Facebook Twitter Addthis

Emberi képzelet

(2009.01.27)

Hánykódva

Mint millió tű, próbál bántani a víz.

Hideg, kezd megfagyni a lelkem.

S kiáltani akar itt bennem minden íz,

De csönd! Csöndben kell most lennem.

Olvadok. El fogok úszni innen messze,

S a víz, az tart egyedül velem.

Ha elfáradok, part a közelben lesz –e,

Azt nem tudom, s nem is keresem.

Lét tengerén…

Lét tengerén lebegek, hánykódom talán?

Nem. A víz emberi képzelet.

S lelki szemem egy mentőcsónakot talál:

Legyek én is küzdő gépezet!

Evezőm az érzelem, talán a remény.

Szívem is gép, apró szerkezet.

Bár bántani nem lehet, masszív és kemény,

Azért épp úgy hiszi, hogy szeret…

0 Tovább

Tűnődve

(2009.01.08)

Rend. Mi az? Csupán sorban

Álló könyvek a polcomon,

Vagy itt benn, ebben a nagy gondhalomban

Rendszer vagy a Törvény a sorsokon?

Nincs. Bennem legalábbis

Csak szétszórt remények vannak,

S bár mondhatnám, hogy mind reális,

De csak, ki bátor, esetleg annak.

Rend. Bárcsak tudnám, mi az,

De minden kétkedés zajt szül.

S bár tudnám, mi hamis vagy igaz,

Helyére egy könyv miért, hogy kerül.

0 Tovább

A mesében

(2008.06.05)

A mese olyan világot szül, amely sohasem létezett,

Boldogot, gyermekit és édeset.

A mesék országa, ó, bár igaz lenne!

Láthatnék koboldot, szárnyas tündért,

Beszélő, drága kismedvét

Vagy bármit, amit csak szeretnék.

Lenne még varázslat is benne.

Mosolyognék akkor, ha ott lehetnék,

Ha egy reggel egy csodás világban ébrednék,

Ahol megtörténhet bármi,

S nem létezik lehetetlen,

Kérdés sem marad feleletlen,

Ember sem embertelen,

S nem szoktak a könnyek se fájni.

Ott még a dombok is mesélnek,

Dalolnak és döngicsélnek.

Nappal a természet ölelne,

Éjjelente felszállnék a csillagokhoz,

Kegyes, esti nagyurakhoz,

Mesemondó pásztorokhoz,

S aztán virradna csak ismét reggelre. 

0 Tovább

Égi tünemények

(2007.12.08)

Harmatcsepp csillan a holdfényben,

Csillagok ragyognak az égen.

Aprót lépdelnek gyermeklábak,

Az estében körtáncot járnak.

Angyalok, égi tünemények,

Hallatnak apró, könnyed léptet

Ezen a csöndes estvidéken,

Épp, mint a gyermekmesékben.

Tündérek ők, tavaszt hozók,

Virágszirmon táncolók.

Lábuk nyomán kel életre

A szunnyadó természet lelke.

S hogy az ég már vörösbe lép

A Nap kibontja köntösét,

Búcsút intenek a vidéknek,

Szárnyra kapnak, elrepülnek.

0 Tovább

Lepke

(2006.08.15)

Piciny lepke repül körbe,

Lassan száll fel a csillogó égbe.

Tünemény szárnyait kibontja,

Tündéri színeit mutatja.

Lopva tekint le a földre,

Egy virágra száll megpihenve.

Álmos fejét szirmára hajtja,

Látom az álommanót rajta.

0 Tovább

Pokolra vagy hova

(2011.04.19)

csak itt ülök a saját

bajaimon merengve

istenem te meg rám se nézel

hiába hívlak remegve

ha rajtam nem

legalább másokon segíts

pocsék ez az élet

erőt nincs miből meríts

utat mutathatnál

tehetnél valami jót is

de te csak ülsz a trónodon

minek ez az apoteózis

adjál még egy pofont

úgyis elviseljük még

legyünk földönfutók hiszen

magunkkal úgyis csak elhitetjük rég

hogy te létezel hogy te jó vagy

de ha baj van mégis hol vagy

értelmetlen az élet

minek adtál életet

szenvedni jöttünk létre

átélni egy előre írt történetet

aki jót érdemel hiába

csak a rosszat kapja

rákos lesz de kit érdekel

isten így akarja

aki jót érdemel hiába

csak a rosszat kapja

hajléktalan kit érdekel

isten így akarja

a paradicsom biztos jó lesz

bár tudnám hogy létezik

ha így folytatom pokolra jutok

szavaim létezésed sebzik

add vissza amit el akarsz venni

büntesd meg aki megérdemli

de hagyjál engem élni

nem akarok mindig

a holnap mi lesz-től félni…

ne adj még egy pofont

már nem viseljük el

ne legyünk földönfutók még

tégy csodát hogy higgyük is el

hogy te létezel hogy te jó vagy

ha baj van mégis itt vagy…

a paradicsom biztos jó lesz

de ki kerül majd oda

ha így folytatom pokolra jutok

vagy ki tudja hogy hova

0 Tovább

Pogány-unitárius

(2010.08.04)

Vajon, mindent, amit teszek,

egyszer felnagyítva, kamatostól kapok vissza?

Vajon minden kincset, amit megveszek

elnyeli egyszer az égi Vén-Tisza?

Égi? Honnan tudjam, hová vezet

minden utam, döntésem előre?

Honnan tudjam, kivel rázzak kezet,

ki hoz rám bajt odafent előre?

Nem hiszek úgy, mint mások…

Azt hiszem, holmi

meg-nem-keresztelt kis unitárius

lélek lakik valahol bennem.

Vagy talán már rég eltemettem?

Nem hiszek a gyónásban,

a papokban, a próbákban,

az anyaszentegyházban.

De hiszek Istenben, és annak Fiában…

És nem hiszek a szentháromságban…

Tehát pogány-unitáriánus, holmi hívő-korcs vagyok,

s mégis azt hiszem, talán igazabb hívő vagyok

Nálatok…

0 Tovább

Isten-vallomás

(2010.07.22)

Tíz éve kezembe se vettem a Bibliát.

Azt sem tudom már pontosan,

hogyan is mondjak el egy imát.

Elkezdem, ha meg-megállok, néha tévedek,

senki nem szid érte már,

Te úgy is tudod, ha újra hitre ébredek.

Én mindig kételkedem, ezt nem róhatod fel,

ilyennek teremtettél a földre,

most is csak múló buzgóság fogott el.

Oly gyarló vagyok, ember én is…

Csak akkor hiszek, ha kérnem kell,

s majd kételkedem, „csak azért is”.

 Mondd meg, szóval, mit keresek én itt?

Húsz éves testembe gyúrtál

össze gyereket és vén asszony-nénit…

Azt sem tudom, hová menjek, ki vagyok?

mesét néznék folyton, de magam mögött

ma is egy fáradt sóhajjal teli napot hagyok…

Óh, Istenem, talán elrontottam valahol,

lehetne reményem, még sincs, mégsem tudom,

mit tegyek, csak a kételkedés marcangol…

0 Tovább

Ima

(2010.07.22)

Már csak hálni jár belém a lélek,

Eltűntek a szép remények,

és nem tudom, hová…

Legalább hittel táplálj, Istenem,

Adj valami gyógyírt nekem,

mert nem bírom tovább…


Talán oka is volt, már nem tudom,

Hogy az életemet unom,

hát segíts végre már…

0 Tovább

Istenkétlés

(2010.07.21)

Úgy élni szívből, hozni álmot

hű szememre Istenem,

s kitörölni minden emléket

az kell nekem...

Életemről hogy adok számot

ha eljön a végzetem?

Istenkétlő, vad forradalmár,

vadember lettem...

Adj nekem most jelet, létezel

ugye segítened kell!

Elvesztettem hű gyermeklelkem,

ó jaj, de kell...

Jöjj hozzám, s kérdezd: mit vétkezel?

Csak élek, s már nem lelem,

boldogságom... csak gyötrelem van

társul velem...

Megszakadok már az életben.

Nem tudtam, mit vállalok.

Mit bír még egy húszéves gyerek?

Már fáradok...

Könnyítsd meg már, nem bírom tovább!

Így meg minek születtem?

Valaki fogjon már most kézen,

eltévedtem.

Hát hányszor kérjelek még?

Mit szeretnél, mit tegyek?

Azért bűnhődök tán, amit

soha meg nem teszek???

Tán újra higgyek benned,

hisz én miben nem kételkedem?

Így is eleget éltem

többet adtam mint kértem,

szerettem és szeretek,

csak egy kis,

csak egy kis pihenést

miért nem kérhetek?

Ha kiállok elveim mellet

Ha kiállok szerettem mellett

Ha kiállok a becsület mellett

Istenem, mért csak fenyítést kapok?

0 Tovább

Mostohább a mostohánál

(2010.02.15)

Mostohább vagy bármely

mostoha mostohánál…

S én tán ostobább vagyok

de tán mégis hiszek benned…

Nincs erőtlenebb csatakiáltás

s nincs erősebb hitet adó

„tény” az isteni csodánál.

Hát én se kérek többet, Istenem,

mielőtt a csata hevében végleg elveszem,

adj egy szelet kenyeret, s hozzá bort nekem,

Tégy hát csodát újra, de most énvelem…

bármely ostobánál

a most vagy sohánál…

0 Tovább

Így kezdődött

(2007.09.10)

 Emlékezz, hogy kezdődött minden,

Az alma, s ahogy kísértésbe estünk.

S az ár, az, amit fizettünk,

A szégyen útjára űzött minket.

Csak a gyávaság az akadály,

Hogy megharapjuk azt a kezet,

Ami hajdan minket etetett,

Ide kevés csak pár szabály.

Vége már a tündérmesének,

Az erkölcsösség elveszett.

Csak hordd a saját keresztedet,

De a hited ne feledd.

Nehéz a megváltáshoz az út,

Amelyet sokan bejárunk,

S megeshet, hogy társra találunk,

Hogy összefonódik a múlt.

S a királymadár hangja megenyhül,

Eljön a megbocsátás órája,

Rút bűneink meggyónása,

Míg a vasököl csapása elkerül.

Aztán jön csak a sötét révület,

Elveszünk a merevség táncában,

S a tudatlanság románcában,

Legyőzzük e félelmünket?

S hogy mentsük életünk,

Elátkozzuk a múltunkat,

Őstől bűnös tudásunkat,

Hogy a Mennybe kerüljünk?

0 Tovább

Édesapám

(2010.12.17)

Múlnak az évek…

Én még mindig szeretlek.

Én már felnőttem,

neked deres már a hajad,

de én még mindig szeretlek.

Múlnak az évek…

Most már tudom, sajnos,

nem te vagy a világ legerősebb embere.

És sajnos nem is tudsz minden választ.

Nem is leszel mindig itt nekem,

de én mindig szeretlek!

Mindenre emlékszem, amit mondtál.

Mindenre emlékszel, amit kértem.

Mindig felhívlak, hogyha baj van,

hogy te miként vagy, mindig megkérdem.

Nincsenek titkaink egymás előtt,

azt hiszem.

Születésem óta ismered

minden gondolatom.

Születésem óta szeretsz,

s szereted minden gondolatom.

Múlnak az évek…

Ritkábban látlak, de

nagyon hiányzol.

Én már felnőttem,

neked deres már a hajad,

de én mindig szeretlek.

Emlékszel???

Egy éves koromban már

pont olyan voltam, mint te.

Ugyanazt a dalt szerettem,

ugyanazt énekeltem.

Egy szál gyufával a kezemben is

örülni tudtam annak, amit

Tőled kaptam.

Együtt szereltük a fűnyírót,

a biciklit, mindent, amit lehet.

Együtt szánkóztunk a nagyihoz.

Együtt sütöttünk rántott húst,

vasárnap bundás kenyérrel

vártad, hogy felkeljek.

Együtt izgultál velem

az első randevún.

Köszönöm, hogy

Minden problémámat

sajátodként élted meg.

Lehetett kicsi vagy nagy,

az Enyém volt, és ezért

Neked is fontos volt.

Köszönöm, hogy

Elfogadsz engem,

elfogadod az életem,

elfogadod, akit választottam.

Köszönöm, hogy vagy nekem.

Köszönöm, hogy szeretsz.

És én is szeretlek!

0 Tovább

Édesapámhoz

(2008.10.04)

Nézz csak ide, én is itt vagyok!

Éppen, hogy tefeléd szaladok.

De hoppá, látod, megbotlottam,

Egy kicsit talán elszontyolodtam.

Potyognak krokodilkönnyeim,

Bibisek lettek, lám a térdeim!

De mit kell mondani, te jól tudod;

Ez is csak katonadolog.

Kacagok ismét, futok hát feléd,

Közeledik már az estebéd.

Aztán kislányos mosollyal kérlek;

Olvasd fel, Apa kedvenc mesémet!

És te elmondod századszorra is,

Hiszen tudod már kívülről úgyis.

S édes, pici lánykád hamar elalszik,

Két arcára adsz vigyázó, jó éjt puszit.

0 Tovább

Édesanyám

(2006.05.20)

Hogy mondjam el, nem tudom már,

Mindig jó voltál, értem imádkoztál.

Te szerettél és Te gondoztál,

Te vagy a mindenem én Édesanyám.

Kis angyalként egy felhőn pihentem,

Naphosszat egyvalakit figyeltem.

S te voltál az, én Édesanyám,

Ki akkor, onnan mosolyogtál reám.

Tudom, te mindig mellettem állsz,

Aggódó szívvel, ha kések, Te vársz.

Hogy mondjam el, nem tudom már,

Mindig jó voltál, értem imádkoztál.

0 Tovább
MOST OLVASOM
VÁRHATÓ KÖNYVAJÁNLÓK

(Nem feltétlenül ebben a sorrendben):

J. D. Barker - Az ötödik áldozat
Tom Sweterlitsch - Letűnt világok
P. Z. Reizin - Szerelem ​gombnyomásra
Thomas Pierce - Holtvágány
S. Jae-Jones - Alvilági ​dal
Thomas Harris - A ​vörös sárkány (Hannibal 1.)
Samuel Bjørk - Őzike
Jonas Jonasson - A ​százegy éves ember, aki azon gondolkodott, hogy túl sokat gondolkodik
John Marrs - The ​One – A tökéletes pár
Karen M. McManus - Lehull ​a lepel
KÖNYVEK KATEGÓRIÁK SZERINT
KEDVENCEIM
A folyamatosan frissülő olvasmánylistámat a következő link alatt tekinthetitek meg: OLVASMÁNYLISTA
NAPI IDÉZET

NYOMJ EGY LÁJKOT, HA TETSZIK AZ OLDAL
"Egy könyv, amit már kiolvastál, sosem lesz ugyanaz a könyv, mint amit kézbe vettél."

/David Mitchell/

Én nem veszek könyveket. Én örökbe fogadom őket. :)
A jó könyvvel az a probléma, hogy a végére akarsz érni, de soha nem akarod befejezni.