Én gyakran elgondolkodom azon, mi emberek vajon mennyire ismerjük egymást. Akárcsak a párunkat, a testvérünket, a szüleinket vagy a kollégánkat, barátunkat. Már tizenévesen is eszembe jutott a gondolat, akkor a tanárok kapcsán: mindenkinek csak egy oldalát látjuk. Például a tanároknak soha nem tudtunk semmit a magánéletükről, és úgy könyveltük el őket magunkban, mint tanító robotok, akiknek se gyerekük, se férjük, aztán, ha kiderült az ellenkezője, gyakran meglepődtünk. Valahogy így lehet ez a kollégákkal is, amikor fogalmunk sincs, az illető egyébként szabadnapján mit csinál, hová megy, milyen ember. De érezhetjük így a családtagjaink vagy párunk kapcsán is. Biztos, hogy mindent tudunk a másikról? Egyértelmű válasz a NEM. Azt hiszem, mindenkinek vannak olyan gondolatai vagy akár egy olyan oldala, amit nem szívesen mutat meg másoknak, amik csak a sajátjai, s emiatt is válunk olyan kiszámíthatatlanná mások számára, kiismerhetetlenné. Sokan azt gondolják, akár egy párkapcsolatban is, hogy ők aztán tökéletesen ismerik a másikat, minden gondolatát, mozdulatát, de ezt sosem mondhatjuk 100%-os meggyőződéssel. Néha, több tíz éves párkapcsolatban vagy barátságban is történnek olyan dolgok, ami után az egyik fél elgondolkodik "Talán nem is ismerem a másikat. Néha, mintha egy idegen lenne." Olyankor elkezdjük tanulmányozni, ideig-óráig, végül vállat vonva megyünk tovább: amit tudni kell, úgyis tudjuk… vagy majd kiderül. Magunkon kívül talán senki máshoz nem vagyunk olyan őszinték, sőt, néha még saját magunknak is hazudunk.
Baráth Katalin regényét olvastam mostanában, ami kicsit hosszúra nyúlt, és azt hiszem, egy egészen egyedi könyv került a birtokomba. A többek között családon belüli erőszakról szóló krimi könyv egyszerre képes felborzolni az idegeket, haragot szülni, miközben egy kacifántos és erőszakkal teli nyomozáson vezet végig. Olvasása közben úgy éreztem magam, mint Columbo, aki ballonkabátba bújva próbálja összerakni a szálakat, mindenkit gyanúsít és mindenkit kihallgat, és úgy éreztem, hogy bár könyvben nem szeretem a krimit, ez a darab becsületesen megküzdött a figyelmemért. Mert tényleg gyakran előfordul, hogy amellett, hogy nem ismerjük a másikat, esetleg teljesen félreismerjük. Mikor házasság után derül csak ki, hogy a férj iszákos, esetleg agresszív nőverő. Mikor a saját barátnőnkről vagy lakótársunkról sem feltételeznénk, éjszaka, mikor senki nem látja, mire képes. Amikor saját magunkról sem feltételeznénk, hogy az önvédelmünk érdekében vagy bosszúból milyen embertelen dolgokra is képesek vagyunk. Továbbmegyek: Amikor egy-egy tettünk után, tiszta fejjel az adrenalinlöket után már saját magunkra sem ismerünk rá, idegenek lettünk.
