4 Felnőtt Humor Könyvajánló Magyar

Hamarosan a mozikba kerül a Tékasztorik magyar film, aminek főszereplője egyébként Bihari Viktória, a Tékasztorik könyv írója, blogger, feminista, és a jó ég tudja, még mi. Ezúttal az ő könyve került a kezembe.

4 Felnőtt Humor Könyvajánló MagyarBihari ​Viktória humorista, blogger és internetes szökevény. Nem szereti a címkéket, főleg a bloggert és a humoristát nem, szereti viszont a szórakoztató irodalmat és a jól átsütött sertésoldalast. A szerző nem nyert proccos díjakat, nem tanult külföldön, és nem is a férje farvizén ért el sikereket ha a sok-sok lájkot sikernek lehet nevezni. 
A könyv, amit a kezedben tartasz, nem regény, nincsenek benne hatalmas életbölcsességek, sem szerelmi szál, bőgés vagy dráma. Van benne egy videotékás csaj, számos elmebeteg, piálás, némi párkapcsolati mizéria, sok káromkodás, politikai inkorrektség, az évezred legjobb arca, Fater, lúzerkedés, menősködés, szex és annak hűlt helye, és annyi hülye szitu, hogy el sem hiszed. 
A könyvet leginkább az amolyan litera-gasztronómiai disznósajt kedvelőinek ajánljuk, akik szeretnek minden tálba belekóstolni, nem bánják, ha zsíros lesz a kezük, és úgy általában nem veszik komolyan az életet, cserébe az élet sem veszi őket komolyan.

Fater azt mondta, az igazi nő táskájában mindig van egy pakli magyar kártya, egy laposüveg és egy bicska, valamint az igazi nő hűtőjében mindig van egy liter pálinka, egy fél kiló csécsi szalonna és egy nagy adag pörkölt. 
Nos, egy adag pöri híján igazi nő vagyok.

Értékelés:

Néhány éve botlottam bele a szerzőbe egy Facebookos kiírása kapcsán, ami igazán tetszett és meg is osztottam, a női-férfi munkamegosztásról, avagy annak hiányáról szólt. Persze kapott sok negatív kommentet rögvest a nyakába, de tetszett, hogy fel merte vállalni a férfiak körében nem túl népszerű véleményét (ámbár női példákat is bőven tudnék mondani). Na, már most érdekesség, hogy vártam a könyvben ezt a posztot, és nem volt ott – legnagyobb bánatomra. Hasonló eszmefuttatásra számítottam egyébként, mint annál a posztnál, annál nagyobb meglepetésként ért azonban a könyv tömör, iróniás humorjellege.

Nem szoktam sosem köntörfalazni, úgyhogy megmondom, hogy a könyv közepéig nem igazán találtam meg a közös szálat az íróval, nem értettem a vicceit, vagy csak nem értékeltem, a harmadik része viszont végre mosolyra gerjesztett, és erősen bólogattam, hogy hát igen, és a közepe felé is voltak olyan részek, amelyek elnyerték szimpátiámat. Például a cseppet sem burkolt társadalomkritika a kortárs művészetről (persze, mi mást választanék ki egyből, mint szakmabeli), de a társkeresős oldalon tett látogatásai, szösszenetei is nagyon megtetszettek. Eleinte humorként kezeltem a könyvet, talán mert annak is indult, a vége felé viszont úgy éreztem, olvasok a sorok között, és mennyire burkoltan őszinte is ez a könyv. Mert valóban milyen nehéz a pártalálás, mekkora „ciki már” 30-40 körül, ha még mindig nem szültünk, nincs férjünk stb., milyen elvárások vannak egy nővel szemben, és hogy valójában mi, „hercegnők” is mennyire esendőek és halandóak vagyunk (bakker, pukizunk a takaró alatt). A férfiak kiparodizálása talán kicsit sok lehet néhány embernek (férfiaknak főleg), mindazonáltal el lehet mosolyodni rajta. Azt hiszem, a könyv olvasásánál a legfőbb szempont, amit szem előtt kell tartani, hogy nem kell vérkomolyan venni, és minden poénon, cikizésen berágni (igen, ebben a posztban most én is kicsit szleng szavakat használok, hiszen ez dukál a könyvnek). Arra való, hogy szomorúbb vagy elkeseredettebb pillanatokban magunkhoz vegyük, és biztos mindenkinek lesz olyan rész, amivel legalább egy kicsit egyet tud érteni, vagy azonosulni vele. Mondom, személy szerint inkább a kötet utolsó harmada fogott meg, szóval, akik az első kettő elolvasása után ítélkeznek, talán nem tudják, mit hagynak ki. Számomra kicsit olyan volt, mint egy magyar Bridget Jones, kicsit szókimondóbb, kicsit káromkodósabb, de a miénk. :)

Viszont, egyszerűen muszáj megemlítenem, mi az, ami nagyon idegesített a könyvben: a káromkodásokon kívül az, hogy minden külföldi szót is fonetikusan írt le az író. Biztos van valami értelme vagy humorjellege, de több okból kifolyólag is utáltam ezt a megoldást. Egyrészt, lelassította az egyébként gördülékeny olvasási tempómat, és fennakadtam ezeken a szavakon, ráadásul értitek, ez egy könyv; mindamellett, hogy szórakoztat, a társadalom nagy százaléka könyvolvasás által fejleszti íráskészségét (az a maradék kis százalék meg nem olvas), tehát nekem elvárás, hogy egy könyvben minden helyesen legyen leírva.

Egyébiránt a könyvet 30-40 körüli nőknek ajánlom, akik szívük mélyén picit feministák (ha én annak vagyok megbélyegezve, a környezetem élők mit szólnánk Vikihez?), vagy csak egy humoros, szórakoztató, ironikus, cikizős könyvre vágynak.

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 4. Egész jó, tetszett
Karakterek: Kicsit sarkított karakterek, erős túlzással.
Borító: 8/10 – Nem rossz, ámbár nekem jobban tetszett volna egy olyan, ahol az írónő épp gépel, gép előtt ül, vagy valami egészen más, de hát ízlések és pofonok.
Kinek ajánlom: Felnőtt, 30-40 körüli nőknek, akiket nem zavar a harsány humor és az irónia.
+ pont: Mert volt néhány olyan rész, amely nem burkolt társadalomkritika volt, és kifejezetten tetszettek (pl. társkeresős ismerkedősdi, vagy kortárs művészet).
- pont: Ez nagy szó, de néha még nekem is túl harsány volt ez a stílus, és mínusz pontot adok a folyamatos fonetikus írásmódért (amikor külföldi szavakat ejtés szerint ír le az író. Biztos van valami értelme, de engem idegesített.)