Mivel mostanában teljesen ráharaptam a krimikre, és újra esélyt adtam a magyar íróknak is, így nem maradt ki a sorból a friss megjelenésű lélektani krimi sem, Kóbor Barbarától Az utolsó nap éjszakája című könyv.

Séverine Bonheur, a harmincas évei közepén járó párizsi hobbiújságíró örömtelen házasságban, unalmas életet él. Gyáva ahhoz, hogy otthagyja politikai karrier előtt álló, brutális férjét. Hogy ne őrüljön meg, úgy lép ki a valóságából, hogy tökélyre fejleszti az ábrándozást. Aztán egy szilveszter éjszakán rejtélyes bűncselekmény áldozatává válik, és onnantól egyszerre lélegzetelállítóan izgalmas és veszélyes lesz az élete...

Kóbor Barbara első krimijében a kiszolgáltatottság és az öntudatra ébredés lélektanát festi le; szövevényesen felépített történetében egy olyan nő agyába pillanthatunk be, aki kalickába zárt madárkaként vergődik, egészen addig, amíg valóban foglyul nem ejtik. Az események felpörögnek, a szereplőgárda egyre színesebb lesz, a cselekmény szálai pedig egyre kuszábbak, egészen a bravúros végkifejletig.
A lélektani krimi rajongóinak különösen ajánljuk!

Értékelés:

Az ismertető alapján konkrétan nem igazán tudtam, mire számítsak, vagy, hogy helyesbítsek, azt gondoltam, ez amolyan ízig-vérig krimi lesz, tele gyanúsítottakkal, nyomozással, rettegéssel, feltételezésekkel, ennek ellenére nem egészen ezzel indított a történet. Úgy is mondhatnám, hogy a könyv közepéig csak valami langyos tóban úszkálunk, elszórt morzsákat csipegetve, és az áramlat csak a könyv közepénél kezd elragadni bennünket, hogy aztán kapkodva a fejünket próbáljuk kitalálni a történéseket.

Annyi biztos, hogy ez nem egy szokványos krimi, már csak azért sem, mert az eleje, ahogy indul, számomra inkább valamiféle romantikus drámának, amolyan elbeszélésnek tűnt, ami a közepétől váratlanul átcsap félig krimibe. Mivel azonban nem a nyomozók szemszögéből látjuk a történetet, hanem közvetve Séverine szemszögéből (E/3-ban), így sem a nyomozás részleteibe, sem a gyanúsítgatások sorába nem nyerünk bepillantást. Való igaz, hogy Séverine egy kihasznált, magáért kiállni képtelen, ábrándos nő, aki belefásult az életébe, utálja a férjét, mígnem egyszer elrabolja egy pszichopata, akitől szerencsére (romantikus könyvekbe illő módon) sikerül megszöknie. Én még itt sem éreztem ugyan, hogy a szálak annyira kuszák lennének, kifejezetten a fejemet sem törtem az elrabló kivoltát követően, hiszen az teljesen egyértelmű volt, hogy nem egy ismerős a tettes. Sajnos azt sem mondhatnám, hogy rettegtem vagy legalább féltem, esetleg izgultam a történet olvasása folytán, inkább csak egy szomorú melankólia kísértett meg, a szegény nő férjével való kapcsolata miatt (ami legalább a könyv felét kiteszi). Ez a rész egyébiránt meglehetősen realisztikusra sikerült, teljesen át tudtam érezni a férje iránti utálatát, tőle való undorodását, és azt is meg tudtam érteni, miért ábrándozik, álmodozik annyit egy másik, tökéletesebb életről. Örültem volna, ha mondjuk, legalább a könyv végére felköti a gatyát és tesz is valamit áloméletének megvalósulása érdekében, és biztos jobb pontot kapott volna a történet, ha nem ebben a lassú, kótyagos, beletörődöm mederben folyik végig, hanem legalább az utolsó lapokra felrázott volna.

Mint történet, önmagában tetszett, de változtatnék pár dolgot, mint például, hogy a könyv első felét alaposan megvágnám, amíg nem történik semmi jelentős, a végét viszont meglehetősen kibővíteném, mind a részletezést, mind a végleges befejezést illetően. Ami viszont Séverine életének bemutatást illeti, annyiban mindenképpen pluszpontot érdemel a könyv, hogy képes felnyitni az olvasó szemét a saját (elunt) életével kapcsolatban is, rávilágít, olykor mennyire egyhangúan éljük mindennapjainkat, vagy, hogy beletörődünk a megszokott rosszba.

„A jót könnyű megszokni?

A rosszat sokkal könnyebb.

Aztán várni, elvárni

és megszeretni.

A rosszat kerestem mindig?

Déjà vu”

 A legtöbben annyira áltatljuk még magunkat is, hogy képtelenek vagyunk kilépni az ingoványból, kifogásokat keresünk magunk számára, hogy miért nem változtatunk, beletörődünk a "megváltoztathatatlanba" egészen addig, míg a tehetetlenségtől saját magunkat hibáztatjuk és utáljuk meg. Séverine egy "élő" példa erre. Az ember gyakran képes feláldozni a szabadságát a vélt biztonság érdekében, miközben a valódi boldogság, szabadság és biztonság a távolból integet; mire észrevennénk, már nem tudjuk elkapni. Előfordul, hogy még egy nagyon szélsőséges történés sem képes minket kirángatni ebből. Sokan sajnáljuk az ilyen embereket és szánalmat érzünk irántuk, egészen addig, míg egy nap fordul a kocka és rá nem döbbenünk: mi is ebben a cipőben járunk.

Sajnálom, hogy végül nem úgy alakult a befejezés, ahogy vártam. Ezt csak abban az esetben tudnám könnyű szívvel megbocsátani, ha lenne folytatása. :) Azért köszönöm az olvasási élményt, mindenképpen egyedi, és ha a krimi voltában tekintve nem is tündököl, az életlátással kapcsolatos elgondolkodtatásért mindenképpen hasznos és nem utolsó sorban tanulságos olvasmány.

Tudom ajánlani a romantikus, álmodozó történet kedvelőinek okulási célzatból, a krimi iránt rajongóknak pedig kikapcsolódás céljából. :)

Pontozás:

Egyedi besorolásom:  4. Egész jó, tetszett
Karakterek: 7,5/10 – Tulajdonképpen kidolgozott karakterek voltak, bár a külső megjelenésről többet is olvastam volna.
Borító: 9/10 – Szerintem jó, illik a történethez.
Kinek ajánlom: A krimis könyvek kedvelőinek, bár lényegében mivel így-úgy szerelmi szál is akad elvétve benne, még esetleg a romantika kedvelőinek is tudom figyelmébe ajánlani.
+ pont:  Az alapötletért.
- pont: Amiatt kap, mert csak a történet felétől kezd el kibontakozni a cselekmény, izgalmasabb lett volna, ha már hamarabb elkezd alakulni a krimis rész. És mert kicsit el volt kapkodva a vége.