Ha egy technológia lehetővé tenné, hogy valósággá változtasd a gondolataidat, mihez kezdenél? Meggazdagodnál? Illuzionistaként sztár lennél? Segítenél másoknak? Vagy eltakarítanád a szabadlábon lévő bűnözőket? Miért is ne, egy gondolat nem hagy semmilyen nyomot, nem igaz?
Dai intelligens fiatalember, aki barátjával, Artival megalkot egy gondolataikat megjelenítő gépezetet. A testet öltő gondolatok azután bármire képesek. Habár Dai a világot kívánja jobbá tenni, a drasztikus módon szaporodó titokzatos halálesetek száma az ismert bűnözők körében hamar felkelti a rendőrség figyelmét. A pszichológiai macska-egér játékban pedig annak az igazsága győz, aki a legtovább bírja a szabályok nélküli küzdelmet.
Vajon meddig tudja Dai uralni a maga teremtette szörnyeket? Vagy elméje sötét bugyrai végül őt magát is elnyelik?
Ronil Caine második regénye hozza a Lilianben megismert filmszerű, gyors ütemű történetvezetést, de mindenre rátesz még egy lapáttal. SF alapokra épülő thriller, ami az elme legsötétebb barlangjaiba kalauzolja el az olvasót, pontosabban azoknak lakóit hozza ki a felszínre.
„Úgy jó, ahogy van.”
– Lőrincz L. László a szerző első regényéről
„Letehetetlenül izgalmas.”
– 168 óra a szerző első regényéről
Értékelés:
Ha megjeleníthetnénk a gondolatainkat, azzal valószínűleg mindenki mást kezdene. Persze, ha ezek a kivetülések tartósak lennének, akkor képzelhetnénk akár pénzt, jómódot, házat, vagy bármi kézzelfoghatót. De ha ezek a gondolatok csak ideig-óráig állnák meg a helyüket, nevezetesen pont addig, amíg elképzelője csukott szemmel erősen koncentrál, akkor mihez kezdenénk vele? A bűnüldözést segítenénk, bebarangolnánk a világot, vagy a hírnév érdekében átadnánk a találmányt a nagyvilág kezébe?
Pontosan ezzel az alapfelvetéssel indít Ronil Caine – egyébként magyar író – regénye, a Rémteremtő. Bár nem számítottam ennyire jó műre, kétségkívül szépen megállja a helyét, nem véletlenül írta a könyvről Lőrinc L. László, az egyik leghíresebb krimi írónk, hogy „Úgy jó, ahogy van.” Persze, az alapötlet, azaz az igazságosztó, aki megöli a bűnösöket, az önbíráskodó ázsiai egyetemista azért ismerős lehet a manga/anime rajongók körében (vagy akik látták a japán filmet vagy a Netflix filmet), hiszen a Death Note főszereplője, Kira kísértetiesen hasonlít a Rémteremtő, Dai (Daisuke) alakjára. Mintha csak az egyik történetből lépett volna át karakterünk a másikba, csak ezúttal nem a Halállistával gyilkolja a gonosz bűnözőket, hanem különleges gépe és gondolatainak segítségével. A nyomába pedig nem a páratlanul zseniális L. ered, hanem a meglehetősen hétköznapi Rainey nyomozó.
Ezen a hasonlatosságon számomra igen nehéz volt felülkerekedni, de egyébként pedig egy rendkívül érdekes, izgalmas, érdekfeszítő, pörgős, erkölcsi kérdéseket feszegető regényt kaptunk, ami egy kicsit krimis, kicsit sci-fis, de mindenképpen méltó az író iránti további bizalomra. Érdekes olyan krimit olvasni, ahol nem kell kitalálnunk, hogy ki a gyilkos, és nem kell felkutatni sem őt, sőt, kvázi úgy igazából semmi nincs számunkra kitalálnivaló, mégis nagyon élvezetes, ahogy végig szurkolva a nyomozócsoportnak próbáljuk leleplezni Dait és elkapni mesterkedése közben. (Persze ki tudja, hogy minden olvasó a nyomozócsoporttal érzi-e magát azonosulva, vagy inkább Dai nézeteivel ért egyet.)
A Rémteremtő jó vitaindító lehet olvasó csoportoknak is, bár a brutális gyilkosságok szemléletes és naturalista leírása miatt talán inkább csak 16 éves kor felett tudom ajánlani, ezen kívül viszont nemi megkötés nélkül. Nem olvastam az író korábbi regényét, de a sci-fis, krimis vonalon szívesen olvasnék még tőle újdonságokat – de azért eredetiségében elkerülvén a más művekhez való hasonlatosságot
Pontozás:
Egyedi besorolásom: 5. Nagyon jó
Karakterek: 8/10 – Érdekes, izgalmas karakterek, még ha a magánéletükről nem is túl sok mindent tudhatunk meg, krimis szempontból több, mint kielégítőek.
Borító: 9/10 – Szerintem nagyon jól illik a történethez, és úgy fest, a kiadó végre minőségibb lapokra nyomtatja regényeit, aminek személy szerint külön örülök, mert épp ideje volt!
+ pont: Mert nagyon érdekes alapsztorit vázol az olvasók elé, és érdekes etikai kérdéseket feszeget.
– pont: Mert a Death Note mangaával/animével/japán filmmel (amit azóta a Netflix is filmvászonra vitt) eléggé sok az átfedés. Mintha az alapötlet majdhogynem onnan származna. Az igazságosztó.
