A ​becsvágy hajtja.
A küzdelem élteti.
De a hatalomnak megvan az ára.

Annak az aratásnapnak a reggelén járunk, amely a tizedik Éhezők Viadalát előzi meg. A Kapitóliumban a tizennyolc éves Coriolanus Snow élete nagy dobására készülődik, a mentori posztjára a Viadalban. Az egykor nagy hatalmú Snow-házra nehéz idők járnak: a jövőjük azon múlik, hogy Coriolanus képes lesz-e elbűvölőbbnek, ravaszabbnak és taktikusabbnak bizonyulni diáktársainál, és győztest tud-e faragni a saját kiválasztottjából.

Az esélyek azonban ellene szólnak. Azt a megalázó megbízatást kapja ugyanis, hogy a 12. körzet lány kiválasztottját mentorálja, a legaljának a legalját. Sorsuk ezzel végleg összefonódik – Coriolanus minden döntése kedvezményekhez vagy kudarchoz, csillogáshoz vagy csődhöz vezethet. Az arénán belül életre-halálra szóló harc következik, az arénán kívül pedig Coriolanus elkezd együttérezni megpecsételt sorsú kiválasztottjával… és mérlegelnie kell, hogy a szabályok követése-e a fontosabb, vagy a túlélés. Kerül, amibe kerül.

Magyarul 2020-ban jelent meg Az éhezők viadala előzménykötete, Énekesmadarak és kígyók balladája de én valahogy az események sűrűjében lemaradtam róla, vagy csak a harmadik kötet langyos teljesítménye miatt nem vettem a fáradtságot, hogy megjelenésekor elolvassam, már nem emlékszem.

Szerencsére ez az előzménykötet emlékeim szerint sokkal jobb, mint a harmadik rész, ami számomra már túlontúl depressziós volt, és nem volt meg az a feeling, amit a sorozattól vártam. Ebben viszont megvolt minden, gyönyörűen visszaröppent minket abba a baljós közegbe, úgy, hogy mindamellett megismerhetjük Coriolanus, az "új" főszereplőnk (a további kötetekben a gonosz Snow elnök) múltját és indíttatásait. Rendkívül érdekes volt az ő karaktere, és én legalábbis szinte végig együtt tudtam vele érezni, érteni; egy nagyon sokoldalú karaktert kaptunk, aki nem kevés jellemfejlődésen megy át ebben az ötszáz oldalban.

Ami számomra zavaró volt, az a szerelmi szál, amit valahogy cseppet sem éreztem hitelesnek, valahogy nem jött át, és nem tudtam elhinni, zavart, és be kell valljam, ezen belül a könyv első fele, maga a viadal sokkal élvezhetőbb volt, mint a második része.

Egyébként arról is beszéljünk, de nekem valahogy ez a korszak, a háború után, amikor az éhezők viadala még nem volt annyira kidolgozva, és még csak alakultak a szabályok, amikor Coriolanus azt se tudta, kinek hogy feleljen meg, és igyekezett beolvadni a többségbe, amikor senki nem tudta, hogy mit mondhat hangosan és mit nem, nehogy rendszerellenessé nyilvánítsák és esetleg eltüntessék egy koszos laborban... Amikor dolgozatokat kell írni, hogy miért is jó a háború és miért is jó ez a hatalmi rendszer.. Nos, az engem kicsit a szocializmusra emlékeztetett [­off](örüljünk, ha még csak arra, ami egy nagyon érdekes párhuzam szerintem a magyarok múltja és eközött a könyv között, nyilván nem direkt, habár elképzelhető, hogy Suzanne Collins az ilyen rendszereket is akarta bírálni - sikeresen.

Szóval bátran ajánlom ezt a könyvet azoknak is, akiknek a harmadik rész anno már nem nagyon tetszett, már csak azért is, mert 2023-ban ebből is érkezik majd mozifilm. Rendkívül kíváncsian várom, kit választanak majd Coriolanus szerepére - amúgy még a legvégéig sem bírtam megjegyezni a nevét, egyszerűen mindig beleakad a nyelvem, és csak Cori stb.stb. van az agyamban helyette, de mindegy.

Vajon milyen lesz a világunk 2646-ban, amikor a régi országok megszűntek, és új nagyhatalmak vették át a helyüket? Amikor a hőség és a sugárzás a Föld nagyobb részén elképzelhetetlen méreteket ölt? Amikor az emberiség java a föld alatt él, a másik része pedig szigorú szabályoknak próbál megfelelni? Az emberek országa c. könyv nyomokban Az emlékek őrére emlékeztet, mégis milliószor komolyabban és kidolgozottabban tárja elénk az elképzelt jövőt, ahol két fiatal és egy egész társadalom sorsát követhetjük végig.

Föld, 2646.

Kalaallit Nunaat - az Emberek Országa, a kultúra utolsó menedéke a Harmadik Háború és a klímaváltozás miatt lakhatatlanná vált bolygón.

A Heim - az iskola, ahová csak a legjobbak juthatnak be: Kalaallit Nunaat leendő vezetői, akik biztosítják az emberiség fennmaradását.

Umia - egy lány, aki a kiválasztottak között is a legtehetségesebb.

Nanouk - egy fiú, aki egy visszatérő álom miatt nem lelhet otthonra az iskola falai között.

Ez az álom előbb csak a két fiatal világát forgatja ki a sarkaiból, de később már az egész bolygó hatalmi egyensúlyát veszélyezteti. Umiának és Nanouknak döntenie kell, pedig az sem világos, hogy saját maguk alakítják-e sorsukat, vagy nagyhatalmi játszmák feláldozható szereplői csupán.

Elképzelhető-e lázadás a legigazságosabb társadalomban? Van-e értelme az összetartozásnak és a szerelemnek ott, ahol a napfény és a víz halálos veszélyt jelent még a legerősebbek számára is?

Mi lenne, ha betiltanák országunkban az alkoholt, a cigarettát, de még a kávét, sőt, a csilipaprikát is? Ha nem lenne telefon, internet, számítógép, semmilyen káros szenvedély? Vajon jobb lenne tőle a világ, vagy rosszabb? Johanna Sinisalo A Nap Magja c. könyvében egy olyan alternatív jelennel találkozhatunk, ahol mindez valóra vált. Sőt, nem csak ez. A nők helyzete a társadalomban alapjaiban más, mint a ma ismert világunkban.

Finn ​Euszisztokrata Köztársaság, 2013. A nemzet tanult történelmi hibáiból. A társadalmi stabilitás és a közegészségügy ma a legfontosabb értékek. Bármi, ami örömet vagy valamilyen függőséget okoz, szigorúan tilos, beleértve a számítógépet, mobiltelefont, a kávét, valamint az egyik legveszélyesebb drogként számon tartott csilipaprikát is. Egy kivétel: a szex. A nemi élet elosztása a legfontosabb fogyasztási termék. Emiatt a lehető leghatékonyabbnak kell lennie. E célból a kormányzati tudományos testület egy új emberi alfajt hozott létre, amely mindig alázatos, befogadó és odaadó. Korábban ezeket az élőlényeket nőknek hívták.

A szép, termékeny, ám buta eloikkal ellentétben a morlock kategóriába sorolt nőnemű egyedek okosak, érdeklődők. Éppen ezért már kora gyermekkorban sterilizálják őket, alantas munkákat végeztetnek velük, és elnézik nekik, hogy tudományos vagy ismeretterjesztő műveket olvasnak.

Johanna Sinisalo, a finn weird irodalom kiemelkedő alakjának alternatív történelmi regénye szellemes és lenyűgöző társadalmi polémia, középpontjában egy fiatal lánnyal, aki eltűnt testvére után nyomoz, miközben egyre inkább az illegális csilipaprika hatása alá kerül egy olyan világban, ahol a szeretet, a szex és a szabad akarat mind az állam irányítása alatt állnak.

Egy disztópikus világ, amelyben valami megmagyarázhatatlan oknál fogva minden 14 év feletti ember amolyan zombifélévé vált. A gyerekeknek a felnőttek ellen kell harcolniuk, s össze kell fogniuk, hogy valahogy életben maradjanak. De mi lesz így a civilizációval? Charlie Higson 8 kötetes sorozatának első része, a Felnőttek nélkül valahol a Walking Dead és A Legyek Ura között egyensúlyozva egy brutális alternatív jövőbe repíti az olvasóit, ahol a tét nem más, mint a túlélés.

Charlie ​Higson regénye egy young adult disztópia első része. Az ismeretlen vírus pusztította London romjain gyerekek próbálnak egy új világot felépíteni.
A végzetes járványt követően ugyanis bomlásnak indult testű, vérszomjas lényekké változtak mindazok, akik életben maradtak és elmúltak tizennégy évesek. A kiskamaszok különböző épületekben barikádozták el magukat London-szerte, és csak akkor merészkednek ki az utcára, ha élelmet kell keresniük.

A bátor Arran és az érzékeny Maxie vezette gyerekcsapat a Waitrose szupermarketben él. Tartalékaik megfogyatkoztak. Ám felbukkan egy titokzatos fiú, Jester, aki azzal kecsegteti őket, hogy a Buckingham-palotában biztonságos menedékre lelhetnek, ételben, italban sem lesz hiány. Nekivágnak az útnak, miközben városszerte mindenütt (a sikátorokban, az elhagyatott házakban, a föld alatt) lesben állnak a felnőttek.
Vajon eljutnak a gyerekek a biztonságos helyre? A palotában tényleg boldog jövő vár rájuk, vagy a látszat csal?

A váratlan csavarokban bővelkedő The Enemy - Felnőttek nélkül megpróbál választ találni arra a kérdésre, hogyan élhetjük túl a rémálmainkat is messze meghaladó borzalmakat. Miközben az olvasó szembesül egy másik, filozofikusabb problémával is: mivé lesz a társadalom, ha a közösségek a gyerekek elképzelései szerint szerveződnek újra?

Keith Roberts (szül. 1935) - aki eleinte a rajzfilmiparban illusztrátorként kereste kenyerét - életének fő műve, s egyben második kötete, a Gőzkorszak bár eredeti nyelven 1968-ban jelent meg, hazánkba csak most érkezett a könyvespolcokra. A kötet tulajdonképpen nem is annyira regény, mint inkább kapcsolódó novellák füzére, az alternatív történelmi alzsáner iskolapéldája.

1588-ban ​kisiklott a történelem. I. Erzsébetet meggyilkolták, az armada sikerrel járt, és Angliát II. Fülöp spanyol király birodalmához csatolták. A megerősödött katolikus egyház egyesített csapatai egész Európát a római pápák uralma alá hajtották. A birodalom technikai fejlődése lelassult, a nyelvi és társadalmi gátak sokkal tovább fönnmaradtak, egészen a 20. századig. Az elektromosság nem terjedt el, a legtöbb munkát még mindig gőzgépek végzik. A rendet továbbra is középkori várak vigyázzák dörgő ágyúikkal.

Az inkvizíció brutális bosszúhadjáratai ellenére azonban a népek körében ott él a régi istenek eretnek imádata, és az évszázad közepére ismét fújni kezdenek a közelgő forradalom szelei…

Keith Roberts többszörös Brit SF-díjas szerző alternatív történelmi regényét megjelenése óta a szépirodalom legnagyobb klasszikusainak közé emelkedett. Anthony Burgess az 1939 óta megjelent angol könyvek 99 legjobbja közé sorolta.

"Ritka gyönyörű regény."

- Brian W. Aldiss

"Mestermű… Az egyik legjobb alternatív történelmi regény, amit valaha olvastam."

- George R. R. Martin

Adott egy negyven emeletes toronyház, ahol kétezer ember éli mindennapjait. De ennyi ember mégis hogy tud egymással békében létezni? Milyen viszonyt ápolnak az egyes szomszédok? Vagy teljesen elszigetelve élnek, luxuslakásaikba zárkózva? Vagy csak idő kérdése, hogy a feszültség és az emberekben az állat felszínre törjön és elszabaduljon a pokol? J. G. Ballard 2015-ben megfilmesített könyvében, a Toronyházban kis atrocitásoktól jutunk el a demoralizáló, sőt, vérfagyasztó végkimenetelhez.

A ​KAPUKON BELÜL AZ APOKALIPSZIS VÁR

Az orvos Robert Laing válását követően egy vadonatúj, hipermodern toronyházba költözik London peremén. Ez a minden igényt kielégítő épület teljeskörű kiszolgálást nyújt, lakóinak ki se kell lépni a kapun. És ez a maximális önellátás különös következménnyel jár: a lakóközösség lassan leválik a kinti társadalomról, és kialakítja saját hierarchiáját. Laing is beilleszkedik a rendszerbe, összebarátkozik Charlotte-tal, a gyermekét egyedül nevelő anyával, és Richard Wilderrel, a lázadó természetű dokumentumfilmessel.
Aztán egyszer csak homokszem kerül a gépezetbe. Az ellátás akadozni kezd, és az emberekben eddig, az udvarias felszín alá söpört elégedetlenség és sok-sok apró sérelem vulkánként tör ki. Egész emeletek fordulnak egymás ellen, folyosókat, lépcsőházakat és lifteket szállnak meg, lakásokat fosztanak ki, és a harc hamarosan már életre-halálra megy.
Laing félúton reked az épület teteje és alja között, és miközben körülötte elszabadul a pokol, ismerőseiről egyre furcsább dolgok derülnek ki, és végül szembekerül az események bábmesterével, a toronyház legfelső szintjén élő, titokzatos tervezővel.

J. G. Ballard, A Nap birodalma és a Karambol világhírű szerzője olyan rendezőket ihletett már meg, mint Steven Spielberg és David Cronenberg. Ebből a mesterművéből Tom Hiddleston és Jeremy Irons főszereplésével készült film.

"A könyv legalább annyira releváns most, mint a megírásakor. Ugyan a 70-es években született, egyfajta közeli jövő képét vázolva fel, de mi most pontosan ebben a jövőben élünk."
- Ben Wheatley, a regényből készült film rendezője

"Ballard legjobb regénye… Parádés."
- The Times

A tűz gyermekei trilógiát bár kevesen olvassák, akik mégis, azok egy elég jó disztópiaként jellemzik, és értetlenül állnak alacsony olvasottsági mutatója előtt. Ebben a történetben ikertestvérek élnek (majdnem) az egész világon, akiket a haláluk összeköt: amint egyikük életét veszti, a másik is követi őt a halálba. Valami viszont megkülönbözteti őket: Míg az Alfák tökéletesek és ők irányítanak mindent, addig az Omegák fizikailag sérültek, és gyakorlatilag emberszámba se nézik őket. Egészen addig, míg fel nem lázadnak…

A nagy világégés után az Alfák elkülönítik maguktól az Omegákat. A megbélyegzetteknek nem pusztán külön kell élniük, de a tökéletes példányok szinte nyomorban tartják őket. Az egyetlen, ami visszatartja az Alfákat a gyilkolástól, hogy tudják, ha az egyik iker meghal, vele hal a másik is.
Cass, Piper és Zoe már tudják, hogy a Máshol létezik: valóságosabb és bonyolultabb is, mint azt valaha képzelték. Megkezdődik a hajsza a mutánsok és a hibátlanok között.
Cass végre megszabadulhatna az életfogytig tartó megkülönböztetéstől, ám ehhez meg kell küzdenie a testvérével, Zachkel. És ha bármelyikük hibázik, abba mindketten belehalhatnak…

Mivel nem vagyok egy nagy mozirajongó, majdnem lemaradtam a hírről, hogy film készült a Sötét elmék trilógiából – vagyishogy gondolom, eddig az első részéből. A könyvekről már írtam nektek ITT, szóval nincs más dolgotok, mint kicsit beleolvasni az értékelőmbe, ha még nem akadt a kezetekbe. Az biztos, hogy ismét egy újabb disztópia, ami beállt Az éhezők viadala, Az útvesztő, A beavatott, Az ötödik hullám stb., sorba, és a filmesek pontosan tudják is, mi kell a fiataloknak. Nem hiába örvend olyan nagy olvasottságnak és nézettségnek ez a műfaj, Orwell óta egészen szárnyra kapott!

Az biztos, hogy én nagyon várom a filmet, már csak azért is, mert fura mód nem emlékszem mindenre a könyvből, tehát lesznek számomra is meglepetések. Reméljük, ez most nem egy olyan trilógia, ahol az első rész lenyűgöző, a második so-so, a harmadik meg már meg sem üti a mércét, hiszen sajnos egyre több ilyennel találkozunk, sőt, ha jobban belegondolok, a fentebb felsoroltak mindegyike nagyjából ezt a tendenciát követi. Bár maga a könyv nem tökéletes, félbeszakadnak a mondatok és nehéz a sorok között olvasni, sokat várok a filmtől, hisz ott ezek a hibák tökéletesen kiküszöbölhetők.

Érdekesség, hogy a főszerepet egyébként Amandla Stendberg játssza, aki mostanában elég felkapott, hiszen ő alakította Maddyt is a Minden, minden c. könyves filmadaptációban.

Egy ​nap titokzatos betegség üti fel a fejét, mely a tizenéves gyerekeket támadja. A kór gyorsan terjed, és félelmetes pusztítást végez. Csak kevesen maradnak életben. Ám amikor kiderül, hogy a megmaradt fiatalok mellékhatásként különleges, de egyben veszélyes képességekkel rendelkeznek, megkezdődik a „rehabilitációs táborokba” gyűjtésük, ahol kutatók és orvosok dolgoznak azon, hogy a gyerekek újra egészségesek legyenek. Úgy tűnik, minden a legnagyobb rendben megy, hisz az elnök fiát már meggyógyították. És bár a közvélemény úgy tudja, hogy ezeket a helyeket a gyerekek megmentésére hozták létre, valójában kegyetlen eszközökkel próbálják féken tartani őket.
Ruby szintén túlélte a betegséget, így nála is megjelent egy képesség, amely talán mind közül a legveszélyesebb. És képtelenek uralni. Tízéves volt, mikor Thurmondba, a legkegyetlenebb táborba hurcolták. Az évek teltek, a napok egyformák voltak, és nem volt semmi remény, hogy egyszer majd kiszabadul Ám egy nap az egyik ápolónő segítségével sikerül elmenekülnie, de hamar kiderül, hogy a nőben sem bízhat, így egyedül kell boldogulnia. Útközben találkozik Liammel, Charlesszal és Suzuméval, akik szintén táborlakók voltak egy másik városban. Közösen indulnak el, hogy megtalálják East Rivert, ami a szóbeszéd szerint az egyetlen biztonságos menedéket jelentheti a szökött gyerekeknek. Az út során Ruby és Liam egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Ám amikor elérik az East Rivert, kiderül, hogy semmi sem olyan, amilyennek látszik.

Egy jövő, ahol az emberek már szinte egyáltalán nem beszélnek/beszélgetnek egymással. Ahol érzéketlenné drogozzák magukat, s a család is, mint fogalom, tulajdonképpen megszűnt létezni. Egy jövő, ahol robotok végzik a munkákat is, s ahol a legokosabb lény is a földön egy robot, mert az emberek értelmi szintje szinte a zéró alá csökkent - se olvasni, se írni nem tudnak, s nem érdekli őket semmi. Errefelé tartunk? Walter Tevis Sokszavú poszáta című disztópiája egy olyan sci-fi, amely régi keletkezéséhez képest egy teljesen hihető és modern jövőképet fest az olvasói elé, s azzal együtt, hogy élvezetes olvasmányul szolgál, elgondolkodtat és talán ki tudja, cselekvésre is késztet.

A ​25. század disztópikus világában az emberi civilizáció maradéka elektronikus mennyországokba zárkózva vegetál. Nincsenek családok, gyerekek, de még valódi párkapcsolat, szerelem sem igen létezik. A gépiesen udvarias hétköznapokból már csupán a drogok vagy az öngyilkosság jelentik a menekvést. Az olvasás tiltott dolog, de igazából senkinek eszébe sem jutna már ezt a szabályt megszegni. A gondolkodást számítógépek és robotok végzik az ember helyett. A jelszó: "Ne kérdezz; lazíts!" E látszatélet megkapó jelképe a sokszavú poszáta, mely éjjelente nem a saját énekét dalolja bele a világba, hanem más állatok hangját utánozza.

Az emberiséget már csak egy halálvágyával küzdő android mentheti meg, valamint egy fiatal pár, akik szenvedélyes szerelemre lobbannak egymás és a könyvek iránt. Ez a szenvedély talán még az apátiába kövült gépi intelligenciákat is képes felrázni.

Walter Tevis, A svindler és A pénz színe írója Nebula-díjra jelölt regényével ékesen bizonyítja, hogy az SF-nek igenis helye van a szépirodalomban. Érzelmekkel és fekete humorral átszőtt, szép könyve robotszereplői szájával is az emberi önrendelkezés jogáért kiált.

"Mintha az 1984, a Szép új világ és a Menekülés New Yorkból kombinációját olvasnánk."

- Pat Holt, Holt Uncensored

"Az olvasás emberiségmegmentő hatalmának témája a Fahrenheit 451-hez teszi hasonlatossá."

- San Francisco Chronicle

Nem is állunk olyan messze a valóságtól vagy legalábbis a jövőtől, ha egy olyan disztópikus világot képzelünk magunk elé, ahol az igazságszolgáltatás úgy működik, hogy az emberek majdhogynem egy valóságshow keretében szavazhatnak az adott vádlott bűnösségéről.
Kerry Drewery 7. cella című disztópikus sorozatának első részét több, mint egy éve olvastam, most pedig második részéhez, a 7. naphoz volt szerencsém.

Martha Honeydew-t kiengedték a borzalmas 7-es cellából, azonban köszönhetően a korrupt igazságszolgáltatási rendszernek, látszólagos szabadsága ellenére a hatóságok még mindig nyomon tartják minden lépését. Emellett Isaac, aki a legjobb barátja, most abban a cellában ül, amiben nem olyan régen ő is, és most Marthán van a sor, hogy megmentse.

Azonban így, hogy figyelik, Isaac kiszabadítása elérhetetlennek tűnik, Martha pedig kezdi magában megkérdőjelezni, hogy egyáltalán lehetséges-e megmenekülni a kormány vizslató tekintete elől.

Vajon sikerül elérniük, hogy újra együtt lehessenek? Fognak valaha egy jobb világban élni?

Értékelés:

Tehát adott egy olyan világ, ahol internetes és mobilos szavazással lehet dönteni az emberek ártatlanságáról, és persze ezáltal mindent a gazdagok irányítanak – hiszen nekik sokkal nagyobb keretük van, amit erre fordíthatnak. Ráadásul nem is az igazságvágy irányítja az embereket, hanem pusztán a szenzációhajhász, vérengző természetük: kétségtelen, hogy helyes ítélet helyett inkább a villamosszéket akarják, azaz: BŰNÖS.

Az első rész olvasói már tudhatják, hogy milyen is pontosan ez a világ, s mivel ez egy sorozat, a 7. nap olvasásához elengedhetetlen annak ismerete. Az elején sajnos még egy röpke visszaemlékezést se nagyon kaphatunk, úgy kell szép lassan összeszedegetnünk emlékeinket és felgöngyölíteni az emlékszálakat, hogy szépen együtt tudjunk lendülni a történettel. Azazhogy csak lendülnénk, ugyanis a kötet első fele bizony közel sem az a pörgős cselekményű regény. Martha nagyon sokáig – elég unalmasan – ostorozza magát, és több száz oldalon keresztül tulajdonképpen semmi érdemleges nem történik azon kívül, hogy teng-leng, és próbálja kitalálni, mit is kéne tennie. Kicsit úgy éreztem magam, mint a HP7 olvasásánál, mikor Harrynek halvány lila fogalma sincs, hogyan találja meg a horcruxokat, és minden csak szerencse kérdése. Jobban örültem volna, ha van valami szépen felépített váz, amire ráépül a történet, összefüggő események, de ezt nem igazán kaptam meg. Viszont itt is sok a világfelépítéssel foglalkozó rész, bepillantást nyerhetünk ennek a disztópikus jövőnek a politikájába, első kézből tapasztalhatjuk meg a korrupciót, az emberek tudatlanságát, önzőségét vagy épp közömbösségét. Ha a cselekmény hagy is kívánni valót maga után, legalább ezen felidegesíthetjük magunkat, és bőszen reméljük, hogy a társadalmunk egyszer nem fog majd ilyen mélyre süllyedni - aztán persze, ki tudja.

A könyv mentségére szól viszont, hogy valójában inkább sorolható a Young adult kategóriába, tehát a tizenéveseknek talán inkább kedvére való, őket valószínűleg jobban lefoglalja, már csak a főszereplők kora miatt is, hiszen Martha, és a második részben börtönben sínylődő kedvese, Isaac is tinédzserek. Mintha Rómeó és Júlia megtestesülését látnánk, akik ketten szállnak szembe az egész világgal és próbálják meg felnyitni az emberek szemét. De vajon sikerül nekik?

Ami engem illet, kevesebb Martha monológnak, kidolgozottabb cselekménynek és több csavarnak jobban örültem volna, így azonban egy inkább fiataloknak szóló, kiszámítható, de legalább tanulságokkal és társadalomkritikával bőven szolgáló művet kaptunk.

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 4. Egész jó
Karakterek: 6/10 – Egy Young adult könyvhöz képest mondjuk átlagosak, de én többet vártam. Eléggé kiszámíthatóak és Martha monológjai gyakran elég unalmasra sikerültek.
Borító: 8/10 – Ez szép, illik az első kötethez, letisztult, disztópikus hangulatú.
+ pont: Mert kellőképp bemutatja az ember butaságot, vakságot, elfogultságot, korrupciót, stb., ámbár szeretném azt gondolni, hogy idáig azért soha nem jutunk majd el.
– pont: Mert a regény felében más sem történik, minthogy Martha nem tudja, mit csináljon, és csatangol, és mert az önostorozása már kicsit sok volt…

EGY ​ŰRHAJÓ. EGY BRUTÁLIS VÉRFÜRDŐ. ÉS HAT FRISSEN ÉBREDT KLÓN. A GYILKOS CSAK KÖZTÜK LEHET.

A Dormire nevű többgenerációs űrhajó fontos küldetést teljesít: az emberek első nemzedéke hagyta el ezen a hajón a Földet, hogy jobb világot találjon magának a Tau Ceti körül keringő Artemisz bolygón, ami tökéletesen lakhatónak tűnik. Az űrhajót klónok működtetik, miközben több ezer ember hibernációban alszik. Látszólag minden remekül működik: a klónok a testük végső elöregedésekor lementik az elmetérképüket, majd a hajó MI-je segítségével betöltik ugyanannak a klónnak egy új, fiatal változatába, és felébresztik.

Egy nap azonban a legújabb változatok borzasztó körülmények közt ébrednek fel. Az indulást leszámítva nem emlékeznek semmire. Ráadásul letértek a pályájukról, és az űrhajót forgató gravitációs meghajtó leállt. Az MI-t nem lehet elérni. És ha mindez még nem lenne elég: a korábbi legénység minden tagját brutálisan meggyilkolták, a holttesteik lebegnek mindenhol. A hat ébredő kétségbeesetten, egymásra utalva próbálja megmenteni a hajót és saját magukat, miközben tudják, hogy senkiben sem bízhatnak, és hogy jó eséllyel a gyilkos köztük van.

Egy érdekes világ, amelyben aszerint oszlik kasztokra a társadalom, hogy ki milyen színt képes meglátni. Merthogy az ún. "univizuális" színeket leszámítva az egész világ monokróm, s mindenki szeme csak egyfajta színre specializálódik (persze, gyengébb mértékben más színeket is láthat). Vannak tehát a Bíborok, Zöldek, Sárgák, Kékek, Vörösek, Szürkék… Hogy mennyire vagy hasznos tagja a társadalomnak, mennyire vagy "erős", az attól függ, melyik színt látod, és azt is hány százalékban. Jasper Fforde regényében egy különleges disztópikus világba utazhatunk el, jóval a mi időnk után.

A kromatokrácia világában az vagy, amit látsz. A társadalom hierarchiája ugyanis polgárainak korlátozott színlátásán alapszik.

Eddie Russett följebb akar lépni. Amikor azonban apjával Kelet-Kárminba költözik, terve, hogy átlagosnál jobb vöröslátását kihasználja egy előnyös házasságkötés érdekében, egykettőre zátonyra fut. Végzetes hattyúk, alávaló Sárgák és megszeghetetlen szabályok állják útját, rejtélyes halálesetek, valamint két zűrös kapcsolat, egy ráerőltetett bányarémmel és egy lázadó Szürke angyallal. Vajon lesz-e ereje kitörni az agyonszabályozott kasztrendszerből? Nem lesz egyszerű, hiszen a kíváncsisága lépten-nyomon bajba keveri.

A Jane Eyre-eset sikerszerzőjének új regénye sokkal több egy szokványos disztópiánál, mert egyben annak paródiájával is szolgál.

"Az SF és a fantasy mesteri elegye, ami a hangsúlyt a karakterekre helyezi a technovarázslatok helyett. Ráadásul borzasztó vicces is."
- Los Angeles Times

"Kihagyhatatlan!"
- Miami Herald

A disztópikus regények atyjának bár Orwellt tartjuk, aki 1984 c. regényével még '48-ban megalapozta ezt a műfajt, a női hősök, vagy legalábbis a női szerepek erőre kapását kétség kívül Robert Merléhez köthetjük, aki eredeti nyelven '74-ben adatta ki a Védett férfiak című regényét. Ez a feministának bélyegezhető könyv a nemi szerepek társadalmi helyzetére helyezi a hangsúlyt, illetve azzal a gondolattal játszik el amolyan sci-fis módra, mi lenne, ha a szerepek megcserélődnének. Személyes véleményem szerint ez a mű mondjuk, rendesen túl van hype-olva, azazhogy túlértékelik, mert bár az alapötlet nagyon érdekfeszítő - egy vírus leöli a férfiak nagy részét, s a nők kerülnek hatalomra - a kivitelezés már kevésbé vonzó, a szereplők hasonszőrűsége pedig rendkívül idegesítő. Kövezzetek meg, de férfi Robertünk tollából ez nem hangzott valami hitelesen, ráadásul Dr. Martinelli, a főhősünk egy megtestesült olasz félisten, akiért minden nő a bugyiját dobálja a földre… És nagyjából eköré épül fel a sztori - persze, engedtessék meg nekem egy kis irónia. Ezzel szemben elég nagy fény vetül most a Naomi Alderman: A hatalom c. könyvére - lévén, hogy Emma Watson, aki a női egyenjogúságot erősen támogatja, a kedvencei között jelölte meg -, ami hasonló témát boncolgat. A Times egyébként az év tíz legjobb könyve közé választotta, és Barack Obama is ajánlotta, mint az év egyik legfontosabb könyvét.

Richard Morgan Takeshi Kovacs sorozata már nem csak könyvként, hanem Netflix filmként is maga alá darálja a közönséget. Bár utóbbihoz nem volt szerencsém, a könyvsorozat első része, a Valós halál a maga terjedelmes 480 oldalával mintegy hét hétre a társamul szegődött.

A ​Netflix népszerű sorozata alapjául szolgáló Philip K. Dick-díjas regény.

A 25. században az emberek tudata digitalizálva tárolódik a koponyaalapba épített tokba, és ha a test el is pusztulna, a tudat újraburkolható egy másik testbe. Csak ha a tudattok maga is megsemmisül, akkor következik be a Valós Halál. A leggazdagabbak azonban még erre is fel vannak készülve. A tudattok tartalmáról rendszeresen biztonsági másolatot készítenek. De akkor miért lőné főbe magát egy olyan befolyásos ember, mint Laurens Bancroft? Miért akarna öngyilkosságot elkövetni valaki, ha tudja, hogy órákon belül újra életre keltik?

Takeshi Kovacs, egy elit katonai alakulat volt tagja most Laurens Bancroft megbízásából kezd nyomozni a rejtélyes öngyilkosság ügyében. Új testbe burkolva kell felgöngyölítenie a szálakat egy számára idegen világban, és hamarosan az egyre féktelenebbül pörgő események közepén találja magát. Veszélyes viszonyt kezd megbízója feleségével, ismeretlen személyek a legkegyetlenebb kínzásoknak vetik alá, profi bérgyilkosok törnek az életére, és talán már csak a Jimi Hendrix képében megjelenő mesterséges intelligenciában bízhat. Ahogy egyre tisztábban rajzolódik ki a titokzatos összeesküvés Takeshi Kovacs előtt, úgy nő az esélye annak, hogy az ügy végső megoldása előtt rá is a Valós Halál vár.

Egy jövő, amelyben a társadalmi státusod attól függ, hányadik emeleten laksz az ezeremeletes komplexumban. Gazdagság, minden képzeletünket felülmúló technikai kütyük, és mégis ugyanazokkal a problémákkal küzdenek a hétköznapok fiataljai, mint manapság. Az ezredik emelet első része lebilincselő sci-fis, romantikus olvasmány.

Miközben egy hatalmas aszteroida tart a föld felé, Melindának, azaz Minnek kisebb gondja is nagyobb ennél: ugyanis minden második születésnapján hidegvérrel meggyilkolják. Akkor hogyhogy még mindig életben van? Pár órával utána mindig sértetlenül ébred egy tisztáson. Azonban idén Min megfogadja, hogy kideríti, mi ez az egész, de a szálak úgy fest, egy nagy összeesküvéshez vezetnek. Az első szakasz című könyv a Nemezis-projekt duológia első része, amely egy új sci-fis, disztópikus világba kalauzolja el olvasóit.

Bármelyik nyár az utolsó lehet. Bármikor elérkezhet a gyerekkorod vége. Ha nő vagy, az egyetlen rendeltetésed, hogy szolgáld Atyádat, majd később férjedet, s hogy gyereket szülj. Szülj fiút! Hogy gyerekednek ne kelljen átmennie azon, amin Te keresztülmentél. Jennie Melamed disztópiája, a Lányok csöndje egy olyan szigetre kalauzol el minket, ahol a szabályok különböznek a mi világunkétól. Ahol, ha lánynak születsz, sorsod előre megpecsételődött.

Az apokalipszis elkezdődött. A gyerekek és vérgőzös indulattal teli kamaszok átvették a hatalmat, és egy közös eszmétől hajtva sorra lemészárolják a felnőtteket. Hol rontottuk el? Mit tehetünk? Hogyan éljük túl? Fegyvert kell ragadnunk a saját gyerekeink ellen? Vagy van még visszaút?

Gaál Viktor legújabb regényét, a 'Battleground ZERO'-t már angol nyelven írta, a megfilmesítés jogait a kanadai Filmblips produkciós iroda vette meg (Viktor Marcus Warren rendezővel együttműködve írt belőle forgatókönyvet).

A Londinium hercegéről már írtam nektek egy korábbi posztomban, amely az Eaten-trilógia első része, nemrég azonban megjelent e-bookban a második része, amely az Eldorádó királya címet viseli. Azt elég részletesen kifejtettem nektek, hogy az első rész elnyerte a tetszésemet. Kicsit tekintsünk tehát vissza:

Az első rész egy olyan távoli jövőben játszódik, ahol adott Londinium (ami a régi London megfelelője), a növények meg az állatok egytől-egyig kb. kihaltak ezen a radioaktív talajon, és az emberek egymást eszik, kannibállá váltak az évek folyamán. A főszereplőnk Demetrius Wannamaker, aki a családjáért eladta a húsát a polgármesternek, magyarul képes feláldozni magát azért, hogy elfogyasszák őt, azért, hogy a családja pénzhez jusson.

Milyen lenne, ha minden bűnünkért, hibánként megbillogoznának bennünket, s nyilvánosan fel kellene vállalnunk mindenki előtt tökéletlenségünket? Milyen lenne, ha azt, aki már egyszer hibázott, kiközösítenék, megaláznák, és a társadalom legaljaként kezelnék? A disztópikus regények alaptémái valószínűleg egyrészt Orwelltől, másrészt a II. Világháború borzalmainak emlékéből erednek.

Cecelia Ahern, aki az Utóirat: Szeretlek és az Ahol a szivárvány véget ér című megfilmesített könyvek szerzője először próbálkozott meg Young Adult és egyben disztópikus művel, amikor A vétkes című regényét megjelentette. Alig pár napja került a polcokra magyarul ennek befejező része, A tökéletes.

Adott egy disztópikus társadalom, ahol a gyerekeknek mind különleges képességük van, amelyeket színekkel azonosítanak: zöldek, narancsvörösek, sárgák, kékek, vörösek. Egyesek képesek tárgyakat mozgatni, tüzet gyújtani, vagy például befolyásolni az elmét.
Alexandra Bracken - Sötét elmék trilógiájának első részéről már több, mint egy éve írtam nektek, s végre alkalmam nyílt elolvasni a befejező, harmadik kötetet is, amely a Sötét hajnal címet viseli.

"Mi lett volna, ha…" - Ez az a kérdés, amelyen mindenki szeret időnként elgondolkodni. Ben H. Winters - akit Az utolsó nyomozó sorozatáról már ismerhetünk - legújabb könyve, a Földalatti Légitársaság egy olyan alternatív jelent tár elénk Amerikáról, ahol nem történt meg a polgárháború, és négy államban még mindig legális a rabszolgatartás. Könyve, amely többek között olyan fontos kérdéseket is feszeget, mint a rabszolgatartás vagy a rasszizmus, több hétig volt fent a New York Times bestseller listáján.

Képzeljünk el egy világot, amelyben a rabszolgatartó társadalom nem embereket, hanem robotokat, gépeket dolgoztat. És most képzeljük el, hogy annak ellenére, hogy mindenki abban a tévhitben él, hogy ezeknek a gépeknek nincsen lelkük, érzéseik, fájdalmaik, valójában ugyanúgy éreznek, mint az emberek. Csak épp kénytelenek teljesíteni gazdájuk és a királyság avagy a beléjük vésett missiók parancsait.
"Őstehetség" - Így jellemzi George R. R. Martin, a Trónok harca írója Ian Tregillis trilógiájának nemrégiben magyarul is megjelent első kötetét, a Géplélek című könyvet.

Képzelj el egy világot, ahol nem mehetsz úgy utcára, de még az ablakon se nézhetsz ki anélkül, hogy ne élnél rettegésben. Ahol emiatt bekötött szemmel jársz ki, de azt is csak akkor, amikor már nagyon muszáj. Mert valami megmagyarázhatatlan oknál fogva világszerte azzal van tele a híradó, hogy emberek százai, ezrei, milliói örülnek meg és ölik meg társaikat vagy önmagukat, miután "láttak valamit". Josh Malerman, akinek nem sokára meg fog jelenni a Ház a tó mélyén című könyve, a Madarak a dobozban című thrillerje egyszerűen letehetetlen!

Mi történne, ha az emberiség létrehozna egy bio-ember fajt, háborúzás céljából? Mi történne, ha ez a faj fellázadna és egy gigászi háború robbanna ki a két faj között? Ha ezután ráadásul az emberiséget egy vírus majdnem teljesen elsöpörné a föld színéről? Mi történne, ha a vírus miatt a legfiatalabb élő ember a földön már több, mint 14 éves lenne? Ha minden csecsemő pár nap alatt elpusztulna? Mi lenne a megoldás? Ezekkel a kérdésekkel szembesít Dan Wells a Részlegesek című trilógiájában.