Valamikor az évek során teljesen elfelejtjük, milyen is gyereknek lenni. Szülőként gyakran már nem is vesszük komolyan gyermekünk apró-cseprő problémáit, pedig az ő kis életében ezek bizony hatalmas problémák. Mert mi van, ha a kislány az oviból nem szeret minket, vagy amikor azt mondják, őszintének kell lenni, viszont amikor a szomszéd néni ronda hajáról beszélünk, akkor kikapunk. Vagy mi van akkor, amikor néha nem értjük ezeket a buta felnőtteket, mert állandóan csak össze-vissza beszélnek? Haász János Felnőtteknek nem című kis verseskötete igazán mókás illusztrációkkal teli, vicces ugyanakkor elgondolkodtató olvasmány, amely egyszerre lehet szívderítő felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt.
A felnőttek ANNYIRA nem tudnak semmit!
Megváltozik az élet, új lakásba kell költözni, új óvodába kell járni, mert Apa nincs sehol, Apa Londonban van, talán vissza se jön többé. Miközben fontos apróságok derülnek ki: Jolán néni félrecsúszott haját Anya mindig megdicséri, a várfürdőben nincs is vár, Szabó úr kutyája pedig kifejezetten büdös.
Haász János svéd típusú gyerekversei egy óvodás kisfiú hangján mesélnek a megbillent egyensúlyú családban hánykódó gyerekek sorsáról. Az egyetlen történetté összeálló életképek sorozata hol humorral, hol szomorkásan, de végig elemi erővel mutatja meg, hogy az ovisok élete is épp olyan hullámvasút, mint a nagy élet – csak kicsiben.
A versek mögött Merényi (Grafitember) Dániel találó rajzai nyitnak teret a gyermeki csodavilág számára.
Értékelés:
Azt hiszem, ez egy olyan versgyűjtemény, ami arra is nagyszerű, hogy kisgyerekünknek felolvassuk, és egyszerre beszéljük meg, ők mit gondolnak egy-egy versben felvetett „problémáról.” Megmosolyogtam néhány illusztrációt és versikét belőle, ezért néhányat szívesen meg is osztok veletek.
Nagyon érdekes, hogy mennyire „élethűen” tudja bemutatni a költő, hogy hogyan is láthatja egy óvodás kisfiú a felnőttek életét, hogyan próbál megküzdeni az ő kis szerelmi életével, hogyan próbálja teljesíteni a szülő néha ellentétes kéréseit. Hogyan láthatja egy óvodás a pénzproblémát, apukája elvesztését, vagy a játszótér kialakítását.
A mai, rohanó világunkban néha teljesen elfeledkezünk arról, hogy bár a gyerekek még picik, ugyanúgy bántja őket egy „szerelmi csalódás”, ugyanúgy elgondolkodnak valamin, amit nem értenek, és ugyanúgy szomorúak, ha nem sikerül elérni, amit szeretnének. Nekik is vannak gondjaik, és bizony, nem olyan könnyű kicsiként sem az élet, mint ahogy azt egyébként a felnőttek gondolnák. Hiszen a felnőttek ANNYIRA nem tudnak semmit! :)
Bátran ajánlom a szépirodalom kedvelőinek, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.
Pontozás:
Egyedi besorolásom: 5. Nagyon jó, tetszett!
Karakterek: Érdekes egy kisgyerek szemszögéből látni a világot – újra.
Borító: Tetszik! Figyelemfelkeltő, és ebből is látszik, milyen stílusú illusztrációk vannak a könyvben.
Kinek ajánlom: Akik szeretik a verseket vagy van humorérzékük. De esti mesének piciknek is tökéletes!!!
+ pont: Amiért komoly, felnőtt dolgokat képes egy kisfiú szemszögéből megmutatni.
- pont: Örültem volna, ha több verset tartalmaz a könyv.
Egyéb információk a könyvvel kapcsolatban:
A Liveprint alkalmazást telefonunkra letöltve, a könyvben szereplő egyes, a logóval ellátott képekre irányítva a telefont egyéb rejtett tartalmak, videók válnak elérhetővé számunkra a könyv kapcsán. ;)
A LIVEPRINT egy crossmédia megoldás. A kifejezés arra utal, hogy több média van jelen a folyamatban. Esetünkben a nyomtatott és a virtuális valóság. AR, azaz kiterjesztett valóság. A rendszer a mobiltelefonon keresztül felismeri a kinyomtatott képet, és lehívja a hozzá tartozó virtuális tartalmat. A tartalmak a valós térben jelennek meg.
A felhasználó az okoseszközére letölti az ingyenes LIVEPRINT alkalmazást a Google Play vagy App Store áruházakból, majd az eszközt a képre tartva automatikusan elindulnak a kapcsolt tartalmak.
A könyv a nyomtatott média, a virtuális csatolmányok pedig az animációk és hangfájlok, illetve a borítón található videó az alkotókról.