Milyen lenne, ha minden bűnünkért, hibánként megbillogoznának bennünket, s nyilvánosan fel kellene vállalnunk mindenki előtt tökéletlenségünket? Milyen lenne, ha azt, aki már egyszer hibázott, kiközösítenék, megaláznák, és a társadalom legaljaként kezelnék? A disztópikus regények alaptémái valószínűleg egyrészt Orwelltől, másrészt a II. Világháború borzalmainak emlékéből erednek.

Cecelia Ahern, aki az Utóirat: Szeretlek és az Ahol a szivárvány véget ér című megfilmesített könyvek szerzője először próbálkozott meg Young Adult és egyben disztópikus művel, amikor A vétkes című regényét megjelentette. Alig pár napja került a polcokra magyarul ennek befejező része, A tökéletes.

A társadalom, melyben Celestine North él, tökéletességet vár el tagjaitól. Azzal, hogy az erkölcsi vizsgálóbizottság Vétkesnek ítélte a lányt, megfosztotta őt alapvető jogaitól, és darabjaira zúzta szét egész eddigi életét. Amióta pedig Crevan bíró úr első számú közellenségnek nyilvánította, Celestine menekülni kényszerül egyetlen bizalmasával, Carrickkel. Óva őrzi nagy titkát, amellyel talán romba dönthetné az egész Vétkes-rendszert, és amely miatt már így is számtalan ember tűnt el nyomtalanul.

A csatában Crevan bíró úr áll nyerésre, és Celestine-nek fogytán az ideje, egyre nagyobb nyomás nehezedik rá. Döntenie kell, hogy magát menti-e, vagy önmagát feláldozva az összes Vétkest. Vajon be tudja-e bizonyítani, hogy az ember nem tökéletes lény, és olykor tévedhet?

Értékelés:

Mivel elég sok idő telt már el azóta, hogy az első kötetét a kezembe vettem, így eleinte aggódtam, hogy nem fogom tudni már beazonosítani az egyes karaktereket. Szerencsére az írónő tudta, hogy hogyan kell felvenni a félbemaradt történetszálat, több visszaemlékezéssel is felfrissíti az olvasók memóriáját. Persze azoknak, akik egymás után olvassák a két könyvet, lehet, hogy így unalmassá válnak ezek a részek, ugyanakkor a megjelenések közti időbeli különbségek miatt szerintem hasznos.

Arra emlékszem, hogy az első része mély benyomást tett rám, és kifejezetten tetszett az alapötlet, amikor egy olyan társadalomba csöppenünk, ahol mindenki „tökéletes”, akik pedig nem, azokat pedig Vétkesnek billogozzák minden apró-cseprő tettükért. Celestine, a főszereplő azonban szembeszáll ezzel a szemlélettel és mindent elkövet, hogy megbuktassa a rendszert. Bár még maga sem tudja, hogy milyen erők lakoznak benne, mégis, a hihetetlenül erős és megingathatatlan igazságérzete és becsületessége jó iránymutató a mindössze 18 éves lánynak.

Mivel A vétkesben már bőven volt lehetőségünk megkedvelni őt, így ebben a kötetben az olvasónak csak annyi a „dolga”, hogy kényelmesen hátradőlve a karosszékében olvassa az események várt vagy váratlan alakulását.

Több olyan rész is volt, ahol én ugyan előre tudtam, hogy 10-20 oldallal később mi fog történni, és a vége sem tartalmaz túl nagy fordulatokat, mindazonáltal nem marad el az olyan híres-neves disztópikus könyvektől, mint Az éhezők viadala, Az útvesztő, A beavatott, stb. Előnyére írható azonban legalább, hogy ennek nincs harcjelenetekkel túlzsúfolt harmadik része, még, ha részemről örültem is volna, ha ezt a második kötetet kettébontja az író. Bár a 383 oldal elsőre nem tűnik kevésnek, több olyan rész is akad a könyvben, ahol jobban igényelnénk a részletesebb kifejtést, az események lassabb egymásutánját. Nem minden érzelmi indíttatást éreztem így kidolgozottnak, és a szereplők közti kapcsolat is igényelt volna még oldalakat. Ezt leszámítva azonban nagyon szerettem a történetet és a szereplőket is. Igazságról, erkölcsről, barátságról, kitartásról, megkülönböztetésről és megbánásról szóló, komplex történet, amely azonban nem nélkülözi a romantikus szálakat sem.

A könyvet azoknak ajánlom, akik az első részt olvasták, egyébiránt pedig a disztópiák vagy Cecelia Ahern munkásságának kedvelőinek.

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 6. Kedvencek között
Karakterek: 8/10 - Visszatérnek az első részből megszeretett vagy megutált szereplőink. Celestine végre kezébe veszi a dolgokat.
Borító: 7/10 – A külföldi borító sokkal jobban tetszett, hiszen azon konkrétan a főszereplő Celestine szerepel – nagyobban, mint a magyar sziluett (aki egyébként néger, tehát a magyar kiadás első részén nonszensz az a fehér láb.)
Kinek ajánlom: A disztópiák kedvelőinek, azoknak, akik olvasták az első részt.
+ pont: Mert szépen lezárult a történet, tetszett a befejezés.
- pont: Mert jobban örültem volna, ha inkább két, részletesebb könyvben olvashattam volna ezt a 383 oldalnyi történést.