A Ready Player One c. könyv méltán foglalja el a helyét a molyok között a 17. legjobb sci-fi könyv helyezettjeként, ráadásul 2018-ban Spielberg rendezésével film is készül belőle - amiről egyelőre nagyon keveset tudni. A könyvben egy olyan, 2044/45-ös technológia-disztópiás jövőbe csöppenünk, ahol az emberek a 2009-es Bruce Willis - Hasonmás c. filmjéhez hasonlóan nem a valódi testükben élik életüket. Bár míg a Hasonmásban amolyan robot testeket használnak, addig a Ready Player One-ban egy vizor és egy haptikus kesztyű segítségével egy globális játékban élik mindennapjaikat.

A nagyszabású, 15 kötetesre tervezett (egyébként több trilógiából felépülő) történelmi sorozat, az Anjouk már akkor felkeltette a figyelmemet, amikor az előzménykötetével, a Non nobis, Domine 800 oldalas összeolvasztott verziójával csupán pár éjszaka alatt végeztem. Nem volt ez másként ezzel az eddig megjelent 3 kötetnyi trilógiával sem, aminek ha minden igaz, idén még két része várható - ahogy azt Bíró Szabolcs a legutóbbi könyve epilógusában megemlíti. Személy szerint teljes bizonyossággal jelentem ki, hogy amennyiben egy külföldi szerzőről lenne szó, már régen világhírű lenne, mi több, szerintem még HBO sorozat is készült volna könyveiből, így azonban szerény hazánk csodálatos írója előtt csak mi, magyar olvasók tudunk fejet hajtani. Teszem ezt én is örömmel, és már itt megjegyezném, hogy ezeket a történelmi köteteket érdemes lenne kötelezővé tenni az iskolákban, és nem tartom kizártnak, hogy generációk múlva (vagy korábban) ez az álom akár valóra is válhasson.

Képzeljünk el egy nem is olyan távoli jövőt, ahol létrejön egy amolyan Google-höz hasonló gigacég, csak még annál is nagyobb. Ahol az emberek az új közösségi oldalon, a Körön mindent posztolnak magukról, megosztanak, kommentelnek, üzeneteket küldenek... Ahol apró kamerák figyelik az emberek minden mozdulatát, akár még a lakásán is. Egy jövőt, ami útelágazáshoz érkezett. Ti melyik úton indulnátok tovább?

jA 2016-ban, a Szent György Lovagrend alapításának 690. évfordulóján, Visegrádon lovaggá ütött író, Bíró Szabolcs tizenöt kötetesre tervezett történelmi regényfolyamának, az Anjouknak egyik része, jobban mondva előzménykötete a Non nobis, Domine. Ez a regény, bár korábban már megjelent két kötetben Kelet oroszlánja és Az utolsó vörös barát címmel, mostanában került azonban a polcokra átdolgozott, bővített és összevont változatban. Sokaknak talán rémisztő lehet első látásra a közel 800 oldal, mindazonáltal a történelmi regények kedvelőinek kihagyhatatlan darab!

Hat árva lány Svájcban, egészen pontosan Genfben, egy szigeten, egy olyan mostoha apával, aki olyan gazdag, mint Krőzus... boldogan élnek testvérként, míg fel nem nőnek, s "mindenható" apjuk hirtelen halála újra összehozza őket a szigeten. A történet ott kezdődik, amikor mindannyian egy-egy nyomot, amolyan útravalót kapnak, amelynek segítségével kideríthetik, honnan származnak, kik a vérszerinti szüleik. Itt indul a kaland várhatóan hét köteten át, a múlt bonyolult emléklabirintusain keresztül Lucinda Riley - A hét nővér című könyvében.

A disztópikus kötetek manapság lendületesen felfelé ívelnek a könyvpiacon, néhányuk, úgy, mint Az éhezők viadala, Az útvesztő, vagy A beavatott pedig már a filmvásznon is bizonyított. Bár az imént felsoroltakkal személyes problémám, hogy lendületes kezdés után jelentősen csökkent a további részek élvezhetősége, ugyanez nem mondható el A tűz gyermekei trilógiáról - amelynek második része nemrég került a könyvesboltokba.

Itt a tökéletes ötlet arra, mit vegyetek könyvmoly nőismerősötöknek (anyunak, huginak, barátnőnek, stb.). Az Ajándékba adlak egy olyan könyv, amely 12 szerelmes ünnepi történetet tartalmaz, többek között a Will&Will, az Anna és a francia csók, a Csak egy nap, A fiúknak, akiket valaha szerettem, az Eleanor és Park és a Csókra várva írójától.

Mint tudjátok, annyira nem jellemző rám, hogy sci-fit olvassak, igen ritkán "vetemedek" csak erre, cseppet sem bántam meg azonban legújabb választásomat, Sylvain Neuvel Alvó óriások című könyvét. Több napos olvasmánynak terveztem, de egy egész délutánra és fél éjszakára magával ragadott. Ássunk kicsit mélyebbre ebben a szerintem elismerésre méltó történetben.

Mindannyian tudhatjátok már, mennyire rajongója vagyok a történelmi köteteknek, úgyhogy biztos, hogy lelkendezve fogadok minden ilyen alkotást, azonban közel sem szoktam elfogódott lenni. Arról is többször tettem már említést, hogy az új, magyar kortárs írók mennyire feltörekvőben vannak, és rengeteg könyvet ajánlok is nektek tőlük napról-napra. Így van ez a Sasok a viharban könyvvel is Viola Judittól, ami egy családtörténet nyitó kötete.

Gondolom, sokan emlékeztek még arra, amikor nem is olyan régen elszabadult Egon, a sárkány az Oktogonon. Persze, ez nem annyira a valóság, mint inkább egy rekeszizomgyakorlat, Virág Emília humorral és határtalan fantáziával teletűzdelt könyvének, a Sárkánycsalogatónak ugyanis megjelent második része, a Boszorkányszelídítő. Én már hónapok óta vártam, és alig bírtam kivárni, hogy sorra kerüljön, és rögtön az első tíz oldalon úgy vigyorogtam, mint egy tejbetök. Hiszen milyen már, amikor egy laptop csak úgy átjárót nyit a padlónkon ki tudja, hová, és amikor éjszaka galád manók lepik el a szobádat?

Idealizált hősök? Abercrombie Half a King - az uralkodó című könyvének testi fogyatékkal élő hőse, Yarvi úgy született, hogy jobb kezén öt ujj helyett csak hüvelykujja van. Általában a könyvek 99%-ában természetellenesen idealizált hősöket kapunk, akik után aztán egész életünkben sóvároghatunk - hasztalan. Ezek után már egészen szokatlan volt, hogy egy testi fogyatékkal élő, közel sem bátor, sőt, már-már a gyávaság határait súroló főszereplőről olvashattam (amíg a történések meg nem keményítik), ráadásul az író egy pillanatra sem hagyta elfeledtetni velem, hogy Yarvit lenézik, megvetik, ő megveti és utálja saját magát, fél az emberi kapcsolatoktól, nem boldogul a nyomorék kezével stb. Erről fogok részletesebben írni.

"Mi jobb - hősi halottnak vagy élő kukacnak lenni?"
/Tímár Gábor - Isteni igazság/

Egy különlegességgel jelentkezem nektek, egy friss magyar kiadással a II. világháborúról. Azért különlegesség, mert ezúttal nem a szokásos nézőpontokból követhetjük végig az eseményeket, hanem egyrészt egy náci hadnaggyal járjuk be a frontvonalat, másrészt egy magyar, zsidó lánnyal menekülünk előbb a németek, majd az oroszok elől. Értékelést kicsit lejjebb írok, ismerjük meg mindenek előtt az írót:

Nem egyszerű feladat a mai rohanó világban kicsit elengedni magunkat, szánni pár órát az otthoni kikapcsolódásra, ráadásul olyanra, ami mentes a digitális világtól. Szerintem a legtöbb ember már el sem tudja képzelni, milyen, amikor nem a gép, a mobil, vagy a TV előtt görnyed, hanem kezébe fog egy könyvet, vagy mondjuk, rajzol! Valamiért a gyerekkor elteltével (a hozzám hasonló grafikusokon kívül) már nem is veszi az ember a kézbe a ceruzát, teljesen elfelejti, milyen az alkotás öröme, hogy készítesz valami teljesen egyedit, és azt megmutathatod másoknak.

A Sorok között Jodi Picoult és lánya, Samantha van Leer nagysikerű regénye nekem is a legkedvesebb könyveim közé került a polcra. Bár eleinte azt hittem, ez egy egyszerű mese, rá kellett döbbennem, hogy korántsem: egy ez mese, gyerekeknek ÉS felnőtteknek, egy mese, amely életre kel, magával ragad, függővé tesz, és elhiteti az olvasóval, hogy a szereplők élnek! Akkor is élik a saját életüket, amikor nem nyitjuk ki a könyvet, szomorkodnak, örülnek, sírnak és nevetnek, éreznek és szeretnének valóra válni.

Pár napja írtam az értékelésemet a Magányos utazó című krimiről, és igazán megelégedésemre szolgál, hogy ennyien olvastátok a posztot, sőt, volt, aki Facebookon vissza is jelzett, hogy már ki is kölcsönözte a könyvet, és eddig nagyon tetszik neki, ő is egy éjszaka alatt jutott el a feléig. :)

Jöttem tehát a sorozat második részével, A bagoly röptével, és a befejezéséből úgy gondolom, ennek lesz még folytatása, legalábbis nagyon remélem. Szerencsére ez sem maradt el az elődjétől az izgalmakat tekintve.

Ó, ha olvastam még ilyen fantasztikus krimit!!! Azt hiszem, azzal fejezem ki legjobban a csodálatomat, ha elárulom, hogy ezt a röpke 488 oldalas könyvet mindössze két éjszaka alatt kivégeztem, annyira imádtam, és minden egyes lapját végigizgultam, egyszerűen egy pillanatra sem hagyott pihenni. Imádtam!

Ezt az interjút én készítettem. Kérlek, amennyiben közzéteszed ezt a posztot, tüntesd fel forrásként a www.konyveskucko.reblog.hu oldalt, köszönöm!

Már EBBEN a posztban részleteztem nektek, mennyire tetszett Makai Rita - Határtalan szerelem Párizsban című könyve, egy kis részlet ebből:

Nem tudom, hányszor adhatok még köszönetet az Athenaeumnak, amiért most is egy ilyen gyönyörűséget tudhatok a magaménak. Igazán érdemes figyelni rájuk, mert az idén kiadott magyar köteteik minőséget képviselnek, és végre összetehetem a két kezemet, hangoztathatom mindenkinek, hogy igen, vannak nagyon tehetséges kortárs magyar írók, és kapásból egy csomó példát fel tudok sorolni. Közéjük sorolom most már Makai Ritát, aki ráadásul ezzel a kötetével a kedvenceim közé került. Egy új favorit könyvet jelenthetek be nektek, amely nem csak a külföldön, nevezetesen Párizsban való boldogulásról szól (részletesen ecseteli a nyelvi problémákat, munkakereséssel kapcsolatos nehézségeket), hanem többek között egy arab férfival, Lotfival való kapcsolatáról is olyan őszintén beszél, hogy úgy éreztem, mintha egy régi barátommal beszélgetnék a könyv olvasásakor.

...
Rita annyira hihetetlenül gördülékenyen ír, hogy már az első mondatoknál jómagam is ott találtam magam mellette, és úgy éreztem a könyv letételekor, mintha egy barátot veszítenék el. Kérlek, Rita, írj még nekünk, mert nagyon kíváncsi vagyok az életed további alakulására! Egyedisége a könyvnek ugyanis abban rejlik, hogy Rita a saját életének pár évét öntötte regénybe a kiadó felkérésére, elmesélve nekünk, hogyan és miért költözött ki Párizsba, milyen érzés volt neki otthagyni a családját, aztán hogyan küzdött a nyelvi nehézségekkel, a nyelvtörő francia nyelv tanulásával. Milyen volt, amikor hosszú ideig semmilyen állást nem talált a nyelvtudása miatt, ha meg mégis, akkor egyik sem volt igazán testhez álló számára. Mélyen csodálom azt a pozitív energiát, hozzáállást, kitartást, keménységet, amellyel szembeszállt a problémákkal és a lehetetlennel, és "csak azért sem" hagyta, hogy eltántorítsák a terveitől.

"Ha valaki idegenben próbál szerencsét, nagyon fel kell vérteznie magát. Muszáj türelmesnek és szorgalmasnak lennie, és kitartania, akkor is, amikor már üvölteni tudna, mert senki nem értékeli. Mindig látni kell a célt, ismerni a saját értékeinket, büszkén felszegni a fejünket és menni tovább. (Elesni, felállni, koronát megigazítani, továbbmenni!)"

Nem tudom, hányszor adhatok még köszönetet az Athenaeumnak, amiért most is egy ilyen gyönyörűséget tudhatok a magaménak. Igazán érdemes figyelni rájuk, mert az idén kiadott magyar köteteik minőséget képviselnek, és végre összetehetem a két kezemet, hangoztathatom mindenkinek, hogy igen, vannak nagyon tehetséges kortárs magyar írók, és kapásból egy csomó példát fel tudok sorolni. Közéjük sorolom most már Makai Ritát, aki ráadásul ezzel a kötetével a kedvenceim közé került. Egy új favorit könyvet jelenthetek be nektek, amely nem csak a külföldön, nevezetesen Párizsban való boldogulásról szól (részletesen ecseteli a nyelvi problémákat, munkakereséssel kapcsolatos nehézségeket), hanem többek között egy arab férfival, Lotfival való kapcsolatáról is olyan őszintén beszél, hogy úgy éreztem, mintha egy régi barátommal beszélgetnék a könyv olvasásakor.

"A homoszexualitás az emberiséggel egyidős, már számos ókori művészi alkotás is ábrázolta. Az egyes társadalmak viszonyulása eltérő volt. A skála a teljes elfogadástól a közömbösségen át a teljes elutasításig, sőt üldözésig terjedt." (Wikipédia)

Manapság azonban rengeteg manga (japán képregény) anime (japán rajzfilm, azon belül ún. yaoi), valamint könyv vagy film dolgozza fel ezt a témát. Néhány évtizede (és persze még manapság is sokan) undorodva és negatívan álltak a dologhoz, azonban a filmeknek és könyveknek is például rengeteg szerepe van abban, hogy változzon a megítélés. Természetesen mindenkinek van magánélete, és olyan dolog, amit nem illik mások szeme láttára közönségesen művelni, de ez a heterokra és homoszexuálisokra ugyanúgy vonatkozik.

Valahogy én azt vettem észre, hogy a mai fiatalok talán nem annyira előítéletesek ezzel szemben, legalábbis én emlékszem, hogy nem törődtem ezzel a középiskolában jó tíz évvel ezelőtt, nem kifejezetten zavart a suliban az a bizonyos leszbikus pár, de még az a pár srác sem, akiről mindenki sejtette vagy éppen tudta, hogy homokosok. A mai napig nem zavar, és van egy-két ilyen ismerősöm is, rendes és szerethető emberek.

Ami a könyveket illeti, eddig nem igazán olvastam semmilyen, ebben a témában íródott könyvet, azonban tudom azt is, hogy nagyon sok tinédzser néz ilyen sorozatot, vagy épp ilyen animét, főleg persze lányok. Valamiért mi kevésbé ítéljük el a homoszexuális fiúkat, mint a saját nemük. És valamiért a leszbikusság bezzeg rögtön elfogadott a fiúk szemében (sőt, még gerjednek is rá), pedig mindkettő elfogadásának egyazon (normális) szinten kellene lennie. Úgyhogy személy szerint én örülök, amikor azt látom, hogy mintha a fiatalabbak elfogadóbbak lennének a témában, és ez úgy kábé tíz éve kezdődött - legalábbis itthon. Sőt, már egy homokos srácról írt tiniregény rengeteg embert mozgat meg, és nem lepődnék meg, ha mindenféle díjakat bezsebelne magának. Sok témáról az a véleményem, hogy csak azért írnak arról az emberek, mert az tuti felkapott lesz (hadd ne említsek példákat), kihasználják a felhajtást, és ezáltal próbálnak felkapaszkodni. Többek között ez az oka, hogy nem igazán törődöm a hasonló témájú könyvekkel, de itt van például a Will és Will, vagy a Simon és a Homo sapiens-lobbi, amelyek akkora olvasótábort tudhatnak magukénak, ami talán egy új irányzatot nyit meg a könyvírásban. Személy szerint most az utóbbit olvastam el, és magam is meglepett, amikor először elkezdtem érdeklődni a könyv iránt:

Az a kivételes eset fordult elő pár napja, hogy nem tudtam, mit olvassak, úgyhogy ismételten Blankához fordultam segítségért, akinek már annyira megbízom az ízlésében, hogyha egy hatezer oldalas, megsárgult nyomtatványt rak elém, biz' Isten, én abba is belevetem magam, ha Ő mondja. Így történt, hogy bár első hallásra/olvasásra nem keltette fel a Sárkánycsalogató a figyelmemet, mégis a kezembe került, és úgy de úgy örülök neki, hogy ezentúl nem is nagyon fárasztom magam a könyvválasztásokkal, majd Blanka megteszi helyettem. :)

Ez az urban fantasy annyira megfogott, legfőképpen a stílusával, hogy egyik este (még akkor a könyv felénél jártam) úgy éreztem, nekem mindenképpen meg kell interjúvolnom az írónőt, és köszönet neki, ez meg is történt, mert jó pár érdekes kérdésem volt hozzá. Például miért hívják Józsinak a főszereplőt? Az interjút ITT olvashatjátok.

/Ez egy általam készített interjú, így kérlek titeket, amennyiben bármit is kimásoltok belőle, feltétlenül tüntessétek fel forrásként ne csak a reblog, hanem a www.konyveskucko.reblog.hu oldalt. Köszönöm!/

A Sárkánycsalogató című könyv annyira a kedvenceim közé került, pedig még nem fejeztem teljesen be az olvasását, hogy egyik este azon gondolkodtam, de jó lenne meginterjúvolni az íróját, Virág Emíliát, annyi kérdésem lenne hozzá! Nagy örömömre szolgál, hogy ennek a modern, fantasztikus témájú könyvnek a megszületéséről először én faggathattam őt.

A könyvről:

Józsi, a pizzafutár egyetemi hallgató egy másnapos reggelen utat nyit a világok között, s rászabadít egy sárkányt Budapestre. Nyomában ott van Béla, a lovag, akinek a sárkány tojására fáj a foga. Aki ugyanis megszerzi a sárkány tojását, elnyeri a szépséges királynő kezét.
Miután feldúlják az Oktogont, ellopnak egy tehenet és legyőzik a gonosz boszorkát, a tabletébe kapaszkodó, nyegle fiúról kiderül, hogy pont olyan nemes, önfeláldozó és hűséges, mint Béla lovag, s ketten együtt nagyon sok mindenre képesek szívük hölgyéért.

Valamikor, régen még az volt a szokás, hogy a gyerekek, szülők, nagyszülők egy fedél alatt éltek, nem váltak szét ennyire élesen egymástól a generációk életmódjai, szokásai. A fiatalok nem költöztek el túl korán otthonról, hanem a szülői házban nevelték csecsemőjüket, ellesték az anyaság minden csínját-bínját, és közben pénzt gyűjtöttek, hogy saját lábra álljanak. Ma már az a divat, ha minél hamarabb elköltözik valaki (persze albérletbe), s úgy próbálnak meg a fiatalok boldogulni, akár a farkasok a zord vadonban. Öregeinkről nincs időnk gondoskodni, a nők is állást vállalnak, mindenki látástól vakulásig csak dolgozik, az időseket pedig "öregek otthonába" zárjuk. Vajon melyik társadalmi hozzáállás az emberibb vagy a helyesebb?

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok foglalkoztattak, miközben Milo, a kilencéves látássérült kisgyerek történetét olvastam, aki nem akarja elfogadni, hogy Nagyinak tényleg jó hely az idősek otthona, mert ő szívesen és szeretettel gondoskodott róla. Milo, aki összebarátkozik a Szíriából menekült Tripivel, Milo, aki a "kis kulcslyukon" (a szeme ép részén) át úgy látja a világot, amely feleannyira sem tökéletes, mint kéne. Milo, az én kis ezermesterem, aki megpróbálja megjavítani az embereket és a világunkat.

A disztópikus regények terjedése néhány éve annyira megnövekedett, hogy már az én könyvespolcomon is tömérdek helyet foglalnak el, valahogy mégsem tudom megunni ezt a műfajt, és továbbra is a kedvenceim közé sorolom az ebbe tartozó köteteket. Tény, ami tény, hogy annak arányában, ahogy a disztópikus regények száma növekszik, úgy nő a koppintások vagy hasonlóságok mennyisége is. Éppen ezért mindig örömmel tölt el, amikor valami új világról olvashatok még akkor is, ha itt-ott vannak áthallások.

A skarlát betű és A beavatott izgalmas és gondolatébresztő ötvözete a bestsellerszerző, Cecelia Ahern lélegzetelállító regényében.

Celestine North élete mesébe illő: mintaszerű gyerek és nővér, az osztálytársai és tanárai egyaránt imádják, ráadásul az ország egyik legbefolyásosabb emberének a fiával, az elképesztően sármos Art Crevanner jár. Aztán egy szép napot Celestine meggondolatlanul cselekszik: megszegi a szabályokat és ezzel örökre megváltoztatja az életét. Akár börtönbe is kerülhet. Megbélyegezhetik, és mindörökre Vétkessé, a társadalomból kitaszítottá válhat.

A népszerű ír bestselleríró, Cecelia Ahern lélegzetelállító debütálása a fiatal felnőtteknek szóló regények világában egy olyan társadalom képét villantja fel, amelyben az engedelmesség a legfontosabb erény, a lázadás pedig a legnagyobb bűn. Ha ilyen világban egy fiatal lány kiáll a védtelenekért és az igazságért, azért meg kell fizetnie.
A regény filmes jogait még megjelenése előtt megvette a Warner Brothers, így az Utóirat: Szeretlek és az Ahol a szivárvány véget ér után hamarosan A Vétkes is látható lesz a mozikban.

Mielőtt megalakult a VESZETT, mielőtt létrejött a Tisztás, mielőtt Thomas belépett az Útvesztőbe, napkitörések sora érte a Földet, és szörnyű ragállyal fertőzte meg az emberiséget. A bolygó lakóinak nagy része odaveszett. Aki megbetegedett, annak lassanként elborult az elméje, és előbb-utóbb tomboló véglénnyé vált.
Mark és Trina a túlélők kis csoportjához tartozik. Miután elmenekültek a New Yorkra lesújtó szökőár pusztítása elől, nap mint nap az életben maradásért küzdenek, az élelmükért, a nyugalmukért. A természet lassan mintha már az újjáéledés jeleit mutatná a napkitörések után, amikor egy napon különös légi jármű - egy Berg - jelenik meg településük fölött. A Bergről a Kitörés vírusával fertőzött lövedékekkel kezdik lőni a csoportot.
A túlélőknek ismét menekülniük kell. Fertőzöttek és immúnisok egyaránt veszélyben vannak. Lehetséges, hogy a titokzatos ellenség célja az egész emberiség kiirtása? Vajon ki akarja a pusztulásukat? Létezik kiút ebből a borzalomból?