Könyvajánló Dokumentumregény Felnőtt 4"Az Ebola lángja fellobogott, megvillantotta halálos színeit, elemésztett mindent, és visszahúzódott az őserdőbe. Egyszer még visszatér" - írta Richard Preston közel két évtizede. Jóslata válóra vált. 2014-ben azelőtt soha nem látott erővel csapott le Közép-Afrikára bolygónk egyik legveszedelmesebb fertőző betegsége. Majd - a híradások szerint első alkalommal - Európába és Észak-Amerikába is eljutott a vírus. Valójában az Ebola már évtizedekkel korábban felütötte a fejét Amerikában, és kis híján el is szabadult Washingtontól kőhajtásnyira. Csupán a szerencsén múlt, hogy nem száguldott végig a kontinensen, ahogy a középkorban a pestis Európában. Erről a döbbenetes epizódról, valamint az Ebola eredetéről, felbukkanásáról és terjedéséről szól az amerikai szerző lenyűgözően érzékletes tényirodalmi kötete, melyből már több mint ötmillió példány kelt el világszerte.

"Valójában még nem történt meg az Ebola döntő és visszafordíthatatlan betörése az emberi fajba. Fellobbanásairól tudunk Afrika egyes tájain: félő volt, hogy ezek a fellobbanások megfékezhetetlen futótűzzé alakulnak. Ha egy vírus a fertőzöttek kilencven százalékával végez, és nincs ellene sem hatásos oltóanyag, sem gyógyszer, a következmények nagyon is beláthatóak: beláthatóak és az egész világra kiterjedőek. Igazából nem tudjuk mit művelt az Ebola a múltban, és azt sem, milyen pusztítást visz végbe a jövőben. Az Ebola kiszámíthatatlan. Egy felszálló és a levegőben utazó Ebola-törzs nagyjából hat hét alatt bejárhatja a Földet, mint az influenza, miközben hatalmas embertömegeket öl meg..."

„ A Halálzóna első fejezeténél hátborzongatóbbat soha életemben nem olvastam… és utána a regény még hátborzongatóbbá válik. Ez benne a lenyűgöző: egyre félelmetesebb. Igen figyelemreméltó alkotás. Két vagy három nekifutásra elolvastam, és az az érzésem, hogy sokáig nem tudok majd szabadulni az emlékétől. ” /Stephen King/

„Az egyik legfélelmetesebb könyv, ami valaha is a kezembe akadt. Jobb, mint Stephen King vagy Michael Crichton – ez valóban megtörtént, a Washington-emlékmű tőszomszédságában. És előbb vagy utóbb megtörténik majd.”
/Atrhur C. Clarke/

„Richard Preston regénye ezt a hátborzongató, ám igen fontos témát a tudományos körökből az átlagolvasó elé viszi. A Halálzóna elsőrangú thriller.” /Robert Redford/

 

"Az amerikai szerző máig mérföldkőnek számító bestsellere az Ebola-vírus felbukkanásának és terjedésének lenyűgöző története. A kötet mindemellett részletesen beszámol arról a döbbenetes epizódról, melynek során az Afrika szívéből származó halálos kór váratlanul megjelent és kis híján elszabadult Washington tőszomszédságában.                                                                                                                   Gyógymód az Ebolára nem létezik. A fertőzöttek halálozási aránya közel 90 százalék. A sokáig titokban tartott amerikai incidens alkalmával a hadsereg katonákból és tudósokból álló különleges "kommandót" vetett be, hogy megfékezze a világ egyik legveszélyesebb vírusát.  A Halálzóna nem csupán bolygónk leghalálosabb kórokozóinak és az emberi fajnak a találkozásairól szóló hajmeresztő és felkavaró krónika, hanem egyszersmind mellbevágó jóslat arra vonatkozóan, ami napjainkban az Ebola kapcsán bebizonyosodni látszik: a közlekedési hálózat fejlődésével előbb vagy utóbb óhatatlanul végigsöpör világunkon egy gyilkos vírus. A kötet igazolja a régi közhelyet: a valóság rémisztőbb, mint a fikció."

„Preston olyan tényfeltáró tudósításra vállalkozott könyvében, melynek során a civilizált világra halálos veszedelmet jelentő vírusok, elsősorban a 4-es biztonsági osztályba sorolt (tehát a legveszedelmesebb) filovírusok elleni eddigi küzdelem eseményeit rekonstruálja. A történetet nevezhetjük akár - a ma már sajnos előttünk sem ismeretlen - Ebola-vírus regényének. A hitelesség érdekében a szerző helyszíneket keresett fel, szemtanúkat, polgári és katonai szakértőket szólaltatott meg.

Az első rész egy kevéssé ismert, de annál veszélyesebb vírus, a Marburg vérfagyasztó esetleírásával foglalkozik, amely 1980-ban a nyugat-kenyai Nzoia Cukorgyárban dolgozó francia férfit pusztított el. A Marburgot az Ebola-vírus kistestvérének nevezik, nagytestvére, annak is a legveszedelmesebb formája, az Ebola Zaire 1976-ban ötvenöt falut pusztított el egyszerre. Egy újabb Marburg-vírus okozta megbetegedés - az áldozat egy tízéves dán fiú volt - a kenyai Mount Elgon barlangjaira terelte a kutatók figyelmét. A virginiai Reston városka majomházában felbukkanó rejtélyes, majmok közötti pusztító betegség - amelynek okozójaként végül is szintén az Ebolát mutatták ki - elleni küzdelem során az olvasó képet kap arról a veszélyről is, ami az emberiséget fenyegetné, ha egy halálos vírus elszabadulna. (A filovírusok ugyanis még a rettegett HIV vírusnál is gyorsabban terjednek, és pusztítóbb hatásúak.) Érdemes elgondolkozni az író kissé talán hatásvadász megállapításán, mely szerint "az AIDS, az Ebola és a többi őserdei kórokozó fellépése a tópusi bioszféra pusztulásának egyenes következménye", s "bizonyos értelemben a Föld immunrendszere védelmi harcot indított az emberiség ellen".” - írta Legeza Ilona, aki Magyar Elektronikus Könyvtár szolgáltatásában működő Könyvismertetők adatbázisát szerkesztette (2011-ben elhunyt).

Értékelés:

Richard Preston, ahogy könyvében is megemlíti, tényirodalmi kötetét a NewYorkerbe írott cikke alapján írta, amely Halálzóna címmel jelent meg, először 1995-ben. 2014-ben, mivel az Ebola újra elkezdte szedni az áldozatokat, a Cartaphilus Könyvkiadó ismét megjelentette a könyvet új borítóval, friss külsővel. Így került a polcomra ez a kötet.

Nem mondhatnám, hogy sok tényirodalmi kötetet olvastam életemben, vagy dokumentumregényt; még a történelmi vonatkozású könyvek is - amelyeket nagyon szeretek -, inkább regényes feldolgozások, semmint ennyire realista tényfeltáró értekezések. A könyv olvasása folytán kicsit olyan érzésem volt, mintha egy ismeretterjesztő csatornát néznék a tévében, és a szöveg is valamely, (hangról) ismert narrátor hangján szólt a fülemben, mintha csak a National Geographic Channelt vagy a Discoveryt hallgatnám. Nem igazán tudtam, mire számítsak az olvasásakor, elképzelésem sem volt, hogy fog-e egyáltalán tetszeni, úgyhogy hetekig halogattam a dolgot, már csak azért is, mert általában nem szeretem a valós halált feldolgozó semmilyen műveket (sem film, sem dokumentumfilm, sem könyv). Azért írom, hogy „valós halál”, mert míg az emberek általában rezzenéstelen arccal olvasnak véres fikciókat, krimiket, thrillereket, addig egy olyan könyv, amely a tényekre szorítkozik, és valóban megtörtént, hátborzongatóan félelmetes, és már nem lehet elbújni az olvasása közben a jól ismert „á, ez csak mese” szöveg mögé.

Kiemelten fontos megérteni, hogy ez a könyv nem csak valós történeten alapszik, hanem konkrétan a megtörtént eseményeket írja le és összegzi, amely események 1967 és 1993 között történtek. Preston a következőt írja az olvasóhoz a kötet elején:

„Ez a könyv nem a képzelet szüleménye. Története igaz, alakjai valóságosak; a neveket azonban megváltoztattam olykor, mint Charles Monet és Peter Cardinal esetében is. Valahányszor ilyen változtatásra sor kerül, jelzem a szövegben.
A párbeszédeket a szereplők emlékei alapján rekonstruáltam. A történet folyamán itt-ott emberek gondolatmenetét idézem: ilyenkor elbeszélésem forrásai azok a beszélgetések, amelyeknek alanyai – néha ismétlődően – beszámoltak egykori gondolataikról. Minden ilyen alkalommal közösen ellenőriztük a tényeket. A kérdésre: „Mire gondolt akkor?”, időnként a regényírókat megszégyenítően gazdag és az emberi állapotokat mélységében feltáró válaszokat kaptam. Megpróbáltam tehát az emberek arcán át a gondolataikba látni, szavaikon keresztül belehallgatni az életükbe, és amit ott találtam, túlnő a képzelet határain.”

Végeredményként egy olyan furcsa elegyet kapunk valahol a tények és a regények elmosódásaképp, amire én legalábbis még nem láttam példát. Megtudjuk, milyen típusai vannak az Ebolának, melyik mikor és hol bukkant fel, "testvérei" miben térnek el a többitől, hogyan vették elejét a tömegfertőzésnek. Megismerjük az Ebola tüneteit, ezt már-már olyan hányingerkeltően részletes módon, hogy sosem felejtjük el, és egészen biztos egyik olvasó sem fog ellátogatni Afrika azon részébe, ahol vélhetőleg legelőször az Ebola és az AIDS vírus felütötte fejét. Az első néhány rész, a Marburg vírus tüneteinek leírása annyira véres és félelmetes, hogy komolyan aggódni kezdtem, fogom-e én ezt még bírni, de aztán szerencsére néhány emberen kívül Preston nem ecseteli a tüneteket. Először nehezen állt össze a komplett kép, és idegesített az olykor időbeni ugrálás a történetben, mígnem megértettem, hogy három-négy külön részre tagolódik az egész; a Marburg, az Ebola Sudan, Ebola Zaire (ami a legveszélyesebb mind közül) és végül az Ebola Reston felbukkanásáról és terjedéséről olvashatunk, hellyel-közel kronológiai sorrendben. A történet olyan szinten összekapcsolódik, hogy mindvégig az Eboláról és „testvéreiről” olvashatunk, és bizonyos emberek többször is megjelennek a történet folyamán; akik az Ebola egyik típusával már találkoztak, később az Ebola Reston Washington melletti felbukkanásával ismét bekapcsolódnak az események láncolatába.

A történet eleinte számomra pusztán ismeretterjesztő volt, nem különösebben kötődtem hozzá, és az Ebola Reston felbukkanásáig különösképpen nem kötött le, de a könyv felénél, a Restonban és a Washington mellett történtekkor már mellkasomban erősen dobogó szívvel lapoztam a könyvet, jó magam is reménykedtem a legjobbakban, és a következő gondolatok jártak a fejemben:

  •  „Csak senki ne érintkezzen vele!”
  • ​„Csak össze ne törd azt az üveget, könyörgöm!”
  •  „Mégis miért nem csomagolták be rendesen azt az izét?”
  • „Jézusom, remélem nem kapta el a fertőzést”,
  • „Én BIZTOS nem mernék az épület közelébe se menni.”
  • „UGYE nincs lyuk azon a nyamvadt kesztyűn???”

Felháborodásom komoly méreteket öltött, amikor a CDC hozzáállásáról és felelőtlenségéről olvastam, el sem hittem, hogy ez most tényleg így volt – pedig így volt -, végül arra a megállapításra jutottam, hogy aki legalább a restoni részig eljut, annak egészen biztosan tetszeni fog ez a könyv, nem hiába kapott ilyen jó értékelést. Mint mindig, most is abba a „hibába” estem, hogy éjszaka nem bírtam lerakni a könyvet, és kíváncsian vártam, mi történik az Ebola Restonnal, terjed-e cseppfertőzéssel, elkapják-e majd az emberek, de a történetről nem szeretnék spoilerezni, így azt szeretném csak ajánlani, hogy olvassátok el, ha többet szeretnétek megtudni a történtekről, vagy, ha egy zsigeretekig hatolóan félelmetes (és igaz) sztorit olvasnátok. Abban egészen biztos vagyok, hogy jobb, mint bármely más, vírusos fikció, kissé groteszk, de a természet mégiscsak a legnagyobb művész a földön.

Vajon honnan ered az Ebola? Mi volt a közös a vírus különböző válfajait („testvéreit”) állítólag először megkapó 3 ember között? Annyit sikerült megállapítani, hogy a Marburg talán a Kitum-barlang mélyéről ered, de hogy melyik élőlényben vagy pontosan min telepszik és alszik „téli álmot” mielőtt élő és pusztítható sejthez érve megkezdi a tömeggyilkolást, azt még a mai napig nem tudjuk. A könyv olvasása folyamán többször is elbarangolunk a virginiai Restonon kívül az afrikai Kitum-barlangba és a Kinshasa főútra.

„A Kinshasa főút középen metszi ketté Afrikát: első kitörése után innen indult világ körüli kísértetjárására az esőerdőből kilépő AIDS-vírus. Az út valaha nem volt több egy Afrika szívén keresztülvágó döngölt földcsapásnál – ekkoriban szinte lehetetlen volt a teljes vonalán végigutazni. Egyes hosszabb szakaszainak aszfaltozását az ezerkilencszázhetvenes években kezdték meg, és csakhamar feltűntek rajta a vándor teherautók. Nem sokkal később megjelent az AIDS is az út menti városokban; hogy pontosan honnan érkezett, az talán örök rejtély marad.
A Kinshasa főút leaszfaltozása hatással volt minden földi ember életére – a huszadik század legfontosabb eseményei közé tartozik. Mára tízmilliónál is több emberéletet követelt.”

Összességében érdekfeszítő és tanulságos olvasmány volt, mindazonáltal nem lenne hátrány, ha a későbbiekben Preston a könyvet kibővítené a 2014-es események feltárásával is. Ami különösen tetszett benne, ahogy a párbeszédeket és az emberek gondolatát (amiket ők maguk elevenítettek fel Prestonnak) kendőzetlenül írja le, így nem csak a vírus világába, de közvetetten az emberi elme mélyébe is bepillantást nyerhetünk.

Vajon, ha véletlenül belélegeznénk az Ebolát, miközben nem tudjuk, terjed-e cseppfertőzéssel ez a típusa, szólnánk a feletteseinknek? Úgy őszintén…

Könyvajánló Dokumentumregény Felnőtt 4
Ebolavírus partikulum elektronmikroszkópos felvétele. 

Pontozás:
Egyedi besorolásom:  4. Egész jó, tetszett!
Történet: 8/10
Karakterek: 8/10
Moly.hu-n elért százalék: 87%
Borító: 6/10 – 2014-es kiadás van meg. Őszinte leszek, nekem annyira nem tetszett, túlzsúfoltnak találtam és a ’90-es évek könyveire emlékeztet, modernebbet is lehetett volna alkotni, letisztultabbat. A kötés és a margószélesség, lapok minősége egyébként rendben van.
Kinek ajánlom: Azoknak, akik szeretik a tudományos cikkeket, értekezéseket, tényirodalmi köteteket, érdeklődnek a biológia vagy a vírusok iránt.

+ pont: Mert összefoglalja az egyik leghalálosabb vírus felbukkanását, terjedését, tüneteit, alakulását, mutálódását, fajtáit és történetét (mivel 2014 előtt íródott, az akkori események nincsenek feldolgozva a könyvben).
- pont: Az elején kicsit vontatottan indult a történet, és én nem feltétlenül rajongok a tényirodalmi könyvekért, de ahhoz képest a közepétől nagyon érdekes lett, és szinte már regényszerű.

Részletesen az Eboláról:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Ebola_(betegs%C3%A9g)