Facebook Twitter Addthis

MI A BAJ AZ Y-GENERÁCIÓVAL?

A YouTube-ra hét napja került fel a magyar fordítás, és már több, mint 70 ezren nézték meg – és őszintén szólva ez nem meglepő! Simon Sinek brit/amerikai író és tanácsadó beszél az ún. Y-generáció problémáiról, akiknek korábban nem létező problémákkal kell megküzdeniük az életben. Rossz nevelési stratégia maradványaival lépnek a felnőtt életbe, ráadásul egy olyan világba, ahol a közösségi háló és a mobiltelefon uralkodik, de mindemellett a fiatalok képtelenek igazán mély kapcsolatokat létrehozni… Ez a videó Rólatok (is) szól.

Mi is az az Y-generációs probléma?

Láthatóan az 1984-ben és később született Y-generáció nehezen kezelhető. Szemükre hányják, hogy önrendelkezők, önimádók, önzők, figyelemhiányosak, lusták, de az önrendelkezés a lényeg.

És mivel annyira összezavarják a vezetőket, a vezetők kérdezik meg őket, hogy mit akarnak. Az Y-generáció azt feleli, hogy olyan helyen akarnak dolgozni, aminek célja van, ez tetszik, "hatást" akarnak gyakorolni, bármit is jelent ez. Ingyen kaját és babzsákot akarnak. Ha pedig valaki megfogalmaz valamilyen célt, rengeteg kaja és babzsák lesz, de valamilyen oknál fogva mégsem boldogak. Ez azért van, mert van egy hiányzó darab. Tapasztalatom szerint ezt négy részre tudom lebontani. Négy dologról, négy jellemzőről van szó. Az egyik a nevelés, egy másik a technológia, a harmadik a türelmetlenség, a negyedik pedig a környezet. Az Y-generáción belül túl sokan - ezt nem én mondtam - rossz nevelési stratégiák áldozatai. Például folyton azt mondták nekik, hogy ők különlegesek, azt mondták nekik, hogy bármit megkaphatnak az életben, csupán azért, mert akarják. Néhányan kiemelt osztályba kerülnek, nem azért, mert megérdemlik, hanem azért, mert a szüleik panaszt tettek, és néhányan érdemtelenül kaptak ötöst, csak mert a tanáruk nem akart a szülőkkel vesződni. Egyes gyerekek részvételért kapnak érmét, azért, mert utolsóként értek be. A tudomány világosan kimondja, hogy ez leértékeli a keményen dolgozók esetében az érmét és a jutalmat, sőt, az utolsóként beérkezőt zavarba hozza, mert tudja, hogy nem érdemli meg, és még rosszabbul érzi magát. Ha megnézzük ezeket az embereket, amikor leérettségiznek és állást kapnak, kilépnek a nagybetűs életbe, és azonnal rájönnek, hogy nem különlegesek, anyjuk nem tudja az útjukat egyengetni, nem kapnak semmit, ha utolsók lesznek, és persze nem kaphatnak meg bármit, amit csak akarnak. Teljes önképük egy pillanat alatt omlik össze.

Így aztán van egy teljes generáció, ami az előző generációkhoz képest rosszabbul becsüli meg önmagát. Ráadásul a Facebook/Instagram világban növünk fel, más szóval értünk ahhoz, hogy filtereket rakjunk a dolgokra. Értünk ahhoz, hogy megmutassuk az embereknek, milyen szép az élet, akkor is, ha depressziósak vagyunk. Mindenki úgy tesz, mintha vagány lenne, mintha mindent tudna. A valóság pedig az, hogy aligha vagányak, és a legtöbbnek fogalma sincs a dolgokról. Amikor tapasztaltabbak azt mondják: "mit kellene tennünk", az így hangzik: "ez az, amit tennetek kell", és fogalmuk sincs a dologról.

Van tehát egy teljes generáció, ami kevésbé becsüli meg magát, mint az előző generációk, ez nem az ő hibájuk, rossz volt a nevelési mód. Ehhez jön még a technológia. Tudjuk, hogy a közösségi háló és a mobiltelefon használata vegyi anyagot, ún. dopamint szabadít fel. Ezért jó érzés az, ha valaki üzenetet kap. Mindenki volt már úgy, hogy egy kicsit rossz kedve volt, magányos volt, és 10 üzenetet is küldött 10 barátnak: szia, szia, szia, szia, szia. Mert jó érzés, ha választ kapsz. Ezért számoljuk a lájkokat, ezért nézzük meg tízszer is, hogy nő-e az aktivitás, ha az Instagramunk lassul, tudni szeretnénk, hogy valami rosszat csináltunk-e, vagy már nem szeretnek bennünket. Fiatal srácok számára traumát jelent, ha törlik őket az ismerősök közül. Tudjuk, ha figyelemben részesülünk, az jó érzés, dopamin szabadul fel, ezért megyünk folyton vissza. A dopamin pontosan az a vegyi anyag, ami akkor vált ki jó érzést, ha dohányzunk, iszunk, szerencsejátékot játsszunk. Más szavakkal rendkívül nagy függőséget okoz. Korhatárt szabunk a dohányzásra, szerencsejátékra, alkoholfogyasztásra, de nincs korhatár a közösségi hálón és a mobiltelefon használatán. Pedig az olyan, mintha kinyitnánk a bárszekrényt, és azt mondanánk a tinédzser gyerekünknek: "Ha ez a kamaszkori dolog annyira lehangol, szolgáld ki magad." Alapjában véve pontosan ez történik. Pontosan ez történik. Egy teljes generáció fér hozzá egy függőséget okozó, bódító vegyi anyaghoz, a dopaminhoz a közösségi hálón és mobiltelefonon keresztül, miközben a kamaszkor komoly nehézségein mennek át. Miért is fontos ez? Szinte minden alkoholista tinédzser korában fedezi fel az alkoholt. Amikor még nagyon fiatalok vagyunk, egyedül a szüleink engedélyére van szükségünk, és miközben a kamaszkoron átesünk, egyre inkább a társaink helyeslésére van szükségünk. Ez nagyon frusztráló a szüleink számára, és nagyon fontos nekünk. Így tudunk asszimilálódni a közvetlen családunkon kívüli világba és szélesebb közösségbe. Életünk rendkívül stresszes és gondterhes időszaka, és elvárás, hogy a barátainktól tanuljunk, bennük bízzunk. Egyesek teljesen véletlenül fedezik fel az alkoholt, a dopamin bódító hatásait, ami segít nekik a kamaszkorral járó stressz és gondok leküzdésében. Sajnos ez beprogramozódik az agyukba, és életük hátralévő részében, amikor komoly stressz éri őket, nem emberhez fordulnak, hanem a palackhoz. Szociális stressz, pénzügyi stressz, karrier stressz, mindezek elsődleges okai az italozásnak.

Arról van szó, hogy mivel korlátlan hozzáférést engedünk nekik ezekhez az eszközökhöz és a médiához, azok beprogramozódnak az agyukba, és azt látjuk most, hogy ahogy nőnek fel a gyerekek, túl sokan nem tudják, hogyan alakítsanak ki mély, értelmes kapcsolatokat. Ők mondják nem én. Elismerik, hogy számos kapcsolatuk felszínes, elismerik, hogy nem számítanak a barátaikra, nem bíznak bennük. Szórakoznak a barátaikkal, de azt is tudják, hogy barátaik mást választanak, ha valami jobb jön. Nincsenek mély, értelmes kapcsolatok, mert sohasem gyakorolták ismereteiket, és ami még rosszabb, nincs bennük küzdő szellem, hogy megoldják a stresszhelyzetet. Így amikor komoly stresszhelyzet kezd kialakulni az életükben, nem emberhez fordulnak, hanem eszközhöz, közösségi hálóhoz, olyan dolgokhoz fordulnak, amelyek átmeneti enyhülést kínálnak. Tudjuk, a tudomány egyértelműen kimondja, hogy azok, akik több időt töltenek a Facebookon, nagyobb arányban szenvednek depresszióban, mint azok, akik kevesebb időt töltenek rajta. Mértékkel ezek a dolgok nem rosszak. Az alkohol nem rossz, a túl sok alkohol a rossz. A szerencsejáték szórakoztató, a túl sok szerencsejáték veszélyes. Semmi baj nincs a közösségi hálóval és a mobiltelefonnal, a mértékkel van a baj. Ha egy barátoddal vacsorázol, és közben üzenetet írsz valakinek, aki nincs ott, az már baj. Ez már függőség. Ha olyan emberekkel van megbeszélésed, akiket meg kellene hallgatnod, akikhez beszélned kell, és az asztalra teszed a telefonodat, akár előlapjával felfelé, akár lefelé, nem számít, tudatalatti üzenetet küldesz a szobának: "egyszerűen nem vagytok annyira fontosak". Erről van szó. És az a tény, hogy nem tudod eltenni a telefonodat, azt jelenti, hogy függő vagy. Ha felébredsz, és a telefonodat nézed meg, mielőtt a barátnődnek, barátodnak vagy házastársadnak jó reggelt mondanál, akkor függő vagy. És mint minden függőség, idővel tönkreteszi a kapcsolatokat, időt rabol, pénzbe kerül, és az élet rosszabbá válik.

Van tehát egy generáció, amely kevésbé becsüli meg magát, nincs küzdőszelleme a stresszhelyzetek leküzdésére, és még ehhez jön hozzá a türelmetlenség érzése. Az azonnal kielégítés világában nőttek fel. Akarsz valamit venni, felmész az Amazonra, és másnap megérkezik. Meg akarsz nézni egy filmet, bejelentkezel, és megnézed, nem nézed a vetítési időt. Ha TV-sorozatot akarsz nézni, mulass! Még csak nem is kell hétről-hétre követned. Ismerek olyanokat, akik évadokat hagynak ki, hogy mindjárt az évad végét élvezhessék. Azonnali kielégítés. Randizni akarsz? ... Még csak gyakorolnod sem kell ezt a (kommunikációs) képességet. Nem kell kényelmetlenül érezned magad, mert igent mondasz nem helyett, vagy nemet igen helyett. Húzd jobbra! Zsupsz! Már kész is. El sem kell sajátítanod a szociális küzdési technikákat. Bármit akarsz, azonnal megkaphatod. Bármit, amit akarsz. Azonnali kielégülés. Kivéve a munkával való elégedettséget és a kapcsolatok megszilárdítását. Ezekre nem törekednek, mert ezek lassú, bonyolult, kényelmetlen, zűrös folyamatok. Folyton olyan csodálatos, idealisztikus, keményen dolgozó, okos srácokkal találkozom, akik éppen most végeztek, és első állásukat töltik be, és amikor leülök velük és megkérdezem, hogy megy a munka, ezt mondják: "Azt hiszem, felmondok." Megkérdem: "De hát miért?" Ők pedig: "Senkit sem nyűgözök le." Én meg: "De hát csak nyolc hónapja vagy ott." Olyan, mintha egy hegy lábánál állnának, és elvont fogalmuk lenne arról, hogyan akarják lenyűgözni a világot. Az pedig a hegycsúcs. Amit nem látnak, az maga a hegy. Nem számít, hogy gyorsan vagy lassan jutsz fel a hegyre, de a hegy akkor is ott van.

Amit ennek a generációnak meg kell tanulnia, az a türelem. Az, hogy olyan dolgok, amik valóban számítanak, mint a szerelem, a munkával való elégedettség, öröm, életszeretet, önbizalom, tapasztalatok, e dolgok közül bármelyik időt igényel. Néha egyes dolgokat fel lehet gyorsítani, de a teljes út fáradtságos, hosszú és nehéz, és ha nem kérsz segítséget és nem sajátítod el a képességeket, akkor lezuhansz a hegyről. A legrosszabb esetben, amit máris látunk, megnő az öngyilkosságok száma ebben a generációban, megnő a drogtúladagolás miatti halálesetek száma, egyre több srác esik ki az iskolából, vagy depresszió miatt hiányzik az iskolából. Ez új. Valóban rossz a helyzet. A legjobb eset az, ha egy teljes generáció nő fel és éli le életét úgy, hogy sohasem talál igazi örömöt. Sohasem teljesednek ki igazán a munkában vagy az életben, egyszerűen végigsodródnak az életen, és csak annyit mondanak, hogy "rendben". "Milyen a munkád?" "Minden rendben van, ugyanaz, mint tegnap." "Milyen a kapcsolatod?" "Rendben van." Ez a legjobb eset. Ez pedig a negyedik ponthoz vezet, ami a környezet.

Ezeket a csodálatos, fiatal, fantasztikus srácokat, akik egyszerűen a rossz nevelés áldozatai és nem ők a hibásak, nagyvállalati környezetbe helyezzük, ami többet törődik a számokkal, mint a srácokkal. Többet törődnek a rövid távú haszonnal, mint ezeknek a fiatalembereknek a hosszú távú életével. Többet törődünk az évvel, mint egy egész élettel. Olyan nagyvállalati környezetbe helyezzük őket, ami nem segíti önbizalmuk megerősítését. Nem segíti őket az együttműködés képességének elsajátításában. Nem segítik őket abban, hogy legyőzzék a digitális világ kihívásait és nagyobb egyensúlyt érjenek el. Nem segítik őket az azonnali kielégülés iránti igény leküzdésében, nem tanítja meg nekik, hogy kitartó, kemény munkából származó örömök, elismerés, beteljesedés nem érhetők el egy hónap, de még egy év alatt sem. Nagyvállalati környezetbe vetjük őket, és a legrosszabb az, hogy ezért magukat vádolják. Azt hiszik, hogy saját maguk alkalmatlanok. Ez pedig tovább rontja a dolgokat. Azért vagyok itt, hogy megmondjam nekik, nem ők a hibásak. Hanem a nagyvállalatok, a nagyvállalati környezet, a mai világban a megfelelő vezetőség teljes hiánya az, ami velük ezt érezteti. Rosszul nevelték őket, és utálom ezt mondani, de a vállalatok feladata... szívás, mert nincs más lehetőségünk, ez van, bárcsak a társadalom és a szüleik jobban végezték volna a dolgukat, de nem így történt, ezért a vállalatoknak és nekünk kell helyretennünk a dolgokat. Nagyon keményen kell dolgoznunk olyan módszerek kitalálásán, amikkel erősíthetjük az önbizalmukat, nagyon keményen kell dolgoznunk, hogy megtanítsuk nekik azokat a szociális készségeket, amelyek kimaradtak. Nem lehet mobiltelefon a tárgyalóteremben. Egyetlen egy sem. Nem arra gondolok, hogy amikor kint ülsz, és várakozás közben üzeneteket küldesz, arra gondolok, hogy amikor ülsz és vársz arra, hogy elkezdődjön a megbeszélés, ezt csinálod... (nyomogatod a telefont). Kezdődik a megbeszélés, rendben van. Kezdjük el a megbeszélést! Nem, nem így jönnek létre a kapcsolatok. Ne feledjük, az apró dolgokról beszéltünk. A kapcsolat így jön létre: Várjuk, hogy elkezdődjön a megbeszélés, és megkérdezzük: "Hogy van apád? Azt hallottam, kórházban van." "Jól van, köszönöm a kérdésedet. Most már otthon van." "Ennek örülök. Ez tényleg nagyon csodálatos." "Így van, tényleg megijedtünk." Így lehet kapcsolatokat alakítani. "Megcsináltattad már a jelentést?" "Jaj, nem, teljesen megfeledkeztem róla." "Segítek neked. Hadd segítsek!" "Tényleg?" Így alakul ki a bizalom. A bizalom nem egyszerre, egy nap alatt jön létre. Még a rossz idők sem alakítják ki azonnal a bizalmat. Ez egy lassú, stabil, állandó folyamat, és olyan mechanizmusokat kell létrehoznunk, ahol hagyjuk, hogy ezek az ártalmatlan kölcsönhatások megtörténjenek. De amikor mobiltelefont viszünk a tárgyalóterembe, ezt csináljuk... (nyomogatja a telefont). Jól van, kezdjük el a megbeszélést! A kedvencem az, amikor ott van a mobiltelefon, és ezt csinálod: (folyton ránézel). "Megint cseng. Nem fogom most felvenni." Mr. Nagylelkű!

Amikor a barátaimmal megyek szórakozni, vacsorázni megyek velük, otthon hagyjuk a mobiltelefonunkat. Kit hívjunk? Talán egyikünk hozza a telefonját, arra az esetre, ha az Ubert akarjuk hívni. Vagy lefényképezzük a vacsoránkat. Idealista vagyok, de nem vagyok őrült, tényleg nagyon jól nézett ki. Egy telefont viszünk. Olyan, mint az alkohol. Az ember azért tünteti el a házból az alkoholt, mert nem bízunk meg az akaraterőnkben. Nem vagyunk elég erősek. De amikor megszabadulunk a kísértéstől, sokkal könnyebbé válunk. Amikor azt mondod: "Ne nézegesd a telefonodat", az emberek kimennek a fürdőszobába, és mi az első dolguk? Mert szeretnék egy pillanatra körülnézni az étteremben. Ha nincs nálad a telefon, egyszerűen élvezheted a világot. Mert ott történnek a dolgok. Nem a folyamatos lekötöttség az, amikor az innovációk és az ötletek születnek. Az ötletek akkor születnek, amikor gondolataink elkalandoznak, és meglátunk valamit és azt gondoljuk: "Fogadok, ezt meg lehet csinálni..." Ezt nevezik innovációnak. De mi elmulasztjuk ezeket az apró pillanatokat. Senkinek sem szabadna az ágya mellett töltenie a telefonját. A nappaliban kell töltenünk. Szabaduljunk meg a kísértéstől! Amikor éjszaka felébredsz, mert nem tudsz aludni, így nem fogod a telefonodat megnézni. Mert ront a helyzeten. De ha a nappaliban van, akkor nyugton maradsz, akkor rendben van. Van, aki azt mondja, "de ez az ébresztőórám". Vegyél ébresztőórát! Csak nyolc dollárba kerül. Veszek neked egyet.

 

0 Tovább

Ilyen a modern önéletrajz? - Poénra véve

Szóval nem vagyunk vele egyedül szerintem, amikor néha az agyunkra megy már az önéletrajz írás, meg a sok visszautasítás. Ezt vette poénra Beke Ádám, akinek ma akadtam a posztjára. És hogy mennyire hatásos? Íme:

"Üdvözlöm a kedves tévénézőket. Az égvilágon semmi eredménye nem volt, bár túl sokáig nem is kerestem amúgy munkát. Azért néhány barátomnak tetszett.  Pár hete hívott fel egy HR-es, hogy látták az önéletrajzomat és az egész iroda ezen röhög fél órája, de hirtelen nem is esett le, hogy erre gondolt. Merthogy én ezt csak úgy véletlenül tettem fel a Professionre, de ott is maradt ezek szerint"

Blog

Blog

Blog

Blog

Blog

Lehet, hogy nekem is valami ilyesmivel kéne legközelebb próbálkozni? :D Van egy olyan érzésem, nőtől ez nem lenne annyira poén.

0 Tovább

Rossz párkapcsolati szokások

(A lentebb beillesztett illusztrációk a saját munkáim, így kérlek titeket, amennyiben felhasználjátok őket máshol, írjátok oda a blogom elérhetőségét. Köszönöm.)

A rossz párkapcsolati szokások szinte minden kapcsolatban jelentkeznek előbb-utóbb. Ezek olyan dolgok, amelyeken a pár már nehezen tud változtatni, mert már beidegződött, esetleg az egyik fél olyan sérelmeket hordoz magában, amelyek ilyen viselkedésre késztetik. Nehéz megtalálni ezeket a pontokat, és még akkor sem biztos, hogy tudunk változtatni rajta, minden esetre érdemes elgondolkodni, jellemzőek-e ránk az alábbiak:

Az egyik legnagyobb ilyen rossz szokás szerintem az, amikor már nem tudjuk megbeszélni párunkkal a problémánkat, magunkba zárkózunk. Ezt a hibát tipikusan a nők követik el, amikor már úgy érzik, semmi értelme megbeszélni a párjukkal az adott problémát, vagy egyáltalán megemlíteni neki, mert úgyis csak süket fülekre talál. A férfiak azért vétkesek ebben a szokásban, mert nem hallgatják meg a nőket, esetleg az érveiket hallgatván felpaprikázott hangulatba kerülnek, és kész is a veszekedés, a nők pedig azért, mert egy idő után felhagynak a próbálkozással. Pedig lehet, hogy nem kéne. Erre jön még rá ráadásul az is, hogy a férfiak pedig alapból nem szívesen osztják meg érzéseiket, úgy kell kiszedni belőlük. Pedig ha van mellettetek egy társ, akivel megosztjátok az életeteket, célszerű az érzéseiteket is nyilvánvalóvá tenni.

Blog SZOKAS

A másik, ami romboló hatású lehet, bizonyos „függőségek”. Amikor a pár egyik fele nem képes letenni azt a drágalátos okostelefont, vagy elszakadni a számítógéptől, hogy meghallgassa a másikat, így egy idő után elmaradnak az intim beszélgetések, a közösen, de hasznosan töltött idők. Néhány év kérdése, és csupán két lakótárs lesznek, akik a legapróbb dolgokat sem képesek megosztani egymással. Elmerülnek a saját világunkban, a férfiak általában a számítógépekben, telefonokban, a nőkre pedig leginkább a könyvek világába való menekülés jellemző. Először teljesen ezeknek szentelik az életüket, később aztán súlyosabb esetben jelentkezik a folyamatos alvásba menekülés és a depresszió is.

Blog SZOKAS

Mi, nők, ha nem kapjuk meg azt, amire vágyunk, hajlamosak vagyunk tehát folyamatos olvasással kielégíteni romantikára való igényünket, képzelt szereplőkbe „beleszeretni”, míg az eddig piedesztálra állított párunk lassan lecsúszik a dobogóról, és sajnos, ha akarna sem tudna megfelelni ezeknek az elvárásoknak. Nem igazán lehet összehasonlítani egy valós férfit a könyvek elképzelt lovagjaival, de szeretném megjegyezni, hogy ez nem csak nálunk probléma. Ezzel egyidejűleg a férfiakban kezd kialakulni az a torz kép, hogy egy igazi párkapcsolatban is úgy kell működnie a szexnek és a nem létező intimitásnak, mint a pornófilmbekben. Jó lenne mindkét félnek tudatosítania magában, hogy amit elképzel, az nem lehetséges.

Blog SZOKAS

Erre még rádob egy lapáttal, ha már a másik hibáit is kiélezve látjuk, minden bakija veszekedést szít. Például, hogy a férfi nem segít bele a házimunkába, vagy, hogy a nő állítólag nem jól vezeti az autót. Ezek az összetűzések, ha nem teszünk valamit ellenük, egyre gyakoribbak lesznek, és megrontják a párkapcsolat alaphangulatát. Ilyenkor jön az, amikor már nem szeretünk hazajárni, mert biztos, hogy megint vita lesz a vége. Nem figyelünk egymásra, és előbb-utóbb azt vesszük észre, hogy beleuntunk nem csak a hétköznapokba, de magába a párkapcsolatba is.

Blog SZOKAS

 Mit tehetünk ellene? Az első és legfontosabb, ha mindkét fél tudatosítja magában ezeket a problémákat, és közösen próbálnak meg tenni ellene valamit. Néha az olyan apróságok is feldobják a kapcsolatot, mint egy szál rózsa, egy képeslap, egy kedves üzenet, ajándék, kicsi figyelmességek. Néha nem árt a szürke hétköznapokba valami kis „csodát” csempészni, egy reggel ágyba vitt kávét, egy kellemes masszázst, egy saját készítésű süteményt, egy közös kirándulást. Minél több az ilyen pillanat, egy párkapcsolat valószínűleg annál tartósabb lesz, mert nem laposodik el olyan hamar.

Blog SZOKAS

Mindig meg kell próbálni megbeszélni a problémákat. Ha magunkba folytjuk, előbb-utóbb csak felrobbanunk tőlük. Muszáj, hogy a férfi nyugodtan és higgadtan meghallgassa a Vénuszról jövő társának gondjait, észrevételeit, és közösen próbáljanak meg változtatni rajta.

Kétségtelen, hogy a hormonoknak (is) köszönhetően egy nő sokkal több hangulatváltozáson megy keresztül nem csak hetente, de akár egy napon belül többször is. Egyrészről egy férfinak illik ezt tolerálni és megtanulni bánni a párjával (minden nő ilyen, srácok, ez van), másrészt nekünk, nőknek is kicsit vissza kell fogni magunkat. Hajlamosak vagyunk egyből mindent a másik fejéhez vágni, pedig lehet, hogy érdemes aludni rá egyet, hátha csak megint azok a nyamvadt hormonok zavartak be. Néha nehéz eldöntenünk, mi a valós probléma és mi az, amit csak az adott hangulatunk adagol az agyunknak – hamisan és eltúlozva.

Talán a legfontosabb a tolerancia. Én úgy gondolom, ha a pár szereti egymást, akkor mindkét fél képes (vagy képesnek kellene lennie) az apró figyelmességekre, ágyba hozott kávéra, masszázsra, meglepetésekre. Akkor képes elnézni a másik hibáit, meglátja a fától az erdőt. Azonban kétségtelen, ki kell mondanom azt is: ha hosszú időn át nem tudunk változtatni, és már lassan a saját (lelki/testi) egészségünk forog kockán, akkor talán ideje váltani. A boldogtalanságot és a folyamatost szenvedést, vitát és egészségünk megromlását egyik párkapcsolat sem éri meg. Ezt tudni kell idejében felismerni és bízni magunkban annyira, hogy tudjuk: meg tudjuk csinálni.

0 Tovább

Alkotási feladatok - Nyírd ki ezt a naplót - ahogyan Én csinálom :)

Nem egyszerű feladat a mai rohanó világban kicsit elengedni magunkat, szánni pár órát az otthoni kikapcsolódásra, ráadásul olyanra, ami mentes a digitális világtól. Szerintem a legtöbb ember már el sem tudja képzelni, milyen, amikor nem a gép, a mobil, vagy a TV előtt görnyed, hanem kezébe fog egy könyvet, vagy mondjuk, rajzol! Valamiért a gyerekkor elteltével (a hozzám hasonló grafikusokon kívül) már nem is veszi az ember a kézbe a ceruzát, teljesen elfelejti, milyen az alkotás öröme, hogy készítesz valami teljesen egyedit, és azt megmutathatod másoknak.

Feladat Blog Könyvajánló 7 Sorozat

Keri Smith a Nyírd ki ezt a naplót és ehhez hasonló könyveivel megmutatja a gyerekeknek, tiniknek és felnőtteknek egyaránt, mennyi kreativitás is rejtőzik bennünk. Én már hónapokkal ezelőtt megvettem a könyvet rögtön a megjelenéskor, és bár ide még nem töltöttem képet, és még nem is „nyírtam ki” teljesen, azért Facebook követőim már láthatták az alkotásaimat. Bátran ajánlom bárkinek, és szerencsére sok ismerősöm rákapott a témára. Ez egy olyan kis könyv, amely különböző feladatokat tartalmaz, amelyeket akár szó szerint, akár elvontan értelmezve meg kell oldani. Például, vidd magaddal a könyvet a fürdőszobába, karcold meg, ejtsd le magasról, ragassz bele mindenféle dolgokat. Mint sok felnőttnek, többek között nekem is az volt a fő problémám, hogy szabadidőmben elképzelésem sem volt, mégis mit kellene rajzolnom, és magamtól semmi nem jutott eszembe. Tökéletessége a könyvnek, hogy rengeteg ötletet ad 224 oldalon keresztül, és még bár mondom, még nem vagyok kész vele, azért igyekszem, és máris alig várom a későbbiekben megjelenő Nyírd ki ezt a naplót mindenhol, és az Ez nem egy könyv köteteket. Úgy érzem, jövőre, avagy karácsonykor sem fogok unatkozni. :)

Ahogy körbenéztem az alkotók között, tényleg mindenféle korosztály imádja, a gyerektől a harmincévesig, férfi/nő egyaránt. Végre nem kell azon gondolkodni, mit alkossunk, ráadásul ez egy tökéletes, kreativitást fejlesztő pihenési mód, a fantáziánk szabadon szárnyalhat, az agyunkat pedig megdolgoztatja, hogyan is oldjunk meg egy-egy feladatot. Van egy oldal kifejezetten a dühös napokra (nagyszerűen levezeti a feszültséget), a csúnya szavaknak, a jó gondolatoknak, a negatív véleményeknek magunkról, stb. A végén tényleg teljesen olyan lesz, mint egy napló, csak rajzokban, és szerintem fantasztikusan fog mutatni a későbbi kötetekkel. Nagyszerű, hogy mindegyik „olvasó” könyve teljesen egyedi, és lehet mutogatni egymásnak, én azonban mindig arra gondolok, ha sokáig megosztom, milyen érdekes lesz majd a lányomnak átlapoznia, mikor majd nagyobb lesz. Kicsit visszarepül majd az időben.

Vannak, akik a szó szerinti értelmezésben egyszerűen csak tönkreteszik a könyvet, én azonban jobban szeretem a kreatívabb megoldásokat, így magam is ezt követettem, és ragasztóval, filccel, temperával, vízfestékkel, zsírkrétával, mindenféle eszközzel színeztem, ragasztottam, nyírtam, vágtam, fújtam, gondoltam, itt az ideje, hogy kb. a háromnegyedénél megosszam veletek, hol járok.  

Nekem jelenleg így néz ki a borító, először papírokat ragasztottam rá, majd ruhaanyagot, végül csipkét is, és gombokat varrtam rá. Élőben eszméletlen jól néz ki. :)

Feladat Blog Könyvajánló 7 Sorozat

A női táska rejtelmei - Azt hiszem, ezt a címet adnám a képnek. Élethű nagyságban lerajzoltam, miket hordok magamnál nap mint nap. :)

Feladat Blog Könyvajánló 7 Sorozat

A bélyeggyűjtős oldal bélyegjeit kínából rendeltem, a legrégebbi 1836-os magyar bélyeg, de van benne tunéziai, csehszlovákiai, tanzániai, stb. Nagyon különlegesek:

Feladat Blog Könyvajánló 7 Sorozat

Akik ismernek, azok tudják, hogy Harry Pottertől nem tudok elszakadni, így még folyamatábrát is készítettem nektek arról, hogyan alkottam meg Harryt az "Aludj a naplóval" részhez. :) Nekem nagyon tetszik, egyébként filctollat használtam:

Feladat Blog Könyvajánló 7 Sorozat

Természetesen nem maradhatott ki a kedvencem sem a filmből, Piton professzor, akiben én mindvégig hittem, és már 11 évesen is rajongtam érte. Gondoltam, a Zseppiszokgyűjtős oldalra tökéletes lenne, és a Mardekár színeivel töltöttem ki a képet.

Feladat Blog Könyvajánló 7 Sorozat

Igen, Lupin! A másik kedvencem. Ráadásul annyira a Hold akart megjelenni ezen az oldalon, hogy nem is kellett sokáig gondolkodnom rajta, kit vagy mit fessek ide. Temperával készült. :)

Feladat Blog Könyvajánló 7 Sorozat

Hedvig, Harry baglya a következő, és ezt a képet leginkább a kép színei miatt imádom. A feladathoz mérten egy titkos üzenetet rejtettem el az általam készített kis borítékba a sarokban. Ez egyébként egy versidézet. :) Szintén temperával készítettem:

Feladat Blog Könyvajánló 7 Sorozat

Nem nagyon szeretek ceruzával rajzolni, ezért úgy gondoltam, valami olyasmit rajzolok, amihez kedvem is van, így esett a választás Dumbledore-ra és Pitonra:

Feladat Blog Könyvajánló 7 Sorozat

Ez eredetileg egy színtesztelős oldal, ami arra szolgál, hogy leteszteld a különféle ceruzákat, tollakat, stb., én azonban úgy gondoltam, egy impresszionista képet festek rá, amit a neten láttam. Szerintem különösen jól sikerült, imádom, hogy ennyire színes. :)

Feladat Blog Könyvajánló 7 Sorozat

Johnny Deppet sok filmjében szerettem, és mivel ezen az oldalon az volt a feladat, hogy lyukasszam át a lapokat, így Ollókezű Edward jutott eszembe. A rajzot filccel, ceruzával és egy ilyen ezüstös filccel készítettem. Természetesen nem maradhatott ki a Sweeney Todd sem, azt láthatjátok a baloldalon:

Feladat Blog Könyvajánló 7 Sorozat

Itt is egy hogyan kézült:

Feladat Blog Könyvajánló 7 Sorozat

Feladat Blog Könyvajánló 7 Sorozat

A jó gondolatok oldala. Úgy gondoltam, ide újságpapírból vágok ki nekem tetsző szavakat, ráadásul ezeket értelmezés szerint rendezve, mintha egy külön történet lenne. A jobb oldalon például a vágyálmok vagy a megérdemelt dolgok szerepelnek. Ha rossz kedvem van, csak rá kell néznem ezekre az oldalakra. :)

Feladat Blog Könyvajánló 7 Sorozat

Ha vacsora, akkor nálam Nutella, és szinte mindig este tízkor. Nem tudom, miért, de olyankor elkezd korogni a pocakom, és iszonyat éhes leszek. Ez a kép filctollal készült, egyébként a másik oldalára gyorskaják képeit ragasztottam:

Feladat Blog Könyvajánló 7 Sorozat

Ide különböző anyagmintákat kellett ragasztani, szóval bátorkodtam mindent felhasználni, szalvétát, ruhát, csipkét. Nagyon jól sikerült szerintem:

Feladat Blog Könyvajánló 7 Sorozat

Egy ideig gondolkodtam rajta, hogy milyen szót ismételgessek a feladathoz mérten. Úgy gondoltam, valami olyat, ami nem idejétmúlt, és mindig megőrzi aktualitását. Szóval a boldogságot írtam, és remélem, ez segít, hogy pozitívabban gondolkodjak  úgy általában. Színes filceket használtam:

Feladat Blog Könyvajánló 7 Sorozat

A ragasztós képhez sokat kellett várnom, ugyanis mifelénk nagyon kevés helyen lehet kapni dekortapaszt, én pedig elhatároztam, hogy mindenképpen azzal szeretném ezt kidekorálni. Szintén külföldről rendeltem ezeket a csodaszép tapaszokat, mindent azzal ragasztottam:

Feladat Blog Könyvajánló 7 Sorozat

Feladat Blog Könyvajánló 7 Sorozat

Az egyik kedvenc oldalam ez az illatos oldal. Bár az első magyar megjelenésében a kiadó sajnos elrontotta az "illat" szót és "italt" írt oda, én kijavítottam, ugyanis az angol könyvek nézegetése közben tudtam, hogy ez egy ilyen oldal. Méretarányosan körülrajzoltam a parfümjeimet, aztán filccel kidekoráltam őket. Természetesen a lapot is befújkáltam, így nagyon illatos a könyem :)

Feladat Blog Könyvajánló 7 Sorozat

A körösön sokat gondolkodtam, de végül különféle tárgyakat rajzoltam ide, filccel színeztem:

Feladat Blog Könyvajánló 7 Sorozat

Nem mondom, hogy nem éreztem magam hülyén a kép készítésekor. Szerintem el tudjátok képzelni, milyen, amikor a fürdőkád szélén ülsz, és ecsettel, temperával kenegeted a talpadat. Azon kívül, hogy nagyon csiklandós, azon izgulsz, hogy semmit ne csepegtess össze, és még röhögsz is saját magadon. :D Nagyon vicces volt:

Feladat Blog Könyvajánló 7 Sorozat

Aztán úgy gondoltam, a kezzemmel is megcsinálom. Az első egy lenyomat, a második egy körberajzolás. Érdekesség, hogy nem rég megtaláltam a 14 éves tenyérrajzomat, és még mindig ugyanolyan kicsi. Elnézve a 7 éves tenyérrajzot, nem sokat nőtt. :)

Feladat Blog Könyvajánló 7 Sorozat

Szerintem már észrevettétek, mennyire szeretem a színeket. És bár ezt az oldalt ceruzával kellett volna díszíteni, én mindenképpen színes filcekkel akartam bolondossá tenni:

Feladat Blog Könyvajánló 7 Sorozat

Nem a kedvenc oldalam, de azért nem lett olyan rossz. Temperával és újságrészlet beragasztásával oldottam meg:

Feladat Blog Könyvajánló 7 Sorozat

Ennek az elkészítésében édesanyám segített, akit szintén sikerült megfertőznöm a naplóimádattal. :) Nagyon élveztük, hogy végre együtt alkothattunk, varrogattunk késő délután. Jó közös program volt, a napló összehozza a családot is.

Feladat Blog Könyvajánló 7 Sorozat

Ez a kedvenc dekortapaszom, ami aranymintás, és fehér pöttyök vannak rajta. Úgy gondoltam, egy teljes oldalt zentelek neki, és ezt a tépkedőset választottam:

Feladat Blog Könyvajánló 7 Sorozat

A kölcsöntollas résznél bevallom, az unokahúgom filceit használtam, és mindenféle alakzatokat rajzolgattam össze-vissza, hosszú órákon keresztül. Bár egy kicsit zsúfolt lett, kicsit olyan, mint valami mese illusztrálása:

Feladat Blog Könyvajánló 7 Sorozat

Oké, alapvetően nem sok gyümölcsöt eszem, ezért inkább zöldségek és gyümölcsök képeit ragasztottam ide. De azért tetszik. A hátteret zsírkrétával színeztem.

Feladat Blog Könyvajánló 7 Sorozat

A papírláncot úgy készítettem el, hogy kivágtam a felrajzolt minta alapján a csíkokat, majd mindenféle dekortapasszal ragasztgattam össze őket. Egyébként nem volt olyan egyszerű, rendesen elfáradtam a végére:

Feladat Blog Könyvajánló 7 Sorozat

Bár ide állítólag döglött bogarakat kellett volna ragasztanom, én undorodom mindegyiktől, úgyhogy katicás matricákat ragasztottam mindenhová, a közepére pedig katicát rajzoltam. Azt hiszem, attól még nem félek:

Feladat Blog Könyvajánló 7 Sorozat

Bár én nem vagyok elégedett az oldallal, sokaknak tetszik. Baloldalt a Szívek szállodája Luke-ja látható, jobboldalt pedig az én lennék, a kedvenc bögrémmel. Szerintem jobb lett volna kilöttyinteni a kávét, és utólag sok jó megoldást találtam rá, de már mindegy:

Feladat Blog Könyvajánló 7 Sorozat

Ez az "Aludj a naplóval" másik oldala, Harry mellett. Vízfestékkel készült:

Feladat Blog Könyvajánló 7 Sorozat

Nem tudom hozzá semmit sem fűzni. :)

Feladat Blog Könyvajánló 7 Sorozat

Fú, ezen nagyon sokat dolgoztam, mert mindenféle variációja volt már, de egyik sem tetszett, így mindig átrajzoltam, festettem, színeztem... Most komolyan... Végül igen, az ott baloldalt rúzs, és csillámlik, és kicsit összefogta a jobb oldalt, de nem baj:

Feladat Blog Könyvajánló 7 Sorozat

Erre az újságcikkes részre az egyik úttörő női újságíró életútját ragasztottam:

Feladat Blog Könyvajánló 7 Sorozat

Rögtöm a borító után:

Feladat Blog Könyvajánló 7 Sorozat

Ez a fürdős rész nekem különösen tetszik, és igen, így néz ki a fürdőszobám. :) Ha nem szeretnétek lemaradni, kövessetek Facebookon, oda mindig azonnal feltöltöm a kész képeket.

Feladat Blog Könyvajánló 7 Sorozat

Végezetül így néz ki kiterítve a könyv:

Feladat Blog Könyvajánló 7 Sorozat

Feladat Blog Könyvajánló 7 Sorozat

Tudom ajánlani karácsonyi ajándéknak, addigra ha jól tudom, már 3 könyv is megjelenik Keri Smithtől magyarul, ráadásul egyáltalán nem drágák, én ha jól emlékszem, 1600Ft-ért rendeltem meg az elsőt, akciósan.

0 Tovább

Vissza a suliba? - Mentsd meg a cipődet!!!

Blog

Alapvetően nem tudom megérteni nagyon azokat az embereket, akiknek millió ugyanolyan edzőcipőjük van, és megveszik a huszadikat is, miután a tizenkilencedik is koszos lett, pedig mondjuk, csak egy takarítás kellene neki. Én egyébként nagyon fontosnak tartom a cipők tisztántartását, valahogy abból könnyen megmondható, milyen ember a gazdája. :) Mennyire pedáns, mennyire törődik a megjelenésével, stb. Illetve nekem vannak olyan újra előjövő „cipőbakik”, ami miatt eddig nem tudtam 100%-ig kihasználni egy cipő életidejét. Nekem ilyen az, amikor a sarok belső részénél az anyag elkezd kikopni, egy idő után előkerül a kemény gumis rész, és kidörzsöli a sarkam, na, már most ezzel nem igazán lehet mit kezdeni, pedig minden más tekintetben egyébként még szinte új. De találtam megoldást + néhány takarítási tippet! 

Mivel itt az ősz és újra elő kell venni az edzőcipőket, vászoncipőket, tornacsukákat a suliba, stb., én is gondterhelt arccal néztem a bordó tornacsukámat, mégis hogy a nyavalyába pucoljam meg? Azért azt tudni kell, hogy a nyáron már sokszor próbáltam a mosószertől kezdve a mosogatószeren és a mosószappanon át a körömlakklemosóig egyszerűen mindent, de a gumis részről semmi nem hozta le a beleivódott port, homokot, koszt, ugyanolyan sárgás-barna maradt. Szerintem sokan küzdötök ezzel a problémával, de még azok az anyukák is, akiknek a gyermeke a hagyományos vászon tornacipőt hordja, de megfelelő az ötlet fehér műbőr cipőkre is. Nem kell feltétlenül újat venni, megtaláltam a megoldást.

Több videót láttam Youtube-on, én rögtön az elsőt kipróbáltam: fogkrém. Ezt ebben a videóban láttam, 1:48-nál. Én vászon tornacipőn teszteltem, lásd lentebb.

Eszembe nem jutott volna! Fogkefével kell felvinni a gumis részre és a fehér(!) vászonra, de ha színes a cipő, mint nekem, akkor a színére ne vigyétek fel, mert kifehéredik és/vagy foltos lesz! Ez egyébként a cipőfűzőre is tökéletes megoldás, mert én eddig azzal is csak eredmény nélkül kísérleteztem. Szóval én ezt a fogkrémes megoldást próbáltam ki, és nagyon bevált. Megjegyzem, egy 180 Ft-os olcsó fogkrém szerintem ugyanúgy megteszi, mint a videókon a drágább, én is egy olcsóbbat használtam:

Blog

Blog

Azonban azóta találtam egy talán még hatásosabbat is, ebben a videóban mosóport, fogkrémet és szódabikarbónát összekeverve együttes hatással érik el ezt az eredményt. Nekem a fogkrém is tökéletesen bevált, de majd ezt is tesztelem:

A fentebbi problémára a megoldást (azt, hogy kijárom a cipők sarkát belülről), kivételesen saját magamtól sikerült megoldani. Bár mikor először próbáltam, féltem, hogy csak ideiglenes lesz, és gyakran cserélnem kell a „tapaszt”, így a tavalyi évre visszatekintve nagyon is tartós megoldás volt, ez pedig a Leukoplast.

Blog

Olyasmi, mint a cellux, csak textil, gondolom, kötözésre, sebekre használják, de a tavalyi cipőm, miután annyira felvált a sarokrész belül, hogy kilátszott a gumi és vágta a lábam, ezzel lett „megjavítva”. Több darabot levágtam és beleragasztottam. Mivel az ideinél is észrevettem, hogy kezd ugyanez a „betegsége” megjelenni, így még mielőtt kikopna teljesen a sarokanyag, ezt megelőzendő ezt is leragasztottam. Íme:

Blog

Mint mondtam, ez elég jól ragad, felvéve semmi nem látszik belőle és védi a cipőt és a sarkat is, úgyhogy ez egy tökéletes megoldás. Remélem, így suli előtt tudtam segíteni ezzel. :)

0 Tovább

Hogyan rendszerezz úgy, mint egy profi - és hogyan hajtogass úgy, mint egy katona!  :)))

Rég jöttem már elő ilyesmivel, de úgy éreztem, muszáj veletek is megosztanom, ma milyen szuper dolgokra akadtam különböző weboldalakon, mert egész nap ilyeneket nézegettem, és összeválogattam nektek a legtutibbakat, amiket én is kipróbáltam a mai nap folyamán a rendszerezéssel kapcsolatban. (Nem mellesleg a lentebb leírt hajtogatási módszerek utazni készülőknek is rendkívül nagy segítség lehet.)

A probléma ott kezdődött, hogy egyre több a ruhám, viszont nagyon kevés a szekrényem és a tárolóm, és mivel alapvetően rendszerető vagyok, utálom, hogy amikor kinyitom a szekrényt, kész ruhalavina indul felém. :O Az alsóneműkkel kezdtem, a következőket találtam, és igen, én is megcsináltam, 3 fiókot spóroltam csak az én részlegemen ezzel a módszerrel. ;)

Sima bugyikra:

Nem tudod, hogy tárold a tangákat? Már erre is találtam videót, és fantasztikus!

Férfiak boxerére több típust is kipróbáltam, de személy szerint ez tetszett nekem a legjobban, ez volt a legpraktikusabb. Igen, modern boxernél is bejött!

Nagyon jó kiegészítő még a fiókelválasztó avagy fiókrendező, amiből én még speciel kutatom a tökéletes méretet, de a fentebb említett összegöngyölt kis alsóneműket vagy zoknikat így lehet tárolni bennük. Sokkal kellemesebb a szemnek.

Blog

Lehet kapni már kialakított méretben is:

Blog

De olyat is, amit te szabsz méretre:

Blog

Meglepő, de szintén egy katonától néztem meg, hogyan kellene a komódomban tárolni a pólókat úgy, hogy átlássam és el is férjenek. Ezt találtam:

Ahogy nekem a végeredmény kinéz: :)

Blog


Aki inkább hajtogatná, de mégis szeretné átlátni:

Nadrágokkal egyszerű hajtogatási módszert alkalmaztam, viszont egy dobozba állítottam őket függőlegesen a szekrény aljában (ami akkora, mint a fekete lyuk, ezért kellett a doboz):

Ahogy nálam kinéz (igen, majd talán veszek normális dobozt):

Blog

Egyéb fantasztikus ötlet például a ruhák vállfáról való lecsúszása ellenszereként a zseníliadrót (vagy befőttesgumi):

Blog

A sörösdobozok, dobozos üdítők kis fémnyitókája is hasznos szolgálatot tesz, én is elkezdem gyűjteni (bár még nincsen sok), mert így rengeteg hely felszabadul a szekrényben, függőlegesen is jobb a helykihasználás és jobban össze lehet tolni a vállfákat. Érdemes az azonos "kategóriákat" egymáshoz tenni, pl., szoknyák, vagy ruhák, stb., így átláthatóbb.

Blog

Ha inkább polcokra lenne szükséged, de neked vállfás szekrényed van, akárcsak nekem, akkor neked is érdemes beszerezned egy ilyet:

Blog

Akinek kicsi a lakása az tudja, hogy minden teret ki kell használni, egyvalamiről mégis megfeledkezünk: az ajtókról. Legyen az szobaajtó, szekrényajtó, gardróbajtó, stb. Ilyen tárolók lehetnek egyébként fémből, fából, vagy a kár textilből is. :)

Blog

Blog

Ezt most találtam, de nagyon praktikus a konyhába:

Blog

Ezt az új Ikea katalógusban találtam, egyébként tudom nektek ajánlani, mert nagyon jó ötletek vannak benne. Ezt azért imádom, mert én konkrétan, ha hámozok, az tuti, hogy utána jöhet a sepregetés. Ezzel a módszerrel ez elkerülhető. Megjegyzés: a mosogató aljába törlőpapír van téve, így a hulladék könnyen kivehető és áttehető a szemétbe.

Blog

0 Tovább

Idézetek a szabadságról

Az előző idézetes posztomban a vízről írtam nektek, úgy gondoltam, ezt lehetne folytatni, mivelhogy ezúttal a szabadság a téma. A teljesség igénye nélkül összeválogattam nektek a híres emberek, költők, írók, festők általam legszebbnek vagy legérdekesebbnek talált idézeteit, mondatait, úgy, mint Bud Spencer, Nelson Mandela, Bob Dylan, Paul McCartney, Kurt Cobain, Martin Luther King, Benjamin Franklin, Thomas Jefferson és természetesen a magyarokat sem felejtettem ki. :)

Egy egy ilyen gyűjtés során, ami megjegyzem, sok-sok éjszakai órámat igénybe veszi, az a legérdekesebb, hogy egyrészt fantasztikus idézeteket találok, másrész rájöttem, hogy néhány amerikai írót nem ismerek arc szerint, és új információkkal is gazdagodok egy-egy írót illetve, ráadásul mindezt megoszthatom veletek.

Blog Szabadság SZABADSÁG SZABADSAG

"A tapasztalatok segítettek hozzá, hogy becsülni tudjam a szabadságot. Hiszen ha nap mint nap megéljük, anélkül, hogy tettünk volna érte valamit, talán nem is tudjuk kellőképpen értékelni."
Bud Spencer

Bud Spencer, eredeti nevén Carlo Pedersoli (Nápoly, 1929. október 31. - Róma, 2016. június 27.) olasz úszó, vízilabdázó és színész, aki leginkább a Piedone-filmekkel, spagettiwesternekkel és a Terence Hill-lel közös filmjeivel vált ismertté.

0 Tovább

Magyarok külföldön – avagy miért pont Málta? (Interjú)

Blog Idegen
Valetta, Málta (fotós: Martinák Csaba)

Nemrég pont egy régi grafikus iskolatársam, Martinák Csaba Facebook adatlapját nézegettem, azon morfondírozva, milyen tehetséges ez a srác, és biztosan nem hanyagolta el úgy az alkotást, mint jómagam (bár mostanában a Nyírd ki ezt a naplót  könyvnek hála bennem is újra feléledt az alkotási láz). Amikor virtuális beszédbe elegyedtem Csabával egy grafikai verseny kapcsán, akkor tudtam meg, hogy nem is olyan régen Máltára költözött, és miközben faggattam, hogy hogy, s miként, úgy gondoltam, ez pont egy olyan cikk, amit mostanában írni szerettem volna.

Előszóban hadd mondjam el, hogy sajnos a grafikus is egy olyan szakma, ami Magyarországon horrorlejtőn indult el, irreális elvárásokat támasztanak a szakmabeliekkel szemben. A cégek a pénz- és munkaerőspórolás révén olyan komplex, szerteágazó tudást várnak el a munkavállalótól, amit (főleg ennyi idősen) szinte képtelenség teljesíteni. Az ember legyen ne csak grafikus, de lehetőleg fotós, programozó, marketinges, lehetőleg mindezt fiatalon, férfiként, és természetesen mindegyik iskoláról legyen papírja. Ez máris több milliós oktatási költség, és korántsem biztos, hogy megtérül, ugyanis mindemellett a hazai grafikusok nem keresnek valami sokat. A munkát sem kifejezetten mondanám változatosnak, nagyjából az arculat (logó, plakát, levélpapír stb.) vagy a weboldal tervezésben, esetleg szövegtördelésben ki is merül. Mivel arról már többször írtam nektek, hogy nem túl sok magyar könyv kerül a piacra (bár szerencsére egyre több), szinte egyáltalán nincs szükség illusztrátorokra, pedig személyes véleményem szerint az a szakma varázslatos kis zuga. A külföldi kötetekben már eleve vannak illusztrációk, így nincs valami sok lehetőség annak, aki nem csak a marketinggel teletűzdelt, kreatívölő szakmai oldal stábját akarja gazdagítani.

Ennyit erről, lássuk, Csaba miért és hogyan került ki Máltára és miért pont oda? :)

Először is neked is megköszönöm, hogy válaszolsz a kérdéseimre. Én általában a rajzaidat és műveidet szoktam nézegetni, a szakmai pályafutásod vagy életed alakulásával kapcsolatban azonban rendesen lemaradtam információ terén az utóbbi 6 évben. Jól látom, hogy Máltára költöztél?

Igen, már körülbelül fél éve vagyok a szigeten. Egy évig dolgoztam egy francia projekten, mint illusztrátor. Mondhatom, hogy szerencsém volt, mert jókor voltam jó helyen. Minden esetre jól jött ki a lépés, hogy rögtön az egyetem után tudtam azzal foglalkozni, amivel szerettem volna és sikerült egy kevés pénzt is összegyűjtenem. Januárban lejárt a szerződésem és Máltára igen olcsó volt akkor a jegy.

Egyáltalán hogy kerültél egy francia projektbe?

Az egyik ismerősöm rámírt Facebookon, hogy talált egy állást, ami tetszhet. Háttérrajzolót kerestek, vagyis az én dolgom az volt, hogy különböző helyszíneket kellett a figurák mögé rajzolnom a megfelelő beállításban.
Elküldtem a jelentkezésem és 5 perc múlva már Skype-oltam is, és kaptam a próbamunkát. Emlékszem, egy sötét hangulatú, dzsungeles képet kellett készítenem. 

Magyar, francia, vagy angol nyelven történt ez az egész?

Magyar kollegáim voltak, és a főnököm is magyar volt, aki Franciaországban él. Itthonról dolgoztam, és Skype-on tartottuk a kapcsolatot minden nap. Nagyon élveztem a munkát, rengeteget tanultam, de amikor januárban lejárt a megbízásom és azzal kellett szembesülnöm, milyen lehetőségeim vannak itthon grafikusként / illusztrátorként, úgy döntöttem, hogy külföldön próbálok szerencsét.

Blog Idegen
Éjjeli őrség; digitális (készítette: Martinák Csaba)

A legnagyobb problémám itthon az volt, hogy egy állás minimum 5 másikat is jelentett. Legyél jó grafikus, de közben webprogramozó is. Érts az online és offline marketinghez, és ha lehetséges, mindezt egy olyan fizetés mellett, amiből csak túlélni lehetséges, haladni nem.  Nem beszélve arról, hogy a 26 évesen nem a stagnálás a célom, hanem a tapasztalatszerzés és az előrejutás. De szerintem ezzel nem vagyok egyedül...     

Blog Idegen
Málta (fotós: Martinák Csaba)

Ezt nagyon is meg tudom érteni, én is átmentem ezen. Irreális a magyar elvárás a szakmában. De miért pont Málta? Volt ott valami vagy valaki, akire számíthatsz, vagy csak bele a vak világba? Esetleg reggel felkeltél ezzel az utazni akarok érzéssel, ráböktél a földgömbre és: „Nahát, Málta! Vigyázat, jövök!”?

Nem sokat tudtam az itteni helyzetről. Mikor megnéztem az itteni álláslehetőségeket, úgy tűnt, szép számmal akad olyan, ami megfelelő lehet. Emellett volt egy lakótársam, amikor a Keleti mellett laktam, egy lengyel srác. Éppen elegem volt mindenből, és sokat beszélgettem vele arról, hogy jó lenne elmenni valahová külföldre. Ő mesterdiplomával volt Customer Support, és mindketten elég rosszul kerestünk itthon, úgyhogy megbeszéltük, hogy együtt megyünk. Ha jól emlékszem, két napig gondolkodtunk, majd meg is vettük a jegyeket. 10 euro volt a jegy meg 20 euro a csomag fejenként, szóval azt mondtuk, ha el is bukjuk sem kár, legalább az esélyt megadtuk magunknak.

Málta a munkalehetőségek, a nyelv és a hasonló árak miatt jött a képbe, de igazából nem is tudom megmondani, hogy konkrétan miért. Talán tetszett a gondolat, hogy egy mediterrán szigeten élhetek; ma már másképp gondolom, hiányzik a városi nyüzsgés.

Most ketten bérlünk egy szobát két ággyal plusz fürdővel, nem egyszerű, de működik, és mindent meg lehet beszélni.

De akkor már miért nem Anglia? Az közelebb is van.

Mert itt pontosan ugyanolyan árak vannak, mint otthon. Albérletre 200 euró (65ezer forint), ételre 300 euro (90ezer forint) plusz 50 euro (15ezer) sport, és ha az ember nem csak a falat szeretné nézni hétvégenként, hanem beülne egy sörre valahová, szintén számolhat 50 eurót egy hónapra. Ami, ha azt nézem, hogy olyan 3000 forintra jön ki két napra, nem is tűnik soknak.  

Sajnos Angliában 3 hónapot sem éltem volna túl, 2000 euróval jöttem ki, és Angliában csak a bérlés lett volna havi 600 euro.

Értem, szóval elmentél a világ végére. Szállást hogy sikerült találni?

Szállást meglepően könnyű volt, az interneten intéztem az egészet. Van egy Facebook csoport magyaroknak, plusz egy Shared Flat Malta csoport, és szerencsém volt, mert egy magyar lány adta ki nekem a szobát. 200 eurót fizetek mindennel együtt, a bérlés, rezsi+internetért.  Kb. rögtön, ahogy megérkeztem a reptérről, mentem az albérletbe, szerencsére nem volt átverés. :D Mondjuk, az igaz, hogy eléggé eltévedtem, de ez új helyen megesik, sebaj. :)

Sikerült elhelyezkedned valamilyen területen, találtál munkát?

Sajnos nem igazán. Elindult a nyár, és a HR itt nem működik valami normálisan, tényleg. Voltam egy interjún, ami tök jó lett volna, de januárban jelentkeztem, és áprilisra értek el odáig, hogy felhívjanak... Most freelancer vagyok egy itteni cégnél, például most bannereket csinálok, de nagyon lassan megy minden, 4 napja dolgozom egy egynapos melón, mert mindig várnom kel a visszajelzésekre. Meglátjuk, mi sül ki belőle, de mivel itt nincs sok lehetőség, ezért most a váltást tervezem. A lengyel szobatársam mondjuk, utál itt lenni, nekem nagyon nincs bajom a hellyel, csak az zavar, hogy esélyem sincs bármit is találni, szóval ideje továbbállni.

Nem bántad meg, hogy kimentél? Sikerül ebből fenntartanod magad?

Megbánni nem bántam meg, mert sokat tanultam, és emberileg is fejlődtem. Eddig legalább húsz különböző nemzetiségű emberrel találkoztam és beszéltem, mindenki mesélt valamit az otthoniakról, és így már reálisabban látom a világot. Viszont az biztos, hogy nagyon alábecsüljük Budapestet és magunkat, magyarokat. Semmivel sem vagyunk hátrébb vagy kevésbé fontosabbak, mint más nemzetek. És ha a fizetés körülbelül a duplája lenne otthon, akkor Pest simán verné Párizst vagy Londont!

Viszont tény, hogy itt sem egyszerűbb, és a kerítés sincs kolbászból. Viszont ha választhatok, hogy hol legyek pincér, itt vagy otthon, inkább maradnék itt vagy keresek másik várost. Jelenleg Anglia vagy Varsó, amin gondolkodom. Amit itt megtanultam, hogy nem szabad várni; van egy pont, amíg érdemes maradni egy helyen, de utána lépni kell.

Blog Idegen
Japanese Garden; digitális (készítette: Martinák Csaba)

Grafikai területen képzeled el a továbbiakat?

Igen, szeretnék szakmában maradni, mert grafikusként, ha nem vagy naprakész, akkor nehéz lépést tartani a kollegákkal.  Félév - egy év kiesés rengeteget jelent. A napokban fogok pályázni állásokra Angliában, de London egyelőre nem cél, van máshol is munka.

Tervezed, hogy hazajössz még esetleg pár év múlva, vagy már külföldön szeretnél letelepedni és abban gondolkodsz?

Azt mondtam magamnak, hogy akkor megyek haza, ha egyben tudok venni egy lakást; felújítani, bebútorozni… Ha ki tudok fizetni egy jogosítványt plusz egy autót fenntartani. És lehet kutyám. :D Ha mindez teljesül, akkor megyek. :D És, ha tudok freelancerként vagy távmunkában dolgozni, hogy ne függjek az otthoni fizetésektől. Szerintem ez minimum 10 év.

Egyébként Málta nagyszerű hely, mármint szép, szinte festői. Otthagynád Lengyelországért vagy Angliáért? Ott nem igazán vannak rendes grafikus állások?

Máltán szerencse kell. Ha nem vagy jókor jó helyen, esélyed sincs. Nagyon zárt közösség, minden ember körbejár a cégeken belül.  Plusz előfordult, hogy azért nem küldték el már a próbamunkát sem, mert Kelet-Európából jöttem. A kedvenc kifogásom, hogy nekik olyan ember kell, aki érti a skandináv dizájnt. :O Ez számomra meglepő volt, sosem találkoztam ilyen fajta megkülönböztetéssel. De ez is benne van a pakliban, számolni kell vele

Tény, hogy van saját stílusuk, de azért ez szerintem eltanulható. :) Köszönöm, hogy válaszoltál a kérdéseimre, és sok sikert kívánok, bármelyik országban is próbálj szerencsét.

0 Tovább

MOZGALOM☼☼☼☼☼MOZGALOM ☼☼☼☼☼MOZGALOM - a férfiak olvasásáért

Miért idegenkednek a férfiak az olvasástól?

"...mi lesz velünk, mi lesz velünk mint közösséggel, mint társadalommal, ha generációk egész sora nő úgy fel, és éli le az életét, hogy a férfiak többsége egyáltalán nem olvas? Miféle embereket nevelünk magunk köré, sőt, magunkból, ha engedjük, hogy a férfiak elvesszenek az olvasás számára? Az olvasás humanizál, fejleszti az empátiás képességet, háttérbe szorítja az agresszióra épülő magatartásmintákat."

blog könyvajánló

Megosztom veletek az Athaneaum Kiadó legújabb posztját, amivel teljes mértékben egyet tudok érteni, ez pedig nem más, mint egy mozgalom a férfiak olvasásáért. Amint az a lentebbi posztból (cikkből) kiderül, a férfiak többsége nem olvas, illetve elenyésző az olvasó férfiak száma.

Röviden:
Mozgalom a férfiak olvasásáért

Készítsünk mémeket, ajánlókat, videókat, amelyek segítenek visszavezetni a férfiakat az olvasáshoz!
hashtag: ‪#‎segitsdaferfit‬

Ha érdekel, olvasd tovább!

A mozgalom részletes leírása:

„Segítsd a férfit, hogy rátaláljon!”
Mozgalom a férfiak olvasásáért

A nők 150 éve küzdenek a jog előtti egyenlőségért, az esélyegyenlőségért és az egyenlő bánásmódért. Az emancipációs (és egyéb gender) mozgalmak eredményeit, további céljait könyvtárnyi irodalom foglalja össze, ezernyi egyetemi kutatás viszi tovább – ezeket az eredményeket civil kezdeményezések igyekeznek a hétköznapi valóságba is átemelni. Tisztelet a nőknek, akik a többi nőért harcolnak!
Van azonban egy terület, ahol a nők mára akkora túlsúlyra tettek szert, hogy az kifejezetten riasztó, káros és veszélyes. Pontosítunk: nem a nők túlsúlya a riasztó, hanem a férfiak alulreprezentáltsága. Ez a terület az olvasás. Az olvasás az elmúlt 25 évben elveszítette a férfiakat. Egyszerűen eltűntek. Igen, mi is ismerünk olvasó férfiakat, sőt, író férfiakat is ismerünk. Ha azonban elemezzük a nagy (egységes) mérőszámokat, a helyzet drámaisága élesen, pontosan rajzolódik ki. A könyvvásárlók óriási többsége nő. A könyvesbolti vásárlókról csak intuitív ismeretünk van, az online rendelések azonban már mutatják a földindulásszerű eltolódást. Az Athenaeum Kiadó Facebook oldalának nemek szerinti összetételét számszerűsítve is közzétesszük: követőink 81%-a nő. Igen, tudjuk: ez nem egy auditált könyvforgalmi gender mutató, sem nem egy mérésen alapuló, reprezentatív olvasásszociológiai study eredménye (ráadásul az Athenaeum rendszeresen gondoz elsősorban női figyelemre számító tartalmakat). De nézzünk körbe, és ébredjünk: azt is tudjuk, tapasztaljuk, hogy az arány az olvasás egész területén hasonló.

Örülünk a női olvasóinknak, büszkék vagyunk rá, hogy ennyi ember számára tudunk olvasnivalót adni. De most komolyan: mi lesz velünk, mi lesz velünk mint közösséggel, mint társadalommal, ha generációk egész sora nő úgy fel, és éli le az életét, hogy a férfiak többsége egyáltalán nem olvas? Miféle embereket nevelünk magunk köré, sőt, magunkból, ha engedjük, hogy a férfiak elvesszenek az olvasás számára? Az olvasás humanizál, fejleszti az empátiás képességet, háttérbe szorítja az agresszióra épülő magatartásmintákat. Ezeket a hatásokat egyszerűen nem engedhetjük elveszni. Meg hát… olvasni jó!

Az Athenaeum Kiadó ad hoc mozgalmat indít „Segítsd a férfit, hogy rátaláljon!” szlogennel.

1. Felhívást intézünk olvasóinkhoz, hogy ajánljanak olvasnivalót férfi ismerőeiknek itt a Facebookon #segitsdaferfit hashtaggel, készítsenek mémeket, amelyek a párok közös olvasását, az olvasás, férfiakra gyakorolt hatását jeleníti meg!
2. Felhívást intézünk minden Facebook felhasználóihoz, hogy segítsen eljuttatni ezt az üzenetet a lehető legtöbb emberhez!
3. Felhívást intézünk a magyar médiához, hogy foglalkozzon a kérdéssel, segítsen társadalmi párbeszédet kezdeményezni a témáról – mert megoldások mindig a diskurzusokból születnek.
4. Felhívást intézünk minden magyar könyvkiadóhoz, hogy csatlakozzanak a mozgalomhoz, és együtt, akár közös rendszerben segítsük a férfiakat visszatalálni az olvasáshoz.
Márai klasszikus mondata: Gondold meg, hogy csak az ember olvas.
Ma ez így érvényes: Gondold meg, hogy csak a nő olvas.
És meggyőződésünk, hogy csak az olvasó nő az, aki segíteni tud abban, hogy ez megváltozzon.

Az Athenaeum Kiadó csapata

0 Tovább

Arkangyal éjjel

Blog Könyvajánló 4 Krimi Felnőtt IDEGEN

Én gyakran elgondolkodom azon, mi emberek vajon mennyire ismerjük egymást. Akárcsak a párunkat, a testvérünket, a szüleinket vagy a kollégánkat, barátunkat. Már tizenévesen is eszembe jutott a gondolat, akkor a tanárok kapcsán: mindenkinek csak egy oldalát látjuk. Például a tanároknak soha nem tudtunk semmit a magánéletükről, és úgy könyveltük el őket magunkban, mint tanító robotok, akiknek se gyerekük, se férjük, aztán, ha kiderült az ellenkezője, gyakran meglepődtünk. Valahogy így lehet ez a kollégákkal is, amikor fogalmunk sincs, az illető egyébként szabadnapján mit csinál, hová megy, milyen ember. De érezhetjük így a családtagjaink vagy párunk kapcsán is. Biztos, hogy mindent tudunk a másikról? Egyértelmű válasz a NEM. Azt hiszem, mindenkinek vannak olyan gondolatai vagy akár egy olyan oldala, amit nem szívesen mutat meg másoknak, amik csak a sajátjai, s emiatt is válunk olyan kiszámíthatatlanná mások számára, kiismerhetetlenné. Sokan azt gondolják, akár egy párkapcsolatban is, hogy ők aztán tökéletesen ismerik a másikat, minden gondolatát, mozdulatát, de ezt sosem mondhatjuk 100%-os meggyőződéssel. Néha, több tíz éves párkapcsolatban vagy barátságban is történnek olyan dolgok, ami után az egyik fél elgondolkodik „Talán nem is ismerem a másikat. Néha, mintha egy idegen lenne.” Olyankor elkezdjük tanulmányozni, ideig-óráig, végül vállat vonva megyünk tovább: amit tudni kell, úgyis tudjuk… vagy majd kiderül. Magunkon kívül talán senki máshoz nem vagyunk olyan őszinték, sőt, néha még saját magunknak is hazudunk.

Blog Könyvajánló 4 Krimi Felnőtt IDEGEN

Baráth Katalin regényét olvastam mostanában, ami kicsit hosszúra nyúlt, és azt hiszem, egy egészen egyedi könyv került a birtokomba. A többek között családon belüli erőszakról szóló krimi könyv egyszerre képes felborzolni az idegeket, haragot szülni, miközben egy kacifántos és erőszakkal teli nyomozáson vezet végig. Olvasása közben úgy éreztem magam, mint Columbo, aki ballonkabátba bújva próbálja összerakni a szálakat, mindenkit gyanúsít és mindenkit kihallgat, és úgy éreztem, hogy bár könyvben nem szeretem a krimit, ez a darab becsületesen megküzdött a figyelmemért. Mert tényleg gyakran előfordul, hogy amellett, hogy nem ismerjük a másikat, esetleg teljesen félreismerjük. Mikor házasság után derül csak ki, hogy a férj iszákos, esetleg agresszív nőverő. Mikor a saját barátnőnkről vagy lakótársunkról sem feltételeznénk, éjszaka, mikor senki nem látja, mire képes. Amikor saját magunkról sem feltételeznénk, hogy az önvédelmünk érdekében vagy bosszúból milyen embertelen dolgokra is képesek vagyunk. Továbbmegyek: Amikor egy-egy tettünk után, tiszta fejjel az adrenalinlöket után már saját magunkra sem ismerünk rá, idegenek lettünk.

Blog Könyvajánló 4 Krimi Felnőtt IDEGEN

Ezekre az esős nyári napokra tökéletes az Arkangyal éjjel könyv olvasása. Sokat lehet belőle tanulni az emberek jelleméről, cselekedeteiknek kiváltó indokaikról.

Blog Könyvajánló 4 Krimi Felnőtt IDEGENAmikor Budapest utcáit feketére festi az éjszaka, egy árnyék indul veszedelmes útjára. A rendőrök szerint az árnyék csak legenda, de aki találkozik vele, többé nem szabadul a rettegéstől.

Bori önkéntes segítő, a családon belüli erőszak áldozataival foglalkozik. Egy végzetes napon azonban éppen őt támadják meg. A lány lakótársát felzaklatja a tragédia, és cinizmusa ellenére minden veszélyt vállal, hogy elkapja a névtelen tettest. Nyomozását rengeteg váratlan fordulat és fellángoló erőszak szegélyezi. De mi köze van ennek a nyomozásnak a pesti éjszakákat rémülettel megtöltő árnyékhoz?

Baráth Katalin a nagy sikerű Dávid Veron-sorozat után egy letehetetlen, és ízig-vérig 21. századi magyar thrillert írt. Ez a regény nemcsak ismerős helyszíneivel, sötét, de a humort sem nélkülöző világával és izgalmas történetvezetésével ragadja magával olvasóit, hanem egy olyan főhős megrajzolásával is, akinek karaktere egyértelműen új szín a magyar krimiirodalomban.

Értékelés:

Megmondom őszintén, a leginkább az tetszett a könyvben, hogy egy egészen más nézőpontból mutatja be a nőket, kiváltképp a sztereotípiákat magáról levető főhősnőt, akinek még a nevét sem tudjuk. Igaz, ami igaz, eleinte elég unszimpatikus volt nem csak ő, de maga a könyv is, azt hittem, valami nagy igazságokat megmondó, bölcsességekkel és klisével teli könyvet tartok a kezemben, ehelyett egy nagyon izgalmas, és a figyelmemért becsületesen megküzdő krimit kaptam eredményül. Élveztem, hogy a sötétben bolyongok, és majdhogynem magam okoskodhatom ki, ki miért és mit tett, a legjobb pedig az volt, hogy a végeredmény annyira szövevényes és szerteágazó volt, hogy nem egy egyszerű, hétköznapi kis hétvégi regény lett az eredmény. Nem számítottam sokra, maximum arra, hogy egyből megmondom majd, nagyjából ki lehet a tettes, de mivel annyira sok esemény történik, amik majdhogynem összefüggéstelenek, ötletem sem volt, mi fog ebből kisülni. Tulajdonképpen egy szépen felgöngyölített történet, egy elegáns labdába csavarva. Nem mentes erőszaktól, az biztos, de melyik krimi az? Egy női „igazságosztó”, aki maga is egy nagy antiszociális gazember, aki éjjel elkapja a feleségbántalmazó „szarházikat”. De mi a helyzet, amikor őt találják meg? Nem mindennapi felállás, és azt hiszem, nincs is nagyon ilyen könyv a polcomon, talán ha nagyon akarom, Kepnes: TE című regényéhez sorolnám.

Blog Könyvajánló 4 Krimi Felnőtt IDEGEN

Nagyon ötletes volt, hogy az egész Budapesten játszódik, és kicsit rémisztő volt belegondolni, valójában tényleg mi minden játszódhat éjszaka Pest elhagyatott kerületeiben, milyen rémes és akár valós személyek is élnek köztünk. Ez tényleg egy olyan történet, ami akár bármelyik pillanatban beleszőheti magát a mi életünkbe is. Tudom ajánlani a krimi műfaj kedvelőinek, akik szeretik megdolgoztatni az agyukat. Továbbra sem kell félni a magyar szerzőtől, ahogy arra már korábban felhívtam a figyelmeteket, mostanában csupa jókat olvasok tőlük és köszönöm nekik. :)

Mások molyos véleményei:

„Az Arkangyal éjjel olyan „bicskanyitogató” helyzeteket és karaktereket tár elénk, amelyektől garantáltan felmegy az emberben a pumpa tehetetlen dühében. Az írónő ugyanis a családon belüli, illetve nők elleni erőszakot – illetve találó megfogalmazásában ezek okozóját, a „háztartási Hitlereket” – tűzte ki a regény központi témájaként, amely bizony minden, csak nem könnyed. Ezzel együtt mégis igazán élvezetes és szórakoztató stílusban sikerült megírnia a történetet, amelyhez nagyban hozzájárul az a tömény irónia, amely átjárja a lapokat, köszönhetően főszereplőnknek.”

„Az Arkangyal éjjel a könyvheti friss megjelenések egyik kiemelkedő darabja. Odaüt és nem kíméli az ellenfelet. Szinte fáj a férfi olvasónak is. Lendületes, mai történet.”

„…Olyan hitelesen és letaglózóan mutatja be egyrészt a bántalmazottakban lezajlott folyamatokat, másrészt a Méregzsákunk védekező mechanizmusait és önigazoló paranoiáját, hogy az olvasó nem tudja nem átérezni a szereplőkkel történteket. Én konkrétan álmodtam a könyvről és a történetről.
Az Arkangyal éjjel nem egy könnyű olvasmány. Nem is való mindenkinek. Van aki nem fogja bírni, van akinek nem fog tetszeni és lesznek olyanok, akiknek elég a saját tapasztalat. Mert egy nagyon sötét képest fest, a világunknak egy olyan oldalát mutatja meg, amit nem szívesen látunk. És pont ezért fontos könyv. Mert sokak által befogadhatóan teszi ezt.”

„…nagyon jó ez a könyv azért, ami – de jó azért is, amit sikerül elkerülnie. Például nem lesz belőle szimpla tanulmány a családon belüli erőszakról, női-férfi helyzetről, továbbá nem lesz belőle „óda az erős nőhöz” sem, mert főhőse nem pusztán holmi női Batman (és pláne nem reaktivált Görbe Nóra, hála a jó Istennek) – annál sokkal komplexebb, vitathatóbb figura”

Pontozás:

Egyedi besorolásom:  4. Egész jó, tetszett
Történet: 7,5/10
Karakterek: 8/10
Borító: 8/10 – Nekem ez az arkangyalos dolog nem igazán fűződik a történethez, így valami más címet és borítót találtam volna ki neki, valami frappánsabbat.
Kinek ajánlom: Felnőtteknek, a krimik kedvelőinek.
+ pont: Nagyon jól megírt krimi, és végig tekergőzött az agyam, de nem tudtam rájönni az összefüggésekre. Kicsit Columbos.
- pont: A közepén kicsit leengedett a történet, és a végén hiányoltam pár plusz információt. Mintha valami folytatásra várnék. Az utolsó oldalig minden olyan befejezettnek tűnt, aztán megint mintha arcul csaptak volna és: mi van???

0 Tovább

Testvéréért aggodó mosómedve a medencénél :)

Blog VÍZSPRINT

A nagy nyári hőségek (és esőzések) közepette egy cuki vizes videót hoztam nektek (addig is, amíg arra vártok, hogy befejezzek egy könyvet, ami sajnos most kissé tovább húzódik, jelenleg annyira leköt Keri Smith - Nyírd ki ezt a naplót rajzkönyve. :) -> Erről egyébként a Facebook oldalamon több képet is láthattok, miként színezem ki.)

Szóval itt egy cuki mosómedve pár; az egyikük imádja a vizet, és önfeledten strandolgat, a másik pedig szinte könyörög neki, hogy jöjjön ki a vízből. :) Édesek, bárcsak én is a strandon lehetnék!

0 Tovább

Híres írók/költők és a víz

0 Tovább

Párizsban magyarként egy arab férfi oldalán - Interjú Makai Ritával, a Határtalan szerelem Párizsban című könyv írójával

Könyvajánló Magyar 7 Blog

Ezt az interjút én készítettem. Kérlek, amennyiben közzéteszed ezt a posztot, tüntesd fel forrásként a www.konyveskucko.reblog.hu oldalt, köszönöm!

Könyvajánló Magyar 7 Blog

Már EBBEN a posztban részleteztem nektek, mennyire tetszett Makai Rita – Határtalan szerelem Párizsban című könyve, egy kis részlet ebből:

Nem tudom, hányszor adhatok még köszönetet az Athenaeumnak, amiért most is egy ilyen gyönyörűséget tudhatok a magaménak. Igazán érdemes figyelni rájuk, mert az idén kiadott magyar köteteik minőséget képviselnek, és végre összetehetem a két kezemet, hangoztathatom mindenkinek, hogy igen, vannak nagyon tehetséges kortárs magyar írók, és kapásból egy csomó példát fel tudok sorolni. Közéjük sorolom most már Makai Ritát, aki ráadásul ezzel a kötetével a kedvenceim közé került. Egy új favorit könyvet jelenthetek be nektek, amely nem csak a külföldön, nevezetesen Párizsban való boldogulásról szól (részletesen ecseteli a nyelvi problémákat, munkakereséssel kapcsolatos nehézségeket), hanem többek között egy arab férfival, Lotfival való kapcsolatáról is olyan őszintén beszél, hogy úgy éreztem, mintha egy régi barátommal beszélgetnék a könyv olvasásakor.

...
Rita annyira hihetetlenül gördülékenyen ír, hogy már az első mondatoknál jómagam is ott találtam magam mellette, és úgy éreztem a könyv letételekor, mintha egy barátot veszítenék el. Kérlek, Rita, írj még nekünk, mert nagyon kíváncsi vagyok az életed további alakulására! Egyedisége a könyvnek ugyanis abban rejlik, hogy Rita a saját életének pár évét öntötte regénybe a kiadó felkérésére, elmesélve nekünk, hogyan és miért költözött ki Párizsba, milyen érzés volt neki otthagyni a családját, aztán hogyan küzdött a nyelvi nehézségekkel, a nyelvtörő francia nyelv tanulásával. Milyen volt, amikor hosszú ideig semmilyen állást nem talált a nyelvtudása miatt, ha meg mégis, akkor egyik sem volt igazán testhez álló számára. Mélyen csodálom azt a pozitív energiát, hozzáállást, kitartást, keménységet, amellyel szembeszállt a problémákkal és a lehetetlennel, és „csak azért sem” hagyta, hogy eltántorítsák a terveitől.

  1. Rita, nagyon szépen köszönöm, hogy adsz nekem interjút, őszintén szólva amikor elkezdtem összeírni a kérdéseket, hirtelen azt sem tudtam, hol kezdjem, annyira magával ragadott a könyved, hogy csak ugrabugrálni szerettem volna, mint egy kisgyerek, és ölelgetni a könyvet, hogy „szupi, ez az enyém, ha-ha”. :) Nagyszerű író vagy, és egy külön cikkben foglalkoztam a könyvvel, remélem, elolvasod majd, mi tetszett benne annyira.

De jó ezt hallani :). Tudod, amikor először olvastam az értékelésedet a könyvről, annyira letaglózott, hogy hosszú ideig csak ültem és meredtem magam elé a munkahelyemen, majdnem elsírtam magam utána... Nagyon megérintett, amit írtál, és az is, hogy időt és energiát szántál arra, hogy értékeld a könyvemet. Mikor ízlelgettem a soraidat, úgy éreztem, hogy átment az üzenet, amit szerettem volna átadni a könyv által, és ennél nagyobb ajándékot nem is kaphattam volna az élettől... Ezúton is köszönöm szépen. Másodjára olvasva a cikkedet pedig lefordítottam Lotfinak, mondatról mondatra, mert szerettem volna,hogy ha ő nem is tudja elolvasni magát a könyvet a nyelvi korlátok miatt, azért azt érezze, hogy mások hogyan látják és élik meg a történetünket.

  1. Rögtön a legfontosabb kérdést szeretném feltenni neked, némi sugallással: UGYE írsz majd még könyvet nekünk? :) Ha igen, az is az életedről szól majd, vagy megpróbálkozol mással is?

Nagyon jólesik, hogy szeretnél még olvasni tőlem :). Ez attól is függ, hogy mekkora (lesz) az érdeklődés a könyvre, mert az elsősorban a kiadómon múlik, hogy szeretnének-e még regényt tőlem, és ha igen, milyen témában.

Azt, hogy hova sodor az élet, sosem tudom, nem terveztem a Lotfival való találkozást sem, sem azt, hogy Párizsba költözöm, sem pedig, hogy szakmát váltok. Sőt, a legszebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy a Facebook-bejegyzéseknek köszönhetően majd felkérnek egy könyv megírására, mert aktualitása lesz annak a témának, ami számomra most már a mindennapokat jelenti: Párizsban lakni, magyarként, eleinte nyelvtudás és állás nélkül, és egy muszlim férfival megosztani az életemet, szembesülni a kulturális különbségekkel, és sokszor saját magammal is, az értékrendemmel, a vágyaimmal, azzal, hogy ki is vagyok én valójában.

Az biztos, hogy folyton olyan lehetőségeket hoz számomra az élet, amelyek következtében új területeken próbálhatom ki magam. Így lettem önkéntes egy hajón, így tartottam előadást franciául informatikából, és így kértek fel arra, hogy otthoni közönség előtt beszéljek a tapasztalataimról (pedig én nagyon reszketek, ha mások előtt kell előadnom)...

Folyamatos fejlődésben vagyunk mindannyian. Meglátjuk, mit hoz a sors a továbbiakban, ez ma még talány :).  De én mindenképpen nyitott szemmel fogok járni...

  1. Elmesélnéd, hogy is történt a köteted kiadása? Úgy rémlik, a posztjaid alapján keresett meg téged a kiadó, ezt a Facebook-oldaladon olvastam. 

Igen, pontosan ez történt. Körülbelül 7-8 évvel ezelőtt egy könyvkiadóban dolgoztam pénzügyi kontrollerként, és így kerültem kapcsolatba Orsival is, aki később a Facebookon olvasta a posztjaimat, és szólt az Athenaeumnak, hogy itt van ez a lány, aki külföldi magyar, ráadásul egy muszlim férfival él együtt, és elég ízesen és kalandosan ír, talán lenne benne fantázia...

A tanulság ebből is az, hogy sosem lehet tudni, hogy mi miért történik, miért találkozol bizonyos emberekkel, a nagy egész mindig csak a későbbiekben áll össze, és akkor érted meg, hogy az életben a véletlenek nem is igazán véletlenek :).

És a kiadó úgy találta, hogy igen, van bennem fantázia, az életem alakulása nagyon aktuális kérdéseket érint, és lenne rá érdeklődés. Megkerestek, és mikor otthon voltam, leültünk egy fél órára beszélgetni. Már akkor is hihetetlennek tűnt, hogy mibe csöppentem, de csak később, mikor visszautaztam Párizsba, tudatosult bennem, hogy valóban számítanak rám, és itt egy könyv fog születni, nem csupán álmodtam az egészet. Ezt követően elkezdődött az igazi munka, megalkotni a történet fő nyomvonalát, a vázát, a szinopszist a fejezetcímekkel, a tartalom leírását, a borító megtervezését, és végül írni, írni, írni, folyamatosan.

Évivel, a szerkesztővel szinte minden héten beszéltünk, szinte már közeli ismerősömnek mondhattam a történet befejezésekor, csaknem többet értekeztem vele, mint a szüleimmel. Blankának, a marketingért felelős hölgynek pedig mindig voltak jó ötletei a címmel és később a borító struktúrájával kapcsolatban. Mindannyian biztattak és nonstop rendelkezésre álltak, bármilyen kérdésem is volt, és ezúton is köszönöm nekik a sok segítséget, Tibornak is a kiadó vezetőjének, hogy ismeretlenül is bizalmat szavazott nekem és a regényemnek.

  1. Mit szóltál, amikor megtudtad, hogy megjelenhet a történeted? Gondolkodtál rajta vagy egyből tudtad, hogy igent mondasz? Voltak kételyid azzal kapcsolatban, hogy „kiadd” az életed?

Őszintén szólva nem gondolkodtam rajta, egyből igent mondtam. Maximum pár másodpercig hezitáltam, mert nem hittem el, hogy ez tényleg velem történik, nem tűnt valóságosnak.

Voltak ellenérzéseim, persze, de elsősorban nem magam miatt, mert én nagyon nyitott ember vagyok, teljesen közvetlenül tudok mesélni szinte bármilyen engem érintő dologról, és ezért is szeretnek annyira a többiek, pillanatok alatt rá tudok hangolódni arra az emberre, akivel beszélgetek, akár egy régi jóbarát, nincsenek köztünk falak. A végletekig tudok lelkesedni dolgokért, és ha fáj valami, azt sem rejtem véka alá, még ha ez olykor sebezhetővé is tesz. De ezért vagyok olyan emberközeli, pont olyan vagyok, mint bárki más.

Gyakran kérnek tőlem segítséget, és ha tudok, szívesen adok tanácsot. Képes vagyok kapcsolódni, mert érdekelnek az emberek, az életük, az érzéseik, a gondolataik.

A kérdésedre válaszolva: ha voltak aggályaim, azok inkább a könyvben szereplő emberekkel kapcsolatban merültek fel: vajon nem bántok-e meg senkit, azzal, amit leírok, vajon milyen hatással lesz ez az ő életére, ha elolvassa/olvasnak róla, és vajon képes leszek-e hitelesen átadni azt, ahogy én megéltem bizonyos történéseket, túlzott elfogultság nélkül, megfelelő érzelmi intelligenciával, nem vádolva vagy vagdalkozva. De ilyenkor mindig arra gondoltam, hogy én szeretem a könyvben szereplő embereket, és a szeretet nem árthat, ha tudatossággal párosul.

  1. Hogyan raktad össze a könyvet, mennyi volt meg belőle, mikor felkerestek? Csak pár részlet, pár poszt, aztán kibővítetted az egészet egy történetté?

Egy-két fejezet volt meg csupán, és rengeteg rövidebb-hosszabb Facebook-bejegyzés 2-3 évre visszamenőleg, illetőleg naplófeljegyzések, mikor éppen elutaztunk valahova, arról, hogy mit csináltunk.

Mikor kiköltöztem Párizsba, az elején folyamatosan vezettem, mikor hova mentünk, aztán az idő múlásával el-elmaradoztak az írások, kicsit bedaráltak a mindennapok és a kihívások, gyakran nem volt energiám vagy kedvem írni. Ekkor már főleg akkor osztottam meg valamit, ha az nagyon mély benyomást gyakorolt rám, vagy ha valami nyomán nagy felismerések születtek (ilyen volt például az önkénteskedés, illetve bizonyos filmek, amiket láttunk, helyek, ahol jártunk, vagy éppen a Fitec tanfolyam, az állásexpo). Ezek a történések kerültek be egyébként a könyvbe is, csak kerek egésszé kiegészítve, hogy legyen íve a sztorinak és élvezhetőbb legyen az olvasó számára.

  1. Ezelőtt miket írtál, milyen szinten foglalkoztál az írással? Álmodtál arról, hogy kiadj egy könyvet?

Nagyon szeretek írni, gyerekkorom óta írok verseket (az órákon ezzel szórakoztam, illetve születésnapokra is folyton költöttem valamit, vagy szerelmem jeléül a kedvesemnek). A középiskolában az iskolaújság főszerkesztője voltam (még egy újságíró tanfolyamot is elvégeztem), majd kampányszöveget írtam a volt osztályfőnököm politikai karrierjének beindításához. Ezután volt egy nagyobb szünet.

Majd elvégeztem egy önismeretfejlesztő programot (ezt a könyvben is említettem), amelynek célja a tudatosság fejlesztése volt. Ennek köszönhetően egyre mélyebb felismeréseket éltem meg az életemben, és ez ismét arra sarkallt, hogy írni kezdjek, mert megint volt miről beszélnem, értékes, talán mások számára is hasznos gondolatokat oszthattam meg. A Facebookon folyamatosan betekintést engedtem az életembe, a legnagyobb sikereimbe és legmélyebb fájdalmaimba is (mert hiszek abban, hogy fontos, hogy ne csak a pozitív dolgokat mutassuk meg, a nehézségeket sem szabad szégyellni, egyrészt ez tesz minket emberivé, másrészt a kihívásokból tudunk tanulni és esetleg erőt adni másoknak, hogy felálljanak, ha ők is padlóra kerültek).

Mindig is álmodoztam arról, hogy lesz egyszer majd egy könyvem, vásároltam is egy üres lapokkal teli, aranyozott naplót, hogy majd egyszer abban írom meg életem történetét. Aztán beraktam a polcra és el is feledkeztem róla. De úgy tűnik, az élet másképpen akarta .

Könyvajánló Magyar 7 Blog

  1. Milyen írói tanácsokat tudnál adni az elsőkötetes próbálkozóknak?

Hű... Én még sosem írtam ezelőtt könyvet, nem igazán volt koncepcióm. Szerettem egy olyan könyvet írni, amely bemutatja egy ember lelki fejlődését a tartalmas és küzdelmes pillanatok közepette, ugyanakkor elmesélni egy különleges szerelem történetét annak minden szép aspektusával és árnyoldalával, a sok utazási élménnyel, a csodás történésekkel és találkozásokkal, amelyeket Párizsban, ebben a csodás városban éltem meg.

Ha tanácsot adnék, az az lenne, hogy őszintén, minden felszínesség nélkül írjunk, a szívünk mélyéről, mert az az, ami igazán megérinti az embereket és hitelessé tesz egy írót. Nem kell megjátszani, hogy mi minden helyzetben erősek és tökéletesek vagyunk, hogy minden pillanatban úgy áll a hajunk, mint a Taft reklámban, mert a sebezhetőség nem gyengeség, mindannyian esendőek vagyunk, ez tesz minket emberivé, és ezáltal megmutathatjuk, hogy bármit le tudunk győzni, ha igazán hiszünk benne, pozitívan, és fel tudunk kelni a padlóról, bármit is hozzon az élet. Nyitottnak kell lenni az életre, és akkor érkezni fognak a lehetőségek, bevonzzuk őket. A nyitottság talán kockázatos, de megéri kockáztatni, mert csodálatos dolgok történhetnek.

A másik tanács pedig, hogy higgyünk az álmainkban, a jóban, és abban, hogy megérdemeljük.

  1. Lotfi nem bánta, hogy megírtad nekünk ezt a történetet? Lefordítottad neki, elolvashatta ő is?
    Könyvajánló Magyar 7 Blog
    Rita és párja, Lotfi.

A válasz kettős. Egyrészt állatira büszke rám és a sikereimre, ő volt az első, aki rendelt a könyvből (még ha nyilvánvalóan nem is érti).

Ugyanakkor a kultúrájából adódóan ő eléggé zárkózott, számára a magánélet tabu és már az is intim dolognak számít, ha a barátaimmal magánéleti dolgokról beszélek, vagy ha fotókon kicsit testhez simulós ruhában mutatkozom. Elég szigorú ilyen tekintetben. Náluk ez nem megszokott, nem szoktak csajozós dolgokról beszélgetni a férfi barátaival sem.

A könyvet nem fordítottam le neki, talán majd egyszer, ha kiadják más nyelven is. De az biztos, hogy látva az emberek véleményét a regényemről, teljesen be van sózva, hogy ő is elolvashassa. Az utószóban köszönetet mondtam neki, és megkértem, ha lesz ideje, fordítsa le fordítóprogrammal, mert ez csak neki szól.

  1. Úgy tudom, még mindig Párizsban élsz. Szoktál gondolkodni azon, hogy hazajössz, vagy úgy érzed, most már Franciaországhoz kötődsz?

    Könyvajánló Magyar 7 Blog

Remek kérdés. Nagyon sokat gondolkodom, hogy hogyan tovább. Az eredője annak, hogy én itt vagyok, az Lotfi. Ha köztünk egyszer véget érne ez a történet, talán megfontolnám, hogy hazamegyek. Viszont ez egy komplex kérdés, összetett döntés.

Két éve és 8 hónapja lakom itt, és egy éve kezdett el igazán beindulni az életem a tanfolyamot követően. Végre van állásom, elismernek, egy csodaszép helyre költöztünk, ahol végre tényleg otthon érzem magam, lovagolni járok, félre tudtam tenni pénzt az utazásokra, és kompenzáltam az anyagi veszteségeimet, amelyek annak voltak köszönhetőek, hogy egy évig nem dolgoztam, csak folyton ingáztam Budapest és Párizs között.

Ugyanakkor nagyon hiányzik a családom, a régi barátaim, az otthoni hobbik, az, hogy valaki megöleljen a nehéz pillanatokban, és azt mondja, nem lesz semmi baj, egy barátnő, akit felhívhatok akár éjjel is, hogy beszélgessünk vagy összefussunk munka után. Párizs csodaszép város, és tele van lehetőségekkel, viszont barátok nélkül még egy ilyen lenyűgöző város is üres lehet.

  1. Mi az, ami legjobban hiányzik Magyarországról?

A család és a barátok, a találkozók, az ölelések. És persze Budapest, a hidak, a terek, a magyar beszéd, a tévé, a rádió. Ezen kívül a túró rudi, a sport szelet, a Balaton szelet és az Apenta málna :). És még talán a baromi egészségtelen virsli és párizsi is...

Apropó, gondolkoztál már azon, miért hívják a párizsit párizsinak? Egyes magyar kutatók, akik amúgy is hajlamosak a világ minden jelensége magyar eredetének kimutására, úgy vélik, hogy a termék nevét egy Pécsett élt bunyevác hentes találta ki 1897-ben annak érdekében, hogy valamilyen formában el tudja adni az absniclit is. A Párizs szóra azért esett a választása, mert a pécsi szelet név összetévesztető lett volna a bécsi szelettel...

  1. Külön szeretném megköszönni, hogy leírtad, mit szeretnél egy kapcsolattól, mit jelent számodra az egyenlőség, mit vársz el egy férfitól. Sajnos itthon is tévképzetben él sok férfi, és nehéz néha megértetnünk velük, hogy márpedig kell, hogy besegítsenek a házimunkába, hiszen nekünk is dolgozni (és gyereket nevelni) kell. Mit tudsz tanácsolni a hasonló cipőben járó nőknek, hogyan beszéljék ezt meg a párjukkal, egyáltalán lehetséges-e a férfiak felfogásán változtatni?

Ez igen meredek téma a párkapcsolatokban. Azt leszögezném, hogy én nem vagyok feminista vagy a gender-elmélet követője. Bár úgy gondolom, hogy az, hogy a nőknek a férfiakkal egyenlő joguk legyen az ambícióik megvalósításához, a karrierjük építéséhez, a spirituális kiteljesedéshez, nem tekinthető feminizmusnak, számomra ez egy alapvető emberi jog.

A mai világban különösen fontos több lábon állni, főleg a nőknek, mivel ha véget ér esetleg a biztos bázist jelentő párkapcsolat, nagyon nehéz helyzetben találhatják magukat, pláne egy vagy több gyerekkel. 

Amit a legfontosabbnak gondolok mai szemmel, az főként az, hogy ismernünk kell önmagunkat, és felvállalni azt, hogy mit várunk el egy párkapcsolattól szégyenérzet nélkül, és már az elejétől fogva kiállni emellett. Ha nem tudjuk, mit várunk el az élettől, ha nem nézünk a lelkünk mélyére, hogy kik is vagyunk valójában, akkor olyanok leszünk, mint a cél nélküli ladik, amely csak hánykolódik a tengeren, és mindenféle kósza szél vagy hullám más irányba téríti.

És ilyen esetben a társunktól sem várhatjuk el, hogy boldoggá tegyen bennünket, mert mi magunknak sincs halvány fogalmunk sem arról, hogy mi tenne minket boldoggá.

Én a párkapcsolatban a munkamegosztásban hiszek, és abban, hogy manapság már nincsenek tisztán női vagy férfi feladatok, elmosódtak a határok. Ha a nő főz, a férfi mosogat, ha a férfi csempét rak, a nő fugáz.

Ugyanez vonatkozik a problémák, az öröm és a fájdalom megosztására is az én olvasatomban. Jóban-rosszban, mindent megosztva.

Én részint ebben nőttem fel, és ebben hiszek. Ha ezt már az elején tisztázza az ember a kapcsolatában, nem érhetik meglepetések. Sajnos ezzel én is eléggé elkéstem az elején, mert amikor kiköltöztem, eléggé megrogyott az önbizalmam, így nem tudtam kellőképpen képviselni azt az álláspontot, amiben hiszek. Lotfi pedig muszlim, és ebben az esetben különösen fontos, hogy már a kapcsolat indulásakor kijelöljük a határokat, ameddig a társunk beleszólhat az életünkbe és irányíthat, különben kicsúsznak a kezünkből a dolgok és egy nap ott találjuk magunkat egy életben, amelyben nem érezzük már, hogy önmagunk vagyunk. Utólag már nagyon nehéz finomítani ezen.

Az arab kultúra és tradíció igen zárt ebben a tekintetben, elég nagy kihívás volt, hogy megértessem vele a feladatok megosztásának fontosságát. Az érzelmek megosztásáról már nem is szólva, ő otthonról azt a szemléletet hozta, hogy a problémákról vagy a lelki fájdalomról nem beszélünk, magunkban tartjuk, és inkább csendben vagy szájat összeszorítva őrlődünk a végletekig, majd megoldódik. Ez teljesen szemben állt az én nyitott, problémamegoldó magatartásommal.

A legnagyobb tanulság az, hogy az emberek csiszolódhatnak ugyan, de gyökeresen nem fognak megváltozni, legyen bármilyen hatalmas is a szerelem, a családi hátterünk nagyon fontos, azt, hogy milyen példát láttunk magunk előtt gyerekkorunkban, ugyanis ezt hozzuk magunkkal útravalóul. A víz is alakítja, formálja a kavicsokat, de a kavics az kavics marad, nem fog fű nőni belőle, ha belepusztulunk is. 

  1. Mit üzennél azoknak a magyar férfiaknak, akik bár mondják, de mégsem tekintik egyenlőnek a nőket?

Azt, hogy az egyenlőség nem azt jelenti, hogy mindenképpen meg fogok tenni valamit, hanem azt, hogy lehetőségem lenne megtenni. És ez nagy különbség.

Például, hogy szülhetnék 5 gyereket, de lehetnék akár helyette/mellette vállalatvezető, író, világutazó, bármi. Nem biztos, hogy az leszek, de van lehetőségem választani.

Az már más kérdés, ha egy kapcsolatban nem azonosak a két fél értékei és céljai, az hosszú távon szakításhoz vezet. Ezért fontos tudni azt, hogy mit várunk az élettől. Én például egyelőre nem érzem magam késznek a gyerekvállalásra, pedig imádom a gyerekeket és ők is imádnak engem, emellett pedig a társadalom értékítélete alapján már igencsak benne vagyok a korban. De mindez engem nem érdekel. Tudom, hogy momentán nem ez tenne boldoggá, talán 2-3 év múlva. Egyelőre szeretnék lovagolni, utazni, dolgozni, táncolni, rendszeresebben látni a barátaimat, kicsit sikkesebben öltözködni, mint azelőtt, jelenleg ezek okoznak örömet.

Lotfi mondta az elején, hogy a nők egyenlőek, de máshogy, orwellesen. Szerintem az egyenlőnek ilyen értelemben nincsenek árnyalatai.

Tunéziában szembesültem ezzel a kitekert gondolkodással, ami pedig egy elég liberális ország. A nő bemehet ugyan a férfiaktól hemzsegő kávézóba, nem tilos. Viszont jobban teszi, ha nem megy be, mert a férfiak ízléstelen dolgokat mondanak neki, és emiatt kellemetlenül éreznék magukat, és ez ugye senkinek sem jó, ezért jobb elkerülni az ilyen kellemetlen helyzeteket. Így már értem, miért nem mennek a nők oda, elkerülni a zaklatást. Érdekes liberalizmus. Erre azért megkérdeztem tőle, hogy ha valaki valami csúnyát mondana nekem, az kinek a hibája lenne, az enyém, aki nem csinált semmit, csak teljesen kulturáltan gyakorolta alapvető emberi jogait és bement egy kávézóba, vagy azé, aki nem tanult meg kulturáltan viselkedni és lakatot tenni a szájára.

Megjegyezném egyébként, hogy nem tartom túl nagy liberalizmusnak, ha egy nő ugyan bemehet valahova, de a kényelmetlen helyzet miatt inkább elkerüli, és nem jár el hazulról. Számomra a liberalizmus azt jelenti, hogy megtehetek valamit és nem ér miatta retorzió.

Én ebben hiszek, és abban, hogy ha egy arab férfi órákat ülhet naponta a kávézóban, míg a nő mos, főz, takarít és gyereket nevel, akkor a nőnek is joga van ugyanehhez, és nem kell elfogadni azt alaptézisként, hogy azért teszi mindezeket automatikusan, szinte rabszolga módjára, mert úgyis megszokta. Meg tudna szokni ő mást, jobbat is, de a társadalom ítélete, a tradíciók, a szégyenérzet és a megszokásból való kilépés nehézsége, valamint a család megítélése nem könnyítik ezt meg neki, sőt, szinte ellehetetlenítik.

Hál’istennek a világ változik, és egyre több joguk van az ottani nőknek is, már nem elég, hogy valaki házasságot kínál nekik, utazni szeretnének, dolgozni. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a hátránya ennek a felfogásnak az arab társadalom szempontjából az, hogy mivel a nők önmegvalósítanak, egyre kevesebb gyerek születik, több a válás is. Valószínűleg van összefüggés a két dolog között, nem tisztem eldönteni.

Nem tudom, melyik nő boldogabb hosszú távon, én csak lehetőséget szeretnék, nőként, hogy választhassak.

  1. Mit tudnál mondani, szerinted miben mások a magyar, az arab és a francia férfiak? Miben különböznek és miben hasonlítanak?

    Könyvajánló Magyar 7 Blog

A francia férfiak nagyon adnak magunkra, de néha már túlzottan is (sok esetben jobb a manikűrjük és testhez tapadóbb a nadrágjuk, mint a nőknek), elég piperkőcök, nőiesek, a testtartásuk, a mozdulataik, a hanghordozásuk... A viselkedésük ugyanakkor eléggé hideg és távolságtartó, gondolom a neveltetésükből adódóan. Számomra inkább metroszexuálisak, kevés igazán férfias francia férfit láttam, ők is félig arabok voltak.

Az arab férfiak ezzel ellentétben szenvedélyesek, van kisugárzásuk, ugyanakkor kevés olyan van köztük, aki az én európai ízlésemmel felkeltené az érdeklődésemet. Például a szakáll, a női ruhára emlékeztető ruházat nálam már alapvetően kizáró ok, nem találok semmi vonzót benne. 

A kisugárzásuk erős, van bennük valami vad és szenvedélyes, felpezsdül az ember vére, egzotikusak, és jó szeretők (bár a mintavételem halmazát jelenleg 1 fő adja :).

A magyarokban az a vonzó, hogy úgy gondolkodnak, ahogyan én, megértjük egymást: „Egy vérből valók vagyunk Te meg én” :). Van humoruk és céltudatosak. Ugyanakkor vonzerő tekintetében kevernék hozzájuk egy kis arab vért, és megspékelném a franciák eleganciájával és jómodorával, mert ezek bizony sok esetben hiánycikkek nálunk.

  1. Mit tudsz tanácsolni a külföldre költöző, szerencsét próbáló magyaroknak? Vagy azoknak, akik nem mernek belevágni az ismeretlenbe?

Engedd meg, hogy ennél a kérdésnél a könyvből idézzek, mert nem tudnám jobban megfogalmazni:

„Ha valaki idegenben próbál szerencsét, nagyon fel kell vérteznie magát. Muszáj türelmesnek és szorgalmasnak lennie, és kitartania, akkor is, amikor már üvölteni tudna, mert senki nem értékeli. Mindig látni kell a célt, ismerni a saját értékeinket, büszkén felszegni a fejünket és menni tovább.

Ha az ember külföldre költözik, utána már sosem lesz ugyanaz. Idegen vagy külföldön is (migráns), egy különleges, messziről jött lény, és a lelked mélyén idegenné válsz otthon is, mert más szemmel nézed már a dolgokat, mert kinyílt a világ előtted. Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy sok esetben mi magunk építjük fel a szögesdróttal védett határokat, saját magunkban, legbelül. És ha a lelkedben elszigetelt vagy, akkor sehol a világon nem lelsz majd otthonra. Nyitottnak kell lenni és elfogadónak, és akkor idővel megtérül a befektetett energia.

Minden külföldre költözött magyar máshogy éli meg a beilleszkedés szépségeit és nehézségeit, és persze vannak átfedések. Én nagyon sokat veszítettem, és annál többet kaptam annak köszönhetően, hogy belevágtam ebbe a nagy kalandba.

Harminchárom év alatt sok mindent elértem. És az utolsó két év során talán még többet. Mert megtanultam egy nyelvet, egy új szakmát, jó munkám lett, ingyen autóm, és olyan helyen élünk, ahol mindig is szerettem volna. És olyan életet élek, amilyet mindig is szerettem volna.

Ahogy a belső világunkban sorra omlottak le a határok, párhuzamosan a kintiben megszűntek a távolságok. Mert semmi nem volt lehetetlen. Folyton utaztunk, bejártuk az országot.

Franciaország jó hely. Itt még van remény az emberekben a változásra, nyitottak és elhiszik, hogy bármit megtehetnek, kemény munkával bármit elérhetnek. (Én fél év alatt három fizetésemelést kaptam…) Ha szorgalmas vagy és kitartasz, akkor előbbre jutsz. Minden lehetséges, csak el kell felejteni a „nem lehet megcsinálni” mentalitást. Nem kell félni a holnaptól, a számláktól. A lét elviselhetetlen könnyűsége. Mégis könnyen elviselhető.”

  1. Végezetül sok sikert kívánok neked a továbbiakban, és esetleg örülnék, ha a blogodon megosztanál pár képet az utazásaidról, a tunéziai tájakról, szívesen nézegetnénk őket, hogy ráhangolódjuk az olvasásra. :)

Mondd csak, a fejembe látsz? :) Úgy látszik, tényleg megismertél kicsit a könyv által, mert pontosan ezt terveztem, épp a fotóimat rendezgetem, hogy felrakjak belőlük az oldalra...Telepátia :).

Könyvajánló Magyar 7 Blog
Rita tunéziai népviseletben, és párja, Lotfi

0 Tovább

Nyírd ki ezt a könyvet!!! Király.

Gyerekek, ma egy nagyon szuper dolgot találtam, a kiadó Face oldalán láttam meg ezt a könyvet, és amikor megnéztem róla több külföldi Youtube videót is, hogy miről szól, az agyam eldobtam. Ez a könyv most jelent meg magyarul a Dream válogatásnál:

Könyvajánló Felnőtt Ifjúsági Blog
Így néz ki, mielőtt díszíteni kezdenéd.
Könyvajánló Felnőtt Ifjúsági Blog
És akár ez is lehet a végeredmény, nézd meg, hogyan készült! ->

Ez egy naaaaagyon király dolog.. Minden oldalra le van írva, mit csinálj, pl. most használj ceruzát, most karcoljál vmi éles dologgal, most hagyj kávéfoltot, most az ujjadat használd nyomdaként stb. és iszonyat király végeredmények vannak, ha Youtube-on ráekeres az ember, nekem mindenképpen kell egy ilyen!!!

Nagyon örülök, hogy ma már a felnőttek kreativitásának fejlesztésére is szánnak időt a könyvek, pl. a felnőtt színezők is, hiszen mi is csak nagyra nőtt gyerekek vagyunk! :)

Nézd meg ÉN hogyan csinálom:

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.755138634628237.1073741830.684068088401959&type=3

0 Tovább

Bejutás – Fiatalként, nőként, pályakezdőként egy munkahelyre?

Blog BEJUTAS bejutas

A férfiak talán nincsenek is annyira tisztában azzal, milyen nehéz néha nőnek lenni. Nem csak a házimunka-gyereknevelés szempontjából, hanem már friss pályakezdőként is elkezdődnek a problémák, amikor sok munkahely azért nem alkalmaz fiatal nőket, mert ne adj Isten, elmennek szülni. Ez akkor is jellemző, ha az ember lánya még csak 18 éves, pláne, ha több, ráadásul sok munkahelyen eleve (megjegyzem, diszkriminatívan) kikötik, hogy csak és kizárólag férfi munkatársat vesznek fel. Erre jön még rá az, amikor 20 éves pályakezdőket keresnek nagyjából 40 év tapasztalattal, egyszerre 3-4-5 szakmával, 1-2 év bejelentett munkanélküliség után… Ha pedig már elhelyezkedett az ember lánya, szembenézhet a női sztereotípiákkal és előítéletekkel. Ezek közül fogok szemezgetni nektek, illetve beszélek a saját tapasztalataimról is.

"... pályázatot hirdet rajz-földrajz-biológia-ének-fizika szakos tanár munkakör betöltésére." WTF Van ilyen szak???

Blog BEJUTAS bejutas

Blog BEJUTAS bejutasÚgy 5-7 évvel ezelőtt jómagam is még fiatal, friss szakmával a kezemben olyan álmokat dédelgettem, mint jellemzően a mai fiatalok: egyből elhelyezkedem majd, fantasztikus fizetéssel egy fantasztikus állásban, és minden olyan lesz, mint a filmekben. Még a felsőoktatás elég zökkenőmentesen ment, azt leszámítva, hogy Budapest számomra teljesen új volt, és még életemben nem láttam villamost, de 1-2 év alatt azért megbarátkoztam a helyzettel. Az azért nyilvánvaló, hogy én nem tudtam megszeretni a nyírségi erdők és tavak után a budapesti forgalmat és a lökdösődő embereket, de legalább (azt gondoltam), végtelen lehetőségek állnak előttem. Az első pofonok a munkahelykereséssel kapcsolatban akkor értek, amikor úgy 20 éves koromban a legtöbb helytől azt a visszajelzést kaptam: „Nem veszünk fel, mert fiatal nő vagy, és esetleg elmész szülni.” Hiába mondja az ember lánya, hogy márpedig ő még biztos nem akar szülni (Jézus, hiszen állásom se volt, ráadásul fiatal is voltam), amikor bevallod, hogy te párkapcsolatban élsz, a cégvezetők orrlyuka kitágul, szemük összeszűkül és máris leírnak. Hiszen, ha hosszú párkapcsolatban élsz, márpedig te elmehetsz szülni, és az nem jó. Ha már szültél, akkor azért nem jó, mert egész biztos, hogy te fogsz elmenni a gyerekért az oviba, hamarabb elkéredzkedsz, ha beteg, te leszel otthon vele és így tovább…

"Szeretettel várunk lelkes (különösen férfi) kollégákat a 40 éves …műhely csapatába!" Milyen az a különösen férfi?

Blog BEJUTAS bejutas

Ha már nős, nem akadály????

A szakmám számítógépes grafikus, így nagyon örültem volna, ha ezen a területen sikerül elhelyezkednem, de nem igazán akart összejönni. Tapasztalatatom akkor még nem volt, és bár pénzügyi szempontból szeretnének pályakezdőt felvenni, mégis elvárás a 3 éves munkatapasztalat… Így aztán elég sok mindent kipróbáltam. Sajnos Állambácsi bár szabályozta a minimálbért 8 órában, de ha valaki csak 4-5-6 órákat dolgozik, vagy ravasz módon csak 7,5-öt, máris jóval kevesebbel is be kell érnie… Így esett, hogy alkalmi munkavállalóként kb. 350 forintért óránként elmentem egy félig pékség-félig kocsmába dolgozni, majd onnan vásározgatni kézműves termékekkel Magyarországon és külföldön. Nem mondom, hogy ez nem volt egy nagyszerű élettapasztalat, de mínusz fokokban odakint állni a Móriczon, télen egész nap, azért nem egy leányálom. Ráadásul egy átlagember rendes munkát akar… Végül egy telefonos értékesítői állásban kötöttem ki… Ha jól emlékszem, bár meglehetősen jól teljesítettem, körülbelül 2 hónapig bírtam, köszönhető mindez a nyolc általánost végzett főnöknőmnek és az embertelen munkának. Eladni másoknak dolgokat nem probléma, de amikor reggel 8-kor, hétvégén, a vonalason vagy kénytelen zavarni az embereket, az biztos, hogy mindenféle káromkodást és anyázást kapsz – ezt azért el kell tudni viselni. Hát én nem tudtam. Lelkileg nem voltam még erre felkészülve.

Aztán úgy éreztem, végre csoda történt velem: felvettek egy grafikai állásra, Vácra… Egy hónapig minden rendben ment, azt leszámítva, hogy nem volt fűtés a gyárépületben, és kb. munkásnadrágban meg kesztyűben ültünk, olyan hideg volt télen, aztán jött az arculcsapás, hogy engem elbocsátanak. Még mindig nagyon fiatal és tapasztalatlan voltam, de már szemet szúrt, amikor kilépéskor nem kaptam semmilyen papírt. Szóval volt annyi eszem, hogy már csak dühből is felhívjam az illetékeseket, hogy be voltam-e egyáltalán jelentve, és rá kellett döbbennem, hogy bár (szerencsémre) volt munkaszerződésem, de kiderült, hogy nem jelentettek be. Persze, az intézkedés megtörtént, utólag, gondolom, meg is büntették őket, én meg megint munkanélküli lettem… Ráadásul Budapesten, milyen ciki… Úgy éreztem, egy rakás szerencsétlenség vagyok.

Blog BEJUTAS bejutas

Úgy egy évig semmit nem találtam, színházi díszleteket festettem ingyen, pár ismerősnek csináltam termékcsomagolást, de semmi extra. Akkoriban a legtöbb álláshirdetés szép szavak mögé bujtatott, irodistának álcázott kurvát jelentett, vagy jutalékos fizetéses, Zepter hirdetéseket. Utóbbi ráadásul sosem közölte sem a hirdetésben, sem a telefonon, hogy melyik cég is, így egyszer megtörtént, hogy még el is mentem az interjúra, mikor szomorúan konstatáltam, hogy a semmiért utaztam annyit, ez megint egy értékesítői-jutalékos állás. A rá következő hónapokban igen nagy koncentrálással próbáltam meg kiszűrni, melyik állás a Zepteré és társaié, több-kevesebb sikerrel. Amikor behívtak interjúra, de nem közölték a cég nevét, azokkal már nem is próbálkoztam.

Végül is 22 évesen sikerült elhelyezkednem az első értelmes munkahelyemen. Még mindig kicsit naiv voltam, de a leghasznosabb tárgynak a tanulmányaim közül a vállalkozástannak, avagy munkajognak köszönhetően legalább nehezen tudtak olyasmivel megszívatni, mint a sunyiban meghosszabbított munkaidő (8 helyett 9 óra), és lecsökkentett ebédidő (1 helyett fél óra). Persze az ember mégis kénytelen ezeket a feltételeket elfogadni, ha nem akarja, hogy megint munkanélküli legyen, kiváltképp az első három hónapban. Legnagyobb sajnálatomra persze még mindig nem teljesen a szakmámban dolgoztam, bár a munkahelyekre általánosan jellemző, hogyha megtudják, hogy egynél több dologhoz értesz, hirtelen minden a te nyakadba szakad, és hirtelen arra eszmélsz, hogy már 3-4 munkakört is te töltesz be, de még mindig a minimálbérért. Már 2 éve ott dolgoztam, mikor szemezgetni kezdtem más ajánlatokkal is, és 23-24 évesen végre több lehetőség is kínálkozott – ezek alapján sikerült megemeltetnem fizetésemet egy viszonylag normálisra. Nem vagyok biztos benne, hogy nem jártam volna jobban, ha akkor váltok, de sosem sajnálom a döntéseimet.

Blog BEJUTAS bejutas

Aztán úgy 1 éve minden felborult az életemben, elegem lett a munkámból, a párkapcsolatomból, Budapestből, úgyhogy szépen előkészítettem a terepet, és hazaköltöztem… Szerencsére az internetes, adminisztratív, termékmenedzseri meg ilyesmi munkákat távmunkában is meg lehet oldani, és legalább albérletre nem adok ki pénzt. Abból a pénzből, amit a 6 év különélés alatt albérletre költöttem, már lakást vehettem volna… Azt hiszem, a legtöbb fiatal itt rontja el már a kezdetek kezdetén.

Nem tudom, mivel foglalkoznék szívesen. Az igazat megvallva, a szakmámba belefáradtam a sok sziszifuszi ad hoc munka révén, és örülnék, ha végre el tudnék szakadni a számítógéptől. Egy múzeumi rajzolóként a régészekkel a terepet járva, vagy külföldön delfinekkel foglalkozva bizonyára jól érezném magam, de az esélyeink azért eléggé behatároltak.

Néhány éve sikerült kiadnom egy könyvet, és írói álmaimat még ma sem adtam fel és próbálkozom, az egy külön téma, hogy mennyire nehéz ebben a világban is érvényesülni.

Sok fiatal azért költözik fel Pestre, vagy vágyik oda, mert úgy hiszik, ott majd minden az ölükbe pottyan. Kétségtelen, hogy bizonyára rengeteg ilyen történet is van, de nincsen semmire sem garancia. Nem vagyok meggyőződve róla, hogy ott könnyebb elhelyezkedni, mint bármely más nagyobb városban, hiszen bár ott több álláshirdetés van, annyival több jelentkező is. Azóta sok lehetőségem lett volna váltani, és több ajánlatot is kaptam, úgy gondolkodom, hogy addig egészen biztosan a fenekemen maradok, míg valami testhezálló munkát nem találok magamnak. Aztán mi lesz, ha majd szülési szabadságra megyek? Visszavesznek-e az éppen akkori munkahelyemre utána, vagy amint lehet, kirúgnak? Egyáltalán kisgyerekkel ki fog felvenni dolgozni? Egyáltalán találok-e majd 6 órás munkát valahol, hogy oviba és bölcsibe is tudjak majd menni? Fel fognak-e venni anyaként, vagy, ahogy azt egyik ismerősöm is tette, titkoljam el az interjúkon majd a gyerekeimet? Ez még a jövő zenéje, de biztos vagyok benne, hogy sokan tudnátok mesélni erről…

0 Tovább
MOST OLVASOM
VÁRHATÓ KÖNYVAJÁNLÓK

Nem feltétlenül ebben a sorrendben:

Jeff VanderMeer - Borne
Simon X. Rost - Aki ​sosem alszik
Miranda Kenneally - Becsavart ​szerelem
Cookie O'Gorman - Kamuzások, ​kavarások
Ben H. Winters - Földalatti ​Légitársaság
Samantha King - A ​döntés
Phyllis T. Smith - A ​Palatinus-domb lányai
Chuch Wending - Halálmadarak
Josh Malerman - Madarak ​a dobozban
Ryan Gattis - Közel ​a tűzhöz
Anthony Ryan - Hollóárnyék-trilógia (1-3.)
Josh Malerman - Ház ​a tó mélyén
R. Kelényi Angelika - Az ​ártatlan
Lucinda Riley - Viharnővér
Christopher Moore - Mocskos ​meló
Christopher Moore - Lestrapált ​lelkek (Nagy Kaszás 2.)
Mona Awad - Antilányregény
Haász János - Felnőtteknek ​nem
Brittainy C. Cherry - Lebegés (Az vagy nekem 1.)
Brittainy C. Cherry - Tűzeső (Az vagy nekem 2.)
Lauren Groff - Vágy ​és végzet
Gregg Hurwitz - Az ​Árva (Orphan X 1.)

KÖNYVEK KATEGÓRIÁK SZERINT
KIKET SZOKTAM OLVASNI
KEDVENCEIM
A folyamatosan frissülő olvasmánylistámat a következő link alatt tekinthetitek meg: OLVASMÁNYLISTA
NAPI IDÉZET

NYOMJ EGY LÁJKOT, HA TETSZIK AZ OLDAL
"Egy könyv, amit már kiolvastál, sosem lesz ugyanaz a könyv, mint amit kézbe vettél."

/David Mitchell/

Én nem veszek könyveket. Én örökbe fogadom őket. :)
A jó könyvvel az a probléma, hogy a végére akarsz érni, de soha nem akarod befejezni.