Colleen Hoover trilógiája szintén az ötcsillagos könyvek között szerepel a listában. Ha jól tudom, a harmadik rész valamikor most fog megjelenni, vagy most jelent meg magyarul, én eddig tehát csak az első két részt olvastam, viszont az nagyon tetszett. Persze, leginkább tinédzsereknek tudnám ajánlani, viszont ez abból is a csöppet komolyabb fajta, szól egy kicsit a felelősségválallásról, a felnőtté válásról, tragédiáról, a döntések súlyáról is. Slussz poén a könyvben, amit nem fogok spoilerezni, hogy mi derül ki az első kötetben, de emlékszem, egy csomó fórumot elolvastam a könyv olvasása közben, mert nem bírtam várni, hogy megtudjam végre azt a "valamit." :)

Ismertető:

Apja váratlan halála után a 18 éves Layken lesz édesanyja és öccse legnagyobb támasza. Bár kívülről erősnek tűnik, valójában teljesen reményvesztetté válik. 
Ekkor lép életébe egy fiatalember, aki mindent megváltoztat. Az ország másik végébe költöző Layken megismerkedik új szomszédjával, a huszonegy éves, jóképű Will-lel, aki szenvedélyesen rajong a slam költészet iránt. A fiatalok hamar egymásra találnak, és a lányban újra feléled a remény. 
Csakhogy egy megdöbbentő felfedezés már az első csodálatos randevú után kettejük közé áll. Ettől fogva minden találkozás fájdalmassá válik számukra. Meg kell találniuk az egyensúlyt az egymás iránt táplált érzelmek és az őket szétszakítani akaró erők között.

Könyvajánló RomantikusKönyvajánló RomantikusKönyvajánló Romantikus