"Mindig legalább két életet élünk, különösen a nagy döntések után: azt az életet, amit választottunk, és azt az életet, amit nem választottunk."

/Dirk Kurbjuweit könyve, a Félelem – felhatalmazás gyilkosságra/

Azt hiszem, a jó szomszédi iszonyról a sok költözésemnek hála eleget tudnék mesélni nektek. Talán mindenféle pszichopatával volt alkalmam megismerkedni már. Az Olaszországbanprostituáló elmebeteg nő, aki éjjel kettőkor kopog az ajtódon, hogy borra kérjen kölcsön, a kőgazdag, egyébként látszatra normális életet élő, lányokat futtató főbérlő, a teljesen bekattant, hegyomlás méretű nő, aki a legkisebb dologért képes rád támadni, az agyontetovált, bevásárlóközpontokból WC papírt lopó családanya, aki megfenyeget, hogy megver, és így tovább…

Így utólag ezek a történetek néha még a magam számára is hihetetlenek, pedig megtörténtek. Van film, ami ezt a humoros oldaláról közelíti meg, azonban azt hiszem, sokan tudjuk, hogy egy elmebeteg szomszéd mennyire megnehezítheti az életünket. Jelenleg egy tinédzser kölyök az egyik ilyen szomszédom, aki énekel, bútort rendez/püföl és káromkodik az anyjára. Egyébként születése óta megkeseríti a szomszédos lakók életét. Nem tudom, miért ennyire nehéz más emberekkel együtt élni, de néha komolyan elgondolkodom, hogy az, hogy ennyi szomszédról derül ki utólag, hogy kattant (biztos nektek is van ilyen és az ismerőseiteknek is), nem-e jelenti azt, hogy sajnos túlságosan is sok ilyen ember van. Vajon, akik velem szemben jönnek az utcán, ugyanolyan borzalmas szomszédok lennének?

És mi a helyzet akkor, amikor már komoly problémát okoz ez az „együttélés”, és nem tudjuk, mit kéne tenni? Egyáltalán a jogi kereteken belül meddig mehetünk el? Talán a legtöbb ember kezdetnek megpróbálja megbeszéléssel megoldani a dolgot, többen aztán tettlegességgel, s ha már a családunkat érezzük veszélyben, de az állam, a rendőrség még mindig tehetetlen?
 

Egy ilyen helyzetet dolgoz fel Dirk Kurbjuweit könyve, a Félelem – felhatalmazás gyilkosságra.

A belvárosi építész nem is lehetne elégedettebb: csodás lakásban él gyönyörű feleségével és két szép gyermekével. A kissé bogaras szomszédjuk azonban hamarosan rémálmaik zaklatójává válik: a jószomszédi közeledést szerelmes levelek, fenyegetések és feljelentések követik. A házasság megrendül, és lassan minden szavukat megválogatják, hiszen a zaklató a fal túloldalán fülel. A házaspár a jogállam keretei között nem talál kiutat: a rendőrség tehetetlen, az ügyvéd nem segíthet. Végül a családapa a legvégső megoldást választja.

Értékelés:

Már csak azért is nagyon kíváncsi voltam a könyvre, mert nem tűnik egy laza olvasmánynak, és mert jómagam is sokat szenvedtem már a fentebb említett szomszédoktól. Egy felnőtteknek íródott, fantasztikus stílusú, érdekes kérdéseket és válaszokat megfogalmazó könyvet kaptam eredményül, amelynek ráadásul páratlanul szép kötése folytonos tapogatásra és szagolgatásra késztetett – keményborítós szépség ez, amely leginkább a jó minőségű szépirodalmi kötetek közé való (külső és belső tulajdonságait figyelembe véve egyaránt).

Tényleg elsősorban mindenképpen a kötést szeretném megköszönni, és a fedőborító is nagyon jól sikerült, számomra mindig öröm egy ilyen könyvet kézhez kapni, a tipikus „tankönyvillatával” pedig nem tudtam betelni.

Kurbjuweit egy olyan problémát dolgoz fel, amivel szinte egész biztos, hogy mindenki találkozott már, vagy legalább hallott róla panaszként: a rossz szomszédi viszonyt. Például, amikor egy eleinte normálisnak tűnő szomszéd hirtelen abnormális viselkedést tanúsít, leveleket küldözget, megvádol, zaklat, követ, megfigyel, idegesít, s az embert állandóan csak atrocitás éri. Nehéz ez ellen bármit is tenni, mikor már a szép szó és a megbeszélés nem segít. Vajon a demokráciában meddig mehetünk el jogi kereteken belül? És amikor már az sem segít, amikor az ügyvédek tehetetlenek? Mi történik, ha egy teljesen normális és átlagos család életét teljesen felforgatja egy elmebeteg szomszéd? Talán egy jól helybenhagyás megoldaná a problémát? Meddig bírja magát vajon türtőztetni egy hétköznapi ember, amikor már a saját otthonában sem lehet nyugalma? Előbb-utóbb mindenkinél elszakad a cérna.

A könyv olvasása folyamán eleinte én is elbagatellizáltam az egészet, úgy gondoltam, a szomszéd Tiberius igazából elviselhető, tény, hogy nem teljesen százas, de kifejezetten nem is ártalmas – egészen addig, amíg meg nem tudtam, mivel vádolja a szülőket… Teljes mértékben együtt tudtam érezni az elbeszélő apával, és bár nyilván nem ehhez a végkifejlethez lyukadtam volna ki (remélem), azért mégis furcsán morbid megelégedéssel töltött el a befejés.

Felnőtteknek, krimik, thrillerek, pszicho-thrillerek kedvelőinek, lélektani búvároknak, pszichológia könyvek szerelmeseinek tudnám ajánlani ezt a könyvet – amilyen én is vagyok. Nagyon érdekes volt számomra végigkövetni az emberi jellem változásait, a viselkedésük kiváltó, motiváló okait. Elgondolkodtat és megbotránkoztat. Lehántja a leplet a mindennapi életünk bűnös részleteiről.

Az egyedüli zavaró tényező számomra a párbeszédek hiánya, illetőleg azok folyatott szövegbe kényszerítése volt, mindazonáltal maga a megfogalmazás és a stílus mindenképpen szépirodalmi minőség.

Pontozás:

Egyedi besorolásom:  5. Nagyon jó
Történet: 10/10
Karakterek: 10/10
Borító: 10/10 – Keménykötés, a fedőborító pedig zseniálisan illik a sztorihoz. A lapok édes, szagolgatni való „tankönyvillatúak”, a szöveg szedése pedig a régi kötelező olvasmányokéra emlékeztet, leginkább a Jókai kötetekére.
Kinek ajánlom: Felnőtteknek, fiatal felnőtteknek, illetve lásd fentebb.
+ pont: A kötés minőségéért.
- pont: A párbeszédek folyatott szövegbe kényszerítéséért.