Facebook Twitter Addthis

(Udvari és vitézi) élet az 1200-as években – avagy ismét a történelmi kötetek nyomában

Könyvajánló 7 Sorozat Történelmi Kaland Magyar Háborús

Mindannyian tudhatjátok már, mennyire rajongója vagyok a történelmi köteteknek, úgyhogy biztos, hogy lelkendezve fogadok minden ilyen alkotást, azonban közel sem szoktam elfogódott lenni. Arról is többször tettem már említést, hogy az új, magyar kortárs írók mennyire feltörekvőben vannak, és rengeteg könyvet ajánlok is nektek tőlük napról-napra. Így van ez a Sasok a viharban könyvvel is Viola Judittól, ami egy családtörténet nyitó kötete.

0 Tovább

Amikor a laptopod átjárót nyit a manókhoz???

7 fantasy Könyvajánló Sorozat Magyar Humor Ifjúsági Kaland

Gondolom, sokan emlékeztek még arra, amikor nem is olyan régen elszabadult Egon, a sárkány az Oktogonon. Persze, ez nem annyira a valóság, mint inkább egy rekeszizomgyakorlat, Virág Emília humorral és határtalan fantáziával teletűzdelt könyvének, a Sárkánycsalogatónak ugyanis megjelent második része, a Boszorkányszelídítő. Én már hónapok óta vártam, és alig bírtam kivárni, hogy sorra kerüljön, és rögtön az első tíz oldalon úgy vigyorogtam, mint egy tejbetök. Hiszen milyen már, amikor egy laptop csak úgy átjárót nyit a padlónkon ki tudja, hová, és amikor éjszaka galád manók lepik el a szobádat?

0 Tovább

Minden férfit meg akarunk menteni?

Könyvajánló Felnőtt Sorozat Romantikus 4

Eddig is elterjedtek voltak az olyan történetek, amelyekben az egyik fél megmenti a másikat szerelmével, megváltoztatja(?), jobbá teszi az életét, stb., a kortárs irodalomban pedig rendre kerülnek a bestsellerek közé az olyan kötetek, amelyekben a tévútra tévedt rosszfiút megmenti szerelmével az ártatlan nő. Miért szeretik az emberek annyira ezeket a történeteket? Honnan indult ki? Van valóságalapja? Sophie Jackson könyvei akadtak a kezembe; az Egy font hús és második része, az Egy csepp remény 4,5 millió olvasóval büszkélkedhet.

0 Tovább

Half the World - A harcos

Könyvajánló 6 Sorozat Fantasy Kaland Young adult

"A gyilkosság… nos, a gyilkost csak az különbözteti meg a hőstől, hogy ki a halott."

Nem régiben írtam nektek Abercrombie - Half a King című regényéről, ami a kedvenceim között landolt. Abban adott volt Yarvi, a "félkezű", eleinte félénk fiú, később ravasz és fondorlatos férfi, most pedig, a sorozat második részében Hild Bathu (Tüske), az eleinte elkeseredett, később tökéletes gyilkossá váló lány kalandjait követhetjük végig.

0 Tovább

Félre az idealizált hősökkel? – avagy itt egy testi fogyatékkal élő főszereplő

Könyvajánló Young Adult Fantasy Sorozat Kaland 7

Idealizált hősök? Abercrombie Half a King - az uralkodó című könyvének testi fogyatékkal élő hőse, Yarvi úgy született, hogy jobb kezén öt ujj helyett csak hüvelykujja van. Általában a könyvek 99%-ában természetellenesen idealizált hősöket kapunk, akik után aztán egész életünkben sóvároghatunk - hasztalan. Ezek után már egészen szokatlan volt, hogy egy testi fogyatékkal élő, közel sem bátor, sőt, már-már a gyávaság határait súroló főszereplőről olvashattam (amíg a történések meg nem keményítik), ráadásul az író egy pillanatra sem hagyta elfeledtetni velem, hogy Yarvit lenézik, megvetik, ő megveti és utálja saját magát, fél az emberi kapcsolatoktól, nem boldogul a nyomorék kezével stb. Erről fogok részletesebben írni.

0 Tovább

Út a meggazdagodáshoz - avagy hogyan ússzunk meg egy (tucat?) gyilkosságot 

Könyvajánló 4 Sorozat Krimi Felnőtt Thriller Művészet

Nem tudom, hányan emlékeztek rá vagy hányan láttátok az Összeomlás című régi filmet Michael Douglas főszereplésével, de amikor először láttam, emlékszem, mennyire tetszett az, hogy milyen valósághűen bemutatja egy ember idegösszeomlását a többi ember nemtörődömsége vagy épp gonoszsága miatt. Szóval amikor hasonló helyzetben érzem kicsit magam, és úgy gondolom, az egész világ ellenem fordult, gyakran eszembe jut ez a film. Valahogy így kezdődik L. S. Hilton - Maestra című erotikus thrillere is, amit mára hoztam nektek.

0 Tovább

A Hódítók asszonyai

Könyvajánló Romantikus Történelmi Sorozat 5 Felnőt

1055-1066. Három királyné. Egy korona.

A Hódítók asszonyai trilógia első kötete, A walesi királyné már csak azért is felkeltette az érdeklődésemet, mert imádom az olyan történeteket, ahol erős, bátor és tisztelettel övezett nőkről, asszonyokról olvashatok. Az írónő a kötet végén így nyilatkozott a történet megírásáról:

Könyvajánló Romantikus Történelmi Sorozat 5 Felnőt"A történelemben mindig is nagyon érdekelt, mi történt a nevezetes események között - hogy mit is csináltak az emberek, beleértve a királyokat és a királynékat is, amikor épp nem történt semmi különleges. A felettébb gazdag és izgalmas angolszász korszakot kutatva gyakran előfordult, hogy több hézagot találtam, mint nevezetes dátumot. Ez a bennem szunnyadó, elkötelezett történésznek ugyan csalódást okoz, a regényíró énem azonban örül, mert a saját elképzeléseim szerint tölthetem ki a foghíjakat.

Az Angolszász krónika, a korszakra vonatkozó legfontosabb elsődleges forrás, jobbára egy évet egyetlen bekezdésben foglal össze. A szerzetesen által gondosan, bár helyenként találomra kiválasztott események között azonban több száz férfi, nő és gyerek kelt fel minden egyes nap, fázott, vagy éppen izzadt a melegben, evett-ivott, intézte ügyes-bajos dolgait, veszekedett, lett szerelmes, és viselkedett ugyanolyan bátortalanul, félénken, izgatottan és idegesen, mint mi szoktunk. Az emberiség történetében ezer év elenyésző idő, és bár a különböző szokások, valamint az emberek mindennapi tapasztalatai minden bizonnyal egészen mások voltak 1055-ben, mégis úgy gondolom, hogy az alapvető érzelmek nem sokat változtak. Regényeimben épp ezt, a múltbeli emberekhez fűződő kapcsolatunkat és a hétköznapi létezésüket kívánom megragadni.

Mindenben igyekeztem a közismert tényekhez ragaszkodni, mégsem akartam történelmet írni, inkább annak egyfajta értelmezését kívántam nyújtani. Végképp nem állítom, hogy Edyth élete így alakult, alapos és körültekintő kutatásaimra hagyatkozva mégis úgy gondolom, akár így is történhetett volna."

0 Tovább

Alkotási feladatok - Nyírd ki ezt a naplót - ahogyan Én csinálom :)

Nem egyszerű feladat a mai rohanó világban kicsit elengedni magunkat, szánni pár órát az otthoni kikapcsolódásra, ráadásul olyanra, ami mentes a digitális világtól. Szerintem a legtöbb ember már el sem tudja képzelni, milyen, amikor nem a gép, a mobil, vagy a TV előtt görnyed, hanem kezébe fog egy könyvet, vagy mondjuk, rajzol! Valamiért a gyerekkor elteltével (a hozzám hasonló grafikusokon kívül) már nem is veszi az ember a kézbe a ceruzát, teljesen elfelejti, milyen az alkotás öröme, hogy készítesz valami teljesen egyedit, és azt megmutathatod másoknak.

0 Tovább

Hiekkapelto finn krimije - Fekete Anna

Könyvajánló 4 Sorozat Krimi Felnőtt

A Skandináv krimikről már írtam nektek bővebben Samuel Bjørk norvég író könyveivel kapcsolatban, ezúttal pedig a finn Kati Hiekkapelto Fekete Anna sorozatával jelentkezem.

0 Tovább

A bagoly röpte - Folytatódik a norvég krimi

7 Krimi Könyvajánló Felnőtt Sorozat

Pár napja írtam az értékelésemet a Magányos utazó című krimiről, és igazán megelégedésemre szolgál, hogy ennyien olvastátok a posztot, sőt, volt, aki Facebookon vissza is jelzett, hogy már ki is kölcsönözte a könyvet, és eddig nagyon tetszik neki, ő is egy éjszaka alatt jutott el a feléig. :)

Jöttem tehát a sorozat második részével, A bagoly röptével, és a befejezéséből úgy gondolom, ennek lesz még folytatása, legalábbis nagyon remélem. Szerencsére ez sem maradt el az elődjétől az izgalmakat tekintve.

0 Tovább

Magányos utazó - A legjobb (norvég) krimi

Könyvajánló Krimi 7 Felnőtt Thriller Sorozat

Ó, ha olvastam még ilyen fantasztikus krimit!!! Azt hiszem, azzal fejezem ki legjobban a csodálatomat, ha elárulom, hogy ezt a röpke 488 oldalas könyvet mindössze két éjszaka alatt kivégeztem, annyira imádtam, és minden egyes lapját végigizgultam, egyszerűen egy pillanatra sem hagyott pihenni. Imádtam!

0 Tovább

Történelmi szerelmesek "Nászéjszakája"

A történelmi, avagy régebbi korokban játszódó regények már Dallos Sándor - A nap szerelmese és az Aranyecset című Munkácsy történetek óta a kedvenceim. Nem csoda hát, hogy egyből szívembe lopta magát nem csak A három grácia Brigitte Riebe-től, hanem Mary Jo Putney Fekete özvegye, és most Donna McMeans Nászéjszaka című regénye is. Talán még nagymamám szerettette meg velem a kosztümös filmeket, és ezután alig pár év késéssel az ilyen témájú könyvek is felsorakoztak az érdeklődési köreim listájának közepére.

0 Tovább

Régi mesék újragondolva... avagy Sárkányok, farkasok és almák

A fantasztikus témájú könyvek pár éve újra erőre kaptak hazánkban is, és olyan magyar írók mutathatták meg tehetségüket az Athenaeum kiadónál, mint Virág Emília (Sárkánycsalogató), T. S. Thomas (Londinium hercege) és Norbert Winney (Sárkányok, farkasok és almák). Nem titok, hogy Virág Emília könyve nagyon hamar a szívembe lopta magát, és talán ő volt az, aki elindított az úton, hogy ne féljek a friss, magyar könyvek olvasásától; így került a kezembe Norbert könyve is. Bár a többkötetesnek készülő könyv úgy tudom, a Könyvmolyképző Aranymosás pályázatán nem kapott zöld lámpát dramaturgiai, logikai és stílusváltási okokból, azonban az Athenaeum egyik 2015-ös pályázatának zsűrije megjelenésre érdemesre tartotta a művet.

0 Tovább

Létezik-e több dimenzió... avagy Neil Gaiman & Michael Reavens - Köztesvilág (részletes ismertető)

A több dimenziós világ elmélete bizonyára rengeteg ember fejében megfordult már. Mindannyian gondolkodtunk már el azon, egy párhuzamos dimenzióban másik énünk miként éli mindennapjait. Dirk Kurbjuweit szavaival élve:

"Mindig legalább két életet élünk, különösen a nagy döntések után: azt az életet, amit választottunk, és azt az életet, amit nem választottunk."

A híres tévésorozat, a Sliders 1995-től 1999-ig futott az Egyesült Államokban, ez a film gyermekkorom első olyan története, amely a dimenziók közti átjárással, "csúszással" foglalkozik. Nem véletlen, hogy Neil Gaiman és Michael Reavens (aki többek között a Sliders készítésénél is közreműködött) tollából 2007-ben megjelent az Interworld című könyvsorozat első része (New York Times Bestseller), amely idén végre már a magyar polcokon is kapható Köztesvilág címmel. Külföldön a trilógia további két része is megjelent már, így Neil Gaiman vagy a Csillagpor című könyv szerelmesei örülhetnek, hogy ismét egy új világ történetét tudhatják magukénak. Bár a Köztesvilág eredetileg szintén tévésorozatnak készült még 1995-ben, Gaimannek és Reaesnek végül nem sikerült felkeltenie a tévések figyelmét a kisze-kusza világ történetével, s ez akkor sem lett jobb, mikor papírra vetették a történetet, végül azonban mások ösztönzésére mégis regényformát ölthetett.

Könyvajánló 4 Fantasy SorozatNeil Gaiman több regényt írt már gyerekeknek és felnőtteknek is. Ezekért számos díjat nyert, köztük a legrangosabbnak számító Hugót és Nebulát, illetve A temető könyve mindmáig az egyetlen az irodalomban, ami a Newbery- és a Carneige-medált is megkapta. Emellett a legismertebb művei közé tartozik még a Coraline, a Sosehol, az Amerikai istenek és az Óceán az út végén.

Michael Reavens számos fantasy regény szerzője, illetve ismert személyiség a filmvilágban. Emmy-díjat kapott a Batman: A rajzfilmsorozat megírásáért, de részt vett többek között a Star Trek: Az új nemzedék, az Alkonyzóna és a Sliders készítésében is, illetve sokáig dolgozott Steven Spielberg cégénél, a DreamWorksnél.

0 Tovább

Aria Brighton – Vérvörös rabság (részletes ismertető)

Könyvajánló 4 Fantasy Ifjúsági Young Adult Sorozat Magyar

Új esély mindenkinek jár. Vagy mégsem?

Star Meadow egy kellemes, átlagos, nyugodt amerikai város. Legalábbis annak akar látszani.

Victoria, a vámpír lány, egy távoli országból, reményvesztetten érkezik ide, mindent maga mögött hagyva. Akarata ellenére kénytelen elfogadni új életét, hiszen máshol nincs biztonságban.

Itt találkozik a vámpírok vezetőjével, Logannel. A vad, állatias, és veszélyesen vonzó férfi az első pillanattól kezdve hűvösen viselkedik vele. Az idő múlásával azonban mégis egyre közelebb és közelebb kerülnek egymáshoz.

De titkokat rejtő múltjuk elől ők sem menekülhetnek - még akkor sem, ha új barátokra, új otthonra lelnek.

Vajon Victoria végre megtalálja a nyugalmat, vagy a múlt sötét árnyai rátalálnak és magukkal rántják?

ARIA BRIGHTON sikergyanús első könyve egyszerre izgalmas, kalandos és romantikus. A regény olyan világba repít, ahol bármi megtörténhet: szerelem, új barátságok, csalódás és árulás.

0 Tovább
MOST OLVASOM
VÁRHATÓ KÖNYVAJÁNLÓK

Nem feltétlenül ebben a sorrendben:

Lucinda Riley - Árnyéknővér (A hét nővér 3.)
Dennis Lehane - Egymásba ​veszve
Edan Lepucki - A ​17-es számú nő
David Baldacci - Emlékek börtönében
Veronica Henry - Könyvesbolti szerelmek
Peter Swanson - Védtelenül
Robert Bryndza - Lány ​a jég alatt (Erika Foster nyomoz 1.)
Stephanie Garber - Caraval (Caraval 1.)
Donáth Mirjam - Mások ​álma (Magyarok külföldön 3.)
Kelen Károly - Egy ​birodalom ébredése
Edith Eva Eger - A ​döntés
Gaál Viktor - Battleground ​Zero
Katharine McGee - Az ​ezredik emelet (Az ezredik emelet 1.)
Kelen Károly - Egy ​birodalom ébredése
  Bíró Szabolcs - Szent ​György testvérei (Anjouk 4.)
Joe Abercrombie - Half a War – A hercegnő (Szilánkos-tenger 3.
R. Kelényi Angelika - Bűnös ​örömök városa (Az ártatlan 2.)
R. Kelényi Angelika - A ​francia nő (Az ártatlan 3.)


KÖNYVEK KATEGÓRIÁK SZERINT
KIKET SZOKTAM OLVASNI
KEDVENCEIM
A folyamatosan frissülő olvasmánylistámat a következő link alatt tekinthetitek meg: OLVASMÁNYLISTA
NAPI IDÉZET

NYOMJ EGY LÁJKOT, HA TETSZIK AZ OLDAL
"Egy könyv, amit már kiolvastál, sosem lesz ugyanaz a könyv, mint amit kézbe vettél."

/David Mitchell/

Én nem veszek könyveket. Én örökbe fogadom őket. :)
A jó könyvvel az a probléma, hogy a végére akarsz érni, de soha nem akarod befejezni.