Facebook Twitter Addthis

Daniel Radcliffe Alan Rickmanről

Mint minden Harry Potter rajongót, engem is megviselt kissé Alan Rickman (Piton professzor) halála - az én személyes kedvencem az első rész óta. Olvasgattam sok interjút tőle, és a barátai/kollégái posztjait, azt hiszem, Daniel (Harry) foglalta össze legjobban Alannel való kapcsolatát. Ezt fordítottam le:

Blog

"Alan Rickman kétségtelenül az egyik legnagyobb színész, akivel valaha dolgoztam. És ő az egyik leglojálisabb és legsegítőbb szándékú ember, akivel valaha találkoztam a filmiparban. Ő olyan bátorító volt velem mind a filmvásznon mind a Harry Potter évek alatt! Egészen biztos vagyok benne, hogy ő eljött, és látott mindent, amit a színpadon csináltam mind Londonban, mind New Yorkban. Pedig nem volt muszáj. Tudom, hogy sok ember van, akik a barátai, sokkal régebb óta, mint én, és ők mind azt mondták "Ha Alant hívod, nem számít, hol van épp, hogy milyen elfoglalt, vagy hogy épp mit csinál, visszaér hozzád egy napon belül."

Az emberek általában összefüggésbe hozzák a színészeket és szerepeiket, szóval meglepő lehet néhány embernek, amikor felfedezik, hogy ellentétben a szigorú (vagy egyenesen ijesztő) szerepekkel, amiket játszott, Alan rendkívüli módon kedves volt, nagylelkű, "önvádló" és vicces.

Mint színész, a felnőttek közül az elsők között volt a Harry Potterből, aki egyenrangúként kezelt és nem gyerekként. Vele dolgozni abban a formálódó években hihetetlenül fontos volt számomra, és továbbviszem magammal a leckéket, amiket tanított nekem az életem hátralévő részében és a karrieremben is. A filmes vásznak és színpadi dobogó mind sokkal szegényebbek s kevesebbek enélkül a nagyszerű színész és ember nélkül."

Blog

0 Tovább

Az internet veszélyeire nem készítjük fel a gyerekeket

Újabban gyakran gondolkodom azon, hogyha egyszer tini korba jut a gyerekem, akkor vajon hogyan kell fogom megtanítani arra, hogy megfelelően használja majd az internetet, mit is mondhatnék neki. Ez a mi generációnknak egy új kihívása, amelyet nekünk kell megoldanunk, hiszen a mi szüleinknek még nem volt ilyen problémája, az én gyerekkoromban még éppencsak elterjedőben volt az otthonokban az internet. Nem tudom, az iskolában mennyire figyelnek oda arra, hogy ne csak a drogelőadásokat pumpálják a gyerekbe, hanem az internetezés veszélyeire és helyes használatára is megtanítsák őket, de a szülőknek kötelességük vigyázni csemetéikre. Az, hogy sok szülőnek fogalma sincs róla, milyen sok baj is történhet, mert nem ért a számítógépekhez/internethez, öreg hiba.

Kezdetnek megemlíteném, hogy nagyon sok jó filmet találtam a témában, amelyek felnyithatják kicsit a szemünket és a tinik szemét.

Disconnected bár egyelőre még csak feliratosan elérhető, az egyik legjobb, amely ráadásul nem csak a gyerekek szemszögéből mutatja be az internet veszélyeit. Példának okáért a csetszobákban ki tudja, kivel beszélget a gyerek, mikor vakrandizik egy pedofillal, vagy akár mi magunk is egy-egy csetszobában milyen személyes információkat szolgáltatunk ki vadidegeneknek. Az interneten akár a bankszámlánkat is lenullázhatják, teljes vagyonunk rámehet. Ugyanakkor ott van a gyermekpornográfia, vagy az internetes zaklatás. Sajnos való igaz, hogy utóbbinak nagyon sok gyerek áldozata lett, például öngyilkosságot kíséreltek meg az internetes zaklatók miatt, akik ne adj Isten kompromittáló képeket tettek közzé róluk a világ számára.

Trust című film pontosan a vakrandikról és egy pedofilról szól.

Az ártatlanság eladó című film pedig a gyermekpornográfiáról, kamu "gyermekmodellkedésről." 

A Cyberbully  avagy erotikus zaklatás pedig az internetes zaklatást, az online támadások, a közösségi oldalon való kommentek hatását a gyerekekre szemlélteti.

És itt fel is soroltam a legfontosabb problémákat. Elsőkörben mondjuk, tizenkét éves gyerekeket nem is igen engednék internetezni, de ha már igen, akkor (idősebbeket is) csak felügyelettel, X időre korlátozva, letiltani a 18 év feletti tartalmakat. Figyelni az előzményeket. Közösségi oldalakon ne regisztráljon, amíg nem tölti be az ajánlott kort, hiszen az nem véletlenül van kitalálva. Hányszor látok én is olyan posztot akaratlanul is Facebookon, amibe ha belegondolok, Úristen, ha egy gyerek ezt látja... (Példának okáért egyszer egy megkínzott halottat ábrázolt a kép, aki asszem, valamilyen terrorista volt. Ami engem zavart, hogy nem akarok halottat látni a Facebookon semmilyen formában, nem érdekel ki vagy mi az, mit csinált és miért. Mikor jelentettem a képet, a Facebook "nem talált benne semmi kivetnivalót", nem törölték a képet. Tegyük fel, XY gyerek egyik felnőtt ismerőse lájkolja ezt a képet, és az máris megjelenik a gyerek üzenőfalán, és máris olyasmit lát, amit nem kéne.) Akiknek vannak gyerekismerősei Facebookon, azoknak ezért is kéne odafigyelnie arra, hogy mit lájkolgatnak/osztanak meg!!!

De például fontos az is, hogy ne közöljenek a tinik nyilvánosan mindent, csak az ismerőseikkel. Ide vonatkoznak a profilképek, személyesinformációk, de még a posztok is. Ne közöljenek agyatlanul mindent magukról, rengeteg képet, ne adj Isten, félmeztelen képet, bikinis képet, mert könnyen áldozattá válhatnak. Ami egyszer felkerül az internetre, az ott is marad!!! NE fogadjanak el minden ismerősnek jelölést. Csak és kizárólag a személyes ismerőseiket igazolják vissza. Ez időközönkét ellenőrizzük! Így vélhetőleg legalább ott nem lépnek kapcsolatba pedofilokkal.

És ha már itt tartunk, a csetszobákba sem engedném a gyereket, ha már valaki mégis engedi, vagy ha nem, akkor is, a szülő magyarázza el és értesse meg ennek veszélyeit, ha ő sem ismeri, mert nem járatos a számítástechnikában, akkor nézzen utána!!!

TÉVES az a feltételezés, hogy elég csak otthon lekorlátozni a netet, és kész, vagy a "gyereknek úgysincs gépe".... Az iskolában van gép, netkávézóban van gép, a haverjának/barátjának van gép, az okostelefonon van net, BÁRHOL hozzájuthat olyan információkhoz, keveredhet olyan bajba, amellyel nem számoltunk. A felvilágosítás mindenképpen fontos.

És nem utolsósorban, tanítsuk meg a gyereket arra, hogy ne a gép előtt élje az életét.

 
0 Tovább

Néhány kérdés, ami segít lezárni a múlt évet, és megtervezni a jövőt

Blog

A Yearcompass oldaláról letölthető Éviránytű segítségével kreatív módon összefoglalhatjuk tavalyi évünket - amely később segítségül szolgálhat a tervezésben vagy változtatásban -, így mintegy félig-meddig naplószerűen kiadjuk magunkból az elmúlt év nehézségeit, megpróbáltatásait, erőt gyűjtve a következő évre. 2016 megtervezésénél pedig elérhető célokat tűzhetünk ki magunk elé, amelyet, ha évközben el is felejtenénk, le is mondanánk róla, ez a kis füzet emlékeztet majd minket arra, hogy miért és mit szeretnénk megvalósítani, s talán egy kis erőt is ad az előre megfogalmazott személyes kis üzenetünk jövőbeli énünknek. 

Blog

Szerintem ez egy nagyon kreatív dolog, s biztos, hogy én is ki fogom tölteni, már csak azért is, mert elég sok és jelentős változás történt tavaly az életemben, és remélem, hogy a jövő év valamivel stabilabban és megtervezettebben alakul majd, és vannak is terveim, amelyeket meg szeretnék valósítani. Példának okáért a tavalyi évben a párkapcsolati változáson kívül költöztem is, életmódot változtattam, elkezdtem a jelnyelvet tanulni, míg idén szeretném középszintre fejleszteni a jelnyelvtudásom, letenni a jogosítványt, összespórolni egy használt kocsira és félretenni lakásvásárlásra. A magánéleti céljaimról csak a füzetbe írok majd. :)

Biztos, hogy jó ez a kis füzet azoknak, akiket nyomazt a tavalyi év valami miatt, és nehezen tudnak megszabadulni a gondolatoktól, amelyek gyötrik őket, ráadásul nem is napló/blogírós típusú emberek (akik pedig ily módon könnyen megszabadulnak problémáiktól, mert a kreatív embereknek könnyebb, még azoknak is, akik rajzolással engedik el a múltat). A jövőbeli terveket általában a legtöbb ember irreálisan képzeli el, megvalósíthatatlan terveket tűz ki maga elé, de ez a füzet segít, hogy a földön maradjunk és lépésről lépésre haladjunk. Ha rosszabb kedvünkben vagyunk, elővesszük, megnézzük, hogy mennyi mindenen is mentünk már tavaly keresztül, azokat is túléltük, akkor is sokat tanultunk és nem zuhantunk össze, az idei évvel is megbírkózunk, erőt ad ahhoz, hogy folytassuk az utat, amelyet kitűztünk magunk elé.

Egyébként azoknak az embereknek, akik tényleg sokat agyalnak, a környezetük meg már esetleg unja a folyamatos problémázgatásukat (én is kicsit ilyen vagyok), tényleg tiszta szívvel ajánlom az írást, mert higgyétek el, megkönnyebbülés, ha kiírjátok magatokból a gondokat. Komolyan!

Blog

A kis könyv letölthető innen:

http://yearcompass.com/

0 Tovább

Budapesten vagy sem...

Fél éve, mióta hazaköltöztem szülővárosomba Budapestről - ahol hat évig éltem -, gyakran foglalkoztat a gondolat, hogy végül is melyik városban kellene véglegesen megállapodnom. Lassan idejének tartanám a saját ház vásárlását, mondjuk, 1-2 éven belül, de még mindig nem tudom, hogy melyik is lenne az ideális a döntés.

Blog

A problémám az, hogy mindkettő mellett és ellen is szólnak érvek, amelyek nagyjából kiegyenlítik egymást. Én nem az a típusú nő vagyok, aki folyton csak bulizna, és másról sem tud beszélni, csak a fővárosról, és nem minősítem le "vidéknek" drága szülővárosomat vagy bármely más nagyobb várost, hanem inkább értékelem annak sajátosságait, például a nyugodtságot.

Amikor az ember már huzamosabb ideig él Budapesten, megismeri annak nem csak jó tulajdonságait, hanem árnyoldalát is. Nagyszerű benne, hogy sok a munkalehetőség, itt azonban nehezebb jólfizető munkát találni. De hogy egészen őszinte legyen, én amikor Budapestre költöztem, évekig utáltam, sőt gyűlöltem, s csak a végefelé kezdtem el egyáltalán valamicskét is megkedvelni. Ki nem állhattam a zsúfoltságot, az emberek tömkelegét az utcán, akik ráadásul már bocsánat, de többnyire figyelmetlenek, rohannak és még bunkók is, fellöknek, neked mennek és ritkán ismerik a kedves szó jelentését. Ebben azért vagyok annyira biztos, mert mikor már én is évek óta Pesten éltem, megfigyelhettem magamon azt, hogy mikor ott voltam, mennyire más ember voltam, mint mikor hazalátogattam a kisvárosba. Itthon (mert most ez az itthonom, a "vidék") sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb, boldogabb és kedvesebb voltam, és azt láttam, hogy az emberek is így viszonyulnak hozzám. Mivel nem vesz el az emberek életéből annyit például az az utálatos (koszos, büdös, zsúfolt, undorító) tömetközlekedés, így az embereknek egymásra is több idejük van, például beszélgetni addig ismeretlenekkel, ismerkedni a kosárpályán, játszótéren, futás közben az erdőben, és új barátokat szerezni.

Blog

Míg Budapesten - már csak a túlélés szempontjából is (és ne mondjátok, hogy ez túlzás, amikor ott mindennapos a megkéselés és a többi) -, egyből a rosszat feltételezzük a másikról, a kérdezőről. Mondjuk, ott többnyire csak kéregető hajléktalanok vagy eltévedt emberek szólítják le az embert, ott biztos, hogy nem mertem vészhelyzetben zsebkendőt kérni bárkitől is, míg itthon azért ez nem jelent gondot - egy kisebb városban. 

Vagy beszéljünk például a fogadtatásról. Nem szeretem a pesti embereket. Egyszerűen azért, mert ők sem szeretik a "vidékieket". Előítéleteik vannak a Pestre költöző kisvárosiakkal szemben, sőt, egyszer egy olyan felháborító kommentáradatot is olvastam, amitől kb. hányingerem lett, melynek folytán a pestiek szidták a vidékieket, hogy minek mennek fel, csak "elveszik tőlük a munkát". Ezzel szemben a "vidéki" azzal érvelt, hogy csak azért neki nem kell éhenhalnia, mert nem ott született, ráadásul kevés sznob pesti vállal el takarítói munkát. Ez olyasmi, mint amikor egy magyar külföldre megy. A franciáknál és sok más helyen bevándorlók végzik az aljamunkát. Magyarán, nem kedvelem a pestieket (a tőzsgyökereseket legalábbis - és tisztelet a kivételnek), azt hiszik, hogy lenézhetik a többi embert, hogy ők mennyivel jobbak, nagyképűek és beképzeltek, főleg a nagyvállalkozók, de ha megtudják, hogy jön egy NAV ellenőrzés, rögtön a gatyájukba csinálnak félvén a következményektől. Gratulálok az ilyen életválasztáshoz, én nem ezt szeretném.

Blog

Félek a pesti bűnözésektől is, főleg a mostani - nem fejteném ki, milyen migráns - helyzetben. Nincs kedvem órákat tömegközlekedni, mikor máshol tíz perc alatt is elérhető egy munkahely, Budapesten néha csak a munkahelyre 2 órába is telik odaérni, holott az idő pénz, és mindazt az időt a szeretteimmel is tölthetném - vagy bármi mással. Félek, hogy milyen lenne ott felnevelni egy gyereket. Folyton félteném, nem merném egyedül elengedni szinte sehova, amíg nem elég nagy (de még akkor is félteném, hogy kirabolják vagy rossz társaságba keveredik, rájön a bulimánia és drogozni kezd) és még több időm menne el az iskolába vagy oviba furikázással. Mindez ideálisan egy kisvárosban úgy működik, hogy egy jó iskola is gyalog vagy pár perc busszal megközelíthető, az óvodába elég átsétálni, és nem féltem a gyerekeimet átengedni a barátaihoz a szomszéd lépcsőház valamelyikébe. Tudnám, hogy biztonságban van, ha elengedem nagyobb korában, mert persze bajok itt is történhetnek, de jóval kisebb a valószínűsége. Tudnám, hogy itt kedvesebb emberek között nevelkedne, és a nagyképűség helyett az emberszeretetet és az illemet sajátítaná el.

Blog

Arról nem is beszélve, hogy itt olcsóbbak az ingatlanok. Itt laknak a szülők és ez nyilván sok segítséget jelentene, mikor gyerekeim lesznek, arról nem is beszélve, hogy mi lesz, amikor nekik lesz szükségük segítségre.

Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy ott könnyebb a megélhetés, ha a jövőben bármi is történik. Hogy ott, ha az ember szórakozásra vágyik, több a lehetőség - bár, mint mondtam, én az a nyugis típus vagyok, akinek egy wellnes többet ér és nem érdekelnek a partik vagy a pubok stb... Többre értékelek egy teaházat. És ha kedvességet meg egyéb normális értékeket nem is tanul meg az ember Pesten, de túlélni, letarolni a többit és kiállni magáért igen. Nem tudom, melyik a jobb, szerintem az első típusú ember boldogabb, a második meg esetleg többre viszi - boldogtalanul, karrieristán és már azt sem tudja a sok villamoszajtól, hogy mi az a csönd. A végén mégis lehet, hogy az lesz a logikus döntés?

0 Tovább

Vicces grafikák a terhességről és anyaságról

Line Severinsen, egy kétgyermekes anyuka és grafikus. Imádom nézni a rajzait, mert mért egy stresszes napon is megmosolyogtatnak például a terhességről vagy a friss anyák nehézségeiről készült rajzai - látogassátok meg a Line oldalát is: http://www.kosogkaos.no/

Blog

Blog

Blog

Blog

Blog

Blog

Hogyan is kéne etetni az újszülöttet segítség. :)

Blog

Aztán nagy cicik probléma. :)

Blog

Amikor a dokit többször látogatjuk lassan, mint a nagyszülőket :D

Blog

Amikor itt az idő oviba menni:

Blog

Egy hétközanpi utazás egy tömegközlekedési eszközön:

Blog

Ébresztőre már nincs is szükség:

Blog

És ezért nem kéne apura hagyni a gyerekfelvigyázást:

Blog

0 Tovább

A tehetség és az intelligencia vonzó

Blog

Már réges rég észrevettem magamon azt, hogy ha valamiben kiemelkedően tehetséges egy férfi, akkor hamarabb felfigyelek rá, legyen az festés, zongorázás (vagy bármely más hangszer), írás/költés, éneklés, tánc, humor (mert az is tehetség szerintem) vagy bármi.

Blog

Nem tudom, miért van ez, de például egy átlagos kinézetű férfit lehet, hogy mondjuk nem veszek észre rögtön, de amint meghallom, hogy játszik a zongorán/gitáron stb., rögvest felkelti az érdeklődésemet. Átlalában valahogy velem is így vannak az emberek, legalábbis megtetszem nekik azért, mert mondjuk, szépen rajzolok, vagy szép verseket írok. Ebből levonható a következtetés: A tehetség vonzó!

Talán ezért (is) van, hogy az emberek rajonganak a sztárokért, még azokért is, akik egyébként nem kifejezetten helyesek/szépek, hanem szimplán tehetségesek. Én például Tom Hanks színésszel voltam így, aki akkorát alakított A terminálban és a Forest Gumpban, hogy megszerettem érte. Vagy hasonló kategória számomra Alan Rickman (Piton professzor) is. Ugye, hogy egyik sem egy number one, mégis ha én is egy 50-es nő lennék, inkább őket választanám, mint Antonio Banderast. ;)

Blog

Visszatérve a lényegre, például vannak a férfiak, akiknek jó a humoruk, s ettől máris vonzóbbnak találjuk a a mosolyukat. Vannak nők, akik csodálatosan táncolnak, ettől a férfiak máris nőiesebbnek látják őket. Vannak, akik nagyszerű zenészek vagy rajzolók, emiatt nőnek a szemünkben, mert mi ilyet nem tudunk.

Blog

Én például úgy vagyok vele, hogy szeretek tanulni a másiktól, és becsülöm, ha olyasvalamit tud, amit én nem, amit eltanulhatok tőle, ami miatt felnézhetek rá. S ez nem csupán tehetség, hanem szimplán intelligencia is lehet. Akkor valami különlegeset látok a másikban, aki nem csak egy "átlagos" ember, hanem nagyszerű tudás/tehetség áll mögötte. A valamilyen művészi tevékenység iránt való szenvedély a másikban a mi érdeklődésünket is felkelti.

0 Tovább

Amit a grafikai pályáról tudni szeretnél

Tudom, hogy sok tinédzsernek mennyire nehéz dolga van, amikor próbálják eldönteni, hogy mit is kezdjenek az életükkel, milyen irányba tanuljanak, milyen hivatást válasszanak. Most a számítógépes grafikus lehetőségről fogok beszélni.

Blog

Bármily nagyképűség és bunkóság is, mi, grafikusok sokaktól megkapjuk azt a kritikát, hogy "ezt bárki meg tudja csinálni". Mégis, mikor keresztbe teszem a karom, és azt mondom, "nosza rajta", akkor pár óra/nap elteltével könyörögve jönnek oda, hozzám, hogy nem értik/elrontották, a nyomda rosszul nyomtatta ki/felárat kér a korrekciókért és elúszott egy csomó pénzük. Legszívesebben ilyen helyzetekben csak az illető képébe röhögtem volna, de sajnos nem vagyok ennyire szívtelen, úgyhogy megoldottam a problémát. Minden esetre értékelném, ha mindenki tiszteletben tartaná más ember munkáját és nem kritizálná vagy gondolná azt, hogy azt bárki meg tudja csinálni.

A számítógépes grafikus mint olyan, nem csak arról szól, hogy valaki jól tudjon rajzolni, de már eleve ez is egy fontos adalék ahhoz, hogy az ember kitanulja a szakmát. Kell hozzá szépészeti érzék, tehetség és sok-sok tudás. Több éves képzés során tanítják meg a szakmabelieket a művészettörténettől kezdve az anatómián át a számítógépes programok használatáig mindenre. Emlékszem, amikor anno végeztem, a vizsgán csak egy olyan kérdés volt, amire művészettörténetből ne tudtam volna a választ, és erre igen büszke voltam.

De kezdjük ott, hogy mit is csinál egy számítógépes grafikus:

Azért hangsúlyozom ki, hogy számítógépes, mert ez egy külön szakma, mi nem csak festeni/rajzolni tanulunk meg, hanem kiszolgálni egy nagyvállalat/cég marketing elképzeléseit - grafikailag. Mit csinálunk például? Arculatot cégeknek, logót, levélpapírt, weboldal dizájnt, vagy plakátot, könyvborítót, szórólapot, játékba elemeket, bannereket, kiadványokat, újságokat, termék csomagolásokat, és majdnem minden képi dolgot, amit az interneten látni. Ehhez alapvetően 3-4 programot használunk. 

Blog

Elsőként a Photoshopot, ami a képek szerkesztésére szolgál. Sajnos sok amatőr gondolja azt, hogy őneki ez biztos jobban megy, de én 10 évnyi photoshopolás után is úgy gondolom, hogy van még mit tanulni, és szinte soha nem érni a végére. A programozó kollégák is azt gondolják, hogyha össze tudnak rakni egy honlapot, akkor már megcsinálják a kinézetét is. Ez egyébként nagy hiba, és nem is tudom, miért várják el a munkáltatók, hogy ha valaki grafikus, akkor programozó is legyen és vice versa, merthogy ez két teljesen külön dolog, s míg az egyik amolyan matematikai agyat igényel, a másik inkább művészetit. Tulajdonképpen a rosszullét fog el, amikor egy undorító kinézetű honlappal találom szembe magam. Akik viszont jól tudják használni a programot, azok a fotósok. Szeretem a munkáikat! :)

A másik program az Illustrator (vagy CorelDraw), ezeket ugyanis vektoros programok. Minden grafikai anyagra teendő (minimális mennyiségű) szöveg vagy például logót itt szerkesztünk, mert pixelromlás nélkül bármekkorára nagyíthatóak, és biztos, hogy tökéletesen élesek lesznek a betűk/alakzatok.

A harmadik program végül az InDesign, amit kiadványok szerkesztésére használunk, azaz például szövegtördelésre újságokhoz. Milliószor több lehetőséget tartalmaz, mint egy Word, s annyival nehezebb is boldogulni vele. 

Mindazokat, akik kételkednek a szakmánkban, leültetném ezek elé, és megmondanám, hogy "csak rajta, csináld akkor." Megnézném, hogy mennyire tud odafigyelni a felbontásra (hogy ne legyen elmosódott a végeredmény), a színhelyességre, színmódra (hogy a kék ne lila legyen) és a többi.

Blog

Ahhoz, hogy konkrétabban leírjam a szakmát, szeretnék rávilágítani az örömökre és bosszúságokra. Nagyon szép, hogy egy grafikus azt csinálhatja, amit szeret, ha azonban dédelgetett álmaink vannak arról, hogy ez milyen könnyű, ezeket gyorsan hessegessük el! A legtöbb munkaadó az idegeinkre megy például a szűkös határidőkkel vagy a szubjektivitással. A legnagyobb probléma ezzel van, ugyanis, amíg a grafikusoknak tetszik valami, a munkaadónak nem és vice versa. Vagy, amikor 2-3 megrendelő van, és mindegyiknek más tetszik, és ötvenedjére módosíttatják a terveket, és már sírógörcs közepette elemzed ama mondatukat, hogy "a zöld legyen egy kicsit zöldebb". (WTF?) Vagy amikor hiába próbálsz egy normális logót kérni a megrendelőtől, aminek a felbontása nem a béka feneke alatt van, nagyítható, és add Uram, szerkeszthető! Vagy amikor valami férfiasat szeretnének, de mindenképp igazodjon a terv a rózsaszín logóhoz... Ezek már-már amolyan Mission Impossible feladatok, de az élet kihívásokkal a szép. :)

Blog

Ráadásul még elhelyezkedni is nehéz, ezért nagyon fontos, hogy még az iskola alatt szerezzen az ember gyakorlatot/tapasztalatot. A fizetés sem mondhatnám, hogy csodálatos, legalábbis az első pár években biztos, hogy nem az, amit elvárhatnánk tőle, később viszont szerintem egy kifizetődő szakma - feltéve, hogy addig nem kapunk idegösszeroppanást.

Blog

Vannak, akik vállalkozásszerűen foglakoznak ezzel, viszont ez elég rizikós, kockáztatni, hogy az ember kap -e annyi megrendelést, amiből meg is tud élni, sokan viszont alkalmazottként dolgoznak egy-egy cégnél. Mindkettőnek megvan az előnye és a hátránya, hiszen egyrészt mindenki szeret(ne) a maga ura lenni, másrészt fontos a biztonság /biztos fizetés tudata is.

Mivel dolgozunk? Digitális rajztáblával. Egy egyszerűbb Wacomot már 25 ezerért is lehet kapni. Ez olyan kis tábla, amire ha rajzolunk, megjelenik a számítógép képernyőjén. Ennek már olyan verziója is van, amikor papírra rajzolunk egy speciális tollal, amelyet később a toll kis külön kütyüje digitalizál nekünk. A legjobbaknak CintiQ vagy ahhoz hasonló érintős monitoruk van, amire közvetlenül rajzolhatnak a digitális tollakkal. Ez azonban már több száz ezer forint.

Blog

Blog

0 Tovább

Meg kell tanulni végre, hogy csak magadra számíthatsz

Blog

Egészen őszintén egy ideje már halogatom ezt a posztot, sőt rég nem írtam már, csak mindig beállítottam előre az írásaim kiposztolódásainak időpontját. Ma éppen az jár a fejemben, hogy öregszem. Nem azért, mintha olyan nagyon koros lennék, de miután több őszhajszálat felfedeztem, (sebaj, legalább farsangkor lehetek Vadóc az X-menből vagy Szörnyella de Frász), egy-egy fáradtabb nap után pedig komolyan úgy érzem, hogy saját magam tíz évvel idősebb kiadása néz vissza a tükörből, ráadásul a fiatalos édesanyámat elnézve néha úgy érzem, már-már egykorúak vagyunk.

Blog

Erre még csak rátett a lapáttal, amikor tegnap reggel úgy ébredtem, hogy majd leszakadt a hátam.. Konkrétan valahol a farcsont környékén indul a fájdalom végig a csípőben, amitől érdekesen járok, nagyjából egy idióta és egy hetvenéves közti átmenet, ahogy festhetek, vagy mint egy ékes bizonyítéka a Darwin elméletnek - a lassan felegyenesedő ember (nem, nem arra gondoltam, hogy majom vagyok) Két ünnep közöttig semmikép nem tudok elmenekülni az orvoshoz, úgyhogy csak remélni tudom, hogy koravénségem ellenére a hátfájás csak előkóstoló az öregségből és semminek sem a súlyosabb előjele. Tulajdonképpen abban reménykedem, hogy majd hirtelen elmúlik... Még az a szerencsém, hogy itthonról dolgozom, így ma csak a székemig kellett elvánszorogni meg néha a konyhába.

Blog

Amiről most viszont írni akartam, hogy nem tudom, nálatok hány éves korotokban tudatosult, vagy tudatosult -e már egyáltalán, hogy az életben komolyan csak saját magunra számthatunk. Nekem a megvilágosodás egy kiadós veszekedés után jött a zuhany alatt, és rá kellett jönnöm, hogy tök sok időt pocsékoltam el az életemből csak azért, mert úgy gondoltam, az életemet nem egyedül kell megoldanom, hanem majd jön a Nagy Ő, vagy mit tudom én. Pedig egy idő után már sem a szülőkre nem számíthatunk (nem azért, mert nem akarnak segíteni, hanem mert már akkor nem tudnak), sem a testvérekre (mert már saját családjuk van), de még abba az álomképzetbe sem szabad ringatnunk magunkat, hogy na, de majd egyszer jön a Szőke Herceg, és akkor majd bumm, együtt veszünk házat, összeköltözünk, együtt mennyivel jobb lesz. Ezzel csak két probléma van, egyrészt, hogy a szőke herceg nem létezik (kár, hogy pedig ezt neveljük a lányainkba) (ja, és Vilmos herceg most nem erre a lapra tartozik, amúgy is már házas családapa), másrészt, a férfiak inkább menekülnek a elkötleződéstől vagy attól, hogy valaki komolyan számítson rájuk, hanem nekünk magunknak kell megállni a lábunkon. Ezt azért is jó, ha mihamarabb tudatosítjuk magunkban, mert ha nem, hogy a szőke herceg, de még egy barna udvaribolond se jön, akkor aztán tényleg "forever alone", azaz örökké egyedül kell megoldani a problémáinkat/ az életben elképzelt nagy terveket. Gondolok itt most arra, hogy ha több eszem lett volna, akkor már 18-20 évesen nyitottam volna pl. lakástakarék kasszát, vagy félre tettem volna (mondjuk, nem költöztem volna el olyan hamar otthonról), és akkor máris sokkal előrébb tartanék az életben. Nagyra becsülöm pl. egyik barátnőmet, aki nem vár senkire, aki megmenti, akivel majd összeköti az életét, hanem mindent szépen verítékkel megteremt magának, aztán a díszítő elem (a pasi) vagy jön, vagy nem jön. Persze ez most elég cinikusan hangzott és biztos van férfi, akire lehet számítani, meg szereti a megmentőt játszani, és rögtön felelősségteljesen tud ő is gondolni a gyerekvállalásra, lakásra való pénzfélretételre, meg miegymás, sőt, még a lelki gondjainkat is meghallgatja és még az ágyban is jó (van ilyen kombináció?)... jó, feltételezem, hogy van ilyen, nehogy férfi olvasóim akik amúgy sem kedvelnek kifejezetten még jobban megutáljanak ;), de az csak nekünk a jó, ha nem számítunk rájuk. Azt hiszem, ezt jó lenne mindenkinek minél hamarabb megtanulnia, mert akkor már a várakozási idő alatt is sokkal előrébb viszi az életét.

Ha mindig csak várunk a tökéletes személyre/időre, akkor sosem haladunk egyről a kettőre.

Blog

Remélem, most hogy konstatáltam ezt, nekem is sikerül alkalmaznom az életben.

0 Tovább

36 kérdés a szerelemhez

Blog

A New York Times-nál jelent meg anno egy cikk 36 kérdésről, amelyet állítólag, ha a randizó felek feltesznek egymásnak, szerelem alakul ki köztük. Ezt a kísérletet többen is letesztelték, és sokan igaznak találták, köztük én is. A mostani párommal ugyanis anno a második vagy harmadik randin "töltöttük ki" a tesztet, és mindketten nagyon érdekesnek találtuk. Nálunk minden esetre működött. :) A teszt szerintem azért jó, mert olyan kérdéseket rejt, amik lehet, hogy egyébként nem jutnak eszünkbe, hogy feltegyük a másiknak, mégis fontosak egymás megismerésében. Ha ebben a sorrendben tesszük fel őket, és betartjuk az írottakat, akkor nagyon hamar intim hangulatba kerülünk, ugyanis a randizó illetők ennek segítségével jobban megnyílnak egymás előtt, mint egyébként tennék.

Fontos, hogy nyugodt körülmények között tegyük fel ezeket a kérdéseket és legyen rá időnk. Mi például egy erdei séta alkalmával kezdtük el, később pedig egy kávé közben folytattuk a tesztet. A New York Times tesztelője még azt a gyakorlatot ajánlja az egész végére, hogy a pár négy percig nézzen egymás szemébe, anélkül, hogy bármelyik fél elkapná a tekintetét. Ez biztos zavarba ejtő, de mégis feléleszti a kémiát.

Blog

És akkor jöjjön a 36 kérdés:

  1. Ha a világon bárkit választhatnál, kit hívnál meg vacsoravendégnek?
  2. Szeretnél híres lenni? Hogyan?
  3. Volt már olyan, hogy egy telefonbeszélgetés előtt elpróbáltad, hogy mit fogsz mondani? Miért?
  4. Számodra miből állna egy „tökéletes” nap?
  5. Mikor énekeltél utoljára magadnak? És mikor valaki másnak?
  6. Ha 90 évig élhetnél, és életed utolsó 60 évére megőrizhetnéd egy 30 éves szellemi képességeit vagy testét, melyiket választanád?
  7. Van valami titkos megérzésed arról, hogy hogyan fogsz meghalni?
  8. Mondj három dolgot, amiről úgy tűnik, hogy közös benned és a partneredben!
  9. Miért vagy a leghálásabb az életben?
  10. Ha megváltoztathatnál valamit abban, hogy hogyan neveltek fel, mit változtatnál meg?
  11. Meséld el a partnerednek életed történetét négy percben, olyan részletesen, ahogy csak belefér!
  12. Ha választhatnál, hogy holnap reggeltől legyen egy új tulajdonságod vagy képességed, mit szeretnél?
  13. Ha egy kristálygömbből megtudhatnád az igazságot magadról, az életedről, a jövődről vagy bármi másról, mit szeretnél tudni?
  14. Van olyasmi, amiről régóta álmodozol már, hogy egyszer megcsinálod? Miért nem csináltad még meg?
  15. Mi életed legnagyobb teljesítménye?
  16. Mi a legnagyobb érték számodra egy barátságban?
  17. Mi életed legszebb emléke?
  18. Mi életed legrosszabb emléke?
  19. Ha most megtudnád, hogy egy év múlva meghalsz, változtatnál valamit az életeden? Miért?
  20. Mit jelent számodra a barátság?
  21. Milyen szerepet játszanak az életedben a szerelem és az érzelmek?
  22. Felváltva nevezzétek meg egy-egy jó tulajdonságát a másiknak! Összesen ötig jussatok el!
  23. Mennyire szoros és meghitt a kapcsolatod a családoddal? Szerinted boldogabb gyerekkorod volt, mint az emberek többségének?
  24. Milyen a kapcsolatod édesanyáddal?
  25. Mondjatok három olyan igaz állítást, ami úgy kezdődik, hogy „mi mind a ketten...”! Példa: „mi mind a ketten úgy érezzük most, hogy...”
  26. Fejezd be ezt a mondatot: „bár lenne valaki, akivel megoszthatnám...”!
  27. Ha partnerednek közeli barátjává válnál, mondd el, mit kéne neki tudnia rólad!
  28. Mondd el partnerednek, hogy mit szeretsz benne, de egészen őszintén, olyan dolgokat is felsorolva, amiket az ember nem szokott egy ismeretlennek mondani!
  29. Meséld el a másiknak életed legkínosabb pillanatának történetét!
  30. Mikor látott utoljára valaki sírni téged? És mikor sírtál utoljára egyedül?
  31. Mondj valamit a partnereddel kapcsolatban, amit már most szeretsz benne!
  32. Mi az, ami olyan komoly dolog, hogy nem szabad vele viccelni, már ha egyáltalán vannak ilyen dolgok?
  33. Ha ma éjszaka meghalnál úgy, hogy addig már nem is kommunikálhatsz többet egyáltalán senkivel, mivel kapcsolatban sajnálnád a legjobban, hogy nem mondtad el valakinek? És miért nem mondtad el még ezt neki sosem?
  34. Kigyullad a házad és benne minden tulajdonod. Kimentetted már a szeretteidet és háziállataidat, de már csak egyvalamiért tudsz visszarohanni, hogy kimentsd. Mi lenne az? Miért?
  35. Családtagjaid közül kinek a halálát lenne a legnehezebb feldolgoznod? Miért?
  36. Mondd el egy személyes problémádat, és kérd a partnered tanácsát, hogy ő hogyan oldaná meg! Aztán kérd meg a partnered, hogy azt is mondja meg, hogy szerinte benned milyen érzések lehetnek ezzel a kiválasztott problémával kapcsolatban!

És ne felejtsétek el a 4 percig egymás szemébe nézni! Állítsátok be a telefont, hogy jelezzen nektek, ha lejárt az idő. :)

0 Tovább

Pokoli randik avagy hogyan kell(ene) udvarolni egy lánynak?

Bevallom, nem egy félresikerült randin vagyok már túl. Ami akkor szinte már pokoli volt, kicsivel utána már röhögő görccsel küszködve meséltem róla, utólag pedig "ezt nem hiszem el" hitetlenkedéssel emlékezem vissza a történtekre. Nem tudom, miért olyan nagyon nehéz egy pasinak összehozni egy normális randit (szerencsére aztán volt, akinek összejött a dolog), de most elmesélek néhány sztorit, hogy miket is rontottak el a fiúk, avagy mit és hogyan kellett volna csinálniuk ahhoz, hogy őket válasszam. ;)

Blog

Az első és egyben egyik legrosszabb delikvens az első fél óráig viszonylag normálisan viselkedett, és már kezdtem azt hinni, hogy jól is végződhet a dolog. Tudni kell, hogy nekem az az egy szabályom van, hogy én nem csókolózom az első randin. Mert megadtam jó pár srácnak az esélyt, mégsem szerettem volna mindegyikkel smárolni. Nyilvánvalóan ha már a második randiba is belemegyek, akkor már alakul valami vonzódás, és nem véletlenül mondtam rá igent. :) Tehát ennek az első srácnak is már az elején mondtam, hogy csókkal ne próbálkozzon, csak ismerjük meg egymást. Eleinte úgy tűnt, hogy megértette, de aztán egy séta folytán mégis megpróbálkozott vele. Semmi baj, gondoltam, elmondtam neki még egyszer, hogy nem szeretném… Alig telt el pár perc, mikor újra megpróbálta, majd mikor elhúzódtam, még egyszer, és gyakorlatilag minden egyes zebránál, aminél pirosat kaptunk. Szerencsétlenségemre azon a részen ez pont sokszor előfordult… Miután rájöttem, hogy akárhányszor magyarázom el neki a dolgot, nem fogja megérteni, megpróbáltam mihamarabb kereket oldani, mert komolyan kezdtem félni tőle… Sajnos hiába hivatkoztam különféle (átlátszó) dolgokra, mégis hazáig kísért, és miután elköszöntem tőle a "meglátjuk majd" fogunk -e még találkozni zárómondattal, valahogy megint nem bírta megállni, hogy ne próbáljon meg lerohanni… Mondanom sem kell, hogy ezek után szinte menekült vadként léptem el tőle, és nem fogjátok elhinni, de még a ház elé tartva is visszahúzott és vagy tizenharmadszorra is megpróbált lesmárolni. Utána interneten és telefonon is alig tudtam levakarni, még azután se, hogy közöltem vele, hogy ennek így nem lesz folytatása, mert annyira nyomulós volt, hogy egyáltalán nem vette figyelembe azt, hogy én mit szeretnék. Ezek után egy ideig hanyagoltam ezt a randi dolgot…

Blog

A következő vállalkozó egy fiatal srác volt, akivel a belvárosban találkoztam. Úgy gondoltam, hogy esetleg beülünk valahova egy kávéra, ilyen téren nincsenek nagy elvárásaim, hogy rögtön vacsora vagy valami, de szerintem egy kávé vagy napközben fagyi nem egy nagy was ist das. Tévedtem. Kezdjük ott, hogy mikor találkoztunk, legalább megkérdeztem, hogy elmegyünk -e a sétáló felé, mert ott legalább lehet nézelődni, de azt a választ kaptam, hogy "ott nagy a tömeg", úgyhogy üljünk le inkább egy padra a parkban. Ebből mondjuk, már tudtam, hogy itt semmiféle kávé nem lesz, hanem csak padon ücsörgős beszélgetés, ráadásul nem igazán értettem, hogy milyen tömegről beszél, mert mivel nem Budapesten lakom (már), így a sétálón alig lézengett 10 ember… Ezek után kb. egy órán keresztül hallgattam a srácot, amint azt ecseteli, hogy ebben a városban milyen "kurvák" a nők, és, hogy ő Pestre szeretne költözni, ha már úgyis ott éltem, meséljem el neki, milyenek az ottani nők… Na, gondoltam magamban, neki aztán biztosan nem való Budapest, ha tíz embert már tömegként emleget. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de engem nem kifejezetten vett le a lábamról ezzel a kurvás általánosítással, ráadásul akkor minek találkozott egyáltalán velem, ha szerinte minden itteni lány olyan. Megjegyzem, a legkevésbé sem tartozom a züllött életvitelű lányok közé, sokkal inkább a konzervatív családcentrikus típus vagyok… Miután annyira nem jutottunk közös nevezőre, én tulajdonképpen nem is beszéltem, csak végighallgattam a siralmait, egyik pillanatban hirtelen csak felpattant, és mondta, hogy neki most már mennie kell, mert másnap korán kezd. Gondoltam, megkérdezem, merre megy, hátha felajánlja, hogy hazakísér, vagy legalább a buszmegállóig lovagias módon elkísér a késő esti sötétben, de nem jött össze. Ő mondta, hogy arra, én meg, hogy erre a buszmegállóhoz, azzal egy "szia" köszönéssel már le is lépett. "Örültem" neki, hogy szépen kicsípve az este közepén csak úgy otthagyott.

Blog

A harmadik típushoz nekem szerencsére nem volt szerencsém, de van egy barátnőm, aki ezt az extrán ragaszkodó típust is bevonzotta. Ezek azok a pasik, akik szinte már úgy viselkednek, mint egy rossz barátnő. Alig megy el velük az ember kétszer-háromszor randizni, és már napi hússzor hívogatnak, egymás után hatszor, ha nem veszed fel. Könyörögnek, hogy találkozzunk velük, és érzelmi zsarolással rukkolnak elő, ha éppen nem érünk rá, sőt, mi több, random felbukkannak a lakásunknál, hiába mondtuk, hogy most más dolgunk van. Nehéz eldönteni, hogy ennyire magunkba bolondítottunk valakit, akivel ráadásul pl. a csókon kívül semmi nem történt, vagy csak egy pszichopata zaklatóhoz van szerencsénk. Ez hasonló az első "csókos" esethez, aki már akkor légvárakat épített arról, hogy mi milyen fantasztikus pár leszünk.

Kedves srácok, akkor íme vázolom számotokra, hogy milyen egy ideális randi. Szerintem nem olyan nehéz, nem értem, számotokra ez miért olyan lehetetlen:

Először is, találjatok ki egy könnyed programot. Például nyáron sétáljatok egy szép helyen, hívjátok meg a lányt egy fagyira, jégkrémre, ha kalandosabb programra vágytok, vizibiciklire. Télen teaház, kávéház, ami adott egy jó beszélgetéshez, nem fagytok szét és nem kerül sokba. Ha már valakivel elmentek randizni, akkor ennyit igazán állhattok anyagilag. És igen, az ismerkedés fázisában a fiúnak kell szerintem fizetni, később pedig vagy közösen, vagy, ha a srác milliószor jobb anyagi helyzetben van, mint a lány, akkor szintén neki. Ez udvariassági kérdés, de ha elvárjátok, hogy a lány az első randin fizesse a számláját, akkor ne csodálkozzatok, hogy nem megy el veletek még egyszer randizni. (Ha most emiatt rögtön pénzéhes szajhának tekintitek őket, akkor veletek van a baj -> paranoia.) Természetesen, ha olyan lánnyal sikerült randit összehozni, aki pénz alapján ítél, beszól a ruháidra és a kocsidra, akkor így jártál, mi lenne ha legközelebb nem a kinyalt talpig-smink plázalányt hívnád el, hanem a normális lányt a szomszédból? Ha csak ilyenekkel hoz össze a sors, akkor Te választasz rosszul. Talán nem azokat a lányokat veszed észre, akiket észre kéne, hanem azokat, akik bugyit hordanak nadrág helyett és a mellüket helyezik előtérbe a személyiségük helyett. Az ilyen lányok nálad is a pénztárcát helyezik majd előtérbe a személyiséged helyett.

Blog

De tegyük fel, hogy ügyes voltál, és jól választottál. Mit szúrhatsz el az első randin? Először is, az sosem árt, ha udvarias vagy és kinyitod előtte az ajtót/kocsiajtót. Persze ne vidd túlzásba, a széket nem kell kihúzni neki, de az ajtóban bunkóság, ha nem engeded előre. Ne vedd elő a telefonod, ne facebookozz randi közben, ne SMS-ezz, hanem a lányra figyelj! Ha már eleve mondta, hogy ne csókold meg az első randin, akkor ne tedd! Egyébként érdemes lehet ezt előre tisztázni, hogy ki mit tesz vagy nem tesz az első randin. Ne beszélj az exeidről, hanyagold ezt a témát és az egyéb siránkozást. Csak mellékesen említsd a munkát, de ne használd lelki szemetesnek a randipartneredet és ne ócsárold neki a munkádat és/vagy a munkatársaidat. (Ez egyébként a lányokra is vonatkozik.) Kérdezz!!!! Kérdezz a napjáról, arról, hogy mit szeret csinálni, hogy mik az elképzelései, a tervei a jövőben, hogy hol élt eddig, mivel foglalkozik. Ha csak magadról beszélsz, akkor könnyen unalomba fulladhat a lány részéről a dolog, de ehhez az is hozzátartozik, hogy neked is mondanod kell magadról dolgokat. Az sem jó, ha úgy érezzük, hogy mi mindent elmondtuk magunkról, ti pedig csak hallgattok, és nem is árultok el semmi fontosat magatokról. Ez olyan, mintha titkolóznátok. Itt most nem a szennyes pletykákra gondolok értelemszerűen, hanem az általános dolgokra, amiket fentebb felsoroltam. Randi végén kérdezd meg a lányt, hazakísérd/hazavidd -e, ezért mindenképpen pirospontot kapsz majd. :) Végezetül ne felejtsd el megkérdezni, hogy érezte magát, és ha neked is bejött a lány, akkor kérdezd meg azt is, szeretne -e még találkozni veled. Ha tényleg tetszett, akkor ezt ne halogasd, ne napok múlva hívd fel, mert hidd el, addigra nem fogod érdekelni, mert vagy talált mást, vagy elkönyvelt téged bunkónak, vagy azt hiszi, nem érdekel téged és napokkal később már csak azért hívod, mert nem találtál mást. Ha azt mondja, szeretne még gondolkodni rajta, akkor biztosítsd arról, hogy te szeretnél, de természetesen hagyj neki időt. Ilyenkor 1-2 nap múlva érdeklődj, hogy átgondolta -e már.  Mi, lányok szeretjük azt érezni, hogy kellünk a férfinak, és amennyire ti élvezitek a macska-egér játékot, éppen annyira mi is.

Blog

Ha sikerült a projekt, és jön a következő találka:

Második randin, ha már nagyjából megismertétek egymást, jöhetnek az olyan programok, mint a vacsi, ebéd, állatkert, vagy amit az adott lány előnyben részesít, például lehet az színház, kiállítás stb. Szerintem nem lőhettek mellé, ha visztek a lánynak egy kis apróságot, legyen az akár egy szál virág, bonbon vagy egy plüss. Valójában szeretünk ajándékokat kapni, és ha megleptek egy-egy ilyennel feltételezzük, hogy komolyan gondoljátok a dolgot, és nem sajnáltok ránk néhány apróságot. Normális viselkedéssel nem nehéz elkápráztatni minket egy ennyire degenerált világban.  Ekkor már megpróbálkozhattok a csókkal is, hiszen ha a lány másodjára mond igent a randira, akkor elég jó esélyeitek vannak. :)

Utolsó tanácsnak pedig azért hozzátenném, hogy azért ne mutassátok magatokat gyökeresen másnak, mint amilyenek egyébként vagytok, mert akkor 1-2 hét vagy hónap után elég nagy kiábrándulás lesz a dologból. Ha pedig már tartós kapcsolatban éltek, akkor se feledkezzetek el néhanapján apróságokkal kedveskedni választottatoknak.

Blog

0 Tovább

Megcsalós pasik és paranoid barátnők

Blog

Ahogy Frank Pittman mondta egyszer:

"Négyféle hűtlenség létezik: az akaratlan, mely nemtörődömségünkből ered, a romantikus, mely egy válság közepén csodálatos partnerrel kecsegtet, a vigasztaló egy se véget érni, se újjászületni nem akaró házasságban, végül a macsó, pusztán a hódítás kedvéért."
/Frank Pittman/

Nem egyszerű már az ismerkedési fázisban kiszűrni az olyan férfiakat, akik hazudoznak, nagyotmondók, csalfák és csak kihasználnak minket akár anyagilag akár érzelmileg. Amióta divattá vált a netes ismerkedés, és még csak közös ismerősök sincsenek, ráadásul csak tovább bonyolódott a helyzet. Bartha Beatrixnak és Lénárt Istvánnak van egy könyve, amely nagyjából erről szól: A kamu kérő.

A manapság oly elterjedt netes ismerkedés eleve nem egy egyszerű dolog, hiszen még azt sem tudhatjuk, hogy a chatablak túloldalán valóban egy bevallott korú vagy akár nemű illető ül -e, vagy, hogy valóban úgy néz -e ki, mint ahogy azt a képen mutatja. Mielőtt vakrandira adnánk a fejünket, érdemes legalább egy videóbeszélgetést folytatni az illetővel a hazugok elkerülése végett. Ha pedig már személyes találkozóra került sor, mindig mondjuk el egy vagy több illetőnek, hogy hová és név szerint kivel megyünk. Én legalábbis anno mindig így csináltam, és kevés kivételtől eltekintve míg meg nem ismertem az adott férfit, sosem ültem be az idegen autójába. Tudom, hogy ez egy kicsit paranoidnak hangzik, de valójában csak óvintézkedés.

A probléma az, hogy nagyon sokan sajnos nem vesszük észre azokat a jeleket, amelyek pedig utalnak arra, hogy egy - Bartha Beatrix szavaival élve - "kaméleon" pasival hoz minket össze a sors. Nehéz elkerülni, hogy egy csöppet sem szavahihető, nők tucatjait kihasználó férfi mellett kössünk ki, vagy pocsékoljunk el rá éveket - tudatlanul.

Blog
"A pasinak valójában férfiként önbizalomhiánya van, és azt hiszi, hogy ő attól férfi, ha minél több virágra száll."
/Csernus Imre/

Hiába is próbálnánk alapból gyanakvóak lenni vagy bizalmatlanok, hiszen ismerkedéskor fontos, hogy bizalommal forduljunk a másik felé. Hiába is próbálnánk távolságtartónak lenni, hiszen hogyan is találnánk meg a hozzánk illő párt, ha magunkról szinte semmit sem árulunk el, és hiába is próbálunk a randipartner minden egyes szavára árgus szemekkel figyelni hetekig, ez csak azt eredményezné, hogy nem tudnánk magunkat valóban beleélni egy párbeszédbe.

Blog

Alapvetően a legjobb, ha az ember megpróbál a rózsaszín szemüvegen túllátni és az ösztöneire is hallgatni. Egy kaméleon pasi gyakran túlzásokba esik, olyanokat állít, amelyek nem igazak, olyan tervekről beszél, amelyeket sosem valósít meg, ábrándvilágot tár elénk, azt mutatja, amit látni akarunk. Ezek a férfiak többnyire vonzó személyiségek, akik a legkisebb arcrezdülés nélkül a csillagokat is lehazudják az égről, akiket még ha hazugságon kapunk is, olyan rendíthetetlenül állítják igazukat (talán már maguk is elhiszik), hogy a végén még mi érezzük magunkat kellemetlenül, amiért rákérdeztünk erre vagy arra. Az ilyen férfiak biztosítanak minket a biztos jövőről, grandiózus anyagi terveket vázolnak elénk, azonban gyakran előfordul, hogy nincs minden rendben a pénztárcájuk körül, titkolóznak az anyagi kiadásaikat illetően és még az is meglehet, hogy tőlünk kérnek kölcsön akár egy közös vacsorára is. Elképzelhető, hogy ezek a férfiak csak a többletpénzre hajtanak személyünkben, s egyáltalán nem a párt látják bennünk.

Blog

Tapasztalatból tudom, hogy a legnehezebb dolog kideríteni, hogy a párunk megcsal -e minket. Sok nő, mikor kiderül egy-egy ilyen eset, úgy érzi, hogy bár évek óta élt a párjával, valójában mégsem ismerte meg igazán, vagy nem ezt az embert ismerte. A paranoiás féltékenységnek azonban semmi értelme. A legtöbb férfi szerintem bevallja, ha rákérdezünk a dologra, de nekünk, nőknek pusztán zsigerből is érezni kell az ilyesmit. Természetesen a kaméleon pasi ezalól is kivétel, hiszen még ha rá is kérdezünk, mi leszünk a hibásak, a vita okozói, hogy "tönkretettünk egy szép estét", s a végén még azt vesszük észre, hogy mi kérünk bocsánatot. A kaméleon pasik esetében gyakori, hogy érzelmi zsarolást alkalmaznak, hogy mindig mi érezzük magunkat hibásnak, bármi történjék is. A legfontosabb dolog szerintem az, hogy hányszor kapjuk nagyotmondáson vagy hazugságon a párunkat. Célszerű megfigyelni például, hogy másoknak mennyire mond igazat a férfi, mennyit füllent, mennyit kertel, mert valószínű, hogy valójában nekünk is pont ugyanannyit. Ha egyébként egy másokkal szemben nem szavahihető ember, akkor velünk szemben miért lenne az?

Blog

De, hogy ne essünk a ló túloldalára, sajnos igen, tudom, hogy rengeteg betegesen féltékeny nő van. Talán az évek tapasztalatával majd ők is rájönnek, hogy mindez mennyire romboló, roncsoló és ráadásul teljesen fölösleges. Mindkét félnek kellene, hogy legyen szabad tere, s nem szabadna nagy problémát csinálni abból, ha egyik-másik egy fiú/lánybarátjával találkozik. Akárhányszor csalódtunk már az életben, egy új kapcsolatban mindig meg kell adni az esélyt. Teljesen fölöslegesnek tartom, hogy beleolvassunk a párunk SMS-eibe, e-mailjeibe, mert ha a párunk meg akar minket csalni, akkor annak nyilvánvalóan nem lesz nyoma. Az pedig, ha csak fölöslegesen idegeljük magunkat, és végül úgysem találunk semmit, még akkor is káros a kapcsolatra nézve, ha a férfi ártatlan - ilyen esetben a nő mérgezi meg féltékenységével a kapcsolatot, konkrétan csak egy nyugodtabb nő karjaiba hajszoljuk őt. Az, hogy folyamatosan ellenőrizzük a másikat nem megoldás, hanem olaj a tűzre. Hiszen melyik férfi viselne el egy hisztis asszonyt, aki folyton lesi minden hívását, SMS-ét? Hölgyeim, ha meg akarnak titeket csalni, akkor higgyetek nekem, hogy el is tudják rejteni a nyomokat! Titkos e-mail cím, másik telefonkártya, láthatatlan jelszavas mappa a gépen, kamu Face fiók vagy bármi, ez a mai technikai világban már korántsem lehetetlen. A megérzéseinkre kell hallgatnunk. Ha például már hónapok óta felénk sem nézett a párunk szexuálisan, akkor igen, szerintem kezdhetünk aggódni… (És zárójelben még hozzátenném, hogy a paranoid viselkedés nem csak a nőkre jellemző ám, ahogy természetesen a megcsalás sem.)

Blog
"Akkor vagyok hűtlen, ha valakihez tartozom, és mégis úgy teszek, mintha idegenek lennénk."
/Lewis Benedictus Smedes/

Summa summarum, szerintem a legfontosabb dolog az őszinteség. Ha a párunk mással is őszinte, akkor remélhetőleg velünk is az, ha mással sem őszinte, akkor szinte biztos, hogy velünk szemben sem. Ha azt vesszük észre, hogy légvárakat épít, és csak azt mondja, amit hallani akarunk, akkor biztos, hogy nem az igazi oldalát mutatja nekünk. Ha titkolózik az anyagi helyzetét illetően és többször is tőlünk vagy másoktól kért kölcsön - amelyeket ráadásul meg sem adott később -, akkor szintén van ok az aggodalomra, mert minimum egy megbízhatatlan ember. Ha azonban egy egyenes, őszinte embert ismertünk meg személyében, akkor meg kell neki szavazni a bizalmat, és amíg azt nem játssza el, nem szabad féltékenykedni. Ha meg akarnak csalni, akkor úgyis megfognak, akár ellenőrzöd, akár nem, ha pedig nem akarnak, akkor a féltékenység csak ront a helyzeten és romba dönti a  kapcsolatot.

"Alig volt tizenhét éves, mikor az első vallomást rebegte el neki egy lesütött szemű diák, aki napokig, hetekig készült ennek az egyetlen mondatnak a kiejtésére. És kacagva adta magát egy másiknak, csak azért, hogy másnap kacagva téphesse szét a virágait, és kacagva vághassa a szemébe: nem kellesz már. (...) Végigkacagott egy egész életet. Hiányzott belőle valami, mint ahogy hiányzik az éjszakából a fény. Mert a kacagása nem örömkacaj volt, csak valami éles, keserű indulatkitörés, valami megzabolázatlan állati szenvedély. Mert hiányzott belőle valami. Maga sem tudta, maga sem érezte talán. Az éjszaka sem érzi, hogy nincsen benne napfény."
/Wass Albert/

0 Tovább

Ha eddig diák voltál, mostantól fizetned kell a TB-t!

Blog

Sokan nem tudjátok, hogy miután a diákéveitek lejárnak és mondjuk, nem sikerült elhelyezkednetek, mert mondjuk, hónapokig munkanélküliként tengetitek az életetek, vagy épp még egy kicsit szórakozni jártok, fontos információ, hogy innentől bizony saját magatoknak kell a társadalombiztosítást fizetni, ami jelenleg havonta 6930 Ft.

Tehát azoknak, akiknek október 31-én lejárt a diákviszonya és még nincs munkája, tegnap járt le a türelmi idő a TB fizetéséig. Ezt akkor is kötelező fizetni, ha soha nem vagytok betegek, vagy nem jártok orvoshoz, ha halogatjátok, csak az adósságotok gyűlik hónapról hónapra. Persze, aki még iskolás, vagy dolgozik, annak nincs ezzel teendője, mert a munkabéréből levonódik az összeg. (Arról, hogy valóban be vagytok -e jelentve, többek között az ügyfélkapun keresztül győződhettek meg, ott láthatjátok azt is, hogy mit fizet utánatok az adott cég.) 

Na már most, hogy akkor most mit is kell tennetek:
A határidő lejárta után még 15 extra napotok maradt, hogy jelezzétek a NAV felé fizetési kötelezettségeteket. A bejelentéshez szükséges T1011 adatlapot letölthetitek az adóhatóság oldaláról vagy kérhetitek a NAV ügyfélszolgálatain, amelyet postán, eletronikus úton (nem egy egyszerű dolog, aki még nem csinálta, annak bonyolult lehet a külön program használata) vagy személyesen nyújthattok be. Innentől kezdve pedig havonta csekken vagy átutalással fizethettek majd. 

0 Tovább

Saját készítésű karácsonyi bögréim

Blog

Na végül is eljutottam odaáig, hogy megcsináljam az én saját készítésű bögréimet. Mivel a fél várost bejárva sem jutottam porcelánfilchez, így lakkfilcet vettem, aminek legalább van egy olyan előnye, hogy nem kell 160 fokon sütni a bögréket a sütőben. Azt egyelőre nem tudom, hogy mennyire lesz tartós, de mivel vízálló, így szerintem működőképes az ötlet. :) A formákat az internetről néztem, ötleteket onnan merítettem. A lakkfilc darabja egyébként kb. 700 forint körül van, én vettem aranyat és ezüstöt is, mert igazán ünnepi hangulatot kölcsönöznek egy-egy bögrének, bár próbáltam inkább arra rámenni, hogy ne csak szezonális bögrék szülessenek, és személyre szabottan szóljanak a majdani gazdájuknak. :) Személy szerint a kiskutyás a kedvencem, de a rendőrös sem sikerült rosszra.

Blog

Blog

Tulajdonképpen annyira megtetszettek, hogy lehet, hogy magamnak is fogok belőle csinálni párat. A bögréket potom 150-300 ft-okért lehet beszerezni, és csak némi kézügyesség kell hozzá, hogy ilyesmit alkossunk. Az biztos, hogy ilyet nem talál csak úgy az ember az üzletek polcain.

Blog

Az elkészítésről: A lakkfilc egy olyan furfangos "jószág", hogy használat előtt jól fel kell rázni (a kupakot addig nem vesszük le), majd utána festéket "pumpálunk" a hegyébe, méghozzá úgy, hogy egy nem sajnálnivaló papírlapra nyomjuk be a hegyét, aztán ki, aztán be... egészen míg nem látjuk, hogy a filctoll vége elszínesedett. A rajzolásnál ügyeskezűnek és határozottnak kell lenni, ráadásul figyelmesnek, hogy ne kenjük szét az egészet. Én egy napig hagytam száradni, annyi szerintem kell neki, mert vízállósságát csak akkor kapja meg. Mert lehet, hogy húsz perc múlva már tapizhatod, de ha víz éri, esetleg lepattogzik. Ha elrontjátok, érdemes több bögrét venni (150-300 ft nem pénz érte), hogy lehessen újrakezdeni. :)

Blog

Én személyszerint mindenképpen fehér bögrét ajánlok alapnak, mert színes cuccokra nem olyan jól fog a filc (kipróbáltam), és a műanyag bögrét sem ajánlom. Érdemes előtte megtisztítani a zsíroktól és jól szárazra törölni.

Remélem, tetszett az ötlet, erre még a nagy karácsonyi kapkodásban is maradt időtök az utolsó pillanatban. :)

Blog

0 Tovább

Köszönet nyilvánítás avagy miként is írok én

Ebben a posztban elsősorban nagyon szeretném megköszönni a Reblognak, hogy szerkesztőségi díjazott lehettem ebben a hónapban. Már napok óta frissítgettem a maraton oldalát, hogy mikor rakják már fel, s ma végre, mintegy karácsonyi ajándék gyanánt olvashattam kora reggel a jó hírt. :) Nem mondom, hogy nem erre pályáztam, mert elsősorban ezért regisztráltam a reblogon, de aztán másként is megszerettem ezt a helyet, mert jól esett, hogy az origon való megjelenés által olvasottságot biztosítottak, és mikor 10-11ezren olvasták egy-egy cikkemet, az igen jóleső érzéssel töltött el - még akkor is, ha sokan negatívan reagáltak az írásaimra. Szokták mondani, hogy a rossz reklám is reklám. S bár néha nem esett jól egy-egy komment, vagy látni, ahogy az eltérő véleményen lévő kommentelők ölre mennek egymással, végül is úgy döntöttem, akkor is folytatom, mert biztosan vannak olyanok is, akiknek tetszik, amit írok, csak az ember általában úgy van vele, hogy addig passzív magatartást tanúsít, amíg valami fel nem bosszantja, s akkor már csak a negatív kritikák jönnek.

Blog

A blogolás nálam úgy 10 éve kezdődött, akkor évekig vezettem a mindennapjaimról blogot, aztán valahogy az évek múlásával elmaradozott a posztolgatás. Később úgy döntöttem, hogy a több száz versemet szeretném ily módon publikálni, majd az egyik regényemet, ami nem jelent meg - de ami késik nem múlik, hiszen azóta van már megjelent regényem, és remélem, hogy jövő nyáron pozitív elbírálást kapok az Aranymosás pályázaton, amit a Könyvmolyképző kiadó szervez, és akkor lehetőleg lesz majd több kiadott könyvem is. Aztán ahogy múlt az idő, sajnos kénytelen voltam konstatálni, hogy ma nem igazán egy irodalomkedvelő világban élünk, mert az emberek nagy többségét jobban érdeklik a sztárpletykák meg a funny videók, mint a versek vagy a könyvek. Aztán az jutott eszembe, hogy miért ne írhatnék arról (a szívemhez oly közel álló könyvajánlókon kívül), ami engem foglalkoztat vagy foglalkoztatott évekkel ezelőtt, miért ne írhatnám le például, hogy hogy viszonyulnak az emberek ahhoz, hogy hallássérült vagyok, vagy, hogy a fiatalok szerintem mit szúr(hat)nak el az életben, hogy mennyit hazudunk a közösségi oldalakon, hogy mi nem működik az oktatásban, hogy szerintem mitől más egy nő és egy férfi elvárása egy kapcsolatban, s a viták tömkelege után rádöbbenünk -e arra, hogy hol rontottuk el a kapcsolatainkat. Mert legutóbbi pár posztomban például arról írtam, hogy manapság elvárják -e még a nőktől a háztartás vezetését, mennyire konzervatív ez a hozzáállás, illetve, hogy egy férfi hogyan lát egy párkapcsolatot egy érzelmesebb nőhöz képest. Rengeteg gondolat van még a fejemben, és igyekszem megosztani veletek, még akkor is, ha munka után éjszaka ülök le írni - és reggelre állítom be a poszt időzítését, hogy még frissiben olvashassátok. Biztos vagyok benne, hogy az új évben még több időm is marad erre, amikor nem ülnek a nyakamon az ügyfelek, nekem pedig nem kell rohangálnom fejvesztve ajándékokat beszereznem. :) Például készülök majd feltenni a blogra a saját készítésű ajándékaimat is (bár némiképp tartok tőle, hogy az illetékesek meglátják, szóval elképzelhető, hogy csak karácsony után rakom fel, erről még nem döntöttem).

Blog

Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy mi kell egy jó blog írásához, és itt most nem arra gondolok, hogy máshonnan összekopizott és igénytelen tartalmat közöljünk, akkor a következőket mondanám:
A legelső dolog a gyakorlat, hiszen minél többet ír az ember, annál tapasztaltabb lesz (mondom ezt én a negyedik könyvem írása után), és annál válogatottabban fogalmaz. Úgy vettem észre, hogy nehéz lavírozni a társadalmat érdeklő és a minőségi témák között, mert elég szűk az átfedés, én mégis az értelmesebb réteget szeretném magaménak tudni, ez mindenkinek a saját döntése. Nagyon sokat segítenek a statisztikák, mert így mindig le tudom ellenőrizni, hogy melyik poszt mennyire érdekelte az olvasókat, még akkor is, ha utána elégedetlenek voltak a tartalommal egy-egy esetben. Akik olvasnak azok tudják már, hogy én mindig szubjektív véleményt közlök, hiszen objektív véleményre ott vannak a hírek (már amennyire az annak mondható), a párkapcsolatokról, oktatásról pedig nem is lehet máshogy, mint szubjektíven nyilatkozni. Végül is úgy lehet minőségibb posztot írni, ha az ember a saját véleményét is közli az adott posztban és olyasvalamiről ír, ami őt is érdekli.

Ezután is vélhetőleg számotokra (is) érdekes témákról fogok írni, és szeretném megköszönni annak a néhány visszatérő olvasómnak is a figyelmet. :)

0 Tovább

Miért vitázunk annyit egy kapcsolatban?

Blog

Nem tudom, kiben hány évesen tudatosodik, hogy mennyire mások a férfiak és nők elvárásai a kapcsolatban. Hogy mennyire mások vagyunk, mennyire más nyelvet beszélünk, és emiatt mennyire komplikált a kommunikáció a két nem tagjai között. Nem is biztos, hogy annyira lehetetlen gondolat, hogy a férfiak a Marsról, a nők pedig a Vénuszról jöttek.

Szerintem amikor az ember még tinédzser, akkor még egy párkapcsolat is ezerszer egyszerűbb. Még nincs kifejezetten férfi és kifejezetten nő, csak két kamasz, s azt leszámítva, hogy egy fiú már valószínűleg inkább akarja a szexet mint a lány, akkora nagy eltérés még nincs, talán az csak valamikor később jön létre.

Blog

Kezdjük a számomra nehezebbel. Mit akar a férfi? Biztosan vannak kivételek (amelyek erősítik a szabályt), és meg lehet ezt cáfolni, sőt örülnék is, ha sokan megcáfolják, de általában a férfiak nehezen köteleződnek el és nehezen vállalnak felelősséget. A legnagyobb probléma és különbség a férfi és nő között az, hogy míg a nő biztonságot, bizalmat szeretne, valami közöset, hogy ne két külön ember legyenek, akiknek véletlenül összetalálkozott az útjuk, hanem egy pár, közös célokkal majdhogynem közös tudattal. A nő szeretné, ha a férfi gondoskodna róla, ha lehetne rá számítani jóban és rosszban, ha tudná, hogy most már sosem lesz egyedül, hogy mindig mellette lesz valaki, akire számíthat. Hiszen aki róla gondoskodik, az a gyerekükről is fog, akire lehet rá számítani, arra a gyermek is számíthat majd. Lehet, hogy itt követjük egy a hibát. A férfiak ezzel szemben alapvetően félnek a felelősségtől, a kudarctól, hogy nem tudnak gondoskodni egy nőről (nem anyagi értelemben értem), ezért legrosszabb esetben meg sem próbálják, menekülnek az elköteleződéstől, jobb esetben pedig megpróbálják ímmel-ámmal. De egy férfinek egy kapcsolatban más kell. Egy olyan nő kell, aki amellett, hogy önálló, mindkét szerepben helytálló, intelligens, azért legyen tipikus nő is, azaz szeressen gondoskodni, érezze feladatának a főzést, sütést, a szeretettel gondoskodást egy férfiről. S ezzel együtt egy férfinek egyrészt az kell, hogy otthon nyugi legyen, ki legyen mosva, meg legyen főzve, hogy az ne az ő gondja legyen, hogy neki csak a munkával kelljen foglalkoznia. Hogy ne legyen vita és hiszti, hogy szabad legyen, hogy minden pont ugyanolyan legyen, mint mikor szingli azzal a különbséggel, hogy a párkapcsolatból megkapjon mindent, ami jó, és menekül mindentől, ami rossz. Ő nem akar azzal foglalkozni, hogy mikor hova megy, hogy beszámoljon arról, mikor ér haza, neki az a fontos, hogy amikor majd Ő úgy dönt, hogy jön, akkor szeretettel várják. Ő nem úgy gondol a kapcsolatra mint egy közös tudatra, talán úgy se, mint egy közös életre. Talán ők úgy gondolnak egy kapcsolatra, egy nőre, mint egy kiegészítőre. Egy remek, önálló élet gondoskodó és boldog kiegészítőjére. Míg mi, nők, mindent meg szeretnénk osztani a másikkal, a legjobb barátot és férjet akarjuk egy személyben, órákig tartó, velős esti beszélgetést, hogy úgy érezzük, az illető tökéletesen a másik felünk, addig a férfiak nem ilyen líraiak. Nekik az a lazaság kell, ami hagyja őket férfinak és szabadnak lenni, a felelősségre vonás nélkül, a gondok nélkül. Ez alapvető különbség egy kapcsolatban való elvárásokkal kapcsolatban.

Blog

Blog

Nem tudom, melyik félnek kellene igazodnia a másikhoz, ki gondolja rosszul vagy jól, szerintem voltaképpen egyik nézőpont sem bélyegezhető rossznak vagy jónak, hanem csupán lényegében más hozzáállásnak. De mi történne, ha mi is olyan "lazán" állnánk az egészhez? Ha nem kérdeznénk meg, mikor jön, nem törnénk napokkal azelőtt a fejünket, hogy mégis mit főzzünk, mivel kedveskedjünk? Lesz, ami lesz, ha nem lesz főtt kaja, akkor éppen nem lesz, majd eszünk pizzát, ha olyat főzünk pont, amit nem szeret, akkor így járt. Ha véletlenül más programot szerveztünk, akkor ez van, lesz még időnk egymásra. Ha  először a saját létszükségleteinkre és a saját életünkre koncentrálnánk, s a párkapcsolatot, a férfit mi is csak életünk kiegészítőjeként fognánk fel?

Blog

Nem tudom, lányok, hogy létezik -e a másik véglet, hogy létezik -e, hogy egy férfi gondolkodjon úgy, mint egy nő. Hogy fontos legyen neki megbeszélni a lelki problémákat, hogy amikor sírsz, vagy probléma van, akkor ne becsapja az ajtót és elmeneküljön a probléma elől, hanem átölelje a vállatokat és bocsánatot kérjen. Hogy létezik -e az a véglet, amikor az életedet is rábíznád a másikra. Hogy egyáltalán az jó -e? Jó -e ennyire függni a másiktól, ennyire kiszolgáltatni a szívünket neki. Nem egyszerűbb inkább a laza hozzáállás? Már nem a régi időket éljük, amikor nekünk otthon kell ülni a konyhában, elmehetünk mi is bulizni, beülhetünk egy sörre a pubba, elmehetünk a csajokkal kávézni, a fiú barátainkkal megbeszélhetjük, amit férfi nézőpontból tudni szeretnénk. S ezért már senki nem kövezhet meg minket. Élhetünk mi is pontosan olyan életet, mint a férfiak, s gondolkodhatunk mi is pontosan ugyanúgy. Hogy így lenne -e a helyes? Azt nem tudom. Lehet, hogy azt kellene tennünk, ami minket boldoggá tesz, s csak aztán azt, amit a másikat. Hogy nem egy emberre feltenni a lapjainkat, hanem minden funkcióra külön embert "tartani". Különvenni a barátságot, a párkapcsolatot, a szexkapcsolatot, vagy akivel a lelki gondjainkat megbeszéljük - arra ott vannak a barátnők. Talán a párunknak nem kell tudnia, hiszen nem is akarja tudni, hogy éppen mi jár a fejünk legmélyében.

Blog

Talán a másikra csak úgy kéne gondolni, mint egy pajkos társra, s Önmagunkra úgy, mint akire mindig, minden körülmények között számítani lehet és kell. Mert valamikor a harminc felé haladva talán mindenkiben tudatosodik, hogy csak önmagára számíthat, és ne várjon a szőke hercegre, mert saját magának kell megoldania a gondokat, kikecmeregni a béka feneke alól. S így válunk az idő múlásával a legerősebb nőkké, akiktől néha a férfiak félnek, mert túl erősek, túl önállóak, túl okosak, túl férfiasak. S akkor már félő, hogy rájuk már nincs is szükség. 

De hol van a határ, melyik út vezet egy boldog párkapcsolathoz?

Blog

0 Tovább
MOST OLVASOM
VÁRHATÓ KÖNYVAJÁNLÓK

Nem feltétlenül ebben a sorrendben:

Lucinda Riley - Árnyéknővér (A hét nővér 3.)
Dennis Lehane - Egymásba ​veszve
Edan Lepucki - A ​17-es számú nő
David Baldacci - Emlékek börtönében
Veronica Henry - Könyvesbolti szerelmek
Peter Swanson - Védtelenül
Robert Bryndza - Lány ​a jég alatt (Erika Foster nyomoz 1.)
Stephanie Garber - Caraval (Caraval 1.)
Donáth Mirjam - Mások ​álma (Magyarok külföldön 3.)
Kelen Károly - Egy ​birodalom ébredése
Edith Eva Eger - A ​döntés
Gaál Viktor - Battleground ​Zero
Katharine McGee - Az ​ezredik emelet (Az ezredik emelet 1.)
Kelen Károly - Egy ​birodalom ébredése
  Bíró Szabolcs - Szent ​György testvérei (Anjouk 4.)
Joe Abercrombie - Half a War – A hercegnő (Szilánkos-tenger 3.
R. Kelényi Angelika - Bűnös ​örömök városa (Az ártatlan 2.)
R. Kelényi Angelika - A ​francia nő (Az ártatlan 3.)


KÖNYVEK KATEGÓRIÁK SZERINT
KIKET SZOKTAM OLVASNI
KEDVENCEIM
A folyamatosan frissülő olvasmánylistámat a következő link alatt tekinthetitek meg: OLVASMÁNYLISTA
NAPI IDÉZET

NYOMJ EGY LÁJKOT, HA TETSZIK AZ OLDAL
"Egy könyv, amit már kiolvastál, sosem lesz ugyanaz a könyv, mint amit kézbe vettél."

/David Mitchell/

Én nem veszek könyveket. Én örökbe fogadom őket. :)
A jó könyvvel az a probléma, hogy a végére akarsz érni, de soha nem akarod befejezni.