A női szív
(2017. 12. 16.)
Még nem ismerlek igazán
de tudom, hogy kék a szemed, a hajad pedig őszül.
Még nem ismerlek igazán,
de hiszem, hogy benned az én és bennem a te kiegészül.
Még nem tudom, hogyan lesz tovább,
a labda mindig a férfinál, a nő csak választ.
Még nem tudom, mi a kérdés, késő-e még vagy túl korán,
de csak te keresheted nálam a választ.
Én, büszke nő csak várhatok, s várok is,
te félénk vagy nemtörődöm, nem tudom...
Bennem a vágyat még keresed vagy már látod is,
Akarsz-e már vagy még vacilálsz, még nem tudom.
Játszol-e még vagy csak tenni nem mersz,
a szavak dúskálta hetek jelentenek-e bármit.
Csak némán kérdezlek, hogy végül mit felelsz,
az a millió közös számít-e neked akármit.
Már megint csapdába esek, félek.
Legalább a büszkeségem megtartom magamnak.
Így is megtépázták már a fiatal évek,
Jó lenne, ha úgy akarnál, ahogy én akarlak.
Hogy mi lesz ebből, azt hiszem, rajtad áll.
Én döntöttem, mást tenni nem tudok.
A női szív tiszta, büszke és egyenes a váll,
Némán szorítja csak belül a szerelem-hurok.
Ha csalódás éri, feláll, kihúzza magát, bólint.
Remélem, én is így állok majd fel,
a kopár földről, ha mélyen szívbekólint:
megint kevés voltam... mégse adjam fel.
