A disztópikus regények terjedése néhány éve annyira megnövekedett, hogy már az én könyvespolcomon is tömérdek helyet foglalnak el, valahogy mégsem tudom megunni ezt a műfajt, és továbbra is a kedvenceim közé sorolom az ebbe tartozó köteteket. Tény, ami tény, hogy annak arányában, ahogy a disztópikus regények száma növekszik, úgy nő a koppintások vagy hasonlóságok mennyisége is. Éppen ezért mindig örömmel tölt el, amikor valami új világról olvashatok még akkor is, ha itt-ott vannak áthallások.

Egy nap titokzatos betegség üti fel a fejét, mely a tizenéves gyerekeket támadja. A kór gyorsan terjed, és félelmetes pusztítást végez. Csak kevesen maradnak életben. Ám amikor kiderül, hogy a megmaradt fiatalok mellékhatásként különleges, de egyben veszélyes képességekkel rendelkeznek, megkezdődik a „rehabilitációs táborokba” gyűjtésük, ahol kutatók és orvosok dolgoznak azon, hogy a gyerekek újra egészségesek legyenek. Úgy tűnik, minden a legnagyobb rendben megy, hisz az elnök fiát már meggyógyították. És bár a közvélemény úgy tudja, hogy ezeket a helyeket a gyerekek megmentésére hozták létre, valójában kegyetlen eszközökkel próbálják féken tartani őket. 
Ruby szintén túlélte a betegséget, így nála is megjelent egy képesség, amely talán mind közül a legveszélyesebb. És képtelenek uralni. Tízéves volt, mikor Thurmondba, a legkegyetlenebb táborba hurcolták. Az évek teltek, a napok egyformák voltak, és nem volt semmi remény, hogy egyszer majd kiszabadul Ám egy nap az egyik ápolónő segítségével sikerül elmenekülnie, de hamar kiderül, hogy a nőben sem bízhat, így egyedül kell boldogulnia. Útközben találkozik Liammel, Charlesszal és Suzuméval, akik szintén táborlakók voltak egy másik városban. Közösen indulnak el, hogy megtalálják East Rivert, ami a szóbeszéd szerint az egyetlen biztonságos menedéket jelentheti a szökött gyerekeknek. Az út során Ruby és Liam egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Ám amikor elérik az East Rivert, kiderül, hogy semmi sem olyan, amilyennek látszik.

Értékelés:

A sötét elmék című könyvet először csak önmagában szereztem be, de rögtön el kell, hogy mondjam, mindenképpen meg fogom venni a folytatást! Igazából nem tudom, egyáltalán fizetésig hogy bírom ki, hogy megvegyem, de valahogy nyugtat a tudat, hogy akad még addig is pár könyv, amíg ennek a folytatásának megkaparintására várok – s annál édesebb lesz majd az öröm.

Ebben a könyvben egy olyan – általam is gyakran elképzelt világba – csöppentem, ahol a gyerekeknek (kamaszoknak) különleges képességük van, gyakorlatilag mindegyiknek más, de mégis csoportonként hasonló. Vannak vörösek, sárgák, narancsvörösek, zöldek és kékek. Nem mondom, hogy a csoportokra való osztás nem emlékeztetett kicsit A beavatott könyvben leírtakra, de más hasonlóságot ezen kívül nem fedeztem fel benne (azt leszámítva persze, hogy disztópia). A különböző színekkel jelölt csoportokba osztható gyerekek más-más erőt birtokolnak, például a kékek tárgyakat lebegtetnek, a zöldek hihetetlenül okosak stb. Maga a történet nagyon összetett, a háttér kidolgozott, csupán a párbeszédekben éreztem némi botlást itt-ott, akárcsak Az ötödik hullám könyvben és folytatásában, ugyanis egy-két mondatot nehezen értelmezhetőnek találtam az előzményekhez képest, illetve némelyik párbeszédnél úgy éreztem, mintha kivágtak volna egy kis részt, s talán nem is állok messze a valóságtól. Ruby, Liam és Dagi beszélgetései folytán néha úgy éreztem, nincs ok-okozati összefüggés a mondandójuk között, néha pedig pár másodpercig el kellett gondolkodnom, hogy talán kimondott résznek szánta-e az író a gondolati részeket (így próbálván összefűzni magamban az olvasottakat), de szerencsére ez csak egyszer-kétszer fordult elő.

Szintén a kedvenceim között fog landolni a könyv, s bár lehet, hogy a disztópikus téma iránti elfogultság beszél belőlem, azért a molyon kapott 87 és a második részét tekintve 91%-os értékelés mellettem szól. Már csak azért is érdekes téma, mert szerintem mindenki eljátszott már a különleges erők gondolatával, de tőlem például személy szerint távol állnak a szuperhősös elgondolások, így üdítően hatott az ötletnek egy teljesen más kibontakozása. Élvezettel olvastam, ahogy lassan feltárulnak előttem az események, s ahogy jobban megismertem a szereplőket, természetesen most is akadt olyan, akit kedvencemmé nevezhetek ki. Bár azt nem állítom, hogy társaihoz hasonlóan ebben a regényben nincsen szerelmi szál, de most sem annyira zavaró, amiért pontokat szoktam levonni egy értékelésnél, sőt mi több, az írónak valahogy úgy sikerült csűrni-csavarni a dolgokat, hogy ezeket a szerelmes részeket még külön élveztem is.

Tudom ajánlani azoknak, akik olvasták Az éhezők viadalát, A beavatottat, Az ötödik hullámot, Az útvesztőt stb., mert azok egészen biztos, hogy ebben a kötetben is élvezetüket lelik, és nem fognak csalódni, mindazonáltal a disztópikus téma iránt eddigi laikusoknak is megfelelő alkalom, hogy belevethessék magukat ezekbe a világokba.

Ami hasonlóságot éreztem, az például az államellenes mozgalom, ellenállás, ami felüti a fejét mind Az éhezők viadalában, Az ötödik hullámban, de még A beavatottban is, sőt, szinte az összes ilyen témájú regényben, de ez megbocsájtható, révén, hogy ez az orwelli téma lényege; egy reménytelen, sötét jövő, ahol a szörnyűség tapintható, a világ pedig rossz irányba kormányozódik (az állam által). A megemlítendő (számomra megmosolyogtató, de fejcsóválással fogadott) hasonlóság még, az a Harry Potter kötetekből jutott eszembe, akik olvasták ezt is és azt is, minden bizonnyal érteni fogják, ha annyit mondok: „okklumencia és legilimencia.”

Nagyon érdekel, hogy a második rész miben tud többet az elsőnél, és tényleg, még, ha néhol szurkálódásomat is fejezem ki a könyvvel kapcsolatban, amit eddig a legmagasabb 7. Number ONE kedvencek közé soroltam, az senkinek nem okozott még csalódást. ;)

Pontozás:
Egyedi besorolásom:  7. Number ONE
Történet: 9/10
Karakterek: 10/10
Moly.hu-n elért százalék: 87%
Borító: 10/10 – Tökéletes egy disztópikus regénynek, figyelemfelkeltő és sötét.
Kinek ajánlom: A disztópikus téma kedvelőinek, nyilván. De bárkinek, aki szereti a valóságtól kicsit – de nem nagyon – elrugaszkodó regényeket.
+ pont: Az alapötletért, az események kibontakozásáért, az összetettségéért, és mert imádtam a főszereplőket.
 - pont: A néhol összefüggéstelen párbeszédekért.