lassan – olykor mulatságosan, olykor meghatóan – egy cseppet sem átlagos tinédzsert ismerhetünk meg. Charlie kétségbeesett erőfeszítéssel próbálja élni a saját életét, miközben menekül is előle, és ez a kettősség különleges, járatlan utak bejárására kényszeríti: családi drámák sora, új barátok, az első randevú, szexualitás, drogok… Chbosky regénye a lélek legmélyebb rezdüléseit tükrözi, miközben felidézi az olvasóban a felnőtté válás nehéz, semmi mással össze nem hasonlítható éveit.

A kötet megjelenése óta több mint 1 000 000 példányban kelt el és hatalmas vitákat gerjesztett, miközben a tinédzserek megkerülhetetlen kultuszregényévé vált világszerte. Ellentmondásos módon egyszerre tiltott könyv és kötelező olvasmány az amerikai középiskolákban. Ez a regény ugyanazt jelenti a 21. századi tinédzsereknek, mint amit a „Zabhegyező” jelentett a szüleik generációinak.

Az egésznek a hangulata tetszett leginkább. Tényleg emlékeztet (nyomokban) a Zabhegyezőre, sőt, a Virágot Algernonnak könyvre is (már aki olvasta), mégis a maga nemében egyedi. Azért ajánlom idősebbeknek is, mert ha jól gondolom, kb. a 80-as/90-es években játszódhat (kazettás magnó, régi írógép és barátaik), ezért rám pl. egészen nosztalgikus hatást gyakorolt, hogy végre egy viszonylag modern történet, amiben nem játszik szerepet az internet, a Facebook, hanem a történet önmagáért szerethető. Nagyon könnyen lehet azonosulni Charlie karakterével, még ha eleinte kissé furcsa is - később minden értelmet nyer. A filmet legalább ötször megnéztem már, egyszerűen a saját gyerekkoromra/kamaszkoromra emlékeztet, sőt, még egy kicsit a szüleimére is. Emma Watson és Logan Lerman fantasztikus választásnak bizonyult egyébként, mindketten a koruknál sokkal érettebben játszották el a szerepeiket.

A kérdés, hogy miért ez az egyik kedvenc történetem? Mert pl. mindig is szerettem az amolyan naplóregényeket, viszont nem kedvelem a csöpögős lányos-nyálas szemszöget. Az biztos, hogy abban már csak azért sem lesz részünk, mert fiú a főszereplő. Egyáltalán nem az elcsépelt szerelmi szálak állnak a középpontban, szerintem a könyv sokkal inkább egy emléket és egy életérzést próbál átadni (az akkori kornak megfelelően), semmint egy agyonhasznált témát boncolgatni. Azt hiszem, akik legalább velem egyidősek, azok értékelni fogják a könyvet, viszont talán a mai fiatalok is találnak benne valami vonzót. Ha mást nem, legalább a szereplők életkorát. :)

0 Tovább

Fréderique Deghelt - Valaki másnak az élete

Könyvajánló Krimi 6

Könyvajánló Krimi 6Ismertető:

1988. május 12. Marie huszonöt éves, barátaival új állását ünnepli egy étteremben, itt találkozik a jóképű, félig orosz, félig argentin Pablóval. Amikor másnap reggel egy átszerelmeskedett éjszaka után felébred, a naptár 2000. május 12-t mutat, Pablo a férje és három gyermekük van. Marie-nak az elmúlt tizenkét évről egyetlen emléke sincs, minden kitörlődött a tudatából, ami a Pablóval töltött első éjszaka óta történt vele. A fejében ő még mindig az a 25 éves, független gondolkodású lány, aki tegnap tizenkét évvel ezelőtt? volt. Úgy dönt, amnéziájáról nem árul el semmit a férjének és a környezetének, hanem titokban nyomozni kezd saját maga és az elveszett idő után. De hogyan rakhatja össze a kirakós darabkáit úgy, hogy közben senki ne gyanítson semmit, senki ne tartsa őrültnek? Hogyan álljon helyt a mindennapokban, amikor úgy érzi, valaki másnak az életét éli? Ahhoz, hogy újra birtokba vegye a múltat és kiderítse az emlékezetkiesés okát, alaposan meg kell ismernie valakit: önmagát.

... Nos, ezt a könyvet tegnap délután kölcsönöztem ki a könyvtárból. Mivel már most említést teszek nektek róla, ezért gondolom, nyilvánvaló, hogy mennyire tetszett, és, hogy rögvest kiolvastam egy ültő helyemben az egészet. Végig magával ragadott, teljesen beszippantott, és koromnál fogva (is) közel éreztem magamhoz. Tudom ajánlani minden 25-40 körüli nőnek, mert egyszerre tudhatja magának a fiatalok szertelenségét, szenvedélyességét, és a már középkorú nő problémáit, a gyermeknevelést, mindeközben rácsodálkozunk a világ - 12 év alatt bekövetkezett - változásaira. Néha én is szoktam ilyesmiken gondolkodni, amit a könyv pedzeget, néha én is elképzelem, mi lesz 12 év múlva, vagy például egy éve még el sem tudtam volna képzelni, hogy ma itt és így legyek, ahogy most. smile hangulatjel Kedvenc könyveim egyikévé lépett elő.

Könyvajánló Krimi 6

Tegnap este pedig ezen felbuzdulva gyorsan megnéztem még a a filmet, ami ebből készült. Tulajdonképpen a filmen legalább lehetett nevetni, de sok mindent megváltoztattak benne, a főszereplők foglalkozását, vagy pl. a gyerekek számát. Minden esetre élvezhető film lett, de persze szokás szerint a könyv most is ezerszer érdekesebbre és fordulatosabbra sikeredett. Már csak azért is, mert a film egy évtizeddel későbbre helyezi a történéseket, így pont kihagyva annak az érzékeltetését, hogy '88-2000 óta mennyit változott a világ technikailag.

Ha nektek is tetszett a könyv/film, várom a véleményeteket. :)

0 Tovább
12
»
MOST OLVASOM
VÁRHATÓ RÉSZLETES KÖNYVISMERTETŐK

Nem feltétlenül ebben a sorrendben:

Blake Crouch - Sötét anyag
Bíró Szabolcs - Liliom és vér Bíró Szabolcs - Lángmarta dél Bíró Szabolcs - Az utolsó tartományúrig Mai Jia - Kódfejtő
Rain Arlender - Y ​I-II.
Dennis Lehane - Az ​éjszaka törvénye
Saroo Brierley - Oroszlán
Gerencsér János - Kalászkirály
Jodi Picoult - Magányos ​farkas
Kresley Cole - Árnyak Hercege

KÖNYVEK KATEGÓRIÁK SZERINT
KIKET SZOKTAM OLVASNI
KEDVENCEIM
A folyamatosan frissülő olvasmánylistámat a következő link alatt tekinthetitek meg: OLVASMÁNYLISTA
NAPI IDÉZET

NYOMJ EGY LÁJKOT, HA TETSZIK AZ OLDAL
"Egy könyv, amit már kiolvastál, sosem lesz ugyanaz a könyv, mint amit kézbe vettél."

/David Mitchell/

Én nem veszek könyveket. Én örökbe fogadom őket. :)
A jó könyvvel az a probléma, hogy a végére akarsz érni, de soha nem akarod befejezni.