Könyvajánló Young Adult Fantasy Sorozat Kaland 7

Idealizált hősök? Abercrombie Half a King – az uralkodó című könyvének testi fogyatékkal élő hőse, Yarvi úgy született, hogy jobb kezén öt ujj helyett csak hüvelykujja van. Általában a könyvek 99%-ában természetellenesen idealizált hősöket kapunk, akik után aztán egész életünkben sóvároghatunk – hasztalan. Ezek után már egészen szokatlan volt, hogy egy testi fogyatékkal élő, közel sem bátor, sőt, már-már a gyávaság határait súroló főszereplőről olvashattam (amíg a történések meg nem keményítik), ráadásul az író egy pillanatra sem hagyta elfeledtetni velem, hogy Yarvit lenézik, megvetik, ő megveti és utálja saját magát, fél az emberi kapcsolatoktól, nem boldogul a nyomorék kezével stb. Erről fogok részletesebben írni.

Könyvajánló Young Adult Fantasy Sorozat Kaland 7„Gyors, sodró történet tele árulással és bosszúval. Már az első oldalon magával ragadott, és nem is eresztett többé.” 
George R. R. Martin 
A Trónok Harca írója

Régen, mikor a világot Nap Anya és Hold Atya irányította, amikor a nomádok Tenger Anyához és Föld Atyához imádkoztak, Uthrikot, Gettföld nagyhatalmú királyát és trónörökösét, nagyobb fiát saját alattvalóinak cselszövése terítette le. 
Yarvi, a kisebb fiú, a „félember”, aki úgy született, hogy jobb kezén egyetlen, görcsös ujj van, egy nap arra ébred, hogy király lett. A vékony fiú fejére azonban nagy a Királyi Fejpánt, s bár teljesen alkalmatlan a feladatra, mégis csatába indul, melyre halott apja helyett vezeti népét. 
De hiába nyomorék, hiába kerül rabszolgasorsra, éles elméjével kitűnik társai közül, s a számkivetettek furcsa seregének élére áll. Yarvi útja talán éppen oda vezet vissza, ahonnan indult: cselszövők, árulók és királygyilkosok közé…

Értékelés:

Már az első pillanattól kezdve tudtam, hogy imádni fogom a könyvet, mégis egy ideje már várakozott, hogy sorra kerüljön, ugyanis mindig minden közbejött, főleg más könyvek, mire hozzá eljutottam volna. Most viszont megvagyok az első résszel, és alig várom, hogy ma éjjel elkezdhessem a folytatását, a Half a World – A harcos olvasását, ugyanis mint lentebb látni fogjátok, ez a könyv is a legkedvencebb könyveim közé került – nem véletlenül.

Mint említettem, nekem kifejezetten tetszett, hogy nem egy idealizált, tökéletes szereplőt kaptam, hanem egy valósághű srácot, aki fél az uralkodástól, aki nem akar felelősséget vállalni egy egész országért, és aki sajnos meglehetősen sok megvető és lenéző tekintettel találkozott már élete során a keze és fizikai adottságai(nak hiánya) miatt. Szóval egy egyszerű karakter, aki talán éppen ezért szerethető, s nagy élvezettel olvashatjuk kalandjait, melyek során csodálatos jellemfejlődésen megy keresztül; hiszen lassan felnő, megtanulja elismerni saját adottságait, használni az eszét.

Nem is annyira a fantasy kategóriába sorolnám, inkább a kalandregények közé, ugyanis nekem annyira tetszett a sok helyszín, amit bejár, az a sok történés, amin keresztülmegy, hogy olyan kellemes emlékeket idézett fel bennem, mint mikor A gyűrűk urát, vagy az Odüsszeiát olvastam. Jó, tudom, hogy az utóbbi nem sokatoknak kedvence, azt szeretném érzékeltetni, hogy egy szépirodalmi műhöz hasonlóan itt is van szép kerete a történetnek, egy kiindulási alap és egy cél, ahova tartunk, a viszontagságos úton pedig megismerjük és megszeretjük nem csak Yarvit, hanem a sorstársait, barátait is. Mindazonáltal a fantasy besorolást egy olyan világért kapja, amely valahogy (a többi olvasó véleményét olvasgatva) talán egy alternatív középkori viking helyre varázsolja az olvasóit. A történet vége természetesen nem várt csavarral ér véget, és összességében egy olyan kellemes nyomot hagy az olvasóban, ami nem hagyja egykönnyen elfeledtetni magát.

Bár Young Adult kategóriába van sorolva, azaz fiataloknak ajánlott, most őszintén, 26 éves vagyok, és az igaz, hogy tíz évvel ezelőtt is imádtam volna a könyvet, de az is igaz, hogy tíz év múlva is imádni fogom, és személy szerint nem lepődnék meg rajta, ha az évek múlásával (mint ahogy A gyűrűk ura esetében is) a történetet felfedezné magának a filmipar is.

Tudom ajánlani a fantasy vagy a kalandregények kedvelőinek válogatás nélkül, mivel nekem ez is a Number One kategóriába tartozik, azaz a kedvenceim közé (ami valljuk be, nálam nem egyszerű feladat), így azt gondolom, kitartói olvasóim körében ez garancia és „jótállás”. :)

Mások molyos véleményei:

„Egyébként is szeretem ezt a műfajt, amit manapság „high fantasy”-nek hívunk, és tényleg minden megvolt benne, amitől új kedvenc könyvvé vált számomra: jól kidolgozott világ, még jobban kidolgozott karakterek, rengeteg csalódás, meglepetés, titkok, emberség és embertelenség, háború és vérontás rózsaszín megoldások nélkül, és egy hosszú út, amit együtt tettem meg a főszereplő Yarvival.”

„Abercrombie az az író, akitől elég volt egyetlen regényt elolvasnom és már tudtam, hogy ettől kezdve mindig vevő leszek a történeteire. Egyértelmű volt, hogy Az uralkodó esetében sem fogok sokáig tétovázni. :)”

„Ez egy olyan beszippantós könyv. Mintha végig ott álltam volna Yarvi mellett a történetben, mint egy láthatatlan szemlélő.”

Pontozás:

Egyedi besorolásom:  7. Number ONE (legkedvencebb)
Karakterek: 10/10 – Nagyon jó, hogy ilyen hús-vér karaktereket kaptunk.
Borító: 10/10 – A betű süllyesztett és olyan jó, kemény borítás. De azért a külföldi borító se semmi:

Könyvajánló Young Adult Fantasy Sorozat Kaland 7

Kinek ajánlom: A fantasy kedvelőinek, ez biztos, hogy tuti befutó lesz nálatok. De lényegében inkább kalandregénynek mondanám! Olvasmányos!
moly.hu-n elért százalék: 86%
+ pont: Mert nem egy tökéletes főszereplőt kaptam. :D
- pont: Nincs :D