Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
Facebook Twitter Addthis

Nádasdy Ádám: Maradni, maradni

Az átzuhanás, az megterhelő.
Ilyenek: az elalvás, a fölébredés,
a megszeretés, a meggyűlölés;
amikor vendégek várhatók,
a boltban a tanácstalan álldogálás,
hogy házigazdává átalakuljak;
a vendégség után pedig a bútor,
mert vissza kell tolni megint privátba.

Ezek a nehezek. Amikor maradok,
az jó: az alvásnak mestere vagyok,
és ébren lenni nagyon szeretek.
Boldog vagyok, ha sok a vendég, és ha van
szerelmem, illetve ha nincs.
De átzuhanni egy beállításból
egy másikba, az összekuszál.

Maradni szeretnék, mindig maradni:
ha ébren vagyok, élesen figyelni,
ha alszom, mélyebb gödörbe leásni;
magányos levesporokat fölönteni,
vagy élettársi szennyest kotorászni.
Átzuhanni: az fáj. A változás
szűk száján átcsúszni, az horzsolás.

 

0 Tovább

Illyés Gyula – Gyönyörű, gyönyörű

Hátam mögött – szívem is hallja,
törik az őszi fű,
Te jössz, tudom. Miről?
A lépted nesze is gyönyörű.

Gyönyörű lesz, ha megjelensz
már csak egy pillanat.
Gyönyörű rögtön a világ,
mihelyt része vagy.

Fásult volt, borús a szívem,
szomorú, keserű.
Ha benne vagy,
a szívem is ragyogó, gyönyörű!

Ködös, őszi táj ez a szív,
de ha Nap besüt,
üveges lombja fölragyog,
tündöklik mindenütt.

 

0 Tovább

Irodalomterápia

biblioterápia nem más, mint válogatott olvasmányok felhasználása a segítő, fejlesztő munkában és pszichológiai problémák kezelésében, illetve megelőzésében. Általános személyiségfejlesztésre irányuló, a művészetterápiák közé tartozó terápiás módszer. Legjobb eredményeket a depresszió[1] kezelésében érték el vele, hatása hosszú távú.[2] A terápiás célú olvasás alapja hagyományosan, a biblioterápia eredeti meghatározása szerint igen sokféle szöveg, olvasmány lehet, mégis a szépirodalmi művek alkalmazása a legelterjedtebb. Ennek köszönhető, hogy gyakran - hazánkban is - szinonimaként kezelik a biblioterápia és az irodalomterápia kifejezést.

Elnevezése a görög biblion (könyv) és therapeia (gyógyítás, szolgálat, kísérés) szavak összekapcsolásával született.

Mióta az emberek történeteket mesélnek egymásnak, azóta befolyásolják a személyiség fejlődését, attitűdjét az irodalmi művek. A magyar népi pszichoterápiás módszerek és ráolvasások pszichoterápiás szempontból is szuggesztív és hipnotikus erejűek voltak.[5] A hagyományos hindu orvoslásban is alkalmazták a mesék és azok átgondolásának gyógyító erejét.[6] Az első jegyzett „biblioterapeuta” a római pszichológus, Soranus volt, aki mániás és depressziós betegeit drámákkal kezelte,[7] bár a módszert egészen a XIX. századig nem alkalmazták biblioterápia néven.

Mivel a nyugati világban a betegeknek sokáig inkább a fizikai panaszait vették figyelembe, pszichológiai gondjaikat pedig hagyományos módszerekkel kezelték, az olvasás gyógyító vagy fejlesztő céllal nem valósulhatott meg. A XIX. században fogadták el, hogy a beteg test és lélek egysége, ez segítette a biblioterápia újrafelfedezését. Benjamin Rush, philadelphiai orvos 1815-ben érvelt az olvasás gyógyító hatása mellett, John Minson Galt pedig 1833-ban betegek kezelésének részeként alkalmazta. Először zárt osztályokon, pszichiátriai intézetekben, majd átmeneti- és gyermek- és idősotthonokban alkalmazzák.[8]

A szakmai elismerést és egyben a talán legnagyobb előrelépést a biblioterápia történetében az jelentette, hogy 1939-ben az Amerikai Könyvtárosok Szövetségének kórházi részlegén belül létrehozott biblioterápiás bizottság alakult.[9]

Gyökerei, kialakulása

Mióta az emberek történeteket mesélnek egymásnak, azóta befolyásolják a személyiség fejlődését, attitűdjét az irodalmi művek. A magyar népi pszichoterápiás módszerek és ráolvasások pszichoterápiás szempontból is szuggesztív és hipnotikus erejűek voltak.[5] A hagyományos hindu orvoslásban is alkalmazták a mesék és azok átgondolásának gyógyító erejét.[6] Az első jegyzett „biblioterapeuta” a római pszichológus, Soranus volt, aki mániás és depressziós betegeit drámákkal kezelte,[7] bár a módszert egészen a XIX. századig nem alkalmazták biblioterápia néven.

Mivel a nyugati világban a betegeknek sokáig inkább a fizikai panaszait vették figyelembe, pszichológiai gondjaikat pedig hagyományos módszerekkel kezelték, az olvasás gyógyító vagy fejlesztő céllal nem valósulhatott meg. A XIX. században fogadták el, hogy a beteg test és lélek egysége, ez segítette a biblioterápia újrafelfedezését. Benjamin Rush, philadelphiai orvos 1815-ben érvelt az olvasás gyógyító hatása mellett, John Minson Galt pedig 1833-ban betegek kezelésének részeként alkalmazta. Először zárt osztályokon, pszichiátriai intézetekben, majd átmeneti- és gyermek- és idősotthonokban alkalmazzák.[8]

A szakmai elismerést és egyben a talán legnagyobb előrelépést a biblioterápia történetében az jelentette, hogy 1939-ben az Amerikai Könyvtárosok Szövetségének kórházi részlegén belül létrehozott biblioterápiás bizottság alakult.[9]

Az első magyar kezdeményezések

Magyarországon a biblioterápiás törekvések nem voltak késésben a nyugati törekvésekhez képest. Már az 1950-es években létesítettek Magyarországon a kórházakban és zárt intézményekben megfelelő könyvtárakat, és elkezdték alkalmazni az egyéni terápiát. Egészséges személyeket a kezelésbe 1960-tól vontak csak be, az első csoportos terápiát pedig Bartos Éva indította. A kísérlet Szekszárdon, a Tolna megyei Kórház-Rendelőintézet Pszichiátriai Rehabilitációs Foglalkoztatójának Alkohológiai Osztályán folyt 1976/77-ben.[10] 1983-ban a Szombathelyi kórház neurózis osztályán folytatták a csoportos terápia alkalmazását.

Célja és hatásmechanizmusa

A biblioterápia célja annyiféle, ahányan, illetve ahány féle célcsoportnál alkalmazzák azt. Általánosságban ezek a célok a mentális problémák gyógyítása, a személyiségfejlesztés, az önismeret, szociális képességek fejlesztése, a közösségépítés, esetleg rekreáció témakörein belül mozognak. Az alapelgondolás a biblioterápia működési elvéről az, hogy egy olvasmány segítséget nyújthat abban, hogy a résztvevő külső szemszögből láthassa a problémáit, példát vagy épp ellenpéldát ismerjen meg rá, következmények nélkül gondolhasson át megoldásokat. Fekvőbetegek, külső okokból helyhez kötöttek kezelésében terápiás hatású már az is, hogy változatosságot nyújt, reménytelenségéből kimozdítja a pácienst, így hosszas kórházi kezelések kiegészítőjeként, az okozott depresszió ellen alkalmazható.

szépirodalmi szövegek sokszor hétköznapi, emberi problémákat fogalmaznak meg művészi kifejezésformában. A verbalitás ilyen típusú alkalmazása arra ösztönzi a résztvevőket, hogy igyekezzenek szókincsüket problémáik pontos kifejezésére használni. A szövegről folytatott beszélgetés tükrözi a szöveg verbális színvonalát, s a megszokott panaszkodás vagy tehetetlenség továbblendül a megoldás keresése irányába. A feldolgozott szöveg szereplőivel való azonosulás által lehetőség nyílik először a szereplők konfliktusainak feloldására, később a tanulságokat a saját élethelyzetre vetítve a saját problémák megoldására is.

A már meglévő szövegekről a terápia résztvevőinek általában könnyebb beszélgetni, hiszen így saját véleményüket fejthetik ki. A résztvevőknek mindvégig kontrolljuk van a folyamat felett, mivel lehetőségük van megválasztani a lelki feltárulkozásnak azt a szintjét, ami még biztonságos számukra. Ugyanazon szöveggel kapcsolatban számtalan – akár egymásnak ellentmondó – vélemény is kialakulhat a résztvevők között, így a módszer kiválóan fejleszti az egymás iránti toleranciát, mások véleményének tiszteletét, illetve az ambivalencia elviselését.

Vannak nyitott és zárt biblioterápiás csoportok. A nyitott csoport résztvevői alkalomról alkalomra változhatnak. A zárt csoport tagjai egy meghatározott időre, általában 6-12 alkalomra "szerződnek", elhagyni a csoportot természetesen lehet, de új tagokat nem vesznek fel menet közben.[

Meseterápia

meseterápia a művészetterápia, s azon belül a biblioterápia egyik ága. Elmondhatjuk, hogy a mese egyidős az emberiséggel, az egyes történelmi korszakok tükröződnek benne. Boldizsár Ildikó vezető magyar folklór tudós, a magyar népmesékkel foglalkozott, és azok motívumait a samanisztikus őshagyományra vezeti vissza, mivel a magyar ősvallás tartalmazott samanisztikus elemeket. A meséket sokáig felnőtteknek szóló irodalomként tartották számon, gyermekműfajnak a felvilágosodás korától[1] tekinthető.

Mesék használata a gyógyításban

A mesével való gyógyítás már a hagyományos hindu orvoslásban is megjelent, a lelki zavarokat gyógyították vele. Ennek során a betegnek egy olyan mesét adtak, amelyben felfedezhetőek voltak az ő problémái, az övéhez hasonló belső folyamatokról, érzelmekről szólt, s ezáltal megtalálhatta a szenvedése okát, és a megoldást is. Clarissa Pinkola Estes amerikai költő, egyben jungi analitikus, az egyik legismertebb meseterapeuta nemzetközi szinten. Pszichoterápiás gyakorlatában használta a meséket, mivel azok a népi lélekgyógyászat részei voltak, még mielőtt a terápiák intézményesen megjelentek volna.

Nossrat Peseschkian német pszichoterapeuta a keleti történeteket használta fel gyakorlatában. Ezek a történetek a keleti országokban lelki támaszt nyújtanak, és amellett, hogy szórakoztatnak, gyógyító hatásuk is van. Verena Kast svájci pszichoterapeuta is foglalkozott mesékkel. Úgy gondolta, hogy a mesékben megjelenő képek sosem egyértelműek, hanem többféleképp is értelmezhetők. Emiatt az egész mesét is többféle módon értelmezhetjük, az adott lelki szükségletnek megfelelően, hiszen azt látjuk meg benne, amit a lelkünkben hordozunk. Pont ezért olvashatjuk sok helyen a mesemondásnak azt az alapvető szabályát, hogy a meséket nem szabad értelmezni, magyarázni, hiszen ekkor pont a lényeg veszne el. Hagyni kell, hogy kifejtse hatását, és mindenki magának értelmezze azt. A mesék gyógyító hatását már többen, többféleképp is megfogalmazták. Bruno Bettelheim szerint azért van gyógyító ereje a mesének, mert a hallgató a történetet magára vonatkoztatja, ezáltal megtalálja a belső konfliktusaira, problémáira a megoldást. Boldizsár Ildikó szerint minden élethelyzetnek megvan a maga mesebeli párja, ezáltal fejti ki egy-egy történet a gyógyító hatását. Elképzelése hasonló Bettelheiméhez, a problémákra szerinte is a hős által bejárt út segítségével lehet megoldást találni.

A meseterápia alkalmazhatósága

A mesélés és a meseterápia elsősorban mint prevenció, a betegségek és mentális zavarok kialakulásának megelőzésére szolgál, valamint a problémáink megoldásához vezető útmutatóként működik, segít a közösségek építésében és az önmegismerésben is, ahogyan a mesék már évszázadok óta teszik. Gyermekeknél azért alkalmazható ez a terápiás típus, mert gondolkodásuk még éretlen, kevés az ismeretük, az érzelmek vezérlik a gondolataikat, és a tapasztalatok alapján tájékozódnak. Számukra csak az a fontos a világból, amiről tudnak, vagy ami magával ragadja őket. Mesehallgatás során gazdagodik a gyermek fantáziája és szókincse, és ha beleéli magát a hősök szerepébe, akkor még a tudattalan feszültségeit is oldhatja. A megfelelő mese kiválasztásához figyelembe kell venni a gyermek érdeklődését, fejlődési és érési sajátosságait. Sokak szerint a népmese műfaja jól megfelel a célnak, mivel a kollektív tudattalant hordozza, ezért közel áll a gyerekhez. Felnőtteknél is alkalmazható a meseterápia módszere, hiszen minden olyan téma szerepel bennük, amivel az életünk során találkozunk. A mesék megmutatják az utat a konfliktushelyzetek megoldásához, és erőt adnak ahhoz, hogy tudjuk, van kiút, és segítenek feltárni belső kincseinket.

Forrás: Wikipédia

0 Tovább

Darren Shan Magyarországon virtuálisan

Könyvajánló 7 Darren Shan Young adult Fantasy Sorozat

Darren Shan, az egyik kedvenc gyerekkori íróm Magyarországra látogat VIRTUÁLISAN :) (azaz videóhíváson át). Darren Shan írta többek között a Darren Shan regényes története vámpír-krónikákat, amely nem kevesebb, mint 12 rész, az előzményköteteket nem számítva - a Larten Crepsley regényes története, aki egyébként végig a kedvenc szereplőm volt volt -, vagy például a szintén méltán híres Démonvilág sorozatot.

Látogatásának oka a magyarul most megjelenő könyve (könyvsorozata), az Archibald Lox. Ez a sorozat angolul egyébként 9 résszel jelent meg, majd újra kiadták, 3-3-3 részre felosztva - ezt a magyar kiadásban is tudnánk értékelni, ugye? A jó hír az, hogy a moly.hu-n azt látom, ez pontosan így lesz, tehát "csak" 3 egybevont kötetre kell várnunk, amit lehetőleg nem kaszálnak el félúton. Bár személy szerint nem kizárt nem kizárt, hogy inkább angolul olvasom majd el, az eredeti hatás kedvéért. :)

Íme a fülszöveg:

Könyvajánló 7 Darren Shan Young adult Fantasy SorozatMikor ​egy ifjú lakatmester véletlenül belebotlik egy fura grimaszokat vágó lányba London közepén, váratlanul feltárul előtte egy párhuzamos univerzum, mely bizarr világok végeláthatatlan sorát egyesíti magában.

Archie úgy dönt, fejest ugrik az ismeretlenbe – a holtak leheletétől kísértett birodalmak, sötét titkokban fuldokló szférák és ördögi lényektől hemzsegő zónák közti utazás során pedig új szövetségesekre is szert tesz. Segítségükkel apránként felfedezheti valódi önmagát, de a kételyekkel és felismerésekkel teli úton még meg kell küzdenie hidegvérű gyilkosok, vérengző pokolkutyák vagy épp gonosz császárnők fenyegetésével is.

Ahogy képességei kibontakoznak, egyre inkább részévé válik barátai veszedelmes küldetésének. Mikor már azt hiszi, végleg végzett az abszurd multiverzummal, Archie újra szövetségese, Inez oldalán találja magát egy minden korábbinál sötétebb kalandban; a birodalmat a zsarnokság erői fojtogatják, és egyedül az ifjú lakatmesteren múlik, hogy a siker vagy a kudarc kulcsát forgatja-e el a megoldás zárjában. A legnagyobb kihívás csak ekkor következik…

Szemezgettem még a kiadó honlapján, és az alábbit írták még a könyvről, ami érdekes lehet:

A sorozat egyik legérdekesebb tulajdonsága, hogy a fantasytól szokatlan módon, de még nem egészen sci-fi-re hajazó mértékben a varázslatot ötvözi a technológiával. Az író mindig is szívesen kísérletezett a különböző témák és műfajok meglepő párosításaival (mint a Város trilógia és az Árnyak asszonya misztikus-krimi regényei), és nincs ez másképp Az elveszett hercegnő-ben sem; a felépített világ sajátos elegye előző évszázadoknak és napjaink technológiájának, könnyedén eltárolva egész univerzumokat modern, felhő alapú rendszerekben – amelyek emberi agyakon futnak!

A történetben egyaránt jelenik meg a Rémségek Cirkuszából ismert puritán vámpíri életmód és a legújabb informatikai vívmányok inspirálta fantasztikum keveréke, mely egy új és izgalmas réteggel bővíti a történetet, egy pillanatra se hagyva lankadni az olvasó figyelm

Darren Shan könyveit egyébként bátran ajánlom az ifjúsági korosztálynak, tizenéveseknek, kortalanul, hiszen pl. a Rémségek cirkusza (a vámpíros történetek első része) mit sem vesztett minsőségéből az elmúlt 23 évben, ma is imádattal olvashatja a fiatal korosztály.

A kiadó ezzel a szöveggel tette közzé Darren magyarországi látogatását:

TALÁLKOZZ MÁJUS 19-ÉN A SHAN-KLÁN TÖBBI TAGJÁVAL!
Gyere el, hogy:
-feltehesd minden kérdésed KÖZVETLENÜL  DARRENNEK
-közvetlenül  a Bookaholic kiadó munkatársaival beszélgethess
-megtudj MINDENT a könyvkiadás rejtelmeiről
-megismerkedhess a többi elkötelezett Shansterrel!
-első kézből tudj meg kulisszatitkokat az Archibald Lox magyarországi, nem épp hétköznapi megjelenéséről, az ötlettől egészen a polcra kerülésig! 
-Benne vagy? Találkozzunk MÁJUS 19-én, 18.00 órakor a @magnetkozossegihaz-ban! 
Az eseményen való részvétel INGYENES, de REGISZTRÁCIÓHOZ kötött!
Regisztrációhoz klikk ide: https://www.bookaholickiado.hu/konyvbemutato-regisztracio/

ui.: A Rémségek cirkuszából anno (2009-ben) egyébként film is készült, sajnos azonban folytatása nem lett.

0 Tovább

Énekesmadarak ​és kígyók balladája előzetes

Az Éhezők viadala spin-off, az 

Énekesmadarak ​és kígyók balladája

előzetese megérkezett:

A könyvről az értékelésemet ITT találhatjátok.

0 Tovább

Get the guy

6 Felnőtt Angol nyelvű Életmód Könyvajánló

A randi könyvek általában azt mondják meg, hogy mit NE tegyél, de íme egy könyv, amely ehelyett inkább azt mondja, mit TEGYÉL.

A Get the Guy c. könyvében Matthew Hussey párkapcsolati szakértő, coach, a Ready for Love c. valóságshow sztárja felfedi a férfi elméjének titkait, hogy segítsen a nőknek megtalálni az örök szerelmet.

Matthew Hussey több ezer nagy hatalmú vezérigazgatót tanított, és megmutatta nekik, hogyan alakíthatnak ki bizalmat és építhetnek olyan kapcsolatokat, amelyek szakmai sikereket eredményeznek. Matthew férfi ügyfelei közül sokan tanácsot kértek tőle, hogyan alkalmazzák nyerő stratégiáit nem csak egy állás megszerzése érdekében, hanem pl., hogy hogyan szerezzenek meg egy nőt.
Ahogy hírneve nőtt, Hussey-t egyre több nő kereste fel, akik alig várták, hogy hallják, mit tud a szerelemről és a romantikáról férfiszempontjából.

Az első randevútól az érzelmi intimitás megteremtéséig, a játékos flörtöléstől a forró hálószobatippekig – Matthew éleslátása, "tiszteletlensége" teszi a a Get the Guy: Ismerd meg a férfi elme titkait, hogy megtaláld azt a férfit, akit keresel, és a szerelmet amelyet megérdemelsz - egyfajta kapcsolati útmutatóvá és kézikönyvé minden nő számára, aki meg akarja szerezni azt a pasit, akire várt.


Steve Harvey könyvei után (Act Like a Lady, Think Like a Man; Jump valamint a Straight Talk, No Chaser könyveit olvastam angolul) futottam bele ebbe a fantasztiks, karizmatikus pasiba, Matthew-ba, először a TikTok videóin keresztül ismertem meg (aztán YouTube-on), és eléggé érdekes gondolatai vannak. Csak, hogy szemezgessek például szerinte mindegy, hogy valaki mennyire tökéletes, érdekes, lenyűgöző és ezért csodálható és könnyű beleszeretni, ha viszont magát az embert (téged) nem kezeli jól, nem bánik vele méltón, stb. Szóval szerinte ahelyett, hogy önmagában kéne értékelnünk az embereket és "rajongani értük", inkább aszerint ítéljük meg a velük való kapcsolatunkat és aszerint viszonyuljunk hozzájuk, ahogy velünk bánnak. Ezzel végül is kiküszöbölhető lenne a mindenki által ismert rosszfiú-effektus.

A másik érdekes és hasznos gondolata az erőfeszítésről szól. Szerinte ne tegyünk bele több erőfeszítést egy kapcsolatba (vagy alakuló kapcsolatba), mint amennyit a másik. Persze kezdeményezni lehet mozzanatot, aztán viszont érdemes megvárni a válaszreakciót, így vélhetően nem lesz egyirányú a dolog. 

Arra is felhívja a figyelmet, hogy pont akkor, amikor valaki nagyon megfog minket, és érzelmeket kezdünk el iránta táplálni, és legszívesebben minden időnket vele töltenénk, akkor a legfontosabb, hogy dupla hangsúlyt fektessünk életünk egyéb területeire - ez kiváltképp előnyünkre válik, ha nem jön össze a kapcsolat, de akkor is, ha alakul, hiszen ettől az egyéb elfoglaltságainktól (is) leszünk külön érdekesek - és magabiztosak.
Ezen kívül beszél arról, hogy ne üldözzünk egy pasit, önértékelésről, magabiztosságról, tényleg, aki tud angolul, annak egy elolvasásra váró könyv.

Mondanám, hogy magyarul is jó lenne megjelentetni, de Steve Harvey egyik könyvét magyarul is elolvasva - és csalódva - azért ezzel kétségeim is vannak.

 

0 Tovább

Szabó Lőrinc: Pillanatok

Mióta tegnap megcsókoltalak
s te sóváran (de csak egy pillanatra,
mert máris tiltakoztál) remegő
térdeid közt hagytad a térdemet:
folyton elém rajzol a hála, folyton
előttem állsz, utcán és munka közben
folyton beléd ütközöm: hátracsukló
fejedet látom, kigyúlt arcodat
csukott szemedet s a kínzó gyönyörvágy
gyönyörű mosolyát az ajkadon.
Ilyenkor egy-egy pillanatra én is
lehúnyom a szemem és szédülök:
érzem közeled, arcom arcod édes
vonalaiban fürdik, kezemet
sütik forró kebleid, újra csókolsz,
s én rémülten ébredek: óh, hisz ez
már őrület – s mégis oly jólesik
beléd veszteni magamat: egész
tested körülömöl és boldogan
nyargalok szét lobogó ereidben.

0 Tovább

Szabó Lőrinc: Ujjaink

Ugy bújtak össze ujjaink,
csókolva egymást kétszer öt
combjukkal, mint szeretkező,
fantasztikus kis állatok;
úgy fuldokoltak ujjaink
egymásban tehetetlenűl,
mint elitélt, vak rabok a
halál ketrec-vasai közt;
irígyeinktől ujjaink
mégis oly percet loptak el,
hogy hosszú, boldog éjszakát
álmodtunk végig azalatt;
aztán a két kéz úgy pihent
egymásban mozdulatlanúl,
mint két öngyilkos szerető,
akit már együtt fed a föld.

 

0 Tovább

Kálnoky László: Öt nap (részlet)


Későn találkoztunk. Csak esti holdam
lehetsz, hideg csillámú égi jel,
míg egyedül bíbelődöm a porban
széthullt planéták cserepeivel,
s agyam talaján próbálok ezernyi
tigriscsíkos virágot fölnevelni.

Égek, s nem csillapíthatod le lázam;
szánsz, s nem lehetsz bajomban vigaszom,
és nem takargathatsz be, hogy ne fázzam,
italt nem adhatsz, hogyha szomjazom.
Kérdlek, s te nem felelsz; nem jössz, ha várlak.
Túl messze vagy! Miért nyúlnék utánad?

 

0 Tovább

Torlaszok

Ha látlak az éjben, úgy megkívánlak,
mint koldus az otthonát.
Úgy izzítod vérem, szárnyaim fájnak
és ördöggé válok át.

Ha kérdezed, mért nem, most a sötétben
én mindjárt elporladok.
Nem lehet mégsem elveszni a kéjben,
hol vannak a torlaszok?

Csak várj, amíg a véletlen talán
fest egy szebb holnapot - mindig egyedül.
Talán egy másik igazi ránk talál,
be nem vált jóslatok - mindig egyedül.
Ha máglyán is égünk 
ez lesz a miértünk,
izzad az éjszaka.
Ha holnapig élünk,
feladni miértünk
nem hagy majd a kéj szava.

Csak játsszunk, de szépen várj meg a fényben,
a pillanat megmarad.
Nem szeretsz, de én sem, hazudjuk mégsem
csak test ami megragad.

Átkoz ez az önzés, értelme nincsen,
a hullám és láng vagyunk.
Csak három mennydörgés, utána minden
elpusztul és meghalunk.

Csak várj, amíg a véletlen talán
fest egy szebb holnapot - mindig egyedül.
Talán egy másik igazi ránk talál,
be nem vált jóslatok - mindig egyedül.
Ha máglyán is égünk 
ez lesz a miértünk,
izzad az éjszaka.
Ha holnapig élünk,
feladni miértünk
nem hagy majd a kéj szava.

A drót a nyakunkon csapdába csalva
az egyikünk menekül.
A csók az ajkunkon hamvába halva
meg soha nem szentesül.

A bonyolítástól most már hiába
kéred, hogy még óvakodj.
A vágyszorítástól bűnnek hiánya
kevés hogy kijózanodj.

Csak várj, amíg a véletlen talán
fest egy szebb holnapot - mindig egyedül.
Talán egy másik igazi ránk talál,
be nem vált jóslatok - mindig egyedül.
Ha máglyán is égünk 
ez lesz a miértünk,
izzad az éjszaka.
Ha holnapig élünk,
feladni miértünk
nem hagy majd a kéj szava.

0 Tovább

Kontroll

Csak a kontroll, ami még áll, ami még él
közöttünk, mint zord fal feszül szét szüntelen.
Vibrál, izzik, éhezik sóváran a kéj,
s a szenvedélyben egyikünk se bűntelen.

Két akarat, két hullám egymásnak feszül
nappal, akár két önzés titkos párbaja.
Kinek a teste és szíve legyen felül,
kérdéseken izzad a néma éjszaka.

Csak a játékod lehetek drága,
és csak egy villámcsapásig.
Ne kockáztass, ne bonyolíts már 
tovább a belémbolondulásig.

Ajkunkon még szárad a szó, hogy nem lehet
szívünk közt semmi, s végül úgyse marad más,
mint két összetört sors közötti lehelet
megfagyva, mint a rettenetes lemondás.

Ha egymás szívének csapdát drótkötélből
állítva ma beletemetkezünk, ajkát
pusztulásba csókolja másikunk a kéjtől,
az egyikünk fel fogja áldozni magát.

Csak a játékom lehetsz te drága,
és csak egy villámcsapásig.
Ne kockáztass, ne bonyolíts már 
tovább a belédbolondulásig.

Nekünk boldogan csak néhány hónap telhet,
aztán szét fog tépni az őrült akarat.
Tiltása miatt édes a csók, de kellhet
több, ha lelkünk a pokolnak bugyrában ragad?

Csak a kontroll maradt a világvégéig.
A lelkiismeret utolsó szava véd.
E szunnyadó szívem nem az örökkéig, 
csak egy villámcsapásig lehet a tiéd.

0 Tovább

József Attila: Az Isten itt állt a hátam mögött


Az Isten itt állt a hátam mögött
s én megkerültem érte a világot
..................................
..................................

Négykézláb másztam. Álló Istenem
lenézett rám és nem emelt föl engem.
Ez a szabadság adta értenem,
hogy lesz még erő, lábra állni, bennem.

Úgy segített, hogy nem segíthetett.
Lehetett láng, de nem lehetett hamva.
Ahány igazság, annyi szeretet.
Úgy van velem, hogy itt hagyott magamra.

Gyönge a testem: óvja félelem!
De én a párom mosolyogva várom,
mert énvelem a hűség van jelen
az üres űrben tántorgó világon.

1937. október

 

0 Tovább

Neruda, Pablo: Szonett XVII

Neruda, Pablo: Szonett XVII

Nem úgy szeretlek téged, mintha rózsa, topázkő
vagy égő szegfű lennél, mely tüzes nyilakat szór:
úgy szeretlek, ahogy a vak, mély homályban leledző
dolgok szeretik egymást, lélek és árny közt, titokban.

Úgy szeretlek, akár a növény, mely nem virágzik,
és virágai fényét magába rejtve hordja,
szerelmed tette, hogy testemben él sötéten
a fojtó, sűrű illat, amely felszáll a földről.

Szeretlek, nem tudom, hogy mikortól és mivégre,
gőg és probléma nélkül egyszerűen szeretlek,
így szeretlek, mivel nem tudok másként szeretni,

csak így, csakis e módon, hogy nincs külön te, nincs én,
oly közel, hogy enyém a kezed a mellemen,
oly közel, hogy pillád az én álmomra zárul.

 

0 Tovább

Bolyongó

Bolyongó

Esik a hó a szívemben a bánat
Nézem a levéltől megözvegyült fákat
Nézem odafent a mesés
Erdő feletti csillagos eget
Ebbe a bús világba
Lehozni nem éri meg.

Csak súgom még, nekem ez nem elég
Az érzés töltse el szívünk közepét
Arcodat láthassam ha nehéz az este
Költözzön béke lelkembe.

Esik a hó a szívemben a bánat
Nézem a vízben a tükörképem fáradt
Nézem a saját tűnő lábnyomom
Isten keze hűsít
A forró homlokon

Esik a hó a szívemben a bánat
Nézem becsukott szememmel bölcs Atyámat
Nézem legbelül talán ő
Küld egy régóta áhított jelet
Ebbe a bús világba
Születni hogy is lehet.

Hát kérlek még nekem ez nem elég
A kétség tépi szét szívem közepét
Hangodat hallhassam ha nehéz az este
Lelkem lelkedet kereste.

Esik a hó a szívemben a bánat
Nézem ha lenéz vajon mit is láthat
Nézem ezt a megfeszült torz világot
Engedi már talán
Kihunyni a lángot.

Esik a hó szívemben a bánat
Nézem szomjas gyertyaláng ó hogy fájhat
Nézem sötét ködön át az
Erdő feletti csillagos eget
Lelkünk majd talán egy kis
Bolyongó bolygó lehet.

Sajnálom hogy nekem ez nem elég
Világítsd nekem az erdő közepét
Hitemet láthassam ha leszáll az este
Szívtől gyötört testembe.

Zenei aláfestés:


 

 

0 Tovább

William Blake: A mások bánata

William Blake: A mások bánata


Láthatok búsulni mást
S ne érezném bánatát?
Láthatok-e szenvedőt,
Hogy ne vigasztaljam őt?

Látva könnyet más szemén,
Bánatát ne osszam én?
Apa síró kisfiát
Nézze, s bú ne járja át?

Ülhet némán egy anya,
Míg szorong, sír magzata?
Nem, nem, ó, ez nem lehet,
Ez nem eshet soha meg.

S ki mosolyt hint, merre jár,
Hallva, hogy egy csöpp madár
Bútól, gondtól sujtva zeng,
S egy kisded kínban mint eseng:

Nem ül fészkéhez talán,
S enyhít szíve bánatán?
Vagy a kis bölcső felett
Nem sír gyermek-könnyeket?

S ülve éjt-napot vele,
Könnyeit nem törli le?
Nem, nem, ó, ez nem lehet,
Ilyet soha nem tehet.

Örömét szétosztva mind
Szinte kisded lesz megint,
A bú ismerőjeként
Hordja bánatunk felét.

S ne hidd, míg száll sóhajod,
Hogy Teremtőd nincsen ott,
És ne hidd, ha könnyezel,
Hogy Teremtőd nincs közel.

Belénk oltja örömét:
Hogy bajunk ő zúzza szét,
És míg meg nem enyhülünk,
Mellénk ül és sír velünk.

0 Tovább

Bob, az utcamacska

Amikor James Bowen egy sérült, vörhenyes szőrű, kóbor macskát talált egy folyosón, még fogalma sem volt arról, hogy az élete mennyire meg fog változni. James egyik napról a másikra élt London utcáin, és biztosan tudta, hogy amire végképp nincs szüksége, az egy háziállat.
Mégsem tudott ellenállni a meghökkentően intelligens kandúrnak, akit befogadott, és gyorsan el is keresztelt Bobnak. Gondos ápolásának köszönhetően Bob lassan visszanyerte az egészségét, James pedig készült útjára engedni az állatot – úgy hitte, soha többé nem látják viszont egymást. Bobnak azonban más elképzelései voltak.
Ők ketten hamarosan elválaszthatatlanok lettek, s komikus – alkalmanként kockázatos – kalandjaik fokozatosan átalakították az életüket. Így segítettek egymásnak abban, hogy zaklatott múltjuk sebei lassan begyógyulhassanak.

Bob, az utcamacska megható és felemelő történet, ami megérint mindenkit, aki csak elolvassa.

Akinek van macskája, tudja, hogy a közhiedelemmel ellentétben ugyanolyan hűséges is lehet, mint egy kutya, ugyanolyan szociális, törődő, érzékeny, emberi.

A Bob, az utcamacska c. könyv egészen véletlenül akadt a kezembe, de nyilván macskás gazdiként telibe talált, és egyetlen este alatt elolvastam. Nem azért, mert olyan fordulatos történet lenne, annyi csavart tartalmazna, vagy mert olyan érdekfeszítő. Hanem mert ez a sztori igaz történet, Bobé, és az egykor drogos, hajléktalan gazdájáé, akik egymásra találván úgyszólván megmentették egymás életét.

James Bowen nehezen tud boldogulni utcazenészként, és erős kísértés érez, hogy újra drogozni kezdjen, Bob, a macska pedig váratlanul bukkan fel az életében, és onnantól nem tágít mellőle legnagyobb szerencséjükre. James lassan  megtanulja, milyen felelősségteljesen viselkedni, tudván, hogy van még egy száj, akit etetnie kell, és akiről gondoskodnia kell, ugyanakkor egy megértő társat kap maga mellé, mi több, egyben munkatársat is, Bobot ugyanis imádják a londoni utca emberei, és sokkal szívesebben adományoznak nekik. De van kiút ebből a sötét mókuskerékből? Persze, hogy van.

Ez egy felemelő, nem túl pörgős, de szívet melengető történet, ami tökéletes választás a borús, őszi vagy téli, esős-havas napokra. Ami engem illet, kíváncsi vagyok a folytatására is, így remélem, bent lesz a könyvtárban a Bob szerint a világ.

Egyébként a történetből filmet is készítettek Bob, az utcamacska címmel 2016-ban, ajánlom azt is (persze szigorúan a könyv olvasása után) a macskakedvelők figyelmébe.

0 Tovább

Elég

Odvas, vén matuzsálem.
Szúette, zord, könyörtelen.
Menthetetlen műszíve
vas-hideg és gyönyörtelen.

Rohad az alma, termés,
rohad a föld, virág, gyökér.
Rohad a rendszer, kevés
diák nyakán nincsen kötél.

Szakad az ideg, feszül
az érzelem könnye most is.
Szakad a szívünk, mindjárt
szakad a jövő könyve is.

Mint alma magházában
tudod, a négerbarna mag,
úgy ül szívünkben némán
a rejtett, bűntelen harag.

Kimondják ránk "Gyerekek,
könyörgöm, akasszuk fel!"
A lelkesedés halott.
A tanítást halasszuk el.

A szorgalmat és szívet
úgy leölik mint a vadat.
A kő-matuzsálemnek
a lelkünk kartoték-adat.

Saját magát irtja ki
Ma minden kőkor-oktató.
Én nem leszek már csak egy
lázadt töltőtoll-koptató.

Zokogó almák könnye
burjánzva elterjedt fekély.
S hogy mindjárt véget ér,
mondom én is: sekély e kéj.

Legyek én tisztességes?
Ó... Kiterítenek úgyis.
Majd újracsomagolják
a megromlott diák-húst is.

Eszméink közt mint majom,
vicsorgunk és ugrándozunk
a rácsok közt le és föl.
Emberséget? Feláldozunk.

Ha pokolba tiporjuk
mind, aki még tanítana,
ki viszi fogában tartva
a tudást a túlsó partra?

Jó szót ki lehel holnap
az újszülött világra?
Létünk, ha végleg lemerült,
ki vigyáz a szivárványra?

Kőfalak közt ki marad
Ember, ki marad itt még?
Bár mondhatnám a fának
hogy most legyen, elég... elég!

0 Tovább

1. Haiku

Lebbenő szellő szeli
a tüdőm teli,
ó, szmog-avarillattal.

0 Tovább

Színek nélkül a világ

Színek nélkül a világ

(Boldizsár Ildikó: A Fekete Világkerülő Ember meséi, részlet)

Fekete Világkerülő Embernek nem csak a neve volt fekete. Fekete volt a haja, fekete a szeme, fekete a bajusza és fekete a köpenye. Lábán fekete csizmát viselt a fekete zokni fölött, nyakára fekete sálat tekert. Legfeketébb azonban a kalapja volt – ha mélyen a szemébe húzta, olyanná vált, mint a sötét éjszaka.

Fekete Világkerülő Ember nem szerette a színeket. Hiába udvarolt neki a kék, könyörgött a piros, sírdogált a halvány rózsaszín, Világkerülő mindenütt csak a feketét kereste. Még a háza is feketéből volt a sűrű bokrok között, vastag szederindák állták útjukat az arra járóknak. A madarak néha átrepültek az indák között, és körülnéztek az udvaron, de olyan szomorú volt az udvar a fekete kúttal, a fekete vödörrel és a fekete virágoskerttel, hogy egyetlen kismadár sem maradt ott. Elmenekültek a méhek, a bogarak, az őzek és a szarvasok is. Még az egérlyukból sem hallatszott cincogás.

Fekete Világkerülő Ember teljesen magára maradt. Hiába szólongatta az elröppenő madarakat, hiába kérlelte őket, hogy maradjanak vele, azok visszakiáltották neki:

– Mi nem akarunk feketék lenni!

A virágok is hervadásnak indultak Fekete Világkerülő virágoskertjében, de mielőtt lehullajtották volna utolsó szirmaikat, odakiáltották neki:

– Mi sem akarunk feketék lenni!

És nem akart fekete lenni a kút sem, a vödör sem, az udvar sem és a kerítés sem, így hát mindannyian továbbálltak Fekete Világkerülő mellől. Amerre jártak, mindenütt elmesélték, hogy él az erdő közepén egy szomorú ember, Fekete Világkerülő a neve, és ez az ember nem szereti a színeket. Feketévé válnak tőle a fák, a tisztások, de még az ég kékje sem ragyog, és ha esik, az eső is fekete cseppeket hullat.

Élt az erdő bal sarkában egy boszorkány, Amália volt a neve. Ő is szomorkodott olykor, de az ő szomorúsága nem volt fekete. Rosszkedvét sárgából szőtte, sírását pirosból, bánata zöldellt, keserűsége szürkére festette házát. És valahányszor rosszkedve volt, Amáliával sárgállott az összes virág, ha sírt, még a macskák is pirossá váltak. Ha bánatos volt, zöld víz csobogott a patakban, és zöld Nap sütött az égen, zöld madarak kergetőztek a zöld felhők között. Csak a keserűség változtatott mindent szürkévé: egérszürke lett a föld, elefántszürke a nyár, sötétszürke az éjszaka. Így éldegélt, egymásról mit sem tudva, az erdő bal sarkában a szomorú boszorkány, az erdő közepén a szomorú Világkerülő.

Talán soha nem is találkoztak volna, ha egy nap nem történik valami egészen különös.

Amáliának napok óta nem sikerült semmi: hétfőn elszakadt a kútban a lánc, s a vödör a vízbe esett, kedden összetörte kedvenc pöttyös bögréjét, szerdán nem találta tizenhét fodros alsószoknyáját, csütörtökön elbotlott egy gyökérben, pénteken kifutott a tej, szombaton összegubancolódott a haja, vasárnap meg… vasárnap meg azt hitte, hogy megvakult.

Arra ébredt, hogy semmit sem lát. Nem látja ágya alatt a mohaszőnyeget, ablakán a gesztenyefüggönyt, az ablakpárkányon a kivirító muskátlikat. Kibotorkált a kertbe, kitapogatta a kerítésléceket, megsimogatta a virágokat, hogy bizonyos legyen benne, mind megvannak. Meg is voltak hiánytalanul, Amália mégsem látta őket.

Azazhogy látta ő… csak nem tudta, hogy amit lát, az nem más, mint a fekete! Amália sohasem látott még feketét, azt sem tudta, hogy mi fán terem. Ismerte a kékeket, zöldeket, fehéreket, barnákat, pirosakat – de a feketéről mit sem tudott. Ahogy ott álldogált feketévé változott kertjének kellős közepén, és a szeme lassan hozzászokott a sötéthez, észrevett a kertkapu mellett egy fekete csizmás, fekete köpönyeges, fekete kalapos alakot.

– Ki vagy te? – kérdezte a boszorkány.

– Ki vagy te? – kérdezett vissza az alak.

– Az én nevem Amália. Évek óta lakom ebben a házban, de most valami szörnyű dolog történt velem. Nem látom jól a virágaimat, és téged sem látlak rendesen.

– Én Fekete Világkerülő Ember vagyok, és éppen világgá indultam; mennék is, ki tudja, merre, ha nem lenne előttem minden fekete.

– Fekete? Mi az a fekete?

– Én vagyok a fekete.

– Ajaj! – kapott a fejéhez rögtön Amália. – Akkor tőled lett itt minden olyan… ilyen… hm… fekete?

– Attól tartok, igen. Minden szín menekül előlem! Elfutnak az állatok, elrepülnek a madarak, és azt kiabálják vissza: „Mi nem akarunk feketék lenni! Mi nem akarunk feketék lenni!”

– Én sem akarok fekete lenni! – toppantott Amália.

– Látod, senki sem akar olyan lenni, amilyen én vagyok. Senki sem akarja tudni, milyen vagyok.

Amália elszomorodott, aztán sírni kezdett. De most nem jött el hozzá egyetlen zöld, egyetlen piros sem, még a keserűszürke is messzire szaladt.

– Ne sírj! Én már megyek is! – búcsúzott tőle Fekete Világkerülő. De alig tett néhány lépést, kétségbeesve ugrottak szét előtte a színek, és futottak, amerre láttak.

– Ne menj el! Gyere vissza! Majd én kitalálok valamit! – kapta el Amália a fekete köpönyeg szélét, és már húzta is gazdáját a kunyhóba. Leültette a tölgyfa asztal mellé gyékény karszékébe, adott neki egy kis áfonyaszörpöt és vadkörtelekvárt, majd tüzet gyújtott a kemencében, és azt mondta:

– Régóta élek egyedül ebben a kunyhóban, és egyedül is lennék télen, nyáron, ősszel meg tavasszal, ha nem tévedne be hozzám olykor a szél, nem verne be az ablakomon az eső és a hó, nem látogatna meg egy-egy falevél. Lassan megtanultam, hogyan lehet beszélgetni velük, miként szólíthatom meg őket. Ülj ide mellém, és várj! Talán eljön valamelyikük, és segít nekünk.

– Hadd legyek én az első! – duruzsolta a tűz. – Igaz, én még sohasem meséltem neked, te boszorkány, de az a mese, amit én tudok, most válik majd hasznodra igazán.

– Meséld el! – kérte izgatottan Amália. – Világkerülő, ugye te is meghallgatod?

0 Tovább

Sóhajokba kapaszkodva

Szabolcsi Erzsébet: Sóhajokba kapaszkodva

…mert az élet repül velünk,
ha szárnyalunk, vagy csak megyünk,
andalogva, kézen fogva,
emlékeket felkarolva,
sóhajokba kapaszkodva,
összebújva vagy széthullva,
illatokkal, illanókkal
tele tarisznyánk a jóval,
hamubasült fájdalommal,
friss idővel, vagy a múlttal,
ezerarcú szép titokkal...

0 Tovább

Luisa May Alcott: Jo fiai

Luisa May Alcott Kisasszonyok Könyvajánló 5 Felnőtt Romantikus Klasszikus Családregény

Louisa May Alcott családregényének, a Kisasszonyoknak befejező része a felnőtté válás nehézségeiről, csábításokról, tévutakról és tapasztalatokról egyaránt szól.
Hála az öreg Mr. Laurence örökségének, tíz évvel az alapítás után továbbra is fogadja a diákokat és Jo Bhaer kísérleti iskolája főiskolává növi ki magát. A régi növendékek ifjakká, illetve bájos és céltudatos fiatal hölgyekké serdültek, akik a maguk útját járják a nagyvilágban. Ám egy fiatalnak ugyanannyi gondja akad, mint egy gyereknek, az élet komoly akadályokat gördít a fiatalok elé, akik mind ezek ellenére maradnak, akik mindig is voltak, Jo March fiai.

A Jo fiaival végül végére értem a Kisasszonyok szériának, amely biztos, hogy sokáig megmarad az emlékezetemben.
Habár a harmadik és negyedik rész túlnyomóan jóval kevésbé nyerte el a tetszésemet, mint az első kettő, s ha lehetne, egy nagy választóvonalat húznék a két-két rész közé, azért nyilvánvalóan ha már egyszer megismertük a szerethető szereplőket, szeretnénk tudni, hogyan is alakult az életük.

Az előző részekből megismert, eleinte vadóc, türelmetlen, vehemens Jo a harmadik részben egy nyugodt nővé, anyává cseperedett (akit már akkor is anyónak szólítottak), a negyedikben ezeknél azonban egy merőben különböző oldalát mutatja. Itt ugyanis az általam imádott karakter, akihez sokáig hasonlítottam magam, már szinte egy teljesen új ember – sajnos. Jo emberi értelemben előnyére változott, mégsem tudtam szimpatizálni a „nagy bölccsel”, aki úton-útfélen kéretlen tanácsokat osztogat fiainak és lányainak, és önmaga, mint az élet mindentudója ül amolyan kotlós mama módon a trónján, mintha elfelejtette volna eddigre (ha jól számolom, negyvenes éveiben járhat), milyen fiatalnak lenni. Nem valósította meg az utazási álmait, és már csak a fiatalságban (és írásban) látja az élet értelmét. Olyan érzésem volt, mintha az írónő azt sugallná, hogy ebben a korban az ember már nem is számít – a 21. században ez egészen biztosan nem így van.
Amy, a másik kedvencem továbbra is szinte alig szerepel, talán hallottam megszólalni, de nem vagyok róla meggyőződve, és hiányoltam az első részekből megismert szoros testvéri kapcsolatot, még ha Meg némileg ellensúlyozza is a legkisebb nővér hiányát.

Olvastam a molyos kommentek között, hogy páran nehezményezték, amiért ezekben az utolsó részekben sokkal romantikusabb kapcsolatnak néz ki Laurie és Jo kapcsolata, mint amilyen a saját férjével való köteléke, és való igaz, ámbár igyekeztem úgy tekinteni rájuk, mintha már legalább hatvan évesek lennének, s így hellyel-közel sikerült elfogadnom ezt a felállást.

Egyébiránt a negyedik rész első fele igencsak unalmasra sikeredett, mint egy hosszúra nyúlt szentbeszéd, majdnem félbehagytam és nehezemre esett folytatni, de szerencsére a második fele kárpótolt érte, amikor végre Jo-t kicsit elhagyjuk, és inkább Dan vadnyugati kalandjai, Emil tengerészi élete, Nat ifjúkori botlásai és Demi szerelmi élete kerülnek az előtérbe. Ezek végre valóban érdekfeszítőek voltak, és itt már a történések fényében volt is értelme az erkölcsi szálaknak (nem volt annyira szájbarágós – pedig én kifejezetten tudom értékelni ezeket).

A lányok is kapnak már némi színpadi fényt: Josie (Megék legkisebb lánya), Daisy (Demi ikertestvére), Nan (a regénysorozat új feministája), Bess (a tökéletes hölggyé érő Aranyka, Amy lánya). Ők emlékeztethetik az olvasókat a hajdani négyesre, bár érdekes, hogy azért már érződik a megváltozott kor, az eltelt 25-35 év ahhoz képest, amikor a kisasszonyok voltak fiatalok. Már megtehetik a lányok, hogy nem mennek férjhez, kapunk egy kis bepillantást az akkori politikai helyzetbe, a nők tanuláshoz való és szavazati joga is előtérbe kerül. Megfigyeltem, hogy ezzel egyetemben egyre kevesebb a lányok közt az olyan hölgy, mint Amy vagy Bess, esetleg Daisy, s növekszik a harcias lányok száma (Josey, Nan), míg a Kisasszonyok idején még inkább az előbbiek voltak többségben. Mára pedig, mármint a 21. században kihalófélben vannak a hölgyek – és az úriemberek is.
Talán azért is szeretjük ezeket a regényes klasszikusokat, mert romantikus hajlamaink a jómodor papírra vetett történeteiben szárnyra kelhetnek.

Ami a többi szereplőt illeti, Dan kalandjai kedvemre valók voltak (eddig mindig azt hittem, ha férfiként születnék vehemens természetemmel, sokkal könnyebb lenne, de az ő példájából okulva, hát, lehet, hogy nehezebb), Demit nagyon megkedveltem, a többiekről sajnos nem lehet sokat nyilatkozni.

Még azt hadd írjam meg, hogy ami nem tetszett, hogy annak ellenére, hogy Jo mennyire ajnározza és szereti a fiait (sosem értettem, mikor valaki ennyire különbséget tesz a nemek között és csak a fiúk vagy csak a lányok megszállottja), mégse érzi szinte egyiket sem elég jónak a lányaihoz, ami kifejezetten ellenszenves volt számomra. Nyilván, ha együtt nevelkednek fiúk és lányok, szövődnek szerelmi szálak, és persze, azért bizonyos fokig nem rossz az, ha próbáljuk elvárni, hogy mindenki egekig tökéletesítse magát, de azért az elfogadás is egy fontos dolog. S pedig anno mennyire örült volna Jo is, ha elfogadják őt is olyannak, amilyen. De azért szerettem a párosításokat.

Összességében egy tündéri sorozat ez, és remélem, kicsit megedzett, mert szeretnék áttérni Jane Austenre (Meggyőző érvek és Értelem és érzelem), és azért Austen ennél sokkal cikornyásabban fogalmaz, szóval remélem, a lépcsőzetes „edzés” segít majd átnyergelni az ő világába.

Ajánlom a Kisasszonyokat és folytatását fiatal lányoknak és nőknek, nagymamáknak okulásul, kikapcsolódás gyanánt vagy egyszerűen csak az klasszikusok szeretetéért.

0 Tovább

Luisa May Alcott: Fiatalurak

A Plumfield kísérleti fiúiskolájában a kis nebulók lényegében azt csinálhatják, amihez kedvük van, akár a lépcsőkorláton is csúszkálhatnak. Jo Bhaer írónő, akit a Kisasszonyokban még Jo March-ként ismertünk, mindig is erről álmodott: egy olyan házról, amelyben „nyüzsögnek a fiúk…és pezseg az élet”. A Kisasszonyok azzal zárult, hogy Jo megörökölte a Plumfield birtokot a házsártos, de aranyszívű March nénitől, ahol most már férjével, Bhaer professzorral vállvetve, a maguk elvei szerint, és rengeteg szeretettel nevelgetik a gondjaikba vett rakoncátlan csemetéket. Ahogy Jo maga mondja, „nem is tudom, mit szeretek jobban: az írást vagy a kölykeimet”. Nat, a rongyos árva, az elkényeztetett Gömböc, a vadóc Dan és a Plumfield többi feledhetetlen lakója olvasók nemzedékeit bűvölte már el kalandjaival.

A Fiatalurak a Kisasszonyok sorozat 3. része, de inkább egy külön spin-offnak is lehetne tekinteni, itt ugyanis már nem a lányok a főszereplők, hanem Jo, és „fiai”, férjével ugyanis egy fiúiskolát (később koedukáltat) vezetnek.

Legnagyobb sajnálatomra tehát pl. Amy a legeslegvégén tűnik csak fel, és egyszer se szólal meg, nem is értem, mintha a testvérek nem tartanák a kapcsolatot, holott pl. Laurie eléggé sokszor szerepel, s Meg is teljesen el van hanyagolva. Ráadásul a ha jól számolom 30-34 éves körüli Jo-t már mindenki anyónak hívja, s magára is mint öregasszony gondol, holott van még egy karonülő gyermeke is, valahogy az egész ettől rendkívül groteszk. Persze lehet, hogy ez akkoriban harminc felett normális volt, nem tudom, de én igencsak magamra venném, ha valaki leanyózna. :D

Összességében ezeket leszámítva egyébként nem rossz, ha nem ragaszkodunk az eredeti szereplőkhöz, de ez már nem annyira lányregény így, hogy fiúk a főszereplők, s inkább csínyek és kalandok vannak benne. Ugyanakkor azt sem mondhatnám, hogy fiúknak szól, mert ahhoz túl lágy, néhol az előző kötetekkel ellentétben már túl van benne erőltetve az erkölcsösség és a sok tanulság, s az egész történetnek valahogy se eleje se vége, inkább csak amolyan anekdoták, szemelvények az életből, amin most így nem láttam, hogy tartana valahová, de hát az utolsó rész még előttem van.

Talán megnézem majd ebből is a filmet, jobban mondva sorozatot, nem tudom. Minden esetre most már érdekel, hogy mi vár még ránk, és remélem, az utolsó részben legalább visszatér Nat és Demi, Daisy és Aranyka, a kedvenceim.

0 Tovább

Luisa May Alcott: Jó feleségek

Luisa May Alcott Könyvajánló 7 Kisasszonyok Klasszikus Felnőtt Romantikus Családregény

Luisa May Alcott Könyvajánló 7 Kisasszonyok Klasszikus Felnőtt Romantikus CsaládregényVidám sürgés-forgással kezdődik Louisa May Alcott lebilincselő meséje: esküvőre készül a család. Három év telt el a Kisasszonyok óta, felserdültek a March lányok, és nagy várakozásokkal tekintenek a jövőbe. Meg az új asszonyok gondtalan derűlátásával vág neki a házasságnak, de mikor rá kell jönnie, hogy a családi élet nem egy szakadatlan ünneplés, anyja szelíd, de határozott irányításával és kijózanító tapasztalatokkal felvértezve igyekszik elérni a családi és anyai boldogságot. Húga, Jo felölti a „tollnoki toalettet”, és ismét megostromolja az írói hivatás csúcsait, Amy, a kis „dáma”, a művészetnél is nagyobb értékekre bukkan rá külföldi utazásai közben. Csupán az alázatos kis Beth nem kívánkozik sehova a családi otthon falai közül, és bár az ő terhe a legnagyobb, végül ő is megtalálja a békét. Ez a meglepetésekkel teli, megható és mulatságos könyv méltó betetőzése a kedves „kisasszonyok” történetének.

A Kisasszonyok folytatása, a Jó feleségek továbbra is a kedvenceim közé kerül, s méltó folytatása az első kötetnek.

Ebben a részben a lányok már felnőttek, s ki-ki a maga keresztjével kell, hogy megküzdjön, elsősorban egy tragédiával, a szerelemmel és az élet nehézségeivel. Ahogy a lányok életét követjük végig, a könyv lapjairól a különféle élethelyzetekhez illő tanácsokkal leszünk mi magunk is ellátva: például egy friss anyuka hogyan ne hanyagolja el a férjét, milyen nehéz egy vagy két kicsi gyerekkel boldogulni. Vagy, hogy hogyan válasszuk ki a megfelelő jövendőbelinket - lévén, hogy nem mindig a legkézenfekvőbb választás a legideálisabb is. Milyen erények azok, amelyek fontosak, és milyen személyiségjegyek párosítása eredményez boldogabb házasságot? Fel kell-e adnunk ifjúkori álmainkat, s azzal meghasonlunk-e, vagy ezek az álmok csak átalakulnak?

Még mindig azt gondolom, hogy ezek a felvetések a mai napig hasznunkra lehetnek, és imádtam a lányok történetét. Mindvégig Jo karaktere az, ami a legközelebb állt hozzám, ugyanakkor Amy az, akit "irigylek", akinek az életét élném, akihez bárcsak jobban hasonlítanék. Hiszen Jo szinte maradt, aki, egy vadóc lány asszonyi köntösben, ugyanakkor természetesen sokat szelídült az idő múlásával. Az affektáló kicsi Amy viszont egy rendkívül türelmes, női hatalmával tisztában lévő de azzal vissza nem élő gyönyörű, kedves, méltóságteljes hölggyé érett. Meg karaktere ezúttal a fiatal anyuka megtestesülése.

Érdekességképpen utánaolvastam, hogy Lusia May Alcott maga is egy olyan családban nőtt fel, ahol négyen voltak nővérek, és valószínűleg saját tapasztalatait, élményeit vetette papírra. Mivel a történet szerint az író Jo, és én legalábbis gyakran úgy éreztem, ő a főszereplő, minden bizonnyal benne ismerhetjük meg az írónőnket.

Kíváncsian várom a folytatást, de előbb vár rám a 2019-es film után az 1994-es.

0 Tovább

Louisa May Alcott: Kisasszonyok

Könyvajánló 7 Romantikus Sorozat Felnőtt Young Adult Louisa May Alcott Kisasszonyok Klasszikus Családregény

A March család négy lánya – Meg, Jo, Beth és Amy – számára nehéz idők járnak. Édesapjuk az amerikai polgárháborúban szolgál, anyjuk otthon igyekszik elfogadható életet teremteni. Sok megpróbáltatást és jó pár örömteli fordulatot végigélve, a lányokból igazi kisasszonyok válnak a történet végére.

Ezt a klasszikust már régóta várólistán tartogattam, legalábbis, mióta 2019-ben kijött az új film. Most így jobban megnézve, rajongóként kénytelen leszek a ’94-es változatot is megnézni, amiben nem kisebb nevek szerepelnek, mint Winona Ryder, Susan Sarandon, Christian Bale, Kirsten Dunst és még sokan mások. Erről én hogy maradtam eddig le?

Kicsit olyan Jane Austen, Brontë nővérek vagy Váratlan utazás érzete van a történetnek, nyilván, hiszen az 1800-as évek romantikájáról beszélünk. Ez a mű 1861-ben játszódik, és négy csodálatos lánytestvér életébe pillanthatunk bele, természetesen Anya, Apa, a nehéz természetű March néni, a huncut szomszédfiú, Laurie, Laurie nagyapja, Brooke tanító és Hannah, a házvezetőnő közreműködésével. A lányok rengeteg kalandon mennek át, jellemfejlődésük igazán inspiráló, az írónő szókincse meg olyannyira csodálatos, amely persze még hetekig az ember fülében cseng, és ösztönöz, hogy mi is legalább ilyen finoman fejezzük ki magunkat. Mondjuk, több sikerrel, mint Amy.

Egészében véve egy tanulságos kis könyv, természetesen azon melegében folytatom a többi részével. Tökéletes egy kis nyugodt, teadélutános kikapcsolódásra, amikor zavartalanul visszarepülhetünk 161 évet a múltba. Egyáltalán nem az a rohanós olvasmány, inkább az, amely jobb, ha napokig velünk marad, kicsit az életünk részévé válik, pár hetes társunkká, hiszen van is min elgondolkodni az olvasása közben. Picit kizökkent a valóságból, megállítja a rohanó időt (tedd le a telót, ne nyomogasd, légy hálás az életért, tanuld meg visszafogni magad stb.)

Nekem legjobba Meg és Jo karaktere tetszett, vagyis Megé inkább a szerelmi szál miatt – jaj ez kellett, és nem azon a tenyérbemászó módon, mint a kortárs olvasmányokban…
Jo pedig magamra emlékeztet. Remélem, idővel mindkettőnknek sikerül megzabolázni vehemens természetünket.

Bátran ajánlom a klasszikusok kedvelőinek, lányoknak, lánytestvéreknek, nőknek. :)

A család szeretete, fontossága, a gyarlóságaink legyőzése, a türelem, jellemünk építése, erények elsajátítása mind olyan dolog, amelyet napjainkban is jobban középpontba kellene állítanunk.

0 Tovább

Újságok a múltból

Szerettem volna megosztani nem is oly régi felfedezésem, az epa.oszk.hu oldalát, ahol kedvünkre barangolhatunk a régi újságok, magazinok, hetilapok világában:
https://www.epa.hu/

Akár az 1800-as években kiadott lapokban is elmerülhetünk, szépirodalmi, politikai, helyi témában. Például a Magyar úriasszonyok lapja 1926-tól érhető el:
https://www.epa.hu/04000/04045/

De belenézhetünk az akkori oktatási helyzetbe is. Tanítók lapja 1921-től:
https://epa.oszk.hu/02600/02642

Tanítóbarát havi közlöny 1886-tól:
https://epa.oszk.hu/03300/03318

Íma egy részlet az akkori nők problémáiból:

Múltidéző
Forrás: Magyar úriasszonyok lapja 1926
https://www.epa.hu/04000/04045/00035/pdf/EPA04045_magyar_uriasszonyok_lapja_1926_35.pdf

"Szeretném tudni, hogy lovagias eljárás-e egy fiatalembertől az alább leirt eljárása:
Egy alkalommal kisebb mulatságban voltam s tánc után mindenki a kertbe ment sétálni. Táncosom, — kit ekkor ismertem meg s többször táncoltam vele, — sétálni hivott a kertbe. Egyedül nem akartam vele kimenni, megszólítottam tehát egy régebbi ismerős fiatalembert, ki magát korrekt, udvarias embernek tartja, hogy jöjjön velünk. Ö erre hol a partneremre, hol rám nézett s azt mondta, hogy: most nem. (Megjegyzem, hasonló szívességet még senkitől sem kértem s azért bánt a visszautasítás). Mulatság után egy alkalommal azt mondta nekem:
„Nagyon megütköztem azon, hogy egyedül sétált kint azzal a fiatalemberrel, nem tudom, ő ment-e maga után, vagy maga utána, csak helytelennek találtam, hogy kiment vele/'
Nem tudom, miért talált ezen megütközni valót, hiszen tánc közben, míg sétálnak a táncosok, nem szokás a mamát hívni és mindenki kint volt! Annyira felháborodtam ezen megrováson, hogy elhatároztam, megbosszulom érte. Már többször megpróbáltam, de lebeszéltek róla. Azért fordulok most már olvasótársnőimhez, megtudjam, mi a véleményük s hogyan vehetnék elégtételt sértegetéséért?
Szives tanácsukat várja .,Egy kardos kis leány."

0 Tovább

Szerb Antal: Utas és holdvilág

Szerb Antal Könyvajánló 7 Magyar Felnőtt Dráma Lélektani regény Művészet

„Életben kell maradni. Élni fog ő is, mint a patkányok a romok közt. De mégis élni. És ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami.”

Szerb Antal Könyvajánló 7 Magyar Felnőtt Dráma Lélektani regény MűvészetMikor ​döbbenjen rá egy férfi, hogy nem adhatja föl ifjúsága eszményeit, és nem hajthatja fejét „csak úgy" a házasság jármába, ha nem a nászútján? Szerb Antal regénybeli utasa holdvilágos transzban szökik meg fiatal felesége mellől, hogy kiegészítse, továbbélje azt az ifjúságot, amely visszavonhatatlanul elveszett. A szökött férj arra a kérdésre keresi a választ, hogy a lélek időgépén vissza lehet-e szállni a múltba, vajon torzónak maradt élet-epizódokkal kiteljesíthető-e a jelen, és megszabadulhat-e valamikor az ember énje börtönéből vagy hazugnak gondolt „felnőttsége" bilincseitől? Az Utas és holdvilág a magát kereső ember önelemző regénye. Mihály, a regény hőse hiába akar előbb a házassága révén konformista polgári életet élni, s hiába szökik meg ez elől az élet elöl, a regény végén ott tart, ahol az elején: mégis bele kell törnie mindabba, amibe nem akar. „És ha az ember él, még mindig történhet valami" – ezzel a mondattal zárul a finom lélektani részletekkel megírt, először 1937-ben megjelent regény, amely első megjelenése óta hatalmas világsikerre tett szert.

Azt hiszem, Szerb Antal stílusa és világlátása elképesztő, megdöbbentő és velejéig hatoló. Ez a könyv egészen a kedvenceim közé került, ha valaki klasszikusokra vágyik, ez a könyve remek alkalmat kínál rá.
A célközönsége valószínűleg a húszas-harmincas éveikben járó fiatal nők és férfiak, akik útkeresésben vannak. S engem is éppen jókor talált meg, ami a koromat illeti. Mert miről is szól?

Egy férfiről, aki megszökik a konvencionális elvárások elől, a nászútján, mert nem akar konformista életet élni, asszimilálódni a mókuskerekes társadalomba, illetve akart, de nem tud, mert vágyik ifjúkori élete után, a szenvedély után, a megismerhetetlenség után. Erzsi, a felesége számára egy végleges lehetőség volt, hogy beolvadjon a hétköznapi emberek közé, de mégsem megy. Meg kell keresnie önmagát, számot kell vetnie a múlttal, érzéseivel, sőt, halálvágyával és általános depressziójával is, amiért az életet olyan értelmetlennek látja.
Erzsi ezzel szemben Mihályban épp a kiszakadást keresi a szokványosból, szeretné ő is megtapasztalni azt a művészi világot, amelyben a férfi él.
A sors fintora, hogy habár boldogok is lehetnének együtt, Erzsi megérti Mihály szándékait, fordítva azonban nem. Lehetnének boldog pár, látszólag beolvadva a szürke hétköznapokba, de ketten, bolondul. Végül mégis meg kell alkudni.
Végül minden fiatal feje lágya benő, felnövünk, sajnos dolgozni kell menni, és nem süttethetjük egész nap hasunkat Toszkánában – pedig milyen jó is lenne, Istenem. Én is erről álmodom. Ehelyett napi 8 órát ülünk hivatali munkákban, mint a főszereplő barátja, s ugyan kinek való ez? Mindenkinek?

Ez a regény olyan szépen feldolgozza azt a kettős érzetet, amely sokunkban van: szeretnénk kalandokat, világot látni, élni, henyélni, halmozni az élvezeteket, de szeretnénk a „hagyományos” örömöket is, családot, házasságot. S pénzt, ehhez pénzt, amihez munka és mókuskerék kell. Így múlik el a világ dicsősége?

Érdekes, hogy sok értékelő nem tudta átérezni a regény szereplőinek gondolatát, én együtt dobbantam vele. Egy kicsit Mihály vagyok, aki szeretne Olaszországban kalandozni, és elfeledkezni az elvárásokról. Egy kicsit Erzsi vagyok, aki fél az idegen örömöktől, és attól is fél, hogy elítélik és végképp megszűnik átlagpolgár lenni, és a ledérséget már nem lehet visszacsinálni, az erkölcsi tévelygés nem egészen visszafordítható. Ezért inkább el se induljunk az úton. S én vagyok az, aki bemegy reggel 8-tól 4-ig dolgozni… minden nap.

S az élet értelmét csak keressük mosogatás, gépelés, strandolás közben. S ezalatt elmúlik. S pedig minket mennyivel több hatás ér, mint az akkori (1937) embereket, s mi is néha megcsömörlünk, mint Mihály – „Hát kell ez az élet énnekem?”
Mi a különbség? A régi regényekben mindig azt olvasom, hogy az idegi kimerültségre, depresszióra idegszanatóriumba küldték a betegeket, „levegőváltozást” írtak elő, tengerpartot, ilyesmi. Kipihenték. Ma mit teszünk? Robotolunk, gyógyszert írnak fel, nem eshetünk ki a munkából, egyáltalában ciki rosszul lenni, nem boldognak lenni, mert annak kell lenni, mert elmondása alapján mindenki (álszentül) az, és nem engedhetjük meg magunknak, hogy… És ne panaszkodjunk.
Kíváncsi vagyok, hova vezet ez. Azaz, hogy nem vagyok kíváncsi. De az olvasás gyógyír.

Tehát az 1937-ben 85 évvel ezelőtt papírra vetett gondolatok még ma is mennyire, de mennyire aktuálisak! Köszönöm ezt a történetet Szerb Antalnak.

0 Tovább

Billy Milligan

Nektek volt szerencsétek Billy Milligan történetéhez? Én Daniel Keyestől Az ötödik Sallyt olvastam először (szintén hasonló téma), a Virágot Algernonnak könyvet, s természetese a Szép álmokat, Billy!-t és a Billy Milligan háborúit sem lehet kihagyni, azóta is nagy kedvencem a téma és a könyv is.

Azóta eltelt tízen x év, és lett belőle Netflixes doku sorozat, s Tom Holland főszereplésével (kár, hogy végül Leonak nem adatott meg) antológia sorozat is, melynek első évada dolgozza fel a tudathasadásos Billy történetét, akinek nem kevesebb, mint 24 személyisége volt.


Az első könyv fülszövege:

"Csaló vagy áldozat? Ki volt Billy Milligan? A világ máig sem kapott határozott feleletet. Zseniális színjátékos, aki orránál fogva vezette egész Amerikát, a bíróságokat, a pszichiátereket? Vagy egy megkínzott és szétesett ember, akinek testében csakugyan több tucat, különböző személyiség lakott? Az író két éven át faggatta Billyt és környezetét, hogy földerítse, miért támadott és erőszakolt meg a fiatalember ismeretlen nőket. Hogy ő tette-e egyáltalán, vagy a benne lakozók valamelyike: a szenvtelen Arthur, a lezser Allen, a vad Ragen, esetleg Adalana, a leszbikus nő. Keyes páratlan nyomozása a megsokszorozódott személyiségek rég vitatott rejtélyét helyezi új megvilágításba. Az olvasó végigkövethet egy fantasztikus élettörténetet, s a végén maga is ítélhet: bűnös volt-e Billy Milligan?"

0 Tovább

Bíró Szabolcs: Ragnarök

Könyvajánló 4 Fantasy Felnőtt Magyar Történelmi Humor

Könyvajánló 4 Fantasy Felnőtt Magyar Történelmi HumorValamikor a IX. század elején egy csapat svéd viking útnak indul, hogy tűzön és vízen átkelve megbosszulja otthona elpusztítását. Mindnyájan emlékeznek még rá, mikor szűnt meg az élet egykor virágzó falujukban, Eldhärden és környékén: amikor Nídhögg, a fekete dög megjelent, mindent letarolt, majd eltűnt az ismeretlenbe.

Kilencujjú Gudleif és huszonkét vakmerő embere felkerekedik, hogy a Vågbrytare fedélzetén nekivágjon az ismeretlennek, megkeresse a szörnyet, és a saját fészkében végezzen vele. Útjuk ismeretlen vizeken, idegen földeken és éjsötét erdőkön keresztül vezet, miközben az ő nyomukban is ott liheg egy titokzatos, sebezhetetlen harcos, aki Tyr Pajzsát viseli.

Bíró Szabolcs, a magyar középkor megszállottja ezúttal tőle szokatlan témával lepi meg olvasóit: a Ragnarök történelmi alapokon nyugvó középkori fantasy, egy véres saga a bosszúról, a tűzről, és arról, hogy észak fiai gyakran keményebbek és kikezdhetetlenebbek, mint a skandináv acél.

Eredeti megjelenés: 2014

Nagy Bíró Szabolcs rajongóként, én, aki eddig az összes Anjou könyvét olvasta és a Lázár evangéliumát, egy pár éve már halogattam tőle a Ragnarök elolvasását, de most, hogy felújított változatban is kiadták, már nem kerülgethettem többé.

Mi az alap történet? Egy viking várost elpusztít a Nídhöggnek nevezett sárkány, amelynek túlélői ezért tűzön-vízen át útra kelnek, hogy bosszút álljanak, s közben különféle kalandokba keverednek. S talán a legjobb szó a kalandok, hiszen különféle városokon, falvakon, országokon hajóznak át, s közben ellenségeket és barátokat gyűjtenek, harcolnak, hol vesztenek, hol győznek, s még az Excalibur is feltűnik a színen. Igen.

A legfontosabb megjegyezni ezzel a könyvvel kapcsolatban, hogy nem egy Anjou. Kevésbé mondanám történelmi regénynek, mint inkább fantasynek, s ha valamihez hasonlítanom kéne, akkor Tolkien: A hobbit sárkányüldözése keveredik az Arthur mondavilággal, megfűszerezve egy kis északi hitvilággal, s olyasmi humorral, mint amilyen Virág Emília Sárkánycsalogató című könyvében van, ha ismerős valakinek – az egy urban fantasy, nagy kedvencem. Erre a humorra keresem a jó szót, de nem találom, talán groteszk, abszurd? Mert vannak ugyan benne véres csatajelenetek, de még közel sem olyanok, mint az Anjoukban, és van benne halál és küldetés, de az egész sokszor el van bagatellizálva, élét veszti, s az egyes „jelenetek” váratlan fordulattal vagy adhoc lezárással végződnek. Mondhatnám frappáns befejezésnek is, vagy mint a csali mesék. Nem véletlenül írta sok értékelő a molyon, hogy esti mese vikingkedvelőknek. Véleményem szerint ez nem annyira egy vérkomoly bosszúhadjárat leírása, mintsem egy pihentető, néhol humoros, az írása idején még szinte kibontakozófélben lévő író szárnypróbálgatása, s egyébként nem rossz. De ne várjunk tőle egy több ezer oldalas mitologikus, labirintusszerűen kacskaringós történetet! Egyszerű szereplők, néhol humoros kapcsolódások más hitvilágokhoz, hirtelen kanyarodások, olykor profán szóhasználat, már ha csak Nídhögg leírására gondolunk is – amelyet a vikingek egy falloszhoz hasonlítanak. Ugye, érződik már az a groteszk humor?

Könyvajánló 4 Fantasy Felnőtt Magyar Történelmi Humor

Nekem egyébként személyesen tetszett a könyv, de a „humor” lehetett volna vagy sokkal több (mint a Sárkánycsalogatóban), s akkor végigvonul benne, kifejezetten jellemzi, vagy sokkal kevesebb, s akkor egy ütősebb, drámaibb, drasztikusabb egészet kapunk. Egy ugyanennyi szintű-számú történéshez, eseményhez jó lenne sokkal több személyes kapcsolódás a karakterekhez, több háttértörténet, esetleg kitekintés, gondolati megszólaltatás, lélekrajz, esetleg E/1-ben, s akkor mindjárt a terjedelmesebb is lenne.

A Ragnarököt tehát tulajdonképpen nehéz beskatulyázni, kategóriába sorolni, talán azért megosztó kissé. Ez egy könnyed, szórakoztató délutáni olvasmány, sok fikcióval, némi változtatással a mitológiákat illetően, kicsit mint viking-Arthur spin-off. Ha így kezdtek neki, tetszeni fog!

0 Tovább

Spiró György: Csirkefej

„Kérem, ne háborodjanak föl, amikor a színpadon nemigen hallható trágár kifejezéseket használnak a szereplők. Nem mindegyikük, csak azok, akik pislákoló, csökött érzéseiket szókincs híján így próbálják kifejezni. A legújabbkori magyar dráma kimagasló művével egy nagyszerű előadással lehetnek gazdagabbak a türelmes és toleráns nézők. A kopott, düledező körgangos pesti bérház szürke, szomorú lakóinak kicsinyes életével ezernyi színt tud megmutatni Spiró: Keserűt, kétségbeesettet, csöndeset és harsányan nevettetőt, szépet és rútat, és mélységesen együttérző emberit. A Vénasszony és a Srác felemelő tragédiája igazi színházi élmény. Zsámbéki Gábor kiváló rendezésének, a nagyszerű színészi alakításoknak, elsősorban a felejthetetlen Gobbi Hildának köszönhetően, aki ezzel a csodálatos alakítással búcsúzott a színpadtól és egy kicsit már az élettől.” (Virág Katalin)

Spiró György a Csirkefej c. tragédiáját Gobbi Hilda számára írta, aki élete végéig játszotta a Vénasszony szerepét a színműben - később Törőcsik Mari vette át a helyét.

Több szereplő tűnik fel a színen (12), s az ő történetüket, összekapcsolódásukat, személyiségüket ismerhetjük meg. Vagy inkább személyiség-típusaikat, hiszen egyiküknek sincsen konkrét nevük, mindegyik inkább egy-egy embertípust jelenít meg, többségük azonban egyáltalán nem általános, a típuselnevezéseikre nem jellemző tulajdonságokkal vannak felvértezve. Például a Vénasszony nem bölcs, hanem keresi az útját és az élet értelmét. Mégis, habár 1987-ben íródott a mű, a mai kifordított, groteszk világunk szereplői elevenednek meg: a ledér nő, akinek talál magának komoly párt és nem tud családot alapítani. A tanár, aki magányosan tengeti az életét és az irodalomba menekül. A fiatal fiúk, akik elkanászodtak, az egyiküket a gyámügy kiskorában elszakította otthonról, csúnyán beszélnek, bűnöznek, elkallódnak az életben. A szülők, akik a gyerekekkel nem, csak a pénzzel törődnek. Ők s a többi szereplő mind-mind sarkított tulajdonságokkal rendelkező bábok, akiket Spiró György rángat. Aztán bekövetkezik a tragédia.

De mi is ez akkor tulajdonképpen? Társadalomkritika? Tükör? A darab olyan fontos kérdésekkel foglalkozik, minthogy mi az élet értelme idősen, család és emberi kapcsolatok hiányában, hova menekül az értelmiségi ember a zűrzavaros, mocskos jelen elől, ha nem vigyázunk, merre kanyarodik a fiatalság sorsa, pedig felelősek lennénk érte. Tudunk-e egymással kommunikálni, vagy csak elbeszélünk egymás mellett? Hova tűnt az emberi kötődés? A szomszédok is csak élnek egymás mellett, alig ismerjük egymást, s ha segítség kell, nem számíthatunk a környezetünkre. Ha ez akkor is így volt már... Hogy van most?

Ez egy elgondolkodtató színmű, s habár jómagam nem kifejezetten kedvelem ezt a stílust, novellában megírva egészen kedvemre való lenne - no persze a túlzó káromkodások és barokkosan szaggatott körmondatok nélkül.

0 Tovább

Szabó Magda - Az ajtó

Könyvajánló 4 Magyar Dráma Felnőtt Életrajz Szabó Magda

Könyvajánló 4 Magyar Dráma Felnőtt Életrajz Szabó MagdaÁlmában ​nem, de életében egyszer kinyílik az ajtó az írónő előtt. Szeredás Emerenc ajtaja, amely mások számára örökre zárva marad. A megingathatatlan jellemű, erkölcséhez és hiedelmeihez tántoríthatatlanul ragaszkodó asszony házvezetőnőnek áll az írónőhöz, ám első perctől nyilvánvaló, hogy ő diktál. Gazdája megmérettetik, és nem találtatván könnyűnek, Emerenc nem csupán otthona, hanem lelke ajtaját is megnyitja előtte, ha csak résnyire is. Így sejlik fel Magyarország huszadik századi történelmének kulisszái előtt egy magára maradt nő tragikus, fordulatos sorsa. Vajon mit őrizget az idős asszony a hét lakatra zárt ajtó mögött?
Az ajtó a ki- és bezártság, a születés és a halál ősi jelképe. Állandó kettősség jellemzi a két főhős áhítatosan odaadó, máskor szinte gyűlölködő kapcsolatát is. A szeretet kapujában állnak. Sikerülhet-e végül beljebb vagy elengedni egymást?
Az ajtó Szabó Magda talán legismertebb regénye: Szabó István forgatott belőle filmet, és 2015-ben felkerült a The New York Times sikerlistájára.

Azt hiszem, ez a hatodik könyv, amit Szabó Magdától olvasok, és mégis, ez tetszett a legkevésbé. Ez a könyv valójában egy lehelletnyit öncélú, egy vezeklésregény, ami ugye igaz történet, s Szabó Magda talán így próbálta kiírni magából azt a fájdalmat, amit a történések végett át kellett élnie. Vagy azt a bűntudatot. Esetleg úgy gondolta, jóvátételként megosztja a világgal, hogy talán az idillikus kép róla nem a valóság, vagy hogy nem csak az. Talán írás közben sikerült megszabadulnia az önvádló gondolatoktól.

A könyv háromnegyede egyébként közel sem a krízisről szól, hanem két ember húsz éven át tartó érdekes, kicsit anya-lánya, takarítónő-gazdája kapcsolatról, ami amolyan se veled, se nélküledbe hajlik át. Emerenc, mint egy rossz anyós mindenbe beleszól, belekontárkodik, fölösleges nippeket és használhatatlan „giccseket” hord át Magdáékhoz, sértődékeny, önfejű. Magda nem tudja egyedül ellátni a házat az írás mellett, ezért szüksége van Emerenc segítségére, ugyanakkor rideg őszinteségére is: foglalkozzon inkább többet a férjével, amíg lehet (a férje mint tudjuk, beteges volt), s ne csak az írói világába zárkózzon el.
Emerenc egyébként fölöslegesnek tart minden értelmiségi munkát, az írást is, csak azt tekinti igazi munkának, ami látványos, és a két kezünk közül sarjad ki, tehát fizikai munka.
De valahogy ez a két furcsa, ellentétes, s már-már szerencsétlen ember mégis egymásra talál, és két évtizedet élnek le együtt, mígnem…

A könyvvel a legnagyobb probléma, hogy vontatott, és kevésbé koncentrál a problémára, inkább csak kettejük hétköznapjait írja le. De mi a lényege? Mert az az igazán fontos: hogy kire számíthatunk, ha megöregszünk, ha nincsen családunk, vagy ha van, de távol élnek, vagy ha meghaltak, ha bármi… Hogy az értelmiségi vagy a fizikai munka fontosabb-e. Hogy az emberi kapcsolatok vagy a karrierben való kiteljesedés milyen viszonyban van egymással. Milyen értékrendek szerint éljük az életünket? Van olyan, ami mindenki számára követhető, megfellebbezhetetlen? Mikor helyezzük saját magunkat előtérbe s mikor a másikat? Mivel tartozunk az időseknek? Vannak pillanatok az életben, amikor egy-egy döntésünk kihatással van a másik egész életére. Akkor, ott, vajon érzékeljük ezt, hogy ez most az a perc, amikor eldől minden? Sokszor csak évek múltán emlékszünk vissza egy-egy mozzanatra, ami végül sorsdöntőnek bizonyul. Így történt Szabó Magdával is.

Az emberi lét értelmének kérdései bontakoznak ki a vontatott sorok közül. Ha csak az utolsó száz oldalt kéne pontoznom, maximálisat kapna. Így sajnos, hogy döccenős, túlírt, a mondanivalójának van nagyobb értéke és jelentősége. Annyi biztos, hogy elgondolkodtató, de tudni kell eljutni a végéig.

0 Tovább

Női sorsok ha találkoznak - Szabó Magda: Az őz

Könyvajánló Magyar Dráma Felnőtt Szabó Magda

Könyvajánló Magyar Dráma Felnőtt Szabó MagdaAz ​őz gyilkosok és áldozatok regénye. Gyilkolt Józsi, a Három Huszár kocsmárosa, és gyilkolt Encsy Eszter, a történet hőse, a színésznő: ki-ki a maga eszközeivel. De a két gyilkos mögött ott lapul a harmadik is, a legveszedelmesebb: a kor, amelyben a színésznő született, amely iszonyatba fullasztotta gyermekéveit, aknamezőre küldte Emilt, korai sírba a munkára képtelen, virágait babusgató édesapát, s örökre kipusztított Encsy Eszterből minden hitet, bizalmat, örülni tudást. Mindaz, amit az élettől kap, későn érkezik: sem siker, sem elismerés, sem pénz, még szerelem se váltja meg többé iszonyú önmagától. És Encsy Eszter, ahogy attól a társadalomtól tanulta, amelyben él, amely fölnevelte, öl: megöli az egyetlen embert, aki valaha szerette, és tettével halálra ítéli önmagát is. Az őz megjelenése idején 1959-ben úgy robbant, mint a bomba. Hermann Hesse ajánló sorai egyengették külföldi útját, azóta harmincöt nyelven olvasható. Én, aki írtam, ha elkerülhetem, nem olvasom: félek tőle. Pedig a nemzetközi sajtó akkor tanulta meg szülővárosom, Debrecen nevét, mert úgy értékelték: …míg a történet gyilkosai és áldozatai megfutják pályájukat, a regény lapjairól az irgalmatlan szenvedélyek forróhidege fagyaszt-éget.

A lányregények után egészen furcsa bár egyébként nem rossz választás volt Az őzet választani következő olvasmányként Szabó Magdától. Most, hogy ezen értékelés írása közben már Az ajtót olvasom, kifejezetten jobbnak találom, hogy életrajzi kötetei előtt inkább egy újabb fikciót ismerhettem meg tőle, jobb az átvezetés. Kronológiailag is.

Mindazonáltal természetesen kissé morbid, ha a lányregények szereplőit összevetem a mostani főszereplő személyével, Eszterrel. Itt ugyanis két nőtípus elevenedik meg, s két életút. Az egyik Angéla, a maga természetes kedvességével, gyengédségével és gyengeségével, szépségével. Az örök nőideál, akivé még a 21. századi elvárások szerint is válnunk kéne. Lággyá, visszafogottá, nőiessé, s kedvessé nem csak kívülről, lényünkből fakadóan is. Ilyen egy „igazi” nő. Ezzel szemben itt van Eszter: forrófejű, gyakran utálatos, cseppet sem kedves, féltékeny, irigy, s mégis azért őt is lehet szeretni. Világ életében utálta a tökéletes Angélát, akinek idilli gyerekkora volt, míg neki szegénység és korai munka jutott osztályrészül. Végigküzdötte az életét, jobb sorsot teremtett magának, de sosem felejtette el, honnan jött, és az idő múltával is csak megvetni tudja azokat az embereket, akiknek „minden az ölükbe pottyant”.

Nagyon érdekes a korábbi értékelések olvasása, azt írják, mindenki Angéla szeretne lenni, de aztán rádöbbennek, valójában Eszterek. Szerintem mindenkiben mindkét személyiség ott van, ahogy a régi mondás tartja: attól függ, melyiket eteti az ember.
A mai társadalom is azt várja el tőlünk, hogy Angélák legyünk. De a farkastörvények Esztereknek kedveznek. Szerintem ez a könyv egy tökéletes példája a női meghasonlásnak, hányféle arcunk is van valójában, s milyen nehéz néha egyensúlyozni köztük. Az lenne az igazi, ha mindkettőt el tudnánk fogadni.

0 Tovább

Talánok

Sötét űr forog, kavarog
valahol a lelkem helyetti
zúgás sűrűjében.
Elszaladt világ, kanyarog,
várom, hogy elmém elfelejti
mozzanatlanságom.

Bennem elbújt a tél,
beleragadtam veled.
Szoborrá kötöttél.
Hiába adtam neked.
A nyúlványos jelen
marasztaló mocsarába
fulladunk.
Mint halhatatlan óriások...
utánunk semmi nyomot
nem hagyunk.

Egy másik jelenben
talán már lepecsételtük
az apró lábnyomú jövőt.
Egy másik jelenben
talán már elfecséreltük
az egész élethez kötőt.

Tövisekkel bánt már a fészek.
Nem tudod, titkon mit is érzek:
Feketét, vöröset, szikrázó sárgát.
A nő lassú megbolondulását.

Kakukkfióka vagyok, s talán
egyáltalán nem illek
a tökéletes világodba.
Képzeleted egyik falán
Olyanféle nő lehet, aki
belesimul a virágokba.

Amíg szobromon köszörülsz,
alakítanád arcom, formára, Neked,
nem látod, hogy nem könyörülsz
az időnek, a homokóra megreped
a tétlenséged alatt.

Érzed-e, hogy az én szobor
szívem nem tömör már többé?
A homokórával komor,
apró szilánkokra pattan.
Ez sérti meg a kezedet.
S neked fáj, bennem a katlan
elkerüli figyelmedet.

Én nem vagyok óriás.
A jelen el fog pusztítani.
Engem hamarabb felemészt, téged
napról napra fog egy pici falattal
megkurtítani.
Talán észre sem veszed.

Én nem vagyok óriás.
Én más vagyok. Egy látogató
más madarak életében.
Öntudatot, fényt, lángot adó
Prométheusz...
Elfelednek lényegében
ha betettem magam után az ajtót.

A tüzet nem tudod kordában
tartani és a zsebedbe rejteni.
Melegedtél pedig korábban
tüzemnél és próbáltál megfejteni.
Ez miért nem elég neked?

Néha egészen úgy érzem, engem
kivetett magából a jövő.
Nem látom benne a helyem.
Magamért nem szeret senki engem.
Igazán nem kellek senkinek.
Át is adhatnám a helyem.
Miért vagyok ennyire önző...

Talán olyan vagyok, mint egy érzés.
Be- s kilépek mások életéből
de megtartani lám senki nem akar.
Hiába is bennem annyi kérdés...
Pillanatnyi mosoly vagyok, kékből,
az üres holnap feketébe takar.

Sosem érdemeltem meg a zöldet.
Irigy vagyok a galambokra.
Aki megteremtette a Földet
Sosem gondolt kakukkokra.
Egyedül vagyunk.

A látszatok mögött külön-külön élünk,
mi, akik örökre nem kellenek másnak.
Elménk sárga fala közé zárva félünk.
A mieink boldogság-csontokat ásnak.
Nekünk nem jár.

Erre már korábban is
igazán rájöhettem volna.
Akkor bőröm alá a tehetetlenség
vergődő szárnya nem hatolna.
Néha ezt látod feltörni...
Ezért próbálsz mint szilaj
paripát előbb betörni.

Ha ez sikerül és elvesztem magam...
Nem a virágba simuló lány lennék.
Csak egy tátongó, néma, néma üresség.
Nézd, hogy őszbe derül már a hajam.
Az ürességnek nincsen akarata.

A feszültség amit bennem
néhanapján feltörve látsz és szólsz..
Az a zúgás a fülemben
ahogy az üres hűtő... látsz és szólsz...
A sárgának nincs önálló akarata.

Nem tudom, mik Isten tervei velem.
Talán az életem egy eleve elrendelem
és nincs értelme sóvárognom.
Majd a kispadról nézem, ahogy
nyom nélkül elmúlik felettem az élet.
Velem senki nem akar jövőt építeni.
Legalább eljátszhatnám a boldog jelen-létet.
csak egy kicsit szépíteni...szépíteni.

Keresztülvittelek egy sötét
időszakon a lángjaim fényénél.
Talán ennyire volt szükségetek rám.
Majd világítok másoknak az oltárnál.
Csak egy porszemed vagyok, aki
átgördíti az emberiséget, s a sötét
vörösben megpihensz lényénél.

A vigaszotok vagyok. De szúrom
a szemeteket, ha már nem kellek.
Engem nem tudsz átvinni a túloldalra.
Nem szeretnél...
Ha egyszer is látnál igazán,
talán megijednél... talán szeretnél.

Szétosztogattam és nekem
már nem sok tüzem maradt.
A kis gyufaáruslány lelkem
a magányosság mocsarában ragadt.
Nem tudlak tovább vinni téged.

Ha nem vagyok nektek elég jó,
akkor törjetek össze, mint a gyöngyöt!
Mit gyöngyöt! Ahogy múlik az idő
már csak egy apró...apró göröngyöt.
Ha a gyöngyöt nem akartad, miből 
gondolod, hogy majd a göröngyöt...

Nem vagyok elég - jó.
Nem simulok virágokhoz, lényem
nem a kedvesség álszent álcája.
Arcom nem ártatlanság, fényem
nem az úri világ játszmája.
Nem hajtok fejet, nem tűröm
szótlanul az igaztalant.
Nem törődöm bele, nem űzöm
pozitívval a vigasztalant,
Nem csak a szépet látom, érzem,
Nem csak a világ jó oldalát nézem.

Nem vagyok tökéletes.
Ezer arcával csiszolt meg az élet
és a homokóra apró szemcséje,
és még te is köszörülnél.
Nincs olyan, senki, egy lélek,
akinek talán éppen csak én kellek.
Annyit így senkinek sem érek.

Talán elmúlok hirtelen vagy
lassan szánt fel az élet.
Talán holnapot is ad vagy
egy szál gyufával remélek.
Talán látod a zúgást bennem,
talán érzékeled, hogy félek.
Talán a félelem tebenned
sokkal nagyobb, ha kérek.
Talán eltűnök hirtelen vagy
lassan tör meg az élet.
Talán itt felejtettem magam
és hálni jár belém a lélek.
Talán megtalálnak a talánok.
Esetleg a mégek.
Még lehet, hogy, még talán,
még jövőre, lennél-e, kérlek.

0 Tovább

Máglya

Könyvajánló Magyar 2 Történelmi Háborús Dráma Felnőtt

Könyvajánló Magyar 2 Történelmi Háborús Dráma FelnőttMi ​történik, amikor egy ország felszabadul? Mindenki megkönnyebbül hirtelen, vagy cipeljük magunkkal a múltunk súlyát? A diktátort fejbe lőtték, rituálisan elégették az elnyomás kellékeit, de a titkokra nem derült fény, a régi reflexek pedig működnek tovább. Bármikor kitörhet újra az erőszak, mert a temetetlen múlt még fájdalmasan eleven. A tizenhárom éves Emma erős lány, tele kamaszos vadsággal. Egyszerre vesztette el az otthonát és a szüleit, de váratlanul felbukkanó nagyanyja magához veszi. Új életében mindennek tétje van: a gyásznak, a barátságnak és az első nagy szerelemnek, bármely pillanat magában hordja a katarzis lehetőségét. Emma a boszorkányos nagymamától tanulja meg a hétköznapok mágiáját és a sorsfordító szertartásokat, ám a saját ereje még ennél is nagyobb: ő talán képes nemet mondani a történelmi bűnre, és kilépni a soha-meg-nem-bocsátás véres örvényéből. A regény családtörténet és történelmi tabló egyszerre. A nyelve sűrű, mégis egyszerű, a részletek varázslatos intenzitása sodró és izgalmas történetté formálódik, leköti és nem hagyja nyugodni az olvasót. A gyermek mindent látó szeme, a kamasz mohó testisége és a felnőtt józan figyelme szövődik össze benne érzéki és érzékeny szöveggé. Rákérdez a titkokra és felébreszti a titkos tudást.

Varázsoljunk a semmiért, vagdossuk pengével a bugyinkat és szőrös is meg jaj itt az iskola, mi is volt a nagy történelmi esemény? Spicli! Ez volt, de nem mondjuk meg, hogy mi, van értelme vagy nin.. jaj félbehagytam egy egész fejezetet, bocsesz, holnap iskolába kell, a zsidó Bertuska, hoppá vége a könyvnek, csak 450 oldal… Húzzál vonalat a lisztbe…..

Máglyára vele… Na jó, annyira azért nem volt szörnyű, de be kell valljam, ahogy Máraiban a minap, Dragománban is csalódtam, s azt hiszem ez marad az első és az utolsó könyv, amit olvastam tőle. Valahogy úgy érzem, kicsit túl sok a hype körülöttük, és egyáltalán nem értem, mi az a sok pozitív vélemény a Máglyánál, én inkább a negatívabbakkal tudok egyetérteni, de lássuk, miért.

Önmagában még az első mondjuk, hatvan és az utolsó hatvan oldal még nem is lenne rossz, s kijöhetne belőle egy száz-százötvenes oldalas, érdekes kisregény, aminek van eleje, közepe, vége, íve, története, tart valahonnan valahová. De így való igaz, hogy kissé olyan, mint egy novelláskötet, egymástól szinte majdnem független, félbevágott apró jelenetekkel, amikre később hol visszaugrunk, hol nem, hol van jelentősége, hol nincs, kicsit, mintha egy befüvezve írt irományt tartanánk a kezünkben, se füle se farka. Az erdélyi történelmi eseményekre egész a legvégéig alig utal konkrétan a könyv, már azt hittem, úgy kell részletesebben utána olvasnom, szóval nem mondanám kimondottam, hogy azokat állítja a központba, éppen maximum említések szintjén. Igaz, a zsidók világháborús helyzetére már jobban kitérnek Nagymama visszaemlékezései, de rendkívül idegesítő módon félbeszakítva az addigi gördülékeny E/1-es elbeszélésmódot érthetetlen módon Nagymama E/2-ben meséli a múlt történéseit, pl.: bemész ide, felmászol ide… Ha addig bele is tudtuk magunkat élni a történetbe, az végképp kizökkent, hirtelen, mintha valami szerepjátékos könyvbe csöppennénk.

Ami a legzavaróbb volt az egész történetben, azok az indokolatlan „mágikus szálak”, de csak idézőjelben mondom így, mert inkább vajákosasszonykodásnak nevezném, Nagyi babrál a liszttel meg össze-vissza vonalakat húz, Nagypapa szelleme hol ott van hol nincs, semmi jelentősége… Nem történik semmi a varázslatok által, teljesen fölöslegesen kántálgatnak. Meg sincs magyarázva, hogy mi ez, hogy legalább lenne valami háttér, hogy ők most egy nagy ősi tudás tudói, boszorkányok leszármazottai, vagy teljesen bolondok – ez a legvalószínűbb -, esetleg az egész a kislány fikciója… Passzolom, de unalmas volt, és megakasztotta a regény általános folyamát. Nagymama egyébként is szinte beszámíthatatlan a történetben, egyszer azt mondja az unokának nehogy ezt tedd, de tényleg, nehogy, mert aztán én megtudom és akkor akkora baj lesz, hogy ihaj… Aztán Emma (alig szerepel a neve egyébként) végül megszegi a tilalmat, de nem szakad le az ég meg úgy kb. semmi nem történik… Meg Nagymama néha megkínozza (?) aztán mégse…

Oldalak szólnak arról, hogy a kislány eteti a hangyákat, megmenti őket… Mint akik be vannak kábítószerezve, de komolyan, bocsánat. Arról nem is beszélve, hogy közben azért vagy három meztelen szőrös alsófertályos jelenetet azért le kellett írni, hogy hangsúlyozzuk, hogy kamaszodik a gyerek. Ennek sem volt értelme, és nagyon idegenül jött ki egy meglett férfi tollából egy köze nincsen semmihez jelenetben…

Remélem, valaki írt már belőle egy rövidítettet, mert max. annak lenne értelme, és akkor azt olvasnám inkább újra, varázslatok és bugyivagdosás nélkül, E/1-ben, hagyjuk a hangyákat is.. Bocsánat.

0 Tovább

Eszter hagyatéka

Az élet oly csodálatosan megajándékozott, és oly tökéletesen kirabolt, mit várhatok még?

Az 1939-ben írt kitűnő regény egy beteljesületlen szerelem története. A mindig fellegekben élő, jellemgyenge, de szeretni valóan kedves Lajos és Eszter húsz esztendővel korábban bontakozott szerelmét rombolta szét, amikor a férfi Eszter nővérét, Vilmát vette feleségül. Felesége halála után, gyermekeivel látogatóba érkezik az asszonyhoz, aki még mindig szereti. 

A találkozás oka igencsak prózai: Lajos, aki már mindenétől megfosztotta Esztert, most végső menedékét készül elrabolni, a családi otthon eladására kéri. Eszter ekkor tudja meg, hogy a férfi nősülése előtt végső elkeseredésében levelekben könyörgött Eszternek, hogy szökjenek meg együtt, mert szüksége van rá. 

Eszter azonban sohasem kapta meg a leveleket.


Eddig nem olvastam még azt hiszem, Máraitól semmit, de ez a könyv nem is hozza meg hozzá a kedvem, az biztos. Ha valaki érti, hogy miért tette a végén Eszter azt, amit, mert hiába vagyok harmincon felül és nő is, szóval abszolút célközönség, valahogy mégsem értem. Vagy most neki ez a szerelem?

Rövid, másfél óra alatt elolvasható kis könyv, valahogy arra sem elég, hogy az ember rendesen a szereplők helyébe képzelje magát, s máris vége. Talán háromszor ennyi oldalban jobban megértettem volna, talán... Így viszont csak egy nagy lókötő és egy gyenge női jellem találkozása. Érdekes, hogy a tipikus lányregényekben fele ilyen szerencsétlen női karaktert sem találnék, ha akarnék se. Maradok inkább akkor a makrancos női ideálképnél, köszöntem.

0 Tovább

Németh László: Iszony

Könyvajánló 5 Magyar Dráma Felnőtt Romantikus Klasszikus

Könyvajánló 5 Magyar Dráma Felnőtt Romantikus KlasszikusNémeth Lászlónak ez a méltán népszerű regénye egy férfihoz nem vonzódó, hideg természetű fiatalasszony házasságának tragédiájáról szól. Ottrubai Nelli családi okokból kénytelen hozzámenni Takaró Sándorhoz, a társadalmi ranglétrán felfelé kapaszkodó gazdag parasztság e vérbő és olvadékony természetű, jellegzetes képviselőjéhez. Nelli mindent megpróbál, hogy házasságát elviselhetővé tegye, de zárkózott, magának való, eredendően tiszta és magányos egyénisége fellázad, valósággal megöli férjét, végül pedig a másokért vállalt munka önzetlen örömében találja meg a megtisztulás, meggyalázott élete értelmét. A regény nemcsak döbbenetes erejű lélekrajz, hanem a letűnt falusi úri világ életének pompás képe is.

Na hát az kétségtelen, hogy az ember nehezen szánja rá magát arra, hogy erről a regényről írjon. Egyébként nem először volt hozzá szerencsém és nem is utoljára, nyáron valószínűleg újra kell majd olvasnom, bár egyébként nem bánom.

Próbálok visszaemlékezni a tizenévekkel ezelőtt rám gyakorolt hatására, de csak arra emlékszem, hogy az osztálytársaim mind utálták a könyvet, de nekem tetszett, magam sem tudom, miért, de most is tetszik a vontatottsága ellenére. Valahogy az ember végig várja, mi sül ki ebből az egészből, és kicsit morbid, de úgy éreztem magam, mint mikor szörnyűségek közepette az ember csak bámul, és nem takarja el a szemét, és csak néz, mert kíváncsi, hogy mi fog történni. Valahogy ez is ilyen érzés volt. Elolvasása után érdekességképp a belőle készült filmet is megnéztem, nem tudom, a legjobb karaktert választották-e Sanyi szerepére, de Imréére Latinovits mindenképpen tökély volt, csak sajnáltam, hogy nem szerepelt valami sokszor sem a regényben, sem ott.

Én is azon gondolkodtam, mint egy másik értékelő, akinek olvastam a véleményét, hogy vajon ha Nellike Imréhez megy hozzá, és nem Sanyihoz, akkor is így alakult-e volna az élete. Benne volt-e a hiba, vagy a házasságában, hogy nem jó emberhez kényszerült hozzámenni? Megmondom őszintén, én eleinte egyáltalán nem tudtam Sanyit se hibáztatni, voltaképpen egy jó kedélyű, kedves fickó, aki mellett akár boldog életet is lehetett volna élni, s sajnáltam, hogy ilyen savanyú, (szörnyű bélyeggel élve frigid) nő jutott neki. Ugyanakkor Nellit is tökéletesen meg tudtam érteni (pláne, ha közben legalább mást szeretett volna úgy igazán), mert ha az ember nem vonzódik valakihez, és iszonyodik tőle, abból nehéz testi vágyat és szerelmet csiholni. Lehet persze egymás mellett szépen éldegélni, ahogy az öregek szokták volt mondani, de az azért mégiscsak lehetetlen, hogy az ágyban aztán ezt az iszonyodást el lehessen viselni – pedig hányan lehettek így akkor, s vajon hányan vannak így most is egy kihűlt házasságban (nem akarom tudni, szerintem sokan).
Tehát lelkileg megrendítő volt olvasni, főleg úgy, hogy önmagában egyik szereplő sem hibáztatható, és mindkettővel egyet tudunk érteni, érezni. Egyszerűen szörnyű, ha az ember élete valahogy így félresiklik, és én is azon gondolkodtam, ilyen esetekben (nem konkrétan, hanem általában), bele kell-e törődnünk a „sorsunkba”, vagy próbálni azon változtatni minden fogcsikorgatás árán is – de mi van, ha közben nem sikerül, az az igazi összeroppanás.

Nagyon jól kidolgozott lélekrajzi regény, aminek azért megmondom őszintén, eleinte nehéz volt a nyelvezetére ráállni a mai olvasmányok után – és a tempójára is –, de mégis ad valamit, befészkeli magát a fejbe és kérdéseket vet fel, és napokig gondolkodhatunk rajta. Hát, még ha egyszerre olvassuk, és lehet róla beszélgetni is. Szerintem igényel egyfajta gondolati és érzelmi nyitottságot, előítéletmentességet. Nem gondolom egyébként, hogy középiskolában kötelezővé kéne tenni, valahogy úgy gondolom, hogy az ember ezt csak akkor érti meg igazán, vagy akkor nem csak egy anekdota, ha élt már párkapcsolat(ok)ban, és van mihez viszonyítani.

Bennem a legérdekesebb (költői) kérdés, amit felvetett, hogy vajon az emberek többsége (legyen mondjuk 30-35 feletti korosztályról szó, aki már nem csak a féktelen boldogságot vadássza) önmagában pozitív szemléletű bármi is van, vagy csak egyszerűen elégedett az életével úgy ahogy van szóval szerencsés, vagy pedig csupán elfogadta, amit a sors kimért rá? Epiktétosz filozófus szerint az ember azzal törődjön, ami tőle függ, s ami független, tehát ő nincsen rá hatással, azzal próbáljon meg kibékülni, s Descartes is azt mondja, inkább mi igazítsuk a világhoz az elképzeléseinket, vágyainkat, semmint a világot próbáljuk meg megváltoztatni. Ez majdnem ugyanaz, amit Sanyi és Nellike anyja képvisel. Én azért arra a következtetésre jutottam, meg kell próbálni mindent, hogy változtassunk rajta, de ha nem megy, addig is valahogy elégedettnek próbálni lenni.

Bátran ajánlom minden nagykorúnak a könyvet, klasszikus.
S mielőtt elfelejtem: Le a kalappal Németh László előtt, hogy ennyire képes volt belelátni a női lélekbe, elképzelni sem tudom, hogyan.

0 Tovább

Kádár korszak ala Éhezők viadala

Suzanne Collins Az éhezők viadala 6 Fantasy Sorozat Disztópia Sci-fi Young adult

Suzanne Collins Az éhezők viadala 6 Fantasy Sorozat Disztópia Sci-fi Young adultA ​becsvágy hajtja.
A küzdelem élteti.
De a hatalomnak megvan az ára.

Annak az aratásnapnak a reggelén járunk, amely a tizedik Éhezők Viadalát előzi meg. A Kapitóliumban a tizennyolc éves Coriolanus Snow élete nagy dobására készülődik, a mentori posztjára a Viadalban. Az egykor nagy hatalmú Snow-házra nehéz idők járnak: a jövőjük azon múlik, hogy Coriolanus képes lesz-e elbűvölőbbnek, ravaszabbnak és taktikusabbnak bizonyulni diáktársainál, és győztest tud-e faragni a saját kiválasztottjából.

Az esélyek azonban ellene szólnak. Azt a megalázó megbízatást kapja ugyanis, hogy a 12. körzet lány kiválasztottját mentorálja, a legaljának a legalját. Sorsuk ezzel végleg összefonódik – Coriolanus minden döntése kedvezményekhez vagy kudarchoz, csillogáshoz vagy csődhöz vezethet. Az arénán belül életre-halálra szóló harc következik, az arénán kívül pedig Coriolanus elkezd együttérezni megpecsételt sorsú kiválasztottjával… és mérlegelnie kell, hogy a szabályok követése-e a fontosabb, vagy a túlélés. Kerül, amibe kerül.

Magyarul 2020-ban jelent meg Az éhezők viadala előzménykötete, Énekesmadarak és kígyók balladája de én valahogy az események sűrűjében lemaradtam róla, vagy csak a harmadik kötet langyos teljesítménye miatt nem vettem a fáradtságot, hogy megjelenésekor elolvassam, már nem emlékszem.

Szerencsére ez az előzménykötet emlékeim szerint sokkal jobb, mint a harmadik rész, ami számomra már túlontúl depressziós volt, és nem volt meg az a feeling, amit a sorozattól vártam. Ebben viszont megvolt minden, gyönyörűen visszaröppent minket abba a baljós közegbe, úgy, hogy mindamellett megismerhetjük Coriolanus, az "új" főszereplőnk (a további kötetekben a gonosz Snow elnök) múltját és indíttatásait. Rendkívül érdekes volt az ő karaktere, és én legalábbis szinte végig együtt tudtam vele érezni, érteni; egy nagyon sokoldalú karaktert kaptunk, aki nem kevés jellemfejlődésen megy át ebben az ötszáz oldalban.

Ami számomra zavaró volt, az a szerelmi szál, amit valahogy cseppet sem éreztem hitelesnek, valahogy nem jött át, és nem tudtam elhinni, zavart, és be kell valljam, ezen belül a könyv első fele, maga a viadal sokkal élvezhetőbb volt, mint a második része.

Egyébként arról is beszéljünk, de nekem valahogy ez a korszak, a háború után, amikor az éhezők viadala még nem volt annyira kidolgozva, és még csak alakultak a szabályok, amikor Coriolanus azt se tudta, kinek hogy feleljen meg, és igyekezett beolvadni a többségbe, amikor senki nem tudta, hogy mit mondhat hangosan és mit nem, nehogy rendszerellenessé nyilvánítsák és esetleg eltüntessék egy koszos laborban... Amikor dolgozatokat kell írni, hogy miért is jó a háború és miért is jó ez a hatalmi rendszer.. Nos, az engem kicsit a szocializmusra emlékeztetett [­off](örüljünk, ha még csak arra, ami egy nagyon érdekes párhuzam szerintem a magyarok múltja és eközött a könyv között, nyilván nem direkt, habár elképzelhető, hogy Suzanne Collins az ilyen rendszereket is akarta bírálni - sikeresen.

Szóval bátran ajánlom ezt a könyvet azoknak is, akiknek a harmadik rész anno már nem nagyon tetszett, már csak azért is, mert 2023-ban ebből is érkezik majd mozifilm. Rendkívül kíváncsian várom, kit választanak majd Coriolanus szerepére - amúgy még a legvégéig sem bírtam megjegyezni a nevét, egyszerűen mindig beleakad a nyelvem, és csak Cori stb.stb. van az agyamban helyette, de mindegy.

0 Tovább

Erkölcsi kérdések Albert Camus: A pestis c. regényében

„Albert Camus (1913−1960) francia író, a 20. századi francia irodalom egyik nagy tehetségű képviselője volt. Algériában született, s francia földön, az országúton halt meg autószerencsétlenség következtében. Népszerűsége máig se csökkent, s még a franciáknál is legfeljebb Malraux-é vagy Saint-Exupéry-é vetekszik vele, holott kevesebbet írt bármelyiknél, s életműve a maga egészében inkább egy nagy ígéret, mintsem egy kész pálya benyomását kelti a mai olvasóban.” (P. Farkas 2017).

Első írásai 1932-ben, mindössze 19 éves korában jelentek meg a Sud című folyóiratban, első könyve pedig, a L’Envers et l’endroit című esszégyűjtemény 1937-ben. Ezek azonban jó ideig nem hozták meg számára a várva várt ismertséget. Végül az újságírásban és a szerkesztésben találta meg számításait.

Egy időben persona non gratanak számított, hiszen nem csak, hogy kilépett a kommunista pártból (bár más vélemények szerint inkább kizárták), 1951-ben A lázadó ember című kommunista ellenes műve, melyben a sztálini diktatúrát bírálja, igencsak nagy port kavart (Szabó 2010).

1957-ben 44 éves korában – igen fiatalon – Nobel-díjat kapott, ez azonban csak még inkább felszította a dühöt politikai ellenfeleiben. Giovanni Catelli Camus halála című könyvben írtak szerint a halála sem pusztán autóbaleset volt, hanem tervezett likvidálás, amelyet 3 évbe telt teljesíteni (Catelli 2021).

Az az egy azonban vitathatatlan, hogy regényeinek mondanivalói, tanulságai, erkölcsi kérdései még most, a XXI. században is módfelett aktuálisak. Ismertebb művei közé tartoznak a teljesség igénye nélkül pl. A lázadó ember, Közöny, A pestis, A száműzetés és az ország, Caligula, Ostromállapot című alkotások.

A pestis című műve megírásához 1939-től ’43-ig gyűjtött adatokat és tanulmányozta az orvosi szakirodalmat is. 1942-ban Oránban, Északnyugat-Algériában személyesen is gyűjtött tapasztalatokat, ebben az időszakban ugyanis ezen a területen tífuszjárvány pusztított. Összesen 7 évig dolgozott a regényén, mely végül világhírű lett. Magyarországon A pestis először 1992-ben jelent meg az Európa kiadó gondozásában, azóta pedig több nyomtatott és elektronikus megjelenést is megélt. Az Edistat kiadási statisztikával foglalkozó külföldi oldal egyik közösségi oldalán közzétett diagramja szerint 2020-ban meglehetősen megnőtt az eladott példányok száma a könyvből – egyértelműen a koronavírus-járványnak köszönhetően.

„Növekszik a Camus "La Peste" eladása 2020 első 8 hetében! Íme a könyv 2019-es és 2020-as eladásainak összehasonlítása."

A pestis c. könyv eladási statisztikái 2019-2020

A statisztikából jól látható, hogy 2019-hez képest 2020-ban növekedtek az eladási számok. Ahogy dolgozatomban Camus a műben feltett erkölcsi kérdéseit feszegetem, rájöhetünk, hogy 2019 óta a járványhelyzet következtében szinte ugyanazokkal a problémákkal küzdünk, és ugyanazokkal a kérdésekkel találjuk szembe magunkat, mint Rieux doktor és társai, a kötet fő- és mellékszereplői.

Mindjárt a történet elején egy ismerős dilemmába botlunk. Felüti fejét ugyanis a járvány, sokáig azonban az emberek, átlagpolgárok, sőt, maguk az orvosok és vezetők sem akarják még maguk előtt sem elismerni, hogy ez bizony: pestis. Az újságok elbagatellizálják, alábecsülik a helyzetet, s egyébként is jobban foglalkoztatja őket a patkányok váratlan megbetegedése és pusztulása, tetemük zavaró jelenléte a városban, mint az emberek körében terjedő betegség. Ami az orvosok hozzáállását illeti:

„Az öreg Castel, aki nyugodtan rágcsálta sárguló bajuszát, világos szemét Rieux-re vetette. Aztán jóindulatúan végigmérte a jelenlevőket, majd megjegyezte: ő nagyon jól tudja, hogy ez pestis, de azt is, hogy ha hivatalosan beismerik, akkor kénytelenek lesznek szigorú intézkedéseket tenni. Jól tudja, hogy kollégái végeredményben ettől torpannak meg, ő tehát kollégái nyugalma érdekében hajlandó elismerni, hogy nem pestisről van szó.” (Camus 1992).

Tehát amikor már intézkedésekre lenne szükség, akkor is haboznak, késlekednek, s mikor végre megtörténik a szigorítások bevezetése, akkor sem a kellő mértékben:

„A rendelkezések nem voltak drákóiak. Látszott, hogy igen nagy engedményeket tettek, nehogy nyugtalanítsák a közvéleményt.” (Camus 1992).

Kétségtelen, hogy erkölcsileg az lett volna a helyes döntés, ha felvállalják a felelősséget, és időben cselekednek, s a biztonság érdekében inkább túl- mint alábecsülik a helyzetet. Nagy igazság azonban, hogy az ember katasztrófahelyzetekben sosem akarja elhinni, hogy mindez tényleg megtörténhet, és tényleg vele történik. Talán így voltak ezzel a regényünk szereplői is.

Amikor aztán végül az algériai Oran város karantén alá kerül, találkozunk a következő dilemmával: Ha egy halálos járvány sújtotta települést karantén alá vonunk, mint vezetők, engedélyezzük-e a családok újraegyesülését azon formában, hogy a városon kívül maradt, kívül rekedt felek visszatérhessenek oda? Kétségtelen persze, hogy a hazatérők ezzel saját életüket sodornák veszélybe. Oran városának döntéshozói ezt megengedik, ezzel az egyes személyek kezébe helyezve a döntést, s egyidejűleg elhárítva a saját felelősségüket.

„Egyébként néhány nap múlva, midőn nyilvánvalóvá vált, hogy senkinek sem sikerülhet elhagyni városunkat, felvetődött a kérdés, vajon engedélyezhetnék-e a visszatérést azoknak, kik a járvány előtt távoztak el. Néhány napi gondolkodás után a megyeháza igenlő választ adott. …

Erre aztán néhány család, igaz, hogy kevesen, könnyelműen fogta fel a helyzetet, s mivel a vágy, hogy viszontláthassa rokonait, legyőzött benne minden óvatosságot, felszólította az illetőket, hogy éljenek az alkalommal.” (Camus 1992).

Vajon helyes döntés volt-e ezt engedélyezni? S a másik kérdés: ha karantén alá vont állampolgárok lennénk, kérnénk-e a rokonainkat, hogy térjenek oda vissza? Személyes véleményem szerint inkább élnék távol beláthatatlan időig családomtól, minthogy őket is veszélybe sodorjam. A fentebbi idézetből látszik azonban, hogy sokan felelőtlenül cselekedtek, és/vagy még ekkor sem értették meg a járvány igazi pusztítását.

Ennél egy fokkal egyszerűbb kérdés: előtérbe helyeznénk-e saját érzelmeinket, jólétünket a közösségénél? Camus könyvében ugyanis egyes esetekben pontosan ez történik. Például Rambert, az újságíró sokáig igyekszik kijutni Oranból, annak ellenére, hogy egyáltalán nem tudhatja, megfertőződött-e már, azért, hogy újra láthassa kedvesét – és persze kimondatlan, de valószínűleg nem szeretne ő sem pestisben meghalni. A könyv vége felé gondolja csak meg magát, amikor győz benne a lelkiismeret, és a város elhagyása helyett inkább a betegek segítése mellett dönt. Ezzel Camus maga is megfogalmazza erkölcsi ítéletét a felelősség alól kibújni akarók felett. Vajon, ha 2019-ben lehetőség nyílott volna rá, hogy egy olyan helyre menjünk, ahol nem szedi a koronavírus az áldozatokat, megtettük volna-e?

Rambert tehát nem szökik meg, a pestis azonban szakadatlanul, fáradhatatlanul szedi áldozatait. Egy ideig az emberek tehát hitetlenek, felelőtlenek, aztán félnek, megijednek, az ijedtség helyét azonban egy idő eltelte után kezdi átvenni a közöny.

„…mintha minden szív megkeményedett volna, és mindenki úgy járt és úgy élt a jajszavak szomszédságában, mintha ez az emberek természetes beszéde lett volna.” (Camus 1992).

Egy másik végletes viselkedés pedig a „szenvedély”. Amikor a szigorítások és szabályok ellenére megszegjük azt, nem gondolva tetteink következményére.

„Ilyenkor lehet átélni az életnek azt a szenvedélyét, mely csak növekszik a nagy megpróbáltatások idején. Ha a járvány tért nyer, az erkölcs is lazulni fog. Viszontlátjuk majd a milánói szaturnáliákat a sírok szélén.” (Camus 1992).

Fellazul tehát az erkölcs. Az emberek tömegbe verődnek, dorbézolnak, egyes árusok a hasznukat keresve megemelik az áraikat. Egyes csoportok már szinte eszüket vesztik. Amikor ugyanis a helyzet szinte már a tetőfokára hág, és Oran lakosai úgy érzik, nincs menekvés a pestis pusztító karmai közül, már fegyveres erőkkel ostromolják a kapukat, hogy kijuthassanak.

„Éjjel a városkapukat ismét megrohamozták, több ízben is, de ezúttal kisebb fegyveres csoportok. Volt is néhány lövöldözés, sebesültek, egy-két szökés.” (Camus 1992).

Ramberttel ellentétben tehát sokan a szabadulás mellett döntenek. Pedig van-e egy ilyen helyzetben menekülés? Ha belegondolunk, amennyiben sokan jutottak volna ki a kapuk közül, és egyesek fertőzöttek lettek volna, könnyen borították volna a környező vidékekre is a halál hirtelen leplét. Talán nem volt meg bennük a bátorság, amely hosszú korok óta az egyik legfőbb erény, hogy viseljék a sorsukat.

A fentebbiek azonban általános erkölcsi kérdések, amikre még csak-csak tudunk válaszolni, hiszen vannak döntési lehetőségek: dönthetek úgy, hogy habár a rokonaim bejöhetnek a karantén alá zárt településre, mégsem hívom őket; dönthetek úgy, hogy habár veszélyeztetett zónában rekedtem, mégsem szököm ki, és nem terjesztem a fertőzést; dönthetek úgy, hogy betartom a szabályokat és az intézkedéseket.

Mi a helyzet azonban akkor, amikor globálisabb, kulturális és vallási dilemmáról is szó van, és választásunk sincsen? Camus regényében ez a pont akkor jön el, amikor a sok halott következtében először csak a tisztességes temetés menetéről mondanak le, s a holttesteket tömegsírba temetik búcsúztatás nélkül, később azonban, amikor már a temető is teljes egészében megtelt, régi sírokat exhumálnak, hogy a maradványokat elégessék.

„A temető végében, egy masztixfákkal beültetett térségen, két hatalmas árkot ástak. Egyik volt a férfiak árka, a másik a nőké. A közigazgatás e tekintetben tiszteletben tartotta az illemet, s csak jóval később tűnt el a szemérmesség ez utolsó nyoma is, mikor a körülmények kényszere folytán már összevissza, egymás hegyén-hátán temettek el férfiakat és nőket, mit sem törődve az illendőséggel.

Valamivel később azonban kénytelenek voltak más megoldást keresni, és még jobban kiszélesíteni a lehetőségeket. Egy megyefőnöki rendelet kisajátította az örökös használatba adott sírokat, és az exhumált maradványok elindultak mind a halottégető kemence felé.” (Camus 1992).

Ez a döntés szembe megy a vallásukkal, hitükkel, és kulturális hagyományaikkal is. Erkölcsileg talán helytelen első látásra, még sincs más választás: meg kell akadályozni a járvány terjedését. Márpedig a nem megfelelően elföldelt vagy elégetetlen halottak tovább terjesztik azt. Szembemennek tehát a társadalmi normával, általános elvárásokkal. De talán épp ezzel cselekednek helyesen: a nagyobb jó érdekében.

Érdekes, ha megfigyeljük ezt a mondatot a könyvben:

„Azt mondták, hogy ez a néhány halott szükséges ahhoz, hogy olyan világot teremtsünk, ahol már senkit sem fognak megölni.” (Camus 1992).

Ha belegondolunk, hogy Camus a második világháború után írta a könyvet, nem alaptalan feltételezés, hogy maga a mű a második világháborúnak a metaforája. Párhuzamba vonható Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című művével olyan értelemben, hogy burkoltan mindketten az emberi társadalmat és legfőképpen a háborúskodást bírálják. A pestis olyan, mint a háború. Vagy a háború olyan, mint a pestis? Ha egyszer elindul, megállíthatatlan, az emberek felelőtlensége tovább szítja az erejét, és akármit is teszünk, egy járvány vagy egy háború úgy fest, időről-időre megismétli önmagát. S, hogy a fentebbi idézetet megkérdőjelezzem: elég-e „néhány” halott, hogy ezt megállítsuk?

„Mindaz, amit nyerhetett az ember a pestis meg az élet játszmáján, nem más, mint az ismeret és az emlék.” (Camus 1992).

„Az egyenlőséget, melyet a halál jelenléte nem tudott megvalósítani, a szabadulás öröme bevezette legalább néhány órára.” (Camus 1992).

A regény végén tehát a pestis elmúlik, ideig-óráig még hordoz némi pozitív változást magában, az emberek esetleg felocsúdnak a borzalmakból és értékelni kezdik, amijük van, kedvesebbek egymáshoz, az élet azonban végül úgyis mindig visszatér a régi kerékvágásba. Emlékeznünk kellene a történelemre, hogy mindez ne ismétlődhessen meg Camus szerint is, az igazság azonban személyes véleményem szerint az, hogy az emberiség minden harmadik generációjának már nincsenek személyes emlékei egy háborúról (mert hiszen a pestis maga a háború metaforája), s ezért újra és újra megtörténik. Mi a személyes felelősségünk ebben? S létezik-e olyan közös erkölcsi tudat, amely ezt megakadályozhatná?

Irodalomjegyzék

Camus, Albert. A ​pestis. Budapest: Európa kiadó, 1992.
Catelli, Giovanni. Camus ​halála. Budapest: Európa kiadó, 2021.
P. Farkas Ilona. „Albert Camus, a lázadó ember.” Mozaikok a 18-20. századi magyar és egyetemes történelemből (Eszterházy Károly Egyetem Líceum Kiadó), 2017: 203-211.
http://publikacio.uni-eszterhazy.hu/5384/1/203_211_P%20Farkas.pdf
Szabó Ferenc. „Ötven éve halt meg Albert Camus.” Távlatok, 87. szám (2010): 120-123.
http://www.tavlatok.hu/87/tavlatok87.htm#87kultura

Internetes hivatkozások:

  1. A pestis c. könyv eladási statisztikái 2019-2020
    https://twitter.com/edistat_actu/status/1234450836538957824?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1234450836538957824%7Ctwgr%5E%7Ctwcon%5Es1_&ref_url=https%3A%2F%2F24.hu%2Fkultura%2F2020%2F03%2F04%2Fkoronavirus-camus-a-pestis-konyv%2F

0 Tovább

Darcey Bell: Egy ​kis szívesség

Könyvajánló Thriller 5

Egy ​kis szívességgel kezdődik – hétköznapi szívességgel, amelyet az anyukák szoktak egymásnak tenni. Amikor az elbűvölő Emily megkéri Stephanie-t, hogy hozza el a fiát az iskolából tanítás után, Stephanie boldogan igent mond. Emilynek olyan élete van, amelyet sok nő irigyel. Ő a tökéletes anya, aki káprázatos karriert futott be egy híres manhattani divatcégnél. Stephanie özvegyasszony, aki magányosan él iskola-előkészítőbe járó fiával Connecticut peremvárosában, és a naponta vezetett blogjában keres kapcsolatokat és megerősítést. Stephanie azt hiszi, Emily lesz az új bizalmas barátnője, és megdöbben, amikor Emily váratlanul és nyomtalanul eltűnik, figyelmeztetés nélkül magára hagyva a fiát és a férjét.
Stephanie tudja, hogy valami szörnyűség történt. Képtelen távol tartani magát a gyászoló családtól és hamarosan viszonyba keveredik Seannal, Emily jóképű, tartózkodó, brit férjével. De nem tudja figyelmen kívül hagyni a nyugtalanító érzést, hogy a férfi nem őszinte Emily eltűnésével kapcsolatban. Lehetséges, hogy Stephanie csak képzelődik? Mennyire ismerte „legjobb” barátnőjét? Stephanie kezdi megérteni, hogy semmi – sem a barátság, sem a szerelem, de még egy hétköznapi szívesség – sem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik.

DARCEY BELL 1981-ben született, és egy nyugat-iowai tejgazdaságban nevelkedett. Óvónőként dolgozik Chicagóban. Az Egy kis szívesség az első regénye.

Könyvajánló Thriller 5Még decemberben kezdtem el ezt a könyvet, aztán valahogy megfeledkeztem róla – ez konkrétan mutatja, hogy elég unalmasan indul. Hozzá kell tennem, a filmet még nem láttam, de majd mindenképpen meg fogom nézni a napokban, mivel sokan írják, hogy az sokkal jobb, mint a könyv – kivételesen.

A történet kezdetén én meg voltam győződve róla, hogy Stephanie, a blogot író anyuka tette el láb alól Emilyt, és valamiért folyamatosan az jött le az ő részeinél, hogy gonosz, nem normális, álszent, és a többi molyos olvasóval ellentétben valahogy nem egy ostoba, félrevezethető embert láttam benne. Persze nem mondanám, hogy igazam lett, de azt, se hogy nem. :D (No spoiler.)

A regény számomra a harmadánál válik érdekessé vagy még inkább a felénél, amikor nézőpontváltások is történnek már, és mások fejébe is beleláthatunk kicsit. Egyébként nem rossz, de a vége az valóban penetráns, lezáratlan, félbehagyott, mintha az írónak már nem lett volna kedve befejezni, „jó lesz az így is”. Kár érte.

Kaptunk tehát egy viszonylag fordulatos thrillert, aminek kapcsán reméljük, hogy az élet valójában nem ilyen, és, hogy azért csak ismerjük a saját barátunkat, párunkat, férjünket stb. (Ugye?? :D) S éppen ezért kicsit elgondolkodtató és hátborzongató is valamennyire. Mert azért tényleg soha nem ismerhetjük meg a másikat igazán, néha még talán magunkat sem egy-egy helyzet bekövetkeztéig.

Stephanie egyébként tipikusan azt a karaktert testesíti meg, akit olyan jól ismerünk a való életben is, a tökéletes anyuka bloggert, akinek fancy az egész élete, minden tökély, kertvárosi egyedülálló anyuka, aki mesés ételeket főz, és egy amolyan irgalmas szamaritánus. Számomra ezáltal rendkívül unszimpatikus volt, s sajnos a 21. század valóban úgy is működik, hogy egy tökéletes netes képet festünk magunkról (face, insta, tiktok), amit aztán el is hiszünk egymásnak és magunknak is, miközben valójában…

Minden esetre pszicho-thriller kedvelőinek tudom azért ajánlani a könyvet, mert nem a legjobb, de nekem összességében a végét leszámítva tetszett.

0 Tovább

Babits Mihály: Húsvét előtt

Részlet:

"...Ó béke! béke!
legyen béke már!
Legyen vége már!
Aki halott, megbocsát,
ragyog az ég sátra,
Testvérek, ha tul leszünk,
sohse nézünk hátra!
Ki a bünös, ne kérdjük,
ültessünk virágot,
szeressük és megértsük
az egész világot"

0 Tovább

Camus: A pestis

Könyvajánló 5 Dráma FelnőttEgy csendes kisvárosban pestisjárvány tör ki, s egyre inkább elhatalmasodva, egyre több embert legyilkolva hatalmába keríti a várost. A főhős, Rieux doktor, Camus leghíresebb korai esszéjének – Sziszüphosz mítosza – irodalmi megtestesülése, aki nem hajlandó tudomásul venni a vereséget, újra és újra lázad a könyörtelen sorssal szemben, s az emberi lét értelmét a küzdelemben keresi, mely bármennyire reménytelen is, az ember győzelmét képviselheti a vak végzettel szemben.
A regény egyike a legnépszerűbb műveinek, a járvány teremtette sajátos világ kiválóan alkalmas a legkülönbözőbb magatartásformák bemutatására.

A mondanivalója nagyon is aktuális a könyvnek, ha csak a koronavírus-járványra gondolunk is. Camus a 2. világháború egyfajta metaforájaként írhatta meg A pestis c. könyvet, amelyben olyan erkölcsi kérdéseket feszeget, mint hogy kiszöknénk-e egy járvány sújtotta településről, ha módunk lenne rá, vagy beengednénk-e a szeretteinket a veszélyes karantén területére, ha ki nem is mehetünk. Inkább az embereket mentenénk, vagy a saját bőrünket? Segítenénk a betegek ápolásában? Betartanánk az intézkedéseket, szabályokat, vagy a saját örömünket hedonistán hajszolnánk? Számítanak még az emberi törvények pestis járvány idején? Például meg kell adni a halottaknak a tisztességes temetést, vagy a járvány terjedésének megakadályozása érdekében minél hamarabb a föld alá kell tenni őket? És ha már a halottak száma annyira megnövekedik, hogy a tisztességes temetés lehetetlen? Mi is az erkölcsileg helyes út, amikor választani kell? A normák betartása, vagy épp vis major idején azok megszegése?

Sajnos a kérdések egy részére az utóbbi 3 évben magunk is választ kaphattunk.
A mondanivaló tehát velős, a karakterek kidolgozása azonban annyira elnagyolt, hogy alig lehet őket megkülönböztetni egymástól, és a regény közepétől igencsak csökken az élvezhetőségi görbe, történések helyett végeláthatatlan szónoklatokat kapunk. Kicsit úgy éreztem, hogy lehetett volna vágni rajta, sűríteni, tömöríteni. Akkor kapna max csillagot. Ennek ellenére olyan korszakot élünk, amikor sajnos megéri elolvasni és elgondolkodni rajta.

0 Tovább

Iskolatársak

Könyvajánló 7 Magyar Sorozat Gergely Márta Felnőtt Romantikus Csíkos könyvek„Már azt hittem, végleg elbúcsúzom Szöszitől, amikor egyszer, egy tavaszi délutánon, betévedtem egy budapesti gimnáziumba. Minden folyosó tele volt fiatalokkal, lányokkal és fiúkkal. Húsz év körüli volt köztük a legtöbb: esztergályosok, marósok, segédmunkások, gépírónők és szövőnők, de találtam közöttük fodrászt is, nem egyet. Kétszázezer fiatal jár ma országunkban a dolgozók esti gimnáziumába! Többségükben olyanok, akik valamikor alig várták, hogy elvégezzék a nyolc általánost, és dolgozni mehessenek. És most mégis önként visszaültek az iskolapadba, olykor semmi másért, csak azért, hogy művelt ember legyen belőlük. Egy fiatalasszony, aki világoskék ballonkabátot viselt, annyira hasonlított Szöszihez, hogy abban a pillanatban eldöntöttem: regényt írók róluk, esti iskolásokról. És miért ne járna velük Körmendi Árpádné Varga Szöszi is?”

Eredeti megjelenés éve: 1963

Szöszi mára már abszolút Körmendi Árpádné, s ha valaki azt gondolná, hogy ez rossz dolog: hát mindenkivel megtörténik. A lánykori jampihercegnő énünkből azért még őrizgetünk valamit, ha más nem, hát forrófejűségünket, vagy igazságérzetünket, de a kor és a körülmények bizony, Szöszitől is azt kívánták, hogy komolyodjon meg. Elvégre most már családanya, kis Árpika - ahogy magát hívja Ájáj - édesanyja, aki mondjuk, még így is szemtelenül fiatal, talán húsz éves a történetben. De hát ugye akkoriban a húsz éves asszonyok, meg a mostani lányok...

Szóval Szöszi, akarom mondani, Körmendiné férje hatására ahogy ura, úgy ő is beiratkozik az esti iskolába, és ez bizony, egyáltalán nem válik kárára, még ha eleinte nem is tetszik neki. Rengeteget fejlődik, szélesebb lesz a rálátása a világra, sok okosságot megtanul, még figyelni is, és kinyílik számára a világ. Éppen kapóra is jön, most, amikor amúgy is begubózna egy fiatalasszony kásás életébe, ahol csak robotolni kell. Igaz, szépen élnek Árpáddal, a házasság kezdeti nézeteltérések már nincsenek, kedves kis család, Árpád pedig mindent megtesz, hogy gondoskodjon az övéiről, házat épít, és egyetemre szeretne járni. Persze, nem egyszerű két dolgozó, tanuló, gyereket nevelő fiatalnak még két nagymamával sem. :) Ebben a könyvben többnyire nem is az ő problémáikkal foglalkozunk, hanem inkább Körmendiné egyik osztálytársa, Iluska köré szövődik a történet, aki egy szabolcsi tanyáról költözött fel, hogy tanító néni lehessen.

A három könyv közül így felnőtt fejjel ez állt legközelebb hozzám, mondjuk talán a hasonló élethelyzet miatt is (munka, iskola mindketten), és hát mindazzal együtt, hogy az első rendkívül aranyos, édes tini könyv, a második esetleg elveszi a kedvünket a folytatástól, de megéri nem letenni: a harmadik kárpótol. Persze, ez már nem ifjúsági kategória, ezek a felnőtt mindennapjaink - ma is.

0 Tovább

Házasságból elégséges

Magyar Sorozat 5 Történelmi Romantikus Lányregény Gergely Márta Csíkos könyvek Young adultHa valakinek, hát Varga Szöszinek igazán esze ágában sincs férjhez menni. Tizenhét éves, jó szakmája van, szépen keres, szereti a szép ruhákat, órák hosszat cicomázza magát a tükör előtt. A mesebeli királylány sem élhet gondtalanabbul. Körmendi Árpád sem akar megnősülni. Tanulni akar, méghozzá nem is idehaza, hanem külföldön. Megvan már az útlevele, a vízuma, holnapután indul Németországba… De nem ez történik. Két hét sem telik el, és Körmendi Árpád az anyakönyvvezető előtt áll Varga Szöszivel. Ugyan hogy sikerül ez a gyerekfejjel kötött házasság? Körmendiék csak öthetes házasok, amikor az olvasó elbúcsúzik tőlük. Házasságból: elégséges – ennél jobb osztályzatot nem érdemelnek. Legalábbis egyelőre nem. De minden remény megvan arra, hogy egyszer még jelesre vizsgáznak.

Eredeti megjelenés éve: 1960

Tagok ajánlása: 15 éves kortól

No, hát azért ebben a könyvben bizony kaptunk hideget és meleget egyaránt. Egész biztos vagyok benne, hogy a női olvasók zöme minimum háromszor megfojtotta volna Árpádot, de azért a végén mégsem eszik olyan forrón a kását. Mindkét főszereplőnk jelentős jellemfejlődésen megy keresztül ebben a hirtelen házasságban, mi pedig páholyból kukkolhatjuk őket könyvünk felett bekucorodva. Kicsit azért biztos, hogy mindenki tud a saját párkapcsolatára vagy házasságára vonatkoztatni még akkor is, ha 1960 már olyan régen volt. Mert való igaz, hogy ezek a házassági problémák ma is majdnem ugyanolyanok. Csak persze már nem kell "nevelni" a férjnek a fiatal feleségét, sőt talán fordítva, vagy legalábbis egymást neveljük. De hát végül is Árpád és Szöszi is egymást nevelték, ha jobban belegondolunk.

Ami figyelemreméltó különbség a mai világhoz képest, hogy akkoriban társbérletben éltek a családok, én mondjuk el sem bírom képzelni (nem akarom), hogy az egyik szobában lakik X család, a másikban Y, Z a harmadikban, és aztán így együtt élni... Viszont levonhatjuk a következtetést: akkor sem volt egyszerű ez a lakáskérdés. Kíváncsi vagyok a folytatásra már csak ennélfogva is.

Érdekes korrajz ez a könyv, s ha belegondolok, a mai "romantikus olvasmányok" igen ritkán vesézik ki ilyen éleslátással a házassági problémákat, sőt, inkább az jellemző a mostani könyvekre, hogy rózsaszín hercegnős burkot mutatnak - ahogy a social média is - a házasságokról, az életről. Pedig - ahogy ez a könyv is alátámasztja - mindenhol van probléma és mindenkinek van vaj a füle mögött, ebben a kusza összevisszaságban kell mégis megtalálni a helyes utat és a kompromisszumot. Tanulságos.

0 Tovább

Szöszi bon...

Könyvajánló 6 Lányregény Ifjúsági Gergely Márta Magyar Sorozat Csíkos könyvek

Könyvajánló 6 Lányregény Ifjúsági Gergely Márta Magyar Sorozat Csíkos könyvekSzöszi tizennégy éves kislány, az a fajta, akiből tizenkettő megy egy tucatra. Tanácstalanul bukdácsol a serdülőkor hangulatváltozásai között. Amikor megismerkedünk vele, éppen hullámvölgybe jutott: rosszul tanul, semmihez sincs kedve, durcás. Hogyan viselkedik egy ilyen hányaveti kislány, ha saját makacssága folytán nehéz helyzetbe kerül? Hogyan találja meg a maga emberségét, életcélját a legválságosabb időkben? Erről szól Gergely Márta lebilincselően érdekes lányregénye, amely harmadik kiadásban lát napvilágot.

Eredeti megjelenés éve: 1958

Ajánlás: 14 éves kortól

Szöszit ezelőtt szintén körülbelül 15-20 éve olvastam, és nagyon megmaradt bennem az élmény, és az emlék, amikor anno rácsodálkoztam, hogy az '50-es évekbeli tinédzserek, kiskamaszok is ugyanolyanok voltak, mint én. Akkor még élt a nagymamám, és ha jól emlékszem, vele is beszélgettünk erről, s arra is akkor csodálkoztam rá először, hogy meglehet, egy könyv ugyanolyan élményt ad nekem x évvel később, mint anno ugyanebben a korban édesanyámnak vagy épp a nagymamámnak. Na, ez is egy ilyen könyv. Arra is emlékszem, hogy rácsodálkoztam, hogy akkoriban 14 éves kor után, tehát nyolc általánossal sokan már elmentek dolgozni, így például Szöszi is fodrásznak, hogy követhesse az álmát. Amikor én voltam ebben a korban a környezetemben pedig alap volt, hogy mindenki megy gimnáziumba (a szakképzésről nem igen tudtam, hogy mi fán terem), aztán utána pedig egyértelmű lett, hogy onnan majdnem mindenki egyetemre.

Ehhez képest látni, hogy ez a piszkafa 14 éves kis Szöszi milyen jól is elboldogul a világban (már ahhoz képest), fodrászkodik, táncolni jár. (Jaj de irigyeltem, mert az én koromban ilyen már nem volt, és ma se nagyon, fiataloknak legalábbis pláne nem, már úgy értem, tizenéveseknek. Társas táncolni tanulni maximum a mostani korosztályom, a harmincasok és afölött járnak. Tisztelet a kivételnek, az mindig van). Szóval Szöszi egy talpraesett, néha kicsit durcás, de aranyszívű lány, aki próbál boldogulni ebben a nagybetűs életben, persze néha még kicsit nehezen megy, egyszer-kétszer hazugságokba bonyolódik, Nagymama meg aztán mindig csak a szent beszéddel jön :), de azért... nagyon jó kis olvasmány, a másodikat ezelőtt ha jól emlékszem, még nem olvastam, úgyhogy nekidurálom magam.

És akkor most jöjjön a "Szöszi bon", Szöszi kedvenc slágere:


0 Tovább

Szalmaláng

Könyvajánló 5 Magyar Ifjúsági Janikovszky Éva Lányregény Romantikus Csíkos könyvek

Könyvajánló 5 Magyar Ifjúsági Janikovszky Éva Lányregény Romantikus Csíkos könyvekE könyv főhőse, a derék, vidám Palócz Vera olyan, mint a többi hasonlókorú társa. Bizony, neki is hevesebben dobog a szíve, ha alkalma van személyes megismerni egy divatos színészt vagy karmestert. Aztán, ha egy szívélyes mosolyt, vagy komoly szót kap tőlük, máris szerelemről ábrándozik… Palócz Veránál az ábrándozásnak az a vége, hogy levelet ír. Csakhogy a levélnek különös sorsa lesz – hogy mi, azt a regényből tudja meg az olvasó.

Eredeti megjelenés éve: 1960

Érdekes volt újraolvasni Janikovszky könyvét több, mint tizenhat év után nagyjából, de azt hiszem, az, hogy Szabó Magda után olvastam, nem volt jó döntés, mert beárnyékolta, és hát Janikovszky azért annyira mégsem ír jól, mint Szabó Magda, még ha önmagában tehetséges is.

Egyébként egy aranyos, tanulságos, kedves kis csíkos-pöttyös lányregény, de úgy emlékszem, gyerek fejjel sokkal jobban élveztem a levelezéseket és Vera "szalmalángolásait" olvasni. :) Mai fejjel inkább az akkori ember életmódja az érdekes, öltözködésük, viselkedésük, a KISZ, stb. Én ugyanis nem ebben nőttem fel, így csak hallomásból, olvasásból ismerem ezeket a dolgokat. Azért persze magának a könyvnek, történetnek a tanulsága tetszik: egy ideál utáni rajongás nem összetévesztendő az igazi szerelemmel.

0 Tovább

Mondják meg Zsófikának

Könyvajánló Magyar Szabó Magda 5 Ifjúsági

Könyvajánló Magyar Szabó Magda 5 Ifjúsági„Mit jelent az, ha egy gyerek nem stimmel? Hogy rossz?” Zsófika, a regény főszereplője nem tartozik az eminens tanulók közé, látszólag mindig bajt okoz, esetlenül csetlik-botlik a világban. Egyetlen ember volt, aki mindig megértette őt, az apja. „Élete utolsó percében is rá gondolt… miután rosszul lett, csak egyetlenegyszer szólalt meg már, azt mondta: „Mondják meg Zsófikának.” Valamit üzenni akart neki, de mit? Már nem tudta befejezni a mondatot.”
Zsófika egyedül kell hogy megkeresse, „mit csináljon, ha stimmelni akar ”. És Zsófika nemhogy kitűnőre vizsgázik emberségből, helytállásból, de ösztönös gyermeki ráérzéssél „beleszól” a felnőttek életébe…
És ami a legfontosabb, közben igazi társakra, barátokra lel a felnőttek között.

Eredeti megjelenés éve: 1958

A Mondják meg Zsófikának nem egy tipikus lányregény abban a tekintetben, hogy itt nem a kamaszszerelem áll a középpontban, hanem inkább a tolerancia, szeretet, állhatatosság. A molyos értékeléssekkel szemben én nem gondolom, hogy Zsófika visszamaradott vagy netán autista lett volna - ez azért mégiscsak túlzás -, Zsófi egyszerűen csak egy félénk, álmodozó, szorongó lelkű gyermek, aki gyakran nem mer szólni, elkalandozik a figyelme, és mint a legtöbbünk gyerekként, fél bekopogni a tanári szoba ajtaján.
Ennek ellenére kiderül, hogy nagyon jól tud titkot tartani, igencsak rátermett, ha a nehéz helyzet úgy kívánja, nem omlik össze a felelősség alatt, kedves, törődő, szeretetreméltó kislány, és öröm volt olvasni róla.
A történet ugye ott kezdődik, hogy Zsófi felkerekedik, hogy apja utolsó mondatának nyomába eredjen, de aztán semmi nem úgy alakul, ahogy elképzelte.

Ami kicsit zavaró volt a könyvben az a változó nézőpontok, s a portásbácsi egyszerű, helyesírási hibával teli része - nyilván direkt, de ez igen döcögőssé tette az olvasást. De az ő karaktere is nagyon szerethető, egy csupa szív, ugyanakkor megkeseredett lélek kissé bárdolatlan borításban.

Ezzel együtt ajánlom érzékenyítésre, felnőtteknek és kamasz lányoknak egyaránt a regényt, olvasmányos, tanulságos, kedves történet.

0 Tovább

Nem értem a felnőtteket

Nem értem a felnőtteket,
A szavakat úgy tekerik,
Beszélik a befőtteket,
A fogalmakat keverik.

Apa felhúzza az órát,
Én nem tudom, miért morcos,
Két errel írják az orrát,
Azt mondja, hogy elektromos.

Mindig oltsam le a villanyt,
Meg valami pilácsot is, 
Anya mérgesen rám pillant,
Ha kérdem: a virgácsot is?

Hova rakjak fel egy zenét?
Én ezt komolyan nem értem,
"Hova tette mondd, az eszét?"
Kérdik egymástól, ha kérdem.

Máskor meg, hogy tekerjem fel,
De micsodát, miért, hova?
Hogy a hangerőt vegyem fel?
"A gyerek megint tétova."

A tévében is vetítenek,
Én ezt már régóta tudom,
Nagyon idegesítenek,
Hogy hazudnak, meg is unom.

Reggelre lefőtt a kávé,
Izzadni én is szoktam ám,
Főleg a suliban kábé
A nyolcadik nagy kör után.

A nagyinál van egy lóca,
Meg csomó s betűs dolog,
Spájz, sparhelt, sufni, sut, stóla,
Nyelve tündenyelven forog.

"Anyu, a húst még kirántod?"
Miért nem hívja ki csendesen?
Az nem az én hibám, látod,
Hogy nem beszélnek rendesen.

0 Tovább

A Galibákon

Itt állok a hadilábon,
Gazdival az áll a bálon.  
Át a kupakbarikádon. 
Vallatás a Galibákon. 

Ott a bünti láthatáron:
Eladnak a Hortobágyon. 
Velem aztán ne cicázzon!
Maximum a Bahamákon!

Kec-meg nincsen, ahogy látom. 
Sündörgök, és megbocsátom. 
“Cicc-mic, nyuszulyka virágom!”
Baj már sehol hét határon.

Vers Egyéb versek Gyermek versek Versek

0 Tovább

Tésztaszerelem

Irgum-burgum málibe,
Kuszkusz, bulgur tál ide?
Egyiket se szeretem,
Nagy a tésztaszerelem. 

Kicsi tejbe csipetke,
Nem kell bele csiperke!
Csak kicsi só, csipetnyi,
Tudod-e, mit hagytunk ki?

Vanília cukor, nyamm!
Máris folyik a nyálam. 
Nagyi tejcsilevese,
Édes emlékcsemege.

0 Tovább

Csiklandós a cica-talpam

Megsúgom most neked halkan,
Csiklandós a cica-talpam. 
Fülem is nagy, csak, hogy halljam,
“Ejnye, ez a cica hajlam!”

Elloptam a hímes tojást,
Az ebédet, három fogást,
Hajgumit, kupakot, postást,
Elloptam a hímes tojást. 

Mit nekem a cica kosztok!
Én ma mindent is kifosztok!
“Sicc, ti cirmos cica combok!”
Már a zsákmányon kucorgok. 

A helyemet sosem lelem,
A hisztit már ki is verem. 
A porszívót nem kedvelem,
De ha alszik, majd megverem!

Jöjjön csak a közelembe
A szusszos víz meg a zsemle!
Nem termettem félelemre,
Inkább burzsuj kényelemre.

Tappancsomon sok a karom,
És hogyha én úgy akarom,
Meresztem a cicafarom,
Egész nap fülem vakarom.

Egyéb versek Gyermek versek Vers Versek

0 Tovább

Szabó Magda: Születésnap

Szabó Magda Young adult Magyar 7 Kedvenc Romantikus Könyvajánló Lányregény Ifjúsági Pöttyös könyvekMennyi mindent vár Illés Bori attól a májusi vasárnaptól, amelyen betölti tizennegyedik évét! Úgy érzi, ez a nap határkő lesz életében, ettől a naptól fogva nagylánynak tekintheti magát, s nagylánynak tekintik a felnőttek is. De a várva várt tizennegyedik születésnap csak csalódást, keserűséget tartogat Bori számára. Az igazi születésnap, amely véget vet a gyermekkornak, nem esik egybe a naptár szerinti születésnappal. Váratlanul érkezik a kislány életébe az első komoly próbatétel, amely eldönti: nagylány-e már Illés Bori, kiérdemli-e a felnőttek bizalmát. Szabó Magda kitűnő regénye az igazi születésnap történetét meséli el a fiatal lányolvasóknak.

Eredeti megjelenés éve: 1962

Nem véletlen, hogy ez a 34. legjobb klasszikus könyv, és a 87. legjobb ifjúsági könyv a molyok értékelése alapján. Megérdemli a díjat, és nekem is az egyik kedvenc lett. Az Álarcosbálnál is jobb. 

A történet egy makacs 14 éves lányról szól, aki hamar fel szeretne nőni, és már nagylányos ruhákban járni, nem igazán fogja még fel a tetteinek a súlyát, él, mint egy gondtalan kamasz és csak magára gondol. Hogy ezt miért róják fel neki az olvasók, értékelők, azt nem tudom, mert szerintem azért kamasz korunkban sokan voltunk ezzel így. Önzők voltunk és nemtörődömök. Aztán mindenkinek eljön az az idő, amikor rájön, hogy Anya mennyit dolgozik, hogy Anyának gyakran (szinte mindig?) igaza van, és milyen mamlaszok is vagyunk, hogy eddig nem segítettünk.  Én emlékszem még a kiskamasz énemre, és ma sem másabb a gyerekek többsége. Fiatalon azt hiszi az ember, hogy ő a világ közepe, és csak később alakul ki annak képessége, hogy más bőrébe is bele tudjuk magunkat képzelni. 

No, így történik ez a főszereplőnkkel is, aki egy váratlan esemény hatására kénytelen felcseperedni és megérezni a munka súlyát. 

Tanulságos, remek ifjúsági könyv. Imádtam és hajnali háromig olvastam. Örültem, hogy ez lehetett számomra az újév első olvasmánya. 

0 Tovább
MOST OLVASOM
KÖNYVEK KATEGÓRIÁK SZERINT
A folyamatosan frissülő olvasmánylistámat a következő link alatt tekinthetitek meg: OLVASMÁNYLISTA
"Egy könyv, amit már kiolvastál, sosem lesz ugyanaz a könyv, mint amit kézbe vettél."

/David Mitchell/

Én nem veszek könyveket. Én örökbe fogadom őket. :)
A jó könyvvel az a probléma, hogy a végére akarsz érni, de soha nem akarod befejezni.