Facebook Twitter Addthis

Új könyves lakberendezés

Még mindig a Roomstylert használom. Azért szeretem annyira, mert azon kívül, hogy ingyenes, csak net kell hozzá, nem szökséges semmiféle telepítgetés. Imádok ezzel szórakozni.

Alkotásaim

0 Tovább

Nappali könyvmoly módra

Ha már olyan nagyon belemerültem a könyvolvasásba, addig is, amíg végére érek, kis szünetet tartva elszórakoztam ismét a Roomstyler programmal. Ezúttal egy könyvmolyos nappalit rendeztem be, bár eredetileg legénylakásnak indult, de mindegy, úgy tűnik, a könyvszeretet még az alkotásaimra is rányomja a bélyegét. :D

Tulajdonképpen egész délután ezzel szüttyögtem, de szerintem megérte. Egyébként elárulom azt a kis titkot, hogy egyszer majd a saját álomlakásomba is ilyen téglafalat szeretnék, és minimum ennyi könyvet, de igazából többet. :)

Blog Alkotásaim

Blog Alkotásaim

0 Tovább

Lakberendezési tippek és programok

Blog Alkotásaim

Átrendezni a lakásodat nem egy egyszerű feladat. Persze, némiképp könnyebb dolga van az embernek, ha talál egy jó kis programot, amellyel legalább előre megláthatja, hogy fog kinézni a tervezett végeredmény. A probléma ott kezdődik, amikor rosszabbnál rosszabb programokat dob ki a kereső, és azt sem tudjuk, melyiket telepítsük, vagy melyiket próbáljuk ki. Nagyon jól tudom, milyen ez, mert napokat töltöttem el azzal, hogy egy normális programot találjak.

Az egyik ilyen program a letölthető Home by Me. A másik, amelyről bővebben beszélni szeretnék, és egyben legjobb ingyenes program a Roomstyler. Ráadásul online, tehát nem kell semmit telepítgetni a gépre. Nagyon egyszerű tervezni vele, a 3D-s lemodellezés után pedig élethű és fantasztikus képeket kapunk végeredményül. Volt, hogy hónapokig ezzel bíbelődtem, és még ma is egyik kedvelt elfoglaltságom, hogy szobákat tervezek a Roomstylerben - még egy félig-meddig lakberendezős állást is felajánlottak egyszer, annyira jól sikerültek a tervek. :)

http://roomstyler.com/

A poszt végén találhattok egy kis ízelítőt a saját munkáimból (a poszt elején lévő kép is a sajátom). Többnyire egy lakásra vonatkozó különböző terveket fogtok látni. Próbáltam többféle hangulatot teremteni. Én különösképpen vonzódom a téglaberakáshoz és a meleg színekhez, mert otthonos hangulatot kölcsönöznek a lakásnak.

Amit érdemes még szem előtt tartani, hogy manapság "trendi" egy falat (főfalat) különböző színűre festeni /tapétázni, mint a többit. Ez feldobja a lakást, és egészen más hatást kelt, mintha mindenhová ugyanazt a színt tesszük. Fontos azonban, hogy a színek harmonizáljanak egymással, valamint lehetőleg csak kétféle falszínt/mintát válasszunk, ugyanis ha már több fal elüt egymástól stílusban, az az összevisszaság hatását kelti.

Manapság egyébként a legnagyobb trend az ún. Ikea Hack, azaz a megvásárolt egyszerűbb Ikeás bútorokat átalakítani. (Erről rengeteg posztot és tanácsot találhattok az interneten.) A leggyakoribb alany az átalakítások során a Rast nevű komód, mert eleve egy szép fafelülete van, könnyen kombinálható akár saját magával (dupla szekrényt alkotva), és egy kis festéssel és gombcserével igazán egyedivé varázsolhatjuk.

Íme néhány nagyszerű példa:

Blog Alkotásaim

Blog Alkotásaim

Blog Alkotásaim

Blog Alkotásaim

Blog Alkotásaim

De a régi bútoroktól sem feltétlenül kell megszabadulni, itt megemlíteném például Wein Krisztinát, a Napi Szemtorna blog szerzőjének alkotását (gyerekszobába például fantasztikusan nézne ki):

Blog Alkotásaim

Személyes kedvenceim Szentgyörgyi Kata munkái, aki mindig részletesen leírja, hogy mit és hogyan csinált, s én személy szerint rajongok a munkáiért

0 Tovább

Festmények / digitális / rajzok tőlem

Alkotásaim

Alkotásaim

Alkotásaim

Alkotásaim

Alkotásaim

Alkotásaim

Alkotásaim

Alkotásaim

Alkotásaim

Alkotásaim

Alkotásaim

Alkotásaim

Alkotásaim

Alkotásaim

Alkotásaim

Alkotásaim

Alkotásaim

Alkotásaim

Alkotásaim

Alkotásaim

Alkotásaim

Alkotásaim

Alkotásaim

Alkotásaim

Alkotásaim

Alkotásaim

Alkotásaim

Alkotásaim

Alkotásaim

Alkotásaim

Alkotásaim

Alkotásaim

Alkotásaim

Alkotásaim

Alkotásaim

Alkotásaim

Alkotásaim

Alkotásaim

Alkotásaim

Alkotásaim

Alkotásaim

Alkotásaim

Alkotásaim

Alkotásaim

Alkotásaim

Alkotásaim

Alkotásaim

Alkotásaim

Alkotásaim

Alkotásaim

0 Tovább
MOST OLVASOM
VÁRHATÓ KÖNYVAJÁNLÓK

Nem feltétlenül ebben a sorrendben:

Gaál Viktor - Battleground ​Zero
Joël Dicker - A ​Baltimore fiúk
Daniel Cole - Rongybaba
Katharine McGee - Az ​ezredik emelet (Az ezredik emelet 1.)
Joanne Harris - A ​St. Oswald fiúiskola
Yaa Gyasi - Hazatérés
Elan Mastai - Felbolydult ​napjaink
Ania Ahlborn - És ​bebújt az ördög
Kelen Károly - Egy ​birodalom ébredése
  Viola Judit - Sasok a viharban II.
  Karin Tidbeck - Amatka
Julie Klassen - A ​néma nevelőnő
Gregg Hurwitz - A ​Seholember (Orphan X 2.)
Bíró Szabolcs - Szent ​György testvérei (Anjouk 4.)
Joe Abercrombie - Half a War – A hercegnő (Szilánkos-tenger 3.
R. Kelényi Angelika - Bűnös ​örömök városa (Az ártatlan 2.)
R. Kelényi Angelika - A ​francia nő (Az ártatlan 3.)


KÖNYVEK KATEGÓRIÁK SZERINT
KIKET SZOKTAM OLVASNI
KEDVENCEIM
A folyamatosan frissülő olvasmánylistámat a következő link alatt tekinthetitek meg: OLVASMÁNYLISTA
NAPI IDÉZET

NYOMJ EGY LÁJKOT, HA TETSZIK AZ OLDAL
"Egy könyv, amit már kiolvastál, sosem lesz ugyanaz a könyv, mint amit kézbe vettél."

/David Mitchell/

Én nem veszek könyveket. Én örökbe fogadom őket. :)
A jó könyvvel az a probléma, hogy a végére akarsz érni, de soha nem akarod befejezni.