Ha már a kedvenc könyveimről mesélek nektek, akkor igazán nem hagyhatom ki a sorból Cecelia Ahern - Ahol a szivárvány véget ér című könyvét. Igazából csak reménykedni tudok benne, hogy a filmet senki nem látta, mert borzalmasan illúzióromboló, és egyáltalán nem adja vissza a könyv hangulatát.
Először lássuk az ismertetőt, aztán írok majd még róla:
Rosie és Alex jóban-rosszban kitartanak egymás mellett, és életre szóló szövetséget kötnek az iskola és a felnőttek zord világa ellen. Az izgalmas órai levelezések alatt még nem sejtik, hogy életük következő jó néhány évét is így fogják eltölteni: egymással levelezve… A sors újra és újra elválasztja őket egymástól, hogy próbára tegye barátságukat, kitartásukat és őszinteségüket. A gyerekek komoly felnőtté cseperednek: mindketten dolgoznak, házasodnak, gyereket nevelnek, válnak, de a varázslatos kötelék, amely összeköti őket, életük minden öröme és bánata közepette is megmarad.
Több van-e köztük puszta barátságnál? Ha kapnának egy utolsó lehetőséget, kockára tennének-e mindent az igaz szerelemért?
A legfontosabb dolog, ami a könyv olvasása folyamán magával ragadott az az idő; mégpedig, hogy a szereplők levelezését már a kezdetektől, egészen pici gyerekkoruktól olyan nem tudom, ötven(?) éves korukig végigkövethetjük. Ezáltal azt éri el az írót, hogy ugyanúgy érdekelje a könyv a tinédzsert és a kétgyermekes anyát is. Humoros írásmódja gyakran megnevettetett, például, amikor a gyerekek levelezését olvastam. Fantasztikus, hogy a végén az egész egy órási körforgás lesz, mert egy egész emberöltőt felölel, és mintha "minden kezdődne előröl", csak a gyerekeik által. Az élet is pont ilyen. Humoros, kalandos, aztán megpróbáltatásokkal teli, mert felnövünk, házasodunk, gyereket vállalunk, s minden kezdődik előről. Szerintem az ember háromszor éli meg a gyerekkort. Egyszer, amikor ő maga gyerek, aztán amikor gyerekei vannak, végül pedig amikor öreg - bár ez már nem a legjobbak közé tartozik.
Sosem felejtem el ezt a könyvet, volt olyan oldal, ahol még sírtam is rajta, a családom pedig értetlen tekintettel nézett, hogy mégis, mi lehet a bajom. Az biztos, hogy az olvasása felejthetetlen élmény volt, és, hogy még többször fog a kezembe akadni. Másodjára valószínűleg nosztalgikusan fogom tapogatni és szagolgatni, mielőtt belekezdenék. :)
