Facebook Twitter Addthis

Meg kell tanulni végre, hogy csak magadra számíthatsz

Blog

Egészen őszintén egy ideje már halogatom ezt a posztot, sőt rég nem írtam már, csak mindig beállítottam előre az írásaim kiposztolódásainak időpontját. Ma éppen az jár a fejemben, hogy öregszem. Nem azért, mintha olyan nagyon koros lennék, de miután több őszhajszálat felfedeztem, (sebaj, legalább farsangkor lehetek Vadóc az X-menből vagy Szörnyella de Frász), egy-egy fáradtabb nap után pedig komolyan úgy érzem, hogy saját magam tíz évvel idősebb kiadása néz vissza a tükörből, ráadásul a fiatalos édesanyámat elnézve néha úgy érzem, már-már egykorúak vagyunk.

Blog

Erre még csak rátett a lapáttal, amikor tegnap reggel úgy ébredtem, hogy majd leszakadt a hátam.. Konkrétan valahol a farcsont környékén indul a fájdalom végig a csípőben, amitől érdekesen járok, nagyjából egy idióta és egy hetvenéves közti átmenet, ahogy festhetek, vagy mint egy ékes bizonyítéka a Darwin elméletnek - a lassan felegyenesedő ember (nem, nem arra gondoltam, hogy majom vagyok) Két ünnep közöttig semmikép nem tudok elmenekülni az orvoshoz, úgyhogy csak remélni tudom, hogy koravénségem ellenére a hátfájás csak előkóstoló az öregségből és semminek sem a súlyosabb előjele. Tulajdonképpen abban reménykedem, hogy majd hirtelen elmúlik... Még az a szerencsém, hogy itthonról dolgozom, így ma csak a székemig kellett elvánszorogni meg néha a konyhába.

Blog

Amiről most viszont írni akartam, hogy nem tudom, nálatok hány éves korotokban tudatosult, vagy tudatosult -e már egyáltalán, hogy az életben komolyan csak saját magunra számthatunk. Nekem a megvilágosodás egy kiadós veszekedés után jött a zuhany alatt, és rá kellett jönnöm, hogy tök sok időt pocsékoltam el az életemből csak azért, mert úgy gondoltam, az életemet nem egyedül kell megoldanom, hanem majd jön a Nagy Ő, vagy mit tudom én. Pedig egy idő után már sem a szülőkre nem számíthatunk (nem azért, mert nem akarnak segíteni, hanem mert már akkor nem tudnak), sem a testvérekre (mert már saját családjuk van), de még abba az álomképzetbe sem szabad ringatnunk magunkat, hogy na, de majd egyszer jön a Szőke Herceg, és akkor majd bumm, együtt veszünk házat, összeköltözünk, együtt mennyivel jobb lesz. Ezzel csak két probléma van, egyrészt, hogy a szőke herceg nem létezik (kár, hogy pedig ezt neveljük a lányainkba) (ja, és Vilmos herceg most nem erre a lapra tartozik, amúgy is már házas családapa), másrészt, a férfiak inkább menekülnek a elkötleződéstől vagy attól, hogy valaki komolyan számítson rájuk, hanem nekünk magunknak kell megállni a lábunkon. Ezt azért is jó, ha mihamarabb tudatosítjuk magunkban, mert ha nem, hogy a szőke herceg, de még egy barna udvaribolond se jön, akkor aztán tényleg "forever alone", azaz örökké egyedül kell megoldani a problémáinkat/ az életben elképzelt nagy terveket. Gondolok itt most arra, hogy ha több eszem lett volna, akkor már 18-20 évesen nyitottam volna pl. lakástakarék kasszát, vagy félre tettem volna (mondjuk, nem költöztem volna el olyan hamar otthonról), és akkor máris sokkal előrébb tartanék az életben. Nagyra becsülöm pl. egyik barátnőmet, aki nem vár senkire, aki megmenti, akivel majd összeköti az életét, hanem mindent szépen verítékkel megteremt magának, aztán a díszítő elem (a pasi) vagy jön, vagy nem jön. Persze ez most elég cinikusan hangzott és biztos van férfi, akire lehet számítani, meg szereti a megmentőt játszani, és rögtön felelősségteljesen tud ő is gondolni a gyerekvállalásra, lakásra való pénzfélretételre, meg miegymás, sőt, még a lelki gondjainkat is meghallgatja és még az ágyban is jó (van ilyen kombináció?)... jó, feltételezem, hogy van ilyen, nehogy férfi olvasóim akik amúgy sem kedvelnek kifejezetten még jobban megutáljanak ;), de az csak nekünk a jó, ha nem számítunk rájuk. Azt hiszem, ezt jó lenne mindenkinek minél hamarabb megtanulnia, mert akkor már a várakozási idő alatt is sokkal előrébb viszi az életét.

Ha mindig csak várunk a tökéletes személyre/időre, akkor sosem haladunk egyről a kettőre.

Blog

Remélem, most hogy konstatáltam ezt, nekem is sikerül alkalmaznom az életben.

0 Tovább

36 kérdés a szerelemhez

Blog

A New York Times-nál jelent meg anno egy cikk 36 kérdésről, amelyet állítólag, ha a randizó felek feltesznek egymásnak, szerelem alakul ki köztük. Ezt a kísérletet többen is letesztelték, és sokan igaznak találták, köztük én is. A mostani párommal ugyanis anno a második vagy harmadik randin "töltöttük ki" a tesztet, és mindketten nagyon érdekesnek találtuk. Nálunk minden esetre működött. :) A teszt szerintem azért jó, mert olyan kérdéseket rejt, amik lehet, hogy egyébként nem jutnak eszünkbe, hogy feltegyük a másiknak, mégis fontosak egymás megismerésében. Ha ebben a sorrendben tesszük fel őket, és betartjuk az írottakat, akkor nagyon hamar intim hangulatba kerülünk, ugyanis a randizó illetők ennek segítségével jobban megnyílnak egymás előtt, mint egyébként tennék.

Fontos, hogy nyugodt körülmények között tegyük fel ezeket a kérdéseket és legyen rá időnk. Mi például egy erdei séta alkalmával kezdtük el, később pedig egy kávé közben folytattuk a tesztet. A New York Times tesztelője még azt a gyakorlatot ajánlja az egész végére, hogy a pár négy percig nézzen egymás szemébe, anélkül, hogy bármelyik fél elkapná a tekintetét. Ez biztos zavarba ejtő, de mégis feléleszti a kémiát.

Blog

És akkor jöjjön a 36 kérdés:

  1. Ha a világon bárkit választhatnál, kit hívnál meg vacsoravendégnek?
  2. Szeretnél híres lenni? Hogyan?
  3. Volt már olyan, hogy egy telefonbeszélgetés előtt elpróbáltad, hogy mit fogsz mondani? Miért?
  4. Számodra miből állna egy „tökéletes” nap?
  5. Mikor énekeltél utoljára magadnak? És mikor valaki másnak?
  6. Ha 90 évig élhetnél, és életed utolsó 60 évére megőrizhetnéd egy 30 éves szellemi képességeit vagy testét, melyiket választanád?
  7. Van valami titkos megérzésed arról, hogy hogyan fogsz meghalni?
  8. Mondj három dolgot, amiről úgy tűnik, hogy közös benned és a partneredben!
  9. Miért vagy a leghálásabb az életben?
  10. Ha megváltoztathatnál valamit abban, hogy hogyan neveltek fel, mit változtatnál meg?
  11. Meséld el a partnerednek életed történetét négy percben, olyan részletesen, ahogy csak belefér!
  12. Ha választhatnál, hogy holnap reggeltől legyen egy új tulajdonságod vagy képességed, mit szeretnél?
  13. Ha egy kristálygömbből megtudhatnád az igazságot magadról, az életedről, a jövődről vagy bármi másról, mit szeretnél tudni?
  14. Van olyasmi, amiről régóta álmodozol már, hogy egyszer megcsinálod? Miért nem csináltad még meg?
  15. Mi életed legnagyobb teljesítménye?
  16. Mi a legnagyobb érték számodra egy barátságban?
  17. Mi életed legszebb emléke?
  18. Mi életed legrosszabb emléke?
  19. Ha most megtudnád, hogy egy év múlva meghalsz, változtatnál valamit az életeden? Miért?
  20. Mit jelent számodra a barátság?
  21. Milyen szerepet játszanak az életedben a szerelem és az érzelmek?
  22. Felváltva nevezzétek meg egy-egy jó tulajdonságát a másiknak! Összesen ötig jussatok el!
  23. Mennyire szoros és meghitt a kapcsolatod a családoddal? Szerinted boldogabb gyerekkorod volt, mint az emberek többségének?
  24. Milyen a kapcsolatod édesanyáddal?
  25. Mondjatok három olyan igaz állítást, ami úgy kezdődik, hogy „mi mind a ketten...”! Példa: „mi mind a ketten úgy érezzük most, hogy...”
  26. Fejezd be ezt a mondatot: „bár lenne valaki, akivel megoszthatnám...”!
  27. Ha partnerednek közeli barátjává válnál, mondd el, mit kéne neki tudnia rólad!
  28. Mondd el partnerednek, hogy mit szeretsz benne, de egészen őszintén, olyan dolgokat is felsorolva, amiket az ember nem szokott egy ismeretlennek mondani!
  29. Meséld el a másiknak életed legkínosabb pillanatának történetét!
  30. Mikor látott utoljára valaki sírni téged? És mikor sírtál utoljára egyedül?
  31. Mondj valamit a partnereddel kapcsolatban, amit már most szeretsz benne!
  32. Mi az, ami olyan komoly dolog, hogy nem szabad vele viccelni, már ha egyáltalán vannak ilyen dolgok?
  33. Ha ma éjszaka meghalnál úgy, hogy addig már nem is kommunikálhatsz többet egyáltalán senkivel, mivel kapcsolatban sajnálnád a legjobban, hogy nem mondtad el valakinek? És miért nem mondtad el még ezt neki sosem?
  34. Kigyullad a házad és benne minden tulajdonod. Kimentetted már a szeretteidet és háziállataidat, de már csak egyvalamiért tudsz visszarohanni, hogy kimentsd. Mi lenne az? Miért?
  35. Családtagjaid közül kinek a halálát lenne a legnehezebb feldolgoznod? Miért?
  36. Mondd el egy személyes problémádat, és kérd a partnered tanácsát, hogy ő hogyan oldaná meg! Aztán kérd meg a partnered, hogy azt is mondja meg, hogy szerinte benned milyen érzések lehetnek ezzel a kiválasztott problémával kapcsolatban!

És ne felejtsétek el a 4 percig egymás szemébe nézni! Állítsátok be a telefont, hogy jelezzen nektek, ha lejárt az idő. :)

0 Tovább

Pokoli randik avagy hogyan kell(ene) udvarolni egy lánynak?

Bevallom, nem egy félresikerült randin vagyok már túl. Ami akkor szinte már pokoli volt, kicsivel utána már röhögő görccsel küszködve meséltem róla, utólag pedig "ezt nem hiszem el" hitetlenkedéssel emlékezem vissza a történtekre. Nem tudom, miért olyan nagyon nehéz egy pasinak összehozni egy normális randit (szerencsére aztán volt, akinek összejött a dolog), de most elmesélek néhány sztorit, hogy miket is rontottak el a fiúk, avagy mit és hogyan kellett volna csinálniuk ahhoz, hogy őket válasszam. ;)

Blog

Az első és egyben egyik legrosszabb delikvens az első fél óráig viszonylag normálisan viselkedett, és már kezdtem azt hinni, hogy jól is végződhet a dolog. Tudni kell, hogy nekem az az egy szabályom van, hogy én nem csókolózom az első randin. Mert megadtam jó pár srácnak az esélyt, mégsem szerettem volna mindegyikkel smárolni. Nyilvánvalóan ha már a második randiba is belemegyek, akkor már alakul valami vonzódás, és nem véletlenül mondtam rá igent. :) Tehát ennek az első srácnak is már az elején mondtam, hogy csókkal ne próbálkozzon, csak ismerjük meg egymást. Eleinte úgy tűnt, hogy megértette, de aztán egy séta folytán mégis megpróbálkozott vele. Semmi baj, gondoltam, elmondtam neki még egyszer, hogy nem szeretném… Alig telt el pár perc, mikor újra megpróbálta, majd mikor elhúzódtam, még egyszer, és gyakorlatilag minden egyes zebránál, aminél pirosat kaptunk. Szerencsétlenségemre azon a részen ez pont sokszor előfordult… Miután rájöttem, hogy akárhányszor magyarázom el neki a dolgot, nem fogja megérteni, megpróbáltam mihamarabb kereket oldani, mert komolyan kezdtem félni tőle… Sajnos hiába hivatkoztam különféle (átlátszó) dolgokra, mégis hazáig kísért, és miután elköszöntem tőle a "meglátjuk majd" fogunk -e még találkozni zárómondattal, valahogy megint nem bírta megállni, hogy ne próbáljon meg lerohanni… Mondanom sem kell, hogy ezek után szinte menekült vadként léptem el tőle, és nem fogjátok elhinni, de még a ház elé tartva is visszahúzott és vagy tizenharmadszorra is megpróbált lesmárolni. Utána interneten és telefonon is alig tudtam levakarni, még azután se, hogy közöltem vele, hogy ennek így nem lesz folytatása, mert annyira nyomulós volt, hogy egyáltalán nem vette figyelembe azt, hogy én mit szeretnék. Ezek után egy ideig hanyagoltam ezt a randi dolgot…

Blog

A következő vállalkozó egy fiatal srác volt, akivel a belvárosban találkoztam. Úgy gondoltam, hogy esetleg beülünk valahova egy kávéra, ilyen téren nincsenek nagy elvárásaim, hogy rögtön vacsora vagy valami, de szerintem egy kávé vagy napközben fagyi nem egy nagy was ist das. Tévedtem. Kezdjük ott, hogy mikor találkoztunk, legalább megkérdeztem, hogy elmegyünk -e a sétáló felé, mert ott legalább lehet nézelődni, de azt a választ kaptam, hogy "ott nagy a tömeg", úgyhogy üljünk le inkább egy padra a parkban. Ebből mondjuk, már tudtam, hogy itt semmiféle kávé nem lesz, hanem csak padon ücsörgős beszélgetés, ráadásul nem igazán értettem, hogy milyen tömegről beszél, mert mivel nem Budapesten lakom (már), így a sétálón alig lézengett 10 ember… Ezek után kb. egy órán keresztül hallgattam a srácot, amint azt ecseteli, hogy ebben a városban milyen "kurvák" a nők, és, hogy ő Pestre szeretne költözni, ha már úgyis ott éltem, meséljem el neki, milyenek az ottani nők… Na, gondoltam magamban, neki aztán biztosan nem való Budapest, ha tíz embert már tömegként emleget. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de engem nem kifejezetten vett le a lábamról ezzel a kurvás általánosítással, ráadásul akkor minek találkozott egyáltalán velem, ha szerinte minden itteni lány olyan. Megjegyzem, a legkevésbé sem tartozom a züllött életvitelű lányok közé, sokkal inkább a konzervatív családcentrikus típus vagyok… Miután annyira nem jutottunk közös nevezőre, én tulajdonképpen nem is beszéltem, csak végighallgattam a siralmait, egyik pillanatban hirtelen csak felpattant, és mondta, hogy neki most már mennie kell, mert másnap korán kezd. Gondoltam, megkérdezem, merre megy, hátha felajánlja, hogy hazakísér, vagy legalább a buszmegállóig lovagias módon elkísér a késő esti sötétben, de nem jött össze. Ő mondta, hogy arra, én meg, hogy erre a buszmegállóhoz, azzal egy "szia" köszönéssel már le is lépett. "Örültem" neki, hogy szépen kicsípve az este közepén csak úgy otthagyott.

Blog

A harmadik típushoz nekem szerencsére nem volt szerencsém, de van egy barátnőm, aki ezt az extrán ragaszkodó típust is bevonzotta. Ezek azok a pasik, akik szinte már úgy viselkednek, mint egy rossz barátnő. Alig megy el velük az ember kétszer-háromszor randizni, és már napi hússzor hívogatnak, egymás után hatszor, ha nem veszed fel. Könyörögnek, hogy találkozzunk velük, és érzelmi zsarolással rukkolnak elő, ha éppen nem érünk rá, sőt, mi több, random felbukkannak a lakásunknál, hiába mondtuk, hogy most más dolgunk van. Nehéz eldönteni, hogy ennyire magunkba bolondítottunk valakit, akivel ráadásul pl. a csókon kívül semmi nem történt, vagy csak egy pszichopata zaklatóhoz van szerencsénk. Ez hasonló az első "csókos" esethez, aki már akkor légvárakat épített arról, hogy mi milyen fantasztikus pár leszünk.

Kedves srácok, akkor íme vázolom számotokra, hogy milyen egy ideális randi. Szerintem nem olyan nehéz, nem értem, számotokra ez miért olyan lehetetlen:

Először is, találjatok ki egy könnyed programot. Például nyáron sétáljatok egy szép helyen, hívjátok meg a lányt egy fagyira, jégkrémre, ha kalandosabb programra vágytok, vizibiciklire. Télen teaház, kávéház, ami adott egy jó beszélgetéshez, nem fagytok szét és nem kerül sokba. Ha már valakivel elmentek randizni, akkor ennyit igazán állhattok anyagilag. És igen, az ismerkedés fázisában a fiúnak kell szerintem fizetni, később pedig vagy közösen, vagy, ha a srác milliószor jobb anyagi helyzetben van, mint a lány, akkor szintén neki. Ez udvariassági kérdés, de ha elvárjátok, hogy a lány az első randin fizesse a számláját, akkor ne csodálkozzatok, hogy nem megy el veletek még egyszer randizni. (Ha most emiatt rögtön pénzéhes szajhának tekintitek őket, akkor veletek van a baj -> paranoia.) Természetesen, ha olyan lánnyal sikerült randit összehozni, aki pénz alapján ítél, beszól a ruháidra és a kocsidra, akkor így jártál, mi lenne ha legközelebb nem a kinyalt talpig-smink plázalányt hívnád el, hanem a normális lányt a szomszédból? Ha csak ilyenekkel hoz össze a sors, akkor Te választasz rosszul. Talán nem azokat a lányokat veszed észre, akiket észre kéne, hanem azokat, akik bugyit hordanak nadrág helyett és a mellüket helyezik előtérbe a személyiségük helyett. Az ilyen lányok nálad is a pénztárcát helyezik majd előtérbe a személyiséged helyett.

Blog

De tegyük fel, hogy ügyes voltál, és jól választottál. Mit szúrhatsz el az első randin? Először is, az sosem árt, ha udvarias vagy és kinyitod előtte az ajtót/kocsiajtót. Persze ne vidd túlzásba, a széket nem kell kihúzni neki, de az ajtóban bunkóság, ha nem engeded előre. Ne vedd elő a telefonod, ne facebookozz randi közben, ne SMS-ezz, hanem a lányra figyelj! Ha már eleve mondta, hogy ne csókold meg az első randin, akkor ne tedd! Egyébként érdemes lehet ezt előre tisztázni, hogy ki mit tesz vagy nem tesz az első randin. Ne beszélj az exeidről, hanyagold ezt a témát és az egyéb siránkozást. Csak mellékesen említsd a munkát, de ne használd lelki szemetesnek a randipartneredet és ne ócsárold neki a munkádat és/vagy a munkatársaidat. (Ez egyébként a lányokra is vonatkozik.) Kérdezz!!!! Kérdezz a napjáról, arról, hogy mit szeret csinálni, hogy mik az elképzelései, a tervei a jövőben, hogy hol élt eddig, mivel foglalkozik. Ha csak magadról beszélsz, akkor könnyen unalomba fulladhat a lány részéről a dolog, de ehhez az is hozzátartozik, hogy neked is mondanod kell magadról dolgokat. Az sem jó, ha úgy érezzük, hogy mi mindent elmondtuk magunkról, ti pedig csak hallgattok, és nem is árultok el semmi fontosat magatokról. Ez olyan, mintha titkolóznátok. Itt most nem a szennyes pletykákra gondolok értelemszerűen, hanem az általános dolgokra, amiket fentebb felsoroltam. Randi végén kérdezd meg a lányt, hazakísérd/hazavidd -e, ezért mindenképpen pirospontot kapsz majd. :) Végezetül ne felejtsd el megkérdezni, hogy érezte magát, és ha neked is bejött a lány, akkor kérdezd meg azt is, szeretne -e még találkozni veled. Ha tényleg tetszett, akkor ezt ne halogasd, ne napok múlva hívd fel, mert hidd el, addigra nem fogod érdekelni, mert vagy talált mást, vagy elkönyvelt téged bunkónak, vagy azt hiszi, nem érdekel téged és napokkal később már csak azért hívod, mert nem találtál mást. Ha azt mondja, szeretne még gondolkodni rajta, akkor biztosítsd arról, hogy te szeretnél, de természetesen hagyj neki időt. Ilyenkor 1-2 nap múlva érdeklődj, hogy átgondolta -e már.  Mi, lányok szeretjük azt érezni, hogy kellünk a férfinak, és amennyire ti élvezitek a macska-egér játékot, éppen annyira mi is.

Blog

Ha sikerült a projekt, és jön a következő találka:

Második randin, ha már nagyjából megismertétek egymást, jöhetnek az olyan programok, mint a vacsi, ebéd, állatkert, vagy amit az adott lány előnyben részesít, például lehet az színház, kiállítás stb. Szerintem nem lőhettek mellé, ha visztek a lánynak egy kis apróságot, legyen az akár egy szál virág, bonbon vagy egy plüss. Valójában szeretünk ajándékokat kapni, és ha megleptek egy-egy ilyennel feltételezzük, hogy komolyan gondoljátok a dolgot, és nem sajnáltok ránk néhány apróságot. Normális viselkedéssel nem nehéz elkápráztatni minket egy ennyire degenerált világban.  Ekkor már megpróbálkozhattok a csókkal is, hiszen ha a lány másodjára mond igent a randira, akkor elég jó esélyeitek vannak. :)

Utolsó tanácsnak pedig azért hozzátenném, hogy azért ne mutassátok magatokat gyökeresen másnak, mint amilyenek egyébként vagytok, mert akkor 1-2 hét vagy hónap után elég nagy kiábrándulás lesz a dologból. Ha pedig már tartós kapcsolatban éltek, akkor se feledkezzetek el néhanapján apróságokkal kedveskedni választottatoknak.

Blog

0 Tovább

Megcsalós pasik és paranoid barátnők

Blog

Ahogy Frank Pittman mondta egyszer:

"Négyféle hűtlenség létezik: az akaratlan, mely nemtörődömségünkből ered, a romantikus, mely egy válság közepén csodálatos partnerrel kecsegtet, a vigasztaló egy se véget érni, se újjászületni nem akaró házasságban, végül a macsó, pusztán a hódítás kedvéért."
/Frank Pittman/

Nem egyszerű már az ismerkedési fázisban kiszűrni az olyan férfiakat, akik hazudoznak, nagyotmondók, csalfák és csak kihasználnak minket akár anyagilag akár érzelmileg. Amióta divattá vált a netes ismerkedés, és még csak közös ismerősök sincsenek, ráadásul csak tovább bonyolódott a helyzet. Bartha Beatrixnak és Lénárt Istvánnak van egy könyve, amely nagyjából erről szól: A kamu kérő.

A manapság oly elterjedt netes ismerkedés eleve nem egy egyszerű dolog, hiszen még azt sem tudhatjuk, hogy a chatablak túloldalán valóban egy bevallott korú vagy akár nemű illető ül -e, vagy, hogy valóban úgy néz -e ki, mint ahogy azt a képen mutatja. Mielőtt vakrandira adnánk a fejünket, érdemes legalább egy videóbeszélgetést folytatni az illetővel a hazugok elkerülése végett. Ha pedig már személyes találkozóra került sor, mindig mondjuk el egy vagy több illetőnek, hogy hová és név szerint kivel megyünk. Én legalábbis anno mindig így csináltam, és kevés kivételtől eltekintve míg meg nem ismertem az adott férfit, sosem ültem be az idegen autójába. Tudom, hogy ez egy kicsit paranoidnak hangzik, de valójában csak óvintézkedés.

A probléma az, hogy nagyon sokan sajnos nem vesszük észre azokat a jeleket, amelyek pedig utalnak arra, hogy egy - Bartha Beatrix szavaival élve - "kaméleon" pasival hoz minket össze a sors. Nehéz elkerülni, hogy egy csöppet sem szavahihető, nők tucatjait kihasználó férfi mellett kössünk ki, vagy pocsékoljunk el rá éveket - tudatlanul.

Blog
"A pasinak valójában férfiként önbizalomhiánya van, és azt hiszi, hogy ő attól férfi, ha minél több virágra száll."
/Csernus Imre/

Hiába is próbálnánk alapból gyanakvóak lenni vagy bizalmatlanok, hiszen ismerkedéskor fontos, hogy bizalommal forduljunk a másik felé. Hiába is próbálnánk távolságtartónak lenni, hiszen hogyan is találnánk meg a hozzánk illő párt, ha magunkról szinte semmit sem árulunk el, és hiába is próbálunk a randipartner minden egyes szavára árgus szemekkel figyelni hetekig, ez csak azt eredményezné, hogy nem tudnánk magunkat valóban beleélni egy párbeszédbe.

Blog

Alapvetően a legjobb, ha az ember megpróbál a rózsaszín szemüvegen túllátni és az ösztöneire is hallgatni. Egy kaméleon pasi gyakran túlzásokba esik, olyanokat állít, amelyek nem igazak, olyan tervekről beszél, amelyeket sosem valósít meg, ábrándvilágot tár elénk, azt mutatja, amit látni akarunk. Ezek a férfiak többnyire vonzó személyiségek, akik a legkisebb arcrezdülés nélkül a csillagokat is lehazudják az égről, akiket még ha hazugságon kapunk is, olyan rendíthetetlenül állítják igazukat (talán már maguk is elhiszik), hogy a végén még mi érezzük magunkat kellemetlenül, amiért rákérdeztünk erre vagy arra. Az ilyen férfiak biztosítanak minket a biztos jövőről, grandiózus anyagi terveket vázolnak elénk, azonban gyakran előfordul, hogy nincs minden rendben a pénztárcájuk körül, titkolóznak az anyagi kiadásaikat illetően és még az is meglehet, hogy tőlünk kérnek kölcsön akár egy közös vacsorára is. Elképzelhető, hogy ezek a férfiak csak a többletpénzre hajtanak személyünkben, s egyáltalán nem a párt látják bennünk.

Blog

Tapasztalatból tudom, hogy a legnehezebb dolog kideríteni, hogy a párunk megcsal -e minket. Sok nő, mikor kiderül egy-egy ilyen eset, úgy érzi, hogy bár évek óta élt a párjával, valójában mégsem ismerte meg igazán, vagy nem ezt az embert ismerte. A paranoiás féltékenységnek azonban semmi értelme. A legtöbb férfi szerintem bevallja, ha rákérdezünk a dologra, de nekünk, nőknek pusztán zsigerből is érezni kell az ilyesmit. Természetesen a kaméleon pasi ezalól is kivétel, hiszen még ha rá is kérdezünk, mi leszünk a hibásak, a vita okozói, hogy "tönkretettünk egy szép estét", s a végén még azt vesszük észre, hogy mi kérünk bocsánatot. A kaméleon pasik esetében gyakori, hogy érzelmi zsarolást alkalmaznak, hogy mindig mi érezzük magunkat hibásnak, bármi történjék is. A legfontosabb dolog szerintem az, hogy hányszor kapjuk nagyotmondáson vagy hazugságon a párunkat. Célszerű megfigyelni például, hogy másoknak mennyire mond igazat a férfi, mennyit füllent, mennyit kertel, mert valószínű, hogy valójában nekünk is pont ugyanannyit. Ha egyébként egy másokkal szemben nem szavahihető ember, akkor velünk szemben miért lenne az?

Blog

De, hogy ne essünk a ló túloldalára, sajnos igen, tudom, hogy rengeteg betegesen féltékeny nő van. Talán az évek tapasztalatával majd ők is rájönnek, hogy mindez mennyire romboló, roncsoló és ráadásul teljesen fölösleges. Mindkét félnek kellene, hogy legyen szabad tere, s nem szabadna nagy problémát csinálni abból, ha egyik-másik egy fiú/lánybarátjával találkozik. Akárhányszor csalódtunk már az életben, egy új kapcsolatban mindig meg kell adni az esélyt. Teljesen fölöslegesnek tartom, hogy beleolvassunk a párunk SMS-eibe, e-mailjeibe, mert ha a párunk meg akar minket csalni, akkor annak nyilvánvalóan nem lesz nyoma. Az pedig, ha csak fölöslegesen idegeljük magunkat, és végül úgysem találunk semmit, még akkor is káros a kapcsolatra nézve, ha a férfi ártatlan - ilyen esetben a nő mérgezi meg féltékenységével a kapcsolatot, konkrétan csak egy nyugodtabb nő karjaiba hajszoljuk őt. Az, hogy folyamatosan ellenőrizzük a másikat nem megoldás, hanem olaj a tűzre. Hiszen melyik férfi viselne el egy hisztis asszonyt, aki folyton lesi minden hívását, SMS-ét? Hölgyeim, ha meg akarnak titeket csalni, akkor higgyetek nekem, hogy el is tudják rejteni a nyomokat! Titkos e-mail cím, másik telefonkártya, láthatatlan jelszavas mappa a gépen, kamu Face fiók vagy bármi, ez a mai technikai világban már korántsem lehetetlen. A megérzéseinkre kell hallgatnunk. Ha például már hónapok óta felénk sem nézett a párunk szexuálisan, akkor igen, szerintem kezdhetünk aggódni… (És zárójelben még hozzátenném, hogy a paranoid viselkedés nem csak a nőkre jellemző ám, ahogy természetesen a megcsalás sem.)

Blog
"Akkor vagyok hűtlen, ha valakihez tartozom, és mégis úgy teszek, mintha idegenek lennénk."
/Lewis Benedictus Smedes/

Summa summarum, szerintem a legfontosabb dolog az őszinteség. Ha a párunk mással is őszinte, akkor remélhetőleg velünk is az, ha mással sem őszinte, akkor szinte biztos, hogy velünk szemben sem. Ha azt vesszük észre, hogy légvárakat épít, és csak azt mondja, amit hallani akarunk, akkor biztos, hogy nem az igazi oldalát mutatja nekünk. Ha titkolózik az anyagi helyzetét illetően és többször is tőlünk vagy másoktól kért kölcsön - amelyeket ráadásul meg sem adott később -, akkor szintén van ok az aggodalomra, mert minimum egy megbízhatatlan ember. Ha azonban egy egyenes, őszinte embert ismertünk meg személyében, akkor meg kell neki szavazni a bizalmat, és amíg azt nem játssza el, nem szabad féltékenykedni. Ha meg akarnak csalni, akkor úgyis megfognak, akár ellenőrzöd, akár nem, ha pedig nem akarnak, akkor a féltékenység csak ront a helyzeten és romba dönti a  kapcsolatot.

"Alig volt tizenhét éves, mikor az első vallomást rebegte el neki egy lesütött szemű diák, aki napokig, hetekig készült ennek az egyetlen mondatnak a kiejtésére. És kacagva adta magát egy másiknak, csak azért, hogy másnap kacagva téphesse szét a virágait, és kacagva vághassa a szemébe: nem kellesz már. (...) Végigkacagott egy egész életet. Hiányzott belőle valami, mint ahogy hiányzik az éjszakából a fény. Mert a kacagása nem örömkacaj volt, csak valami éles, keserű indulatkitörés, valami megzabolázatlan állati szenvedély. Mert hiányzott belőle valami. Maga sem tudta, maga sem érezte talán. Az éjszaka sem érzi, hogy nincsen benne napfény."
/Wass Albert/

0 Tovább

Ha eddig diák voltál, mostantól fizetned kell a TB-t!

Blog

Sokan nem tudjátok, hogy miután a diákéveitek lejárnak és mondjuk, nem sikerült elhelyezkednetek, mert mondjuk, hónapokig munkanélküliként tengetitek az életetek, vagy épp még egy kicsit szórakozni jártok, fontos információ, hogy innentől bizony saját magatoknak kell a társadalombiztosítást fizetni, ami jelenleg havonta 6930 Ft.

Tehát azoknak, akiknek október 31-én lejárt a diákviszonya és még nincs munkája, tegnap járt le a türelmi idő a TB fizetéséig. Ezt akkor is kötelező fizetni, ha soha nem vagytok betegek, vagy nem jártok orvoshoz, ha halogatjátok, csak az adósságotok gyűlik hónapról hónapra. Persze, aki még iskolás, vagy dolgozik, annak nincs ezzel teendője, mert a munkabéréből levonódik az összeg. (Arról, hogy valóban be vagytok -e jelentve, többek között az ügyfélkapun keresztül győződhettek meg, ott láthatjátok azt is, hogy mit fizet utánatok az adott cég.) 

Na már most, hogy akkor most mit is kell tennetek:
A határidő lejárta után még 15 extra napotok maradt, hogy jelezzétek a NAV felé fizetési kötelezettségeteket. A bejelentéshez szükséges T1011 adatlapot letölthetitek az adóhatóság oldaláról vagy kérhetitek a NAV ügyfélszolgálatain, amelyet postán, eletronikus úton (nem egy egyszerű dolog, aki még nem csinálta, annak bonyolult lehet a külön program használata) vagy személyesen nyújthattok be. Innentől kezdve pedig havonta csekken vagy átutalással fizethettek majd. 

0 Tovább

Saját készítésű karácsonyi bögréim

Blog

Na végül is eljutottam odaáig, hogy megcsináljam az én saját készítésű bögréimet. Mivel a fél várost bejárva sem jutottam porcelánfilchez, így lakkfilcet vettem, aminek legalább van egy olyan előnye, hogy nem kell 160 fokon sütni a bögréket a sütőben. Azt egyelőre nem tudom, hogy mennyire lesz tartós, de mivel vízálló, így szerintem működőképes az ötlet. :) A formákat az internetről néztem, ötleteket onnan merítettem. A lakkfilc darabja egyébként kb. 700 forint körül van, én vettem aranyat és ezüstöt is, mert igazán ünnepi hangulatot kölcsönöznek egy-egy bögrének, bár próbáltam inkább arra rámenni, hogy ne csak szezonális bögrék szülessenek, és személyre szabottan szóljanak a majdani gazdájuknak. :) Személy szerint a kiskutyás a kedvencem, de a rendőrös sem sikerült rosszra.

Blog

Blog

Tulajdonképpen annyira megtetszettek, hogy lehet, hogy magamnak is fogok belőle csinálni párat. A bögréket potom 150-300 ft-okért lehet beszerezni, és csak némi kézügyesség kell hozzá, hogy ilyesmit alkossunk. Az biztos, hogy ilyet nem talál csak úgy az ember az üzletek polcain.

Blog

Az elkészítésről: A lakkfilc egy olyan furfangos "jószág", hogy használat előtt jól fel kell rázni (a kupakot addig nem vesszük le), majd utána festéket "pumpálunk" a hegyébe, méghozzá úgy, hogy egy nem sajnálnivaló papírlapra nyomjuk be a hegyét, aztán ki, aztán be... egészen míg nem látjuk, hogy a filctoll vége elszínesedett. A rajzolásnál ügyeskezűnek és határozottnak kell lenni, ráadásul figyelmesnek, hogy ne kenjük szét az egészet. Én egy napig hagytam száradni, annyi szerintem kell neki, mert vízállósságát csak akkor kapja meg. Mert lehet, hogy húsz perc múlva már tapizhatod, de ha víz éri, esetleg lepattogzik. Ha elrontjátok, érdemes több bögrét venni (150-300 ft nem pénz érte), hogy lehessen újrakezdeni. :)

Blog

Én személyszerint mindenképpen fehér bögrét ajánlok alapnak, mert színes cuccokra nem olyan jól fog a filc (kipróbáltam), és a műanyag bögrét sem ajánlom. Érdemes előtte megtisztítani a zsíroktól és jól szárazra törölni.

Remélem, tetszett az ötlet, erre még a nagy karácsonyi kapkodásban is maradt időtök az utolsó pillanatban. :)

Blog

0 Tovább

Köszönet nyilvánítás avagy miként is írok én

Ebben a posztban elsősorban nagyon szeretném megköszönni a Reblognak, hogy szerkesztőségi díjazott lehettem ebben a hónapban. Már napok óta frissítgettem a maraton oldalát, hogy mikor rakják már fel, s ma végre, mintegy karácsonyi ajándék gyanánt olvashattam kora reggel a jó hírt. :) Nem mondom, hogy nem erre pályáztam, mert elsősorban ezért regisztráltam a reblogon, de aztán másként is megszerettem ezt a helyet, mert jól esett, hogy az origon való megjelenés által olvasottságot biztosítottak, és mikor 10-11ezren olvasták egy-egy cikkemet, az igen jóleső érzéssel töltött el - még akkor is, ha sokan negatívan reagáltak az írásaimra. Szokták mondani, hogy a rossz reklám is reklám. S bár néha nem esett jól egy-egy komment, vagy látni, ahogy az eltérő véleményen lévő kommentelők ölre mennek egymással, végül is úgy döntöttem, akkor is folytatom, mert biztosan vannak olyanok is, akiknek tetszik, amit írok, csak az ember általában úgy van vele, hogy addig passzív magatartást tanúsít, amíg valami fel nem bosszantja, s akkor már csak a negatív kritikák jönnek.

Blog

A blogolás nálam úgy 10 éve kezdődött, akkor évekig vezettem a mindennapjaimról blogot, aztán valahogy az évek múlásával elmaradozott a posztolgatás. Később úgy döntöttem, hogy a több száz versemet szeretném ily módon publikálni, majd az egyik regényemet, ami nem jelent meg - de ami késik nem múlik, hiszen azóta van már megjelent regényem, és remélem, hogy jövő nyáron pozitív elbírálást kapok az Aranymosás pályázaton, amit a Könyvmolyképző kiadó szervez, és akkor lehetőleg lesz majd több kiadott könyvem is. Aztán ahogy múlt az idő, sajnos kénytelen voltam konstatálni, hogy ma nem igazán egy irodalomkedvelő világban élünk, mert az emberek nagy többségét jobban érdeklik a sztárpletykák meg a funny videók, mint a versek vagy a könyvek. Aztán az jutott eszembe, hogy miért ne írhatnék arról (a szívemhez oly közel álló könyvajánlókon kívül), ami engem foglalkoztat vagy foglalkoztatott évekkel ezelőtt, miért ne írhatnám le például, hogy hogy viszonyulnak az emberek ahhoz, hogy hallássérült vagyok, vagy, hogy a fiatalok szerintem mit szúr(hat)nak el az életben, hogy mennyit hazudunk a közösségi oldalakon, hogy mi nem működik az oktatásban, hogy szerintem mitől más egy nő és egy férfi elvárása egy kapcsolatban, s a viták tömkelege után rádöbbenünk -e arra, hogy hol rontottuk el a kapcsolatainkat. Mert legutóbbi pár posztomban például arról írtam, hogy manapság elvárják -e még a nőktől a háztartás vezetését, mennyire konzervatív ez a hozzáállás, illetve, hogy egy férfi hogyan lát egy párkapcsolatot egy érzelmesebb nőhöz képest. Rengeteg gondolat van még a fejemben, és igyekszem megosztani veletek, még akkor is, ha munka után éjszaka ülök le írni - és reggelre állítom be a poszt időzítését, hogy még frissiben olvashassátok. Biztos vagyok benne, hogy az új évben még több időm is marad erre, amikor nem ülnek a nyakamon az ügyfelek, nekem pedig nem kell rohangálnom fejvesztve ajándékokat beszereznem. :) Például készülök majd feltenni a blogra a saját készítésű ajándékaimat is (bár némiképp tartok tőle, hogy az illetékesek meglátják, szóval elképzelhető, hogy csak karácsony után rakom fel, erről még nem döntöttem).

Blog

Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy mi kell egy jó blog írásához, és itt most nem arra gondolok, hogy máshonnan összekopizott és igénytelen tartalmat közöljünk, akkor a következőket mondanám:
A legelső dolog a gyakorlat, hiszen minél többet ír az ember, annál tapasztaltabb lesz (mondom ezt én a negyedik könyvem írása után), és annál válogatottabban fogalmaz. Úgy vettem észre, hogy nehéz lavírozni a társadalmat érdeklő és a minőségi témák között, mert elég szűk az átfedés, én mégis az értelmesebb réteget szeretném magaménak tudni, ez mindenkinek a saját döntése. Nagyon sokat segítenek a statisztikák, mert így mindig le tudom ellenőrizni, hogy melyik poszt mennyire érdekelte az olvasókat, még akkor is, ha utána elégedetlenek voltak a tartalommal egy-egy esetben. Akik olvasnak azok tudják már, hogy én mindig szubjektív véleményt közlök, hiszen objektív véleményre ott vannak a hírek (már amennyire az annak mondható), a párkapcsolatokról, oktatásról pedig nem is lehet máshogy, mint szubjektíven nyilatkozni. Végül is úgy lehet minőségibb posztot írni, ha az ember a saját véleményét is közli az adott posztban és olyasvalamiről ír, ami őt is érdekli.

Ezután is vélhetőleg számotokra (is) érdekes témákról fogok írni, és szeretném megköszönni annak a néhány visszatérő olvasómnak is a figyelmet. :)

0 Tovább

Miért vitázunk annyit egy kapcsolatban?

Blog

Nem tudom, kiben hány évesen tudatosodik, hogy mennyire mások a férfiak és nők elvárásai a kapcsolatban. Hogy mennyire mások vagyunk, mennyire más nyelvet beszélünk, és emiatt mennyire komplikált a kommunikáció a két nem tagjai között. Nem is biztos, hogy annyira lehetetlen gondolat, hogy a férfiak a Marsról, a nők pedig a Vénuszról jöttek.

Szerintem amikor az ember még tinédzser, akkor még egy párkapcsolat is ezerszer egyszerűbb. Még nincs kifejezetten férfi és kifejezetten nő, csak két kamasz, s azt leszámítva, hogy egy fiú már valószínűleg inkább akarja a szexet mint a lány, akkora nagy eltérés még nincs, talán az csak valamikor később jön létre.

Blog

Kezdjük a számomra nehezebbel. Mit akar a férfi? Biztosan vannak kivételek (amelyek erősítik a szabályt), és meg lehet ezt cáfolni, sőt örülnék is, ha sokan megcáfolják, de általában a férfiak nehezen köteleződnek el és nehezen vállalnak felelősséget. A legnagyobb probléma és különbség a férfi és nő között az, hogy míg a nő biztonságot, bizalmat szeretne, valami közöset, hogy ne két külön ember legyenek, akiknek véletlenül összetalálkozott az útjuk, hanem egy pár, közös célokkal majdhogynem közös tudattal. A nő szeretné, ha a férfi gondoskodna róla, ha lehetne rá számítani jóban és rosszban, ha tudná, hogy most már sosem lesz egyedül, hogy mindig mellette lesz valaki, akire számíthat. Hiszen aki róla gondoskodik, az a gyerekükről is fog, akire lehet rá számítani, arra a gyermek is számíthat majd. Lehet, hogy itt követjük egy a hibát. A férfiak ezzel szemben alapvetően félnek a felelősségtől, a kudarctól, hogy nem tudnak gondoskodni egy nőről (nem anyagi értelemben értem), ezért legrosszabb esetben meg sem próbálják, menekülnek az elköteleződéstől, jobb esetben pedig megpróbálják ímmel-ámmal. De egy férfinek egy kapcsolatban más kell. Egy olyan nő kell, aki amellett, hogy önálló, mindkét szerepben helytálló, intelligens, azért legyen tipikus nő is, azaz szeressen gondoskodni, érezze feladatának a főzést, sütést, a szeretettel gondoskodást egy férfiről. S ezzel együtt egy férfinek egyrészt az kell, hogy otthon nyugi legyen, ki legyen mosva, meg legyen főzve, hogy az ne az ő gondja legyen, hogy neki csak a munkával kelljen foglalkoznia. Hogy ne legyen vita és hiszti, hogy szabad legyen, hogy minden pont ugyanolyan legyen, mint mikor szingli azzal a különbséggel, hogy a párkapcsolatból megkapjon mindent, ami jó, és menekül mindentől, ami rossz. Ő nem akar azzal foglalkozni, hogy mikor hova megy, hogy beszámoljon arról, mikor ér haza, neki az a fontos, hogy amikor majd Ő úgy dönt, hogy jön, akkor szeretettel várják. Ő nem úgy gondol a kapcsolatra mint egy közös tudatra, talán úgy se, mint egy közös életre. Talán ők úgy gondolnak egy kapcsolatra, egy nőre, mint egy kiegészítőre. Egy remek, önálló élet gondoskodó és boldog kiegészítőjére. Míg mi, nők, mindent meg szeretnénk osztani a másikkal, a legjobb barátot és férjet akarjuk egy személyben, órákig tartó, velős esti beszélgetést, hogy úgy érezzük, az illető tökéletesen a másik felünk, addig a férfiak nem ilyen líraiak. Nekik az a lazaság kell, ami hagyja őket férfinak és szabadnak lenni, a felelősségre vonás nélkül, a gondok nélkül. Ez alapvető különbség egy kapcsolatban való elvárásokkal kapcsolatban.

Blog

Blog

Nem tudom, melyik félnek kellene igazodnia a másikhoz, ki gondolja rosszul vagy jól, szerintem voltaképpen egyik nézőpont sem bélyegezhető rossznak vagy jónak, hanem csupán lényegében más hozzáállásnak. De mi történne, ha mi is olyan "lazán" állnánk az egészhez? Ha nem kérdeznénk meg, mikor jön, nem törnénk napokkal azelőtt a fejünket, hogy mégis mit főzzünk, mivel kedveskedjünk? Lesz, ami lesz, ha nem lesz főtt kaja, akkor éppen nem lesz, majd eszünk pizzát, ha olyat főzünk pont, amit nem szeret, akkor így járt. Ha véletlenül más programot szerveztünk, akkor ez van, lesz még időnk egymásra. Ha  először a saját létszükségleteinkre és a saját életünkre koncentrálnánk, s a párkapcsolatot, a férfit mi is csak életünk kiegészítőjeként fognánk fel?

Blog

Nem tudom, lányok, hogy létezik -e a másik véglet, hogy létezik -e, hogy egy férfi gondolkodjon úgy, mint egy nő. Hogy fontos legyen neki megbeszélni a lelki problémákat, hogy amikor sírsz, vagy probléma van, akkor ne becsapja az ajtót és elmeneküljön a probléma elől, hanem átölelje a vállatokat és bocsánatot kérjen. Hogy létezik -e az a véglet, amikor az életedet is rábíznád a másikra. Hogy egyáltalán az jó -e? Jó -e ennyire függni a másiktól, ennyire kiszolgáltatni a szívünket neki. Nem egyszerűbb inkább a laza hozzáállás? Már nem a régi időket éljük, amikor nekünk otthon kell ülni a konyhában, elmehetünk mi is bulizni, beülhetünk egy sörre a pubba, elmehetünk a csajokkal kávézni, a fiú barátainkkal megbeszélhetjük, amit férfi nézőpontból tudni szeretnénk. S ezért már senki nem kövezhet meg minket. Élhetünk mi is pontosan olyan életet, mint a férfiak, s gondolkodhatunk mi is pontosan ugyanúgy. Hogy így lenne -e a helyes? Azt nem tudom. Lehet, hogy azt kellene tennünk, ami minket boldoggá tesz, s csak aztán azt, amit a másikat. Hogy nem egy emberre feltenni a lapjainkat, hanem minden funkcióra külön embert "tartani". Különvenni a barátságot, a párkapcsolatot, a szexkapcsolatot, vagy akivel a lelki gondjainkat megbeszéljük - arra ott vannak a barátnők. Talán a párunknak nem kell tudnia, hiszen nem is akarja tudni, hogy éppen mi jár a fejünk legmélyében.

Blog

Talán a másikra csak úgy kéne gondolni, mint egy pajkos társra, s Önmagunkra úgy, mint akire mindig, minden körülmények között számítani lehet és kell. Mert valamikor a harminc felé haladva talán mindenkiben tudatosodik, hogy csak önmagára számíthat, és ne várjon a szőke hercegre, mert saját magának kell megoldania a gondokat, kikecmeregni a béka feneke alól. S így válunk az idő múlásával a legerősebb nőkké, akiktől néha a férfiak félnek, mert túl erősek, túl önállóak, túl okosak, túl férfiasak. S akkor már félő, hogy rájuk már nincs is szükség. 

De hol van a határ, melyik út vezet egy boldog párkapcsolathoz?

Blog

0 Tovább

Könyvcserebere gyorsan és egyszerűen

Tudtátok, hogy a rukkolánál régi könyveiteket értékesíthetitek pontokért, melyekért cserébe megvehettek más könyveket? Egyszerű és nagyszerű módja ez duplikált vagy nem olvasott, unalmas könyveitek kedvencekre cserélésére. ;) Ha már te is unod, hogy csupa fölösleges könyv foglalja a helyet a polcodon, akkor íme egy nagyszerű megoldás.

http://www.rukkola.hu/

Könyvajánló Blog

A másik alternatíva az ún. könyvmegálló, amelyből van például Csillaghegyen vagy Óbudán is. Ezek amolyan kis standok, ahol szabadon válogathatsz a könyvekből, s a szabály az, ha egyet elviszel, legalább rakj egy másikat a helyére. :) Jól mutatja, hogy mi, olvasó emberek mennyivel kultúráltabbak vagyunk, hogy ezek a könyvmegállók valóban működnek és sokan előszeretettel használjuk őket. Jómagam is meglátogattam a csillaghegyi könyvmegállót.

Könyvajánló Blog

0 Tovább

Női/férfi szerepek egy kapcsolatban avagy ki vezesse a háztartást?

Több cikket olvastam mostanában, amely arról szólt, hogy a külföldi nők, amikor Magyarországra jönnek elcsodálkoznak azon, hogy nálunk még mennyire "konzervatív" ez a női-férfi felállás, hogy szerintük egyenlőtlen még mindig például a háztartási munka megosztása. Hogy a magyar anyák például addig mosnak/főznek fiaikra, amíg az otthon lakik, míg állítólag külföldön a nagyobb fiúk már magukra kénytelenek mosni/főzni akkor is, ha még otthon élnek. Hogy állítólag (nyilatkozták ezt a külföldiek) a kamasz fiúk is ugyanúgy kiveszik a részüket a házimunkából, mint a kamasz lányok. Lehetséges, hogy a mi felfogásunk valóban elmaradott ez a nyugati világhoz képest? Hogy mi, lányok még mindig úgy vagyunk nevelve, hogy kiszolgáljuk a férfiakat, s nekik "csak" a munkával kell foglalkozni?

Blog

Tény, hogy ez egy nagyon kényes téma, mert csak úgy, mint az oktatási téma, aki ezt előveszi, biztos, hogy nagy vitát indít el és akármit is fogalmaz meg, a férfiak és nők szemében máris kigyullad az ellenszenv tüze. Ezért nem állításokba fogok bocsátkozni, hanem feltételezésekbe és morfondírozásokba. Akinek nem inge, ezért ne vegye magára, de talán érdemes elgondolkodni az írottakon.

Kezdjük ott, hogy (szerintem és ezért ne tessék megkövezni) már alapból a kislányokat és kisfiúkat direkt máshogy neveljük. Míg a fiúk kisautót kapnak karácsonyra és élvezeti játékokat, addig a kislányok játék vasalódeszkát, játék tűzhelyet, játék porszívót. Mintha már egészen kicsi korban felosztanánk a szerepeket. A kisfiú játszik az autóival, amíg a kislány eteti a játékbabát és főzőcskézik, teát kínál. Nincs ezzel egyébként baj, csak észrevettem.

A fiatal nők körében aztán igen eltérő véleményekkel találkoztam, hát még, ha összevetettem azt az idősebbekével. Az idősebb, ötvenes korosztály még teljes mértékben úgy lett nevelve, azon elvek szerint, mely szerint a nő dolga a család gondozása és a háztartás ellátása, a férfiaké a pénzkeresés. De ugye manapság a nők is keresnek pénzt, szóval mi van olyankor, ha mindkét félnek van állása? Személy szerint én kétféleképpen látom a helyzetet.

Vegyünk két példát. Például, ha a nő és a férfi is ugyanannyi óraszámot dolgozik, akkor bizony mindkét félnek ki kellene venni a szerepet a háztartásból, esetleg a férfinak elmosogatni, vagy vigyázni a gyerekekre, amíg a nő elkészíti a vacsorát, vagy ne adj Isten esetleg néha napján a férfi is készíthet vacsorát - ismerek néhányat, akik kifejezetten szeretnek a konyhában tevékenykedni, és emiatt nagyot nőttek a szememben. Hiszen gondoljunk csak bele! Ha a férfi hazaér munkából, teszem azt pihen, a nő vacsorát készít, elmosogat, megfürdeti és lefekteti a gyerekeket, berakja a mosást stb., akkor ne csodálkozzunk azon, ha a férfinek este még van kedve és ereje a szexhez, de a nőnek nincs. Úgy érzem igazságosnak, ha ilyen esetben mindkét fél szerepet vállal a háztartásból, és ha közösen hamarabb rendbe teszik a házat, akkor annál több idejük marad egymásra! Érdemes ezen elgondolkodni.

Mielőtt rögtön szidni kezdenétek, vegyük a második példát, mert más a helyzet természetesen akkor, ha a férfi sokkal többet dolgozik a nőnél, akkor ugyanis természetes, hogy a nő kénytelen több szerepet vállalni otthon.

Egyébként szerintem minden megbeszélés és hozzáállás kérdése, de nem tartom jónak, ha a férfiak alapból elvárják ezt, mint a gyerekek, és lényegében egy pótanyukát látnak a feleségükben. Egy nő lényegében egész életében dolgozik és háztartást vezet. Néha már-már azon gondolkodom, hogy milyen lett volna férfinak születni. Persze ez csak olyankor okoz gondot, ha nő nem szeret a konyhában tevékenykedni. Mert vessetek meg férfiak, de bizony vannak olyan nők, akik nem szeretnek főzni. Én ha muszáj elvagyok vele egyébként, de sütni például imádok. Ugyanakkor jól esik, ha valaki néha elmosogat helyettem, de még inkább az, ha nem egyedül kell szenvednem az étellel növelve ezzel a külön töltött időt, hanem legalább kapok egy kis segítő kezet, és máris mókásabb együtt a főzés.

Blog
Ha közösen tevékenykedünk a konyhában, több időnk marad egymásra.

Tulajdonképpen ahogy párválasztásnál a férfiak elvárják, hogy a nő önmaga egyedül is megálljon a lábán - talán mert félnek az elköteleződéstől és a hirtelen gondolatától annak, hogy gondoskodjanak egy nőről -, amivel nincs is baj, mert tényleg legyen egy nő önálló is, de éppúgy talán elvárható lenne a férfitól is, hogy tudja, hogyan kell bekapcsolni a mosógépet -> ergo ugyanúgy önálló legyen. Tény, hogy a nők talán jobban értenek a háztartáshoz, vagy a vérünkben van, évezredek óta csináljuk, mégis jól esik az, ha nem kötelességnek érezzük, hanem szabadon választhatónak, hiszen egyébként szívesen gondoskodunk fiainkról, férjeinkről. Olyan ez, mint a tanulás. Ha ráerőltetik a társadalmi elvárások az emberre, akkor nem szívesen csinálja. De ha már mi magunk választjuk, akkor olyan örömmel fogjuk nektek tálalni az ételt, hogy öröm lesz nézni és kóstolni. Ne várjátok el tőlünk, segítsetek és akkor majd magunktól megcsináljunk. :)

0 Tovább

A közösségi oldalon éljük az életünket a valóság helyett

Azalatt a 6-7 év alatt, amióta Magyarországon (is) elterjedtek a közösségi oldalak, gyökeres változáson mentek keresztül. Magunk sem vesszük észre, de valójában ugyanabba a hibába esünk, mint a gyerekek. Elhisszük a hazugságot. Olyan ez, mint a Barbie dolog. Elítéljük a Barbie gyártókat meg a modellalkatot erőltető médiát, mert olyan téves képet tárnak elénk és a gyerekeink elé, ami aláássa az önbecsülésünket - hiszen egyik ember se lehet olyan vékony és hosszúlábú, mint Barbie, és semmi szükségünk rá, hogy modellalkatú elvárásokat támasszon velünk szemben a társadalom, mert minden nőnek más a vele született adottsága.

De miért van ez másként a közösségi oldalakon, kiváltképp a Facebookon? Elhisszük, hogy az ismerőseink/félismerőseink pillanatnyi kiposztolt állapota/képe az egész életét tükrözi. Pedig valljuk be, a legtöbb videó/kép egy pillanatnyi - 99%-ban nagyszerű(nek látszó) - pillanatot örökít meg. Nem szabad, hogy ezekből a posztokból vonjuk le a következtetést, hogy XY élete mennyire fantasztikus, hibátlan, és nem szabad, hogy azt gondoljuk, másoknak nincsenek problémái, másoknak tökéletes a párkapcsolata, fantasztikus a munkája, és mást sem csinál csak utazgat és főzőcskézik. Nem szabad, hogy hagyjuk magunkat befolyásolni, hogy elhiggyük, hogy a mi életünk csak azért tökéletlen, mert másoknál nem ezt látjuk. Agyonretusált nyaralási és bulizós képek, mégsem tudjuk a mögöttes tartalmat vagy az előzményeket. Tulajdonképpen leegyszerűsíthetném az egészet úgy, hogy hazugságokat vagy legalábbis féligazságokat posztolunk. Csak a jobbik (retusált) oldalunkat mutatjuk meg a világnak, mert manapság az a társadalmi/közösségi oldali elvárás, hogy "tökéletes" életünk legyen. Ezzel a folyamatos posztolgatással, szelfizéssel és fényképezőgépezéssel viszont elvesszük a pillanatnyi élmény varázsát. Mint amikor az állatkertben le se tesszük a fényképezőgépet, s így végig egy lencsén keresztül érzékeljük a világot ahelyett, hogy a saját (mérföldekkel jobb) érzékszervünkkel, a szemünkkel élveznénk a látványt és élnénk meg a pillanatot - mert azt már soha nem fogjuk visszakapni éppen úgy.

Blog

Fényképeket készítünk a bulikban, miközben valójában feleannyira sem élvezzük az egészet, mint ahogy azt mutatjuk a képeken. Miért? Mert fényképezéssel törődünk ahelyett, hogy a barátainkkal lennénk és jól éreznénk magunkat. Talán már el is felejtettük, hogy van közösségi élet nélküli élet. Emlékeztetnünk kellene magunkat arra, hogy nem másoknak kell megmutatni, hogy boldogok vagyunk, hanem az a fontos, hogy mi annak érezzük magunkat. Nem az a fontos, hogy lássák mások, hogy hol voltunk bulizni, hanem, hogy jól szórakozzunk és élményekkel gazdagodjunk. Nem az a fontos, hogy lefotózzuk a cápát az állatkertben, hogy mindenki lássa majd a Facebookon, hanem hogy mi megcsodáljuk ezt a csodálatos teremtényt a saját szemünkkel okostelefon nélkül. Egy közösségi verseny alakult ki, hogy ki posztol szebb és jobb képet, ki éli a (látszatra) legtökéletesebb életet. Emberek milliói élnek tévképzetben, miközben azt sem tudjuk, hogy a barátaink éppen milyen (lelki)válságon mennek át. Lányok milliói gondolják, hogy nem elég szépek, hogy retusálás nélkül nem is tölthetnek fel magukról képet. A közösségi oldalaknak (is) hála rengetegen esnek abba a csapdába, hogy azért, mert annyira lecsökkent az önbecsülésük, képek százait töltik fel magukról egy kis dicséretre vágyva, miközben elfelejtik, hogy elsősorban maguknak kell megfelelniük.

Az igazság az, hogy elfelejtjük élni a saját életünket, mert közben csak a látszatot akarjuk megtartani és csak arra koncentrálunk. Elfelejtettük élni az életünket, mert másokéra koncentrálunk. Elfelejtettük, hogyan kell csak magunkra szánni néhány percet, félrevonulni, kikapcsolni a laptopot és a telefont és belemerülni egy bögre kakaó kíséretében egy fantasztikus könyvbe. Néhányunk már nem tud leülni a családdal vacsorázni vagy beszélgetni, mert valakinek csörög a telefonja, mert valaki még éppen befejez egy számítógépes játékot, mert valaki még csetel valakivel…

Blog

Átestünk a ló túloldalára és majdhogynem valóságshow-t vagy filmet csinálunk a saját életünkből a sok kép és videó által, a folyamatos posztolás által, pedig tudnunk kellene, hogy a filmek nem igaziak. A filmek csak megmutatnak valamit, amit a közönség látni akar. Mikor vesszük észre, hogy az életünk nem valóságos és csak egy történetet játsszunk el?

Menj, és olvass el egy könyvet, sétálj egyet a városban, ne nézz rá a telefonodra egy napig, ne nézd meg a Facebookot! Ha valaki érdekel, akkor hívd fel és kérdezd meg, valójában hogy van! Ha valakivel neten szeretnél beszélni, akkor írj egy velős és igazi e-mailt, ne pedig csak egy személytelen gyorsüzenetet. Ne felejtsük el, hogy amit a gyerekeinknek is tanítunk: hogy a virtuális valóság nem igazi valóság!

Blog

0 Tovább

Az életre nem tanít meg az iskola - zombikat nevelünk.

Bár majdnem mindenből jelesre vizsgáztam az iskolában, azért jól emlékszem arra az érzésre, amikor húszon egynehány éves koromban megállapítottam, hogy az életre nem tanított meg az iskola. Pontról pontra taglalni fogom a hibákat.

Blog

Az az igazság, hogy nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy az oktatásunk elavult. Több ponton vérzik, és vagy elég vakok vagyunk, hogy ezt észrevegyük, vagy annyira maradiak és konzervatívak, hogy még gondolni sem merünk az újításra. Ha mégis van egy-egy fiatal tanár, aki megpróbálkozik vele, vagy egy-egy szabadabb szellemű ember, a többiek egyből az útját állják és lehurrogják. Majd a poszt végén le fogom írni, hogy ez hosszú távon miért baj. Pedig az az oktatás, amit a nagyszüleink kaptak vagy a szüleink, már korántsem megfelelő a cselekvésorientált gyerekeinknek. Gondolom, azért mindenki emlékszik például arra, hogy a kötelező olvasmányok néha mennyire "halálosan unalmasak" tudtak lenni. Egyesek azt javasolják, hogy cseréljük le őket modernebb írásokra, s bár ezzel nem feltétlenül értek így egyet, az biztos, hogy kortárs, modernebb írók könyveit is bele kellene venni a kötelező olvasmányok sorába. Érdemes lenne meghatározni, hogy a kötelező olvasmányok X%-a legyen kortárs. Élő példa rá a Harry Potter vagy a Szent Johanna Gimnázium sorozat, hogy ezekkel sokkal inkább fel lehet kelteni az olvasás iránti érdeklődést.

Nem használjuk a lehetőségünkre álló eszközöket. Eltiltjuk a gyerekeket órán is a laptoptól, a tablettől, rosszként bélyegezzük meg őket, ahelyett, hogy azt tanítanánk meg nekik, hogyan kell helyesen használni például az internetet. Hogy a számítógépet nem csak játékra találták fel. A kreatívabb gyerekek különféle írói és rajzpályázatot találhatnak, a magukban affinitást érzők írhatnak, blogot vezethetnek és megoszthatják írásaikat másokkal. Manapság nagyon fontos a kamaszoknak a széles körben való véleménymegosztás, hogy hallassák a hangjukat. Ki kellene használni a rendelkezésünkre álló technikákat, és úgy meghozni a gyerekek kedvét a tanuláshoz. Például akár egy blogoldalt létrehozni az irodalmi fogalmazásoknak, hogy a gyerekek kommentálhassák és elolvashassák egymás írásait. Biztos vagyok benne, hogy máris sokkal érdekesebb lenne számukra a feladat, mint csak nyűgként a füzetbe körmölni. S, hogy manapság elidegenedünk a fejlődéstől, rémülten a fejünket rázzuk, ha szóba kerül a tablet használata az órán. Azon csodálkozom, hogy nem irkatáblán írunk, és füzetet már lehet használni.. A lényeg, hogy tudják használni azt értékes információszerzésre.

Blog

Az egyik tanár például egy magyar középiskolában azt találta ki, hogy a diákok hozzanak létre Facebook profilt az íróinknak, költőinknek, és az adott költő/író stílusában posztoljanak írásokat, verseket, életeseményeket, vagy bármit. Ezzel a fantasztikus húzással elérte, hogy kész mozgalmat indított el, a gyerekek nagyon élvezték, utánanéztek az írók életének, beleásták magukat az életükbe, életeik eseményeibe, verseikbe, írásaikba, és ezzel a cselekvésre késztető tanulási módszerrel többet ért el, mintha csak szárazon leadta volna az anyagot.

Blog

Használni kell a modern eszközöket, nem tiltani őket. Mert ami tilos, az izgalmas, csak hülyeségre használják majd őket, amit pedig MEGTANÍTUNK használni, az hasznos!

Egy hozzá hasonló újító bevonta az oktatásba a szerepjátékot. A gyerekek "varázslóvá" vagy kalandorrá válhattak, (házi)feladatokat, kreatív feladatokat oldottak meg, ezzel ügyességi pontokat szereztek, fejlődtek a karaktereik, egy egész kis világot találtak ki, s így a fantáziavilágot ötvözve a valósággal érdekelni kezdte őket a tananyag, versenyeztek egymással, hogy ki teljesít a legjobban, ki gyűjti a legtöbb pontot.

 Először is ilyen és ehhez hasonló újítások kellenének, s hogy felfogjuk, ami most megy az nem elég.

Fontos az is, hogy tisztában legyenek az internet veszélyeivel már egészen kicsi korban. Mert az, hogy homokba dugjuk a fejünket, az odáig vezet, hogy a gyerek majd titokban (akár a barátja számítógépén) olyanokat olvas/néz, amit nem kéne, olyanokkal beszél és oszt meg személyes információt, akikkel nem kéne. Meg kell őket tanítani erre.

A gyerekek úgy kerülnek ki az iskolából, hogy irreális elképzeléseik vannak, mind az életről, a fizetésről, a munkáról, a pénzbeosztásról. SEMMIT nem tudnak ezekről, mert MI NEM TANÍTJUK MEG NEKIK. És ez a MI hibánk. Szükség lenne az iskolában például olyan pénzügyi órára, ami megtanítja nekik a pénz beosztását, kezelését, bevételi és kiadási lista készítését. Ahol ráláthatnának a mai fizetési helyzetre, hogy mennyi a minimálbér, melyik szakmában mennyit kereshetnének, mennyire nehéz bejutni az adott egyetemre, s mennyire nehéz utána az elhelyezkedés.

Blog

Meg kellene tanítani őket önéletrajzot írni, akár a szerepjáték segítségével állásinterjús helyzeteket gyakorolni, s ahelyett, hogy rossz magyar szokás szerint a hiányosságokra koncentrálunk, az erősségeket kellene fejleszteni és arra helyezni a hangsúlyt. 

Ha nem tanítjuk meg nekik a pénz kezelését, ne csodálkozzunk, hogy huszonévesen bulizásra költik és a diákhitelt két kézzel szórják ki az ablakon hülyeségekre. Nem tanítjuk meg nekik, hogy az élet nem a középiskoláról szól, az élet nem egy kis biztonságos burok. Az életet már elég korán el lehet rontani, és nem lehet kijavítani a jegyet, legalábbis nem egyszerű.

Blog

Bár szidjuk az amerikai iskolákat is, ott azért mégis van pár hasznos dolog, mint például a drámaszakkör, a vitakör, s nekünk például kellene pénzügyekkel foglalkozó óra (is). Meg kell tanulniuk, hogy a csordaszellem nem mindig vezet jó útra, hogy nem kell csak azért inni, cigizni vagy drogozni, mert mások azt teszik, s álljanak ki a saját véleményükért (vita kör).

 Ha nem tanítjuk meg nekik helyesen használni a számítógépet (nem csak játékra, használják írásra, blogolásra, könyvolvasásra, hiszen a legtöbb kötelező is fent van online, vagy könyvvásárlásra, tájékozódásra, informálódásra), ha nem tanítjuk meg nekik, hogyan kell bánni a pénzzel, hogy milyen valójában az élet, akkor ne csodálkozzunk, hogy a végén olyan fiatal felnőtté válik, akinek fogalma sincs az élet dolgairól, éjjel-nappal játszik a gépen, elbulizza a szülei pénzét, nem becsüli meg, ami adatott neki, irreális elképzelései vannak és lenéz minden munkanélkülit. Ha nem adjuk meg nekik a megfelelő pénzügyi, modern technika használati tudást is, akkor ne csodálkozzunk rajta, hogy modern, olvasni nem szerető, pénzhez mit sem értő, zombikat nevelünk belőlük.

0 Tovább

Tuti ajándék könyvmolyoknak

Blog

A legegyszerűbb dolog könyvmolyoknak ajándékot venni, hiszen akármilyen kis könyvnek is örülni tudunk. Persze azért nem árt ismerni az ember ízlését.

Azonban ha már évekig könyvekkel lepitek meg szeretteiteket, íme néhány ajándékötlet könyvmolyoknak, ami nem könyv:

Könyvmolypárna azoknak, akik még éjszaka sem bírnak megszabadulni kedvencüktől:

Blog

Blog

 Világítós könyvlámpa:

Blog

Vintage mintás e-book olvasó tok:

Blog

"Láthatatlan" könyvespolc:

Blog

Blog

Blog

Blog

A végére pedig ki ne szeretne egy olyan illatgyertyát, aminek könyvillata van. :)

0 Tovább

Olvasni tudó bébi? ;)

Úgy tűnik, manapság nem lehet elég korán kezdeni az olvasást. Persze valójában ez az édes kisgyerek nem szószerint olvas, hanem a szavak képét, kinézetét társította a szavak hangzásához. :) Minden esetre nagyon okos baba lehet, ő a net új kis sztárja. ;)

0 Tovább

Lélegzetelállító kézműves medálok Karácsonyra

Blog

Németh Alina volt iskolatársam munkái közül engem leginkább ezek a gyönyörű nyakláncok nyűgöznek le. Saját készítésű képei alapján készítik őket, és ez aztán biztos, hogy nem sűrűn jön veled szembe az utcán. Éppen ezért ötletes karácsonyi ajándék lehet női ismerőseidnek, ráadásul sokkal olcsóbb, mint bármelyik boltban vásárolható egyedi nyaklánc.

Blog

Termékeit a megtalálhatod a MiaLaia Art Facebook oldalán vagy Meska oldalán:

https://www.facebook.com/MiaLaiaArt/

http://www.meska.hu/Interju/showInterju/244

Blog

Blog

0 Tovább
MOST OLVASOM
VÁRHATÓ KÖNYVAJÁNLÓK

Nem feltétlenül ebben a sorrendben:

Pachmann Péter - Misu ​háborúja
Szurovecz Kitti - A ​sokszívű
Gregg Hurwitz - A ​Seholember (Orphan X 2.)
Jodi Picoult - Egyszerű igazság
Charles Martin - Hosszú az út
Shrabani Basu - Viktória ​és Abdul
Sylvain Neuvel - Ébredő ​istenek
Bíró Szabolcs - Szent ​György testvérei (Anjouk 4.)
Joe Abercrombie - Half a War – A hercegnő (Szilánkos-tenger 3.
R. Kelényi Angelika - Bűnös ​örömök városa (Az ártatlan 2.)
R. Kelényi Angelika - A ​francia nő (Az ártatlan 3.)
Fábián Janka - Az angyalos ház és más történetek


KÖNYVEK KATEGÓRIÁK SZERINT
KIKET SZOKTAM OLVASNI
KEDVENCEIM
A folyamatosan frissülő olvasmánylistámat a következő link alatt tekinthetitek meg: OLVASMÁNYLISTA
NAPI IDÉZET

NYOMJ EGY LÁJKOT, HA TETSZIK AZ OLDAL
"Egy könyv, amit már kiolvastál, sosem lesz ugyanaz a könyv, mint amit kézbe vettél."

/David Mitchell/

Én nem veszek könyveket. Én örökbe fogadom őket. :)
A jó könyvvel az a probléma, hogy a végére akarsz érni, de soha nem akarod befejezni.