A történelmi, avagy régebbi korokban játszódó regények már Dallos Sándor – A nap szerelmese és az Aranyecset című Munkácsy történetek óta a kedvenceim. Nem csoda hát, hogy egyből szívembe lopta magát nem csak A három grácia Brigitte Riebe-től, hanem Mary Jo Putney Fekete özvegye, és most Donna McMeans Nászéjszaka című regénye is. Talán még nagymamám szerettette meg velem a kosztümös filmeket, és ezután alig pár év késéssel az ilyen témájú könyvek is felsorakoztak az érdeklődési köreim listájának közepére.

 

Könyvajánló 5 Romantikus Felnőtt Történelmi SorozatFrancesca ​​a tizenkilencedik századi Amerika egyik leggazdagabb családjának örököse, de nehezen viseli az ezzel járó kötöttségeket: úgy érzi, az illemszabályok gúzsba kötik az életét. Ráadásul gyerekkora óta irtózik a tömegtől, és arról ábrándozik, hogy csendesen él választottja, egy hétköznapi ügyvéd oldalán. Törtető anyja azonban a vagyon mellé címet is akar szerezni a családnak, ezért egy elszegényedett angol herceget szemel ki a lánya jövendőbelijének. Nem elég, hogy szegény Francescát elszakítják a szerelmétől, még a rideg Angliába is el kell költöznie. Arra azonban végképp nem számít, hogy a nászéjszakáját olvasással fogja tölteni. Újdonsült férjét ugyanis a szerelemnél láthatólag jobban érdekli, hogy neje alaposan megismerje leendő családja történetét és az angol etikettet. Szerencsére a családfán kívül más olvasnivalót is talál: egy kurtizán naplója kerül a kezébe, amelyből megtanulhatja, hogyan csavarhatja el a szigorú herceg fejét. 
Donna MacMeans szenvedélyes és egyben szellemes regényének szereplői, az újgazdag amerikai örökösnő és a konzervatív angol herceg első ránézésre nem is különbözhetnének jobban egymástól. Minél több időt töltenek azonban együtt, annál inkább rájönnek, hogy közelebb állnak egymáshoz, mint először gondolták.

Értékelés:

Mivel Gerenar Press gondozásában már több hasonló könyvet is olvastam, így teljes mértékben tudtam, hogy mire számíthatok (lásd a Fekete özvegy című könyvértékelésemet). Egy kedves, romantikus, happy end történet, némi csavarral, sok-sok félreértéssel, a szálak összegabalyodásával, amiket természetesen alig várunk, hogy kibogozhassunk, és, hogy minden félreértésre fény derüljön. Az ember lelke alapvetően szomjazik az igazságra, a boldog befejezésre és a tisztázásokra, így a problémafelvetések úgy vélem, kellően „idegesítőek” voltak ahhoz, hogy olvastassa magát a könyv. Végig szurkoltam a szerelmes párnak, és annyira jók voltak a főszereplők leírásai, hogy némelyik mondaton még jómagam is el-elgondolkodtam vagy egy-egy huncut mosoly költözött az arcomra. Nem mondom, hogy mindig csak ilyen könyvet olvasnék, de sok krimi vagy fantasy között nagyon is jól esik felmelengetni a szívemet egy-egy ilyen kedves történettel, amitől tudom, hogy mire számíthatok, nem fogok sírva könyvet hajigálni meg ilyenek. Azoknak, akik szeretik a romantikus történeteket, mindenképpen tudom a figyelmükbe ajánlani.

Tetszett, hogy régebbi korban játszódik, hiszen, mint fentebb említettem, engem régóta érdekel az ilyesmi téma, ez a megközelítése a dolgoknak. Szeretek grófokról, vikomtokról, hercegekről, hercegnőkről stb., olvasni, megismerni az akkori öltözködési vagy illemtani szokásokat, megtudni azt, akkoriban hogy éltek a házasok, mi volt a tendencia.

Sikerült egy nagyon figyelemfelkeltő és férfias főszereplőt alkotni az írónak, és bár számomra egy kissé koros (26) volt a főszereplő nő a szerepéhez, azért nem volt rossz, hogy velem egyidős. Furcsa, de úgy gondolom, egy megfelelő zene hallgatása az olvasás közben javítja az élményt. Sokat bosszankodtam a könyvben való félreértések végett, és néhol már a fejemet fogtam és legszívesebben egymáshoz rugdostam volna a főszereplőket, de hát éppen azért érdekes egy ilyen regény, mert adott egy probléma, tetőpont és egy megoldás.  Kifejezetten érdekesek voltak a főhősnő problémái, a csábítási módszerei, és jól szórakoztam olvasás közben. Azt hiszem, ez a szerelmes történet egy tökéletes példa arra, néha mennyire előítéletesek tudunk lenni, és, hogy nincs olyan ember, aki tökéletes - maximum csak számunkra. Még mindig úgy gondolom, hogy érdekel a kiadó többi történelmi-romantikus kötete is, és alig várom a következő lazítást.

Könyvajánló 5 Romantikus Felnőtt Történelmi Sorozat
A könyv eredeti borítója

Pontozás:

Egyedi besorolásom:  5., Nagyon jó
Karakterek: 8/10 (egyszerű, romantikus karakterek)
Borító: 8,5/10 – Illik a sorozat többi részéhez. :)
moly.hu-n elért százalék: 85%
Kinek ajánlom: A romantikus vagy a történelmi könyvek kedvelőinek
+ pont: Mert megint egy másik korszakot ismerhettem meg és mert olvasmányos a stílusa.
- pont: Hát, nagyon kiszámítható volt a vége, de végül is egy vérbeli romantikus történettől nem is várhatunk mást. Azért voltak benne meglepő csavarok. :)