Vajon milyen lehetett Afrika az 1700-as években? Hogy éltek az ottani emberek, milyen lehetett, hogyan éreztek, hogyan gondolkodtak? És aztán, amikor odamentek a brit gyarmatosítók? Amikor háborút háború követett, és az afrikaiakat elhurcolták Amerikába? Amikor rabszolgaként adták-vették és dolgoztatták őket a földeken, Amerikában? Ahol már emberszámba se vették őket? Észak és Dél háborúja, azaz az Amerikai polgárháború? Aztán, amikor bebörtönözték a négereket semmiségekért, majd a szénbányákban töltötték életük szinte egészét. A megkülönböztetés, a rasszizmus, az alárendeltség, s az afrikai föld beléjük született hiánya, ahol nem volt különbség a bőrszínben. Milyen lehetett? Yaa Gyasi ghánai születésű amerikai írónő regénye, a Hazatérés többek között megnyerte a PEN Hemingway-díját, a legjobb első könyvnek járó John Leonard-díjat, és egyebek mellett a New York Times, a Washington post és a Time magazin is az év legfigyelemreméltóbb regényei közé sorolta.

A ​18. századi Ghánában Maamét fanti harcosok rabolják el a falujából. Miután lánygyermeket hoz a világra, sikerül megszöknie, de kénytelen hátrahagyni gyermekét. Hazatérve egy ashanti harcos harmadik felesége lesz, és újabb kislánynak ad életet. A féltestvérek, Effia és Esi sosem találkoznak, és sorsuk is másként alakul: Effia férjhez megy egy angolhoz, s míg ő kényelemben él a Cape Coast-i erődben, húga, Esi az erőd tömlöcében várja, hogy sokadmagával eladják rabszolgának, és áthajózzák Amerikába.

A történet egyik szála Effia utódait követi a háborús Afrikában, bemutatva a fanti és ashanti nemzetségek küzdelmét a rabszolga-kereskedelemmel és a brit gyarmatosítókkal. A másik szál Esi és leszármazottainak életét meséli el Amerikában – rabszolgasorsukat a déli ültetvényeken, a polgárháború idején, majd útjukat az alabamai szénbányákból Harlemig, a dzsesszklubok és kábítószertanyák világába.

A Hazatérésben hét generáció sorsát követhetjük nyomon egészen napjainkig, miközben megrázó módon szembesülünk vele, hogy a kiszolgáltatottság megalázó tapasztalata évszázadokon át kísért, és a rabszolgaság által okozott lelki sebek sosem gyógyulnak be teljesen.

Értékelés:

Nem gondoltam volna, hogy ez a könyv ennyire tetszeni fog. De olya életérzést adott át, olyan emlékeket, hogyha egyébként nem fehérbőrű lennék, biztos elgondolkodnék, hogy ez az átadott vélhetőleg fiktív, de történelmileg mégis valós emlék nem-e az én emlékem is. Az írónő több évszázadon keresztül kalauzol el minket napjainkig, s szinte fogja a kezünket, ahogy a sorokat olvassuk, az egész olyan, mintha végigvezetne minket a múlton, valamiféle varázslatos időkapun keresztül.

A történet az 1700-as években indul, egy testvérpártól, s aztán az ő egymástól elválasztott leszármazottjaiknak életét követhetjük nyomon családról családra, gyermekről gyermekre. A nemzedékek egyik része Afrikában marad, míg a másik része Amerikába kerül. Ahogy szárnyalunk keresztül a történelmen, valami nagyon furcsa dolog történik olvasás közben. Mert egyszer csak ott ülünk Fanti földön vagy az ashantikkal, esetleg széttárt karunkkal állunk az Aranyparton, Ghánában. Egyszer csak mi is belecsöppenünk a törzsi háborúkba, a számunkra furcsa szertatásokba, majd megérkeznek a britek… „Saját szemünkkel” láthatjuk, hogyan rabolják el az afrikaiakat és viszik el rabszolgának Amerikába. De mi is történik eközben Afrikában napjainkig? Ezt is megtudjuk. Ahogy azt is, hogy milyen lehetett a rabszolgák élete az Amerikai polgárháború előtt. Hogyan bántak velük? Hogyan éreztek? Ott találjuk magunkat az ültetvényeken, a szénbányákban, a tüntetéseken. Keblünkre öleljük a történelmet, miközben szenvedünk, de szeretünk is és értünk. Talán amit eddig európai fehérként fel sem foghattunk.

Ez a könyv maga az időutazás. Ahogy mindegyik leszármazott életébe bepillantunk, mint egy fel-felbukkanó szellem, valahogy az élet körforgása is értelmet nyer. Szereplőink meghalnak s megszületnek, de a történelem, az emlékek öröklődnek.

Lenyűgöző olvasmány, amelyhez hasonlót hangulatban még sosem olvastam. Nehéz megmagyarázni. Talán az ismeretlen kultúra, az ismeretlen kontinensek, az ismeretlen múlt, amely az olvasó szeme láttára elevenül meg, és a rég elhunytak feltámadnak, hogy jeleneteiken keresztül megmutassák a múltat. Minta mindegyik szereplő a szívemhez nőtt volna. Olyan érzést hagyott maga után a könyv, amit nagyon nehéz elfelejteni, s még sokáig velünk marad.

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 6. Kedvencek között
Karakterek: 10/10 - Hiába olyan sok benne a szereplő, egészen pontosan ugye 2x7 leszármazott, az egész egy hatalmas család, mindegyik más, egyedi, mégis folytatólagos. Valahogy a szívünkhöz nőnek és nem is eresztenek, belemásznak a gondolatainkba.
Borító: 10/10 – Szuper, pont tökéletes.
Kinek ajánlom: Az igazi történelmi kötetek kedvelőinek. Mindegy, hogy ez fikció vagy sem, maga a történeti alap nem az, ahogy a feketék éltek Afrikában, ahogy elhurcolták őket Amerikába, ahogy rabszolgákká lettek majd szabaddá. Több évszázados történelem, családokon, generációkon át érzékeltetve, bemutatva.
+ pont: Az utánozhatatlan hangulatáért, és mert rengeteg történelmi tudás és emlék rejlik a könyvben, amit szerintem maradéktalanul sikerült átadnia.
- pont: Örültem volna, ha a fekete nyaklánc, amelyeket az egyik generáció végigvisz, a másikban nem tűnik el, hanem ott is gyerekről gyerekre öröklődik.