Facebook Twitter Addthis

Nyírd ki ezt a könyvet!!! Király.

Gyerekek, ma egy nagyon szuper dolgot találtam, a kiadó Face oldalán láttam meg ezt a könyvet, és amikor megnéztem róla több külföldi Youtube videót is, hogy miről szól, az agyam eldobtam. Ez a könyv most jelent meg magyarul a Dream válogatásnál:

Könyvajánló Felnőtt Ifjúsági Blog
Így néz ki, mielőtt díszíteni kezdenéd.
Könyvajánló Felnőtt Ifjúsági Blog
És akár ez is lehet a végeredmény, nézd meg, hogyan készült! ->

Ez egy naaaaagyon király dolog.. Minden oldalra le van írva, mit csinálj, pl. most használj ceruzát, most karcoljál vmi éles dologgal, most hagyj kávéfoltot, most az ujjadat használd nyomdaként stb. és iszonyat király végeredmények vannak, ha Youtube-on ráekeres az ember, nekem mindenképpen kell egy ilyen!!!

Nagyon örülök, hogy ma már a felnőttek kreativitásának fejlesztésére is szánnak időt a könyvek, pl. a felnőtt színezők is, hiszen mi is csak nagyra nőtt gyerekek vagyunk! :)

Nézd meg ÉN hogyan csinálom:

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.755138634628237.1073741830.684068088401959&type=3

0 Tovább

Hazugságok nélkül... avagy Jessica Knoll - A szerencse lánya

Könyvajánló 5 Felnőtt Dráma

2015 legsikeresebb első regénye, már 27 országban bestseller!
Jessica Knoll vezető szerkesztő volt a Cosmopolitan magazinnál. Jelenleg New Yorkban él férjével, és második regényén dolgozik. A szerencse lányából Reese Witherspoon forgat filmet.

Könyvajánló 5 Felnőtt DrámaA huszonéves TifAni FaNelli a kiváltságosok életét éli. Egy körülrajongott női magazin megbecsült munkatársa, aki a drága ékszerek és márkás ruhaköltemények mellé még egy sármos és jó pedigréjű vőlegénnyel is rendelkezik. Mindazt elérte, ami másoknak csak álom.

DE A TÖKÉLETESSÉG LÁTSZATA VALÓJÁBAN ÁLCA!

Ani múltja kimondhatatlan titkot rejt. Tizennégy évvel ezelőtt a Bradley középiskolában borzalmas dolgok történtek. Meggyalázták, meghurcolták, kinevették. A kis Ani aznap megsemmisült. Az erős TifAni lépett a helyébe, aki mindent meg akar kapni az élettől…

A szerencse forgandó; a bűnösökből is lehet áldozat. A bosszú lehetősége TifAnié; vajon leveszi az álarcot, vagy örökre bezárja magát a múlt börtönébe?

Értékelés:

A kortárs irodalomban egyre népszerűbbek az olyan, többnyire Young Adult (azaz fiatal felnőtteknek szóló) könyvek, amelyekben a főszereplőket valamiféle tragédia, bántalmazás érte, és a történet során ezen próbálják túltenni magukat.

Jessica Knoll azonban inkább a felnőtteket célozta meg, mint olvasóközönség, és bár én nem számítottam sokra a könyvvel kapcsolatban, jócskán felülmúlta várakozásaimat. Őszintén szólva jómagam is elgondolkodtam azokon a nem egészen magától értetődő igazságokon, amiket a főszereplő TifAni (Ani) megfogalmaz. Egyedinek tűnő szemléletmódja a házassággal és annak értékével, értelmével kapcsolatban talán nem is annyira egyedi. Elgondolkodtató, hogy vajon a házasságok többsége tiszta szerelemből köttetik-e, vagy manapság már csak amolyan védőfalként használjuk, hogy megvédjen minket a múltunkban történtektől? Ez a biztonsági háló, amely nem hagy leesni, mélyre süllyedni, elszegényedni, mert ketten könnyebb? Ez a biztosíték, hogyha már kezdünk kifogyni az időből, ne maradjunk egyedül? Ez a társadalmi nyomás? Főleg, hogy nőként sosem volt egyszerű egyedül boldogulni, de még ma is általánosan jellemző, hogy a férfiak oldalán könnyebb az élet, a nők kevesebbet keresnek, és kevésbé tudják magukat eltartani. Talán a házasság csak egy támasz, egy szükséges kompromisszum, nemcsak jóval, de minden esetben rosszal is megfűszerezve? Talán a média és közösségi oldalak által elénk tárt tökéletes harmónia csak a látszat, csak egy álcázott boldogtalanság? Talán mindenkinek ugyanúgy megvan a maga keresztje, a maga problémája, és el kell fogadnunk, hogy ez a házasságra is vonatkozik, hogy nincsen tökéletes, zavartalan boldogság?

Jessica Knoll könyvében elgondolkodtatja az olvasót nemcsak a házasság modern világunkban képviselt értékével, hanem a média egyénre való megnyomorító hatásával, a nemi erőszak kérdésével kapcsolatban is. Elénk tárul New York és az ő hazugsággal és kemény elvárásokkal felcicomázott világa, ahol nem mindegy, milyen ruhát viselünk, milyen fodrászhoz járunk, milyen a jegygyűrűnk, a leendő férjünk, és mégis mindezek együtt alkotják a jólét látszólagos képét, amelyet mindannyian irigylünk. A jómód gerincvonalán elhelyezkedő középiskolától felkapaszkodva belátást nyerhetünk a nagyvárosi gazdagság színfalai mögé, amely darabjai bár elég szörnyűségesek, összességében mégis egy olyan zárt közösség, amelynek mindenki tagjává szeretne válni. Sztárok, akik éheztetik magukat az esküvőjükig, pénzhajhász férfiak és nők, akik nem elégednek meg azzal, amijük van, és mindig többet akarnak.

Mindeközben a sorból kilógó Ani, aki kétségbeesetten próbál beilleszkedni ebbe a világba, és bebizonyítani mindenkinek, de legfőképpen magának, hogy ő gazdag, tehetős, és főleg boldog, visszaemlékezései nyomán elkalauzol minket a tinédzserkorába, amikor az élete választóvonalhoz érkezett. Az az életérzés, amikor az ember erőlködve próbál beilleszkedni, valamikor tizenévesen, a gimnáziumban kezdődik, amikor azonban még azt sem képes felmérni, mi az, amire képes, amit szabad, amit megtehet, és mi az, ami veszélyes, vagy éppen már törvénytelen. A tinik gyakran képtelenek segítséget kérni a felnőttektől, helytelen döntéseket hoznak, eltitkolják a történteket, a felnőttek nem veszik észre, ami körülöttük zajlik és máris kész a baj.

Anélkül, hogy túl sokat elárulnék a könyvben történtekről, azt kell, hogy mondjam, hogy egyedi a maga nemében, az őszintesége és az elénk tárt gondolatok révén. Képes az embert percekre kizárni a világból, az olvasó csak ül a falra meredve, emészti az olvasottakat, s annak fényében értékeli át a saját életét. Vajon nem azt tettük mi is éppen, mint amit Ani? Vajon nem kötöttünk mi is kompromisszumot és dugtuk fejünket a homokba?

Kérdéseinkre, hogy mi helyes vagy mi nem, a könyv végén egyfajta szubjektív választ kapunk, TifAni döntései alapján.

Mindenképpen tudom ajánlani az elolvasását akár már tizenéves kortól, felső korhatár nélkül. A felnőtt és tinédzseres részek váltakozva alkotnak egy egész történetet, amelyet az olvasónak saját magának kell darabokból összeillesztenie. Mivel a könyvből film is fog készülni, így jómagam nagyon várom, hogy mihamarabb megnézhessem a mozivásznon is, és remélem, Jessica Knoll több hasonlóan mélyreásó regénnyel is meglep majd minket.

Köszönet a történetért és a kimondott dolgokért. Azért, amiért olyannak mutatja be egy ember életét, amilyen valójában, és nem cukormázas hazugság mögé rejti.

Pontozás:

Egyedi besorolásom:  5. Nagyon jó
Történet: 10/10
Karakterek: 10/10
Borító: 10/10 – Nagyon jól eltalálták a történethez illő képet, egy rossz szavam sem lehet.
Kinek ajánlom: Felnőtteknek, fiatal felnőtteknek, nőknek. A tragédiákat boncolgató kötetek kedvelőinek, a házasodás előtt vagy után állóknak, azoknak, akik a sok fantasztikus könyv után egy kicsit a mi világunkról olvasnának. Azoknak, akik nem félnek kimondani őszintén a gondolataikat, vagy kíváncsiak, mások valójában mit gondolnak a hazugságaik mögött.
+ pont: A történetért és a kimondott dolgokért. Azért, amiért olyannak mutatja be egy ember életét, amilyen valójában, és nem cukormázas hazugság mögé rejti.
- pont: Nincs.

0 Tovább

Amikor betelik a pohár a szomszédnál avagy Félelem – felhatalmazás gyilkosságra

Könyvajánló Felnőtt Krimi Dráma Thriller

"Mindig legalább két életet élünk, különösen a nagy döntések után: azt az életet, amit választottunk, és azt az életet, amit nem választottunk."

/Dirk Kurbjuweit könyve, a Félelem – felhatalmazás gyilkosságra/

Azt hiszem, a jó szomszédi iszonyról a sok költözésemnek hála eleget tudnék mesélni nektek. Talán mindenféle pszichopatával volt alkalmam megismerkedni már. Az Olaszországbanprostituáló elmebeteg nő, aki éjjel kettőkor kopog az ajtódon, hogy borra kérjen kölcsön, a kőgazdag, egyébként látszatra normális életet élő, lányokat futtató főbérlő, a teljesen bekattant, hegyomlás méretű nő, aki a legkisebb dologért képes rád támadni, az agyontetovált, bevásárlóközpontokból WC papírt lopó családanya, aki megfenyeget, hogy megver, és így tovább…

Így utólag ezek a történetek néha még a magam számára is hihetetlenek, pedig megtörténtek. Van film, ami ezt a humoros oldaláról közelíti meg, azonban azt hiszem, sokan tudjuk, hogy egy elmebeteg szomszéd mennyire megnehezítheti az életünket. Jelenleg egy tinédzser kölyök az egyik ilyen szomszédom, aki énekel, bútort rendez/püföl és káromkodik az anyjára. Egyébként születése óta megkeseríti a szomszédos lakók életét. Nem tudom, miért ennyire nehéz más emberekkel együtt élni, de néha komolyan elgondolkodom, hogy az, hogy ennyi szomszédról derül ki utólag, hogy kattant (biztos nektek is van ilyen és az ismerőseiteknek is), nem-e jelenti azt, hogy sajnos túlságosan is sok ilyen ember van. Vajon, akik velem szemben jönnek az utcán, ugyanolyan borzalmas szomszédok lennének?

És mi a helyzet akkor, amikor már komoly problémát okoz ez az „együttélés”, és nem tudjuk, mit kéne tenni? Egyáltalán a jogi kereteken belül meddig mehetünk el? Talán a legtöbb ember kezdetnek megpróbálja megbeszéléssel megoldani a dolgot, többen aztán tettlegességgel, s ha már a családunkat érezzük veszélyben, de az állam, a rendőrség még mindig tehetetlen?
 

Egy ilyen helyzetet dolgoz fel Dirk Kurbjuweit könyve, a Félelem – felhatalmazás gyilkosságra.

Könyvajánló Felnőtt Krimi Dráma ThrillerA belvárosi építész nem is lehetne elégedettebb: csodás lakásban él gyönyörű feleségével és két szép gyermekével. A kissé bogaras szomszédjuk azonban hamarosan rémálmaik zaklatójává válik: a jószomszédi közeledést szerelmes levelek, fenyegetések és feljelentések követik. A házasság megrendül, és lassan minden szavukat megválogatják, hiszen a zaklató a fal túloldalán fülel. A házaspár a jogállam keretei között nem talál kiutat: a rendőrség tehetetlen, az ügyvéd nem segíthet. Végül a családapa a legvégső megoldást választja.

Értékelés:

Már csak azért is nagyon kíváncsi voltam a könyvre, mert nem tűnik egy laza olvasmánynak, és mert jómagam is sokat szenvedtem már a fentebb említett szomszédoktól. Egy felnőtteknek íródott, fantasztikus stílusú, érdekes kérdéseket és válaszokat megfogalmazó könyvet kaptam eredményül, amelynek ráadásul páratlanul szép kötése folytonos tapogatásra és szagolgatásra késztetett – keményborítós szépség ez, amely leginkább a jó minőségű szépirodalmi kötetek közé való (külső és belső tulajdonságait figyelembe véve egyaránt).

Tényleg elsősorban mindenképpen a kötést szeretném megköszönni, és a fedőborító is nagyon jól sikerült, számomra mindig öröm egy ilyen könyvet kézhez kapni, a tipikus „tankönyvillatával” pedig nem tudtam betelni.

Kurbjuweit egy olyan problémát dolgoz fel, amivel szinte egész biztos, hogy mindenki találkozott már, vagy legalább hallott róla panaszként: a rossz szomszédi viszonyt. Például, amikor egy eleinte normálisnak tűnő szomszéd hirtelen abnormális viselkedést tanúsít, leveleket küldözget, megvádol, zaklat, követ, megfigyel, idegesít, s az embert állandóan csak atrocitás éri. Nehéz ez ellen bármit is tenni, mikor már a szép szó és a megbeszélés nem segít. Vajon a demokráciában meddig mehetünk el jogi kereteken belül? És amikor már az sem segít, amikor az ügyvédek tehetetlenek? Mi történik, ha egy teljesen normális és átlagos család életét teljesen felforgatja egy elmebeteg szomszéd? Talán egy jól helybenhagyás megoldaná a problémát? Meddig bírja magát vajon türtőztetni egy hétköznapi ember, amikor már a saját otthonában sem lehet nyugalma? Előbb-utóbb mindenkinél elszakad a cérna.

A könyv olvasása folyamán eleinte én is elbagatellizáltam az egészet, úgy gondoltam, a szomszéd Tiberius igazából elviselhető, tény, hogy nem teljesen százas, de kifejezetten nem is ártalmas – egészen addig, amíg meg nem tudtam, mivel vádolja a szülőket… Teljes mértékben együtt tudtam érezni az elbeszélő apával, és bár nyilván nem ehhez a végkifejlethez lyukadtam volna ki (remélem), azért mégis furcsán morbid megelégedéssel töltött el a befejés.

Felnőtteknek, krimik, thrillerek, pszicho-thrillerek kedvelőinek, lélektani búvároknak, pszichológia könyvek szerelmeseinek tudnám ajánlani ezt a könyvet – amilyen én is vagyok. Nagyon érdekes volt számomra végigkövetni az emberi jellem változásait, a viselkedésük kiváltó, motiváló okait. Elgondolkodtat és megbotránkoztat. Lehántja a leplet a mindennapi életünk bűnös részleteiről.

Az egyedüli zavaró tényező számomra a párbeszédek hiánya, illetőleg azok folyatott szövegbe kényszerítése volt, mindazonáltal maga a megfogalmazás és a stílus mindenképpen szépirodalmi minőség.

Pontozás:

Egyedi besorolásom:  5. Nagyon jó
Történet: 10/10
Karakterek: 10/10
Borító: 10/10 – Keménykötés, a fedőborító pedig zseniálisan illik a sztorihoz. A lapok édes, szagolgatni való „tankönyvillatúak”, a szöveg szedése pedig a régi kötelező olvasmányokéra emlékeztet, leginkább a Jókai kötetekére.
Kinek ajánlom: Felnőtteknek, fiatal felnőtteknek, illetve lásd fentebb.
+ pont: A kötés minőségéért.
- pont: A párbeszédek folyatott szövegbe kényszerítéséért.

0 Tovább

Elveszve egy szigeten avagy Saskia Sarginson - Nélküled (részletes ismertető)

Mit tehetsz a múlttal? Mit tehetsz a jelennel? Mit tehetsz önmagaddal? Mit jelent a fogsággal és a megváltoztathatatlannal együtt élni? 

Saskia Sarginson Nélküled című regénye minderről mesél. 

Ahogy arról is, amikor kénytelenek vagyunk valaki nélkül élni: döbbenetesen sok időnk lesz mindarra, ami a saját fejünkben történik.

"Veszteség. Szeretet. Kötődés. Hit. Hiedelem. A könyv egyfajta fejlődésregénynek tekinthető, és az idegenekről is szól – az idegenről, aki betoppan az életünkbe, és megváltoztatja, valamint arról, hogy azok is lehetnek idegenek, akikről azt hisszük, a legjobban ismerjük őket;  valamint az idegenről, aki bennünk lakozik." (Saskia Sarginson)

Saskia Sarginson második regénye, a Nélküled misztikus regény, thriller és érzelmes családi dráma is egyszerre, amely egy pillanatra sem hagyja nyugodni az olvasót, miközben a szívéig hatol.

Könyvajánló 5 Thriller FelnőttSuffolk, 1984. 
A tizenhét éves Eva apjával viharba sodródik a nyílt tengeren. Testét nem találják meg, mindenki úgy hiszi, vízbe fulladt. Szülei házassága darabokra hull, megfertőzi a bűntudat és a gyász. Ám húga, Faith, nem hajlandó elfogadni, hogy az élet Eva nélkül folyhat tovább; elhatározza, hogy megkeresi nővérét és hazahozza őt – élve.

A part közelében egy sziget alakja dereng – rejtélyes, tiltott terület, amelyen itt-ott ablaktalan betonbarakkok emelkednek. Amit senki nem tud, hogy az egyik barakkban Evát tartják fogva. Hogy a túlélésért harcol – azért, hogy hazatérhessen.

A Nélküled misztikus regény, thriller és érzelmes családi dráma egyszerre, amely egy pillanatra sem hagyja nyugodni az olvasót, és mindeközben a szívéig hatol.

Értékelés:

Az Alexandra Kiadó nagyjából folytatta a Köztes idő és A szoba által elkezdett stílusirányzatot, a Nélküled című könyv is leginkább ugyanúgy egy komoly, szépirodalmi könyv, amelyet főleg a felnőtt olvasóknak tudok ajánlani, akik a fiatalokkal ellentétben még nem annyira akció- és cselekményorientáltak, hanem tudják értékelni egy történetben az írásmódot és az igényességet.

Tulajdonképpen nem kaptam mást, mint amire számítottam, bár annyit talán megjegyeznék, hogy némileg én is (koromnál fogva is) több cselekményt vártam volna, ugyanakkor ez egy elgondolkodtató, kellemes és olvasmányos stílusban megírt könyv, ami személy szerint nálam a „komoly kategóriában” landolt a könyvespolcomon. Olyanok mellett sorakozik, mint például a fentebb említett Köztes idő, A szoba, Üvegszilánkon táncolni és A gyilkos lányai. Nem mondanám egy laza hétvégi olvasmánynak, a legkevésbé sem humoros, cserébe viszont egy majdnem vízbefulladt és egy „vadember” által fogvatartott tizenéves lányt kapunk, egy gyászoló családot, valamint egy tízéves húgot, aki szentül meg van győződve róla, hogy nővére nem halt meg, hanem egy „örökéletű” vadember tartja őt fogva egy szigeten – és tényleg.

Rendkívül realisztikus, ahogy a szülők a tízéves lányuk egyetlen szavát sem hiszik, és képzelete szüleményének tulajdonítják a gondolatot, mely szerint a nővére nem halt meg. Azt hiszem, valóban hajlamosak vagyunk arra, hogy a gyerekeket ne vegyük komolyan, mert „mi felnőttek mindig mindent jobban tudunk”. Adott tehát némi misztikum, s miközben a hugica szemszögéből olvassuk a történetet, végig szurkolhatunk, hogy bebizonyítsa igazát, és hős módjára megmentse a testvérét; a fogvatartott nővér szemszögéből szívből megutáljuk, majd megsajnáljuk a fogva tartót és leginkább különféle ételek után ácsingózunk; a szülőket elnézve pedig fejünket foghatjuk amiatt, hogy nem látják a fától az erdőt, a nyilvánvalót, miközben a saját házasságuk készül a gödörbe csúszni. Annak ellenére, hogy maga a történet egy kissé hihetetlen alappillére épül, tulajdonképpen meglehetősen életszagú, főleg a szülők közti kapcsolat alakulása, a kisebb-nagyobb hazugságok, valamint leginkább azok a pontok/események, amelyek eltérítették az életüket különböző irányokba.

Tudom ajánlani a szépirodalom kedvelőinek, illetve azoknak, akik a fentebb felsorolt kötetek közül bármelyiket is kedvelték.

Egyéb molyos értékelések:

„Egy megható és érzelmes történet volt ez a könyv, a szeretetről, a megbocsátásról, a család erejéről és arról, hogy a mindennapjaink minden apró percében meg kell látnunk a jó dolgokat, s nem szabad hagynunk, hogy a rossz dolgok felülkerekedjenek rajtunk, mert egyszer már csak azt vesszük észre, hogy túl késő lesz változtatni a dolgokon.”

„Egyszerre egy tragédia és romantikus dráma, ami így leírva nem tűnhet túl biztatónak, de tényleg csak nyugtatni tudom az elolvasni vágyókat: annyira szépen is finoman vannak beleillesztve e két műfaj kellékei, hogy kellő profizmussal passzol bele ebbe az összképbe.”

Pontozás:

Egyedi besorolásom:  4. Egész jó, tetszett
Történet: 7/10
Karakterek: 7/10
Borító: 9/10 – Szép, nem mondom, hogy nincs szerepe abban, hogy ezt a könyvet választottam, sőt, voltaképpen… :)
Kinek ajánlom: Azt hiszem, leginkább a felnőtteket kötné le a történet, a mai fiatalok nagyon cselekményorientáltak, és csak akciót várnak mindenhol.
+ pont: Az igényes írásmódért, stílusért.
- pont: Nem valami sok benne a cselekmény.

0 Tovább

A sztárok élete - avagy Luxus és csók

Vajon a sztárok élete mindig olyan tökéletes-e, amilyennek mutatják? A válasz egyértelműen nem; a topmodellek kényszeresen ügyelnek a súlyukra, félnek, hogy hamar kiöregednek a szakmából; a híres apukák elkényeztetett lánykái ki sem látszanak a drogból és fogalmuk sincs, mihez kezdjenek az életükkel; a hollywoodi színészeknek nem sok fogalma van az igazi kapcsolatokról, az életük tiszta rivaldafény, és gyakran a látszat kedvéért házasodnak; a délibábos álmokat dédelgető, felfedezetlen táncosok pedig egyre mélyebbre süllyednek a pokol sztriptízbugyraiban.

A média gyakran eltorzítva tárja elénk a sztárok és celebek életét, vagy ha mégis őszintén, a leplezetlen, de drogos valóságban a fiataloknak pont az ilyen drogos, nemtörődöm, luxusélet lebeg a szemük előtt. A gond ott van, amikor a realitásérzékük a kútba esik, a saját életük hirtelen „pocséknak” tűnik, a negatív példa pedig követendőnek.

Egész biztosan milliónyi könyv foglalkozik ezzel a témával, de többnyire pont ugyanebből a szemszögből, netán híres celebek tehetségtelen tollából. Én nem igazán sztárolom ezt a világot, úgyhogy magam is megleptem, amikor Rebecca Chance-től a Luxus és csók című könyv került a kezembe. Egy laza, hétköznapi, csajos (18-as karikás) könyv, amely bepillantást enged néhány fiktív híresség életébe, úgy, mint egy híres filmszínész, egy szupermodell, egy rocksztár lánya, és egy lecsúszó sztriptíztáncosnő.

Könyvajánló 6 Romantikus FelnőttAmber, a gyógyszerfüggő szupermodell lassan kiöregszik a friss szépségek közül, de tényleg csak a szexipar az egyetlen út a számára?
Skye egy éjszakai klub egzotikus táncosnője, aki bármilyen feladatot elvállal, csak hogy célt adjon kokainnal felpörgetett életének.
Joe, a harmincas filmsztár jófiús hírnevét és újabb milliókat ígérő házasságát csak a szexfüggősége veszélyezteti.
Petal, a világhírű rockzenész elkényeztetett lánya meg van győződve arról, hogy szupersztár lesz belőle, s bárkin átgázol céljai elérése érdekében. 

Vajon a 30 napos luxus elvonókúra alatt meg tudnak szabadulni függőségüktől, s képesek a saját kezükbe venni sorsuk irányítását?

A történet legérdekesebb vonzóereje abban rejlik, hogy mindegyik „szakmának” megismerjük a negatív oldalát több szemszögből is. A szupermodell Amber lassan kiöregedik és olyan munkákat is kénytelen elvállalni, amelyek nemcsak, hogy büszkeségét és nőiességét tiporják porba, hanem egyre lejjebb viszik a lejtőn. A sztriptízes Skye kénytelen felismerni, hogy nem sokban marad el a szolgáltatása a prostituáltakétól, és foggal-körömmel próbál kikerülni a mókuskerékből. Joe, a filmsztár hazugságokban él, és talán még sose volt szerelmes. Petal, a híres rocksztár lánya pedig túlkoros tini, aki képtelen megállni a saját lábán, a drogfüggősége pedig csak hátráltatja abban, hogy felelősséget vállaljon és kezébe vegye az élete irányítását.

Mindezeket az embereket, ha összezárjuk egy luxus elvonóhelyre, és hozzáadunk még egy jóképű, vonzó és szexis pszichológust, némi romantikát és megfűszerezzük egy kis féltékenykedéssel, versengéssel, forró szexjelenetekkel, akkor megkapjuk a Luxus és csók alapját. Bevallom, nekem néha kicsit sok volt a szexuális rész, de szerencsére nem annyira, hogy teljesen háttérbe szorítsa a történeti dolgokat. Nagyon szépen ível hol felfelé, hol lefelé a szereplők jellemfejlődése, mindannyian nehéz dolgokon mennek át, és mindhárom lány kénytelen megtalálni önmagát és egy módot, hogy saját maguk, a testük használása nélkül álljanak meg a lábukon, avagy ne szoruljanak a férfiak szolgáltatások ellenében nyújtott segítségére – Petal esetében pedig a szívtelen apja bankszámlájára. Bár ez az ötlet egyébként nagyon is tetszett, a végeredmény, hogy a végén a lányok boldogsága mégis egy-egy szeretett férfitől függ, őszintén szólva majdnem ugyanazt sugallta nekem. Ugyanakkor ez egy laza, romantikus, nőknek írt love story, ami nyilván megkívánja ezt.

Mindegyik szereplő hozzá tud nőni kicsit az emberhez, beláthatunk a kulisszák mögé, a lányok közül mégis Skyenak szurkoltam a leginkább, hogy ne kelljen visszamennie sztriptízelni, Petalnak pedig, hogy sikerüljön felnőnie. Kétségtelen, hogy mindkét férfi főszereplő (Joe és Raf, a pszichológus) is ellenállhatatlan csáberővel rendelkezik, nekem mégis inkább az egyszerűbb Raf felé húzott a szívem.

Tudom ajánlani 20-as, 30-as nőknek, akik egy romantikus történetet keresnek, ami a korosztályukban játszódik, vagy azoknak, akiket érdekel a sztárok világa. Összességében egy kedves, sírásmentes történet, több szálon futó, összekapcsolódó cselekménnyel.

Pontozás:

Egyedi besorolásom:  6. Kedvencek között
Történet: 9/10
Karakterek: 8/10
Borító: 8,5/10 – Tetszett, de szerintem a luxusra jobban illett volna arany borító a csaj mögött. Tudom, hogy az drágább lett volna, de akkor is.
Kinek ajánlom: 20-40 közötti nőknek leginkább, akik romantikus vagy szexi olvasmányt keresnek.
+ pont: Az eredeti ötletért, és mert naturalisztikusan mutatja be az elcseszett sztárok és celebek életének sötét oldalát is. A többszereplős nézetért, mert így nem volt vontatott, mintha csak az egyikükről olvastam volna. És mert érdekes volt mindegyik pár története.
- pont: Az első pár oldal nem tudott lekötni. Néha sokalltam a szexuális részeket.

0 Tovább

Jandy Nelson - Neked adom a napot (részletes ismertető)

Egy ikerpár kapcsolata egyedülálló, és csak azok tudják igazán megérteni ezt, akik maguk is osztoztak már az anyaméhben az életükön. Sok tudományos műsor foglalkozik a közöttük létrejövő érzelmi- vagy gondolatátvitellel, és talán majdnem ugyanennyi könyv is feldolgozza ezt a kapcsolatot.

Könyvajánló 6 Ifjúsági Felnőtt RomantikusA tizenhárom éves fiú-lány ikerpár, Noah és Jude hihetetlenül közel állnak egymáshoz. Különleges burkot húznak maguk köré színekből és szavakból, ahová nem engednek be semmit és senkit. Egy nap azonban a burok felhasad, és a családi tragédia úgy kipörgeti az ikreket megszokott világukból, akár egy tornádó. 

Három esztendő múltán jóformán szóba sem állnak egymással. Az érzékeny lelkű Noah szerelmes barátságba keveredik a szomszéd sráccal, Jude pedig mesteréül választ egy goromba férfit, akinek több köze van a lány családjának széthullásához, mint hinné… 
Az ikrek nem veszik észre, hogy mindketten csak a történet egyik felét ismerik, és vissza kéne találniuk egymáshoz, hogy esélyük nyíljon világuk újjáformálására. 

Jandy Nelson világsikerű regénye döbbenetes művészi erővel szőtt mese, ami beszivárog a csontjainkba, akár a tűz melege egy didergető napon.

„Vad, gyönyörű és mélyen megindító. Nelson írása annyira eleven, hogy a lapok szinte világítanak a sötétben.” 

– Ransom Riggs, a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei írója

Értékelés:

Azt hiszem, ez pontosan egy olyan könyv, ami azért akadt a kezembe, mert olyan jó értékelést kapott másoktól, és mert pár éve olvastam az írónő másik regényét is. A borító önmagában nem valami figyelemfelkeltő, és bár értem, hogy miért ilyen lett, személy szerint nem feltétlenül értek vele egyet.

A történet általános megítélésével azonban teljesen egyetértek az átlaggal; mert bár az elején számomra is nehézkesen indult, és nem tudtam megbarátkozni a nyelvezetével, a félresikló mondatokkal és néhol erőltetett művésziességével, a közepétől kezdve, miután beindult a történet, és rájöttem, hogy itt bizony minden mindennel és mindenki mindenkivel összefüggésben van, nem tudtam letenni.

A történet olyan szempontból is érdekes, hogy felváltva egyrészről a 13-14 éves Noah történetét olvassuk, másrészről pár évvel később a 16 éves ikertestvére, Jude szemszöge is bepillantást nyerünk. S bár a váltakozó szemléletmód nem egyedi, de az éveltolódás és mindezzel együtt a tény, hogy a két főszereplő ikerpár, azt hiszem, a maga nemében egyedülálló. Ami leginkább tetszett a történetben, az a szereplők közti kapcsolat és a feloldhatatlan sorsszerűség. És bár jómagam is a képzőművészet zabolátlan gyermeke vagyok, néha soknak éreztem Noah és Jude se eleje, se vége, kifacsart, kibogozhatatlan gondolkodásmódját, egy-egy mondatát, ettől függetlenül tetszettek a művészeti alkotások kézzelfoghatósága a regényben.

Nem egy vagy két, hanem több szereplő életét öleli körbe és futtatja az író külön utakon, hogy aztán érdekesebbnél érdekesebb szituációkban konfrontálódjanak. Érdekes az ikrek jellemfejlődése, hogy melyik épp milyen változásokon megy át a történtek, avagy a történetben bekövetkezett tragédia hatására. Tetszett, hogy mennyire élethűen megjeleníti a könyv ezeket a hatásokat, az ok-okozati összefüggéseget, egy ember lelkének elborulását és bezárkózását. Külön pszichológiai érdekesség. Ebben a könyvben jelen van a bonyodalom, a tetőpont és a végén a megoldás is, nincs hiányérzete az embernek, minden szép kerek egész, és olyanok is kiderülnek az olvasása folytán, amikre az olvasó egyáltalán nem számított.

Tulajdonképpen még csak beskatulyázni is nehéz a regényt, mert bár tinikről (is) szól, mégis a felvetett erkölcsi vonatkozásai, a mondanivalója talán többet mond egy felnőtt olvasónak. Nincs kifejezetten korosztályi besorolásom, hogy kinek ajánlanám, de annyi biztos, hogy rengeteg meglepetést tartogat, és a történet olyan szerteágazó, hogy az első száz oldal után nem is gondolnánk a végkifejletre. Kicsit olyan érzésem volt, mintha több regény egybegyúrásából született volna, már csak a két iker szemszögének és idősíkjának váltakozása miatt is.

 Összességében egy szépen megmunkált, méltán elismert mű. 

Néhány vélemény a molyról:

„Volt már olyan könyved, aminek az első pár oldalát olvasva tudtad, hogy neked írták? A Neked adom a Napot ilyen könyv, remélem sokan fognak ugyanígy érezni az olvasása során, mint én. 
Jandy Nelson lélegzetelállítóan bánik a szavakkal, olyan érzelmi hullámvasútra ültetett, ami pár órára elvarázsolt, elszédített, kifacsart és megríkatott. Bátran, erőteljesen, mégis tisztán és törődéssel nyúlt az emberi kapcsolatokhoz, méghozzá abban a fontossági sorrendben, ahogy bennem is él a szeretet – a hozzám közelállók iránt. Beleszerettem a szerző írásmódjába, amely egészen különleges felépítésű.”

„Az első 100-150 oldalon nagyon nehezen vergődtem át magam, abszolút nem bírt lekötni, bármi könnyedén elvonta a figyelmem, közben egy másik könyvet is kiolvastam, annyira nem éreztem magaménak a történetet, az írásmódot. Nem szerettem, hogy egy-egy fejezet ennyire hosszú volt. Aztán szépen lassan elkezdett érdekelni. Akkor meg már az volt a gondom, hogy nem volt lehetőségem arra, hogy pár órán keresztül háborítatlanul olvashassak. :)”

„Kinek ajánlom elolvasásra? Mindenkinek! Légy felnőtt vagy fiatal, lány vagy pasi, csapj le a kötetre, és engedd, hogy a történet megbabonázzon.”

 Pontozás:

Egyedi besorolásom:  6. Kedvencek között
Történet: 10/10
Karakterek: 10/10
Moly.hu-n elért százalék: 92% (Azta!)
Borító: 7/10 – Személy szerint sokkal kifejezőbbet is el tudnék képzelni. De a kötés egyébiránt szép.
Kinek ajánlom: Minden korosztálynak! Tiniknek azért, mert tinikről szól, felnőtteknek azért, mert olyan problémákat boncolgat, amelyek sokatmondóak és velősek.
+ pont: A történet befejezéséért és a kiderült összefüggő szálakért.
- pont: A néhol túl bonyolult fogalmazásmódért, magyartalanságért.

0 Tovább

Randy Susan Meyers – A gyilkos lányai (részletes ismertető)

Könyvajánló 4 Dráma FelnőttEgy anya olyat kért, amit lehetetlen megtenni. 
Egy apa olyat tett, amit nem lehet megbocsátani.

Lulu és Merry gyerekkora sosem volt felhőtlen, de a legnehezebb időszakok, a legbántóbb szavak, a leghangosabb veszekedések is eltörpülnek egyetlen nap emlékének árnyékában. Épp Lulu tizedik születésnapja előtt a lányoknak olyan traumát kell átélniük, amit legfeljebb csak túlélni lehet, megérteni és feldolgozni sohasem.

Azon a végzetes napon apa megölte anyát.

A tragédia után Lulu és Merry gyermekotthonba, majd nevelőszülőkhöz kerül. De pontosan tudják, a történtek után senkiben sem bízhatnak, és csak egymásra számíthatnak. Harminc éven át próbálnak értelmet adni a gyermekkorban átélt szörnyűségnek, miközben börtönben ülő apjuk nyomasztó kísértete lengi be a hétköznapokat. Lulu azzal áltatja magát, hogy apja halott, Merry viszont úgy érzi, bármit is tett, közeli kapcsolatban kell maradnia vele.

Meyers gyönyörűen megírt, letehetetlen első regénye a család erejébe vetett hit, valamint a szeretteinkhez kapcsoló és tőlük elszakító kötelékek testamentuma.

"Döbbenetes első regény... Túlságosan hihető és szívszorító." (Los Angeles Times)

Értékelés:

Őszintén szólva nem tudom miért, de nem egészen erre számítottam, amikor kézbe vettem a könyvet. Arra vártam, hogy a történetnek lesz egy szép kerete, aztán valami tetőpont, majd lelki megnyugvás, és igaz, hogy ha szigorúan vesszük, ezek a dolgok megvoltak benne, én mégis hiányoltam belőle valamit. Bár a történet erkölcsi felvetéseit és az alaptémát tudom dicsérni, jómagam is elgondolkodtam, hasonló helyzetben mit tennék, jelenleg nekem kicsit túl sok volt a könyv nyomasztó hangulata, amelyet csak úgy áraszt magából. Talán azért van, mert én is olyan dolgoktól félek, mint Merry, és sokban érzem magam hasonlatosnak hozzá. Talán a könyv olvasása folytán végig attól féltem, hogy „úgy végzem majd”, mint ő, hogy miközben a testvére minden rossz helyzetből hamarabb szabadulhatott és megadatott neki a boldog család (férj, és gyerekek), Merry (talán a történtek hatására) csak egy helyben toporog. Úgy érzi, mintha egy üvegablakhoz nyomódott orral nézné áhítozva a nővére életét, miközben ő maga képtelen ezt megteremteni saját magának.

De vajon, ha adott egy ilyen szituáció (az apa megöli az anyát), mi a helyes; ha látogatjuk őt a börtönben, vagy, ha teljesen eldugjuk a történteket az agyunk egy kis szegletébe, és tudomást sem veszünk róla? Vajon melyik a helyesebb, ki tud hamarabb túllépni a problémákon? Az, aki napról napra szembenéz vele, vagy az, aki távol tartja magától a negatív gondolatokat és megpróbál anélkül továbblépni, hogy egyszer is szembenézett volna vele? Lulu úgy érzi, a húga a történtek után apja tettének rabjává válik, és képtelen elfogadni, hogy képes Merry minden héten meglátogatni az apjukat a börtönben. Merry haragszik Lulura, mert úgy érzi, magára hagyta, idősebb testvérként nem számíthatott a segítségére és egyedül kellett megbirkóznia a történtekkel, egyedül kellett szembenéznie az apjukkal. S míg Lulu a sorsnak hála egy férfi személyében megmentőre talál, családja lesz, pénze, nagy háza, addig Merry egész életében a nővérére és annak férjére szorul, kénytelen rájuk telepedni, a szomszédságukban meghúzni magát, és a segítségükkel tud csak boldogulni az életben.

Ez egyáltalán nem tetszett a történetben. Én nem szeretném, ha egy történet azt sugallná nekem: csak egy férfi megmentő segítségével lehetek boldog. Amíg egy ilyen személy nem jön az életembe, addig csak kapálózom? Ha Lulu életébe nem jött volna az a csodálatos (nyilván hibamentes) férfi, akkor boldogtalan lett volna? A könyv szerint Merry képtelen egyedül a lábára állni, mintha az író azt akarná mondani, hogyha a sors kegyes hozzád, akkor eléd küld egy fehér lovagot, és happy end, ha nem, akkor pedig egyedül csakis boldogtalanságra vagy ítélve. Már magam is úgy érzem, hogy ez az általános társadalmi trend, az elvárás, és ennek kell megfelelni. Végig szurkoltam Merrynek, hogy elérjen valami nagyszerűt az életben, aztán csak szépen lassan elteltek felette az évek… Igazságos ez?

Miért pont Lulu életébe csöppent be az a bizonyos férfi? Miért érdemelt ő jobb életet?

Ahhoz képest, hogy az író első könyve, olvasmányos, és szép történet, de nekem néhol eléggé vontatottnak tűnt, és nem értettem egyet a mondanivalójával. Fel is vet egy fő erkölcsi problémát, de válaszokat nem igazán kapunk rá. Talán azért, mert az író ezzel is azt akarja hangsúlyozni, hogy nincs egy, általánosan elfogadott helyes válasz, talán nem ezért, nem tudom.

Felnőtteknek tudom ajánlani ezt a könyvet, akik nem egy könnyed kikapcsolódásra vágynak, hanem egy nehezebb olvasmányra, ami erkölcsi kérdéseket vet fel. El tudom képzelni, hogy sokaknak tetszik, főleg idősebbeknek, vagy a szépirodalom kedvelőinek.

Személy szerint a 4. Egész jó, tetszett pontozást kapja tőlem.

Pontozás:
Egyedi besorolásom:  4. Egész jó, tetszett.
Történet: 7/10
Karakterek: 7,5/10
Borító: 9/10 – Egész jó, illik a történethez, bár az egyik kislány lehetett volna fekete hajú.
Kinek ajánlom: Felnőtteknek, akiket érdekel ez a téma, akik egy komoly, nem szirupos könyv olvasására vágynak.
+ pont: A történet erkölcsi felvetéseiért.
 - pont: Nekem kicsit vontatott volt, és több történést vártam volna.

0 Tovább

Szulejmán és a magyar udvarhölgy

A Szulejmán című sorozat hazánkban 3 éve kezdődött térhódítása után egyre több könyv jelenik meg a témában, úgy, mint például a konkrétan a sorozat alapján íródott Hürrem, Szulejmán ágyasa, Hürrem, Szulejmán asszonya, Ibrahim és Hatidzse stb., de ezen kívül rengeteg, a szultánsággal kapcsolatos hasonló könyvek is napvilágot láttak (A szultán háremében, Szafije a szultán háremhölgye stb.) Nagyon nehéz azonban ezek közül kiválasztani azt, amelyik nem csak a sorozat reklámjára épít, hanem tartalmas és érdekfeszítő olvasmány is.

Bár jómagam mindezeket nem olvastam, nem kétséges, hogy a sorozat rengeteg nézőt megmozgatott, az emberek szívesen vetik bele magukat szerda esténként a Topkapi palota rejtélyeibe, szépségébe, ármánykodásba, háborúba és egy teljesen más világ szokásaiba. Bár a magyarok számára Szulejmán szultán neve eddig egészen biztosan nem szimpatizálást váltott ki, az egyébként nem teljesen hiteles sorozatnak és könyveknek hála más oldaláról is megismerhetjük.

A minap figyeltem fel egy friss megjelenésre ebben a témában, ami azért is érdekes, mert az írója magyar, (R. Kelényi Angelika), és őszintén tartottam tőle, hogy egy teljesen átlagos ponyvaregényt tartok majd a kezemben, de szerencsés vagyok, hogy ezúttal sem volt igazam. A történet nem is annyira Szulejmánról szól (bár kétségkívül van benne szerepe), mint inkább Izabelláról, János Zsigmond király anyjáról, valamint Annáról, a harcos, méregkeverésben és fegyverforgatásban jártas udvarhölgyről.

Izgalom és romantika Szulejmán udvarában. 
Könyvajánló 4 Történelmi Kaland Romantikus Felnőtt MagyarSzulejmán 1541. augusztus 29-én elfoglalja Buda várát. Ezen a napon nemcsak a magyar történelem, hanem egy fiatal lány élete is hatalmas fordulatot vesz, amikor uralkodói utasítására ő kíséri a gyermek János Zsigmond királyt a szultán táborába. A húszéves Illésházy Anna csak külsőleg tűnik egyszerű nemes lánynak, valójában egy különleges udvarhölgy, rendkívüli tudással és kemény feladattal, mellyel Izabella királyné és a király gyámja, a furfangos diplomáciai zseni, Fráter György bízta meg. Mindent megtesz, hogy maradéktalanul teljesítse a megbízatását, ezért kalandos úton beépül a szultán háremébe. 
A bátor magyar lányt nap mint nap új feladatok elé állítja a sors, és döntenie kell, hogy a rá rótt kötelesség, vagy az igazság és a szerelme fontosabb-e számára. 
A Szulejmán és a magyar udvarhölgy R. Kelényi Angelika első történelmi eseményeken alapuló romantikus kalandregénye. Hazugság, gyilkosságok, nőrablás, intrika és halálos szerelem a török félhold árnyékában, a magyar történelem vérzivataros időszakában.

Értékelés:

A történet annyiban érdekes, hogy nem a szokásos klisés szemszögből olvashatjuk a történetet, hanem egyrészt az özvegy Izabella királyné, másrészt a tettre kész udvarhölgy, Anna szemszögéből repülhetünk vissza 1541-be, amikor is Szulejmán csellel elfoglalja Buda várát, Izabella kénytelen Erdélybe menekülni fiával, a gyermek Jánossal, Anna pedig életveszélyes feladatot kap: be kell épülnie Szulejmán köreibe és visszaszerezni néhány, az ország jövője szempontjából létfontosságú levelet.

Eleinte arra számítottam, hogy szokás szerint az udvarhölgy és esetleg Szulejmán között szövődik majd valamiféle szerelmi szál, annál inkább meglepődtem, amikor nem így történt, és teljesen más fordulatot vettek az események. Tetszett egyébként a történet gördülékenysége, saját magát olvastatta, és már az első néhány oldal után tudtam, hogy nem kell majd az unalomtól elaléltan félretennem minden huszadik oldal után. Cselszövésben, tervekben, ármánykodásban és szerelmi csalódásokban bővelkedő történet, amely néhol olyan morbid jeleneteket tartalmaz, ami szerintem igényli a 18-as karikát, vagy legalábbis a 16-osat. Különlegessége, hogy nem próbálja a mostani felkapott Szulejmános történetekhez hasonlatosan angyaloknak beállítani a törököket, hanem felhívja a figyelmet azok hibáira; hogyan foglalták el a török katonák Budát, asszonyokat raboltak és hintókat, nemesek házait fosztották ki, stb.

Ha kategóriába kellene sorolnom, félig a történelmibe raknám, de valamennyire kaland és nyomokban romantikát is tartalmaz. Annak magam sem jártam utána, hogy mennyi a valóságalapja, azonban azoknak, akiket ez a téma érdekel, vagy szívesen olvasnának egy, az abban a korban játszódó kötetet, azoknak ezt tudom ajánlani, nem kell attól félni, hogy egy unalmas könyvet veszünk le a polcokról.

Fordulatos, szövevényes és kidolgozott regény, ami nem elfogultan csak az egyik oldalról ábrázolja az eseményeket – vagy ha mégis, leginkább magyar szemszögből.

Pontozás:
Egyedi besorolásom:  4. Egész jó, tetszett.
Történet: 8/10
Karakterek: 7,5/10
Borító: 7/10 – Tetszik az elején a női arc, de személy szerint nem szeretem, amikor a gerinc fehér marad, és nem ad egységet az egész borító.
Kinek ajánlom: Azoknak, akik nézik a sorozatok, vagy szeretnének erről a korszakról olvasni.
+ pont: A kalandos történetszövésért.
 - pont: A vége nem pont úgy alakult, ahogy reméltem.

0 Tovább

Virág Emília - Sárkánycsalogató (részletes ismertető)

Könyvajánló 7 Ifjúsági Young Adult Felnőtt Humor Fantasy Magyar

Az a kivételes eset fordult elő pár napja, hogy nem tudtam, mit olvassak, úgyhogy ismételten Blankához fordultam segítségért, akinek már annyira megbízom az ízlésében, hogyha egy hatezer oldalas, megsárgult nyomtatványt rak elém, biz’ Isten, én abba is belevetem magam, ha Ő mondja. Így történt, hogy bár első hallásra/olvasásra nem keltette fel a Sárkánycsalogató a figyelmemet, mégis a kezembe került, és úgy de úgy örülök neki, hogy ezentúl nem is nagyon fárasztom magam a könyvválasztásokkal, majd Blanka megteszi helyettem. :)

Ez az urban fantasy annyira megfogott, legfőképpen a stílusával, hogy egyik este (még akkor a könyv felénél jártam) úgy éreztem, nekem mindenképpen meg kell interjúvolnom az írónőt, és köszönet neki, ez meg is történt, mert jó pár érdekes kérdésem volt hozzá. Például miért hívják Józsinak a főszereplőt? Az interjút ITT olvashatjátok.

Könyvajánló 7 Ifjúsági Young Adult Felnőtt Humor Fantasy MagyarJózsi, a pizzafutár egyetemi hallgató egy másnapos reggelen utat nyit a világok között, s rászabadít egy sárkányt Budapestre. Nyomában ott van Béla, a lovag, akinek a sárkány tojására fáj a foga. Aki ugyanis megszerzi a sárkány tojását, elnyeri a szépséges királynő kezét. 
Miután feldúlják az Oktogont, ellopnak egy tehenet és legyőzik a gonosz boszorkát, a tabletébe kapaszkodó, nyegle fiúról kiderül, hogy pont olyan nemes, önfeláldozó és hűséges, mint Béla lovag, s ketten együtt nagyon sok mindenre képesek szívük hölgyéért.

Értékelés:

Őszinte leszek, voltak előítéleteim a könyvvel kapcsolatban, mert milyen már, hogy Józsi, az egyetemista elszabadít egy sárkányt…. Budapesten… Most komoly? Végül, mivel, mint említettem, Blanka mondta, hát az ő szava szent, úgyhogy nosza, rajta! Nem csalódtam!!! Most sem! Már az első néhány fejezetnél magával ragadott a történet, és amikor azt mondjátok, hogy humorral teli, élvezhető, kalandokkal teli, mesés, akkor nem tévedtek. A kedvenc részem, amin többek között a legjobban szórakoztam, az alábbi volt:

„A sárkány szeme nyitva volt, a tévét figyelte, és a lánynak az volt az érzése, hogy kerüli vele a szemkontaktust.
Amikor elkezdte talicskába hordani a vasvillával a szalmát, a sárkány pont úgy mordult fel, ahogy az exe, Ricsi szokott, amikor sörrel a kezében ült a tévé előtt, ő pedig elpakolta az üres sörösdobozokat és tányérokat.
Ahogy az exbarátjára, úgy a sárkányra is vetett egy rosszalló pillantást, miközben megjegyezte: 
– Ja, persze, majd nem takarítok, mert te egész nap a tévét nézed.”

De félreértés ne essék, ha azt gondolnánk, hogy itt egy eltúlzott, erőltetett humorral teli silány könyv került a kezünkbe, már csak az is elég biztosíték, hogy olyan nagy kiadó adta ki, mint az Athenaeum, aki sosem okoz csalódást, legalábbis nekem nem. A történet jól megszerkesztett, néhol, miközben váltakoztak a szemszögek, alig vártam, hogy újra Józsiról olvashassak és a lovagról, hogy mégis hogyan keverednek ki a csávából, mi lesz szegény sárkánnyal, hogy fog mindenki visszakeveredni a helyére. Anélkül, hogy bővebben belemennék a spoilerezésbe, mindenképpen tudnotok kell, hogy a történet azonban korántsem ennyire egyszerű, szövevényes, szépen felgöngyölített kalandregény, ahol a megfelelő időben és helyen derül ki minden, és kapunk magyarázatot a kérdéseinkre. Először tartottam tőle, hogy oké, sárkány, na, bumm, de mi lesz a nagy sztori, vagy ennyi az egész? Nem! Megismerhetünk egy távoli világot, egy érdekes varázslót (boszorkányt), egy kedves lovagot (Bélát), két belevaló lányt (Sárát és Emesét) valamint egy hétköznapi, gyakran másnapos egyetemistát, Józsit. De megismerünk egy királyságot, találkozunk lidércekkel, különleges állatokkal, varázslatokkal, banyával és miegymás. Furcsasága a történetnek, hogy azt hiszem, pont a nevek (eleinte furcsállott) hétköznapisága hozta közelebb hozzám a történetet, és épp ettől éreztem úgy, hogy ez akár a szomszéd Józsi is lehet, ki tudja, mit csinál ott a szürke panelben, talán épp kávét főz a kotyogós kávéfőzőn, vagy titokban világokat nyit meg egymás felé. :O

Lendületes, stílusos, és egyedi. Sok részen nevettem fel hangosan, és élveztem, hogy akár rólam is szólhatna ez a történet, és az is örömmel töltött el, hogy a jól ismert budapesti helyszínekről olvashattam. Azt azért meg kell jegyeznem, hogy a "mesébe" az író burkolt némi kritikát, ha mással szemben nem is, de a médiával szemben mindenképp. Nem, mintha nem értenék egyet vele.

Azoknak ajánlom a könyvet, akik szeretik a fantasyt, de első fantasy történetnek is mindenképpen megfelel, sőt, szerintem még azokkal is megszeretteti a mesék világát, akik eddig nem voltak a téma megszállottjai. Jómagam például már jó pár éve elhatárolódtam ezelől, de egy-egy ilyen történet mindig felidézi, hogy miért is élveztem annyira A gyűrűk urát. Például.

A váltott szemléletmód a könyvben nagyon jó ötlet volt, így amíg az egyiket olvastam, a másik szereplő miatt izgultam és vice versa. A kedvencem természetesen Hollus, bár ezt annyira nem jelenthetem ki, mert Józsi a hétköznapiságával és a regény során tapasztalt jellemváltozásával, későbbi bátorságával megvett magának – és az ironikus humoráról még nem is ejtettem szót.

Nem gondoltam volna, hogy a közeljövőben egy ennyire nívós és utánzatmentes fantasyt olvashatok majd magyar írótól, aki nem erőlteti sem a vámpírtémát, sem semmi koppintást, sem az erős szexuális töltetet (utálom, amikor azt erőltetik minden könyvben.) Fiataloknak és felnőtteknek egyaránt olvasmányos (néhány könnyedebb, pesti egyetemistától elhangzó káromkodástól eltekintve), szép, meseszerű, kalandokban és fantáziában nem szűkölködő történet. Mindenképpen a kedvenceim között landol!

Pontozás:

Egyedi besorolásom:  7. Number One
Történet: 10/10
Karakterek: 10/10
Moly.hu-n elért százalék: 95% NEM VÉLETETLEN
Borító: 9/10 – Be kell valljam, eleinte nem értettem egyet a borítóval, mert jobban örültem volna egy fényképnek a szereplőkről, vagy egy ábrázolásnak róluk, de így a végére egész jól összebarátkoztam vele.
Kinek ajánlom: Nincs kivétel, mindenkinek! Lányoknak, fiúknak, nagymamáknak, egyetemistáknak ;) ésatöbbi.
+ pont: Az egyedien megteremtett világért, a rengeteg-rengeteg kalandért, a szereplők szerethetőségéért, Egonért, Hollusért és Józsiért. Ja, és persze Béláért. Hol a kotyogós kávéfőzőm???
 - pont: Folytatást akarok, brühühü. Szerencsére az író nem áll meg ennél a könyvnél, a nekem adott interjúben említette, hogy lesz majd még ebben a világban játszódó regénye. KELL NEKEM! :)

Egyéb molyos vélemények:

"A világfelépítés zseniális volt! A párhuzamos világ mesebeli elemei pedig varázslatosak voltak. Végig az volt az érzésem, hogy én is ott vagyok a mesében, és átélem mindazt, amit a főhős, köszönhetően a részletgazdag ábrázolásmódnak, ami miatt akár egy filmet, úgy láttam leperegni a történetet a szemem előtt. 
Az írónő nagyon jól adagolta az információkat, végig fenntartotta a feszültséget, egy pillanatra sem engedte, hogy unatkozzak. Minden oldalon egyre több tárult fel a világból, és egyszerűen képtelenség volt kitalálni, mi lesz a következő fordulat. Volt benne rejtély bőven."

"Lehetetlen, letehetetlen történet, engem elvarázsolt az első mondattal, és imádtam az utolsó pontig. Pörgős, de nem fárasztó, remek a humora, és időnként még aggódni is lehet a szereplőkért. Már ha ráér az ember aggódni két röhögőgörcs között.  Józsi annyira telibe talált mai pesti 27 éves, hogy párját ritkítja, Hollus dumái zseniálisak, Béla szórakoztató, de a sárkányt és a csajokat se kell félteni. "

"Nem tudom, hogy milyen egy urban fantasy, vagy milyennek kellene lennie, mert nem vagyok egy fantasy rajongó. De a Sárkánycsalogató meggyőzött arról, hogy időnként el kell merülni ebben a világban. "

"Amellett, hogy kizökkent a szürke hétköznapokból és megnevettet, előnyére kell írni a regénynek és az írónőnek is, hogy nem a megszokott fordulatokat alkalmazta. Nem lehetett tudni, hogy a következő oldalon mi vár ránk és a főhősökre. Szereplői nem fekete-fehérek, hanem igen színesek, akár csak az átkok és a káromkodások ;)"

0 Tovább

Hogyan gondoskodunk a nagyszülőkről avagy Virginia Macgregor - Milo szerint a világ (részletes ismertető)

Valamikor, régen még az volt a szokás, hogy a gyerekek, szülők, nagyszülők egy fedél alatt éltek, nem váltak szét ennyire élesen egymástól a generációk életmódjai, szokásai. A fiatalok nem költöztek el túl korán otthonról, hanem a szülői házban nevelték csecsemőjüket, ellesték az anyaság minden csínját-bínját, és közben pénzt gyűjtöttek, hogy saját lábra álljanak. Ma már az a divat, ha minél hamarabb elköltözik valaki (persze albérletbe), s úgy próbálnak meg a fiatalok boldogulni, akár a farkasok a zord vadonban. Öregeinkről nincs időnk gondoskodni, a nők is állást vállalnak, mindenki látástól vakulásig csak dolgozik, az időseket pedig „öregek otthonába” zárjuk. Vajon melyik társadalmi hozzáállás az emberibb vagy a helyesebb?

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok foglalkoztattak, miközben Milo, a kilencéves látássérült kisgyerek történetét olvastam, aki nem akarja elfogadni, hogy Nagyinak tényleg jó hely az idősek otthona, mert ő szívesen és szeretettel gondoskodott róla. Milo, aki összebarátkozik a Szíriából menekült Tripivel, Milo, aki a „kis kulcslyukon” (a szeme ép részén) át úgy látja a világot, amely feleannyira sem tökéletes, mint kéne. Milo, az én kis ezermesterem, aki megpróbálja megjavítani az embereket és a világunkat.

Könyvajánló Ifjúsági Felnőtt Young Adult 7 KalandA kilencéves Milo Moonnak retinitis pigmentosája van: a szeme egyre romlik, idővel meg is fog vakulni. Egyelőre még egy kulcslyuknyi résen át elég jól látja a világot, olyannyira, hogy sokkal több mindent vesz észre, mint mások. Amikor Milo imádott Nagyiját idősek otthonába kell adni, a kisfiú hamar rájön, hogy sötét dolgok történnek a Nefelejcs nevű intézményben. A felnőttek eleinte nem hisznek neki – az illegálisan Angliába menekült, fiatal szír szakács, Tripi kivételével. Másik lelki támasza Hamlet, a házimalac. Milo belevág, hogy leleplezze az otthont igazgató Thornhill nővért… 

A kiskamasz Milo önként vállalt küldetése éppen egy nehéz időszakra esik: apja új családot alapít, kilép Milo életéből; anyja depressziós lesz; az iskolában kudarcok és megaláztatások érik, így a gondok fojtogatóvá válnak. Lassacskán azonban – ahogy Milo kezdi elveszteni a szeme világát – feldereng a fény az alagút mélyén…

Értékelés:

Amikor ezt a könyvet választottam, úgy éreztem, ez egy olyan könyv, ami szeretettel tölt majd el, emlékeztet az én nagymamámra; egy könyv, ami majd vélhetőleg a kedvenceim közé kerül. Szerencsére nem kellett tévednem. Ez egy olyan szívmelengető történet, ami egyben félig-meddig társadalomkritika, ráadásul egy kilencévestől. Nagyon tetszett benne, hogy nemcsak Milot zártam a szívembe, de olvashattam Nagyi (Lou), Anya (Sandy) és a szír menekült, Tripi részeit is, aki elvesztette a kishúgát. Ha valóban olyan ember gondoskodna a világunkról, öregeinkről, mint Milo, akkor egy utópisztikus és csodás jelenben találnánk magunkat. A kisfiú eszembe juttatta, mennyire ugyanígy gondolkodtam én is gyerekkoromban, hogy amíg az ember gyerek, mennyire őszinte és szeretetteli, szomjazik az igazságra és elkeseríti annak hiánya. Kár, hogy a felnőttekből néha kivész ez az érzés és az érzéketlenség veszi át a helyét.

A közömbösség a lélek legsúlyosabb betegsége.
/Francois Fénelon/

Ritkán van rá példa, hogy egy főszereplőt annyira a szívembe zárjak, mint Milot. Azt kívánom, egyszer nekem is egy ilyen kedves és gondoskodó kisfiam legyen! Együtt izgultam és nyomoztam vele, szurkoltam, hogy Nagyi mihamarabb hazamehessen, és közben becsültem Milo bátorságát és rendíthetetlenségét, amiért ilyen méltón viseli az élet nehézségeit. Képes megbirkózni az öregedéssel, másról való gondoskodással, a látása lassankénti elvesztésével, anyja depressziójával, azzal, hogy nincs pénzük, hogy édesapja elhagyta őket, és mindeközben sem veszíti el a hitét. Eleinte bízik benne, hogy a világban minden annak rendje és módja szerint megy, aztán ahogy lassan rájön, hogy az öregek otthonában valami nincs rendben, hogy a rendőrség közömbös, hogy Tripin kívül senki nem hallgat meg egy kilencévest, vagy nem hisznek neki, úgy dönt, a saját kezébe veszi a dolgokat.

Nem véletlen, hogy a molyon 91%-ot kapott a könyv, tőlem sem kap kevesebbet, és tudom ajánlani mindenkinek az olvasását, aki még emlékszik, milyen volt gyereknek lenni, aki csak szeretne rá emlékezni, akinek hiányzik a nagymamája, vagy annak, aki egy kedves történetre vágyik és szeretné kicsit jobbá tenni a világot.

"Milo „életlátása” fájdalmas emlékeztető mindnyájunknak, hogy a rohanó világban minden apró részlet felett elsiklunk, és bizony néha egy kisfiúnak kell a sarkára állnia, és azt mondania, hogy elég. Milo küzdelmét hol sírva, hol nevetve, de a végletekig meghatva követtem végig."

"Milo szerint a világ úgy lenne jó, ahogy van, ha apa nem hagyta volna el anyát holmi Macáért, ha Hamlet malacka nem lenne kitiltva a házból, ha Nagyinak, aki igazából dédi, nem kéne a Nefelejcsben laknia, ahol pedig csak felejteni lehet, ha Tripi nem vesztette volna el húgát, Ajsát egy háborúból menekülés közben, és ha Thornhill nővér nem bánna olyan tüskésen az öregekkel, ahogy bánik. Végül is,majdnem minden rendben van a világgal…"

"Milo nem csak, hogy okos és érzékeny, de rettenetesen lehet szeretni és nagyon különleges kisfiú. Igen, retinitis pigmentosája van, de neki éppen ez a szuper ereje! Van ám segédje is, méghozzá Hamlet, a házimalac. Eléggé cuki páros, nem?"

(Forrás: moly.hu)

Pontozás:
Egyedi besorolásom:  7. Number One
Történet: 10/10
Karakterek: 10/10
Moly.hu-n elért százalék: 91%
Borító: 9/10 – Illik a történethez, Milo állatkájára, a kismalac Hamletre utal. A kötés szép, a könyv meglepően könnyű, mindazonáltal terjedelmes.
Kinek ajánlom: Azoknak, akik szeretnék kicsit jobbá tenni a világot, vagy emlékeznének elvesztett nagyszüleikre, gyerekkorukra.
+ pont: A felemelő történetért.
 - pont: A végéért, amikor…….. (pszt!)

0 Tovább

Alexandra Bracken - Sötét elmék (részletes ismertető)

A disztópikus regények terjedése néhány éve annyira megnövekedett, hogy már az én könyvespolcomon is tömérdek helyet foglalnak el, valahogy mégsem tudom megunni ezt a műfajt, és továbbra is a kedvenceim közé sorolom az ebbe tartozó köteteket. Tény, ami tény, hogy annak arányában, ahogy a disztópikus regények száma növekszik, úgy nő a koppintások vagy hasonlóságok mennyisége is. Éppen ezért mindig örömmel tölt el, amikor valami új világról olvashatok még akkor is, ha itt-ott vannak áthallások.

Könyvajánló Felnőtt Young Adult Disztópikus Sorozat 7Egy nap titokzatos betegség üti fel a fejét, mely a tizenéves gyerekeket támadja. A kór gyorsan terjed, és félelmetes pusztítást végez. Csak kevesen maradnak életben. Ám amikor kiderül, hogy a megmaradt fiatalok mellékhatásként különleges, de egyben veszélyes képességekkel rendelkeznek, megkezdődik a „rehabilitációs táborokba” gyűjtésük, ahol kutatók és orvosok dolgoznak azon, hogy a gyerekek újra egészségesek legyenek. Úgy tűnik, minden a legnagyobb rendben megy, hisz az elnök fiát már meggyógyították. És bár a közvélemény úgy tudja, hogy ezeket a helyeket a gyerekek megmentésére hozták létre, valójában kegyetlen eszközökkel próbálják féken tartani őket. 
Ruby szintén túlélte a betegséget, így nála is megjelent egy képesség, amely talán mind közül a legveszélyesebb. És képtelenek uralni. Tízéves volt, mikor Thurmondba, a legkegyetlenebb táborba hurcolták. Az évek teltek, a napok egyformák voltak, és nem volt semmi remény, hogy egyszer majd kiszabadul Ám egy nap az egyik ápolónő segítségével sikerül elmenekülnie, de hamar kiderül, hogy a nőben sem bízhat, így egyedül kell boldogulnia. Útközben találkozik Liammel, Charlesszal és Suzuméval, akik szintén táborlakók voltak egy másik városban. Közösen indulnak el, hogy megtalálják East Rivert, ami a szóbeszéd szerint az egyetlen biztonságos menedéket jelentheti a szökött gyerekeknek. Az út során Ruby és Liam egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Ám amikor elérik az East Rivert, kiderül, hogy semmi sem olyan, amilyennek látszik.

Értékelés:

A sötét elmék című könyvet először csak önmagában szereztem be, de rögtön el kell, hogy mondjam, mindenképpen meg fogom venni a folytatást! Igazából nem tudom, egyáltalán fizetésig hogy bírom ki, hogy megvegyem, de valahogy nyugtat a tudat, hogy akad még addig is pár könyv, amíg ennek a folytatásának megkaparintására várok – s annál édesebb lesz majd az öröm.

Könyvajánló Felnőtt Young Adult Disztópikus Sorozat 7

Ebben a könyvben egy olyan – általam is gyakran elképzelt világba – csöppentem, ahol a gyerekeknek (kamaszoknak) különleges képességük van, gyakorlatilag mindegyiknek más, de mégis csoportonként hasonló. Vannak vörösek, sárgák, narancsvörösek, zöldek és kékek. Nem mondom, hogy a csoportokra való osztás nem emlékeztetett kicsit A beavatott könyvben leírtakra, de más hasonlóságot ezen kívül nem fedeztem fel benne (azt leszámítva persze, hogy disztópia). A különböző színekkel jelölt csoportokba osztható gyerekek más-más erőt birtokolnak, például a kékek tárgyakat lebegtetnek, a zöldek hihetetlenül okosak stb. Maga a történet nagyon összetett, a háttér kidolgozott, csupán a párbeszédekben éreztem némi botlást itt-ott, akárcsak Az ötödik hullám könyvben és folytatásában, ugyanis egy-két mondatot nehezen értelmezhetőnek találtam az előzményekhez képest, illetve némelyik párbeszédnél úgy éreztem, mintha kivágtak volna egy kis részt, s talán nem is állok messze a valóságtól. Ruby, Liam és Dagi beszélgetései folytán néha úgy éreztem, nincs ok-okozati összefüggés a mondandójuk között, néha pedig pár másodpercig el kellett gondolkodnom, hogy talán kimondott résznek szánta-e az író a gondolati részeket (így próbálván összefűzni magamban az olvasottakat), de szerencsére ez csak egyszer-kétszer fordult elő.

Szintén a kedvenceim között fog landolni a könyv, s bár lehet, hogy a disztópikus téma iránti elfogultság beszél belőlem, azért a molyon kapott 87 és a második részét tekintve 91%-os értékelés mellettem szól. Már csak azért is érdekes téma, mert szerintem mindenki eljátszott már a különleges erők gondolatával, de tőlem például személy szerint távol állnak a szuperhősös elgondolások, így üdítően hatott az ötletnek egy teljesen más kibontakozása. Élvezettel olvastam, ahogy lassan feltárulnak előttem az események, s ahogy jobban megismertem a szereplőket, természetesen most is akadt olyan, akit kedvencemmé nevezhetek ki. Bár azt nem állítom, hogy társaihoz hasonlóan ebben a regényben nincsen szerelmi szál, de most sem annyira zavaró, amiért pontokat szoktam levonni egy értékelésnél, sőt mi több, az írónak valahogy úgy sikerült csűrni-csavarni a dolgokat, hogy ezeket a szerelmes részeket még külön élveztem is.

Tudom ajánlani azoknak, akik olvasták Az éhezők viadalát, A beavatottat, Az ötödik hullámot, Az útvesztőt stb., mert azok egészen biztos, hogy ebben a kötetben is élvezetüket lelik, és nem fognak csalódni, mindazonáltal a disztópikus téma iránt eddigi laikusoknak is megfelelő alkalom, hogy belevethessék magukat ezekbe a világokba.

Ami hasonlóságot éreztem, az például az államellenes mozgalom, ellenállás, ami felüti a fejét mind Az éhezők viadalában, Az ötödik hullámban, de még A beavatottban is, sőt, szinte az összes ilyen témájú regényben, de ez megbocsájtható, révén, hogy ez az orwelli téma lényege; egy reménytelen, sötét jövő, ahol a szörnyűség tapintható, a világ pedig rossz irányba kormányozódik (az állam által). A megemlítendő (számomra megmosolyogtató, de fejcsóválással fogadott) hasonlóság még, az a Harry Potter kötetekből jutott eszembe, akik olvasták ezt is és azt is, minden bizonnyal érteni fogják, ha annyit mondok: „okklumencia és legilimencia.”

Nagyon érdekel, hogy a második rész miben tud többet az elsőnél, és tényleg, még, ha néhol szurkálódásomat is fejezem ki a könyvvel kapcsolatban, amit eddig a legmagasabb 7. Number ONE kedvencek közé soroltam, az senkinek nem okozott még csalódást. ;)

Pontozás:
Egyedi besorolásom:  7. Number ONE
Történet: 9/10
Karakterek: 10/10
Moly.hu-n elért százalék: 87%
Borító: 10/10 – Tökéletes egy disztópikus regénynek, figyelemfelkeltő és sötét.
Kinek ajánlom: A disztópikus téma kedvelőinek, nyilván. De bárkinek, aki szereti a valóságtól kicsit – de nem nagyon – elrugaszkodó regényeket.
+ pont: Az alapötletért, az események kibontakozásáért, az összetettségéért, és mert imádtam a főszereplőket.
 - pont: A néhol összefüggéstelen párbeszédekért.

0 Tovább

Megjelent Ellen DeGeneres első magyarra fordított könyve

Megjelent Ellen DeGeneres amerikai humorista, színésznő és jelenleg a nevével fémjelzett talk show Emmy-díjas műsorvezetője első magyarra fordított kötete Szórakozol velem? címmel.

Könyvajánló Blog Humor FelnőttSok élmény ért az elmúlt évek során, és sok olyan tapasztalatra tettem szert, melyet szívesen megosztanék a kedves olvasókkal. Szóval, ha van egy perced, dőlj kényelmesen hátra és élvezd mindazt, amit ebben a könyvben összehordtam. Remélem, a könyv végén az lesz az érzésed, hogy minden követ megmozgattam, minden ajtót kinyitottam, minden ablakot betörtem és minden szőnyeget kiporszívóztam. Sőt még zongoráztam is szóval, kezdhetünk?

Ellen DeGeneres humorista, bestseller író, az egyik legnépszerűbb amerikai műsorvezető, Oscar-díj-átadó házigazda és számtalan közönségdíj büszke tulajdonosa, akinek egyetlen nem titkolt célja van ezzel a könyvvel (és úgy általában a tevékenységével), hogy Téged szórakoztasson. Engedd meg hát neki!

10 dolog, amit tudnod kell Ellenről

10. 24 millió rajongója követi a Facebookon, 27 millió az Instagramon, 56 millió Twitteren.

9. Az első, 1995-ben megjelent My Point... and I Do Have One című könyve is #1 New York Times bestseller lett és a kiadók heti bestseller listáját 24 hétig vezette.

Könyvajánló Blog Humor Felnőtt

8. 2008-ban a legnépszerűbb amerikai talk-show-műsorvezetőnek választották (Most Favorite Daytime Talk Show Host), még Oprah Winfrey-t is megelőzte.

7. 1982-ben, miután megnyerte a Showtime tévécsatorna tehetségkutató versenyét, Amerika legviccesebb emberének nevezték.

6. 45 perces, nevével fémjelzett és általa narrált dinoszauruszos kalandprogram várja a Disneylandbe látogatókat.

5. Whoopi Goldbergen kívül ő az egyetlen nő, aki vezette az Oscar-díj átadó ünnepségét, ő ráadásul kétszer is.

4. Házas, feleségével Portia de Rossival 2008-ban keltek egybe

Könyvajánló Blog Humor Felnőtt
forrás: Jaguar PS / Shutterstock.com

3. Elnyerte a Mark Twain-díjat, amivel a legnagyobb amerikai humoristákat jutalmazzák.

2. 2014-ben az Oscar-gálán készült híres selfie-je az azóta is legtöbbször retweetelt kép; több mint 3 millió megosztással. Ezen többek közt Bradley Cooperrel, Meryl Streeppel, Jennifer Lawrence-szel, Julia Robertscel, Brad Pitt-tel és Angelina Jolie-val pózol.

Könyvajánló Blog Humor Felnőtt

1. 2004 és 2015 között 38 Emmy-díjat nyert, egyszer jelölték Grammy-díjra és háromszor Golden Globe-ra.

Ellen DeGenerest, a szerény louisianai lányt sokszínűsége juttatta a rivaldafénybe, karrierje csodásan ível felfelé. Nézők milliói hangolódnak rá a műsorára naponta, ami folyamatosan nyeri a különböző díjakat és kitüntetéseket. Vendége volt már Katy Perry, Michelle Obama, Hugh Grant, LL Cool J, Justin Bieber és Reese Witherspoon is.

Ő kölcsönözte az imádnivaló és feledhetetlen Szenilla hangját a Némó című Pixar-filmben. Zsűrizett az American Idolban is.

Mindezzel Ellen személye lenyűgözővé és inspirálóvá vált.

Könyvajánló Blog Humor Felnőtt

Interjú Ellennel: (Készült Ann Curry today.com-on megjelent interjúja alapján.)

Nem szeretem a túlzott figyelmet – vallja be Amerika legnépszerűbb műsorvezetője.
Hiába a rengeteg Emmy-díj, az Oscar-gála vezetése, Amerika talán legnépszerűbb talkshow-műsorvezetője, Ellen DeGeneres beismerte, hogy ő valójában egy introvertált ember, aki kínosan érzi magát társas helyzetekben.

„Az biztos, hogy introvertált vagyok. És ezt én is csak most tudtam meg magamról. És talán nem is gondolnád, mert én így döntöttem... vagyis inkább véletlenül alakultak így az események az életemben. A stand up meg minden véletlen volt. Nem én voltam az osztály bohóca, nem kellett a figyelem” állítja a népszerű komikus-műsorvezető, majd hozzáteszi: – „Azt nem mondanám, hogy magamnak való vagyok, szeretek megosztani bizonyos dolgokat. De félénk és befelé forduló típus vagyok. Nem szeretem a nagy figyelmet.”

„Ha magamra tekintek, akkor leginkább a karrieremet látom”, ismeri be Ellen. „Én tényleg kínosan tudok viselkedni társaságban. Például utálom a nagy eseményeket. Hátam közepére nem kívánom a csip-csup beszélgetéseket. Inkább a mélyebb témákat kedvelem. Beszélgessünk a meditációról, a világról, a fákról vagy az állatokról. Csak kérlek ne a semmiről.”

Félelmei ellenére Ellen 1997-ben a nyilvánosság előtt jelentette be leszbikusságát. Akkor így nyilatkozott: Inkább olyan dolgokról beszélek, melyek fontosak számomra, de szerepet nem játszok csak azért, hogy szeressenek az emberek.”

Ellen sosem gondolt hibaként a nagy coming-outjára. Úgy véli,ez a legjobb... mert szabad lettem. Tökéletesen képes vagyok önmagam lenni... A szórakoztatóiparban mindenki tudja, kik melegek. Nézzünk szembe a tényekkel. Vagyis, ha a kamera nem forogna, megnevezhetnénk mindegyikőjüket. Ha ez nem lenne publikus és csak a könyvem megjelenéséről szólna az interjú, biztosan rettegnék, hogy mikor bukom le. Rettegnék, hogy rákérdeznek és azon agyalnék, hogyan tudnék kitérni a válasz elől. És ez az egész olyan nevetséges” mondja el őszintén, majd folytatja. – „Borzalmas lehet úgy élni, hogy titkolsz valamit. Ha a hírnév és a pénz érdekében teszed ezt, az olyan, mintha eladtad volna a lelked az ördögnek.”

Ellen pozitív életszemléletét tükrözi az a hozzáállás is, amit sorozata megszűntetésével kapcsolatban érzett. „Nem kudarc volt. Úgy értem, a sorozat egy ajándék volt, aminek vége lett. Nem tekintek rá sajnálattal, semmit sem csináltam volna másképp. De az biztos, hogy a következő három évben volt időm talpra állni” – ismeri be Ellen. „És ez egy olyan folyamat, amit csak te veszel észre magadon. Senki más, hiszen ez neked fontos és ez veled történik. Sokáig tartott, hogy rájöjjek, ki is vagyok a karrier, a hírnév és az emberek szeretete nélkül. Végül felteszed magadnak a kérdést: Ki is vagyok valójában?”

Ellen DeGeneres egy híres talkshow népszerű műsorvezetője, az egyik legismertebb ember Amerikában, és mégis, a könyv olvasása közben egy visszahúzódó, félénk személy benyomását kelti bennünk.

Ellen Szórakozol velem?! című könyvének olvasása olyan, mintha egy nagy ölelést kapnánk. Nos, ha szeretnél egy nagy ölelést, vedd meg a könyvet!” – javasolja maga a szerző, majd hozzáteszi: „Ez jó gondolat. Legyen mindenki boldogabb! Bárcsak a világ boldogabb lenne! Szerintem ez az egy közös mindenkiben. Túlságosan a különbségekre koncentrálunk, és ez káoszt, negatív hatásokat és megfélemlítést teremt a világban. Pedig bárcsak mindenki arra koncentrálna, ami mindegyikünkben közös... hogy mindannyian boldogok akarunk lenni.”

Ellen sikere évek óta töretlen, de vajon minek tulajdonítja ezt a hatalmas sikert? Remélem, látják, hogy hiteles vagyok, hogy magamat adom. És remélem, vicces is vagyok” – teszi hozzá nevetve. – „És, hogy végül is kapnak valami pluszt. Boldognak érzik magukat. És amit igazán szeretnék, hogy az emberek jól érezzék magukat. És ez bámulatos. Különösen bámulatos... Hiszen már mindenki tudja, hogy meleg vagyok, ugye?

Ellen felesége az ausztrál-amerikai színésznő és modell Portia de Rossi. A humorista igazán kedveset ír Portiáról könyve elején: megemlíti, hogy ő élete legfontosabb szereplője, és egy fontos ember törekszik arra, hogy kiteljesedj, és legyőzd a korlátaidat.

Nos, valójában ő mondott valami ilyesmit a fogadalmában, mikor összeházasodtunk, de ezt most nem tudom pontosan felidézni. De az volt a lényeg: Fontos, hogy szeretve legyünk. És alapvető, hogy meg is értsenek. És én ezt kapom tőle. Ő megért engem. Támogat és szeret. És ő úgy szeret, mint még senki. Vagyis én nagyon szerencsés vagyok. Mert nehéz ilyet találni” – ismeri be Ellen őszinte meghatottsággal.

Örülök, hogy úgy döntöttél, belenézel a könyvembe. Tudod, ez az hely, ahol a szerzők ismert emberektől idéznek arról, hogy milyen nagyszerű ez a könyv. De én ezt nem igazán szeretem. Olcsó trükknek tartom, ami csak arra jó, hogy bepalizza az embereket. Nem hiszek benne. Te ennél úgyis okosabb vagy, és szebb úgysem dőlnél be.

Nagyon tetszik a blúzod jól megy a könyvemhez!
ELLEN DEGENERES

Imádom, ahogy fogod ezt a könyvet. Látszik, hogy erre születtél Vedd meg és el se engedd!
ELLEN DEGENERES

Tudod, mi tetszik nekem a legjobban benned? Az, hogy így egymásra találtunk. Na meg a szemed!
ELLEN DEGENERES

Te vagy a legkedvesebb olvasóm! Minden idők abszolút kedvence. De psszt... meg ne mondd a többieknek!
ELLEN DEGENERES

De lássuk, mit mondanak mások!

DeGeneres imádnivalóan egyedi megközelítésben beszél mindenről. Bármi legyen is a téma: a kelkáposztától a divatbemutatókig vagy Jézusig, az biztos, hogy rajongani fogsz érte!
PEOPLE MAGAZIN

DeGeneres könnyed, olvasmányos stílusa a régi és az új olvasóknak egyaránt a kedvence lesz!
PUBLISHER WEEKLY

Egy rajongó sem fog csalódni! A szerzőnek különleges képessége van az abszurd belső monológok ütős megjelenítésére, hetet-havat összehord DeGeneres összetéveszthetetlen bölcsessége és szókimondása egy pillanatra sem lankad.
KISKUS REVIEW

Egyéb információk:

  • 224 oldal
  • Kötés: CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
  • ISBN: 9786155596308
  • Álomgyár Kiadó, 2016
0 Tovább

A virtuális valóság térnyerése - avagy Claudia Gabel & Cheryl Klam - Káprázat (ismertető)

Ahogy beköszöntött a XXI. század, úgy lopja magát be életünkbe mind jobban és jobban elhatalmasodva rajtunk a digitális világ iránti szenvedély. Lassan kiszorítja életünkből nemcsak a postai levelezést, a telefonálást, a valós emberi kapcsolatokat is felváltja a virtuális barátság, a chat, a videó beszélgetés. A közösségi oldalakon utat tör magának eltorzított igazság, a valós élmények helyett pedig a virtuális szemüvegek szolgáltatnak álélményeket.

Vajon néhány évtized múlva már a szexuális életünket is a már piacra bukkanó szexrobotokon át élvezzük, vagy virtuális szemüvegeken át? Vajon mekkora fejlődésen megy keresztül néhány éven belül az Oculust Rift vagy a Samsung Gear? Hamarosan olyan utópisztikus (vagy épp disztópikus) élményben lehet részünk, mint a regényekben? Claudia Gabel és Cheryl Klam – Káprázat című regényében például egy olyan jövőbeli világot kapunk a történetben, ami nem is annyira valószerűtlen:

„A nem is olyan távoli jövőben az ipar, a tömegtermelés és a gyárak sivárrá, szennyezetté teszik a lakóövezeteket.
…Egy technikai újdonságnak köszönhetően azonban felcsillan a remény, hogy bárki maga mögött hagyja a nyomasztó valóságot. Egy program segítségével beléphet a Káprázat világába, ahol a gyönyörű tájak, új élmények, nyugalom és boldogság várja. Csupán virtuális szemüveget és csuklópántot kell öltenie, hogy hátrahagyhasson mindent, és megtapasztalhassa pár órára a tökéletességet.” – szól a könyv ismertetője.

A virtuális szemüveg már meg is jelent a piacon, csak idő kérdése, hogy valóban egy ilyen világba csöppenjünk bele, amikor a légszennyezettség elképesztő méreteket ölt, az emberek pedig nem tudnak elszakadni a virtuális világtól, és már-már a függőség tüneteit produkálják. Miközben vonaton ülünk, vagy sorunkra várunk a bankban, már az lesz a meglepő, hogy arra a rövid időre is nem éppen egy virtuális szemüveg tapad a fejünkre? Vajon a gyerekeink, unokáink számára már mindennapos elfoglaltság lesz a „Káprázat” világa? Vagy olyan lesz a jövő, mint abban a Surrogates (Hasonmás) című Bruce Willis filmben? A testünk csak az ágyon hever majd napokig, míg egy robottest él helyettünk? Meddig képes elmenni a tudomány?

Személy szerint igazán vonzódom ehhez a témához, így nem véletlen, hogy a Káprázat című 2014-es könyvet kezdtem el olvasni.

Könyvajánló 5 Disztópikus sci-fi Sorozat Felnőtt Young Adult„A Káprázat hamarosan megváltoztatja a világot, amelyben eddig éltél. A kötet egy futurista sorozat lenyűgöző első darabja, amely egy tökéletes virtuális világ ellenállhatatlan vonzásáról szól. A nem is olyan távoli jövőben az ipar, a tömegtermelés és a gyárak sivárrá, szennyezetté teszik a lakóövezeteket. Minden szürke és mocskos. Detroit lakói szinte robotként élik mindennapjaikat. Egy technikai újdonságnak köszönhetően azonban felcsillan a remény, hogy bárki maga mögött hagyja a nyomasztó valóságot. Egy program segítségével beléphet a Káprázat világába, ahol a gyönyörű tájak, új élmények, nyugalom és boldogság várja. Csupán virtuális szemüveget és csuklópántot kell öltenie, hogy hátrahagyhasson mindent, és megtapasztalhassa pár órára a tökéletességet. Mikor azonban vádak érik a programot, hogy függővé tesz és veszélyes, Regan a védelmére kel. Mivel a programot édesapja tervezte, a lány úgy érzi, tartozik apja emlékének azzal, hogy nem hagyja bemocskolni fő művét. De miután a Káprázat magába szippantja, olyan igazságokra jön rá, amelyek választásra kényszerítik szerelem és lojalitás között… Ez az izgalmakkal, titokzatossággal, románccal és új technológiával fűszerezett thriller nem csupán a disztopikus sci-fik rajongóit ejti majd rabul.”

Annyi biztos, hogy figyelemfelkeltő borítója, szép kötése, betűtípusa és terjedelme egyből magára vonja a figyelmet és egy olyan világba kalauzolja az olvasóját, amely manapság (sajnos?) nem is olyan elképzelhetetlen. A Maxim kiadó könyveiben is azt szeretem, hogy számít nekik, milyen formában adnak ki egy könyvet, hogy az minőségi legyen, ne nagyítóval kelljen olvasni a könyvet, de ne is érjen csalódás a nagy betűméret és ezáltal csöppnyi terjedelme miatt, ráadásul az eddig meglévő négy könyvük alapján passzolnak egymáshoz méretben. Még nem jöttem rá, hogy a belső margón kívül és a borító anyagán kívül mitől függ, de örültem, hogy ez is egy olyan könyv, amit könnyű lapozni, és nem kell megtörnöm ahhoz, hogy lássam a mondatok elejét vagy éppen végét.

Maga a történet nagyon tetszett, olvastatta magát, én személy szerint örülnék, ha egyszer film is készülne belőle, mert a látványvilágot és a témát zabálná a nagyközönség, így a könyv is nagyobb figyelmet kapna. A mai modern világban úgy érzem, ez a könyv közel tud kerülni a fiatalabbakhoz (is), hiszen mi vagyunk azok, akik már el sem tudjuk képzelni az életünket a virtuális világ nélkül, akik tudják, vagy szeretnék tudni, milyen lehet egy szemüvegen keresztül elmerülni egy másik világban.

Érdekes, ugyanakkor félelmetes a könyv, ha belegondolunk, hogy nem áll messze a valóságtól, vagy a lehetséges jövőtől. Regan világában ugyanis az a hír járja, hogy az emberek függők lettek a „Káprázattól”, s a programnak talán káros hatása van a szervezetre. A kilátástalanság köpenye vetül az oxigénmaszk nélkül élhetetlen világra s az egyetlen kiutat csak ez a program jelenti, nem csoda hát, hogy az ember egyszerűen nem akar visszatérni a valóságba. De mi a helyzet, amikor már emberéletek kerülnek veszélybe?

Örültem, hogy elkalandozhatok a könyv segítségével különböző világokba, amelyek jellegzetes leírása valóban „elkápráztat”, valamint, hogy Regannel együtt nyomozhattam a programmal szemben felmerülő kételyeket illetően. Jól sikerült disztópikus sci-fi, melynek a külföldön már megjelent folytatása remélem, hamarosan itthon is elérhető lesz.

A történet maga logikusan felépített, fordulatokkal teli, és bár nem kerültem annyira közel a szereplőkhöz, a folytatásban minden bizonnyal erre is sor kerül majd. Kicsit olyan érzéssel töltött el az olvasása, mintha Vernének az Utazás a Föld középpontja felé című regényébe csöppentem volna, bár a kettőnek vajmi kevés köze van egymáshoz. Talán csak azért éreztem így, mert Verne volt az első, aki ilyen gondolatokkal kezdett el játszani, és a könyvbéli „Káprázat” világában is ismeretlen helyekre kalandozhatunk, és Regan is „utazásokat” tesz. Talán a könyv vége miatt éreztem így, vagy talán azért, mert Regan keres valamit vagy valakit ebben a Káprázatos világban.

Mindamellett, azoknak, akik kikapcsolódnának kicsit, elmenekülnének a valóságtól, vagy épp csak elszakadtak a számítógépüktől egy kis olvasás erejéig, ajánlom figyelmükbe ezt a könyvet.

Pontozás:
Egyedi besorolásom:  5. Nagyon jó!
Történet: 8/10
Karakterek: 7,5/10
Moly.hu-n elért százalék:72%
Borító: 9/10 – A bézs színnel ugyan nem értek egyet, de egyébként tetszik a középen, kör alakban felvázolt világ, s mint említettem, a kötés maga jól sikerült, a lapok vastagok, de könnyen lapozható és terjedelmes olvasmány.
 Kinek ajánlom: Fiataloknak, vagy akiket érdekel a science fiction, a disztópikus téma, a virtuális valóság. Vagy azoknak, akik kicsit elkalandoznának.
+ pont: A témáért, ami mindig is nagyon érdekelt.
 - pont: Nem is tudom… Erről akkor tudnék nyilatkozni, ha a második rész megjelenne magyarul és azt is olvasnám, de az elsővel szerintem semmi baj sincsen. Kíváncsi vagyok, a folytatás mennyivel ad hozzá a történethez, annak komplexitásához.

Kiadó:
MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT.
Oldalak száma: 352
Borító: FÜLES, KARTONÁLT
Súly: 400 gr
ISBN: 9789632615080
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2014
Sorozat: DREAM VÁLOGATÁS
Fordít: Béresi Csilla

0 Tovább

Kegyetlen Kortárs Kannibalizmus - avagy T. S. Thomas: Londinium hercege (részletes ismertető)

Vajon az ember képes hús nélkül élni? Vajon ha kipusztulna minden állat (minden hús) a Földön, képesek lennénk éhezve, csekély zöldségen és gyümölcsön vegetálni? Vagy ebben a komor, disztópikus világban felütné fejét a kannibalizmus?

Könyvajánló Disztópikus Felnőtt Young adult 5 Sorozat MagyarNagy Britannia kietlen romjain áll Londinium sötét metropolisza, amely az emberi civilizáció utolsó mentsvára. A növények szinte egytől egyig megsemmisültek, állatok sem maradtak a Földön, az éhhalál csupán két módon kerülhető el: farmerként zöldséget termeszteni a radioaktív talajon, vagy nemesként farmerek húsát enni Londinium fényűző éttermeiben. Az örök álmodozó parasztfiú, Demetrius Wannamaker útra kel, hogy szó szerint „eladja a húsát” a közösség polgármesterének, akinek lánya, Abigail éppen házasodni készül. Demetrius jó eséllyel pályázik rá, hogy őt magát szolgálják föl lakodalmi főfogásként, s ezzel megmentené családja tönkrement farmját – elsősorban haldokló édesanyját. Ám a nincstelen vegetáriánusfiú feltétlen önfeláldozása becsvággyá fajul, ahogy beleszeret Abigailbe, miközben a város sötét csatornarendszereiben lázadás készül a kannibál-társadalom szétzúzására…

Értékelés:

Az Eaten-trilógia első részével kapcsolatban meg kell mondanom, voltak előítéleteim, kiváltképp, amikor rájöttem, hogy az írója magyar (Tóbiás Sándor), ráadásul a kannibalizmus önmagában nem keltette fel az érdeklődésemet. Annál jobban örültem, mikor az első pár oldal elolvasása után rájöttem, hogy ez egy nagyon olvasmányos történet, egyáltalán nem szájbarágós és ami a legfontosabb: sok kortárs magyar könyvvel ellentétben a Londinium olvasása közben nem akadtam fent a mondatokon. A legnagyobb hiba az én szememben ugyanis az, amikor a mondatok mesterkéltek, gyerekesek, és olyankor komoly erőfeszítések révén sem tudom beleélni magam a történetbe. Ilyen például, amikor túl sok bemutatkozós párbeszéd van egy történetben, ami lealacsonyít egy könyvet középiskolás szintre. Itt viszont erről szó sem volt, ha nem olvastam volna a borítón, hogy írónk Gyulán született, akkor az írásmódjából biztosan nem jöttem volna rá, hogy nem egy amerikai bestseller szerző.

Ami azt illeti, egyből elmerültem a történetben, és az „5. Egész jó, tetszett” értékelést fogja tőlem megkapni. A témát nagyon jól feldolgozta, és már az elején megkedveltem a főszereplőinket. Két dolog zavart csupán: az első, hogy engem speciel kizökkentettek a ritmusból Abigail (nemesekhez méltó) régies, cikornyás levelei. Ha egy könyv végig ilyen stílusban íródik, nem okoz problémát, így viszont a modern beszéd és a Shakespeare korabeli váltakozása elvonta kicsit a figyelmem. Talán időközben az író is rájött erre, miután megcsappant a levelek száma. Egészen a közepéig nem tudtam letenni a könyvet, és tűkön ülve vártam, hogy mi fog történni, a konyhás részektől kezdve viszont kicsit vontatottnak éreztem, és örültem vonna több fordulatnak, több magyarázatnak a végén. Természetesen tudom, hogy lesz még második és harmadik része is, így remélem, a második legalább annyira fog tetszeni, mint az első, és a történet komplexebb lesz és átfogóbb. Nem igazán jöttem rá a végén, mi volt a törpe terve, de lehet, hogy csak én próbálom túlbonyolítani a zárást, mert fölöslegesnek éreztem bele azt a plusz puccsos részt, kicsit már úgy éreztem, a felétől kezdve az egész csak egy álom és meg sem történik. Mindazonáltal szívesen veszem majd a második részét is.

Ami a kannibalizmust és a korhatárosságot illeti, az író jómaga 16 év fölött ajánlja olvasását, és sok olyan hozzászólást olvastam, hogy volt, akiknek az étvágya is elment az olvasása közben, felfordult a gyomra stb., rám viszont meglepő módon egyik sem volt jellemző. Természetesen végig tudatában kell lenni annak, hogy ez csak egy fiktív történet, így én halál nyugodtam ettem a szendvicsemet az olvasása közben.

Sokszor kérdeztem magamtól, hogy vajon az írónak mégis hogy ötlött fejébe ez a regény, végül olvastam tőle egy interjút, amiben a következőt nyilatkozta:

 „Emlékszem, mennyire szerettem Gordon Ramsay idegbeteg főzőműsorait, ez a szerelem egészen odáig tartott, hogy magam is megtapasztalhattam a szó szerinti angol konyha “örömeit”. Kitchen porterként tevékenykedtem néhány londoni konyhán, ez konyhai kisegítőt jelent, ez a konyhai hierarchia legalja. A szakácsok és a pincérek a feletteseid, a séf pedig élet-halál ura. Kicsit olyan, mint egy átlagos társadalmi rendszer görbe tükre. Elképesztő élőben látni azt a poklot, ami egy nagyobb konyhában történik, valahogy tévén keresztül jobban esett. A jó öreg, mindenkit anyázó Gordon papa iránti kíváncsiságom hirtelen hanyatlani látszott (tévéshow formájában tényleg kellemes), de beleszerettem Londonba. Egyik este megnéztem az V. Henrik című színdarabot a Shakespeare’s Globe-ban, és teljesen odáig voltam meg vissza. Van egy elképesztően ironikus ellentét a konyhai robot és a színház világa között, íróként pedig mindig is az ironikus ellentéteket kerestem, amire egy izgalmas világot tudok felhúzni. És ha már iróniánál tartunk, egy konyhában sok ötlete születhet egy mosogatófiúnak. A disztópia adta magát, hiszen egy jövőben játszódó történet nem korlátozza az írót a saját világa felépítésében.”
/forrás: http://media-addict.hu/2015/10/07/exkluziv-interju-t-s-thomas-szal-a-londinium-hercege-szerzojevel//

Ezt olvasván már nem csodálkoztam, hogy a történet legnagyobb része talán a konyhán játszódik, mégis jobban örültem volna valami érdekesebb terepnek. A főszereplő, Demetrius jellemfejlődése azonban érdekes. Az elején félénk, gyáva fiúból nem sokkal később egy vagány és belevaló srác lesz, később viszont szerény véleményem szerint megőrül. Nem igazán volt számomra világos, hogy mit miért tesz, miért nem áll ki (régi) barátja mellett, miért nem értékeli az eseményeket fejben és választ úgy helyes utat. Nem igazán értettem, hogy mi vezéreli a halálba vezető úton (mert szerintem annyira nem volt önzetlen, hogy csak az édesanyja gyógyulása érdekelte volna). Egy olyan fiút ismertem meg, aki nem, hogy nem sokat tud az adott világról, de szereti a homokba dugni a fejét, és egyáltalán nem hallgatja meg mások érveit. Mintha nem is lenne kíváncsi rá, hogy mi folyik itt valójában, hogy helyes-e az, amit éppen tesz, meg sem fontolja, hogy lenne esetleg más lehetősége is, mi több, egyenesen szánalmasnak éreztem, amikor nem hallgat a barátjára, sőt… Mindezt én legalábbis úgy tudom csak értékelni, hogy megőrült, máskülönben logikátlannak érzem a cselekedeteit. Úgy éreztem, végig a rossz oldalon áll, így pedig elég nehéz volt azonosulni a gondolatmódjával.

Luca, ha már itt tartunk, sokkal jobban belopta magát a szívembe, talpraesettségével némileg Minhora emlékeztetett (Az útvesztőből), sajnáltam, hogy nem kap elég szerepet, úgyhogy őszintén remélem, a második részben többet olvashatok majd róla. Őt értékeltem leginkább a szereplők közül, igen, mondhatni, ő a kedvencem.

Arról, hogy kinek ajánlanám a történetet, szintén az írót idézném a fentebb említett interjúból:

„Mindenkinek, akit érdekel ez a történet, elsőre dermesztően hathat, de szeretném, ha az olvasók felfedeznék ennek a fura utazásnak az emberi oldalát is. Szeretünk mindenre címkét aggatni: ez rózsaszín, ez fekete, ez fehér, ez kedves, ez elmebeteg stb… Próbáljuk meg az egész palettát nézni! És akkor nem vonjuk meg magunktól a jutalomfalatokat. Béna szójáték, de nem bírtam kihagyni. :)”

Pontozás:
Egyedi besorolásom:  5. 5. Nagyon jó!
Történet: 8/10
Karakterek: 7,5/10
Moly.hu-n elért százalék: 85%
Borító: 9/10 – Nekem tetszett a shekespeare-i vonatkozás, és találó a hús elhelyezése is a borítón. Illik a történethez. A kötet a kiadó szokásos könyveitől eltér méretben, egyébiránt viszont megegyezik A vétkes című könyvvel. Természetesen a kötése és a margószélességre, a lapok minőségére az Athenaeum kiadó esetében sosem tudok rosszat mondani.
 Kinek ajánlom: Akik kíváncsian egy kortárs magyar könyvre, vagy azoknak, akiket érdekelnek a disztópikus regények.

+ pont: Az egyedi témáért, az írásmódért és stílusért.
 - pont: Demetrius megmagyarázhatatlan gondolkodásmódja (megőrülése?) miatt a végén, mert nem tudtam egyetérteni vele. És azért, mert a törpés részt vagy jobban megmagyaráztam volna, vagy kihagytam volna.

0 Tovább

Minden, amit az Eboláról tudni szeretnél avagy Richard Preston: Halálzóna (Ebola: a gyilkos vírus) - Részletes ismertető

Könyvajánló Dokumentumregény Felnőtt"Az Ebola lángja fellobogott, megvillantotta halálos színeit, elemésztett mindent, és visszahúzódott az őserdőbe. Egyszer még visszatér" - írta Richard Preston közel két évtizede. Jóslata válóra vált. 2014-ben azelőtt soha nem látott erővel csapott le Közép-Afrikára bolygónk egyik legveszedelmesebb fertőző betegsége. Majd - a híradások szerint első alkalommal - Európába és Észak-Amerikába is eljutott a vírus. Valójában az Ebola már évtizedekkel korábban felütötte a fejét Amerikában, és kis híján el is szabadult Washingtontól kőhajtásnyira. Csupán a szerencsén múlt, hogy nem száguldott végig a kontinensen, ahogy a középkorban a pestis Európában. Erről a döbbenetes epizódról, valamint az Ebola eredetéről, felbukkanásáról és terjedéséről szól az amerikai szerző lenyűgözően érzékletes tényirodalmi kötete, melyből már több mint ötmillió példány kelt el világszerte.

"Valójában még nem történt meg az Ebola döntő és visszafordíthatatlan betörése az emberi fajba. Fellobbanásairól tudunk Afrika egyes tájain: félő volt, hogy ezek a fellobbanások megfékezhetetlen futótűzzé alakulnak. Ha egy vírus a fertőzöttek kilencven százalékával végez, és nincs ellene sem hatásos oltóanyag, sem gyógyszer, a következmények nagyon is beláthatóak: beláthatóak és az egész világra kiterjedőek. Igazából nem tudjuk mit művelt az Ebola a múltban, és azt sem, milyen pusztítást visz végbe a jövőben. Az Ebola kiszámíthatatlan. Egy felszálló és a levegőben utazó Ebola-törzs nagyjából hat hét alatt bejárhatja a Földet, mint az influenza, miközben hatalmas embertömegeket öl meg..."

„ A Halálzóna első fejezeténél hátborzongatóbbat soha életemben nem olvastam… és utána a regény még hátborzongatóbbá válik. Ez benne a lenyűgöző: egyre félelmetesebb. Igen figyelemreméltó alkotás. Két vagy három nekifutásra elolvastam, és az az érzésem, hogy sokáig nem tudok majd szabadulni az emlékétől. ” /Stephen King/

„Az egyik legfélelmetesebb könyv, ami valaha is a kezembe akadt. Jobb, mint Stephen King vagy Michael Crichton – ez valóban megtörtént, a Washington-emlékmű tőszomszédságában. És előbb vagy utóbb megtörténik majd.”
/Atrhur C. Clarke/

„Richard Preston regénye ezt a hátborzongató, ám igen fontos témát a tudományos körökből az átlagolvasó elé viszi. A Halálzóna elsőrangú thriller.” /Robert Redford/

"Az amerikai szerző máig mérföldkőnek számító bestsellere az Ebola-vírus felbukkanásának és terjedésének lenyűgöző története. A kötet mindemellett részletesen beszámol arról a döbbenetes epizódról, melynek során az Afrika szívéből származó halálos kór váratlanul megjelent és kis híján elszabadult Washington tőszomszédságában.                                                                                                                   Gyógymód az Ebolára nem létezik. A fertőzöttek halálozási aránya közel 90 százalék. A sokáig titokban tartott amerikai incidens alkalmával a hadsereg katonákból és tudósokból álló különleges "kommandót" vetett be, hogy megfékezze a világ egyik legveszélyesebb vírusát.  A Halálzóna nem csupán bolygónk leghalálosabb kórokozóinak és az emberi fajnak a találkozásairól szóló hajmeresztő és felkavaró krónika, hanem egyszersmind mellbevágó jóslat arra vonatkozóan, ami napjainkban az Ebola kapcsán bebizonyosodni látszik: a közlekedési hálózat fejlődésével előbb vagy utóbb óhatatlanul végigsöpör világunkon egy gyilkos vírus. A kötet igazolja a régi közhelyet: a valóság rémisztőbb, mint a fikció."

„Preston olyan tényfeltáró tudósításra vállalkozott könyvében, melynek során a civilizált világra halálos veszedelmet jelentő vírusok, elsősorban a 4-es biztonsági osztályba sorolt (tehát a legveszedelmesebb) filovírusok elleni eddigi küzdelem eseményeit rekonstruálja. A történetet nevezhetjük akár - a ma már sajnos előttünk sem ismeretlen - Ebola-vírus regényének. A hitelesség érdekében a szerző helyszíneket keresett fel, szemtanúkat, polgári és katonai szakértőket szólaltatott meg.

Az első rész egy kevéssé ismert, de annál veszélyesebb vírus, a Marburg vérfagyasztó esetleírásával foglalkozik, amely 1980-ban a nyugat-kenyai Nzoia Cukorgyárban dolgozó francia férfit pusztított el. A Marburgot az Ebola-vírus kistestvérének nevezik, nagytestvére, annak is a legveszedelmesebb formája, az Ebola Zaire 1976-ban ötvenöt falut pusztított el egyszerre. Egy újabb Marburg-vírus okozta megbetegedés - az áldozat egy tízéves dán fiú volt - a kenyai Mount Elgon barlangjaira terelte a kutatók figyelmét. A virginiai Reston városka majomházában felbukkanó rejtélyes, majmok közötti pusztító betegség - amelynek okozójaként végül is szintén az Ebolát mutatták ki - elleni küzdelem során az olvasó képet kap arról a veszélyről is, ami az emberiséget fenyegetné, ha egy halálos vírus elszabadulna. (A filovírusok ugyanis még a rettegett HIV vírusnál is gyorsabban terjednek, és pusztítóbb hatásúak.) Érdemes elgondolkozni az író kissé talán hatásvadász megállapításán, mely szerint "az AIDS, az Ebola és a többi őserdei kórokozó fellépése a tópusi bioszféra pusztulásának egyenes következménye", s "bizonyos értelemben a Föld immunrendszere védelmi harcot indított az emberiség ellen".” - írta Legeza Ilona, aki Magyar Elektronikus Könyvtár szolgáltatásában működő Könyvismertetők adatbázisát szerkesztette (2011-ben elhunyt).

Értékelés:

Richard Preston, ahogy könyvében is megemlíti, tényirodalmi kötetét a NewYorkerbe írott cikke alapján írta, amely Halálzóna címmel jelent meg, először 1995-ben. 2014-ben, mivel az Ebola újra elkezdte szedni az áldozatokat, a Cartaphilus Könyvkiadó ismét megjelentette a könyvet új borítóval, friss külsővel. Így került a polcomra ez a kötet.

Nem mondhatnám, hogy sok tényirodalmi kötetet olvastam életemben, vagy dokumentumregényt; még a történelmi vonatkozású könyvek is - amelyeket nagyon szeretek -, inkább regényes feldolgozások, semmint ennyire realista tényfeltáró értekezések. A könyv olvasása folytán kicsit olyan érzésem volt, mintha egy ismeretterjesztő csatornát néznék a tévében, és a szöveg is valamely, (hangról) ismert narrátor hangján szólt a fülemben, mintha csak a National Geographic Channelt vagy a Discoveryt hallgatnám. Nem igazán tudtam, mire számítsak az olvasásakor, elképzelésem sem volt, hogy fog-e egyáltalán tetszeni, úgyhogy hetekig halogattam a dolgot, már csak azért is, mert általában nem szeretem a valós halált feldolgozó semmilyen műveket (sem film, sem dokumentumfilm, sem könyv). Azért írom, hogy „valós halál”, mert míg az emberek általában rezzenéstelen arccal olvasnak véres fikciókat, krimiket, thrillereket, addig egy olyan könyv, amely a tényekre szorítkozik, és valóban megtörtént, hátborzongatóan félelmetes, és már nem lehet elbújni az olvasása közben a jól ismert „á, ez csak mese” szöveg mögé.

Kiemelten fontos megérteni, hogy ez a könyv nem csak valós történeten alapszik, hanem konkrétan a megtörtént eseményeket írja le és összegzi, amely események 1967 és 1993 között történtek. Preston a következőt írja az olvasóhoz a kötet elején:

„Ez a könyv nem a képzelet szüleménye. Története igaz, alakjai valóságosak; a neveket azonban megváltoztattam olykor, mint Charles Monet és Peter Cardinal esetében is. Valahányszor ilyen változtatásra sor kerül, jelzem a szövegben.
A párbeszédeket a szereplők emlékei alapján rekonstruáltam. A történet folyamán itt-ott emberek gondolatmenetét idézem: ilyenkor elbeszélésem forrásai azok a beszélgetések, amelyeknek alanyai – néha ismétlődően – beszámoltak egykori gondolataikról. Minden ilyen alkalommal közösen ellenőriztük a tényeket. A kérdésre: „Mire gondolt akkor?”, időnként a regényírókat megszégyenítően gazdag és az emberi állapotokat mélységében feltáró válaszokat kaptam. Megpróbáltam tehát az emberek arcán át a gondolataikba látni, szavaikon keresztül belehallgatni az életükbe, és amit ott találtam, túlnő a képzelet határain.”

Végeredményként egy olyan furcsa elegyet kapunk valahol a tények és a regények elmosódásaképp, amire én legalábbis még nem láttam példát. Megtudjuk, milyen típusai vannak az Ebolának, melyik mikor és hol bukkant fel, "testvérei" miben térnek el a többitől, hogyan vették elejét a tömegfertőzésnek. Megismerjük az Ebola tüneteit, ezt már-már olyan hányingerkeltően részletes módon, hogy sosem felejtjük el, és egészen biztos egyik olvasó sem fog ellátogatni Afrika azon részébe, ahol vélhetőleg legelőször az Ebola és az AIDS vírus felütötte fejét. Az első néhány rész, a Marburg vírus tüneteinek leírása annyira véres és félelmetes, hogy komolyan aggódni kezdtem, fogom-e én ezt még bírni, de aztán szerencsére néhány emberen kívül Preston nem ecseteli a tüneteket. Először nehezen állt össze a komplett kép, és idegesített az olykor időbeni ugrálás a történetben, mígnem megértettem, hogy három-négy külön részre tagolódik az egész; a Marburg, az Ebola Sudan, Ebola Zaire (ami a legveszélyesebb mind közül) és végül az Ebola Reston felbukkanásáról és terjedéséről olvashatunk, hellyel-közel kronológiai sorrendben. A történet olyan szinten összekapcsolódik, hogy mindvégig az Eboláról és „testvéreiről” olvashatunk, és bizonyos emberek többször is megjelennek a történet folyamán; akik az Ebola egyik típusával már találkoztak, később az Ebola Reston Washington melletti felbukkanásával ismét bekapcsolódnak az események láncolatába.

A történet eleinte számomra pusztán ismeretterjesztő volt, nem különösebben kötődtem hozzá, és az Ebola Reston felbukkanásáig különösképpen nem kötött le, de a könyv felénél, a Restonban és a Washington mellett történtekkor már mellkasomban erősen dobogó szívvel lapoztam a könyvet, jó magam is reménykedtem a legjobbakban, és a következő gondolatok jártak a fejemben:

  •  „Csak senki ne érintkezzen vele!”
  • ​„Csak össze ne törd azt az üveget, könyörgöm!”
  •  „Mégis miért nem csomagolták be rendesen azt az izét?”
  • „Jézusom, remélem nem kapta el a fertőzést”,
  • „Én BIZTOS nem mernék az épület közelébe se menni.”
  • „UGYE nincs lyuk azon a nyamvadt kesztyűn???”

Felháborodásom komoly méreteket öltött, amikor a CDC hozzáállásáról és felelőtlenségéről olvastam, el sem hittem, hogy ez most tényleg így volt – pedig így volt -, végül arra a megállapításra jutottam, hogy aki legalább a restoni részig eljut, annak egészen biztosan tetszeni fog ez a könyv, nem hiába kapott ilyen jó értékelést. Mint mindig, most is abba a „hibába” estem, hogy éjszaka nem bírtam lerakni a könyvet, és kíváncsian vártam, mi történik az Ebola Restonnal, terjed-e cseppfertőzéssel, elkapják-e majd az emberek, de a történetről nem szeretnék spoilerezni, így azt szeretném csak ajánlani, hogy olvassátok el, ha többet szeretnétek megtudni a történtekről, vagy, ha egy zsigeretekig hatolóan félelmetes (és igaz) sztorit olvasnátok. Abban egészen biztos vagyok, hogy jobb, mint bármely más, vírusos fikció, kissé groteszk, de a természet mégiscsak a legnagyobb művész a földön.

Vajon honnan ered az Ebola? Mi volt a közös a vírus különböző válfajait („testvéreit”) állítólag először megkapó 3 ember között? Annyit sikerült megállapítani, hogy a Marburg talán a Kitum-barlang mélyéről ered, de hogy melyik élőlényben vagy pontosan min telepszik és alszik „téli álmot” mielőtt élő és pusztítható sejthez érve megkezdi a tömeggyilkolást, azt még a mai napig nem tudjuk. A könyv olvasása folyamán többször is elbarangolunk a virginiai Restonon kívül az afrikai Kitum-barlangba és a Kinshasa főútra.

„A Kinshasa főút középen metszi ketté Afrikát: első kitörése után innen indult világ körüli kísértetjárására az esőerdőből kilépő AIDS-vírus. Az út valaha nem volt több egy Afrika szívén keresztülvágó döngölt földcsapásnál – ekkoriban szinte lehetetlen volt a teljes vonalán végigutazni. Egyes hosszabb szakaszainak aszfaltozását az ezerkilencszázhetvenes években kezdték meg, és csakhamar feltűntek rajta a vándor teherautók. Nem sokkal később megjelent az AIDS is az út menti városokban; hogy pontosan honnan érkezett, az talán örök rejtély marad.
A Kinshasa főút leaszfaltozása hatással volt minden földi ember életére – a huszadik század legfontosabb eseményei közé tartozik. Mára tízmilliónál is több emberéletet követelt.”

Összességében érdekfeszítő és tanulságos olvasmány volt, mindazonáltal nem lenne hátrány, ha a későbbiekben Reston a könyvet kibővítené a 2014-es események feltárásával is. Ami különösen tetszett benne, ahogy a párbeszédeket és az emberek gondolatát (amiket ők maguk elevenítettek fel Restonnak) kendőzetlenül írja le, így nem csak a vírus világába, de közvetetten az emberi elme mélyébe is bepillantást nyerhetünk.

Vajon, ha véletlenül belélegeznénk az Ebolát, miközben nem tudjuk, terjed-e cseppfertőzéssel ez a típusa, szólnánk a feletteseinknek? Úgy őszintén…

Könyvajánló Dokumentumregény Felnőtt
Ebolavírus partikulum elektronmikroszkópos felvétele. 

Pontozás:
Egyedi besorolásom:  4. Egész jó, tetszett!
Történet: 8/10
Karakterek: 8/10
Moly.hu-n elért százalék: 87%
Borító: 6/10 – 2014-es kiadás van meg. Őszinte leszek, nekem annyira nem tetszett, túlzsúfoltnak találtam és a ’90-es évek könyveire emlékeztet, modernebbet is lehetett volna alkotni, letisztultabbat. A kötés és a margószélesség, lapok minősége egyébként rendben van.
Kinek ajánlom: Azoknak, akik szeretik a tudományos cikkeket, értekezéseket, tényirodalmi köteteket, érdeklődnek a biológia vagy a vírusok iránt.

+ pont: Mert összefoglalja az egyik leghalálosabb vírus felbukkanását, terjedését, tüneteit, alakulását, mutálódását, fajtáit és történetét (mivel 2014 előtt íródott, az akkori események nincsenek feldolgozva a könyvben).
- pont: Az elején kicsit vontatottan indult a történet, és én nem feltétlenül rajongok a tényirodalmi könyvekért, de ahhoz képest a közepétől nagyon érdekes lett, és szinte már regényszerű.

Részletesen az Eboláról:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Ebola_(betegs%C3%A9g)

0 Tovább
MOST OLVASOM
VÁRHATÓ RÉSZLETES KÖNYVISMERTETŐK

Nem feltétlenül ebben a sorrendben:

Blake Crouch - Sötét anyag
Bíró Szabolcs - Liliom és vér Bíró Szabolcs - Lángmarta dél Bíró Szabolcs - Az utolsó tartományúrig Mai Jia - Kódfejtő
Rain Arlender - Y ​I-II.
Dennis Lehane - Az ​éjszaka törvénye

KÖNYVEK KATEGÓRIÁK SZERINT
KIKET SZOKTAM OLVASNI
KEDVENCEIM
A folyamatosan frissülő olvasmánylistámat a következő link alatt tekinthetitek meg: OLVASMÁNYLISTA
NAPI IDÉZET

NYOMJ EGY LÁJKOT, HA TETSZIK AZ OLDAL
"Egy könyv, amit már kiolvastál, sosem lesz ugyanaz a könyv, mint amit kézbe vettél."

/David Mitchell/

Én nem veszek könyveket. Én örökbe fogadom őket. :)
A jó könyvvel az a probléma, hogy a végére akarsz érni, de soha nem akarod befejezni.