Az előző idézetes posztomban a vízről írtam nektek, úgy gondoltam, ezt lehetne folytatni, mivelhogy ezúttal a szabadság a téma. A teljesség igénye nélkül összeválogattam nektek a híres emberek, költők, írók, festők általam legszebbnek vagy legérdekesebbnek talált idézeteit, mondatait, úgy, mint Bud Spencer, Nelson Mandela, Bob Dylan, Paul McCartney, Kurt Cobain, Martin Luther King, Benjamin Franklin, Thomas Jefferson és természetesen a magyarokat sem felejtettem ki. :)

Egy egy ilyen gyűjtés során, ami megjegyzem, sok-sok éjszakai órámat igénybe veszi, az a legérdekesebb, hogy egyrészt fantasztikus idézeteket találok, másrész rájöttem, hogy néhány amerikai írót nem ismerek arc szerint, és új információkkal is gazdagodok egy-egy írót illetve, ráadásul mindezt megoszthatom veletek.

Blog Szabadság SZABADSÁG SZABADSAG

"A tapasztalatok segítettek hozzá, hogy becsülni tudjam a szabadságot. Hiszen ha nap mint nap megéljük, anélkül, hogy tettünk volna érte valamit, talán nem is tudjuk kellőképpen értékelni."
Bud Spencer

Bud Spencer, eredeti nevén Carlo Pedersoli (Nápoly, 1929. október 31. – Róma, 2016. június 27.) olasz úszó, vízilabdázó és színész, aki leginkább a Piedone-filmekkel, spagettiwesternekkel és a Terence Hill-lel közös filmjeivel vált ismertté.

 

Blog Szabadság SZABADSÁG SZABADSAG

"Az ember szabad: de megszűnik az lenni, mihelyt nem hisz szabadságában: és minél több hatalmat tulajdonít a végzetnek, annál többet rabol el saját szabadságából."
Gian Giacomo Geronimo Casanova

Giacomo Girolamo Casanova de Seingalt (Velence, 1725. április 2. – Dux, Csehország, 1798. június 4.) velencei kalandor, író. Fő műve az Életem története címmel halála után kiadott emlékiratai volt, amit francia nyelven írt. Önéletrajza nagyrészt szerelmi kalandjairól szól, ezért neve később a nőcsábászok, szívtiprók szinonimájává vált.

 

Blog Szabadság SZABADSÁG SZABADSAG

"Minden fogadalom hadüzenet a természetnek, mert a fogadalom olyan lánc, amely állandóan csörög, és emlékezteti viselőjét, hogy nem szabad ember."
Mark Twain

Mark Twain, eredeti nevén Samuel Langhorne Clemens (Florida, Missouri, 1835. november 30. – Redding, Connecticut, 1910. április 21.) amerikai író, újságíró, humorista.

 

Blog Szabadság SZABADSÁG SZABADSAG

"Szabadságát az ember rendszerint akkor becsüli, amikor már nem szabad, vagy ha szabadságát végtelen áldozatokkal vívta ki."
Széchenyi István

Gróf sárvár-felsővidéki Széchenyi István (Bécs, 1791. szeptember 21. – Döbling, 1860. április 8.) politikus, író, polihisztor, közgazdász, a Batthyány-kormány közlekedési minisztere, a „legnagyobb magyar”, akit Kossuth Lajos, az egyik legnagyobb politikai ellenfele így méltatott: „polgári erényben nagy férfiak, minő például az, kit én, nem gyáva hizelgésből, hanem meggyőződésből, a’ magyarok legnagyobbikának szoktam nevezni”.

 

Blog Szabadság SZABADSÁG SZABADSAG

S egyszerre csak egy kisgyerek hangosan megszólalt hátul:
"Édesanyám! Mi a szabadság?"
A tanítóban elakadt a szó. Odanéztek mindannyian. Az asszony pedig felsóhajtott és azt felelte:
"Amikor hazajönnek a katonák, fiam."
Ó, hóvirágos régi március...! Azóta mennyi vér ömlött megint, s részeg torokkal hányszor ordították közénk a véres jelszót, hogy "szabadság"! Hát ez a szabadság, emberek? Szónokló, híres emberek! Élők s holtak mind ezt akarták...? S mi lesz, ha majd egy szép napon megkérdezi egy kisgyerek:
"Édesapám, mi a szabadság...?"
Ó, hóvirágos régi március...! Talán sóhajtunk egyet mi is akkor és csak annyit mondunk csöndesen:
"fiam, szabadság az, ha majd hazatérhetünk mindannyian."
Wass Albert

"Jogod van az élethez, éppen úgy, mint a pillangónak. (...) Jogod van szabadon gondolkodni a világ dolgai fölött, szép és csúnya, jó és rossz között választani. Jogod van bátornak lenni és őszintének. Becsületesnek, igaznak."
Wass Albert

"Nem az a szabadság, hogy úgy élhetsz, mint egy diktátor és kedved szerint érvényesítheted a benned felgyülemlett gyűlöletet. Szabadság az, hogy nincs diktátor fölötted más, csak a Teremtő Rend. És hogy a gyűlölet ellen megvédelmezheted magadat a szeretettel."
Wass Albert

Gróf szentegyedi és cegei Wass Albert (Válaszút, 1908. január 8. – Astor, Florida, 1998. február 17.) erdélyi magyar író és költő.
Magyarországon csak halála után fedezték fel Wass Albertet, mint az erdélyi magyar irodalom nagyját. Ő a magyar irodalom egyik legellentmondásosabb alakja; a hivatalos irodalomtörténet mintha tudomást sem venne róla, miközben vannak, akik a legnagyobbak között emlegetik, és masszív, politikai felhangoktól sem mentes kultusz alakult ki körülötte mind Erdélyben, mind Magyarországon. 

 

Blog Szabadság SZABADSÁG SZABADSAG

"Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik -
Ők, akik örökségbe kapták -:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?"
Márai Sándor

Márai Sándor, eredeti nevén márai Grosschmid Sándor Károly Henrik (Kassa, 1900. április 11. – San Diego, 1989. február 21.) magyar író, költő, újságíró.
Márai életútja az egyik legkülönösebb a 20. századi magyar írók között. Már az 1930-as években korának egyik legismertebb és legelismertebb írói közé tartozott. Amikor azonban 1948-ban elhagyta hazáját, tudatosan és következetesen kiiktatták műveit a hazai irodalmi életből, és haláláig a nevét is alig ejtették ki.

 
 

Blog Szabadság SZABADSÁG SZABADSAG

"A pénz érmékbe vert szabadság."
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (Фёдор Михайлович Достоевский, Loudspeaker.svg kiejtése✩) (Moszkva, 1821. november 11. – Szentpétervár, 1881. február 9.) orosz író. A világirodalom és az orosz irodalom mindmáig legnevesebb képviselőinek egyike, a 19. századi orosz irodalom felemelkedésének kulcsfigurája, az ún. filozófiai-ideológiai regény vagy eszme-regény műfajának megalkotója, a lélektani regény mestere.

 

Blog Szabadság SZABADSÁG SZABADSAG

"A szerelmet azért dicsőítjük és azért rajongunk érte, mi férfiak, mert a szabadság felé vezető utat látjuk benne."
Karinthy Frigyes

"Az emberi szabadság megrontója a háború, barátaim. A háború ellentéte nem a béke, hanem az eszmék forradalma."
Karinthy Frigyes

Karinthy Frigyes (teljes nevén: Karinthy Frigyes Ernő, Budapest, 1887. június 25. – Siófok, 1938. augusztus 29.) magyar író, költő, műfordító.

 

Blog Szabadság SZABADSÁG SZABADSAG

"Ó, fogcsikorgatás. Ó, megalázás,
hogy rab vagyok és nem vagyok szabad.
Nem az enyém már a kezem, a lábam,
és a fejem, az is csak egy adat."
Kosztolányi Dezső

Nemeskosztolányi Kosztolányi Dezső, teljes nevén Kosztolányi Dezső István Izabella (Szabadka, 1885. március 29. – Budapest, Krisztinaváros, 1936. november 3.) író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének kimagasló formaművésze, a XX. századi magyar széppróza és líra egyik legnagyobb alakja. Csáth Géza unokatestvére.

 

Blog Szabadság SZABADSÁG SZABADSAG

"Bontsd szét egyéniségedet és ne félj, hogy bármit is elveszítesz: mert ha a mosdatlant kiutasítod, mosdottan a helyén találod. Bontsd szét egyéniségedet és szabaddá válnak lelked végtelen áramai, melyek nem benned vannak és nem kívüled, áthatnak mindenen."
Weöres Sándor

Budakeszi Weöres Sándor [ejtsd: vörös] (Szombathely, 1913. június 22. – Budapest, 1989. január 22.) Kossuth- és Baumgarten-díjas magyar költő, író, műfordító, irodalomtudós. Felesége Károlyi Amy költő volt.

 

Blog Szabadság SZABADSÁG SZABADSAG

"A szabadságot nem lehet ugyanott megélni, ahol a rabságunkat éltük."
Kertész Imre

Kertész Imre (Budapest, 1929. november 9. – Budapest, 2016. március 31.) Nobel- és Kossuth-díjas magyar író, műfordító. Önéletrajzi ihletésű, a holokausztról és az önkényuralomról szóló műveiért 2002-ben irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki. A Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. A Magyar Szent István-rend kitüntetettje.

 

Blog Szabadság SZABADSÁG SZABADSAG

"Az ember szabadnak születik és mégis mindenütt bilincsekben él."
Jean-Jacques Rousseau

"Aki lemond szabadságáról, az ember voltáról, emberi jogairól, mi több: kötelességéről mond le."
Jean-Jacques Rousseau

Jean-Jacques Rousseau (Genf, Svájc, 1712. június 28. – Ermenonville, Franciaország, 1778. július 2.), svájci francia felvilágosodás kori filozófus, író és zeneszerző. Politikai eszméi hatást gyakoroltak a nagy francia forradalomra és az utókorra egyaránt. Radikális és forradalmi munkássága főművének, A társadalmi szerződésnek egyik legismertebb sorával is jellemezhető: „Az ember szabadnak született, de mindenütt láncokat visel.”

 

Blog Szabadság SZABADSÁG SZABADSAG

"A szabadság egy párkapcsolatban nem azt jelenti, hogy visszaélek a másik szeretetével."
Müller Péter

"Semmilyen hatalom nem rendelkezik fölötted. Nem bűvölt el sem Isten, sem világ, hogy mint egy hipnotikus állapotban lévő lény azt éld, amit ő akar, s azt a szerepet játszd, melyet zsarnoki rendezőként kiosztott rád."
Müller Péter

"Az Igazi Szeretet: szabad. Én is szabad vagyok, te is szabad vagy - csakis akkor szerethetjük egymást. Ha valakitől függök, ha valaki mellett nem lehetek az, aki vagyok, ha valaki mellett nem vagyok szabad: nem is szerethetem."
Müller Péter

Müller Péter (Budapest, 1936. december 1. –) József Attila-díjas író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó. A hazai spirituális irodalom egyik legismertebb alakja. 1956-ban átesett egy halálélményen. Ez a tapasztalat egész lényét és művészi célkitűzéseit megváltoztatta. Mind színpadi művei, mind regényei és esszé kötetei ennek a megrendítő tapasztalatnak az élményéből születtek Könyvei minden kétséget kizáróan az utóbbi évek legsikeresebb ezoterikus kötetei közé tartoznak, ezt jelzi a több százezer eladott példány. Spirituális művei mellett drámaíró tevékenysége is meghatározó. Itthon s a világ sok színpadán játszott szerző.

 

Blog Szabadság SZABADSÁG SZABADSAG

"Nem mindig tudjuk megmondani, mi tart bennünket bezárva, bebörtönözve, szinte eltemetve, de mégis érez az ember bizonyos határokat, bizonyos kapukat. Bizonyos falakat. Mindez képzelet lenne, fantázia? Nem hiszem. Aztán felmerül az emberben a kérdés: Istenem! Sokáig tart ez még, mindig, mindörökkön örökké? Tudod, mi szabadít meg a fogságból? A mélységes, komoly szeretet. Ha vannak barátok, testvérek, szeretők, ez nyitja meg természetfeletti hatalommal, mágikus erővel a börtönt."
Vincent Van Gogh

Vincent van Gogh (megközelítő kiejtése: vinszent-fan-hoch) nemzetközi fonetikai ábécével: vɪnˈsɛnt vɑn'xɔx (eredeti nevén Vincent Willem van Gogh, Hollandia, Groot-Zundert, 1853. március 30. – Franciaország, Auvers-sur-Oise, 1890. július 29.) holland festőművész, a posztimpresszionizmus egyik legnagyobb alakja.

 

Blog Szabadság SZABADSÁG SZABADSAG

"Gyűlölöm a szabadságot: arra kötelez, hogy válasszak."
Salvador Dalí

Salvador Domingo Felipe Jacinto Dalí i Domènech (Figueres, 1904. május 11. – Figueres, 1989. január 23.), vagy katalán nevén Salvador Dalí i Domènech katalán-spanyol festőművész.
A modern művészet sajátos személyisége volt. A szürrealista alkotásmód magas esztétikai szintre emelésével egyszerre nyitott és tetőzött be egy korszakot.

 

Blog Szabadság SZABADSÁG SZABADSAG

"Az rabszolga igazán, aki szabadnak hiszi magát, holott nem az."
Johann Wolfgang von Goethe

"Szabadság, élet nem jár, csak azoknak,
kiknek naponta kell kivívniuk."
Johann Wolfgang von Goethe

"Aki nagyot akar, annak össze kell szednie magát. A korlátozottságban mutatkozik csak meg a mester. És a törvény csak szabadságot adhat nekünk."
Johann Wolfgang von Goethe

Johann Wolfgang von Goethe (Frankfurt am Main, 1749. augusztus 28. – Weimar, 1832. március 22.) német író, költő, grafikus, művészetteoretikus, természettudós, jogász és politikus. A német irodalom egyik klasszikusa, a világirodalom egyik legnagyobb költője. A líra, a dráma és az epika műfajában egyaránt remekművek sorát alkotta.

 

Blog Szabadság SZABADSÁG SZABADSAG

"- A szabadság azt jelenti, hogy mindent lehet?
- Nem, nem. Inkább azt.. hogy senki sem mondja meg, hogy mit csinálj."
Emma Donoghue

Emma Donoghue
Drámaíró
Született: 1969. október 24. (életkor 46), Dublin, Írország.

 

Blog Szabadság SZABADSÁG SZABADSAG

"Az emberek túl korlátoltak ahhoz, hogy valójában szabadok lehessenek! Saját magukat kötik gúzsba, önmaguk emelnek falakat maguk köré. Kiközösítik azokat, akik megpróbálnak kitörni, levetni ezeket a láncokat. Ez az ő biztonságuk."
Jim Morrison

Jim Morrison (1943. december 8. – 1971. július 3.) énekes, dalszövegíró és költő.
James Douglas Morrison néven született Melbourne-ben (Florida, USA). A népszerű amerikai The Doors rockzenekar vezető énekese és dalszövegírója volt. Számos verseskötete is megjelent, a filmezés is foglalkoztatta.

 

Blog Szabadság SZABADSÁG SZABADSAG

"Szabad akartam lenni, szabadon tenni és adni azt, amit jónak láttam. (...) Abban a pillanatban, amikor elvártak vagy követeltek tőlem valamit, kitértem. Ez volt az én függetlenségem."
Henry Miller

Henry Miller
Író
Született: 1891. december 26., Yorkville, New York, Egyesült Államok
Meghalt: 1980. június 7., Pacific Palisades, Los Angeles, Kalifornia, Egyesült Államok

 

Blog Szabadság SZABADSÁG SZABADSAG

"Fogd ezeket a törött szárnyakat, és tanulj meg repülni."
Paul McCartney

Sir James Paul McCartney MBE (Liverpool, 1942. június 18. –) brit zenész, zeneszerző és producer; elsősorban mint a Beatles egykori tagja ismert.
Elismerten a 20. század egyik zenei ikonja, a brit rockzene megtestesítője. 

 

Blog Szabadság SZABADSÁG SZABADSAG

"Nem hiszek az Elrendelésben,
mert szabad vagyok: oly szabad,
mint a bolond bogáncs a szélben
vagy vad bozót között a vad.
"Vezessen Hozzád a szabadság!"
így kérem olykor aki vár,
mert nem annak kell az imádság,
ki Istent megtalálta már."
Babits Mihály

Szentistváni Babits Mihály, teljes nevén: Babits Mihály László Ákos (Szekszárd, 1883. november 26. – Budapest, Krisztinaváros, 1941. augusztus 4.) költő, író, irodalomtörténész, műfordító, a 20. század eleji magyar irodalom jelentős alakja, a Nyugat első nemzedékének tagja.

 

Blog Szabadság SZABADSÁG SZABADSAG

"Gyermekkorában tud csak igazán élni az ember! Ami azután következik, már csak a robot."
Dallos Sándor

Dallos Sándor (Győrszentmárton, 1901. október 31.[1] – Budapest, 1964. március 10.) József Attila-díjas (1953) magyar író, újságíró, forgatókönyvíró.

 

Blog Szabadság SZABADSÁG SZABADSAG

"Az én vezérem bensőmből vezérel!
Emberek, nem vadak -
elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel,
nem kartoték-adat.
Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!"
József Attila

"Fülelt a csend - egyet ütött.
Fölkereshetnéd ifjúságod;
nyirkos cementfalak között
képzelhetsz egy kis szabadságot -
gondoltam."
József Attila

"Ahol a szabadság a rend,
mindig érzem a végtelent."
József Attila

József Attila (Budapest, Ferencváros, 1905. április 11. – Balatonszárszó, 1937. december 3.) huszadik századi posztumusz Kossuth- és Baumgarten-díjas magyar költő, a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja. Az élet kegyetlen volt vele, hisz félárva gyermekkora tele volt lemondással, felnőttként szembesült a meg nem értéssel és öngyilkossága körül is találhatóak ellentmondások.

 

Blog Szabadság SZABADSÁG SZABADSAG

"Szabadság, szerelem!
E kettő kell nekem.
Szerelmemért föláldozom
Az életet,
Szabadságért föláldozom
Szerelmemet."
Petőfi Sándor

Petőfi Sándor (Kiskőrös, 1823. január 1. (keresztelés) – Fehéregyháza, 1849. július 31.) magyar költő, forradalmár, nemzeti hős, a magyar költészet egyik legismertebb és legkiemelkedőbb alakja. Rövid élete alatt közel ezer verset írt magyarul, ebből körülbelül nyolcszázötven maradt az utókorra, és az ismertebbeket sok más nyelvre lefordították.

 

Blog Szabadság SZABADSÁG SZABADSAG

"A vadmadár kiszabadult a kalickájából. Hová repül a vadmadár, ha a szabad levegőt érzi szárnyai alatt? Jut-e eszébe, milyen fényes volt kalickája, milyen nyájasan hízelgett gazdája, milyen gazdagon táplálták, mint védve volt a hideg ellen, üldözők ellen, milyen szépen tanították énekelni? A vadmadár csak arra gondol, hogy elrepüljön. Künn meglehet, hogy széttépik, megfagy, talán nem is tudja már, hogyan lehet élelmét a földből kikeresni, de mégis elrepül. Bokrot keres. Párját keresi."
Jókai Mór

Ásvai Jókai Móric (Komárom, 1825. február 18. – Budapest, Erzsébetváros, 1904. május 5.) a márciusi ifjak egyike, regényíró, a „nagy magyar mesemondó”, országgyűlési képviselő, főrendiházi tag, a Magyar Tudományos Akadémia igazgató-tanácsának tagja, a Szent István-rend lovagja, a Kisfaludy Társaság tagja, a Petőfi Társaság elnöke, a Dugonics Társaság tiszteletbeli tagja.

 

Blog Szabadság SZABADSÁG SZABADSAG

"A szabad akarat bilincsbe verte az Adakozó kezét."
Jókai Anna

Jókai Anna (Budapest, Józsefváros, 1932. november 24. –) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és József Attila-díjas magyar író- és költőnő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

 

Blog Szabadság SZABADSÁG SZABADSAG

"A polgártárs szabadsága ott ér véget, ahol egy másik polgártárs szabadsága kezdődik."
Victor Hugo

"Minden nagy népmozgalom - bármi is az oka vagy a célja - végeredményben mindig a szabadság szellemének ás medret."
Victor Hugo

"Abban a szeszélyben, hogy önként lemondunk szabad akaratunkról, és alávetjük magunkat olyasvalaki szeszélyének, akinek erről sejtelme sincs: a játékosan csapongó függetlenség a vak engedelmességgel elegyedik. Valami átmenetféle ez a rabszolgaság és a szabadság között."
Victor Hugo

Victor-Marie Hugo [viktɔʁ maʁi yɡo] (Besançon, 1802. február 26. – Párizs, 1885. május 22.) francia romantikus költő, regény- és drámaíró, politikus és akadémikus.
Élete és művészete szinte teljesen átfogta a 19. századot.

 

Blog Szabadság SZABADSÁG SZABADSAG

"A punk zenei szabadság. Amikor azt mondhatsz, tehetsz és játszhatsz, amit akarsz. (...) A `nirvana` szó a fájdalomtól, szenvedéstől és a külső világtól való szabadságot jelenti, és ez elég közel van ahhoz, amit én punk rock-nak hívok."
Kurt Cobain

Kurt Donald Cobain (1967. február 20. – 1994. április 5. körül) a Nirvana nevű seattle-i rockegyüttes énekese, szövegírója és gitárosa. Szerepe nem csak azért volt meghatározó, mert az együttes frontembere és első számú szövegírója volt, hanem mert ő volt a Nirvana „spirituális középpontja” is. Az együttes befutásával amerikai és nemzetközi híresség lett belőle, amit ő roppant kellemetlennek élt meg.

 

Blog Szabadság SZABADSÁG SZABADSAG

"Jaj azoknak, akik pásztorokat keresnek, ahelyett, hogy a szabadságot keresnék."
Paulo Coelho

Paulo Coelho (portugál IPA: [ˈpawlu koˈeʎu]; Rio de Janeiro, 1947. augusztus 24.) brazil író. Az ENSZ békenagykövete.

 

Blog Szabadság SZABADSÁG SZABADSAG

"Olyan determinista vagyok, aki kénytelen úgy tenni, mintha létezne szabad akarat, mert ha civilizált társadalomban akarok élni, akkor felelősségteljesen kell viselkednem. (...) Nincs ellenőrzésem a folyamatok felett, elsősorban rejtélyes mirigyek azok, ahol a Természet előállítja az élet lényegét. Henry Ford feltehetően belső hangnak hívná ezt, Szókratész daimónnak, de mindketten ugyanazt üzenik nekünk a maguk nyelvén: az emberi akarat nem szabad."
Albert Einstein

Albert Einstein (Ulm, Württemberg, Németország, 1879. március 14. – Princeton, New Jersey, USA, 1955. április 18.) elméleti fizikus; tudományos és laikus körökben a legnagyobb 20. századi tudósnak tartják.

 

Blog Szabadság SZABADSÁG SZABADSAG

"Ha meg akarsz tartani valakit magadnak - ereszd el! Szabadság nélkül nincs semmi."
Szabó Magda

Szabó Magda (Debrecen, 1917. október 5. – Kerepes, 2007. november 19.) Kossuth-díjas magyar író, költő, műfordító.

 

Blog Szabadság SZABADSÁG SZABADSAG

"Az igazi szabadság nem más, mint annak belátása, hogy nem vagyunk szabadok."
Friedrich Dürrenmatt

Friedrich Dürrenmatt (Konolfingen, Svájc, 1921. január 5. – Neuchâtel, 1990. december 14.) svájci író, drámaíró, képzőművész.

 

Blog Szabadság SZABADSÁG SZABADSAG

"Ha egy civilizált nemzet egyszerre akar tudatlan és szabad lenni, olyasmire számít, ami sohasem létezett és nem is lesz soha."
Thomas Jefferson

Thomas Jefferson (1743. április 13. – 1826. július 4.) az Egyesült Államok harmadik elnöke, John Adams elnöksége alatt alelnök. A történelemkönyvekbe nem elnöki nagyságával, hanem a függetlenségi nyilatkozat megírásával és sokoldalúságával került be. Érdeklődési körébe tartozott a földművelés, építészet, régészet, matematika, kriptográfia, nyelvek, politika és a paleontológia. Ezenkívül ügyvéd, feltaláló és író is volt.

 

Blog Szabadság SZABADSÁG SZABADSAG

"Aki feladja az alapvető szabadságát az átmeneti biztonságért, az nem érdemel se szabadságot, se biztonságot."
Benjamin Franklin

Benjamin Franklin (Boston, 1706. január 17. – Philadelphia, 1790. április 17.) amerikai diplomata, feltaláló, író, polgári demokrata politikus, természettudós, filozófus, nyomdász, az első név szerint ismert amerikai sakkozó.

 

Blog Szabadság SZABADSÁG SZABADSAG

"Abban a percben, abban a másodpercben, amikor elkötelezed magad a szabadságnak, függetlenségnek és igazságnak, akár meg is ölhetik a tested, a lelked akkor is győzni fog."
Martin Luther King

Martin Luther King, Jr. (Atlanta, Georgia, 1929. január 15. – Memphis, Tennessee, 1968. április 4.) amerikai baptista tiszteletes, polgárjogi harcos, politikai aktivista, az afroamerikai polgárjogi mozgalom egyik vezető személyisége. Célja a fehérek és feketék között fennálló jogi egyenlőtlenség és a feketékkel szembeni faji megkülönböztetés megszüntetése volt.

 

Blog Szabadság SZABADSÁG SZABADSAG

"Azért vagyunk mindnyájan a törvény szolgái, hogy szabadok lehessünk."
Marcus Tullius Cicero

Marcus Tullius Cicero (Kr. e. 106. január 3., Arpinum – ma: Arpino, Olaszország – Kr. e. 43. december 7., Formiae – ma Formia, Róma) – az ókori Rómában élt író, filozófus és politikus. Kortársai – köztük politikai ellenfelei is – ragyogó, már-már boszorkányos tehetségű szónoknak tartották, de írásai is remekművek. Mindenképp az antik irodalom egyik óriása, de a tankönyvek általában abban is megegyeznek, hogy ő az antik széppróza legnagyobb mestere.

 

Blog Szabadság SZABADSÁG SZABADSAG

"Az aranybilincsek a legsúlyosabbak."
Honoré de Balzac

Honoré de Balzac (Tours, 1799. május 20. – Párizs, 1850. augusztus 18.) francia regényíró, a francia realista regény megteremtőinek egyike, neve a világirodalom legjelentősebb alakjai között szerepel.

 

Blog Szabadság SZABADSÁG SZABADSAG

"Minden rab minden időben és minden helyen szabadságért sír, csakhogy az egyik hangosabban, mint a másik."
Gárdonyi Géza

Gárdonyi Géza (eredeti nevén Ziegler Géza; Agárdpuszta, 1863. augusztus 3. – Eger, 1922. október 30.) író, költő, drámaíró, újságíró, pedagógus, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja. A 19–20. századforduló magyar irodalmának népszerűségében máig kiemelkedő alakja. Korának sajátos figurája, egyik irodalmi körhöz sem sorolható tagja volt. Életműve átmenetet képez a 19. századi romantikus, anekdotikus történetmesélés és a 20. századdal születő Nyugat-nemzedék szecessziós, naturalista-szimbolista stíluseszménye között.

 

Blog Szabadság SZABADSÁG SZABADSAG

"Ez a roskatag börtön az (...), ami miatt leginkább szenvedek. Már túl soká tartott rabságban. Alig várom, hogy kiszabaduljak egy fényes, boldog világba, és ott maradhassak mindörökké, hogy ne csak könnyeimen át láthassam, és ne csak egy fájó szív falai mögül sóhajtozzam utána, hanem vele lehessek és benne, mindörökké."
Emily Bronte

Emily Jane Brontë (ejtsd: emili dzséjn bronti) (Thornton, 1818. július 30. – Haworth, 1848. december 19.) angol költőnő és regényíró, a Brontë nővérek három tagja közül a második. Egyetlen regénye, az Üvöltő szelek, az angol irodalom egyik klasszikusa. Írói álneve Ellis Bell volt.

 

Blog Szabadság SZABADSÁG SZABADSAG

"De szeretni csak szabadon lehet.
Egyenlő méltósággal.
Külön világ, szemben külön világgal.
Az eggyé olvadásuk: csoda, ünnep.
De nincs embernek emberen hatalma.
És semmi nincsen, amit követelhet."
Reményik Sándor

"Honnan jössz? Szabad lényed mit kutat?
Mily börtönálcát feszítettél széjjel?
Mutasd meg az utat,
Nekem is, nekünk is a szabadságba."
Reményik Sándor

Reményik Sándor (Kolozsvár, 1890. augusztus 30. – Kolozsvár, 1941. október 24.) költő, a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja. Az életében több neves díjjal és elismeréssel kitüntetett Reményik a legutóbbi időkig viszonylag ismeretlen volt Magyarországon, mert őt és költészetét 1945 után – jórészt politikai megfontolásokból – évtizedekre száműzték a magyar irodalomból.

 

Blog Szabadság SZABADSÁG SZABADSAG

"A sikeres ember az, aki reggel felkel, este lefekszik, és közben azt csinálja, amihez kedve van."
Bob Dylan

Bob Dylan (született: Robert Allen Zimmerman; Duluth, Minnesota, 1941. május 24.) amerikai énekes, dalszerző, zenész, költő. Ötven éve a popzene egyik meghatározó alakja. Legismertebb dalai az 1960-as években születtek, melyek közül a Blowin’ in the Wind és a The Times They Are A-Changin' a háborúellenes és polgárjogi mozgalmak himnuszává vált. Zenéinek alapját elhagyva megalkotja hatperces slágerét, a "Like a Rolling Stone"-t, amivel 1965-ben radikálisan megváltoztatja a popzenét.

 

Blog Szabadság SZABADSÁG SZABADSAG

"Csillapíthatatlan és legyőzhetetlen szabadságvágyunkhoz mohó, szinte gyermekies odatartozásvágy társul, és csak látszólagos az ellentét. Szabad az, aki szabad szívvel választja meg, kitől függjön, hová tartozzon."
Vavyan Fable

Vavyan Fable, Molnár Éva (Budapest, 1956. március 20. –) magyar író.

 

Blog Szabadság SZABADSÁG SZABADSAG

"Szabadság? Minek a szabadság? A boldogság épp az, hogy az ember az ő vágyaival, gondolataival szeret, kíván, gondolkozik, azaz semmi szabadság - ez éppen, ami boldoggá tesz."
Lev Tolsztoj

Lev Nyikolajevics Tolsztoj (oroszul: Лев Николаевич Толстой; 1828. szeptember 9. – 1910. november 20.) orosz író, filozófus; az orosz irodalom és a világirodalom egyik legnagyobb alkotója, „legragyogóbb lángelméje”, a realista orosz próza mestere.
Minden idők egyik legnagyobb regényírójának tekintik a Háború és béke és az Anna Karenina című művei miatt, melyeknek középpontjában az orosz élet realista ábrázolása áll.

 

Blog Szabadság SZABADSÁG SZABADSAG

"A vágy a rabságban élők legnagyobb ellensége."
Anton Pavlovics Csehov

"A szerelem elengedhetetlen feltétele a teljes szabadság."
Anton Pavlovics Csehov

Anton Pavlovics Csehov (Антон Павлович Чехов) (Taganrog, Orosz Birodalom, 1860. január 29. – Badenweiler, Németország, 1904. július 15.) orosz író, drámaíró. Gogol, Tolsztoj, Dosztojevszkij és Turgenyev mellett a 19. századi orosz irodalom legnagyobbjai közé tartozik. A 20. századi drámairodalom egyik legnagyobb hatású alakja, az úgynevezett „drámaiatlan” dráma megteremtője, a novella műfajának megújítója.

 

Blog Szabadság SZABADSÁG SZABADSAG

"Semmilyen áldozat nem elég nagy a szabadságért vívott harc során."
Nelson Mandela

"A szabadságharcos előbb-utóbb megtanulja, hogy a harc szabályait nem ő, hanem az elnyomó hatalom "diktálja.
Nelson Mandela

Nelson Rolihlahla Mandela (Mvezo, Dél-afrikai Unió, 1918. július 18. – Johannesburg, 2013. december 5.) a Dél-afrikai Köztársaság első feketebőrű elnöke. Korábban apartheidellenes aktivista, az Afrikai Nemzeti Kongresszus és az Umkhonto we Sizwe katonai vezetője. Apartheidellenes tevékenysége miatt 27 évet börtönben töltött; nagy részét a Robben-szigeten. 1990-ben Frederik Willem de Klerk elnök utasítására szabadon bocsátották, és egy többéves nemzeti kiegyezési folyamat végén 1994-ben elnökké választották. Az apartheid-rendszer tárgyalásos felszámolásáért de Klerkkel megosztva Nobel-békedíjat kapott 1993-ban. A faji megkülönböztetés ellenzőinek körében, Dél-Afrikában és világszerte, Mandela a szabadság és az egyenlőség jelképe.

 

Blog Szabadság SZABADSÁG SZABADSAG

"Egyéniségének ablakrácsai közül reménytelenül mereszti szemét az ember a külső körülmények börtönfalaira, míg csak nem jő a Halál, hogy hazaszólítsa a szabadságba."
Thomas Mann

Thomas Mann (Lübeck, 1875. június 6. – Zürich, 1955. augusztus 12.) német író, a 20. századi német nyelvű irodalom egyik legjelentősebb alakja. Elbeszéléstechnikája a 19. századhoz, elsősorban Tolsztojhoz, illetve Theodor Fontane és Richard Wagner szimbólumaihoz és vezérmotívumaihoz kapcsolódik. Prózájára jellemző az irónia és a kétértelműség, az allegóriákat és mitológiai motívumokat művészileg egyre érettebb módon használta fel. Mellékmondatokkal és betoldásokkal bonyolított elbeszélésmódja ritmusos és kiegyensúlyozott, a beszédstílust a mindenkori tematikához igazította. A jelentéstartalmat a szavak tudatos megválasztásával gazdagította. Első regényéért, az 1900-ban írt, 1901-ben kiadott A Buddenbrook házért 1929-ben irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki.

Blog Szabadság SZABADSÁG SZABADSAG

"Tudd meg: szabad csak az, akit
Szó nem butít, fény nem vakít,
Se rang, se kincs nem veszteget meg,
Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,
A látszatot lenézi, meg nem óvja,
Nincs letagadni, titkolni valója.

Tudd meg: szabad csak az, kinek
Ajkát hazugság nem fertőzi meg,
Aki üres jelszókat nem visít,
Nem áltat, nem igér, nem hamisít.
Nem alkuszik meg, hű becsületéhez,
Bátran kimondja, mit gondol, mit érez.
Nem nézi azt, hogy tetszetős-e,
Sem azt, kinek ki volt, és volt-e őse,
Nem bámul görnyedőn a kutyabőrre
S embernek nézi azt is, aki pőre.

Tudd meg: szabad csak az, aki
Ha neve nincs is, mégis valaki,
Vagy forró, vagy hideg, de sose langyos,
Tüzet fölöslegesen nem harangoz,
Van mindene, ha nincs is semmije,
Mert nem szorul rá soha senkire.
Nem áll szemébe húzott vaskalappal,
Mindég kevélyen szembenéz a Nappal,
Vállalja azt, amit jó társa vállal,
És győzi szívvel, győzi vállal.
Helyét megállja mindég, mindenütt,
Többször cirógat, mint ahányszor üt,
De megmutatja olykor, hogy van ökle...
Szabad akar maradni mindörökre.

Szabadság! Ezt a megszentelt nevet
Könnyelműen, ingyen ajkadra ne vedd!
Tudd meg: szabad csak az, aki
Oly áhítattal mondja ki,
Mint istenének szent nevét a jó pap.
Szabad csak az, kit nem rettent a holnap.
Ínség, veszély, kín meg nem tántorít
És lelki béklyó többé nem szorít.
Hiába őrzi porkoláb s lakat,
Az sose rab, ki lélekben szabad.
Az akkor is, ha koldus, nincstelen,
Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen.
Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják,
Hol áldozat nincs, nincs szabadság.
Ott van csupán, ahol szavát megértve
Meghalni tudnak s élni mernek érte.

De nem azért dúlt érte harc,
Hogy azt csináld, amit akarsz,
S mindazt, miért más robotolt,
Magad javára letarold,
Mert szabadabb szeretnél lenni másnál.
A szabadság nem perzsavásár.
Nem a te árud. Milliók kincse az,
Mint a reménység, napsugár, tavasz,
Mint a virág, mely dús kelyhét kitárva
Ráönti illatát a szomjazó világra,
Hogy abból jótestvéri jusson
Minden szegénynek ugyanannyi jusson.
Míg több jut egynek, másnak kevesebb,
Nincs még szabadság, éget még a seb.
Amíg te is csak másnál szabadabb vagy,
Te sem vagy még szabad, te is csak...
Gyáva rab vagy."
Heltai Jenő

Heltai Jenő, 1913-ig Herzl Jenő (Pest, 1871. augusztus 11. – Budapest, 1957. szeptember 3.) író, költő, újságíró, producer, dramaturg, Herzl Tivadar politikus, publicista és író unokatestvére.

Felhasznált források: Wikipédia