Facebook Twitter Addthis

Saját készítésű karácsonyi bögréim

Blog

Na végül is eljutottam odaáig, hogy megcsináljam az én saját készítésű bögréimet. Mivel a fél várost bejárva sem jutottam porcelánfilchez, így lakkfilcet vettem, aminek legalább van egy olyan előnye, hogy nem kell 160 fokon sütni a bögréket a sütőben. Azt egyelőre nem tudom, hogy mennyire lesz tartós, de mivel vízálló, így szerintem működőképes az ötlet. :) A formákat az internetről néztem, ötleteket onnan merítettem. A lakkfilc darabja egyébként kb. 700 forint körül van, én vettem aranyat és ezüstöt is, mert igazán ünnepi hangulatot kölcsönöznek egy-egy bögrének, bár próbáltam inkább arra rámenni, hogy ne csak szezonális bögrék szülessenek, és személyre szabottan szóljanak a majdani gazdájuknak. :) Személy szerint a kiskutyás a kedvencem, de a rendőrös sem sikerült rosszra.

Blog

Blog

Tulajdonképpen annyira megtetszettek, hogy lehet, hogy magamnak is fogok belőle csinálni párat. A bögréket potom 150-300 ft-okért lehet beszerezni, és csak némi kézügyesség kell hozzá, hogy ilyesmit alkossunk. Az biztos, hogy ilyet nem talál csak úgy az ember az üzletek polcain.

Blog

Az elkészítésről: A lakkfilc egy olyan furfangos "jószág", hogy használat előtt jól fel kell rázni (a kupakot addig nem vesszük le), majd utána festéket "pumpálunk" a hegyébe, méghozzá úgy, hogy egy nem sajnálnivaló papírlapra nyomjuk be a hegyét, aztán ki, aztán be... egészen míg nem látjuk, hogy a filctoll vége elszínesedett. A rajzolásnál ügyeskezűnek és határozottnak kell lenni, ráadásul figyelmesnek, hogy ne kenjük szét az egészet. Én egy napig hagytam száradni, annyi szerintem kell neki, mert vízállósságát csak akkor kapja meg. Mert lehet, hogy húsz perc múlva már tapizhatod, de ha víz éri, esetleg lepattogzik. Ha elrontjátok, érdemes több bögrét venni (150-300 ft nem pénz érte), hogy lehessen újrakezdeni. :)

Blog

Én személyszerint mindenképpen fehér bögrét ajánlok alapnak, mert színes cuccokra nem olyan jól fog a filc (kipróbáltam), és a műanyag bögrét sem ajánlom. Érdemes előtte megtisztítani a zsíroktól és jól szárazra törölni.

Remélem, tetszett az ötlet, erre még a nagy karácsonyi kapkodásban is maradt időtök az utolsó pillanatban. :)

Blog

0 Tovább

Köszönet nyilvánítás avagy miként is írok én

Ebben a posztban elsősorban nagyon szeretném megköszönni a Reblognak, hogy szerkesztőségi díjazott lehettem ebben a hónapban. Már napok óta frissítgettem a maraton oldalát, hogy mikor rakják már fel, s ma végre, mintegy karácsonyi ajándék gyanánt olvashattam kora reggel a jó hírt. :) Nem mondom, hogy nem erre pályáztam, mert elsősorban ezért regisztráltam a reblogon, de aztán másként is megszerettem ezt a helyet, mert jól esett, hogy az origon való megjelenés által olvasottságot biztosítottak, és mikor 10-11ezren olvasták egy-egy cikkemet, az igen jóleső érzéssel töltött el - még akkor is, ha sokan negatívan reagáltak az írásaimra. Szokták mondani, hogy a rossz reklám is reklám. S bár néha nem esett jól egy-egy komment, vagy látni, ahogy az eltérő véleményen lévő kommentelők ölre mennek egymással, végül is úgy döntöttem, akkor is folytatom, mert biztosan vannak olyanok is, akiknek tetszik, amit írok, csak az ember általában úgy van vele, hogy addig passzív magatartást tanúsít, amíg valami fel nem bosszantja, s akkor már csak a negatív kritikák jönnek.

Blog

A blogolás nálam úgy 10 éve kezdődött, akkor évekig vezettem a mindennapjaimról blogot, aztán valahogy az évek múlásával elmaradozott a posztolgatás. Később úgy döntöttem, hogy a több száz versemet szeretném ily módon publikálni, majd az egyik regényemet, ami nem jelent meg - de ami késik nem múlik, hiszen azóta van már megjelent regényem, és remélem, hogy jövő nyáron pozitív elbírálást kapok az Aranymosás pályázaton, amit a Könyvmolyképző kiadó szervez, és akkor lehetőleg lesz majd több kiadott könyvem is. Aztán ahogy múlt az idő, sajnos kénytelen voltam konstatálni, hogy ma nem igazán egy irodalomkedvelő világban élünk, mert az emberek nagy többségét jobban érdeklik a sztárpletykák meg a funny videók, mint a versek vagy a könyvek. Aztán az jutott eszembe, hogy miért ne írhatnék arról (a szívemhez oly közel álló könyvajánlókon kívül), ami engem foglalkoztat vagy foglalkoztatott évekkel ezelőtt, miért ne írhatnám le például, hogy hogy viszonyulnak az emberek ahhoz, hogy hallássérült vagyok, vagy, hogy a fiatalok szerintem mit szúr(hat)nak el az életben, hogy mennyit hazudunk a közösségi oldalakon, hogy mi nem működik az oktatásban, hogy szerintem mitől más egy nő és egy férfi elvárása egy kapcsolatban, s a viták tömkelege után rádöbbenünk -e arra, hogy hol rontottuk el a kapcsolatainkat. Mert legutóbbi pár posztomban például arról írtam, hogy manapság elvárják -e még a nőktől a háztartás vezetését, mennyire konzervatív ez a hozzáállás, illetve, hogy egy férfi hogyan lát egy párkapcsolatot egy érzelmesebb nőhöz képest. Rengeteg gondolat van még a fejemben, és igyekszem megosztani veletek, még akkor is, ha munka után éjszaka ülök le írni - és reggelre állítom be a poszt időzítését, hogy még frissiben olvashassátok. Biztos vagyok benne, hogy az új évben még több időm is marad erre, amikor nem ülnek a nyakamon az ügyfelek, nekem pedig nem kell rohangálnom fejvesztve ajándékokat beszereznem. :) Például készülök majd feltenni a blogra a saját készítésű ajándékaimat is (bár némiképp tartok tőle, hogy az illetékesek meglátják, szóval elképzelhető, hogy csak karácsony után rakom fel, erről még nem döntöttem).

Blog

Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy mi kell egy jó blog írásához, és itt most nem arra gondolok, hogy máshonnan összekopizott és igénytelen tartalmat közöljünk, akkor a következőket mondanám:
A legelső dolog a gyakorlat, hiszen minél többet ír az ember, annál tapasztaltabb lesz (mondom ezt én a negyedik könyvem írása után), és annál válogatottabban fogalmaz. Úgy vettem észre, hogy nehéz lavírozni a társadalmat érdeklő és a minőségi témák között, mert elég szűk az átfedés, én mégis az értelmesebb réteget szeretném magaménak tudni, ez mindenkinek a saját döntése. Nagyon sokat segítenek a statisztikák, mert így mindig le tudom ellenőrizni, hogy melyik poszt mennyire érdekelte az olvasókat, még akkor is, ha utána elégedetlenek voltak a tartalommal egy-egy esetben. Akik olvasnak azok tudják már, hogy én mindig szubjektív véleményt közlök, hiszen objektív véleményre ott vannak a hírek (már amennyire az annak mondható), a párkapcsolatokról, oktatásról pedig nem is lehet máshogy, mint szubjektíven nyilatkozni. Végül is úgy lehet minőségibb posztot írni, ha az ember a saját véleményét is közli az adott posztban és olyasvalamiről ír, ami őt is érdekli.

Ezután is vélhetőleg számotokra (is) érdekes témákról fogok írni, és szeretném megköszönni annak a néhány visszatérő olvasómnak is a figyelmet. :)

0 Tovább

Miért vitázunk annyit egy kapcsolatban?

Blog

Nem tudom, kiben hány évesen tudatosodik, hogy mennyire mások a férfiak és nők elvárásai a kapcsolatban. Hogy mennyire mások vagyunk, mennyire más nyelvet beszélünk, és emiatt mennyire komplikált a kommunikáció a két nem tagjai között. Nem is biztos, hogy annyira lehetetlen gondolat, hogy a férfiak a Marsról, a nők pedig a Vénuszról jöttek.

Szerintem amikor az ember még tinédzser, akkor még egy párkapcsolat is ezerszer egyszerűbb. Még nincs kifejezetten férfi és kifejezetten nő, csak két kamasz, s azt leszámítva, hogy egy fiú már valószínűleg inkább akarja a szexet mint a lány, akkora nagy eltérés még nincs, talán az csak valamikor később jön létre.

Blog

Kezdjük a számomra nehezebbel. Mit akar a férfi? Biztosan vannak kivételek (amelyek erősítik a szabályt), és meg lehet ezt cáfolni, sőt örülnék is, ha sokan megcáfolják, de általában a férfiak nehezen köteleződnek el és nehezen vállalnak felelősséget. A legnagyobb probléma és különbség a férfi és nő között az, hogy míg a nő biztonságot, bizalmat szeretne, valami közöset, hogy ne két külön ember legyenek, akiknek véletlenül összetalálkozott az útjuk, hanem egy pár, közös célokkal majdhogynem közös tudattal. A nő szeretné, ha a férfi gondoskodna róla, ha lehetne rá számítani jóban és rosszban, ha tudná, hogy most már sosem lesz egyedül, hogy mindig mellette lesz valaki, akire számíthat. Hiszen aki róla gondoskodik, az a gyerekükről is fog, akire lehet rá számítani, arra a gyermek is számíthat majd. Lehet, hogy itt követjük egy a hibát. A férfiak ezzel szemben alapvetően félnek a felelősségtől, a kudarctól, hogy nem tudnak gondoskodni egy nőről (nem anyagi értelemben értem), ezért legrosszabb esetben meg sem próbálják, menekülnek az elköteleződéstől, jobb esetben pedig megpróbálják ímmel-ámmal. De egy férfinek egy kapcsolatban más kell. Egy olyan nő kell, aki amellett, hogy önálló, mindkét szerepben helytálló, intelligens, azért legyen tipikus nő is, azaz szeressen gondoskodni, érezze feladatának a főzést, sütést, a szeretettel gondoskodást egy férfiről. S ezzel együtt egy férfinek egyrészt az kell, hogy otthon nyugi legyen, ki legyen mosva, meg legyen főzve, hogy az ne az ő gondja legyen, hogy neki csak a munkával kelljen foglalkoznia. Hogy ne legyen vita és hiszti, hogy szabad legyen, hogy minden pont ugyanolyan legyen, mint mikor szingli azzal a különbséggel, hogy a párkapcsolatból megkapjon mindent, ami jó, és menekül mindentől, ami rossz. Ő nem akar azzal foglalkozni, hogy mikor hova megy, hogy beszámoljon arról, mikor ér haza, neki az a fontos, hogy amikor majd Ő úgy dönt, hogy jön, akkor szeretettel várják. Ő nem úgy gondol a kapcsolatra mint egy közös tudatra, talán úgy se, mint egy közös életre. Talán ők úgy gondolnak egy kapcsolatra, egy nőre, mint egy kiegészítőre. Egy remek, önálló élet gondoskodó és boldog kiegészítőjére. Míg mi, nők, mindent meg szeretnénk osztani a másikkal, a legjobb barátot és férjet akarjuk egy személyben, órákig tartó, velős esti beszélgetést, hogy úgy érezzük, az illető tökéletesen a másik felünk, addig a férfiak nem ilyen líraiak. Nekik az a lazaság kell, ami hagyja őket férfinak és szabadnak lenni, a felelősségre vonás nélkül, a gondok nélkül. Ez alapvető különbség egy kapcsolatban való elvárásokkal kapcsolatban.

Blog

Blog

Nem tudom, melyik félnek kellene igazodnia a másikhoz, ki gondolja rosszul vagy jól, szerintem voltaképpen egyik nézőpont sem bélyegezhető rossznak vagy jónak, hanem csupán lényegében más hozzáállásnak. De mi történne, ha mi is olyan "lazán" állnánk az egészhez? Ha nem kérdeznénk meg, mikor jön, nem törnénk napokkal azelőtt a fejünket, hogy mégis mit főzzünk, mivel kedveskedjünk? Lesz, ami lesz, ha nem lesz főtt kaja, akkor éppen nem lesz, majd eszünk pizzát, ha olyat főzünk pont, amit nem szeret, akkor így járt. Ha véletlenül más programot szerveztünk, akkor ez van, lesz még időnk egymásra. Ha  először a saját létszükségleteinkre és a saját életünkre koncentrálnánk, s a párkapcsolatot, a férfit mi is csak életünk kiegészítőjeként fognánk fel?

Blog

Nem tudom, lányok, hogy létezik -e a másik véglet, hogy létezik -e, hogy egy férfi gondolkodjon úgy, mint egy nő. Hogy fontos legyen neki megbeszélni a lelki problémákat, hogy amikor sírsz, vagy probléma van, akkor ne becsapja az ajtót és elmeneküljön a probléma elől, hanem átölelje a vállatokat és bocsánatot kérjen. Hogy létezik -e az a véglet, amikor az életedet is rábíznád a másikra. Hogy egyáltalán az jó -e? Jó -e ennyire függni a másiktól, ennyire kiszolgáltatni a szívünket neki. Nem egyszerűbb inkább a laza hozzáállás? Már nem a régi időket éljük, amikor nekünk otthon kell ülni a konyhában, elmehetünk mi is bulizni, beülhetünk egy sörre a pubba, elmehetünk a csajokkal kávézni, a fiú barátainkkal megbeszélhetjük, amit férfi nézőpontból tudni szeretnénk. S ezért már senki nem kövezhet meg minket. Élhetünk mi is pontosan olyan életet, mint a férfiak, s gondolkodhatunk mi is pontosan ugyanúgy. Hogy így lenne -e a helyes? Azt nem tudom. Lehet, hogy azt kellene tennünk, ami minket boldoggá tesz, s csak aztán azt, amit a másikat. Hogy nem egy emberre feltenni a lapjainkat, hanem minden funkcióra külön embert "tartani". Különvenni a barátságot, a párkapcsolatot, a szexkapcsolatot, vagy akivel a lelki gondjainkat megbeszéljük - arra ott vannak a barátnők. Talán a párunknak nem kell tudnia, hiszen nem is akarja tudni, hogy éppen mi jár a fejünk legmélyében.

Blog

Talán a másikra csak úgy kéne gondolni, mint egy pajkos társra, s Önmagunkra úgy, mint akire mindig, minden körülmények között számítani lehet és kell. Mert valamikor a harminc felé haladva talán mindenkiben tudatosodik, hogy csak önmagára számíthat, és ne várjon a szőke hercegre, mert saját magának kell megoldania a gondokat, kikecmeregni a béka feneke alól. S így válunk az idő múlásával a legerősebb nőkké, akiktől néha a férfiak félnek, mert túl erősek, túl önállóak, túl okosak, túl férfiasak. S akkor már félő, hogy rájuk már nincs is szükség. 

De hol van a határ, melyik út vezet egy boldog párkapcsolathoz?

Blog

0 Tovább

Könyvcserebere gyorsan és egyszerűen

Tudtátok, hogy a rukkolánál régi könyveiteket értékesíthetitek pontokért, melyekért cserébe megvehettek más könyveket? Egyszerű és nagyszerű módja ez duplikált vagy nem olvasott, unalmas könyveitek kedvencekre cserélésére. ;) Ha már te is unod, hogy csupa fölösleges könyv foglalja a helyet a polcodon, akkor íme egy nagyszerű megoldás.

http://www.rukkola.hu/

Könyvajánló Blog

A másik alternatíva az ún. könyvmegálló, amelyből van például Csillaghegyen vagy Óbudán is. Ezek amolyan kis standok, ahol szabadon válogathatsz a könyvekből, s a szabály az, ha egyet elviszel, legalább rakj egy másikat a helyére. :) Jól mutatja, hogy mi, olvasó emberek mennyivel kultúráltabbak vagyunk, hogy ezek a könyvmegállók valóban működnek és sokan előszeretettel használjuk őket. Jómagam is meglátogattam a csillaghegyi könyvmegállót.

Könyvajánló Blog

0 Tovább

Női/férfi szerepek egy kapcsolatban avagy ki vezesse a háztartást?

Több cikket olvastam mostanában, amely arról szólt, hogy a külföldi nők, amikor Magyarországra jönnek elcsodálkoznak azon, hogy nálunk még mennyire "konzervatív" ez a női-férfi felállás, hogy szerintük egyenlőtlen még mindig például a háztartási munka megosztása. Hogy a magyar anyák például addig mosnak/főznek fiaikra, amíg az otthon lakik, míg állítólag külföldön a nagyobb fiúk már magukra kénytelenek mosni/főzni akkor is, ha még otthon élnek. Hogy állítólag (nyilatkozták ezt a külföldiek) a kamasz fiúk is ugyanúgy kiveszik a részüket a házimunkából, mint a kamasz lányok. Lehetséges, hogy a mi felfogásunk valóban elmaradott ez a nyugati világhoz képest? Hogy mi, lányok még mindig úgy vagyunk nevelve, hogy kiszolgáljuk a férfiakat, s nekik "csak" a munkával kell foglalkozni?

Blog

Tény, hogy ez egy nagyon kényes téma, mert csak úgy, mint az oktatási téma, aki ezt előveszi, biztos, hogy nagy vitát indít el és akármit is fogalmaz meg, a férfiak és nők szemében máris kigyullad az ellenszenv tüze. Ezért nem állításokba fogok bocsátkozni, hanem feltételezésekbe és morfondírozásokba. Akinek nem inge, ezért ne vegye magára, de talán érdemes elgondolkodni az írottakon.

Kezdjük ott, hogy (szerintem és ezért ne tessék megkövezni) már alapból a kislányokat és kisfiúkat direkt máshogy neveljük. Míg a fiúk kisautót kapnak karácsonyra és élvezeti játékokat, addig a kislányok játék vasalódeszkát, játék tűzhelyet, játék porszívót. Mintha már egészen kicsi korban felosztanánk a szerepeket. A kisfiú játszik az autóival, amíg a kislány eteti a játékbabát és főzőcskézik, teát kínál. Nincs ezzel egyébként baj, csak észrevettem.

A fiatal nők körében aztán igen eltérő véleményekkel találkoztam, hát még, ha összevetettem azt az idősebbekével. Az idősebb, ötvenes korosztály még teljes mértékben úgy lett nevelve, azon elvek szerint, mely szerint a nő dolga a család gondozása és a háztartás ellátása, a férfiaké a pénzkeresés. De ugye manapság a nők is keresnek pénzt, szóval mi van olyankor, ha mindkét félnek van állása? Személy szerint én kétféleképpen látom a helyzetet.

Vegyünk két példát. Például, ha a nő és a férfi is ugyanannyi óraszámot dolgozik, akkor bizony mindkét félnek ki kellene venni a szerepet a háztartásból, esetleg a férfinak elmosogatni, vagy vigyázni a gyerekekre, amíg a nő elkészíti a vacsorát, vagy ne adj Isten esetleg néha napján a férfi is készíthet vacsorát - ismerek néhányat, akik kifejezetten szeretnek a konyhában tevékenykedni, és emiatt nagyot nőttek a szememben. Hiszen gondoljunk csak bele! Ha a férfi hazaér munkából, teszem azt pihen, a nő vacsorát készít, elmosogat, megfürdeti és lefekteti a gyerekeket, berakja a mosást stb., akkor ne csodálkozzunk azon, ha a férfinek este még van kedve és ereje a szexhez, de a nőnek nincs. Úgy érzem igazságosnak, ha ilyen esetben mindkét fél szerepet vállal a háztartásból, és ha közösen hamarabb rendbe teszik a házat, akkor annál több idejük marad egymásra! Érdemes ezen elgondolkodni.

Mielőtt rögtön szidni kezdenétek, vegyük a második példát, mert más a helyzet természetesen akkor, ha a férfi sokkal többet dolgozik a nőnél, akkor ugyanis természetes, hogy a nő kénytelen több szerepet vállalni otthon.

Egyébként szerintem minden megbeszélés és hozzáállás kérdése, de nem tartom jónak, ha a férfiak alapból elvárják ezt, mint a gyerekek, és lényegében egy pótanyukát látnak a feleségükben. Egy nő lényegében egész életében dolgozik és háztartást vezet. Néha már-már azon gondolkodom, hogy milyen lett volna férfinak születni. Persze ez csak olyankor okoz gondot, ha nő nem szeret a konyhában tevékenykedni. Mert vessetek meg férfiak, de bizony vannak olyan nők, akik nem szeretnek főzni. Én ha muszáj elvagyok vele egyébként, de sütni például imádok. Ugyanakkor jól esik, ha valaki néha elmosogat helyettem, de még inkább az, ha nem egyedül kell szenvednem az étellel növelve ezzel a külön töltött időt, hanem legalább kapok egy kis segítő kezet, és máris mókásabb együtt a főzés.

Blog
Ha közösen tevékenykedünk a konyhában, több időnk marad egymásra.

Tulajdonképpen ahogy párválasztásnál a férfiak elvárják, hogy a nő önmaga egyedül is megálljon a lábán - talán mert félnek az elköteleződéstől és a hirtelen gondolatától annak, hogy gondoskodjanak egy nőről -, amivel nincs is baj, mert tényleg legyen egy nő önálló is, de éppúgy talán elvárható lenne a férfitól is, hogy tudja, hogyan kell bekapcsolni a mosógépet -> ergo ugyanúgy önálló legyen. Tény, hogy a nők talán jobban értenek a háztartáshoz, vagy a vérünkben van, évezredek óta csináljuk, mégis jól esik az, ha nem kötelességnek érezzük, hanem szabadon választhatónak, hiszen egyébként szívesen gondoskodunk fiainkról, férjeinkről. Olyan ez, mint a tanulás. Ha ráerőltetik a társadalmi elvárások az emberre, akkor nem szívesen csinálja. De ha már mi magunk választjuk, akkor olyan örömmel fogjuk nektek tálalni az ételt, hogy öröm lesz nézni és kóstolni. Ne várjátok el tőlünk, segítsetek és akkor majd magunktól megcsináljunk. :)

0 Tovább

A közösségi oldalon éljük az életünket a valóság helyett

Azalatt a 6-7 év alatt, amióta Magyarországon (is) elterjedtek a közösségi oldalak, gyökeres változáson mentek keresztül. Magunk sem vesszük észre, de valójában ugyanabba a hibába esünk, mint a gyerekek. Elhisszük a hazugságot. Olyan ez, mint a Barbie dolog. Elítéljük a Barbie gyártókat meg a modellalkatot erőltető médiát, mert olyan téves képet tárnak elénk és a gyerekeink elé, ami aláássa az önbecsülésünket - hiszen egyik ember se lehet olyan vékony és hosszúlábú, mint Barbie, és semmi szükségünk rá, hogy modellalkatú elvárásokat támasszon velünk szemben a társadalom, mert minden nőnek más a vele született adottsága.

De miért van ez másként a közösségi oldalakon, kiváltképp a Facebookon? Elhisszük, hogy az ismerőseink/félismerőseink pillanatnyi kiposztolt állapota/képe az egész életét tükrözi. Pedig valljuk be, a legtöbb videó/kép egy pillanatnyi - 99%-ban nagyszerű(nek látszó) - pillanatot örökít meg. Nem szabad, hogy ezekből a posztokból vonjuk le a következtetést, hogy XY élete mennyire fantasztikus, hibátlan, és nem szabad, hogy azt gondoljuk, másoknak nincsenek problémái, másoknak tökéletes a párkapcsolata, fantasztikus a munkája, és mást sem csinál csak utazgat és főzőcskézik. Nem szabad, hogy hagyjuk magunkat befolyásolni, hogy elhiggyük, hogy a mi életünk csak azért tökéletlen, mert másoknál nem ezt látjuk. Agyonretusált nyaralási és bulizós képek, mégsem tudjuk a mögöttes tartalmat vagy az előzményeket. Tulajdonképpen leegyszerűsíthetném az egészet úgy, hogy hazugságokat vagy legalábbis féligazságokat posztolunk. Csak a jobbik (retusált) oldalunkat mutatjuk meg a világnak, mert manapság az a társadalmi/közösségi oldali elvárás, hogy "tökéletes" életünk legyen. Ezzel a folyamatos posztolgatással, szelfizéssel és fényképezőgépezéssel viszont elvesszük a pillanatnyi élmény varázsát. Mint amikor az állatkertben le se tesszük a fényképezőgépet, s így végig egy lencsén keresztül érzékeljük a világot ahelyett, hogy a saját (mérföldekkel jobb) érzékszervünkkel, a szemünkkel élveznénk a látványt és élnénk meg a pillanatot - mert azt már soha nem fogjuk visszakapni éppen úgy.

Blog

Fényképeket készítünk a bulikban, miközben valójában feleannyira sem élvezzük az egészet, mint ahogy azt mutatjuk a képeken. Miért? Mert fényképezéssel törődünk ahelyett, hogy a barátainkkal lennénk és jól éreznénk magunkat. Talán már el is felejtettük, hogy van közösségi élet nélküli élet. Emlékeztetnünk kellene magunkat arra, hogy nem másoknak kell megmutatni, hogy boldogok vagyunk, hanem az a fontos, hogy mi annak érezzük magunkat. Nem az a fontos, hogy lássák mások, hogy hol voltunk bulizni, hanem, hogy jól szórakozzunk és élményekkel gazdagodjunk. Nem az a fontos, hogy lefotózzuk a cápát az állatkertben, hogy mindenki lássa majd a Facebookon, hanem hogy mi megcsodáljuk ezt a csodálatos teremtényt a saját szemünkkel okostelefon nélkül. Egy közösségi verseny alakult ki, hogy ki posztol szebb és jobb képet, ki éli a (látszatra) legtökéletesebb életet. Emberek milliói élnek tévképzetben, miközben azt sem tudjuk, hogy a barátaink éppen milyen (lelki)válságon mennek át. Lányok milliói gondolják, hogy nem elég szépek, hogy retusálás nélkül nem is tölthetnek fel magukról képet. A közösségi oldalaknak (is) hála rengetegen esnek abba a csapdába, hogy azért, mert annyira lecsökkent az önbecsülésük, képek százait töltik fel magukról egy kis dicséretre vágyva, miközben elfelejtik, hogy elsősorban maguknak kell megfelelniük.

Az igazság az, hogy elfelejtjük élni a saját életünket, mert közben csak a látszatot akarjuk megtartani és csak arra koncentrálunk. Elfelejtettük élni az életünket, mert másokéra koncentrálunk. Elfelejtettük, hogyan kell csak magunkra szánni néhány percet, félrevonulni, kikapcsolni a laptopot és a telefont és belemerülni egy bögre kakaó kíséretében egy fantasztikus könyvbe. Néhányunk már nem tud leülni a családdal vacsorázni vagy beszélgetni, mert valakinek csörög a telefonja, mert valaki még éppen befejez egy számítógépes játékot, mert valaki még csetel valakivel…

Blog

Átestünk a ló túloldalára és majdhogynem valóságshow-t vagy filmet csinálunk a saját életünkből a sok kép és videó által, a folyamatos posztolás által, pedig tudnunk kellene, hogy a filmek nem igaziak. A filmek csak megmutatnak valamit, amit a közönség látni akar. Mikor vesszük észre, hogy az életünk nem valóságos és csak egy történetet játsszunk el?

Menj, és olvass el egy könyvet, sétálj egyet a városban, ne nézz rá a telefonodra egy napig, ne nézd meg a Facebookot! Ha valaki érdekel, akkor hívd fel és kérdezd meg, valójában hogy van! Ha valakivel neten szeretnél beszélni, akkor írj egy velős és igazi e-mailt, ne pedig csak egy személytelen gyorsüzenetet. Ne felejtsük el, hogy amit a gyerekeinknek is tanítunk: hogy a virtuális valóság nem igazi valóság!

Blog

0 Tovább

Az életre nem tanít meg az iskola - zombikat nevelünk.

Bár majdnem mindenből jelesre vizsgáztam az iskolában, azért jól emlékszem arra az érzésre, amikor húszon egynehány éves koromban megállapítottam, hogy az életre nem tanított meg az iskola. Pontról pontra taglalni fogom a hibákat.

Blog

Az az igazság, hogy nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy az oktatásunk elavult. Több ponton vérzik, és vagy elég vakok vagyunk, hogy ezt észrevegyük, vagy annyira maradiak és konzervatívak, hogy még gondolni sem merünk az újításra. Ha mégis van egy-egy fiatal tanár, aki megpróbálkozik vele, vagy egy-egy szabadabb szellemű ember, a többiek egyből az útját állják és lehurrogják. Majd a poszt végén le fogom írni, hogy ez hosszú távon miért baj. Pedig az az oktatás, amit a nagyszüleink kaptak vagy a szüleink, már korántsem megfelelő a cselekvésorientált gyerekeinknek. Gondolom, azért mindenki emlékszik például arra, hogy a kötelező olvasmányok néha mennyire "halálosan unalmasak" tudtak lenni. Egyesek azt javasolják, hogy cseréljük le őket modernebb írásokra, s bár ezzel nem feltétlenül értek így egyet, az biztos, hogy kortárs, modernebb írók könyveit is bele kellene venni a kötelező olvasmányok sorába. Érdemes lenne meghatározni, hogy a kötelező olvasmányok X%-a legyen kortárs. Élő példa rá a Harry Potter vagy a Szent Johanna Gimnázium sorozat, hogy ezekkel sokkal inkább fel lehet kelteni az olvasás iránti érdeklődést.

Nem használjuk a lehetőségünkre álló eszközöket. Eltiltjuk a gyerekeket órán is a laptoptól, a tablettől, rosszként bélyegezzük meg őket, ahelyett, hogy azt tanítanánk meg nekik, hogyan kell helyesen használni például az internetet. Hogy a számítógépet nem csak játékra találták fel. A kreatívabb gyerekek különféle írói és rajzpályázatot találhatnak, a magukban affinitást érzők írhatnak, blogot vezethetnek és megoszthatják írásaikat másokkal. Manapság nagyon fontos a kamaszoknak a széles körben való véleménymegosztás, hogy hallassák a hangjukat. Ki kellene használni a rendelkezésünkre álló technikákat, és úgy meghozni a gyerekek kedvét a tanuláshoz. Például akár egy blogoldalt létrehozni az irodalmi fogalmazásoknak, hogy a gyerekek kommentálhassák és elolvashassák egymás írásait. Biztos vagyok benne, hogy máris sokkal érdekesebb lenne számukra a feladat, mint csak nyűgként a füzetbe körmölni. S, hogy manapság elidegenedünk a fejlődéstől, rémülten a fejünket rázzuk, ha szóba kerül a tablet használata az órán. Azon csodálkozom, hogy nem irkatáblán írunk, és füzetet már lehet használni.. A lényeg, hogy tudják használni azt értékes információszerzésre.

Blog

Az egyik tanár például egy magyar középiskolában azt találta ki, hogy a diákok hozzanak létre Facebook profilt az íróinknak, költőinknek, és az adott költő/író stílusában posztoljanak írásokat, verseket, életeseményeket, vagy bármit. Ezzel a fantasztikus húzással elérte, hogy kész mozgalmat indított el, a gyerekek nagyon élvezték, utánanéztek az írók életének, beleásták magukat az életükbe, életeik eseményeibe, verseikbe, írásaikba, és ezzel a cselekvésre késztető tanulási módszerrel többet ért el, mintha csak szárazon leadta volna az anyagot.

Blog

Használni kell a modern eszközöket, nem tiltani őket. Mert ami tilos, az izgalmas, csak hülyeségre használják majd őket, amit pedig MEGTANÍTUNK használni, az hasznos!

Egy hozzá hasonló újító bevonta az oktatásba a szerepjátékot. A gyerekek "varázslóvá" vagy kalandorrá válhattak, (házi)feladatokat, kreatív feladatokat oldottak meg, ezzel ügyességi pontokat szereztek, fejlődtek a karaktereik, egy egész kis világot találtak ki, s így a fantáziavilágot ötvözve a valósággal érdekelni kezdte őket a tananyag, versenyeztek egymással, hogy ki teljesít a legjobban, ki gyűjti a legtöbb pontot.

 Először is ilyen és ehhez hasonló újítások kellenének, s hogy felfogjuk, ami most megy az nem elég.

Fontos az is, hogy tisztában legyenek az internet veszélyeivel már egészen kicsi korban. Mert az, hogy homokba dugjuk a fejünket, az odáig vezet, hogy a gyerek majd titokban (akár a barátja számítógépén) olyanokat olvas/néz, amit nem kéne, olyanokkal beszél és oszt meg személyes információt, akikkel nem kéne. Meg kell őket tanítani erre.

A gyerekek úgy kerülnek ki az iskolából, hogy irreális elképzeléseik vannak, mind az életről, a fizetésről, a munkáról, a pénzbeosztásról. SEMMIT nem tudnak ezekről, mert MI NEM TANÍTJUK MEG NEKIK. És ez a MI hibánk. Szükség lenne az iskolában például olyan pénzügyi órára, ami megtanítja nekik a pénz beosztását, kezelését, bevételi és kiadási lista készítését. Ahol ráláthatnának a mai fizetési helyzetre, hogy mennyi a minimálbér, melyik szakmában mennyit kereshetnének, mennyire nehéz bejutni az adott egyetemre, s mennyire nehéz utána az elhelyezkedés.

Blog

Meg kellene tanítani őket önéletrajzot írni, akár a szerepjáték segítségével állásinterjús helyzeteket gyakorolni, s ahelyett, hogy rossz magyar szokás szerint a hiányosságokra koncentrálunk, az erősségeket kellene fejleszteni és arra helyezni a hangsúlyt. 

Ha nem tanítjuk meg nekik a pénz kezelését, ne csodálkozzunk, hogy huszonévesen bulizásra költik és a diákhitelt két kézzel szórják ki az ablakon hülyeségekre. Nem tanítjuk meg nekik, hogy az élet nem a középiskoláról szól, az élet nem egy kis biztonságos burok. Az életet már elég korán el lehet rontani, és nem lehet kijavítani a jegyet, legalábbis nem egyszerű.

Blog

Bár szidjuk az amerikai iskolákat is, ott azért mégis van pár hasznos dolog, mint például a drámaszakkör, a vitakör, s nekünk például kellene pénzügyekkel foglalkozó óra (is). Meg kell tanulniuk, hogy a csordaszellem nem mindig vezet jó útra, hogy nem kell csak azért inni, cigizni vagy drogozni, mert mások azt teszik, s álljanak ki a saját véleményükért (vita kör).

 Ha nem tanítjuk meg nekik helyesen használni a számítógépet (nem csak játékra, használják írásra, blogolásra, könyvolvasásra, hiszen a legtöbb kötelező is fent van online, vagy könyvvásárlásra, tájékozódásra, informálódásra), ha nem tanítjuk meg nekik, hogyan kell bánni a pénzzel, hogy milyen valójában az élet, akkor ne csodálkozzunk, hogy a végén olyan fiatal felnőtté válik, akinek fogalma sincs az élet dolgairól, éjjel-nappal játszik a gépen, elbulizza a szülei pénzét, nem becsüli meg, ami adatott neki, irreális elképzelései vannak és lenéz minden munkanélkülit. Ha nem adjuk meg nekik a megfelelő pénzügyi, modern technika használati tudást is, akkor ne csodálkozzunk rajta, hogy modern, olvasni nem szerető, pénzhez mit sem értő, zombikat nevelünk belőlük.

0 Tovább

Tuti ajándék könyvmolyoknak

Blog

A legegyszerűbb dolog könyvmolyoknak ajándékot venni, hiszen akármilyen kis könyvnek is örülni tudunk. Persze azért nem árt ismerni az ember ízlését.

Azonban ha már évekig könyvekkel lepitek meg szeretteiteket, íme néhány ajándékötlet könyvmolyoknak, ami nem könyv:

Könyvmolypárna azoknak, akik még éjszaka sem bírnak megszabadulni kedvencüktől:

Blog

Blog

 Világítós könyvlámpa:

Blog

Vintage mintás e-book olvasó tok:

Blog

"Láthatatlan" könyvespolc:

Blog

Blog

Blog

Blog

A végére pedig ki ne szeretne egy olyan illatgyertyát, aminek könyvillata van. :)

0 Tovább

Olvasni tudó bébi? ;)

Úgy tűnik, manapság nem lehet elég korán kezdeni az olvasást. Persze valójában ez az édes kisgyerek nem szószerint olvas, hanem a szavak képét, kinézetét társította a szavak hangzásához. :) Minden esetre nagyon okos baba lehet, ő a net új kis sztárja. ;)

0 Tovább

Lélegzetelállító kézműves medálok Karácsonyra

Blog

Németh Alina volt iskolatársam munkái közül engem leginkább ezek a gyönyörű nyakláncok nyűgöznek le. Saját készítésű képei alapján készítik őket, és ez aztán biztos, hogy nem sűrűn jön veled szembe az utcán. Éppen ezért ötletes karácsonyi ajándék lehet női ismerőseidnek, ráadásul sokkal olcsóbb, mint bármelyik boltban vásárolható egyedi nyaklánc.

Blog

Termékeit a megtalálhatod a MiaLaia Art Facebook oldalán vagy Meska oldalán:

https://www.facebook.com/MiaLaiaArt/

http://www.meska.hu/Interju/showInterju/244

Blog

Blog

0 Tovább

Ezt érdemes meghallgatni! A legjobbak egy helyen a legjobbtól.

Néha a másolat jobb, mint az eredeti!

Chris Benner az egyik legjobb olyan énekes, aki más dalait dolgozza fel. Azon kívül, hogy huncut mosolya és helyes arca egyből magával ragadott, a stílusa és hangja fenomenális, felér az eredeti énekesekével, a klippjei pedig kidolgozottak és professzionálisak.

Íme kezdetnek két cuki videó, amelyen egy kislánnyal énekel - de hallgassatok bele a többibe is, megéri:

Egy karácsonyi Jégvarázs:

És most egy kicsit komolyabbra fordítva a szót:

Az elmaradhatatlan Szürke 50 árnyalata betétdal Chris feldolgozásában:

A személyes kedvenc Locked Away:

Egy kis szerelmes - A thousand years:

Hold Back the River:

Blame it on me egy kis jó kedvért :D

Blank Space:

Impossible:

Több videó tőle:

https://www.youtube.com/user/ChrisBrennerMusic/videos

Végezetül egy videó Tyler Wardtól és Tiffany Alvordtól, aki szintén nagyon tehetséges:

0 Tovább

Ne szúrd el már fiatalon! Túlélési tanácsok az iskolától a munkahelykeresésig

Még jól emlékszem arra az érzésre, milyen volt tizennyolc évesen kilépni az iskolából. Még jól emlékszem az érzésre, amely azt sugallta, hogy enyém a világ, hogy sérthetetlen vagyok. Még jól emlékszem, hogy úgy gondoltam, bármit megtehetek és bármi lehetek. Hogy az élet határtalan lehetőséggel kecsegtet, és a világ csak arra vár, hogy felfedezzem. Még bennem volt a kamaszkor nyújtotta legjobb tulajdonságok; az álmok építése, a megrendíthetetlen erkölcsi nézetek (amik később mégis megrendültek), a tettrekészség, a magabiztosság.

Éppen ezért elárulom, mit ronthattok el már rögtön tízen- huszonévesen az életben. Közben tanácsokat is adok majd, amelyeket érdemes megfogadni, mert én ezeken már mind túl vagyok.

18 évesen én speciel úgy döntöttem, nekivágok a nagyvilágnak, új életet kezdek, új embereket ismerek meg. Továbbtanulás mellett rengeteget utazgattam Európában és sokat dolgoztam. Erre úgy emlékszem vissza, mint életem egyik legszebb korszaka. Jó érzés volt kicsit kimozdulni a keretek között.

Aztán a felsőoktatás befejezése után jött a mélyzuhanás. Nehezen találtam állást, 2 évig szinte semmit, pályakezdőként. Utána persze megtalált a szerencse, bár sok munkahelyen jöttem-mentem eleinte, miután egy konkrét helyen több évet töltöttem, és sok más helyen közben tapasztalatot szereztem, ma már sok helyről kapok ajánlatokat (az rajtam áll, hogy inkább halálra akarom -e dolgozni magam rengeteg pénzért, vagy átlagos mennyiséget dolgozni - viszonylag jó fizetésért.)

Tehát mivel megfordultam jó pár munkahelyen, laktam jó pár városban, beutaztam egy munka kapcsán Európát (még egy dán szigeten is voltam), így most megosztom veletek az élettapasztalatom egy részét, hogy mit és hogyan csináljatok, illetve ne csináljatok (szerintem):

1. Tanács (lakás, buli és diákhitel):

Blog

A különbség aközött, amit én csináltam és a társaim csináltak: Nem vettem fel diákhitelt (hála a jó égnek), helyette inkább dolgoztam. Akiknek lehetőségük van érettségi után és főiskola mellett is otthon lakni (vagy kollégiumban) azoknak ajánlom ezt a módot, ugyanis így nem dobnak ki az évek alatt 4-5 milliót albérletre. (számoljatok utána, albérlet és rezsi a 4-5 év tanulmányotok alatt az kb. ennyi lesz, és jézusom, hiszen ez már majdnem egy lakás ára...), és még véletlenül se vegyél fel azért diákhitelt, hogy bulizz, mert később nagyon-nagyon meg fogod bánni. Sajnálom, hogy le kell lombozzalak, de valószínűleg a fizetésed nem lesz annyi, mint amennyit elképzelsz és nem lesz egy nagy élmény abból fizetni még ezt is évekig, mikor már pedig autóra és saját lakásra kéne a pénz... Ha bulizni akarsz, dolgozz meg érte.

2. Tanács (a gyakorlat):

Blog

Hasznos, ha iskola mellett szerzel gyakorlatot. Rengeteg ilyen hely van, ahol fizetés nélkül, pusztán gyakorlatszerzés miatt lehet dolgozni. Ez azért jó, mert később ezek a cégek akár alkalmazhatnak is, és máris bővül az önéletrajzod. Amikor kikerülsz a nagybetűs életbe, akkor jól fog jönni, hogy nem vagy teljesen zöldfülű. Manapság senki nem szeret tapasztalat nélkül alkalmazni senkit, vagy maximum titkárnőnek (esetleg). Az elvárás ironikusan ugyan, de kb. az, hogy legyél huszonéves, tíz év tapasztalattal, legyen 3-4 szakmád és ne kérj sok pénzt...

3. Tanács (állj több lábon):

Blog

Tanulj meg minél több dolgot! Ha iskola után nem találsz munkát, tanulj még (vagy munka mellett tanulj még)!!! Rengeteg ingyenes OKJ képzés van, amíg fiatal vagy, sőt, most már a második is ingyenes. Állj több lábon és tanulj ki a szakmádhoz társítható más szakmákat (vagy amihez kedved van, és úgy gondolod, el tudnál benne helyezkedni). Manapság a munkáltatók azt várják el, hogy egy ember multifunkcionális legyen. Például egy grafikustól elvárják, hogy fotós is legyen és programozni is tudjon, pedig ez 3 különböző szakma. Ha egymáshoz közel álló szakmákat tanulsz, több közös órád kiesik, sőt, olyan is van, hogy egy időben több szakmát végezhetsz el. Minél jobban társítod össze ezeket, később annál több és jobb lehetőségeid lesznek a munkaerőpiacon. Nyilvánvalóan inkább azt a huszonévest veszik fel, akinek van gyakorlati tapasztalata, és egyszerre több mindenhez ért.

4. Tanács (nyelvtanulás és jogosítvány):

Blog

Nem elég papíron tudni a nyelvet. Sok munkáltató az állásinterjún is leteszteli a tudásod. Nem árt legalább két nyelvet beszélni az anyanyelveden kívül. Ha pedig eddig nem érezted szükségét a jogosítványnak, sürgősen pótold be, mert sok munkahelyen alapelvárás.

5. Tanács (állásinterjú):

Blog

Légy magabiztos!!! Add el magad! Tekints úgy magadra, mint egy árura, amit a legjobb színben kell feltüntetned. Ilyenkor kéne visszavenni az ekkora már lényegesen megcsappant (de kamaszkorodból még ugye rémlik?) határozottságot, magabiztosságot, a márpedig "én vagyok a tuti" érzést. Légy sziporkázó, elszánt, tájékozott az adott munkakörrel és munkahellyel kapcsolatban (!!!), és öltözz fel rendesen! Iskola után már nem menő a farmer és a cipzáros pulcsi egy állásinterjún. Vigyél magaddal a biztonság kedvéért egy önéletrajzot is, és lehetőleg ne izguld szét az agyad, mert az minden, csak nem magabiztosság. :) Tisztázzátok le, mennyit kellene dolgozni, mikor, mit, és mennyiért. Ha nem kapod meg az állást, nem baj, de legközelebb is legalább ugyanilyen magabiztos és elszánt legyél.

6. Tanács (az új munkahelyen):

Blog

Tudom, milyen nehéz egy új munkahelyen beilleszkedni. Ha szerencsés vagy, akkor már az állásinterjú alkalmával legalább már az öltözködési szokásokat felmérhetted. Ha nem, az sem baj, a lényeg, hogy az első nap inkább túlöltözz, mintsem alul. Férfiaknál egy inggel, fekete farmerrel, nőknél szoknyával és magassarkúval nem lehet mellélőni (NE rakd ki a melleid, most nem bulizni mész, legyél elegáns és visszafogott). Mindig minden esetben mutatkozz be a többieknek. MINDIG. Ne ülj csak úgy le, menj körbe, és mutatkozz be! Ha férfi vagy, az illemszabályok szerint egy nálabb magasabb beosztású embernek NEM ILLIK KEZET NYÚJTANI, Ő TISZTEL MEG AZZAL, HOGY KEZET AJÁNL! Ne szúrd el már ott, hogy ezt elrontod és esetleg kínos pillanatokat szerzel, ha visszautasítják.

Lehetőleg legyél kedves mindenkivel és próbálj meg mindenre odafigyelni. Tartsd szemelőtt, hogy bár elsőre furcsa lehet, de te most nem barátokat keresel, hanem munkatársakkal ismerkedsz. Nem kell elmesélned, hogy tegnap még félrészegen fetrengtél, hogy heti háromszor leiszod magad, hiszen akkor levonható a következtetés, hogy legalább egyszer másnaposan dolgozol majd... Senkinek ne mondd el, ha az elején valaki nem szimpatikus neked. (Sosem tudhatod, ki kivel van jóban, és ki kit beszél ki a háta mögött.) Ha valakit pont neked beszélnek ki, ne add alá a lovat, térj ki a válaszadás alól és maradj semleges. 

Ne rohanj haza azonnal a munkaidő lejárta után! Figyeld meg, a többiek mit csinálnak! Lehet, hogy kitakarítanak, letörlik a polcot, felmosnak. Segíts a munka utáni takarítási rutinban! Nem nézik jó szemmel, ha kihúzod magad az ilyenek alól. Még az is lehetséges, hogy új gyerek lévén minden ilyet veled csináltatnak majd. Ez van, ez olyan, mint a fősulin a beavatás. 

Ne hangoztasd, hogy nem szereted a munkát. Mi van, ha sokáig nem találsz másikat? Ha már megkaptad, amíg nem szerzel másikat, legalább addig csináld, és ne feledd, 3 hónap a próbaidő, addig akár bármelyik pillanatban búcsút is mondhatnak neked. Légy tisztelettudó, szorgalmas és kedves. Akkor biztosan nem lesz gond. :)


Remélem, tudtam nektek segíteni, és a poszt elolvasása után tapasztaltabban vágtok bele abba a pontba, ahol életetek éppen tart. Ha tetszett a poszt, osszátok meg ismerősötökkel például a Facebookon. ;)

0 Tovább

Lakberendezési tippek és programok

Blog Alkotásaim

Átrendezni a lakásodat nem egy egyszerű feladat. Persze, némiképp könnyebb dolga van az embernek, ha talál egy jó kis programot, amellyel legalább előre megláthatja, hogy fog kinézni a tervezett végeredmény. A probléma ott kezdődik, amikor rosszabbnál rosszabb programokat dob ki a kereső, és azt sem tudjuk, melyiket telepítsük, vagy melyiket próbáljuk ki. Nagyon jól tudom, milyen ez, mert napokat töltöttem el azzal, hogy egy normális programot találjak.

Az egyik ilyen program a letölthető Home by Me. A másik, amelyről bővebben beszélni szeretnék, és egyben legjobb ingyenes program a Roomstyler. Ráadásul online, tehát nem kell semmit telepítgetni a gépre. Nagyon egyszerű tervezni vele, a 3D-s lemodellezés után pedig élethű és fantasztikus képeket kapunk végeredményül. Volt, hogy hónapokig ezzel bíbelődtem, és még ma is egyik kedvelt elfoglaltságom, hogy szobákat tervezek a Roomstylerben - még egy félig-meddig lakberendezős állást is felajánlottak egyszer, annyira jól sikerültek a tervek. :)

http://roomstyler.com/

A poszt végén találhattok egy kis ízelítőt a saját munkáimból (a poszt elején lévő kép is a sajátom). Többnyire egy lakásra vonatkozó különböző terveket fogtok látni. Próbáltam többféle hangulatot teremteni. Én különösképpen vonzódom a téglaberakáshoz és a meleg színekhez, mert otthonos hangulatot kölcsönöznek a lakásnak.

Amit érdemes még szem előtt tartani, hogy manapság "trendi" egy falat (főfalat) különböző színűre festeni /tapétázni, mint a többit. Ez feldobja a lakást, és egészen más hatást kelt, mintha mindenhová ugyanazt a színt tesszük. Fontos azonban, hogy a színek harmonizáljanak egymással, valamint lehetőleg csak kétféle falszínt/mintát válasszunk, ugyanis ha már több fal elüt egymástól stílusban, az az összevisszaság hatását kelti.

Manapság egyébként a legnagyobb trend az ún. Ikea Hack, azaz a megvásárolt egyszerűbb Ikeás bútorokat átalakítani. (Erről rengeteg posztot és tanácsot találhattok az interneten.) A leggyakoribb alany az átalakítások során a Rast nevű komód, mert eleve egy szép fafelülete van, könnyen kombinálható akár saját magával (dupla szekrényt alkotva), és egy kis festéssel és gombcserével igazán egyedivé varázsolhatjuk.

Íme néhány nagyszerű példa:

Blog Alkotásaim

Blog Alkotásaim

Blog Alkotásaim

Blog Alkotásaim

Blog Alkotásaim

De a régi bútoroktól sem feltétlenül kell megszabadulni, itt megemlíteném például Wein Krisztinát, a Napi Szemtorna blog szerzőjének alkotását (gyerekszobába például fantasztikusan nézne ki):

Blog Alkotásaim

Személyes kedvenceim Szentgyörgyi Kata munkái, aki mindig részletesen leírja, hogy mit és hogyan csinált, s én személy szerint rajongok a munkáiért

0 Tovább

Hallássérült vagyok - Fogadj el így

Blog

Hallássérült vagyok - és nem szégyellem. Nem, ez a poszt nem azért íródott, hogy minél több látogatót generáljak, hanem mert ez tényleg így van. Azon kívül, hogy szeretnék rávilágítani arra, hogyan bánnak manapság az emberek a hallássérültekkel (vagy süketekkel vagy egyéb fogyatékkal élőkkel), beszélnék egy kicsit majd a (teljesen) süket emberekről és a jelnyelvről is.

Az egész úgy kezdődött, hogy valamikor 1997 környékén elvesztettem a bal fülemre a hallásom - majdnem teljesen. (Ez azt jelenti, hogy bár minimálisan hallok rá, valójában ez annyira elenyésző, hogy fel sem tűnik.) Emberi hangokat abszolút nem hallok a bal fülemmel, maximum zajokat, és a jobb fülemre sem tökéletes a hallásom. Az emberek ezt többnyire egyáltalán nem veszik észre, el kell telnie 1-2 találkozásnak, mire feltűnik nekik az a furcsaság például, hogy sétálás közben mindig úgy igazodom, hogy az emberek, akikkel beszélgetek a jobb oldalamra kerüljenek, s úgy is ülök le. (Ez okoz pár értetlenkedő pillanatot, mielőtt beavatnám az embereket a helyzetbe.) Ezután én azt vettem észre, hogy az emberek másképp reagálnak. A legjobb az, ha sehogy sem reagálnak, csak elkönyvelik, hogy ez van és kész. De olyan is van (ami idegesítő, de legalább megértőek), hogy zavarba jönnek, és onnantól kezdve kerülik a témát, és kínosan érinti őket, ha felhozom néha, vagy ha történik valami baki, és felhívom a figyelmüket arra, hogy ez azért van, mert hallássérült vagyok. Például nincs térhallásom. Ez azt jelenti, hogy az utcán meglehetősen figyelmesen kell közlekednem, mert nem hallom, ha a hátam mögött jön egy autó, vagy, hogy honnan jön a mentő. Azt sem hallom, hogyha szólítanak, honnan szólítanak, illetve, hogyha csörög a telefonom, nem tudom "bemérni", hogy honnan csörög. (Ezért nem árt mindig nagyjából tudnom, hogy hol is hagytam legutóbb.) A legjobb élményem úgy két éve az volt, amikor zenét hallgatva felfedeztem, hogy bizonyos hangokat, frekvenciákat hallok. Azt hiszem, citera volt, amit hallgattam, és nagyon furcsa és érdekes volt hallgatni a citerazenét úgy, hogy a bal fülemre is hallottam. Épp buszon ültem, és nagyon kellett vigyorognom, emiatt az emberek kicsit furcsán néztek rám. Alig vártam, hogy hazaérjek és elmesélhessem valakinek.

A hallókészülékről

Amikor kb. 6 éves koromban történt ez a dolog, először kivették a manduláimat, de nem segített, úgyhogy utána egy fülműtétre került sor. Azt hiszem, valami elmozdult a fülemben és megpróbálták pótolni, de a műtét megint csak sikertelenül zárult. Itt egy kép az akkori önmagamról gyerekként:

Blog

Nem mondhatnám, hogy különösebben megviselt a dolog. Utána hallókészüléket kaptam. Nem tudom, hogy manapság milyenek a hallókészülékek, valószínű, hogy azóta rengeteget fejlődött az orvostudomány, de én nem sokáig hordtam az enyémet. Mondjuk, drága jószág volt (s manapság is egy komolyabb több százezerbe kerül, és nem igazán van rá jelentős támogatás), de nem csak az emberi hangokat erősítette fel, hanem a háttérzajokat, utcai zajokat is, így nem sok hasznát vettem, még a fejem is megfájdult tőle. Arról nem is beszélve, hogy akkoriban hogy néztek rám a gyerekek. Manapság elég elterjedt a dolog, sőt, olyan kicsi hallókészülékek is vannak (vagy fülbe ültetettek), amelyek nem is látszanak, vagy jobb esetben bluetooth-nak nézik őket, azonban a '90-es években igencsak figyelemfelkeltő voltam a fülemben azzal a kalimpáló izével. Nem igazán örültem neki...

Utána sem idegesített különösebben a dolog, mert bármily furcsán is hangzik, a gyerekek sokkal elfogadóbbak az emberekkel szemben, mint a felnőttek. Tehát nem igazán ért emiatt semmiféle bántás, mindenki elfogadta az iskolában. Ráadásul később észrevettem (bár ennek nem feltétlenül örültem), hogy a denevéreket érdekes módon hallom, vagy például az állítólag ultrahangos és emberi fül számára nem hallható galamb- vagy csótányriasztókat is. Olyannyira, hogy nem is sokáig bírok megmaradni egy olyan téren, ahol galambriasztó szól. Zárt csótányriasztós helyiségben meg még úgy se.

Negatív hozzáállással akkor szembesültem először, amikor hat éve Budapestre kerültem. Ott éltem ugyanis 6 évig, és azon kívül, hogy megismertem az ottani embereket, azt a következtetést vonhattam le, hogy sajnos az ottaniak (talán a rohanó életmódjukból kifolyólag) annyira figyelmetlenek a másikkal szemben, hogy az már szinte a bunkóság határait súrolja.

Voltak ismerőseim, akit egyenesen viccet űztek a halláskárosultságomból. Ha volt néhány bakim, például félreértettem valamit, én nem találtam mulatságosnak, hanem szégyelltem, ők viszont jól szórakoztak rajta. (Ugyanis  a sokadik ilyen "poén/beszólás" után már nem tudok mosolyogni rajta, és már nem tudok elnéző lenni.) Nem, mintha ezeket az embereket különösképpen is érdekelte volna, hogy most engem megbántanak -e vagy sem. Például sokszor kénytelen vagyok visszakérdezni, és igen, ha harmadszor kérdezek vissza, akkor is tessék türelmesnek lenni, és megismételni. A legidegesítőbb az volt, amikor emberekkel dolgoztam nap mint nap, és gyakran hadartak, vagy motyogtak a bajszuk alatt, és sokszor vissza kellett kérdeznem, hogy "tessék?". Mikor már harmadjára kérdez az ember, akkor olyan furcsálló pillantással találja szembe magát, hogy kénytelen a magánügyébe (igen, hallássérült vagyok) beavatni az illetőt (de hát végül is ez nem érdekli őket). Olyankor legalább elérem, hogy azután normális hangerőn beszéljenek.

Párszor olyan esetnek is szemtanúja voltam, hogy néhányan hogyan bánnak a teljesen süket vagy az értelmi fogyatékos emberekkel (vagy akárcsak azokkal, akik nem megfelelő ruhában jelentek meg az adott helyen szerintük). Összesúgtak, kibeszélték őket az ember háta mögött (bármily meglepő, egyedül a vakokkal szemben láttam némi együttérző viselkedést), a szájukat húzták. Egyszer találkoztam egy sikettel, akinek segítenem kellett, és akkor ötlött fejembe a gondolat, hogy milyen jó lenne, ha ismerném a jelnyelvet és tudnék neki segíteni, nem csak írásban kommunikálnánk. Ez nagyjából két éve volt.

Fél évvel ezelőtt gyökeresen életmódot változtattam, elköltöztem Budapestről, és új dolgokba vágtam bele. Az Együtt Egymásért Kelet-Magyarországon Egyesület segítségével elkezdtem tanulni a jelnyelvet is. Nagyon jól haladok vele, és minden egyes órát élvezek. Remélem, hogy majd lehetőségem nyílik "élesben", a gyakorlatban is kamatoztatni ezt a tudást - az (első) vizsgáim márciusban lesznek (A1 és A2).

A süketkultúráról, illemtanról bővebben tudok ajánlani egy érdekes cikket:

http://www.nyest.hu/hirek/kis-jelelesi-illemtan

Ezen kívül ajánlom figyelmetekbe a Hallatlan weboldalát

http://www.hallatlan.hu/

A Hallatlan Alapítvány küldetése a hallássérültek információhoz való akadálymentes hozzáférésének és társadalmi integrációjának elősegítése elsősorban a jelnyelv széles körben történő megismertetésével és elterjesztésével – innovatív technológiai megoldásokra építve.

Igazából jó lenne, ha nem tekintenénk a fogyatékkal élőkre másként. Mert én azt vettem észre, hogy valójában sokkal érzékenyebbek, barátságosabbak és megértőbbek, elfogadják egymást és nincsenek előítéleteik. Megtanultak együtt élni valamivel (illetve valami nélkül), amire nem mindenki lenne képes.

0 Tovább

Anya (2008)

Csak egy irodalmi szösszenet (tőlem) 2008-ból.

Egyéb versek Blog

"Anya, anya nem akarok felnőni! Anya, állítsd meg, nem akarok felnőni… Gyerek szeretnék maradni, kérlek, nem akarok felnőtt lenni. A felnőttek gonoszak, anya, titkolóznak, nem is sírnak. Anya, éreznek a felnőttek egyáltalán? Nevetni akarok és sírni, ha úgy tetszik, anya. Anya, gyerek akarok maradni és szaladgálni, és ha elesek, akkor te legyél ott! Ugye te ott vagy, ha én elesek? Ki mondja meg, mi a jó és mi a rossz, ha felnövünk? Kihez fordulok, anya, ha te már nem leszel ott? Hadd maradjak gyerek, csak egy kicsikét, hadd szorítsam csak még egy kicsit a kezedet! Csak még hadd játszhassak, csak még egy kicsit! Csak még hadd bújjak oda hozzád, hagy sírjak még, amíg lehet. Még vannak könnyeim, még gyerek vagyok, igaz? Csak még egy kicsit…"

Egyéb versek Blog

"Haragszom, anya miért nem vagy itt? Hol vagy, anya, miért nem vagy már itt? Elfelejtettél? Nézd, már mindjárt felnövök, hol vagy? Félek egyedül, gyere vissza, vegyél észre, itt vagyok! Én vagyok az, anya, csak már nem annyira gyerek. Hiányzol, kérlek, beszélgessünk, csak ölelj meg, anya, hadd sírjak! Gyere, sírjunk együtt! Fáj felnőni, segíts, nem akarom! De itt van már mindjárt, mégis az leszek, akkor jobb lesz? Mondd, hogy jobb lesz, félek! Nyugtass meg, anya, hogy ugye te itt leszel mindig! De most hol vagy? Hol vagy, anya? Maradj itt, csak fogd a kezem…"

Egyéb versek Blog

"Sírsz? Anya te sírsz! Mi a baj? Gyere ide, ne sírj, én is sírok, ha te sírsz. Gyere, fogom a kezedet. Nézd, ugye, már nem fáj semmid? Puszit adok, mint kiskoromban, és begyógyul, igaz? Mosolyogj, igen, látod így szeretlek én, csak mosolyogj! Nincsen semmi baj, anya. Tudom, hogy kegyetlen az élet, én is megismerem lassan, de ne sírj! Én itt leszek mindig anya, ha elesel, majd én segítek mindig. Olyan lesz, mint régen. Fogjuk egymás kezét, és később majd segítek, ha kell, ha már öreg leszel is, majd én látok és hallok helyetted. Majd segítek emlékezni a régi dolgokra. Csak maradj itt mindig…"

/2008.02.13./

0 Tovább
MOST OLVASOM
VÁRHATÓ KÖNYVAJÁNLÓK

(Nem feltétlenül ebben a sorrendben):

Rhiannon Navin - Egyetlen gyermek
Jodi Picoult - A tizedik kör
Andrew Mayne - A ​naturalista
Lucinda Riley - Árnyéknővér (A hét nővér 3.)
Lucinda Riley - Gyöngynővér (A hét nővér 4.)
Kerry Drewery - 7. ​nap (Cell 7 2.)
Bíró Szabolcs - Ötvenezer ​lándzsa (Anjouk 5.)
J.D. Barker - A negyedik majom
Walter Tevis - Sokszavú poszáta
Eithne Shortall - Szerelem ​a huszonhetedik sorban
Morgan Matson - Páratlan nyár
KÖNYVEK KATEGÓRIÁK SZERINT
KEDVENCEIM
A folyamatosan frissülő olvasmánylistámat a következő link alatt tekinthetitek meg: OLVASMÁNYLISTA
NAPI IDÉZET

NYOMJ EGY LÁJKOT, HA TETSZIK AZ OLDAL
"Egy könyv, amit már kiolvastál, sosem lesz ugyanaz a könyv, mint amit kézbe vettél."

/David Mitchell/

Én nem veszek könyveket. Én örökbe fogadom őket. :)
A jó könyvvel az a probléma, hogy a végére akarsz érni, de soha nem akarod befejezni.