Facebook Twitter Addthis

Mi lenne, ha...

Mi történik, ha a jól megtervezett életünk egyszer csak kisiklik, s mint a száguldó vonat, maga alá temet minket. Ha tudjuk, hogy hol rontottuk el, hogy mi volt a hiba, fogadjunk, hogy mindannyian szinte bármit megadnánk azért, hogy visszacsinálhassuk. Mert míg az egyik pillanatban még minden tökéletesen rendben volt, a következőben már összeomlani látszik.

Blog Könyvajánló Romantikus Dráma Young adult

Gimnazista végzős voltam, amikor egyszer csak az iskolába belépve láttam, hogy egy fekete-fehér kép van kitéve középen, a lépcsőn elé, virággal. Ismertem a lányt. Hamarosan azt is megtudtam, hogy meghalt. Még csak 19 éves volt, épphogy felvették az egyetemre. Éppen hazafelé tartott a vonaton, amikor baleset történt és meghalt. Még így, 7 évvel később is pontosan emlékszem, hogy milyen érzés volt: nagyon furcsa. Még emlékeztem, hogy láttam táncolni a szalagavatón, hogy néztem, milyen csinos volt és kecses, előtte állt az egész élet. Aztán egyszer csak nem volt többé. Bele se mertem gondolni, mi lett volna, ha mindez velem történik. Azon gondolkodtam, mi értelme volt a 19 évének, hiszen addig csak tanult, tanult, hogy felvegyék az egyetemre, aztán semmi… Ennyi lett volna az egész? Értelem nélkül? Akkor miért vagyunk itt? Kíváncsi vagyok, ha indítanánk egy világméretű szavazást, mi lenne az eredmény: vajon az emberek, ha tudhatnák, szeretnék-e tudni, mikor és hogyan ér majd véget az életük. Azt hiszem, én nem szeretném tudni.

Amikor meghal valakink, úgy érezzük, hogy az életünket nem mi irányítjuk. Hirtelen minden értelmét veszti, amit teszünk. Belegondolunk, hogy bármelyik pillanatban meghalhatunk.

Dani Atkinstól az Összetörve című könyvet tegnap este kezdtem el és fejeztem be. A történet elején érettségi előtt álló fiatalok kávézgatnak. Aztán egyikük meghal, s a főszereplő lány élete valahogy teljesen kisiklik. Már semmi nem úgy történik, ahogy eltervezte, boldogtalan és még mindig gyászol. És aztán? És aztán elesik és másnap úgy ébred fel a kórházban, hogy az az 5 év, amit a tragédia óta átélt, nem is úgy történt. Tulajdonképpen nem is volt tragédia, és nem is halt meg senki. Minden a legnagyobb rendben. De akkor miért emlékszik mindenre olyan pontosan a „másik” életéből, s itt pedig semmire? Miért tudja pontosan, hogy kell bejutni a lakáshoz (ami mégsem az övé, és nem is volt soha), miért tudja, hogy hívják a kollégáit (akik sosem voltak a kollégái). Nem fogom lelőni a poént, mindenkinek teljes szívemből ajánlom a könyvet.

Aki vesztette már el ismerősét, rokonát, egészen biztos, hogy mindannyian elgondolkodtak már, milyen lenne, ha az illető még mindig élne. Még évek múltán is elképzelik, hogy mi lenne, ha… Ha itt lenne, ha beszélhetnének vele. Ezzel én is így vagyok. Ez a könyv lehetőséget ad egy kicsit az ilyesfajta kalandozásra, miközben végig izgalomban tart minket, hogy vajon mi ez a kettősség? Egy másik dimenzió, párhuzamosan? Egy álom? Személy szerint egyszerűen nem bírtam letenni a könyvet, amíg a végére nem értem. Sokan írták, hogy megríkatta őket a történet. Nem tudom, miért, engem nem, de olyan jó volt belemerülni a történetbe, mintha csak azt írta volna le az író, amit én is akarnék. Fordulatos, kalandos, érzelmes, elgondolkodtató, izgalmas és mindez egyszerre. Biztos, hogy bár először, de nem utoljára olvastam.

Blog Könyvajánló Romantikus Dráma Young adult

A másik dolog, ami tetszett a könyvben, hogy Rachelt esendően és tévedhetően ábrázolja, mint amilyenek mi, emberek vagyunk. Néha mi magunk sem tudjuk, hogy mi számunkra a jó. Hogy melyik úton kéne mennünk, elbizonytalanodunk, hogy vajon a megfelelő ember mellett ébredünk-e reggelente. Biztos, hogy jól választottunk? Én gyakran elgondolkodom, hogy vajon azok az emberek, akik megházasodnak, mindig egészen biztosak-e abban, hogy a megfelelő ember mellett vannak. Vagy az egész csak véletlenek sorozata, amibe beletörődünk?

„Az első életem egy esős decemberi estén, 22:37-kor ért véget egy kihalt utcán, a régi templom előtt. 
A második életem nagyjából 10 órával később kezdődött, amikor a vakító kórházi fényben magamhoz tértem. Csúnya fejsebbel ébredtem, egy olyan életben, amire egyáltalán nem emlékeztem. Körülöttem voltak a barátaim, a családom. Azt hinné az ember, hogy ettől jobb lett. De nem, mert egyikük akkor már elég régóta halott volt.”

/Dani Atkins - Összetörve/

0 Tovább

A helyzet, amikor nincs helyes döntés

"Egy kérdésre se tudom a választ, és ez azt jelenti, hogy akár akarom, akár nem, de kezdek felnőtt lenni."
/Jodi Picoult - A nővérem húga/

0 Tovább

Küzdelem a rákkal

"Én leszek a kivétel, én leszek az a lány, akit majd úgy fognak emlegetni, hogy "aki kifejezetten jól bírta a kemoterápiát"."
/Zavodni Gréta Virág - A szívem ezerkétszázat ver egy perc alatt/

Blog Könyvajánló Dráma 4

0 Tovább

Bezárva a négy fal közé

"Négyéves koromban azt hittem, hogy ami a Tévében van, az mind csak Tévé, aztán ötéves lettem, és Anya nem hazudta, hogy egy csomó belőle igazi dolgok képe, és a Kint teljesen igazi. Most itt vagyok Kintben, de kiderül, hogy egy csomó belőle nem is igazi"
/Emma Donoghue: A Szoba/

0 Tovább

Szembenézni a problémákkal

"Egyvalamit nehezebb elviselni a siketségnél. Együtt maradni, és együtt szembenézni vele."
/Sara Rattaro: Tökéletlen szerelem/

Blog Könyvajánló Romantikus Dráma

0 Tovább

Várható könyvismertetők

Könyvajánló Blog

Az elkövetkezendő időkben picivel több kritikát olvashattok majd tőlem, legalább heti 2-4-et, remélem, örültök majd neki.

Kezdetnek Sara Rattaro - Tökéletlen szerelem és Cecelia Ahern - Amikor megismertelek című regények lesznek terítéken. Az előbbi már csak azért is érdekes, mert szerepet kap a történetben a hallássérültség, amiről már kifejtettem nektek véleményemet, lévén, hogy mint tudjátok, én magam is hallássérült vagyok.

Ezt követően várható Dani Atkins - Összetörve illetve Anna Todd - Miután regénye, előbbi a moly.hu-n 90%-os értékelést kapott, így előre várom, nekem hogy fog tetszeni. :) Szeretem a tragédiát tartalmazó könyveket, mert érdekesnek találom a tragikus esemény feldolgozását leríró történeteket.

De mindenképp bővebben sort kerítek az Útvesztő trilógiára, és Karen White - Köztes idő c. könyvre is.

És külön várom Wendler Nikoletta - Megvalósult álom, Papp Csilla - A másik oldalról, Zavodni Gréta Virág - A szívem ezerkétszázat ver egy perc alatt
 Elizabeth Bert - Sorsok szőttesse, valamint Nancy Horan - A csillagos nagy ég alatt könyvét. :)

Igyekszem majd a tömör könyvkritikákon kívül érdekes körítéssel is szolgálni számotokra és a szubjektív véleményemet is kifejteni a könyvvel vagy a témával kapcsolatban. :)

0 Tovább

Mit tegyünk, ha a pasi erőlteti?

Blog

Mit tegyünk, ha a pasi olyan dolgot erőltetne ránk az ágyban, amit nem szeretnénk?

Sokáig hanyagoltam a szexuális töltetű írásokat, mert bár bőven lenne írnivalóm, mégis azért ez elég kényes téma, és én nem szeretném vulgáris, profán módon megközelíteni. Mivel az internet nem nagyon szolgáltat értelmes megoldásokkal, úgy gondoltam, ideje megírnom egy ilyen posztot, hogy tanáccsal szolgálhassak a tanácstalan fiataloknak és felnőttek nőknek egyaránt.

Tény, hogy mindenkinél más és más a határ, hogy mit szeretne/akar megtenni és mit nem, mi az, amit még megpróbál, meg szeretne próbálni, vagy ami már túl sok neki. Sajnos a párkapcsolat elején nem csak a szépségek jönnek elő, hanem egy idő után a párnak ezt is fel kell térképeznie a másikban - és ez gyakran surlódásokhoz, vagy ami még rosszabb, nézeteltéréshez, vitákhoz, veszekedéshez és szakításokhoz is vezethet.

Az a baj, hogy szerintem sajnos a nőkkel szembeni viselkedés még most sem olyan, mint amilyennek lennie kéne, és ez főleg (a neveltetésen és társadalmi hozzáálláson) kívül a pornófilmeken múlik - már ami a szexuális életet illeti. Főleg a fiatalabbaknak nehéz eldönteni, hogy mi az ami "normális", mi az ami nem, ráadásul sok fiatal lány vagy éppen bármilyen korú nő szeretne megfelelni a párjának. Ebben a prűd világban a tizenévesek még csak nincs is kitől megkérdezzék, hogy mit is kellene tenniük, eleget kellene -e tenniük a pasijuk elvárásának bizonyos dolgokkal szemben. Sajnos rengeteg férfi egy nőt a valóságban is úgy kezel, vagy legalábbis olyanok az elvárásai egy nővel szemben, mint ahogy azt a pornófilmben látja, vagy a kurvákhoz járó vagy hazugon hencegő kollégáitól/barátaitól hallota. Aztán ha a lány/nő mégsem egy pornókirálynő és tesz meg neki mindent feltétel nélkül az ágyban, akkor nem érti a miérteket, jön a veszekedés. Ilyenkor (férfi olvasóimnak is mondom) a nő úgy érzi magát, mint egy rakás.... Hogy nem elég jó a férfinek, nem tud megfelelni neki, hogy kevés neki. Nem csodálkozom, ha ilyenkor nemhogy a férfi, de inkább a nő (is) félrelép, mert úgy gondolja, máshol talán szeretetteljesebben bánnának vele, más férfi talán elégedett lenne vele úgy, ahogy van, s nem erőltetné vagy hozná nap mint nap szóba az említett szexuális dolgot. (Azért nem szeretném konkretizálni a dolgot, mert ez a dolog mindenkinek más, mint ahogy azt fentebb említettem.)

Sajnos nem minden nő egyforma, és van, akinek X dolog még rendben van, de Y-tól már irtózik és fordítva. Mindezzel szemben a férfiak nagy része még arra sem képes, hogy "előkészítse a pályát", hogy figyelmes(ebb) legyen az ágyban, csak a saját kielégülésükkel és jó dolgukkal foglalkoznak, azzal nem valami sokan, hogy a párjuknak milyen jól esne esetleg egy kis masszázs, felvezetés, kényeztetés, csókok, vagy bármi. A férfiak szinte mindig csak a saját igényükkel törődnek - az első pár varázslatos alkalom után. (A kivételek erősítik a szabályt, mert tudom, hogy vannak.)

Ha az életben a férfiak nem hencengének szexuális sikerükkel, hanem őszinték lennének egymáshoz, akkor talán (talán+++) normálisan látnák a dolgokat és nem eltúlzottan, rájönnének, hogy XY kolléga barátnője sem egy pornósztár és nekik sem kell szégyenkezniük.

A legjobb megoldás természetesen a megbeszélés, de nagyon nehéz ezt normálisan megvitatni a másikkal és még nehezebb ráadásul úgy, hogy később ne jöjjön elő megint újra és újra ez a probléma, különben a nő lassan már úgy érzi magát, hogy semmire nem jó, a férfinak semmi nem jó, akármit csinál, és annyira elveszti önbizalmát, hogy már kezdeményezni sem mer.

Kedves férfiak! A nők nem szexrabszolgák. Nem vagyunk szexrabszolgák! Ugyanúgy vannak igényeink, és ezek kielégítésének márpedig KÖLCSÖNÖSNEK kellene lennie, 50-50%-ban. Ha előbb adtok, utána kapni is fogtok. Ha tisztelitek és szeretitek a párotokat, akkor ne legyenek irreális elvárásaitok, ha valamit a párotok nem szeretne, akkor azt ne erőltessétek, és ne higgyétek, hogy majd a következő nőnél minden klappolni fog, mert elárulok egy titkot: minden nőnek van valami, amit nem szeret úgy, amiben nem jó, amit nem élvez, amit nem akar. Nem tárgyak, nem guminők vagyunk.

Lányok! Ne tegyetek meg olyasmit a férfi kedvéért, amit nem akartok, akkor sem, ha attól féltek, így elveszítitek őket, mert ha megteszitek akaratotok ellenére, hosszabb távon ez ugyanoda vezet, mert például nálatok fog elszakadni a cérna.

A szexnek arról kell(ene) szólnia, hogy mindkét fél élvezze és mindkettő számára élvezetes legyen, nem arról, hogy a férfi erőltet a nő meg elvisel. A rossz élmények az ágyban évekre szólóak lehetnek és felettébb visszavethetnek egy kapcsolatot - megrendül a bizalom, az önbizalom.

Talán - remélhetőleg - egy velős átbeszélés, a problémák feltárása (a miért nem akarod kérdés kifejtése, és a miért akarja a pasi megmagyarázása) után megoldódik a probléma. Talán nem, talán csak a társadalmi elvárások megváltoztatásával, a pornófilmek átírásával lehetne megoldani. Talán csak bizonyos, érzékenyebb férfiak képesek emberként bánni a nőkkel, talán a nagy többségük képtelen erre. De egy olyan párkapcsolat ahol elvárások és meg nem felelés van, az sajnos előbb-utóbb halálra van ítélve és nem utolsó sorban maradandó károsodást okoz.

0 Tovább

A tökéletes munkahely?

Egy olyan utópisztikus poszt következik, amely az ideális munkahelyről szól. Persze lehet, hogy külföldön van ilyen, vagy Magyarországon leledző külföldi tulajdonban lévő cégeknél.

Blog

Ha nagyon ego akarnék lenni, akkor csak azt írnám, hogy a tökéletes munkahelyen szimplán csak nem kell(ene) dolgozni. :) De nem szeretném ennyire leegyszerűsíteni, és most egyáltalán nem erről lesz szó, hanem úgy, hogy mindkét félnek megtérüljön, milyen is lenne az igazán perfect munkahely, anélkül hogy csak úgy konkretizálnám, hogy pl. Google. 

Ha már annyi büfészak van, talán külön képezni kéne olyan szakembereket (ha még nincs ilyen), akik azzal foglalkoznak, hogy egy munkahely ideális legyen, szerethető és tartós, hogy ezáltal a legtöbbet hozza ki a munkavállalóból. A saját bőrömön tanultam meg azt az örök igazságot - amit a munkáltatók mégsem tudnak megérteni -, hogy ahol az ember szeret dolgozni, ott jobb munkát végez, nagyobb kedvvel és többet, mint ahová nem szeret reggelente bejárni, ahol rossz a hangulat, vagy szélsőséges esetben ahol már csak attól hányni tud az ember, ha rágondol.

A teljesség igénye nélkül és a fontossági sorrendet figyelmen kívül hagyva felsorolok párat a tökéletes munkahely tulajdonságai közül.

Nyilvánvalóan kiemelkedően fontos a fizetés. Ha megbecsülnek minket, akkor mi is megbecsüljük a munkát. Ha nem, akkor közben nyilván próbálunk más után nézni.

Nehéz elhinni, de például nagyon fontos a közérzetünk szempontjából, hogy milyen az adott hely berendezése/elrendezése/színárnyalata. Nem értem, ezt miért olyan nehéz elfogadni, pedig a lakásunkkal kapcsolatban már tapasztalhattuk, hiszen ott is arra törekszünk, hogy minél otthonosabban rendezzük be. Ezért úgy gondolom, nagyon nem mindegy, hogy unalmas és semmitmondó fehér falak között töltöm -e a mindennapi 8 órát, vagy egy szépen és igényesen lefestett (még inkább tapétázott), otthonosan berendezett irodában. Üzletkötő cégeknek ez még inkább lehet egy fontos szempont, mert így könnyen alakítható az ember közérzete, lelkiállapota. A vörös szín például feldúlttá tesz, a narancs inspirálttá, a kék öszpontosítottá, a zöld nyugtatóvá és így tovább. Egyszer voltam egy melóhelyen, ahol volt egy belső kis kavicsos, tavas kert, tele virágokkal az "aulában" őrülten szép volt.

Blog
Saját tervezés
Blog
Saját tervezés

Blog

Az emberségesség az egyik fő esszencia. Ha lábtörlőként beszélnek velünk, akkor lásd fentebb: nem érezzük megbecsülve magunkat. Én az életben mindig úgy vagyok vele, hogy megkövetelem a kellő (embereknek járó) tiszteletet, amit én is megadok. Ennek kölcsönösnek kellene lennie mindig és minden körülmények között, nem csak a munkában - kár, hogy kevésszer van így. Mivel még mindig letagadhatok 10 évet a koromból, így még inkább úgy érzem, hogy nem kapok tiszteletet - de ez egy másik témakör.

Összekovácsolt közösség és jó hangulat. Bár a legtöbb főnök Rákosi gondolkodásmódját vallja magáénak ("Aki nincs velünk, az ellenünk van.") és inkább egymás ellen uszítja a munkavállalóit, csak ne szövetkezzenek, barátkozzanak, ez nem a legjobb módszer. Mert mint mondtam, aki szeret a munkahelyén lenni (ennek összetevője hogy szeressen a kollégáival lenni, jó legyen a társaság), az többet és jobban dolgozik. Érdemes mai nevén trendi "csapatépítő tréningeget" tartani. Valójában arra gondolok, érdemes lenne évi egyszer elmenni kirándulni, és jobban megismerni a másikat a munkán kívül is.

Biztosan sok szép emlékre tennének szert az emberek. És például legközelebb megkérdezzük "mi a baj", amikor Brümhilda szomorúan jön munkába, vagy könnyebben kérünk segítséget az addig ridegnek és bunkónak tűnő Töhötömtől, akiről időközben kiderült a kiránduláson, hogy valójában csak nagyon félénk. ;)

Blog

Ha már a társaságról beszélünk, egyszer voltam egy olyan "megbeszélésen", amikor a feladat az volt, hogy "mondj mindenkiről valami rosszat". Ezt én inkább úgy módosítanám, hogy "mondj minkdenkiről valami jót." Miért uszítsunk egymás ellen az embereket? A mondj valami rosszakkal maximum tovább fokozzuk a problémát ahelyett, hogy megoldalánk. Ha már egyszer kötelező megbeszéléseket tartunk, akkor értelmes témákat hozzunk fel, és ha már eljutunk odáig is, hogy meghallgassuk az építő kritikákat és ötleteket a céggel kapcsolatban, akkor érdemes lenne megvalósítani a normális ötletekből is egyet-kettőt, mert a céltalan ötletelgetésből, aminek sosincs eredménye csak az következik, hogy egy idő után a dolgozó már inkább meg sem szólal, "úgyis fölösleges" alapon. Jogos.

Blog

Masszázs. Ez most tudom, tényleg utópisztikusnak hangzik, de sok nyugati cég alkalmazza, főleg azoknál, akik napi hatszáz órát ülve, gép előtt ülnek. Ugye, milyen jól esne egy masszázskupon figyelmességként? Vagy ingyen kávé? Esetleg néha egy munkahelyi ingyen ebéd? Céges farsangi parti??? :)

Blog

Szerintem egy pszichológus sem ártana, feldolgozni a stresszt például a kereskedelmi szakmákban a decemberi hajtásor, de mindegy.

Számomra egy ideális munkahely mondjuk 6 órás (mert vallom, hogy a legtöbb területen 8 óra alatt is ugyanannyit végez el az ember, mint 6 óra alatt, mert kipihentebb, és nem kávézza/cigizi stb. el a maradék időt, mert a koncentrációkészség addig terjed ki időben), normális és kedves, összekovácsolódott társaságban, akik gyakran járnak el munkaidőn kívül. Van ingyen kávé, és masszázskupon, az emberek emberien beszélnek egymással. A megbeszélések építő ötletekről szólnak, mindenki meghallgattatik és az ötletek megvalóssíttatnak. A környezet pedig inspiráló és összpontosításra sarkall. :)

Persze, a Google még megengedheti magának a játszó szobát, pihenő szobát és miegymást. :)

Blog

0 Tovább

Daniel Radcliffe Alan Rickmanről

Mint minden Harry Potter rajongót, engem is megviselt kissé Alan Rickman (Piton professzor) halála - az én személyes kedvencem az első rész óta. Olvasgattam sok interjút tőle, és a barátai/kollégái posztjait, azt hiszem, Daniel (Harry) foglalta össze legjobban Alannel való kapcsolatát. Ezt fordítottam le:

Blog

"Alan Rickman kétségtelenül az egyik legnagyobb színész, akivel valaha dolgoztam. És ő az egyik leglojálisabb és legsegítőbb szándékú ember, akivel valaha találkoztam a filmiparban. Ő olyan bátorító volt velem mind a filmvásznon mind a Harry Potter évek alatt! Egészen biztos vagyok benne, hogy ő eljött, és látott mindent, amit a színpadon csináltam mind Londonban, mind New Yorkban. Pedig nem volt muszáj. Tudom, hogy sok ember van, akik a barátai, sokkal régebb óta, mint én, és ők mind azt mondták "Ha Alant hívod, nem számít, hol van épp, hogy milyen elfoglalt, vagy hogy épp mit csinál, visszaér hozzád egy napon belül."

Az emberek általában összefüggésbe hozzák a színészeket és szerepeiket, szóval meglepő lehet néhány embernek, amikor felfedezik, hogy ellentétben a szigorú (vagy egyenesen ijesztő) szerepekkel, amiket játszott, Alan rendkívüli módon kedves volt, nagylelkű, "önvádló" és vicces.

Mint színész, a felnőttek közül az elsők között volt a Harry Potterből, aki egyenrangúként kezelt és nem gyerekként. Vele dolgozni abban a formálódó években hihetetlenül fontos volt számomra, és továbbviszem magammal a leckéket, amiket tanított nekem az életem hátralévő részében és a karrieremben is. A filmes vásznak és színpadi dobogó mind sokkal szegényebbek s kevesebbek enélkül a nagyszerű színész és ember nélkül."

Blog

0 Tovább

Az internet veszélyeire nem készítjük fel a gyerekeket

Újabban gyakran gondolkodom azon, hogyha egyszer tini korba jut a gyerekem, akkor vajon hogyan kell fogom megtanítani arra, hogy megfelelően használja majd az internetet, mit is mondhatnék neki. Ez a mi generációnknak egy új kihívása, amelyet nekünk kell megoldanunk, hiszen a mi szüleinknek még nem volt ilyen problémája, az én gyerekkoromban még éppencsak elterjedőben volt az otthonokban az internet. Nem tudom, az iskolában mennyire figyelnek oda arra, hogy ne csak a drogelőadásokat pumpálják a gyerekbe, hanem az internetezés veszélyeire és helyes használatára is megtanítsák őket, de a szülőknek kötelességük vigyázni csemetéikre. Az, hogy sok szülőnek fogalma sincs róla, milyen sok baj is történhet, mert nem ért a számítógépekhez/internethez, öreg hiba.

Kezdetnek megemlíteném, hogy nagyon sok jó filmet találtam a témában, amelyek felnyithatják kicsit a szemünket és a tinik szemét.

Disconnected bár egyelőre még csak feliratosan elérhető, az egyik legjobb, amely ráadásul nem csak a gyerekek szemszögéből mutatja be az internet veszélyeit. Példának okáért a csetszobákban ki tudja, kivel beszélget a gyerek, mikor vakrandizik egy pedofillal, vagy akár mi magunk is egy-egy csetszobában milyen személyes információkat szolgáltatunk ki vadidegeneknek. Az interneten akár a bankszámlánkat is lenullázhatják, teljes vagyonunk rámehet. Ugyanakkor ott van a gyermekpornográfia, vagy az internetes zaklatás. Sajnos való igaz, hogy utóbbinak nagyon sok gyerek áldozata lett, például öngyilkosságot kíséreltek meg az internetes zaklatók miatt, akik ne adj Isten kompromittáló képeket tettek közzé róluk a világ számára.

Trust című film pontosan a vakrandikról és egy pedofilról szól.

Az ártatlanság eladó című film pedig a gyermekpornográfiáról, kamu "gyermekmodellkedésről." 

A Cyberbully  avagy erotikus zaklatás pedig az internetes zaklatást, az online támadások, a közösségi oldalon való kommentek hatását a gyerekekre szemlélteti.

És itt fel is soroltam a legfontosabb problémákat. Elsőkörben mondjuk, tizenkét éves gyerekeket nem is igen engednék internetezni, de ha már igen, akkor (idősebbeket is) csak felügyelettel, X időre korlátozva, letiltani a 18 év feletti tartalmakat. Figyelni az előzményeket. Közösségi oldalakon ne regisztráljon, amíg nem tölti be az ajánlott kort, hiszen az nem véletlenül van kitalálva. Hányszor látok én is olyan posztot akaratlanul is Facebookon, amibe ha belegondolok, Úristen, ha egy gyerek ezt látja... (Példának okáért egyszer egy megkínzott halottat ábrázolt a kép, aki asszem, valamilyen terrorista volt. Ami engem zavart, hogy nem akarok halottat látni a Facebookon semmilyen formában, nem érdekel ki vagy mi az, mit csinált és miért. Mikor jelentettem a képet, a Facebook "nem talált benne semmi kivetnivalót", nem törölték a képet. Tegyük fel, XY gyerek egyik felnőtt ismerőse lájkolja ezt a képet, és az máris megjelenik a gyerek üzenőfalán, és máris olyasmit lát, amit nem kéne.) Akiknek vannak gyerekismerősei Facebookon, azoknak ezért is kéne odafigyelnie arra, hogy mit lájkolgatnak/osztanak meg!!!

De például fontos az is, hogy ne közöljenek a tinik nyilvánosan mindent, csak az ismerőseikkel. Ide vonatkoznak a profilképek, személyesinformációk, de még a posztok is. Ne közöljenek agyatlanul mindent magukról, rengeteg képet, ne adj Isten, félmeztelen képet, bikinis képet, mert könnyen áldozattá válhatnak. Ami egyszer felkerül az internetre, az ott is marad!!! NE fogadjanak el minden ismerősnek jelölést. Csak és kizárólag a személyes ismerőseiket igazolják vissza. Ez időközönkét ellenőrizzük! Így vélhetőleg legalább ott nem lépnek kapcsolatba pedofilokkal.

És ha már itt tartunk, a csetszobákba sem engedném a gyereket, ha már valaki mégis engedi, vagy ha nem, akkor is, a szülő magyarázza el és értesse meg ennek veszélyeit, ha ő sem ismeri, mert nem járatos a számítástechnikában, akkor nézzen utána!!!

TÉVES az a feltételezés, hogy elég csak otthon lekorlátozni a netet, és kész, vagy a "gyereknek úgysincs gépe".... Az iskolában van gép, netkávézóban van gép, a haverjának/barátjának van gép, az okostelefonon van net, BÁRHOL hozzájuthat olyan információkhoz, keveredhet olyan bajba, amellyel nem számoltunk. A felvilágosítás mindenképpen fontos.

És nem utolsósorban, tanítsuk meg a gyereket arra, hogy ne a gép előtt élje az életét.

 
0 Tovább

Néhány kérdés, ami segít lezárni a múlt évet, és megtervezni a jövőt

Blog

A Yearcompass oldaláról letölthető Éviránytű segítségével kreatív módon összefoglalhatjuk tavalyi évünket - amely később segítségül szolgálhat a tervezésben vagy változtatásban -, így mintegy félig-meddig naplószerűen kiadjuk magunkból az elmúlt év nehézségeit, megpróbáltatásait, erőt gyűjtve a következő évre. 2016 megtervezésénél pedig elérhető célokat tűzhetünk ki magunk elé, amelyet, ha évközben el is felejtenénk, le is mondanánk róla, ez a kis füzet emlékeztet majd minket arra, hogy miért és mit szeretnénk megvalósítani, s talán egy kis erőt is ad az előre megfogalmazott személyes kis üzenetünk jövőbeli énünknek. 

Blog

Szerintem ez egy nagyon kreatív dolog, s biztos, hogy én is ki fogom tölteni, már csak azért is, mert elég sok és jelentős változás történt tavaly az életemben, és remélem, hogy a jövő év valamivel stabilabban és megtervezettebben alakul majd, és vannak is terveim, amelyeket meg szeretnék valósítani. Példának okáért a tavalyi évben a párkapcsolati változáson kívül költöztem is, életmódot változtattam, elkezdtem a jelnyelvet tanulni, míg idén szeretném középszintre fejleszteni a jelnyelvtudásom, letenni a jogosítványt, összespórolni egy használt kocsira és félretenni lakásvásárlásra. A magánéleti céljaimról csak a füzetbe írok majd. :)

Biztos, hogy jó ez a kis füzet azoknak, akiket nyomazt a tavalyi év valami miatt, és nehezen tudnak megszabadulni a gondolatoktól, amelyek gyötrik őket, ráadásul nem is napló/blogírós típusú emberek (akik pedig ily módon könnyen megszabadulnak problémáiktól, mert a kreatív embereknek könnyebb, még azoknak is, akik rajzolással engedik el a múltat). A jövőbeli terveket általában a legtöbb ember irreálisan képzeli el, megvalósíthatatlan terveket tűz ki maga elé, de ez a füzet segít, hogy a földön maradjunk és lépésről lépésre haladjunk. Ha rosszabb kedvünkben vagyunk, elővesszük, megnézzük, hogy mennyi mindenen is mentünk már tavaly keresztül, azokat is túléltük, akkor is sokat tanultunk és nem zuhantunk össze, az idei évvel is megbírkózunk, erőt ad ahhoz, hogy folytassuk az utat, amelyet kitűztünk magunk elé.

Egyébként azoknak az embereknek, akik tényleg sokat agyalnak, a környezetük meg már esetleg unja a folyamatos problémázgatásukat (én is kicsit ilyen vagyok), tényleg tiszta szívvel ajánlom az írást, mert higgyétek el, megkönnyebbülés, ha kiírjátok magatokból a gondokat. Komolyan!

Blog

A kis könyv letölthető innen:

http://yearcompass.com/

0 Tovább

Budapesten vagy sem...

Fél éve, mióta hazaköltöztem szülővárosomba Budapestről - ahol hat évig éltem -, gyakran foglalkoztat a gondolat, hogy végül is melyik városban kellene véglegesen megállapodnom. Lassan idejének tartanám a saját ház vásárlását, mondjuk, 1-2 éven belül, de még mindig nem tudom, hogy melyik is lenne az ideális a döntés.

Blog

A problémám az, hogy mindkettő mellett és ellen is szólnak érvek, amelyek nagyjából kiegyenlítik egymást. Én nem az a típusú nő vagyok, aki folyton csak bulizna, és másról sem tud beszélni, csak a fővárosról, és nem minősítem le "vidéknek" drága szülővárosomat vagy bármely más nagyobb várost, hanem inkább értékelem annak sajátosságait, például a nyugodtságot.

Amikor az ember már huzamosabb ideig él Budapesten, megismeri annak nem csak jó tulajdonságait, hanem árnyoldalát is. Nagyszerű benne, hogy sok a munkalehetőség, itt azonban nehezebb jólfizető munkát találni. De hogy egészen őszinte legyen, én amikor Budapestre költöztem, évekig utáltam, sőt gyűlöltem, s csak a végefelé kezdtem el egyáltalán valamicskét is megkedvelni. Ki nem állhattam a zsúfoltságot, az emberek tömkelegét az utcán, akik ráadásul már bocsánat, de többnyire figyelmetlenek, rohannak és még bunkók is, fellöknek, neked mennek és ritkán ismerik a kedves szó jelentését. Ebben azért vagyok annyira biztos, mert mikor már én is évek óta Pesten éltem, megfigyelhettem magamon azt, hogy mikor ott voltam, mennyire más ember voltam, mint mikor hazalátogattam a kisvárosba. Itthon (mert most ez az itthonom, a "vidék") sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb, boldogabb és kedvesebb voltam, és azt láttam, hogy az emberek is így viszonyulnak hozzám. Mivel nem vesz el az emberek életéből annyit például az az utálatos (koszos, büdös, zsúfolt, undorító) tömetközlekedés, így az embereknek egymásra is több idejük van, például beszélgetni addig ismeretlenekkel, ismerkedni a kosárpályán, játszótéren, futás közben az erdőben, és új barátokat szerezni.

Blog

Míg Budapesten - már csak a túlélés szempontjából is (és ne mondjátok, hogy ez túlzás, amikor ott mindennapos a megkéselés és a többi) -, egyből a rosszat feltételezzük a másikról, a kérdezőről. Mondjuk, ott többnyire csak kéregető hajléktalanok vagy eltévedt emberek szólítják le az embert, ott biztos, hogy nem mertem vészhelyzetben zsebkendőt kérni bárkitől is, míg itthon azért ez nem jelent gondot - egy kisebb városban. 

Vagy beszéljünk például a fogadtatásról. Nem szeretem a pesti embereket. Egyszerűen azért, mert ők sem szeretik a "vidékieket". Előítéleteik vannak a Pestre költöző kisvárosiakkal szemben, sőt, egyszer egy olyan felháborító kommentáradatot is olvastam, amitől kb. hányingerem lett, melynek folytán a pestiek szidták a vidékieket, hogy minek mennek fel, csak "elveszik tőlük a munkát". Ezzel szemben a "vidéki" azzal érvelt, hogy csak azért neki nem kell éhenhalnia, mert nem ott született, ráadásul kevés sznob pesti vállal el takarítói munkát. Ez olyasmi, mint amikor egy magyar külföldre megy. A franciáknál és sok más helyen bevándorlók végzik az aljamunkát. Magyarán, nem kedvelem a pestieket (a tőzsgyökereseket legalábbis - és tisztelet a kivételnek), azt hiszik, hogy lenézhetik a többi embert, hogy ők mennyivel jobbak, nagyképűek és beképzeltek, főleg a nagyvállalkozók, de ha megtudják, hogy jön egy NAV ellenőrzés, rögtön a gatyájukba csinálnak félvén a következményektől. Gratulálok az ilyen életválasztáshoz, én nem ezt szeretném.

Blog

Félek a pesti bűnözésektől is, főleg a mostani - nem fejteném ki, milyen migráns - helyzetben. Nincs kedvem órákat tömegközlekedni, mikor máshol tíz perc alatt is elérhető egy munkahely, Budapesten néha csak a munkahelyre 2 órába is telik odaérni, holott az idő pénz, és mindazt az időt a szeretteimmel is tölthetném - vagy bármi mással. Félek, hogy milyen lenne ott felnevelni egy gyereket. Folyton félteném, nem merném egyedül elengedni szinte sehova, amíg nem elég nagy (de még akkor is félteném, hogy kirabolják vagy rossz társaságba keveredik, rájön a bulimánia és drogozni kezd) és még több időm menne el az iskolába vagy oviba furikázással. Mindez ideálisan egy kisvárosban úgy működik, hogy egy jó iskola is gyalog vagy pár perc busszal megközelíthető, az óvodába elég átsétálni, és nem féltem a gyerekeimet átengedni a barátaihoz a szomszéd lépcsőház valamelyikébe. Tudnám, hogy biztonságban van, ha elengedem nagyobb korában, mert persze bajok itt is történhetnek, de jóval kisebb a valószínűsége. Tudnám, hogy itt kedvesebb emberek között nevelkedne, és a nagyképűség helyett az emberszeretetet és az illemet sajátítaná el.

Blog

Arról nem is beszélve, hogy itt olcsóbbak az ingatlanok. Itt laknak a szülők és ez nyilván sok segítséget jelentene, mikor gyerekeim lesznek, arról nem is beszélve, hogy mi lesz, amikor nekik lesz szükségük segítségre.

Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy ott könnyebb a megélhetés, ha a jövőben bármi is történik. Hogy ott, ha az ember szórakozásra vágyik, több a lehetőség - bár, mint mondtam, én az a nyugis típus vagyok, akinek egy wellnes többet ér és nem érdekelnek a partik vagy a pubok stb... Többre értékelek egy teaházat. És ha kedvességet meg egyéb normális értékeket nem is tanul meg az ember Pesten, de túlélni, letarolni a többit és kiállni magáért igen. Nem tudom, melyik a jobb, szerintem az első típusú ember boldogabb, a második meg esetleg többre viszi - boldogtalanul, karrieristán és már azt sem tudja a sok villamoszajtól, hogy mi az a csönd. A végén mégis lehet, hogy az lesz a logikus döntés?

0 Tovább

Vicces grafikák a terhességről és anyaságról

Line Severinsen, egy kétgyermekes anyuka és grafikus. Imádom nézni a rajzait, mert mért egy stresszes napon is megmosolyogtatnak például a terhességről vagy a friss anyák nehézségeiről készült rajzai - látogassátok meg a Line oldalát is: http://www.kosogkaos.no/

Blog

Blog

Blog

Blog

Blog

Blog

Hogyan is kéne etetni az újszülöttet segítség. :)

Blog

Aztán nagy cicik probléma. :)

Blog

Amikor a dokit többször látogatjuk lassan, mint a nagyszülőket :D

Blog

Amikor itt az idő oviba menni:

Blog

Egy hétközanpi utazás egy tömegközlekedési eszközön:

Blog

Ébresztőre már nincs is szükség:

Blog

És ezért nem kéne apura hagyni a gyerekfelvigyázást:

Blog

0 Tovább

A tehetség és az intelligencia vonzó

Blog

Már réges rég észrevettem magamon azt, hogy ha valamiben kiemelkedően tehetséges egy férfi, akkor hamarabb felfigyelek rá, legyen az festés, zongorázás (vagy bármely más hangszer), írás/költés, éneklés, tánc, humor (mert az is tehetség szerintem) vagy bármi.

Blog

Nem tudom, miért van ez, de például egy átlagos kinézetű férfit lehet, hogy mondjuk nem veszek észre rögtön, de amint meghallom, hogy játszik a zongorán/gitáron stb., rögvest felkelti az érdeklődésemet. Átlalában valahogy velem is így vannak az emberek, legalábbis megtetszem nekik azért, mert mondjuk, szépen rajzolok, vagy szép verseket írok. Ebből levonható a következtetés: A tehetség vonzó!

Talán ezért (is) van, hogy az emberek rajonganak a sztárokért, még azokért is, akik egyébként nem kifejezetten helyesek/szépek, hanem szimplán tehetségesek. Én például Tom Hanks színésszel voltam így, aki akkorát alakított A terminálban és a Forest Gumpban, hogy megszerettem érte. Vagy hasonló kategória számomra Alan Rickman (Piton professzor) is. Ugye, hogy egyik sem egy number one, mégis ha én is egy 50-es nő lennék, inkább őket választanám, mint Antonio Banderast. ;)

Blog

Visszatérve a lényegre, például vannak a férfiak, akiknek jó a humoruk, s ettől máris vonzóbbnak találjuk a a mosolyukat. Vannak nők, akik csodálatosan táncolnak, ettől a férfiak máris nőiesebbnek látják őket. Vannak, akik nagyszerű zenészek vagy rajzolók, emiatt nőnek a szemünkben, mert mi ilyet nem tudunk.

Blog

Én például úgy vagyok vele, hogy szeretek tanulni a másiktól, és becsülöm, ha olyasvalamit tud, amit én nem, amit eltanulhatok tőle, ami miatt felnézhetek rá. S ez nem csupán tehetség, hanem szimplán intelligencia is lehet. Akkor valami különlegeset látok a másikban, aki nem csak egy "átlagos" ember, hanem nagyszerű tudás/tehetség áll mögötte. A valamilyen művészi tevékenység iránt való szenvedély a másikban a mi érdeklődésünket is felkelti.

0 Tovább

Amit a grafikai pályáról tudni szeretnél

Tudom, hogy sok tinédzsernek mennyire nehéz dolga van, amikor próbálják eldönteni, hogy mit is kezdjenek az életükkel, milyen irányba tanuljanak, milyen hivatást válasszanak. Most a számítógépes grafikus lehetőségről fogok beszélni.

Blog

Bármily nagyképűség és bunkóság is, mi, grafikusok sokaktól megkapjuk azt a kritikát, hogy "ezt bárki meg tudja csinálni". Mégis, mikor keresztbe teszem a karom, és azt mondom, "nosza rajta", akkor pár óra/nap elteltével könyörögve jönnek oda, hozzám, hogy nem értik/elrontották, a nyomda rosszul nyomtatta ki/felárat kér a korrekciókért és elúszott egy csomó pénzük. Legszívesebben ilyen helyzetekben csak az illető képébe röhögtem volna, de sajnos nem vagyok ennyire szívtelen, úgyhogy megoldottam a problémát. Minden esetre értékelném, ha mindenki tiszteletben tartaná más ember munkáját és nem kritizálná vagy gondolná azt, hogy azt bárki meg tudja csinálni.

A számítógépes grafikus mint olyan, nem csak arról szól, hogy valaki jól tudjon rajzolni, de már eleve ez is egy fontos adalék ahhoz, hogy az ember kitanulja a szakmát. Kell hozzá szépészeti érzék, tehetség és sok-sok tudás. Több éves képzés során tanítják meg a szakmabelieket a művészettörténettől kezdve az anatómián át a számítógépes programok használatáig mindenre. Emlékszem, amikor anno végeztem, a vizsgán csak egy olyan kérdés volt, amire művészettörténetből ne tudtam volna a választ, és erre igen büszke voltam.

De kezdjük ott, hogy mit is csinál egy számítógépes grafikus:

Azért hangsúlyozom ki, hogy számítógépes, mert ez egy külön szakma, mi nem csak festeni/rajzolni tanulunk meg, hanem kiszolgálni egy nagyvállalat/cég marketing elképzeléseit - grafikailag. Mit csinálunk például? Arculatot cégeknek, logót, levélpapírt, weboldal dizájnt, vagy plakátot, könyvborítót, szórólapot, játékba elemeket, bannereket, kiadványokat, újságokat, termék csomagolásokat, és majdnem minden képi dolgot, amit az interneten látni. Ehhez alapvetően 3-4 programot használunk. 

Blog

Elsőként a Photoshopot, ami a képek szerkesztésére szolgál. Sajnos sok amatőr gondolja azt, hogy őneki ez biztos jobban megy, de én 10 évnyi photoshopolás után is úgy gondolom, hogy van még mit tanulni, és szinte soha nem érni a végére. A programozó kollégák is azt gondolják, hogyha össze tudnak rakni egy honlapot, akkor már megcsinálják a kinézetét is. Ez egyébként nagy hiba, és nem is tudom, miért várják el a munkáltatók, hogy ha valaki grafikus, akkor programozó is legyen és vice versa, merthogy ez két teljesen külön dolog, s míg az egyik amolyan matematikai agyat igényel, a másik inkább művészetit. Tulajdonképpen a rosszullét fog el, amikor egy undorító kinézetű honlappal találom szembe magam. Akik viszont jól tudják használni a programot, azok a fotósok. Szeretem a munkáikat! :)

A másik program az Illustrator (vagy CorelDraw), ezeket ugyanis vektoros programok. Minden grafikai anyagra teendő (minimális mennyiségű) szöveg vagy például logót itt szerkesztünk, mert pixelromlás nélkül bármekkorára nagyíthatóak, és biztos, hogy tökéletesen élesek lesznek a betűk/alakzatok.

A harmadik program végül az InDesign, amit kiadványok szerkesztésére használunk, azaz például szövegtördelésre újságokhoz. Milliószor több lehetőséget tartalmaz, mint egy Word, s annyival nehezebb is boldogulni vele. 

Mindazokat, akik kételkednek a szakmánkban, leültetném ezek elé, és megmondanám, hogy "csak rajta, csináld akkor." Megnézném, hogy mennyire tud odafigyelni a felbontásra (hogy ne legyen elmosódott a végeredmény), a színhelyességre, színmódra (hogy a kék ne lila legyen) és a többi.

Blog

Ahhoz, hogy konkrétabban leírjam a szakmát, szeretnék rávilágítani az örömökre és bosszúságokra. Nagyon szép, hogy egy grafikus azt csinálhatja, amit szeret, ha azonban dédelgetett álmaink vannak arról, hogy ez milyen könnyű, ezeket gyorsan hessegessük el! A legtöbb munkaadó az idegeinkre megy például a szűkös határidőkkel vagy a szubjektivitással. A legnagyobb probléma ezzel van, ugyanis, amíg a grafikusoknak tetszik valami, a munkaadónak nem és vice versa. Vagy, amikor 2-3 megrendelő van, és mindegyiknek más tetszik, és ötvenedjére módosíttatják a terveket, és már sírógörcs közepette elemzed ama mondatukat, hogy "a zöld legyen egy kicsit zöldebb". (WTF?) Vagy amikor hiába próbálsz egy normális logót kérni a megrendelőtől, aminek a felbontása nem a béka feneke alatt van, nagyítható, és add Uram, szerkeszthető! Vagy amikor valami férfiasat szeretnének, de mindenképp igazodjon a terv a rózsaszín logóhoz... Ezek már-már amolyan Mission Impossible feladatok, de az élet kihívásokkal a szép. :)

Blog

Ráadásul még elhelyezkedni is nehéz, ezért nagyon fontos, hogy még az iskola alatt szerezzen az ember gyakorlatot/tapasztalatot. A fizetés sem mondhatnám, hogy csodálatos, legalábbis az első pár években biztos, hogy nem az, amit elvárhatnánk tőle, később viszont szerintem egy kifizetődő szakma - feltéve, hogy addig nem kapunk idegösszeroppanást.

Blog

Vannak, akik vállalkozásszerűen foglakoznak ezzel, viszont ez elég rizikós, kockáztatni, hogy az ember kap -e annyi megrendelést, amiből meg is tud élni, sokan viszont alkalmazottként dolgoznak egy-egy cégnél. Mindkettőnek megvan az előnye és a hátránya, hiszen egyrészt mindenki szeret(ne) a maga ura lenni, másrészt fontos a biztonság /biztos fizetés tudata is.

Mivel dolgozunk? Digitális rajztáblával. Egy egyszerűbb Wacomot már 25 ezerért is lehet kapni. Ez olyan kis tábla, amire ha rajzolunk, megjelenik a számítógép képernyőjén. Ennek már olyan verziója is van, amikor papírra rajzolunk egy speciális tollal, amelyet később a toll kis külön kütyüje digitalizál nekünk. A legjobbaknak CintiQ vagy ahhoz hasonló érintős monitoruk van, amire közvetlenül rajzolhatnak a digitális tollakkal. Ez azonban már több száz ezer forint.

Blog

Blog

0 Tovább
MOST OLVASOM
VÁRHATÓ KÖNYVAJÁNLÓK

Nem feltétlenül ebben a sorrendben:

Pachmann Péter - Misu ​háborúja
Szurovecz Kitti - A ​sokszívű
Gregg Hurwitz - A ​Seholember (Orphan X 2.)
Jodi Picoult - Egyszerű igazság
Charles Martin - Hosszú az út
Shrabani Basu - Viktória ​és Abdul
Sylvain Neuvel - Ébredő ​istenek
Bíró Szabolcs - Szent ​György testvérei (Anjouk 4.)
Joe Abercrombie - Half a War – A hercegnő (Szilánkos-tenger 3.
R. Kelényi Angelika - Bűnös ​örömök városa (Az ártatlan 2.)
R. Kelényi Angelika - A ​francia nő (Az ártatlan 3.)
Fábián Janka - Az angyalos ház és más történetek


KÖNYVEK KATEGÓRIÁK SZERINT
KIKET SZOKTAM OLVASNI
KEDVENCEIM
A folyamatosan frissülő olvasmánylistámat a következő link alatt tekinthetitek meg: OLVASMÁNYLISTA
NAPI IDÉZET

NYOMJ EGY LÁJKOT, HA TETSZIK AZ OLDAL
"Egy könyv, amit már kiolvastál, sosem lesz ugyanaz a könyv, mint amit kézbe vettél."

/David Mitchell/

Én nem veszek könyveket. Én örökbe fogadom őket. :)
A jó könyvvel az a probléma, hogy a végére akarsz érni, de soha nem akarod befejezni.