Az biztos, hogy számomra az Alkonyat sorozat olvasása után kifejezetten meglepetést okozott Stephenie Meyer akkori új könyvével, A burokkal, amely földönkívüliekről szóló fantasy, de nem gondoltam volna, hogy képes még jobban szétterpeszkedni a könyvpiacon; ezúttal ugyanis egy félig-meddig romantikus akciókönyvvel rukkolt elő.

 

 5 Könyvajánló Romantikus Krimi ThrillerLetehetetlenül ​​izgalmas regény egy okos és elszánt nőről, aki valaha titkosügynök volt, de most folyamatos életveszélyben, korábbi megbízói elől bujkál.

Az amerikai kormánynak dolgozott, de ezt nagyon kevesen tudják róla. A szakmája egyik legkiválóbb tehetsége volt, egy olyan részleg legféltettebb titka, amelynek még neve sincs. Amikor pedig kockázati tényezővé vált, figyelmeztetés nélkül törtek az életére.

Azóta ritkán marad egy helyen, és állandóan megváltoztatja a nevét. Megölték az egyetlen embert, akiben bízott, de ő még mindig fenyegetést jelent volt megbízóinak, mert tud valamit, amit nem kellene. Holtan akarják látni. Méghozzá hamar.

Amikor a korábbi felettese felajánlja a kiutat, ő belátja, hogy nincs más választása. El kell vállalnia egy utolsó ügyet. De az információ, amelynek birtokába jut, csak még veszélyesebb helyzetbe sodorja.

Élete legkeményebb harcára készül. Késlekedés nélkül veti bele magát a dolgok közepébe, ám hamar beleszeret egy férfiba, aki jelentősen rontja a túlélési esélyeit. Amint a lehetőségei elfogynak, kénytelen lesz úgy használni a különleges képességeit, ahogy a legszörnyűbb álmaiban sem képzelte volna.

Stephenie Meyer a Twilight saga és A burok óriási nemzetközi sikerei után most egy kemény, de annál elragadóbb főhősnővel tér vissza. Feszesen megírt, váratlan fordulatokban gazdag regényével ismét megmutatja, hogy miért ő ma a világ egyik legnépszerűbb írója.

„Meyer mesterien teszi kiváncsivá olvasóját, tartja fent a feszültséget, és adagolja az információt. Az emberek nem csak olvasni akarják a könyveit, hanem egyenesen bennük akarnak élni.” 
Lev Grossman, A varázslók-trilógia szerzője

„Meyer ragyogó tisztasággal ír, soha nem áll az olvasó és az átélhető élmény közé. Igazi tehetség.” 
Orson Scott Card, Az Ender-saga szerzője

„Meyert sokkal jobban érdeklik az emberi kapcsolatok, mint a zsáner megszokott szabályai… Amit az életről mond, az mindig lenyűgöző.” 
Jeff Giles, Entertainment Weekly

„Egy Stephenie Meyer-regényt nem egyszerűen csak elolvas az ember, hanem vele él, az ellenállhatatlan és hús-vér szereplőkkel együtt. Meyer mindig tudja, hogyan ábrázolja őket ahhoz, hogy az olvasót érdekelje a sorsuk, és aggódjon értük.” 
Ridley Pearson

5 Könyvajánló Romantikus Krimi Thriller

Értékelés:

Nyilvánvaló, hogy az írónő ilyen változatos témájú és minőségű, besorolású művei után, mint az Alkonyat sorozat, vagy A burok, érdekelni kezdett A vegyész című műve is. Már A buroknál is erős kételyeim voltak, hogy valóban ugyanaz a személy írta-e, mint az Alkonyatot, abban azonban biztos vagyok, hogy A Vegyész cseppet sem marad el az előbbitől (sem.)

Ezúttal, mint írtam, egy akciókönyvvel örvendeztetett meg minket, ami számomra már csak azért is meglepő volt, mert annyira nem illik Meyer stílusához – gondoltam én. Kellett pár oldal, mire belerázódtam az eleinte kissé száraz és tényszerű történetbe, de aztán elkezdett nagyon is érdekelni a dolgok végkimenetele. Jó, azt muszáj megjegyeznem, hogy voltak olyan részek, a közepe táján, amikor csak a fejemet fogtam, hogy „Jézusom, miért kell már ezt is telepakolni nyálas részekkel?” azonban mindenért kárpótolt az utolsó pár oldal, tele akcióval és agyafúrt tervekkel – utóbbiakban aztán végig nem volt hiány. Bár vártam volna valami hihetetlen fordulatot a végén, ez azonban elmaradt, úgyhogy összességében a közepétől kissé kiszámítható, de élvezetes és akciódús regényt tudhatnak magukénak azok, akik megadják neki az esélyt. Az biztos, hogy azoknak, akiknek túl gyerekes/nyálas volt az Alkonyat, ebben azért ugyanúgy örömüket lelhetik, akárcsak a már megfilmesített A burok című regényében, mindazonáltal a már felcseperedett Alkonyat fanoknak is ideje új vizekre eveznie.

Kedvenceim közé került a könyv, mert bár tudható volt nagyjából, mi lesz a vége, és nincs benne csavar, végig élveztem az események alakulását, és kíváncsi voltam, főszereplőnk hogyan is mászik ki ebből a nagy katyvaszból, amibe az élet sodorta – a most nem megemlítendő „mellék”szereplőkről már nem is beszélve. Annyit azért elárulhatok, hogy a könyv sem a pörgős történetek kedvelőinek, sem a könyvbéli férfiideálok rajongóinak nem fog csalódást okozni! Tulajdonképpen - bár műfajában nem összehasonlítható -, mégis nehezen is tudok rájönni, hogy ez, vagy A burok című könyve tetszett-e jobban, de valószínűleg a válaszom éppen attól függ, hogy mikor melyiket olvastam utoljára. :)

Azt hiszem, a kedvenc részeim (bár tiniként utáltam a kémiát) a vegyészes részeim voltak, amikor a főszereplő különféle vegyi cuccokkal babrálja az ember viselkedését/teljesítőképességét, de még jobban érdekeltek a lakásai „paranoiás”(?) bebiztosításai. Ügynökök, titkos szervezkedések, gyilkosságok, álcázások, fegyverek, méregfiolák, mi kell még? Egy-két jó pasi? Egy imádnivaló kutya? Pipa! Ajánlom figyelmetekbe! ;)

5 Könyvajánló Romantikus Krimi Thriller

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 6. Kedvencek között
Karakterek: Imádtam őket, de érdekességképpen, nekem nem a főszereplő által favorizált férfi tetszett. ;)
Borító: 10/10 Szerintem nagyon találó! És tökéletes a kötés is. :)
moly.hu-n elért százalék: 87%
Kinek ajánlom: A krimik, thrillerek vagy akciókönyvek szerelmeseinek, de nyomokban romantikát is tartalmaz! Férfiaknak és nőknek is.
+ pont: Mert néhol a főszereplőhöz híven én is hisztérikusan felnevettem.
- pont: Mert néhol viszont túl soknak találtam a romantikát (Jó, azért nem vészes, de ez egy akciókönyv!)