(2014.10.24)

Hiába próbálom vasszívemmel
érzésemet irántad elfelejteni.
Egy fogdában ülve, bilincseddel,
porcelán szívvel, a te foglyodként
mégis…
kénytelen vagyok szeretni.

Hiába próbállak kitépni erővel
minden egyes porcikámból.
Nem lehet téged a lényegemből
önkezemtől elveszíteni
én is…
félek a változástól.

Hiába próbálok miattad
egyetlen könnycseppet sem ejteni.
Nem vagyok olyan erős, ahogy ismersz
és éppen amiért nem szeretsz
miért is…
nem tudlak elfelejteni.

Hiába sírom újra és újra
óvó álomba szegény lánymagam.
A te érzésedért én nem felelhetek,
de hiányáért bűnhődöm
mégis…
feláldoznám önző önmagam.

Hiába érted minden erőm,
gyengédségem és szerelmem.
fogolytartó haduramként
taposva porcelán törmelékeken
miért is…
hogy neked ez semmit nem jelent?

Hiába hajtok neked fejet,
gyengeségem, gyengédségem hasztalan.
És hiába dacolok vasbilincsbe
kényszerítve törékeny szívemet
mégis…
nem tudom feladni harctalan.

Hiába egy-egy sértő szavad,
a kegyetlen nemtörődöm magad.
Kedvesebb érintéseddel mindig
elfeledteted, hogy nem szeretsz.
miért is…
hogy az idő a múlt felé halad?

Hiába próbálok hamis álarcokkal
megfelelni mindig mindenkinek.
Egy fogdában ülve, a te foglyodként,
boldog is lehetnék, de szenvedek.
miért is…
nem adom oda másvalakinek?

A porcelánszívemet…

Hiába várok régen türelmesen,
hogy egy nap majd meggondold magad.
Ha tudnám, hogy úgy lesz egyszer,
én örökké várnék engedelmesen.
mégis...
meggondolod majd valaha magad?

Hinni akarom, hogy jelent valamit neked
a színtiszta szeretetem.
Hinni akarom, hogy jelent valamit,
hogy többet jelent,
mint a biztos, és unalmas, mint ez a
bárgyú fekete-fehér jelen…

Hogy többet jelent a most „megvagyunk”-nál
egy ismeretlen, de izgalmas jövő velem…
Hinni akarom, hogy látsz engem,
hogy jelent valamit a tekintetem.
Hinni akarom, hogy amikor hozzám érsz,
amikor megremegek, az neked is többet jelent.

Hinni akarom, hogy számít ez az egyszer
önzetlen szerelem.
Hogy számít, hogy boldognak akarlak látni,
hogy többet jelent, mint szeretet nélkül,
minden nap a megszokottságban
az untig ismert nővel vacsorálni.

Hinni akarom, hogy folytatódni fog…
De kérlek, ne várass sokáig!
Ne kínozz tovább napról napra!
de hát…

Hiába írom ezeket a sorokat,
mert nem fogod olvasni sohasem.
Nem akarom látni szánó tekinteted,
hallani, ahogy nem szeretsz megint
mégis…
Egyszer majd, talán, sohasem…