(2009.05.21)

Rácsok mögött raboskodtam régen,

Majd az életbe vágtattam én vadul.

Oly őrült, s szabad lettem egészen,

Semmi szabály nem ejthetett úgy rabul.

Óvva kaptál el a zuhanásban,

S féltve intettél: „Lassabban, ne szaladj!”

S nem bíztam még soha így meg másban,

De te rám szóltál: „Kézen fogva haladj!”

Ketten így lassú vonatra szállunk,

S lám, még most is féltve fogod a kezem.

Mint két bohóc, mosolyogva állunk,

S ha zuhannék is, karodba érkezem.

Köszönöm könnyes-boldogan neked,

Szívünk hogy angyalrács mögé reked.