A Hollóárnyék-trilógiának első kötete méltán foglalja el a 44. helyet a legjobb fantasy könyvek, és a 69. helyet a legjobb kortárs könyvek között a molyok értékelései alapján. A három kötet összterjedelme nem kevesebb, mint 2086 oldal, így bármely (háborús) fantasy kötet rajongónak hetekig érdekfeszítő olvasmányként szolgálhat. Én „rabszolgahajcsár” üzemmódban körülbelül 10 nap alatt olvastam ki a köteteket, nagyjából 55-70 óra alatt, így ez is prezentálhatja, hogy az átlagos 50-70 oldal/óra teljesítményem az apró betűs trilógia esetén jócskán lecsökkent. Ez azonban korántsem von le az értékéből, de jól mutatja, hogy nagyjából mire számítsanak azok, akik nekiveselkednek a trilógiának. Az értékeléssel megvártam, amíg mindegyiknek a végére érek, így egy értékelésen belül nyújthatok egy komplex ajánlót a különböző részek spoilermentes összehasonlítására is alapozva.

Vaelin ​Al Sorna apja legfőbb hadúr az Egységes Királyság uralkodójának szolgálatában. Mindössze tízéves fiát magára hagyja a Hatodik Rend kolostorának vasrácsos kapujánál. A Rendben árva gyermek módjára nevelkedő és jogos örökségétől megfosztott fiú meggyűlöli apját.

A rendtestvérek Vaelint és társait kegyetlen kiképzésnek vetik alá, ahol a sikertelenség következménye sokszor a halál. Megtanulnak viszont lovakkal bánni, kardpengét kovácsolni, életben maradni a vadonban, és nem utolsósorban embert ölni. Társául egy taszító küllemű, ám annál vérszomjasabb kutya és egy meglehetősen szeszélyes természetű ló szegődik, aki hősünket tűri meg legkevésbé a hátán.

Ekkor kezd el munkálni benne a vér éneke, egyfajta különleges képesség, amely segíti és vezérli útja során.

Miután kiképzése véget ér, a hírnevet és rengeteg sebet szerzett fiú a király befolyásának hálójába kerül, Hite és lelkiismerete ellenére, képességei végső határát feszegetve. Az őrült vagy lángész Janus király által kirobbantott igazságtalan háborúban tipródva Vaelin próbál az őt övező gyűlölet ellenére minél többeket megóvni, függetlenül attól, melyik oldalon állnak. Uralkodója hódítani küldte, de számol-e a háttérben munkálkodó erőkkel és Vaelin igazi céljaival?

Értékelés:

Nem véletlen, hogy az első rész ilyen magas helyezést ért el a ranglistán, ugyanis gyönyörű felvezetése egy világszabású történetnek. A vér énekében megismerhetjük nemcsak az alapvilágot, hanem a későbbiekben legfontosabb főszereplőink, többek között Vaelin Al Sorna gyermekkorát, személyiségét és kiképzését a Hatodik Rendben. Ugyanis egy olyan világba csöppenünk, amely sok részre, „országra” tagolódik a miénkhez hasonlóan, és ahol különféle hiteket vallanak magukénak a különböző népcsoportok. Az Egységes Királyságban 6 Rend szolgálja a Hitet és a királyságot, ezek közül pedig Vaelin életét nyomon követve a harcos rend életébe és mindennapjaiba kukkanthatunk bele. A tízéves kisfiú a rendben szerzett „csapatával”, barátaival (Nortah, Caenis és Frentis, csak, hogy párat említsek) évekig tartó, kemény kiképzésben vesznek részt, amelyben nem kevés kortársuk életét veszti. Vaelin a szemünk láttára cseperedik fel, míg végül komoly hadvezérré válik.

Összességében ez a legkiválóbb része a sorozatnak, hiszen az egy nézőpontos cselekmény jól követhető, átlátható, és megfelelő mennyiségű tudást szolgáltat nekünk az adott világról ahhoz, hogy a későbbiekben elboldoguljunk.

A második kötet már egyfajta átvezetés a véres, háborúkkal teli harmadik rész és a bevezető első között. A nézőpont már nem csak Vaelin szemszögéből mutatja az eseményeket, hanem például Frentis is közelebb kerül hozzánk (és persze új, fontos szereplők is felbukkannak), ezáltal is megpróbálva felkészíteni az olvasót a harmadik kötet igen sok nézőpontos, szerteágazó cselekményszálának megértésére. Annyi bizonyos, hogy a több, mint kétezer oldalas olvasmány során rengeteg karaktert megismerhetünk, viszont annál kevesebb esélyünk marad a harmadik kötetben, hogy mindegyikre pontosan emlékezzünk. Nekem például volt olyan karakter, aki bár később fontos szerepet töltött be, mint mellékszereplő, egyszerűen képtelen voltam visszaidézni, milyen körülmények között is csatlakozott a történethez. Vagy például nem emlékeztem, kicsoda is volt a magába forduló XY halott fia, és mikor is öltük meg pontosan… Persze, szép lassan belerázódtam, hogy megkülönböztessem a különböző népeket, és több száz oldal után kapiskáljam, hogy mit is jelentenek a különféle népi elnevezések; a kb. 30 „fő mellékszereplő” igazán megdolgoztatta az agytekervényeimet.

A harmadik kötetre ugyanis annyira szerteágazik a sztori, hogy már addigra bejárjuk az egész (fantasy) világot, megismerjük kb. az összes országot, népcsoportot és a különféle képességeket, mindazonáltal egyáltalán nem mondanám egyszerűnek a (számomra) túl sok nézőpont miatt a visszaemlékezést egy-egy félbehagyott cselekményszálra. Mint ahogy a sorozatoknál ez általában jellemző, nekünk, olvasóknak is a főszereplőkkel együtt kell felnőnünk, és egyre több tudást, ismeretet magunkba szívnunk, nem is beszélve az egyre jobban kibontakozó háborúról, ami gyakorlatilag egyfajta globális háborúvá növi ki magát. Seregeket gyűjtünk, és annyi, de annyi csatát nézünk végig, hogy nekem, mint nő, bevallom, néha meglehetősen fárasztóvá vált emiatt a harmadik, azaz a befejező kötet olvasása. Kétségtelen, hogy sok hadigépet és formációt, cselt megismerhettem, emiatt azonban úgy gondolom, talán a férfi olvasóknak sokkal inkább kedvére válik ez a több száz oldalon végignyúló véres cselekmény, annak ellenére, hogy az első kötet mindkét fantasyt szerető nem osztatlan figyelmét magára vonhatja.

Ami a szereplőket illeti, nagyon sokan könnyen a szívünkhöz nőhetnek, de ez a terjedelem éppen elég ahhoz is, hogy könnyen kieshessenek a pikszisből. Személy szerint először Vaelin volt a kedvencem – nyilván, hiszen az első kötet gyakorlatilag kb. csak róla szól -, később azonban amellett, hogy Frentis is magára vonta a figyelmemet, Nortah vált az örök kedvencemmé. Annyi biztos, hogy kedvünkre válogathatunk nem csak a férfi, hanem az erős, harcos női karakterek közül is, hiszen az eleinte semmire sem jó kislányok komoly háborús hőssé növik ki magukat - hiszen ez már gyakorlatilag a kortárs fantasyk és disztópiák védjegye. (Férfiak vagy harcos lelkű amazon olvasók előnyben.)

Összességében nem is ajánlom külön nemnek vagy korosztálynak a könyvet, hiszen ebből már mindenki maga eldöntheti, hogy mennyire való neki ez a trilógia. Annyi biztos, hogy az első könyvet mindenképpen megéri elolvasni, aztán ennek tudatában már egyszerűbb lesz megtenni a következő lépést.

Pontozás:

Egyedi besorolásom: Összességében: 5. Nagyon jó, tetszett (A harmadik rész viszont csak 4-est kap tőlem)
Karakterek: A szívünkhöz tudnak nőni, de könnyen ki is esnek a kegyeinkből. Először Vaelin, de végül Nortah lett a kedvencem. :)
Borító: Mindhárom nagyon igényes munka. A kötetek keményborításúak, és mivel elég nagy terjedelműek, bőven kell nekik hely a könyvespolcon.
Kinek ajánlom: A háborús és fantasy történetek kedvelőinek, talán inkább férfiaknak (de ettől még az ilyen téma iránt érdeklődő nők se tántorodjanak el.) Érdemes elolvasni az első részt, ami fantasztikus, és akkor mindenki eldöntheti, folytatja-e a trilógia olvasását.
+ pont: Az első kötetért, ami egy nagyszerű felvezetés, és nagyon tetszettek a karakterek és a csapatszellem. Sajnos ez a későbbiekben (a szereplők felnőttkorának beköszöntével és a háború közeledtével) elvész.
- pont: Mert a harmadik rész nekem gyakran nagyon monoton volt a sok háborús leírás miatt. (És mert nem derül ki, mi történt az egyik egy ideig fontos karakterrel, Sherinnel.)