Facebook Twitter Addthis

Takarónk alatt

Takarónk alatt

Zúg, búg, zsong az élet lankadatlan 
Dobban, izzik, érint, halhatatlan 
Szíved csücskében kuckózik szívem, 
Remeg, simogat, nyugszik, liheg. 
Ó, józan eszemet hogy elveszítem, 
Lelked, ha lelkem ágyában rezzen, piheg.

Oly ártatlan, természetes, áldott, 
Mint fuldoklónak az életadó levegő. 
Minden páncélzat valómról lehámlott, 
Meztelen heverő, nevető… lebegő. 
S áldott tenyeredben óvva tartod 
Minden apró létem, s dobbanásomat. 
Magamban hét lakat alá zártam arcod, 
S drága selyem-porcelán valóságodat.

Te vagy a ragyogás a vaksötétben, 
Az értelem a létben, a működésben. 
A gyógyír, a takaró, a szívverésem. 
A menedék, vagy egy Isteni jelenésem. 
Lényegem minden apró rebbenése, vágya 
Apró csókok csendes kuckója, hű hazája.

Hát beléd költözöm, a bőröd alá bújok, 
S egyszerre jár az ész, a szív, a lélek, 
Minden porcikádra egy kis figyelmet fújok, 
Hálát, megértést, szépet, s tebenned élek. 
Mintha percről percre jobban szeretnélek.

Szinte már fáj is, ahogy irántad érzek, 
Kicsi tubicám, szívemnek te kicsi fészek, 
Angyalom, kedvesem, társam, darabkám, részem, 
Napvilágom, holdvilágom, Te kicsi Istenségem. 
Ha van is célom ezen a bűnös világon: 
Hogy becézzelek, öleljelek, vágyjalak, 
A szörnyeiddel harcoljak hát az ágy alatt, 
Óvjalak, féltselek, virágom… Világom.

Ó, éjt nappallá téve csak becéznélek, 
Hallgatnálak, fognám a kezed, epedve néznélek, 
Ha tehetném, örökre a tüdőmbe lélegeznélek. 
Harapnálak, megennélek, beléd olvadnék. 
Ilyen mély érzelem, mégis hol van még?

Néha félek, csak álom vagy, s álom az egész, 
Vagy az érzéseim tüzétől majd megégsz. 
Hordoználak pici szívem zsebében féltve, 
Sose legyél bántva, sose legyél sértve. 
Dédelgetnélek, mint anyját a gyermek, 
Kiáltanám, visszhangozzák a termek…

De csak Neked mondom, csak egy suttogás, 
Édes kis szavak, megnyugvás, kuncogás 
Tavaszi holdvilágnál a takarónk alatt. 
Libabőr, illat, öröm, sóhaj, leomlott falak. 
Két félénk kis tubica, két összeforrt ajak.

0 Tovább

Hogy lehet? 

Hogy lehet? 
(2018.02.28)

könnyű, ha a szív még nem roppan össze 
de élsz-e, vágysz-e, félsz-e, törsz-e 
össze darabokra, padlóra hullva 
mennybe szállva, várva, kőszoborként 
mennyországba, tűzbe fúlva, 
adva-kapva, szívdonorként 
megríkatva. Vigasztalva. 
Lelkestől is élve-halva. 
Tengni a létet, fájva, szánva, 
néma kőkoporsóba zárva 
mégis hogy lehet? 
Mégis hogy lehet?

0 Tovább

Csupa szív

Csupa szív

(2018.02.26.)

Széttépődöm belül, apró cafatokra
marcangol a szörnyeteg,
a megkövült tehetetlenség
burjánzik, őröl, förgeteg
terül, derű borul, törékeny darabokra
lassan hullik mindenségem lábad elé.
Ha cselekszem, ha nem, lehetetlenség
kikerülni ártatlan bűvkörödből.
Ha tudnád, hogy fog még szívem sajdulni belé,
talán könyörülnél rajtam, s hűn törődő
lelked lassan énkörém szárnyat bontana.
Talán csak áltatom magam és félek,
ha hagynám, irántad minden érzésem
lassú méregként porhüvellyé rontana.
Figyelmed nélkül tán most annyit sem érek,
mint néma lehelet a fagyos téli éjben,
s ha lenne is még feléd ezernyi kérdésem,
csak csupa szívbe fagyva állok, várok,
Isten szemébe nézek a fájón kéklő égben,
Magamon búsulok, zárkózom, fájok, szánok.
Kicsi repedés indul, terjed bennem szerteszét,
csendben tűröm kicsi szívem halálának halk neszét.

0 Tovább

Lépésről lépésre

Lépésről lépésre.

(2018. 02. 22.)

Lépésről lépésre
ahogy a csillag megy az égen.
rókához a kis herceg,
szelídítve, szépen,
át a mindenségen.

egy pillantás, egy mosoly,
egy kósza érintés.
hiába a félelem és intés,
hálót szövöget a szívem
ellened, te szerény, te félénk,
Te komoly.
Te kedves lélek,
hívlak,
hogy szívemben honolj.

Nem tudom, mit látsz, mit érzel.
én már nem játszom.
látsz is engem vagy csak nézel?
szemedben mégis minek látszom?
akarsz-e látni mindig újra?
gondolsz-e rám, vársz-e, félsz-e?
rá akasz-e lépni a sárga útra?
énrám kicsi szíved vajon kész-e?

Tetszem vajon
vagy csak egy kósza idegen vagyok
a rengő talajon?
vagy nem mersz szólni, vársz, félsz,
férfi létedre hős csodát remélsz?
Hát, én szóltam.
Most szedd össze magad!
a pillanat csúszik, a szótlan
csend az örökkébe nem ragad.
Nézz, érints, szólj, cselekedj!
a tüskétől hiába félsz.
és bár nem egy tündérmesében élsz,
a magányos valóságban nem kell, megrekedj.

szóval várok. nézlek.
az égboltkék szemed, ha rám tekint.
a huncut félmosolyt, ha rám vetül.
nézem a drága kedvességedet.
a pecsétgyűrűt és a kedves két kezet.
nézem az eszet, a lelket, az emberségedet.
hosszú pillád árnya, ha rám vetül,
a mindenségedet.

0 Tovább

A női szív

A női szív

(2017. 12. 16.)

Még nem ismerlek igazán
de tudom, hogy kék a szemed, a hajad pedig őszül.
Még nem ismerlek igazán,
de hiszem, hogy benned az én és bennem a te kiegészül.

Még nem tudom, hogyan lesz tovább,
a labda mindig a férfinál, a nő csak választ.
Még nem tudom, mi a kérdés, késő-e még vagy túl korán,
de csak te keresheted nálam a választ.

Én, büszke nő csak várhatok, s várok is,
te félénk vagy nemtörődöm, nem tudom...
Bennem a vágyat még keresed vagy már látod is,
Akarsz-e már vagy még vacilálsz, még nem tudom.

Játszol-e még vagy csak tenni nem mersz,
a szavak dúskálta hetek jelentenek-e bármit.
Csak némán kérdezlek, hogy végül mit felelsz,
az a millió közös számít-e neked akármit.

Már megint csapdába esek, félek.
Legalább a büszkeségem megtartom magamnak.
Így is megtépázták már a fiatal évek,
Jó lenne, ha úgy akarnál, ahogy én akarlak.

Hogy mi lesz ebből, azt hiszem, rajtad áll.
Én döntöttem, mást tenni nem tudok.
A női szív tiszta, büszke és egyenes a váll,
Némán szorítja csak belül a szerelem-hurok.

Ha csalódás éri, feláll, kihúzza magát, bólint.
Remélem, én is így állok majd fel,
a kopár földről, ha mélyen szívbekólint:
megint kevés voltam... mégse adjam fel.

 

0 Tovább

Körbe-körbe

Csak pörögsz körbe-körbe, napról-napra, 
hajszolod, s álomba kergeted magad. 
Visszanézel, majd előre, rettenve, mintha 
drogosként keresnéd, hol a szeretetadag. 

Csak bolyongsz, tévelyegsz, néha sírnál 
csak elbújva a puha takaród alatt. 
Labirintus az egész, néha láttad, néha 
a kiút csak egy csalfa délibáb maradt. 

Rázod a ketrecet, mint egy veszett majom, 
néha szíved mégis a fogság felé húz. 
Hiába mosnád megint a patakban tisztára, 
Örökké véres marad az egyszer-fehér blúz. 
… 
Hogy az én vérem, vagy a tiéd-e, ugyan 
utólag mondd csak, ki tudhatná már? 
Vajon melyik úton a saját vesztem, 
és melyiken a boldogság jövője vár? 

Ártani-védeni, titkolni-felelni, 
elengedni vagy megpróbálni szeretni. 
A múltat visszasírni, a jövőt kergetni, 
A szakadék felett emlékezni vagy feledni. 

A fájdalom a szívem mélyére most is 
kegyetlen úrként, dölyfösen hatol. 
Ne hidd, hogy nekem nem fáj, a saját 
szívem állandóan egy érzéssel zsarol. 

Ne hidd, hogy nekem nem fáj, hisz 
kétségek gyötörnek, nyúznak, tépnek. 
Próbálnám a vércseppet lemosni, de csak 
ártok vele a közösen festett képnek. 
… 
Csak pörögsz körbe-körbe, napról-napra, 
hajszolod, s álomba kergeted magad. 
Visszanézel, majd előre, rettenve, mintha 
drogosként keresnéd, hol a szeretetadag.

0 Tovább

Már megint

Szerelmes versek

(2017.06.12.)

Mire volt mindez, ha semmi értelme,

Kettőből egy majd megint két elme,

Mire az egész, ha nincsen majd tovább,

Az ismerős test már egyre mostohább.

Ez az a hely, ami az otthonom

Ehhez a földhöz simul homlokom.

El innen hiába vinnél, nem megyek

Hiába szeretnéd, hogy valaki más legyek.

Ó bajban vagyok, már megint, már megint.

Az eszem óvatosságra int.

Piedesztálra srácok, ne emeljetek,

Kicsi szívem, száz lakat alá elrejtelek.

Nem vagyok tökéletes és nem is lehetek,

Rossz dolgokat nem csak más, én is tehetek.

Csak lógjunk együtt, mondanám neked,

S a probléma, a kérdés a föld alatt reked.

Ne próbálj megkötni, dönteni úgyis én fogok,

Talán megtalálnak majd a kívánt indokok.

Ó bajban vagyok, már megint, már megint.

Az eszem óvatosságra int.

Csak lazán, hidd el, már belefáradtam,

Magamból másoknak olyan sok mindent adtam.

Ne hibáztass, ne vádolj, ha csalódsz is bennem

Tökéletes csak a szemedben lehettem.

Majd egyszer, ha úgy érzem, te leszel

Kitalált srác, majd talán te veszel

Te csensz kicsi szívembe szerelmet,

Az ismeretlen ki tudja, még merre terelhet.

Ó bajban vagyok, már megint, már megint.

Az eszem óvatosságra int.

0 Tovább

Soha már

Porba hullt a gyűrű, mert nem fogadtam el,

Az igaz szerelem hangjai még nem hangzottak el.

Két út között hogyan tovább, magam sem tudom,

Hogy többre vágyom, suttogva, magamnak elárulom.

Hogy nem szeretnek szívből, talán így igaz,

Talán hazugság az egész vagy legalább' majdnem az.

Hogy nagyon akartuk, sokáig töretlen kitartott,

Talán fel kellene adni a szívet tépő harcot.

Hiába húzzuk megfeszülve az üres kis szekeret,

Rángatva, tépve, más irányba soká nem lehet.

Én haladnék megfontolt, pici léptekkel tovább,

De két külön világban az élet mégis mostohább.

Tettek nélkül csak az ablakunk néz egymásra,

A kirakós darabkámnak mondd, hova lett a társa?

Hol a nagy összhang, hol a közös akarat?

Sosem romboltuk le a köztünk lévő falakat.

Hiába szavak, hiába régen elképzelt álmok,

Mélység nélkül még a szerelem is álnok.

A levelet eldobom, hiába, úgysem értheti,

Két világnak két ablaka ha tettre nem készteti.

Porba hull a világ, rózsát hiába nevelek,

Kérdésre őszintén más nyelven hiába felelek.

Szívem vadsága, a róka szóra hiába vár,

Megszelídíteni talán nem fogja soha-soha már.

0 Tovább

Éjjeli dal

Éjjel kezdem ezt a versemet 
A Hold egy napot megint eltemet, 
Két év felettem hamar elszelelt, 
Isten sok kérdésre tévesen felelt

Bárcsak mindig tálcán nyújtaná, 
A döntés nem a vállam sújtaná, 
A választ most csak félve kérdezem, 
Jó irányba tart-e még az életem.

Ébren találnak a csillagok, 
Lassan az álmomba elillanok, 
Egy vadregényes tájra tévedek, 
Hadd aludjak ott még áloméveket.

Sárga kövek miért nincsenek, 
Csodákra lelni mondd, hogy hol lehet, 
Már kutattam bokorban, levélben, 
Megtalálom majd egy férfi szemében?

Isten velünk ahogy törődik, 
Az életünk magától szövődik. 
Hová vezet, nem tudhatjuk előbb, 
Csak ha ott állunk a történés előtt.

Hiába jő bú vagy épp derű, 
Az enyém úgy fest, sosem egyszerű, 
Itt állok fényes páncéldíszesen, 
Nincsen fék százszor is széttört szívemen.

Sodródom, csak fogom a szálat, 
Ha tévedek is kettőt vagy százat, 
Talán vár majd egy evezőshajó, 
Ki mondja, hogy csak a sárga kő a jó.

Hajnalban fejezem versemet, 
A Nap egy holdat megint eltemet, 
Sok év felettem hamar elszelelt, 
Isten sok kérdésre most még nem felelt.

0 Tovább

Szerelem a sebre

Dobban a szív, a vér, a művészben lüktető erő,
Kövess a tűzön át, érj utol, fészkedből bújj elő!
Szaladnék világgá, lobbanva, félve, végig, parázson,
Ne rémisszen hirtelen illanó, tünékeny varázsom.

Boldogság, vadászlak, űzlek a messzeségen át,
Égő ujjakkal pakolom a hunyó lángokra a fát.
Ne sajnálj, ne szeress, változást ne óhajts,
Lobbants vagy olts el, tétlenül ne sóhajts.

Féktelen, szüntelen, akarva, megértésre vágyom,
Végtelen messzeség, délibáb, egyedül az ágyon.
Halandó, céltalan, tovább hogyan, kivel, merre,
Zabolázz, vigyázz, fájni fog, szerelem a sebre.

0 Tovább

Százszorszép remény

nagydologsprint Szerelmes versek Blog

Százszorszép remény

Százszor széttört százszorszép remény 
Ha szép is az élet néha, gyakran kőkemény. 
Mit ér a szó, az ígéret, a megtartott erény? 
Vérző szív dobog és zuhan a mélybe, ha szerény.

Repedő, piros, fél, otthonra nem talál, 
Szerelemvackába végre bekuckózna már. 
Rázza ketrecét, retteg, a szavak éle fáj, 
Magányos szenvedése kínzó éhhalál.

Tartsd tenyeredben, szánd meg, nézd, 
Fájdalmait ridegséggel tovább ne tetézd. 
Lásd a páncélzat mögött a halandó remegést, 
Magában forgatja zavarában a tőled kapott kést.

Szent akarat vagy csak két kicsi szív, 
Akit a magány ellen a törvény keringőre hív? 
Ki dönti el, egymásnak seb-e vagy gyógyír, 
Két akarat ha összecsap, többet melyik lélek bír?

Kicsi terv, kicsi szív, legnagyobb álmok, 
Bocsásd meg ha néha kicsit fél is, vagy ha álnok. 
Kevés a szó, az ígéret, a meddő imádságok, 
Bizonyítsd, hogy érzéseid nem csak délibábok.

Érzéseid ne mondd, mutasd, s gazdagítsd, ha szegény, 
Óvjad, védd és tápláld, lásd: tünékeny tünemény. 
Százszor foltozott százszorszép remény, 
Tiszteld és vigyázd, mert e kicsi szív: az enyém.

 

0 Tovább

Idegen

Idegen Szerelmes versek

Idegen (2016.07.22.)

Idegen a test, hiába nézem
Idegenül vicsorog a tükörképem.
Idegeden a lábam, hiába lép,
Idegen a szívem, ha törött is, vagy ha ép.
Idegen a lelkem, minden hiába kívánt óhaj,
Idegen az a torkomat perzselő sóhaj.

Idegen a világ, hova jöttem én?
Idegen az arcod, hiába éri fény.
Idegen a gondolat, húsomba vág,
Idegen a jelen, a múlt a bőröm alatt rág.
Idegen az érzelem, hova süllyedt el?
Két akarni vágyás a semmibe zülledt el.

Idegen vagyok saját magamnak.
Idegen gondolatok magukkal ragadnak.
Idegen az akarás, hova lett a jövő?
Idegen, mégsem boldogtalan a szembejövő.
Idegenül állok, már nem kétes csodára várok,
Teljesen tisztán csak Isten előtt állok.

Idegen segítséget csak Istentől ha kérek,
Idegen szemedben bármit is, csak ezért, ha érek.
Idegen egy évem és idegen minden, mi volt előtte,
Idegen a jövőm és idegen minden, mi lesz előre.
Idegen szívem csak a boldogságot keresi,
A kérdésre, hol van, talán csak önmagát feleli.

Idegen álom, hiába remény, hiába-cél.
Idegenné teszel, akár a dühös jég, néma acél.
Idegen lesz a balga kérés, az őszinte szó,
Idegen szolga leszek és belső lázadó.
Idegen kezed többé nem is kell majd fognom,
A boldogsághoz vezető útba egyedül kell fognom.

Idegenül lépdelsz majd erős oldalamon,
Idegenül fogod majd kérni egy szép napon,
Idegenül, hogy számítsak rád, mondjam el, mit érzek,
Idegenül bízva viszont már senkire sem nézek.
Idegenné tettél és meg kellett tanulnom, Érted:
Csak magamra számítsak - ahogy napról-napra tetteiddel kérted.

0 Tovább

Jogom van

Szerelmes versek

jogom van

jogom van még várni
a kapualjban állni
jogom van reménykedve
fellegekbe szállni

jogom van még félni
hogy talán nem érzi
jogom van reménykedni
hogy ő is megérti

jogom van érezni
dühöngve létezni
jogom van a reményben
szívemmel vérezni

jogom van szeretni
dadogva felelni
jogom van azt remélni
segít majd feledni

jogom van tehozzád
hogy majd rendbehoznád
jogom van a reményre
mikor te okoznád

jogom van csalódni
ha mégsem valódi
jogom van a reményhez
szívedhez adódni

jogom van álmodni
ezerig számolni
jogom van a reményig
szívemet zárolni

jogom van hibázni
semmin is vitázni
jogom van reménytelve
akkor is imádni

jogom van tehozzád
ha szerelmed adnád
jogom van a reménytől
várni ha akarnád

jogom van szeretni
jogom van feledni
jogom van remélni
jogom van elérni...

jogom van hibázni
jogom van imádni
jogom van félni
jogom van élni...

jogom van akarni
jogom van haladni
jogom van elmondani
neked kell akarni. 
 

0 Tovább

Mint a szentjánosbogár

Mint az Est szövi hálóját a földre,
Úgy szőtted Te is a szívemet körbe.
Lassan, mint a partot mosó folyó,
S örökre, szívemet láncba fogó
hevesen.

Hevesen szeretsz, s szeretlek én is.
Vaksötétben lehetnék a fény is.
Világítok majd, mint a szentjánosbogár.
Itt vagyok, ha zord is az élet, vagy ha kopár,
Kedvesem.

Kedvesem a rosszban és a jóban,
Szeretlek, ahogyan ezt józan
Ésszel felfogni tán nem lehet.
Isten téged küldött, amikor kértem egy jelet.
Köszönöm.

Köszönöm, hogy elég jó vagyok Neked.
Bárcsak ott lehetnék mindig Veled.
Mint egy kis lélek a zsebedben, rejtve,
De ott is vagyok, dobbanva, szerte
Benned.

Benned didereg a legnemesb lélek,
Testemmel fűtöm testedet, s félek,
Ha távol vagy, szoborrá dermedek,
S majd ha ölelsz, életre kelek
Veled.

Veled képzelem el a közös jövőt.
Szívembe áldott szerelmet szövőt.
S ne bánd, ha könnyben, de nevetve,
Ne bánd, ha vitázva de szeretve...
Együtt.

0 Tovább

Csöpp a csöppel

(2015.02.08)

Saját medrében a folyó

érzelmeim mint túláradó

víztömeg

önként veti bele magát

a tengerbe vágyva a halált

s ahogy két csöpp a csöppel

összevágy

keveredik lelkem tengereddel

tönkreteszel szerelmeddel

beolvadok mint vad folyó

megtörten tengeredbe

odaveszek

lágy keringőbe simulva veled

eggyé válva ha engeded

...

de harcunk végtelen marad

így a keringő vad viharrá

engedetlen szívünk

törhetetlen tusájává dagad

odaveszek

de ahogy csöpp a csöppel

összevágy

keveredik lelkem tengereddel

tönkreteszel szerelmeddel

beolvadtam mint vad folyó

néma könnycsepp

minden elemedbe

...

s hiába próbáltam magam

a testem, szívem, agyam

többször tőled megmenteni

nem tudtam elfelejteni

nem tudtam a két víztömeget

szétválasztani

nem tudtam csodát tenni

mert ahhoz, hogy szívemet

szívedtől elszakítsam

nem tudok Mózessé lenni

nem tudok

Mózessé lenni...

...

nem vagyok hős és nem vagyok

próféta

nem vagyok Isten nem vagyok

kísértő ördög

nem vagyok angyal nem vagyok

semmi

nem vagyok

minden

nem vagyok más

csak egy szerelmes lány

...

ez minden

s mit adni tudok, neked

minden kevés

neked minden kevés

de könnycseppem érted

életedbe örök nyomot vés.

0 Tovább
«
12345
MOST OLVASOM
VÁRHATÓ KÖNYVAJÁNLÓK

(Nem feltétlenül ebben a sorrendben):

Mur Lafferty - Hat ​ébredés
Robert Charles Wilson - Pörgés (Pörgés-trilógia 1.)
Jodi Picoult - A tizedik kör
Andrew Mayne - A ​naturalista
Lucinda Riley - Árnyéknővér (A hét nővér 3.)
Lucinda Riley - Gyöngynővér (A hét nővér 4.)
R. Kelényi Angelika - A ​francia nő (Az ártatlan 3.)
Kerry Drewery - 7. ​nap (Cell 7 2.)
Bíró Szabolcs - Ötvenezer ​lándzsa (Anjouk 5.)
Jasper Fforde - Monokróm
Finy Petra - Akkor is
KÖNYVEK KATEGÓRIÁK SZERINT
KIKET SZOKTAM OLVASNI
KEDVENCEIM
A folyamatosan frissülő olvasmánylistámat a következő link alatt tekinthetitek meg: OLVASMÁNYLISTA

Legfrissebb bejegyzések

2018.03.12.
2018.03.02.
2018.02.26.
2018.02.23.
NAPI IDÉZET

NYOMJ EGY LÁJKOT, HA TETSZIK AZ OLDAL
"Egy könyv, amit már kiolvastál, sosem lesz ugyanaz a könyv, mint amit kézbe vettél."

/David Mitchell/

Én nem veszek könyveket. Én örökbe fogadom őket. :)
A jó könyvvel az a probléma, hogy a végére akarsz érni, de soha nem akarod befejezni.