Blog Alkotásaim

Átrendezni a lakásodat nem egy egyszerű feladat. Persze, némiképp könnyebb dolga van az embernek, ha talál egy jó kis programot, amellyel legalább előre megláthatja, hogy fog kinézni a tervezett végeredmény. A probléma ott kezdődik, amikor rosszabbnál rosszabb programokat dob ki a kereső, és azt sem tudjuk, melyiket telepítsük, vagy melyiket próbáljuk ki. Nagyon jól tudom, milyen ez, mert napokat töltöttem el azzal, hogy egy normális programot találjak.

Az egyik ilyen program a letölthető Home by Me. A másik, amelyről bővebben beszélni szeretnék, és egyben legjobb ingyenes program a Roomstyler. Ráadásul online, tehát nem kell semmit telepítgetni a gépre. Nagyon egyszerű tervezni vele, a 3D-s lemodellezés után pedig élethű és fantasztikus képeket kapunk végeredményül. Volt, hogy hónapokig ezzel bíbelődtem, és még ma is egyik kedvelt elfoglaltságom, hogy szobákat tervezek a Roomstylerben - még egy félig-meddig lakberendezős állást is felajánlottak egyszer, annyira jól sikerültek a tervek. :)

http://roomstyler.com/

A poszt végén találhattok egy kis ízelítőt a saját munkáimból (a poszt elején lévő kép is a sajátom). Többnyire egy lakásra vonatkozó különböző terveket fogtok látni. Próbáltam többféle hangulatot teremteni. Én különösképpen vonzódom a téglaberakáshoz és a meleg színekhez, mert otthonos hangulatot kölcsönöznek a lakásnak.

Amit érdemes még szem előtt tartani, hogy manapság "trendi" egy falat (főfalat) különböző színűre festeni /tapétázni, mint a többit. Ez feldobja a lakást, és egészen más hatást kelt, mintha mindenhová ugyanazt a színt tesszük. Fontos azonban, hogy a színek harmonizáljanak egymással, valamint lehetőleg csak kétféle falszínt/mintát válasszunk, ugyanis ha már több fal elüt egymástól stílusban, az az összevisszaság hatását kelti.

Manapság egyébként a legnagyobb trend az ún. Ikea Hack, azaz a megvásárolt egyszerűbb Ikeás bútorokat átalakítani. (Erről rengeteg posztot és tanácsot találhattok az interneten.) A leggyakoribb alany az átalakítások során a Rast nevű komód, mert eleve egy szép fafelülete van, könnyen kombinálható akár saját magával (dupla szekrényt alkotva), és egy kis festéssel és gombcserével igazán egyedivé varázsolhatjuk.

Íme néhány nagyszerű példa:

Blog Alkotásaim

Blog Alkotásaim

Blog Alkotásaim

Blog Alkotásaim

Blog Alkotásaim

De a régi bútoroktól sem feltétlenül kell megszabadulni, itt megemlíteném például Wein Krisztinát, a Napi Szemtorna blog szerzőjének alkotását (gyerekszobába például fantasztikusan nézne ki):

Blog Alkotásaim

Személyes kedvenceim Szentgyörgyi Kata munkái, aki mindig részletesen leírja, hogy mit és hogyan csinált, s én személy szerint rajongok a munkáiért (http://akicsihaz.hu/)

Blog Alkotásaim

Blog Alkotásaim

Végezetül pedig íme néhány saját Roomstyler alkotásom, hogy mielőtt belevágnátok a lakásfelújításba, kedvet kapjatok egy kis online tervezéshez:

Blog Alkotásaim

Blog Alkotásaim

Blog Alkotásaim

Blog Alkotásaim

Blog Alkotásaim

Blog Alkotásaim

Blog Alkotásaim

Blog Alkotásaim

Blog Alkotásaim

Blog Alkotásaim

Blog Alkotásaim

Blog Alkotásaim