Facebook Twitter Addthis

 Megosztok, tehát vagyok - Szakértői kérdések és válaszok a közösségi médiáról

Könyvajánló Magyar Felnőtt 6 Dokumentumregény

 „…tíz Facebooklájk segítségével pontosabb képet kaphatunk valakiről, mint, mondjuk, egy kollégától. Százötven lájk többet mond el, mint az illető édesanyja, háromszáz lájk pedig jobban beazonosít bennünket, mint a saját házastársunk.”
/Klausz Melinda: Megosztok, tehát vagyok/

Könyvajánló Magyar Felnőtt 6 Dokumentumregény Az ​Internet, a közösségi média felületek változása, fejlődése számos új technikát, eszközt, tulajdonságot és bizony betegséget is hoz(ott) magával. Új szavakat, kifejezéseket kell megtanulnunk, hogy felvegyük a versenyt a mai fiatalokkal, akik már a munkavállalás során is teljesen más elvárásokkal rendelkeznek, mint akár 30 éves társaik.

A Megosztok, tehát vagyok című könyv a családi élet, az iskola, a munkavállalás fejezeteit veszi sorra, s mutatja be az új technológia jelentette kihívásokat, mérföldköveket, betegségeket, problémákat és megoldási módszereket. Esettanulmányokon és tippeken keresztül visz végig az adatvédelemtől a közösségi média stressz szindrómán, a családi élet, a szerelem, a párkapcsolat és a munkavállalás új technikai megoldásain át a generációk közötti különbségek bemutatásáig. A kötet segítségével választ kaphatunk arra is, hogy miért ragaszkodnak a mostani gyerekek és fiatalok a közösségi média felületekhez és bizony nekik már a digitális hagyatékukról is rendelkezniük kell.

Értékelés:

Ez egy annyira komplex könyv, egyszerre tájékoztató, érdekfeszítő, és annyi tudást halmoz magába, hogy anélkül, hogy az ember lépten-nyomon oldalakat idézne belőle, nehéz összességében beszélni róla.

Az biztos, hogy minden szülőnek a figyelmébe ajánlanám, hiszen mind az X vagy Y generáció sokat megtudhat a számunkra még nem annyira egyértelmű internetes dolgokról, veszélyekről, kifejezésekről, vagy például a Z (1996-2007-ig születettek) és lassacskán az Alfa generáció (2010 után születettek) internetezési szokásairól is.
Manapság gyakorlatilag már minden erről szól. Az X generáció felnőtt korában kezdett megismerkedni a technikai újításokkal, internettel, közösségi oldalakkal, az Y generáció ezzel együtt cseperedett fel, a Z és az Alfa generáció pedig gyakorlatilag ebbe született bele, és utóbbiakból többen 1-2 éves koruk óta használnak valamilyen technikai eszközt: bizony, sok szülő ad csemetéje kezébe tabletet vagy okostelefont.

Ez a könyv azonban olyan problémákat fogalmaz meg, amelyek minden generációt sújtanak. Mi, idősebbek például megtudhatjuk, milyen internetes szleng szavakat használnak a mai fiatalok, hogyan gyűjtenek rólunk adatokat a különböző weboldalak, és milyen veszélynek tesszük ki magunkat, és hogyan nyújtjuk másoknak tálcán személyes adatainkat tudtunkon kívül vagy akár figyelmetlenségből. Kiemelten fontos lehet például, hogy milyen nyilvános adatokat közlünk magunkról a Facebookon, milyen képeket osztunk meg magunkról, és, hogy ezek a törlésük után sem tűnnek el nyomtalanul az internetről.

Könyvajánló Magyar Felnőtt 6 Dokumentumregény

Sok fiatal válik Facebook függővé, vagy éppen internetes zaklatás (Cyberbullying) áldozatává, és akár öngyilkosságot is elkövethetnek ezek miatt. Sokan álprofilokkal már 13 év alatt regisztrál ezeken a felületeken, és legtöbbjük éppen ezért a szülőknek sem mer szólni, ha egy gyanús, idegen alak bejelöli őket, vagy zsarolják, zaklatják, megalázzák őket ezeken a közösségi felületeken. Éppen emiatt írja azt is a könyv, hogy manapság sajnos az sem lehet 100%-os megoldás, ha a gyerekeinket eltiltjuk ezektől a felületektől, esetleg magától az internettől, hiszen sokuknak a telefonján eleve van internet, vagy barátnál, iskolában, kávézókban, stb. ugyanúgy elérheti ezeket a weboldalakat és részesévé válhat ennek az „online közösségnek”. Az egyetlen megoldás talán az lehet, ha „tudatos internet felhasználónak” neveljük őket, például tudatosítjuk bennük (és magunkban is), hogy miért és mennyire káros lehet megosztani magunkról mindenféle információt nyilvánosan, visszaigazolni idegen embereket, állandóan ezeken az oldalakon lógni, stb. Mivel a szülői felügyelet programokat a háromnegyedük eleve képes feltörni, vagy akad olyan osztálytársa, aki segít neki ebben, az egyetlen reményünk, ha a gyerek mer szólni a szüleinek, ha valami nagyon „nem oké” dolog történik vele az interneten.

„Hat és tizenhat év között minden huszadik gyermek beszélgetett már számára idegen felnőttel a közösségimédia-felület chatje, üzenőfala vagy éppen webkamera segítségével – derült ki egy brit felmérésből. Már ez a statisztika is megdöbbentő, pláne, ha hozzátesszük, hogy a felmérésbe bevont gyermekek közül minden ötvenedik már a valóságban is találkozott az adott felnőttel. Ráadásul egy gyermek, ahogy egyre idősebb lesz, egyre több veszély leselkedik rá a virtuális térben
(EU Kids 2010).”

„Beszélgessünk a gyermekünkkel! Ha őszintén érdeklődünk, ha a gyermek nyíltan és közvetlenül tud hozzánk fordulni, akkor előbb-utóbb megosztja velünk internetes élményeit, beszél az új barátairól. Így megtudhatjuk, ha gyermekünk új oldalakat fedezett fel, új barátok jelentek meg az életében. Jó tanácsokkal, esetleg a felületek közös átnézésével megelőzhető egy-egy bűncselekmény.”

Sok felnőtt azonban maga sem tartja be ezeket a szabályokat. Kiposztoljuk, ha nyaralunk, ha nem vagyunk otthon, (így lehetőséget nyújtva a rablóknak a házunk kifosztására), előnytelen képeket posztolunk magunkról, ami miatt esetleg nem kapunk meg egy állást, vagy épp a munkahelyünket szidjuk a Facen – ami miatt pedig el is bocsáthatnak minket.

„Közösségi média használatakor, posztok, fényképek, videók megosztása előtt érdemes végiggondolnunk, hogy pár év múlva vajon még mindig büszkék leszünk-e az adott tartalomra, és munkakeresés esetén nem lesz e problémánk egy-egy korábbi bejegyzésünkből. Soha ne feledjük: amit egyszer feltöltöttünk az internetre, az ott is marad. Bárki lementhette, megoszthatta és ezzel párhuzamosan máris nyilvánossá vált.”

Ha ezt mind kifejtem, akkor is csak nyúlfarknyi információt osztok meg veletek azokból, amelyeket ez a könyv kifejt. Megemlíti például a közösségi oldalakon való jelenlét és a depresszió összefüggését is:

Könyvajánló Magyar Felnőtt 6 Dokumentumregény

Az okos eszközök, játékok, stb. hatását a gyerekekre:

Könyvajánló Magyar Felnőtt 6 Dokumentumregény

Vagy akár a rádióhullám káros hatását a magzatokra, kisbabákra (is):

„Egyre több helyen olvasható (Morgana el al. 2014), hogy a kisgyermekek és a még meg nem született picik egészségére egyértelműen káros a mikrohullámú sugárzás. A babák és a kisgyermekek koponyacsontja ugyanis vékonyabb, agyszövetük pedig kétszer akkora dózisban nyeli el a sugarakat, mint az idősebbek esetében. A gyerekcsontvelő ráadásul tízszer annyi sugarat nyel el, mint a felnőtt csontvelő. A magzatok talán a legveszélyeztetettebbek. Hiszen az ő idegrendszerük folyamatosan fejlődik, a mikrohullámok azonban zavart okozhatnak az idegsejteket megóvó és tápláló sejtekben.

A káros hatások miatt egyes országokban már kötelezik a gyártókat, hogy leírják, milyen messzire kell tartaniuk a felhasználóknak az eszközt ahhoz, hogy ne érje őket káros dózisú sugárzás.”

De megemlíti még az iskolában való táblagép használatot, a technika ördögének kopogtatását az óvodai ajtókon is – ezeknek előnyeit és hátrányait is bemutatva. Tanácsokat nyújt az adataink biztonságos kezelése érdekében ráadásul legnagyobb előnye, hogy a közösségi oldalak tudatos használatára nevel. De megtudhatunk olyan szakkifejezéseket is, amelyekről eddig halvány lila fogalmunk sem volt, elképesztő statisztikákat közöl, hasznos feladatokat ad, és rengeteg hiteles forrásból idéz egy-egy probléma vagy kérdés kapcsán például megtörtént eseményeket is. Ráadásul olyan film vagy kisfilm ajánlókkal is megörvendeztet, amelyek a témához kapcsolódnak, például: 

Azt hiszem, ez egy amolyan „kötelező olvasmány” felnőtteknek, és csupa nagybetűvel tudom ajánlani a szülőknek is. Az eleje rendkívül érdekfeszítő, a vége pedig lassacskán egy amolyan tankönyvvé válik, amelyet bármikor fel lehet lapozni, ami tanácsod ad, és amihez nyugodtan lehet fordulni, ha nem tudjuk, egy-egy internetes történés, esemény kapcsán mitévők legyünk.

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 6. Kedvencek között.
Karakterek: -
Borító: Modern, nagyjából témához illő-
Kinek ajánlom: Felnőtteknek, szülőknek, akik szeretnének tájékozódni az internet vagy a közösségi oldalak veszélyeiről, fontos tudnivalókról, stb. Hasznos olvasmány lehet kisgyerekek vagy kamaszok szüleinek.
+ pont: Mert olyan problémákat vet fel, kérdéseket válaszol meg, amelyek manapság a mindennapjaink részét képezik, mégis keveset tudunk ezekről a dolgokról.
- pont: A vége kicsit tankönyvszerű lett szerintem, de az eleje nagyon tetszett.

0 Tovább

Kódfejtés a kínai titkosszolgálatnál

5 Könyvajánló Krimi Dokumentumregény Felnőtt Történelmi

Mai Jia (igazi nevén Jiang Benhu) Kódfejtő című könyvének egyik kulcskérdése, hogy megőrizheti-e az épelméjűségét az ember (és különösen egy rendkívül érzékeny ember), ha egy titkosszolgálati gépezet része lesz, és miközben Mai Jia ezen gondolkozik, olyan témaköröket is érint – zsenialitás, elszigeteltség, magány -, melyek nem gyakran kerülnek elő, különösen ilyen színvonalon a Kínai Népköztársaságban írt irodalmi művekben.

/Kiss Marcell utószója a regényben/

5 Könyvajánló Krimi Dokumentumregény Felnőtt TörténelmiA ​Rong család vagyonos és tehetséges tagjai a tartomány legfontosabb egyetemének alapítói és vezetői. Egy nap fiatal nő jelenik meg náluk, aki azt állítja, hogy a család fekete bárányának gyermekét hordja a szíve alatt. Miután belehal a szülésbe, a család magához veszi a csecsemőt. 
A kisfiúról, Jinzhenről hamarosan kiderül, hogy autisztikus személyisége kivételes intelligenciával párosul, így amikor elérkezik az ideje, kétes származása ellenére felveszik az egyetemre. Végzős korában a kínai titkosszolgálat beszervezi egy elit kódfejtő egységbe. Új munkahelyén látszólag nem csinál semmit: magányosan kóborol, olvas és egy, az őrülettel küzdő veterán kódfejtővel sakkozik. Ám titokban nekilát, hogy feltörje a valaha írt legbonyolultabb kódot…

„Ha a kód egy hegy, akkor a kód megfejtése olyan, mintha megtalálnánk a hegy gyomrába rejtett titkot. A legtöbb ember először felmászna a hegyre, és ha feljutott a tetejére, akkor kezdené keresni. Ő azonban másként látott a dologhoz. Ő a szomszédos hegy tetejére mászott fel, és mikor feljutott, egy lámpával világította meg a szemközti hegyoldalt, majd egy távcsővel próbálta megtalálni a titkot.”

Mai Jia (1964) tizenhét évet töltött a kínai hírszerzés világában, a kínai Népi Felszabadító Hadsereg propagandaosztályán, majd 1997-ben a televíziónál helyezkedett el szerkesztőként. 1986 óta jelennek meg könyvei, a Kódfejtő az első magyar nyelven olvasható regénye, amely jóval több, mint letehetetlen kémregény: a zsenialitás és az őrület határán egyensúlyozó elme és egy kivételezett család története a huszadik századi Kínában.

Értékelés:

Ahogy azt szintén az utószóból megtudhatjuk, a Kódfejtőt, amelyet az író közel egy évtizedig írt, több, mint harminc nyelvre fordították le.

„Regényei szándékoltan történelmiek, a Kódfejtő cselekményének nagy része a huszadik század közepén, nagyjából a 40-es és a 70-es évek között játszódik. Egy kitalált titkosszolgálatot tölt meg reális figurákkal, de talán sokkal kevesebb direkt párhuzammal.”

Ebből is látszik, hogy bár első látásra ez egy „sima” krimi könyvnek tűnhet, valójában inkább dokumentarista, mintsem szórakoztató irodalom, vagy ha mégis, inkább a szépirodalmi műfajba sorolható. Bár jómagam nagyjából tudtam, mire számítsak, még így is meglepett ez a komoly téma, s az is, hogy a fordítónak olyan szép, finom szöveget sikerült alkotnia, amely mindennek ellenére rendkívül gördülékenyen olvasható, és ez felettébb megkönnyíti az értelmezését.

Nagyszerű olvasmány lehet azok számára, akiket érdekel, milyen élete lehet egy zseninek, milyen gondolkodása, hogy tud, vagy épp nem tud alkalmazkodni hétköznapi embertársaihoz, milyen szerepet vállalhat (vagy épp kötelező vállalni) a hazája és/vagy a társadalom érdekében. Milyen választások elé kerülhet élete folytán, miben más, mint egy „középszerű” ember, és milyen kilátások állnak előtte az életben. Mindemellett a könyv által bepillantást nyerhetünk egy fiktív kínai titkosszolgálat színfalai mögé, és kicsit mélyrehatóbban megismerkedhetünk a kódfejtés tudományával (is).

Rendkívül érdekesen indul a regény, ahogy végigkövetünk több generációt is (sikereiket és kudarcaikat is), mire eljutunk Jinzhenhez, a kissé furcsa, félénk és szótlan fiúhoz, akinek viszont zsenialitása felülmúlja nagyanyjáét is. Elkísérjük osztályokat ugorva az egyetemig, s a kötet dokumentarista jellege ellenére kicsit a szívünkhöz is nő, ahogy lassan látjuk kibontakozni ezt a csodálatos elmét. Bevallom, közben azt kívántam, bár más hivatást választott volna. Elgondolkodtató, tanulságos olvasmány, de inkább ajánlanám a 18 felettieknek, és a komoly témák iránt érdeklődő, hasonló érdeklődési körről tanúbizonyságot tett könyvmolyok számára.

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 5. Nagyon jó
Karakterek: A személyiségükről Zhendi kivételével nem sokat tudunk meg, de még ő is elég titokzatos – érthető módon.
Borító: Nagyon szép, és olyan érdekesen puha borítású!
Kinek ajánlom: A szépirodalom kedvelőinek. Ez nem egy könnyed olvasmány! Amolyan dokumentarista jellegű könyv a kínai titkosszolgálatról, kódfejtésről, de leginkább egy zseniről.
+ pont: Mert nagyon szépen indul a történet, és a szövege a témájához képest egész egyszerű, gördülékeny.
- pont: A vége számomra vontatott volt.

0 Tovább

Túléltem az Everestet

Könyvajánló Felnőtt Dokumentumregény Életrajz Kaland

Beck Weathers, aki '96-ban megmászta a Mount Everestet, és akinek történetéről film is készült 2015-ben Everest címmel (Becket Josh Brolin alakította), ezúttal társszerzője, Stephen G. Michaud közreműködésével kiadta a Túléltem az Everestet című könyvet, amelyben saját nézőpontjából vázolja az eseményeket.

Könyvajánló Felnőtt Dokumentumregény Életrajz Kaland1996 ​májusában egy elszánt amatőr elindul, hogy megmássza a csúcsok csúcsát, a Mount Everestet. Sokan döntenek így azon a tavaszon, professzionális és műkedvelő hegymászók egyaránt – de ebből az expedícióból alig páran térnek vissza. Nyolcan életükkel fizetnek a legnagyobb álomért. 
El kell telnie csaknem két évtizednek, hogy Beck Weathers, ez a merész és makacs ember megírja saját visszaemlékezéseit a tragikus kalandról. Bár korábban profi hegymászók tollából már több híres könyv született az expedícióról, Weathers beszámolója annyiban más, hogy nem szakmailag igyekszik feltárni az okokat, nem elemez, nem vizsgálódik. Ő személyes benyomásain és egész élettörténetén keresztül, egyszerű szavakkal beszél a fanatizmus határát súroló szenvedélyéről, bevonva az emlékezésbe családtagjait és közeli ismerőseit is. A jeges mozaikokra széttöredező történetben döbbenten olvashatjuk, hogyan hagyták magára a hóban társai, mert halottnak hitték. (Minthogy az is volt.) A klinikai halálból ugyan visszatért, de lefagyott, elhalt végtagjait, eltorzult arcát adta az Everestért, szinte rituális áldozatként… 
Néhol hátborzongató, de egyúttal nagyon is emberi hangú olvasmány a Túléltem az Everestet. Végső erőpróbákról, akaratról, kitartásról, hitről és szenvedésről szól – a test és a lélek határmezsgyéjéről.

Értékelés:

Bár a cím és a fülszöveg félrevezető, a könyv nem csak az Everest megmászásáról szól, hiszen összesen 4 részre bontható; többek között megtudjuk, Beck miként szeretett bele a hegymászásba, milyen hegyeket mászott meg az Everesten kívül, hogyan és miért hidegült el a családjától, végül, hogy az Everest megmászása közben milyen sérüléseket szenvedett, és ezeket a tartós károsodásokat hogyan dolgozta fel, emésztette meg családjával.

A könyv végén – amely egyébként képeket is tartalmaz legnagyobb örömemre –, a köszönetnyilvánításában Beck így nyilatkozik:

Könyvajánló Felnőtt Dokumentumregény Életrajz Kaland

„Amikor visszaértem az Everestről, sokan javasolták, hogy írjunk egy könyvet, amely mind Peach szempontjából, mind az enyémből elmeséli a történetet. A tragédia utáni első hónapokban minden bizonnyal korai lett volna belevágni. Lépésről lépésre kellett szembenéznünk a fizikai és lelki fájdalommal, nem lehetett egyetlen katartikus ugrással letudni mindent. És hát ráadásul akkor még fogalmam sem volt, hogyan fog végződni a történet.
Aztán ahogy teltek a hónapok, egyre kevésbé érdekelt a történet megírása, mert úgy éreztem, Jon Krakauer Ég és jég (Into Thin Air) és David Breashears High Exposure beszámolójában már minden benne van.
Ám ahogy láttam újra összeállni az életemet, és gyógyulni kezdett a kapcsolatom a feleségemmel, megint foglalkoztatni kezdett a könyvírás gondolata.
Bár az Everesten töltött néhány nap eseményei is biztosan érdekesek, számomra a történet arról szólt, ami a hazatérésem után következett. Az életem újbóli felépítése, önmagam újbóli meghatározása.
Nincs egyszerű recept a nehéz napok átvészelésére, de megnyugtató az a tudat, hogy még a legszörnyűbb pillanatokban is megmarad a remény. A viszontagságokból jó dolgok születhetnek.”

Az első rész tehát valóban az Everest megmászásáról szól, a második Beck fiatalkoráról, feleségével való megismerkedéséről, a harmadik rész a hegymászó szenvedélye (mániája) kialakulásáról, a negyedik pedig az Everest utáni állapotáról, életéről. Ezért számomra kicsit megtévesztő volt a cím és a fülszöveg, hiszen azt hittem, egy hosszú, tartalmas és részletes regényt olvashatok a hegy megmászásáról, Beck „haláláról” és különleges megmeneküléséről stb., de inkább mondanám ezt a könyvet dokumentarista jellegűnek, vagy több elbeszélés összefűzésének, mint egy kalandregénynek. (Persze tudom, már megint nem olvastam el a könyv címkéit: expedíció, hegymászás, memoár.) Személy szerint én ezt a négy részt is inkább kronologikus sorrendbe rendeztem volna, tehát úgy illesztettem volna össze a részeket, hogy Beck fiatalkora, Beck hegymászási szenvedélye, Beck és az Everest, végül Beck az Everset után. Nem tudom, miért cserélte fel ezt a sorrendet és csapott bele rögvest a lecsóba, engem azért ez egy kicsit zavart. Ahhoz képest, hogy azt mondja, ez nem annyira dokumentarista jellegű, mint amiket már ezzel a témával és az expedícióval kapcsolatban megírtak, nekem néha elég száraz volt.

Az első részt és a többi hegy megmászását is egyébként kifejezetten élveztem, csak úgy éreztem, jobban örültem volna részletesebb kifejtésnek és személyesebb hangvételnek, de tulajdonképpen inkább átrohanunk az eseményeken, mintsem komótosan végigballagunk rajtuk. Viszont azoknak, akik például érdeklődnek a hegymászás, ezen konkrét eset vagy személy után, azoknak tetszeni fog a könyv, hiszen nem csak, hogy egy megtörtént eseményt (vagy életet) dolgoz fel, hanem a dolgok praktikus és emberi oldalával is foglalkozik. Pl. hogyan készül fel az ember egy (avagy hét) hegy megmászására, milyen fizikai állapotot igényel ez a kihívás, milyen nehézségekbe lehet ütközni a hegye(ke)n, mennyire veszélyes egy ilyen expedíció, milyen következményei lehetnek mind lelki, mind testi értelemben. Azoknál a részeknél, amikor Beck részletesen ecsetelte, mennyire szétfagytak a végtagjai, és mennyi műtéten ment át, milyen állapotban volt a teste a megmérettetés után, komolyan megrendültem, de a legjobban azon a kijelentésén, hogy ha választhatna, megtenné-e még egyszer úgy, hogy tudja a következményeket, akkor is újra megmászná a hegyet – amely egyébként a személyiségét is egy életre megváltoztatta.

Könyvajánló Felnőtt Dokumentumregény Életrajz Kaland

Lényegében tanulságos és tudással átitatott történet, akik nem egy regényes Verne kötetre vágynak, hanem egy memoárra, azoknak tökéletes választás egy kis kirándulásra.

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 4. Egész jó, tetszett
Karakterek: Létező személyek, de nem tudunk meg róluk túl sokat.
Borító: Nem rossz, de az egész Everest jobb lett volna a háttérben – habár igaz, hogy nem csak erről szól a könyv.
Kinek ajánlom: Az igaz történetek vagy dokumentarista jellegű könyvek kedvelőinek.
+ pont: Mert egy igaz történetről szól, és voltak benne érdekes részek az Everest megmászásakor.
- pont: Nekem néha kicsit száraz volt és tényszerű.

0 Tovább

Magyarok külföldön - Anglia

3 IDEGEN Könyvajánló 4 Dokumentumregény

Az Athenaeum kiadó „kivándorló” sorozatának első könyve, a Let’s kifli azután kötött ki a polcomon, miután Makai Rita – Határtalan szerelem Párizsban könyve annyira az élre került az értékelési listámon. Bevallom, ennek fényében kicsit többet vártam ettől a könyvtől.

3 IDEGEN Könyvajánló 4 DokumentumregényVan egy lány. Londonban él, egy cukormázas városban, melynek színpompás felszíne csupa meglepetést rejt. Különös barátságok és édes-bús szerelmek szövődnek itt, a honvágy hazájában, a már nem is olyan új otthonban. 
Egy kivándorlás ismerős, mégis líraian egyedi története egy lányról, no meg például a brit fiúról, aki hozzábújva félig magyarul, félig angolul azt suttogja a fülébe: Let's kifli!

A kötet az Athenaeum Kiadó „Magyarok külföldön" sorozatának nyitó darabja, izgalmas élménykalauz mindenkinek, aki menni, vagy éppen maradni szeretne.

Értékelés:

Mint ahogy annyian írjátok, valóban, én is inkább egy regényre számítottam, tulajdonképpeni novellák sokasága helyett. Talán csak azért, mert a sorozat második kötetével kezdtem, Makai Rita – Határtalan szerelem című könyvével, ami annyira magával ragadott, hogy már magas elvárásaim voltak Kovács Eszter könyvével szemben is, de neki sajnos nem sikerült megütnie a mércét. Mindazonáltal a sorozat további részeinek természetesen adok majd esélyt, hiszen az, hogy az első kötetnél a második ennyivel jobb, talán a harmadik minőségét is előrevetíti.

A legnagyobb problémám a könyvvel a személytelenség volt. Én egy E/1-ben megírt, személyes történetet vártam, ehelyett majdhogynem egy útikönyvet kapunk eredményül, száraz tényekkel, itt-ott kisebb, összefüggéstelen történetekkel.

„Az angol kanalakat bújtat össze, a magyar kifliket, kicsit és nagyot. A lány hosszasan magyarázta, hogyan is kell elképzelni, mert London a péksütemények terén elég rosszul áll, kiflit még hírből sem. Az első adandó alkalommal pedig hozott is egy párat, megszemlélni, megkóstolni, kicsit száraz, kicsit vizes, de a miénk.”

Szóval végigolvasom a történetet „a lányról”, akivel semmiféle kapcsolatot nem érzek, nem kedveltem meg, nem tudtam meg az indokait, az érzéseit, a gondolatait. Nem nőtt hozzám, mint főszereplő, Ritával ellentétben, akinek a könyvén nem csak röhögtem, de még a sírás is elkapott egy-egy fejezetnél. Nem tudtam szurkolni a Londonba költöző „lánynak”, nem éreztem úgy, hogy a barátom. Talán az is a probléma, hogy alapvetően nem rajongok a novellákért. A kiterjedt, akár több ezer oldalas olvasmányokat szeretem.

Mindazonáltal azoknak, akik szeretik ezt a műfajt, akiknek nem minden vágyuk, hogy kötődhessenek a szereplőkhöz, akik unatkoznak a nyaraláson, buszon, vagy akiknek naponta csak pár percük, fél órájuk van olvasni, azoknak tudom ajánlani. Nem egy hosszú könyv, elég kicsi, így táskában is könnyen elfér, akár egy útinapló.

Aki pedig már olvasta, és elbizonytalanodott a sorozat további köteteivel kapcsolatban, annak üzenem, hogy olvassa el a Rita könyvéről írt értékelésemet is, és bátran vesse bele magát, vegye meg, nem fogja megbánni. :) Nekem annyira tetszett, hogy még interjút is készítettem az írónővel.

Mások molyos véleményei:

„Kovács Eszter a Let's kifliben a londoni hétköznapi élet szépségeit illetve nehézségeit ágyazta a novellákba. Úgy érzem, hogy ha a történetek nagy része kitalált is, mégis sok táplálkozik emlékekből, de a szerző inkább kívülállóként próbálja ezt a világot megmutatni nekünk, tehát ez nem egy emlékirat. Sem semmilyen más szándék nem vezérli: csak bemutat, nem elriaszt és nem is vonz. Nem foglal állást, csak megmutatja a sokszínű London egy arcát: „Tessék, én így látom!"”

„Ez a könyv engem kicsit meglepett, nem erre számítottam. Azt hittem, hogy összefüggőbbek lesznek a történetek benne, és valahogy nem éreztem magaménak az olvasmányt sajnos, a könyv befejezése után sem. Pedig a borítójába beleszerettem, szerintem gyönyörű.”

„Olyan, mint egy útikalauz. Hasznos kis könyvecske, tele életképekkel, egy különbséggel, hogy mindez rövid novellákból áll. Ami nagyon tetszett benne, hogy minden életszerű volt és valós. Vagyis pontosan az a könyv, ami minden olyan ébren álmodozónak el kell olvasnia legalább egyszer, aki valaha el akar jutni Londonban, akár turistaként, akár hosszú távon.”

Pontozás:

Egyedi besorolásom:  3,5 (Valahol a 3 és 4 között)
Történet: 6/10
Karakterek: 6/10
Borító: 10/10 – Ez tetszett viszont, és a borító is kemény.

moly.hu-n elért százalék: 67%
Kinek ajánlom: Akik szeretik a novellákat, vagy érdekli őket a külföldre költözés.
+ pont: Az alapötletért.
- pont: Mert az E/3-ban megírt történet miatt „A lány így, a lány úgy” távol éreztem magam a történettől, és a fejezetek annyira nem függtek össze, hogy úgy éreztem, több novellát olvasok, semmint regényt.

0 Tovább

Minden, amit az Eboláról tudni szeretnél avagy Richard Preston: Halálzóna (Ebola: a gyilkos vírus) - Részletes ismertető

Könyvajánló Dokumentumregény Felnőtt"Az Ebola lángja fellobogott, megvillantotta halálos színeit, elemésztett mindent, és visszahúzódott az őserdőbe. Egyszer még visszatér" - írta Richard Preston közel két évtizede. Jóslata válóra vált. 2014-ben azelőtt soha nem látott erővel csapott le Közép-Afrikára bolygónk egyik legveszedelmesebb fertőző betegsége. Majd - a híradások szerint első alkalommal - Európába és Észak-Amerikába is eljutott a vírus. Valójában az Ebola már évtizedekkel korábban felütötte a fejét Amerikában, és kis híján el is szabadult Washingtontól kőhajtásnyira. Csupán a szerencsén múlt, hogy nem száguldott végig a kontinensen, ahogy a középkorban a pestis Európában. Erről a döbbenetes epizódról, valamint az Ebola eredetéről, felbukkanásáról és terjedéséről szól az amerikai szerző lenyűgözően érzékletes tényirodalmi kötete, melyből már több mint ötmillió példány kelt el világszerte.

"Valójában még nem történt meg az Ebola döntő és visszafordíthatatlan betörése az emberi fajba. Fellobbanásairól tudunk Afrika egyes tájain: félő volt, hogy ezek a fellobbanások megfékezhetetlen futótűzzé alakulnak. Ha egy vírus a fertőzöttek kilencven százalékával végez, és nincs ellene sem hatásos oltóanyag, sem gyógyszer, a következmények nagyon is beláthatóak: beláthatóak és az egész világra kiterjedőek. Igazából nem tudjuk mit művelt az Ebola a múltban, és azt sem, milyen pusztítást visz végbe a jövőben. Az Ebola kiszámíthatatlan. Egy felszálló és a levegőben utazó Ebola-törzs nagyjából hat hét alatt bejárhatja a Földet, mint az influenza, miközben hatalmas embertömegeket öl meg..."

„ A Halálzóna első fejezeténél hátborzongatóbbat soha életemben nem olvastam… és utána a regény még hátborzongatóbbá válik. Ez benne a lenyűgöző: egyre félelmetesebb. Igen figyelemreméltó alkotás. Két vagy három nekifutásra elolvastam, és az az érzésem, hogy sokáig nem tudok majd szabadulni az emlékétől. ” /Stephen King/

„Az egyik legfélelmetesebb könyv, ami valaha is a kezembe akadt. Jobb, mint Stephen King vagy Michael Crichton – ez valóban megtörtént, a Washington-emlékmű tőszomszédságában. És előbb vagy utóbb megtörténik majd.”
/Atrhur C. Clarke/

„Richard Preston regénye ezt a hátborzongató, ám igen fontos témát a tudományos körökből az átlagolvasó elé viszi. A Halálzóna elsőrangú thriller.” /Robert Redford/

"Az amerikai szerző máig mérföldkőnek számító bestsellere az Ebola-vírus felbukkanásának és terjedésének lenyűgöző története. A kötet mindemellett részletesen beszámol arról a döbbenetes epizódról, melynek során az Afrika szívéből származó halálos kór váratlanul megjelent és kis híján elszabadult Washington tőszomszédságában.                                                                                                                   Gyógymód az Ebolára nem létezik. A fertőzöttek halálozási aránya közel 90 százalék. A sokáig titokban tartott amerikai incidens alkalmával a hadsereg katonákból és tudósokból álló különleges "kommandót" vetett be, hogy megfékezze a világ egyik legveszélyesebb vírusát.  A Halálzóna nem csupán bolygónk leghalálosabb kórokozóinak és az emberi fajnak a találkozásairól szóló hajmeresztő és felkavaró krónika, hanem egyszersmind mellbevágó jóslat arra vonatkozóan, ami napjainkban az Ebola kapcsán bebizonyosodni látszik: a közlekedési hálózat fejlődésével előbb vagy utóbb óhatatlanul végigsöpör világunkon egy gyilkos vírus. A kötet igazolja a régi közhelyet: a valóság rémisztőbb, mint a fikció."

„Preston olyan tényfeltáró tudósításra vállalkozott könyvében, melynek során a civilizált világra halálos veszedelmet jelentő vírusok, elsősorban a 4-es biztonsági osztályba sorolt (tehát a legveszedelmesebb) filovírusok elleni eddigi küzdelem eseményeit rekonstruálja. A történetet nevezhetjük akár - a ma már sajnos előttünk sem ismeretlen - Ebola-vírus regényének. A hitelesség érdekében a szerző helyszíneket keresett fel, szemtanúkat, polgári és katonai szakértőket szólaltatott meg.

Az első rész egy kevéssé ismert, de annál veszélyesebb vírus, a Marburg vérfagyasztó esetleírásával foglalkozik, amely 1980-ban a nyugat-kenyai Nzoia Cukorgyárban dolgozó francia férfit pusztított el. A Marburgot az Ebola-vírus kistestvérének nevezik, nagytestvére, annak is a legveszedelmesebb formája, az Ebola Zaire 1976-ban ötvenöt falut pusztított el egyszerre. Egy újabb Marburg-vírus okozta megbetegedés - az áldozat egy tízéves dán fiú volt - a kenyai Mount Elgon barlangjaira terelte a kutatók figyelmét. A virginiai Reston városka majomházában felbukkanó rejtélyes, majmok közötti pusztító betegség - amelynek okozójaként végül is szintén az Ebolát mutatták ki - elleni küzdelem során az olvasó képet kap arról a veszélyről is, ami az emberiséget fenyegetné, ha egy halálos vírus elszabadulna. (A filovírusok ugyanis még a rettegett HIV vírusnál is gyorsabban terjednek, és pusztítóbb hatásúak.) Érdemes elgondolkozni az író kissé talán hatásvadász megállapításán, mely szerint "az AIDS, az Ebola és a többi őserdei kórokozó fellépése a tópusi bioszféra pusztulásának egyenes következménye", s "bizonyos értelemben a Föld immunrendszere védelmi harcot indított az emberiség ellen".” - írta Legeza Ilona, aki Magyar Elektronikus Könyvtár szolgáltatásában működő Könyvismertetők adatbázisát szerkesztette (2011-ben elhunyt).

Értékelés:

Richard Preston, ahogy könyvében is megemlíti, tényirodalmi kötetét a NewYorkerbe írott cikke alapján írta, amely Halálzóna címmel jelent meg, először 1995-ben. 2014-ben, mivel az Ebola újra elkezdte szedni az áldozatokat, a Cartaphilus Könyvkiadó ismét megjelentette a könyvet új borítóval, friss külsővel. Így került a polcomra ez a kötet.

Nem mondhatnám, hogy sok tényirodalmi kötetet olvastam életemben, vagy dokumentumregényt; még a történelmi vonatkozású könyvek is - amelyeket nagyon szeretek -, inkább regényes feldolgozások, semmint ennyire realista tényfeltáró értekezések. A könyv olvasása folytán kicsit olyan érzésem volt, mintha egy ismeretterjesztő csatornát néznék a tévében, és a szöveg is valamely, (hangról) ismert narrátor hangján szólt a fülemben, mintha csak a National Geographic Channelt vagy a Discoveryt hallgatnám. Nem igazán tudtam, mire számítsak az olvasásakor, elképzelésem sem volt, hogy fog-e egyáltalán tetszeni, úgyhogy hetekig halogattam a dolgot, már csak azért is, mert általában nem szeretem a valós halált feldolgozó semmilyen műveket (sem film, sem dokumentumfilm, sem könyv). Azért írom, hogy „valós halál”, mert míg az emberek általában rezzenéstelen arccal olvasnak véres fikciókat, krimiket, thrillereket, addig egy olyan könyv, amely a tényekre szorítkozik, és valóban megtörtént, hátborzongatóan félelmetes, és már nem lehet elbújni az olvasása közben a jól ismert „á, ez csak mese” szöveg mögé.

Kiemelten fontos megérteni, hogy ez a könyv nem csak valós történeten alapszik, hanem konkrétan a megtörtént eseményeket írja le és összegzi, amely események 1967 és 1993 között történtek. Preston a következőt írja az olvasóhoz a kötet elején:

„Ez a könyv nem a képzelet szüleménye. Története igaz, alakjai valóságosak; a neveket azonban megváltoztattam olykor, mint Charles Monet és Peter Cardinal esetében is. Valahányszor ilyen változtatásra sor kerül, jelzem a szövegben.
A párbeszédeket a szereplők emlékei alapján rekonstruáltam. A történet folyamán itt-ott emberek gondolatmenetét idézem: ilyenkor elbeszélésem forrásai azok a beszélgetések, amelyeknek alanyai – néha ismétlődően – beszámoltak egykori gondolataikról. Minden ilyen alkalommal közösen ellenőriztük a tényeket. A kérdésre: „Mire gondolt akkor?”, időnként a regényírókat megszégyenítően gazdag és az emberi állapotokat mélységében feltáró válaszokat kaptam. Megpróbáltam tehát az emberek arcán át a gondolataikba látni, szavaikon keresztül belehallgatni az életükbe, és amit ott találtam, túlnő a képzelet határain.”

Végeredményként egy olyan furcsa elegyet kapunk valahol a tények és a regények elmosódásaképp, amire én legalábbis még nem láttam példát. Megtudjuk, milyen típusai vannak az Ebolának, melyik mikor és hol bukkant fel, "testvérei" miben térnek el a többitől, hogyan vették elejét a tömegfertőzésnek. Megismerjük az Ebola tüneteit, ezt már-már olyan hányingerkeltően részletes módon, hogy sosem felejtjük el, és egészen biztos egyik olvasó sem fog ellátogatni Afrika azon részébe, ahol vélhetőleg legelőször az Ebola és az AIDS vírus felütötte fejét. Az első néhány rész, a Marburg vírus tüneteinek leírása annyira véres és félelmetes, hogy komolyan aggódni kezdtem, fogom-e én ezt még bírni, de aztán szerencsére néhány emberen kívül Preston nem ecseteli a tüneteket. Először nehezen állt össze a komplett kép, és idegesített az olykor időbeni ugrálás a történetben, mígnem megértettem, hogy három-négy külön részre tagolódik az egész; a Marburg, az Ebola Sudan, Ebola Zaire (ami a legveszélyesebb mind közül) és végül az Ebola Reston felbukkanásáról és terjedéséről olvashatunk, hellyel-közel kronológiai sorrendben. A történet olyan szinten összekapcsolódik, hogy mindvégig az Eboláról és „testvéreiről” olvashatunk, és bizonyos emberek többször is megjelennek a történet folyamán; akik az Ebola egyik típusával már találkoztak, később az Ebola Reston Washington melletti felbukkanásával ismét bekapcsolódnak az események láncolatába.

A történet eleinte számomra pusztán ismeretterjesztő volt, nem különösebben kötődtem hozzá, és az Ebola Reston felbukkanásáig különösképpen nem kötött le, de a könyv felénél, a Restonban és a Washington mellett történtekkor már mellkasomban erősen dobogó szívvel lapoztam a könyvet, jó magam is reménykedtem a legjobbakban, és a következő gondolatok jártak a fejemben:

  •  „Csak senki ne érintkezzen vele!”
  • ​„Csak össze ne törd azt az üveget, könyörgöm!”
  •  „Mégis miért nem csomagolták be rendesen azt az izét?”
  • „Jézusom, remélem nem kapta el a fertőzést”,
  • „Én BIZTOS nem mernék az épület közelébe se menni.”
  • „UGYE nincs lyuk azon a nyamvadt kesztyűn???”

Felháborodásom komoly méreteket öltött, amikor a CDC hozzáállásáról és felelőtlenségéről olvastam, el sem hittem, hogy ez most tényleg így volt – pedig így volt -, végül arra a megállapításra jutottam, hogy aki legalább a restoni részig eljut, annak egészen biztosan tetszeni fog ez a könyv, nem hiába kapott ilyen jó értékelést. Mint mindig, most is abba a „hibába” estem, hogy éjszaka nem bírtam lerakni a könyvet, és kíváncsian vártam, mi történik az Ebola Restonnal, terjed-e cseppfertőzéssel, elkapják-e majd az emberek, de a történetről nem szeretnék spoilerezni, így azt szeretném csak ajánlani, hogy olvassátok el, ha többet szeretnétek megtudni a történtekről, vagy, ha egy zsigeretekig hatolóan félelmetes (és igaz) sztorit olvasnátok. Abban egészen biztos vagyok, hogy jobb, mint bármely más, vírusos fikció, kissé groteszk, de a természet mégiscsak a legnagyobb művész a földön.

Vajon honnan ered az Ebola? Mi volt a közös a vírus különböző válfajait („testvéreit”) állítólag először megkapó 3 ember között? Annyit sikerült megállapítani, hogy a Marburg talán a Kitum-barlang mélyéről ered, de hogy melyik élőlényben vagy pontosan min telepszik és alszik „téli álmot” mielőtt élő és pusztítható sejthez érve megkezdi a tömeggyilkolást, azt még a mai napig nem tudjuk. A könyv olvasása folyamán többször is elbarangolunk a virginiai Restonon kívül az afrikai Kitum-barlangba és a Kinshasa főútra.

„A Kinshasa főút középen metszi ketté Afrikát: első kitörése után innen indult világ körüli kísértetjárására az esőerdőből kilépő AIDS-vírus. Az út valaha nem volt több egy Afrika szívén keresztülvágó döngölt földcsapásnál – ekkoriban szinte lehetetlen volt a teljes vonalán végigutazni. Egyes hosszabb szakaszainak aszfaltozását az ezerkilencszázhetvenes években kezdték meg, és csakhamar feltűntek rajta a vándor teherautók. Nem sokkal később megjelent az AIDS is az út menti városokban; hogy pontosan honnan érkezett, az talán örök rejtély marad.
A Kinshasa főút leaszfaltozása hatással volt minden földi ember életére – a huszadik század legfontosabb eseményei közé tartozik. Mára tízmilliónál is több emberéletet követelt.”

Összességében érdekfeszítő és tanulságos olvasmány volt, mindazonáltal nem lenne hátrány, ha a későbbiekben Reston a könyvet kibővítené a 2014-es események feltárásával is. Ami különösen tetszett benne, ahogy a párbeszédeket és az emberek gondolatát (amiket ők maguk elevenítettek fel Restonnak) kendőzetlenül írja le, így nem csak a vírus világába, de közvetetten az emberi elme mélyébe is bepillantást nyerhetünk.

Vajon, ha véletlenül belélegeznénk az Ebolát, miközben nem tudjuk, terjed-e cseppfertőzéssel ez a típusa, szólnánk a feletteseinknek? Úgy őszintén…

Könyvajánló Dokumentumregény Felnőtt
Ebolavírus partikulum elektronmikroszkópos felvétele. 

Pontozás:
Egyedi besorolásom:  4. Egész jó, tetszett!
Történet: 8/10
Karakterek: 8/10
Moly.hu-n elért százalék: 87%
Borító: 6/10 – 2014-es kiadás van meg. Őszinte leszek, nekem annyira nem tetszett, túlzsúfoltnak találtam és a ’90-es évek könyveire emlékeztet, modernebbet is lehetett volna alkotni, letisztultabbat. A kötés és a margószélesség, lapok minősége egyébként rendben van.
Kinek ajánlom: Azoknak, akik szeretik a tudományos cikkeket, értekezéseket, tényirodalmi köteteket, érdeklődnek a biológia vagy a vírusok iránt.

+ pont: Mert összefoglalja az egyik leghalálosabb vírus felbukkanását, terjedését, tüneteit, alakulását, mutálódását, fajtáit és történetét (mivel 2014 előtt íródott, az akkori események nincsenek feldolgozva a könyvben).
- pont: Az elején kicsit vontatottan indult a történet, és én nem feltétlenül rajongok a tényirodalmi könyvekért, de ahhoz képest a közepétől nagyon érdekes lett, és szinte már regényszerű.

Részletesen az Eboláról:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Ebola_(betegs%C3%A9g)

0 Tovább
MOST OLVASOM
VÁRHATÓ KÖNYVAJÁNLÓK

Nem feltétlenül ebben a sorrendben:

Veres Attila - Odakint sötétebb
László Zoltán - Távolvíz
Chris Carter - Vadász (Robert Hunter 0,5)
Sara Raasch - Hó, mint hamu
Sara Raasch - Jég, ​mint tűz (Hó, mint hamu 2.)
Soman Chainani - Jók és Rosszak Iskolája 1-2
Ian Tregillis - Géplélek (Fogaskerék-háború 1.)
Bíró Szabolcs - Szent ​György testvérei (Anjouk 4.)
Bíró Szabolcs - Elveszett ​csillagok
Bíró Szabolcs - A ​sárkány, aki nem akart aludni
Jeff VanderMeer - Borne
Miranda Kenneally - Becsavart ​szerelem
Cookie O'Gorman - Kamuzások, ​kavarások
Ben H. Winters - Földalatti ​Légitársaság
Samantha King - A ​döntés
Chuch Wending - Halálmadarak
Josh Malerman - Ház ​a tó mélyén
R. Kelényi Angelika - Az ​ártatlan
Lucinda Riley - Viharnővér
Christopher Moore - Lestrapált ​lelkek (Nagy Kaszás 2.)
Gregg Hurwitz - Az ​Árva (Orphan X 1.)

KÖNYVEK KATEGÓRIÁK SZERINT
KIKET SZOKTAM OLVASNI
KEDVENCEIM
A folyamatosan frissülő olvasmánylistámat a következő link alatt tekinthetitek meg: OLVASMÁNYLISTA
NAPI IDÉZET

NYOMJ EGY LÁJKOT, HA TETSZIK AZ OLDAL
"Egy könyv, amit már kiolvastál, sosem lesz ugyanaz a könyv, mint amit kézbe vettél."

/David Mitchell/

Én nem veszek könyveket. Én örökbe fogadom őket. :)
A jó könyvvel az a probléma, hogy a végére akarsz érni, de soha nem akarod befejezni.