Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
Facebook Twitter Addthis

Bob, az utcamacska

Amikor James Bowen egy sérült, vörhenyes szőrű, kóbor macskát talált egy folyosón, még fogalma sem volt arról, hogy az élete mennyire meg fog változni. James egyik napról a másikra élt London utcáin, és biztosan tudta, hogy amire végképp nincs szüksége, az egy háziállat.
Mégsem tudott ellenállni a meghökkentően intelligens kandúrnak, akit befogadott, és gyorsan el is keresztelt Bobnak. Gondos ápolásának köszönhetően Bob lassan visszanyerte az egészségét, James pedig készült útjára engedni az állatot – úgy hitte, soha többé nem látják viszont egymást. Bobnak azonban más elképzelései voltak.
Ők ketten hamarosan elválaszthatatlanok lettek, s komikus – alkalmanként kockázatos – kalandjaik fokozatosan átalakították az életüket. Így segítettek egymásnak abban, hogy zaklatott múltjuk sebei lassan begyógyulhassanak.

Bob, az utcamacska megható és felemelő történet, ami megérint mindenkit, aki csak elolvassa.

Akinek van macskája, tudja, hogy a közhiedelemmel ellentétben ugyanolyan hűséges is lehet, mint egy kutya, ugyanolyan szociális, törődő, érzékeny, emberi.

A Bob, az utcamacska c. könyv egészen véletlenül akadt a kezembe, de nyilván macskás gazdiként telibe talált, és egyetlen este alatt elolvastam. Nem azért, mert olyan fordulatos történet lenne, annyi csavart tartalmazna, vagy mert olyan érdekfeszítő. Hanem mert ez a sztori igaz történet, Bobé, és az egykor drogos, hajléktalan gazdájáé, akik egymásra találván úgyszólván megmentették egymás életét.

James Bowen nehezen tud boldogulni utcazenészként, és erős kísértés érez, hogy újra drogozni kezdjen, Bob, a macska pedig váratlanul bukkan fel az életében, és onnantól nem tágít mellőle legnagyobb szerencséjükre. James lassan  megtanulja, milyen felelősségteljesen viselkedni, tudván, hogy van még egy száj, akit etetnie kell, és akiről gondoskodnia kell, ugyanakkor egy megértő társat kap maga mellé, mi több, egyben munkatársat is, Bobot ugyanis imádják a londoni utca emberei, és sokkal szívesebben adományoznak nekik. De van kiút ebből a sötét mókuskerékből? Persze, hogy van.

Ez egy felemelő, nem túl pörgős, de szívet melengető történet, ami tökéletes választás a borús, őszi vagy téli, esős-havas napokra. Ami engem illet, kíváncsi vagyok a folytatására is, így remélem, bent lesz a könyvtárban a Bob szerint a világ.

Egyébként a történetből filmet is készítettek Bob, az utcamacska címmel 2016-ban, ajánlom azt is (persze szigorúan a könyv olvasása után) a macskakedvelők figyelmébe.

0 Tovább

Szerb Antal: Utas és holdvilág

Szerb Antal Könyvajánló 7 Magyar Felnőtt Dráma Lélektani regény Művészet

„Életben kell maradni. Élni fog ő is, mint a patkányok a romok közt. De mégis élni. És ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami.”

Szerb Antal Könyvajánló 7 Magyar Felnőtt Dráma Lélektani regény MűvészetMikor ​döbbenjen rá egy férfi, hogy nem adhatja föl ifjúsága eszményeit, és nem hajthatja fejét „csak úgy" a házasság jármába, ha nem a nászútján? Szerb Antal regénybeli utasa holdvilágos transzban szökik meg fiatal felesége mellől, hogy kiegészítse, továbbélje azt az ifjúságot, amely visszavonhatatlanul elveszett. A szökött férj arra a kérdésre keresi a választ, hogy a lélek időgépén vissza lehet-e szállni a múltba, vajon torzónak maradt élet-epizódokkal kiteljesíthető-e a jelen, és megszabadulhat-e valamikor az ember énje börtönéből vagy hazugnak gondolt „felnőttsége" bilincseitől? Az Utas és holdvilág a magát kereső ember önelemző regénye. Mihály, a regény hőse hiába akar előbb a házassága révén konformista polgári életet élni, s hiába szökik meg ez elől az élet elöl, a regény végén ott tart, ahol az elején: mégis bele kell törnie mindabba, amibe nem akar. „És ha az ember él, még mindig történhet valami" – ezzel a mondattal zárul a finom lélektani részletekkel megírt, először 1937-ben megjelent regény, amely első megjelenése óta hatalmas világsikerre tett szert.

Azt hiszem, Szerb Antal stílusa és világlátása elképesztő, megdöbbentő és velejéig hatoló. Ez a könyv egészen a kedvenceim közé került, ha valaki klasszikusokra vágyik, ez a könyve remek alkalmat kínál rá.
A célközönsége valószínűleg a húszas-harmincas éveikben járó fiatal nők és férfiak, akik útkeresésben vannak. S engem is éppen jókor talált meg, ami a koromat illeti. Mert miről is szól?

Egy férfiről, aki megszökik a konvencionális elvárások elől, a nászútján, mert nem akar konformista életet élni, asszimilálódni a mókuskerekes társadalomba, illetve akart, de nem tud, mert vágyik ifjúkori élete után, a szenvedély után, a megismerhetetlenség után. Erzsi, a felesége számára egy végleges lehetőség volt, hogy beolvadjon a hétköznapi emberek közé, de mégsem megy. Meg kell keresnie önmagát, számot kell vetnie a múlttal, érzéseivel, sőt, halálvágyával és általános depressziójával is, amiért az életet olyan értelmetlennek látja.
Erzsi ezzel szemben Mihályban épp a kiszakadást keresi a szokványosból, szeretné ő is megtapasztalni azt a művészi világot, amelyben a férfi él.
A sors fintora, hogy habár boldogok is lehetnének együtt, Erzsi megérti Mihály szándékait, fordítva azonban nem. Lehetnének boldog pár, látszólag beolvadva a szürke hétköznapokba, de ketten, bolondul. Végül mégis meg kell alkudni.
Végül minden fiatal feje lágya benő, felnövünk, sajnos dolgozni kell menni, és nem süttethetjük egész nap hasunkat Toszkánában – pedig milyen jó is lenne, Istenem. Én is erről álmodom. Ehelyett napi 8 órát ülünk hivatali munkákban, mint a főszereplő barátja, s ugyan kinek való ez? Mindenkinek?

Ez a regény olyan szépen feldolgozza azt a kettős érzetet, amely sokunkban van: szeretnénk kalandokat, világot látni, élni, henyélni, halmozni az élvezeteket, de szeretnénk a „hagyományos” örömöket is, családot, házasságot. S pénzt, ehhez pénzt, amihez munka és mókuskerék kell. Így múlik el a világ dicsősége?

Érdekes, hogy sok értékelő nem tudta átérezni a regény szereplőinek gondolatát, én együtt dobbantam vele. Egy kicsit Mihály vagyok, aki szeretne Olaszországban kalandozni, és elfeledkezni az elvárásokról. Egy kicsit Erzsi vagyok, aki fél az idegen örömöktől, és attól is fél, hogy elítélik és végképp megszűnik átlagpolgár lenni, és a ledérséget már nem lehet visszacsinálni, az erkölcsi tévelygés nem egészen visszafordítható. Ezért inkább el se induljunk az úton. S én vagyok az, aki bemegy reggel 8-tól 4-ig dolgozni… minden nap.

S az élet értelmét csak keressük mosogatás, gépelés, strandolás közben. S ezalatt elmúlik. S pedig minket mennyivel több hatás ér, mint az akkori (1937) embereket, s mi is néha megcsömörlünk, mint Mihály – „Hát kell ez az élet énnekem?”
Mi a különbség? A régi regényekben mindig azt olvasom, hogy az idegi kimerültségre, depresszióra idegszanatóriumba küldték a betegeket, „levegőváltozást” írtak elő, tengerpartot, ilyesmi. Kipihenték. Ma mit teszünk? Robotolunk, gyógyszert írnak fel, nem eshetünk ki a munkából, egyáltalában ciki rosszul lenni, nem boldognak lenni, mert annak kell lenni, mert elmondása alapján mindenki (álszentül) az, és nem engedhetjük meg magunknak, hogy… És ne panaszkodjunk.
Kíváncsi vagyok, hova vezet ez. Azaz, hogy nem vagyok kíváncsi. De az olvasás gyógyír.

Tehát az 1937-ben 85 évvel ezelőtt papírra vetett gondolatok még ma is mennyire, de mennyire aktuálisak! Köszönöm ezt a történetet Szerb Antalnak.

0 Tovább

Billy Milligan

Nektek volt szerencsétek Billy Milligan történetéhez? Én Daniel Keyestől Az ötödik Sallyt olvastam először (szintén hasonló téma), a Virágot Algernonnak könyvet, s természetese a Szép álmokat, Billy!-t és a Billy Milligan háborúit sem lehet kihagyni, azóta is nagy kedvencem a téma és a könyv is.

Azóta eltelt tízen x év, és lett belőle Netflixes doku sorozat, s Tom Holland főszereplésével (kár, hogy végül Leonak nem adatott meg) antológia sorozat is, melynek első évada dolgozza fel a tudathasadásos Billy történetét, akinek nem kevesebb, mint 24 személyisége volt.


Az első könyv fülszövege:

"Csaló vagy áldozat? Ki volt Billy Milligan? A világ máig sem kapott határozott feleletet. Zseniális színjátékos, aki orránál fogva vezette egész Amerikát, a bíróságokat, a pszichiátereket? Vagy egy megkínzott és szétesett ember, akinek testében csakugyan több tucat, különböző személyiség lakott? Az író két éven át faggatta Billyt és környezetét, hogy földerítse, miért támadott és erőszakolt meg a fiatalember ismeretlen nőket. Hogy ő tette-e egyáltalán, vagy a benne lakozók valamelyike: a szenvtelen Arthur, a lezser Allen, a vad Ragen, esetleg Adalana, a leszbikus nő. Keyes páratlan nyomozása a megsokszorozódott személyiségek rég vitatott rejtélyét helyezi új megvilágításba. Az olvasó végigkövethet egy fantasztikus élettörténetet, s a végén maga is ítélhet: bűnös volt-e Billy Milligan?"

0 Tovább

Spiró György: Csirkefej

„Kérem, ne háborodjanak föl, amikor a színpadon nemigen hallható trágár kifejezéseket használnak a szereplők. Nem mindegyikük, csak azok, akik pislákoló, csökött érzéseiket szókincs híján így próbálják kifejezni. A legújabbkori magyar dráma kimagasló művével egy nagyszerű előadással lehetnek gazdagabbak a türelmes és toleráns nézők. A kopott, düledező körgangos pesti bérház szürke, szomorú lakóinak kicsinyes életével ezernyi színt tud megmutatni Spiró: Keserűt, kétségbeesettet, csöndeset és harsányan nevettetőt, szépet és rútat, és mélységesen együttérző emberit. A Vénasszony és a Srác felemelő tragédiája igazi színházi élmény. Zsámbéki Gábor kiváló rendezésének, a nagyszerű színészi alakításoknak, elsősorban a felejthetetlen Gobbi Hildának köszönhetően, aki ezzel a csodálatos alakítással búcsúzott a színpadtól és egy kicsit már az élettől.” (Virág Katalin)

Spiró György a Csirkefej c. tragédiáját Gobbi Hilda számára írta, aki élete végéig játszotta a Vénasszony szerepét a színműben - később Törőcsik Mari vette át a helyét.

Több szereplő tűnik fel a színen (12), s az ő történetüket, összekapcsolódásukat, személyiségüket ismerhetjük meg. Vagy inkább személyiség-típusaikat, hiszen egyiküknek sincsen konkrét nevük, mindegyik inkább egy-egy embertípust jelenít meg, többségük azonban egyáltalán nem általános, a típuselnevezéseikre nem jellemző tulajdonságokkal vannak felvértezve. Például a Vénasszony nem bölcs, hanem keresi az útját és az élet értelmét. Mégis, habár 1987-ben íródott a mű, a mai kifordított, groteszk világunk szereplői elevenednek meg: a ledér nő, akinek talál magának komoly párt és nem tud családot alapítani. A tanár, aki magányosan tengeti az életét és az irodalomba menekül. A fiatal fiúk, akik elkanászodtak, az egyiküket a gyámügy kiskorában elszakította otthonról, csúnyán beszélnek, bűnöznek, elkallódnak az életben. A szülők, akik a gyerekekkel nem, csak a pénzzel törődnek. Ők s a többi szereplő mind-mind sarkított tulajdonságokkal rendelkező bábok, akiket Spiró György rángat. Aztán bekövetkezik a tragédia.

De mi is ez akkor tulajdonképpen? Társadalomkritika? Tükör? A darab olyan fontos kérdésekkel foglalkozik, minthogy mi az élet értelme idősen, család és emberi kapcsolatok hiányában, hova menekül az értelmiségi ember a zűrzavaros, mocskos jelen elől, ha nem vigyázunk, merre kanyarodik a fiatalság sorsa, pedig felelősek lennénk érte. Tudunk-e egymással kommunikálni, vagy csak elbeszélünk egymás mellett? Hova tűnt az emberi kötődés? A szomszédok is csak élnek egymás mellett, alig ismerjük egymást, s ha segítség kell, nem számíthatunk a környezetünkre. Ha ez akkor is így volt már... Hogy van most?

Ez egy elgondolkodtató színmű, s habár jómagam nem kifejezetten kedvelem ezt a stílust, novellában megírva egészen kedvemre való lenne - no persze a túlzó káromkodások és barokkosan szaggatott körmondatok nélkül.

0 Tovább

Szabó Magda - Az ajtó

Könyvajánló 4 Magyar Dráma Felnőtt Életrajz Szabó Magda

Könyvajánló 4 Magyar Dráma Felnőtt Életrajz Szabó MagdaÁlmában ​nem, de életében egyszer kinyílik az ajtó az írónő előtt. Szeredás Emerenc ajtaja, amely mások számára örökre zárva marad. A megingathatatlan jellemű, erkölcséhez és hiedelmeihez tántoríthatatlanul ragaszkodó asszony házvezetőnőnek áll az írónőhöz, ám első perctől nyilvánvaló, hogy ő diktál. Gazdája megmérettetik, és nem találtatván könnyűnek, Emerenc nem csupán otthona, hanem lelke ajtaját is megnyitja előtte, ha csak résnyire is. Így sejlik fel Magyarország huszadik századi történelmének kulisszái előtt egy magára maradt nő tragikus, fordulatos sorsa. Vajon mit őrizget az idős asszony a hét lakatra zárt ajtó mögött?
Az ajtó a ki- és bezártság, a születés és a halál ősi jelképe. Állandó kettősség jellemzi a két főhős áhítatosan odaadó, máskor szinte gyűlölködő kapcsolatát is. A szeretet kapujában állnak. Sikerülhet-e végül beljebb vagy elengedni egymást?
Az ajtó Szabó Magda talán legismertebb regénye: Szabó István forgatott belőle filmet, és 2015-ben felkerült a The New York Times sikerlistájára.

Azt hiszem, ez a hatodik könyv, amit Szabó Magdától olvasok, és mégis, ez tetszett a legkevésbé. Ez a könyv valójában egy lehelletnyit öncélú, egy vezeklésregény, ami ugye igaz történet, s Szabó Magda talán így próbálta kiírni magából azt a fájdalmat, amit a történések végett át kellett élnie. Vagy azt a bűntudatot. Esetleg úgy gondolta, jóvátételként megosztja a világgal, hogy talán az idillikus kép róla nem a valóság, vagy hogy nem csak az. Talán írás közben sikerült megszabadulnia az önvádló gondolatoktól.

A könyv háromnegyede egyébként közel sem a krízisről szól, hanem két ember húsz éven át tartó érdekes, kicsit anya-lánya, takarítónő-gazdája kapcsolatról, ami amolyan se veled, se nélküledbe hajlik át. Emerenc, mint egy rossz anyós mindenbe beleszól, belekontárkodik, fölösleges nippeket és használhatatlan „giccseket” hord át Magdáékhoz, sértődékeny, önfejű. Magda nem tudja egyedül ellátni a házat az írás mellett, ezért szüksége van Emerenc segítségére, ugyanakkor rideg őszinteségére is: foglalkozzon inkább többet a férjével, amíg lehet (a férje mint tudjuk, beteges volt), s ne csak az írói világába zárkózzon el.
Emerenc egyébként fölöslegesnek tart minden értelmiségi munkát, az írást is, csak azt tekinti igazi munkának, ami látványos, és a két kezünk közül sarjad ki, tehát fizikai munka.
De valahogy ez a két furcsa, ellentétes, s már-már szerencsétlen ember mégis egymásra talál, és két évtizedet élnek le együtt, mígnem…

A könyvvel a legnagyobb probléma, hogy vontatott, és kevésbé koncentrál a problémára, inkább csak kettejük hétköznapjait írja le. De mi a lényege? Mert az az igazán fontos: hogy kire számíthatunk, ha megöregszünk, ha nincsen családunk, vagy ha van, de távol élnek, vagy ha meghaltak, ha bármi… Hogy az értelmiségi vagy a fizikai munka fontosabb-e. Hogy az emberi kapcsolatok vagy a karrierben való kiteljesedés milyen viszonyban van egymással. Milyen értékrendek szerint éljük az életünket? Van olyan, ami mindenki számára követhető, megfellebbezhetetlen? Mikor helyezzük saját magunkat előtérbe s mikor a másikat? Mivel tartozunk az időseknek? Vannak pillanatok az életben, amikor egy-egy döntésünk kihatással van a másik egész életére. Akkor, ott, vajon érzékeljük ezt, hogy ez most az a perc, amikor eldől minden? Sokszor csak évek múltán emlékszünk vissza egy-egy mozzanatra, ami végül sorsdöntőnek bizonyul. Így történt Szabó Magdával is.

Az emberi lét értelmének kérdései bontakoznak ki a vontatott sorok közül. Ha csak az utolsó száz oldalt kéne pontoznom, maximálisat kapna. Így sajnos, hogy döccenős, túlírt, a mondanivalójának van nagyobb értéke és jelentősége. Annyi biztos, hogy elgondolkodtató, de tudni kell eljutni a végéig.

0 Tovább

Női sorsok ha találkoznak - Szabó Magda: Az őz

Könyvajánló Magyar Dráma Felnőtt Szabó Magda

Könyvajánló Magyar Dráma Felnőtt Szabó MagdaAz ​őz gyilkosok és áldozatok regénye. Gyilkolt Józsi, a Három Huszár kocsmárosa, és gyilkolt Encsy Eszter, a történet hőse, a színésznő: ki-ki a maga eszközeivel. De a két gyilkos mögött ott lapul a harmadik is, a legveszedelmesebb: a kor, amelyben a színésznő született, amely iszonyatba fullasztotta gyermekéveit, aknamezőre küldte Emilt, korai sírba a munkára képtelen, virágait babusgató édesapát, s örökre kipusztított Encsy Eszterből minden hitet, bizalmat, örülni tudást. Mindaz, amit az élettől kap, későn érkezik: sem siker, sem elismerés, sem pénz, még szerelem se váltja meg többé iszonyú önmagától. És Encsy Eszter, ahogy attól a társadalomtól tanulta, amelyben él, amely fölnevelte, öl: megöli az egyetlen embert, aki valaha szerette, és tettével halálra ítéli önmagát is. Az őz megjelenése idején 1959-ben úgy robbant, mint a bomba. Hermann Hesse ajánló sorai egyengették külföldi útját, azóta harmincöt nyelven olvasható. Én, aki írtam, ha elkerülhetem, nem olvasom: félek tőle. Pedig a nemzetközi sajtó akkor tanulta meg szülővárosom, Debrecen nevét, mert úgy értékelték: …míg a történet gyilkosai és áldozatai megfutják pályájukat, a regény lapjairól az irgalmatlan szenvedélyek forróhidege fagyaszt-éget.

A lányregények után egészen furcsa bár egyébként nem rossz választás volt Az őzet választani következő olvasmányként Szabó Magdától. Most, hogy ezen értékelés írása közben már Az ajtót olvasom, kifejezetten jobbnak találom, hogy életrajzi kötetei előtt inkább egy újabb fikciót ismerhettem meg tőle, jobb az átvezetés. Kronológiailag is.

Mindazonáltal természetesen kissé morbid, ha a lányregények szereplőit összevetem a mostani főszereplő személyével, Eszterrel. Itt ugyanis két nőtípus elevenedik meg, s két életút. Az egyik Angéla, a maga természetes kedvességével, gyengédségével és gyengeségével, szépségével. Az örök nőideál, akivé még a 21. századi elvárások szerint is válnunk kéne. Lággyá, visszafogottá, nőiessé, s kedvessé nem csak kívülről, lényünkből fakadóan is. Ilyen egy „igazi” nő. Ezzel szemben itt van Eszter: forrófejű, gyakran utálatos, cseppet sem kedves, féltékeny, irigy, s mégis azért őt is lehet szeretni. Világ életében utálta a tökéletes Angélát, akinek idilli gyerekkora volt, míg neki szegénység és korai munka jutott osztályrészül. Végigküzdötte az életét, jobb sorsot teremtett magának, de sosem felejtette el, honnan jött, és az idő múltával is csak megvetni tudja azokat az embereket, akiknek „minden az ölükbe pottyant”.

Nagyon érdekes a korábbi értékelések olvasása, azt írják, mindenki Angéla szeretne lenni, de aztán rádöbbennek, valójában Eszterek. Szerintem mindenkiben mindkét személyiség ott van, ahogy a régi mondás tartja: attól függ, melyiket eteti az ember.
A mai társadalom is azt várja el tőlünk, hogy Angélák legyünk. De a farkastörvények Esztereknek kedveznek. Szerintem ez a könyv egy tökéletes példája a női meghasonlásnak, hányféle arcunk is van valójában, s milyen nehéz néha egyensúlyozni köztük. Az lenne az igazi, ha mindkettőt el tudnánk fogadni.

0 Tovább

Máglya

Könyvajánló Magyar 2 Történelmi Háborús Dráma Felnőtt

Könyvajánló Magyar 2 Történelmi Háborús Dráma FelnőttMi ​történik, amikor egy ország felszabadul? Mindenki megkönnyebbül hirtelen, vagy cipeljük magunkkal a múltunk súlyát? A diktátort fejbe lőtték, rituálisan elégették az elnyomás kellékeit, de a titkokra nem derült fény, a régi reflexek pedig működnek tovább. Bármikor kitörhet újra az erőszak, mert a temetetlen múlt még fájdalmasan eleven. A tizenhárom éves Emma erős lány, tele kamaszos vadsággal. Egyszerre vesztette el az otthonát és a szüleit, de váratlanul felbukkanó nagyanyja magához veszi. Új életében mindennek tétje van: a gyásznak, a barátságnak és az első nagy szerelemnek, bármely pillanat magában hordja a katarzis lehetőségét. Emma a boszorkányos nagymamától tanulja meg a hétköznapok mágiáját és a sorsfordító szertartásokat, ám a saját ereje még ennél is nagyobb: ő talán képes nemet mondani a történelmi bűnre, és kilépni a soha-meg-nem-bocsátás véres örvényéből. A regény családtörténet és történelmi tabló egyszerre. A nyelve sűrű, mégis egyszerű, a részletek varázslatos intenzitása sodró és izgalmas történetté formálódik, leköti és nem hagyja nyugodni az olvasót. A gyermek mindent látó szeme, a kamasz mohó testisége és a felnőtt józan figyelme szövődik össze benne érzéki és érzékeny szöveggé. Rákérdez a titkokra és felébreszti a titkos tudást.

Varázsoljunk a semmiért, vagdossuk pengével a bugyinkat és szőrös is meg jaj itt az iskola, mi is volt a nagy történelmi esemény? Spicli! Ez volt, de nem mondjuk meg, hogy mi, van értelme vagy nin.. jaj félbehagytam egy egész fejezetet, bocsesz, holnap iskolába kell, a zsidó Bertuska, hoppá vége a könyvnek, csak 450 oldal… Húzzál vonalat a lisztbe…..

Máglyára vele… Na jó, annyira azért nem volt szörnyű, de be kell valljam, ahogy Máraiban a minap, Dragománban is csalódtam, s azt hiszem ez marad az első és az utolsó könyv, amit olvastam tőle. Valahogy úgy érzem, kicsit túl sok a hype körülöttük, és egyáltalán nem értem, mi az a sok pozitív vélemény a Máglyánál, én inkább a negatívabbakkal tudok egyetérteni, de lássuk, miért.

Önmagában még az első mondjuk, hatvan és az utolsó hatvan oldal még nem is lenne rossz, s kijöhetne belőle egy száz-százötvenes oldalas, érdekes kisregény, aminek van eleje, közepe, vége, íve, története, tart valahonnan valahová. De így való igaz, hogy kissé olyan, mint egy novelláskötet, egymástól szinte majdnem független, félbevágott apró jelenetekkel, amikre később hol visszaugrunk, hol nem, hol van jelentősége, hol nincs, kicsit, mintha egy befüvezve írt irományt tartanánk a kezünkben, se füle se farka. Az erdélyi történelmi eseményekre egész a legvégéig alig utal konkrétan a könyv, már azt hittem, úgy kell részletesebben utána olvasnom, szóval nem mondanám kimondottam, hogy azokat állítja a központba, éppen maximum említések szintjén. Igaz, a zsidók világháborús helyzetére már jobban kitérnek Nagymama visszaemlékezései, de rendkívül idegesítő módon félbeszakítva az addigi gördülékeny E/1-es elbeszélésmódot érthetetlen módon Nagymama E/2-ben meséli a múlt történéseit, pl.: bemész ide, felmászol ide… Ha addig bele is tudtuk magunkat élni a történetbe, az végképp kizökkent, hirtelen, mintha valami szerepjátékos könyvbe csöppennénk.

Ami a legzavaróbb volt az egész történetben, azok az indokolatlan „mágikus szálak”, de csak idézőjelben mondom így, mert inkább vajákosasszonykodásnak nevezném, Nagyi babrál a liszttel meg össze-vissza vonalakat húz, Nagypapa szelleme hol ott van hol nincs, semmi jelentősége… Nem történik semmi a varázslatok által, teljesen fölöslegesen kántálgatnak. Meg sincs magyarázva, hogy mi ez, hogy legalább lenne valami háttér, hogy ők most egy nagy ősi tudás tudói, boszorkányok leszármazottai, vagy teljesen bolondok – ez a legvalószínűbb -, esetleg az egész a kislány fikciója… Passzolom, de unalmas volt, és megakasztotta a regény általános folyamát. Nagymama egyébként is szinte beszámíthatatlan a történetben, egyszer azt mondja az unokának nehogy ezt tedd, de tényleg, nehogy, mert aztán én megtudom és akkor akkora baj lesz, hogy ihaj… Aztán Emma (alig szerepel a neve egyébként) végül megszegi a tilalmat, de nem szakad le az ég meg úgy kb. semmi nem történik… Meg Nagymama néha megkínozza (?) aztán mégse…

Oldalak szólnak arról, hogy a kislány eteti a hangyákat, megmenti őket… Mint akik be vannak kábítószerezve, de komolyan, bocsánat. Arról nem is beszélve, hogy közben azért vagy három meztelen szőrös alsófertályos jelenetet azért le kellett írni, hogy hangsúlyozzuk, hogy kamaszodik a gyerek. Ennek sem volt értelme, és nagyon idegenül jött ki egy meglett férfi tollából egy köze nincsen semmihez jelenetben…

Remélem, valaki írt már belőle egy rövidítettet, mert max. annak lenne értelme, és akkor azt olvasnám inkább újra, varázslatok és bugyivagdosás nélkül, E/1-ben, hagyjuk a hangyákat is.. Bocsánat.

0 Tovább

Eszter hagyatéka

Az élet oly csodálatosan megajándékozott, és oly tökéletesen kirabolt, mit várhatok még?

Az 1939-ben írt kitűnő regény egy beteljesületlen szerelem története. A mindig fellegekben élő, jellemgyenge, de szeretni valóan kedves Lajos és Eszter húsz esztendővel korábban bontakozott szerelmét rombolta szét, amikor a férfi Eszter nővérét, Vilmát vette feleségül. Felesége halála után, gyermekeivel látogatóba érkezik az asszonyhoz, aki még mindig szereti. 

A találkozás oka igencsak prózai: Lajos, aki már mindenétől megfosztotta Esztert, most végső menedékét készül elrabolni, a családi otthon eladására kéri. Eszter ekkor tudja meg, hogy a férfi nősülése előtt végső elkeseredésében levelekben könyörgött Eszternek, hogy szökjenek meg együtt, mert szüksége van rá. 

Eszter azonban sohasem kapta meg a leveleket.


Eddig nem olvastam még azt hiszem, Máraitól semmit, de ez a könyv nem is hozza meg hozzá a kedvem, az biztos. Ha valaki érti, hogy miért tette a végén Eszter azt, amit, mert hiába vagyok harmincon felül és nő is, szóval abszolút célközönség, valahogy mégsem értem. Vagy most neki ez a szerelem?

Rövid, másfél óra alatt elolvasható kis könyv, valahogy arra sem elég, hogy az ember rendesen a szereplők helyébe képzelje magát, s máris vége. Talán háromszor ennyi oldalban jobban megértettem volna, talán... Így viszont csak egy nagy lókötő és egy gyenge női jellem találkozása. Érdekes, hogy a tipikus lányregényekben fele ilyen szerencsétlen női karaktert sem találnék, ha akarnék se. Maradok inkább akkor a makrancos női ideálképnél, köszöntem.

0 Tovább

Németh László: Iszony

Könyvajánló 5 Magyar Dráma Felnőtt Romantikus Klasszikus

Könyvajánló 5 Magyar Dráma Felnőtt Romantikus KlasszikusNémeth Lászlónak ez a méltán népszerű regénye egy férfihoz nem vonzódó, hideg természetű fiatalasszony házasságának tragédiájáról szól. Ottrubai Nelli családi okokból kénytelen hozzámenni Takaró Sándorhoz, a társadalmi ranglétrán felfelé kapaszkodó gazdag parasztság e vérbő és olvadékony természetű, jellegzetes képviselőjéhez. Nelli mindent megpróbál, hogy házasságát elviselhetővé tegye, de zárkózott, magának való, eredendően tiszta és magányos egyénisége fellázad, valósággal megöli férjét, végül pedig a másokért vállalt munka önzetlen örömében találja meg a megtisztulás, meggyalázott élete értelmét. A regény nemcsak döbbenetes erejű lélekrajz, hanem a letűnt falusi úri világ életének pompás képe is.

Na hát az kétségtelen, hogy az ember nehezen szánja rá magát arra, hogy erről a regényről írjon. Egyébként nem először volt hozzá szerencsém és nem is utoljára, nyáron valószínűleg újra kell majd olvasnom, bár egyébként nem bánom.

Próbálok visszaemlékezni a tizenévekkel ezelőtt rám gyakorolt hatására, de csak arra emlékszem, hogy az osztálytársaim mind utálták a könyvet, de nekem tetszett, magam sem tudom, miért, de most is tetszik a vontatottsága ellenére. Valahogy az ember végig várja, mi sül ki ebből az egészből, és kicsit morbid, de úgy éreztem magam, mint mikor szörnyűségek közepette az ember csak bámul, és nem takarja el a szemét, és csak néz, mert kíváncsi, hogy mi fog történni. Valahogy ez is ilyen érzés volt. Elolvasása után érdekességképp a belőle készült filmet is megnéztem, nem tudom, a legjobb karaktert választották-e Sanyi szerepére, de Imréére Latinovits mindenképpen tökély volt, csak sajnáltam, hogy nem szerepelt valami sokszor sem a regényben, sem ott.

Én is azon gondolkodtam, mint egy másik értékelő, akinek olvastam a véleményét, hogy vajon ha Nellike Imréhez megy hozzá, és nem Sanyihoz, akkor is így alakult-e volna az élete. Benne volt-e a hiba, vagy a házasságában, hogy nem jó emberhez kényszerült hozzámenni? Megmondom őszintén, én eleinte egyáltalán nem tudtam Sanyit se hibáztatni, voltaképpen egy jó kedélyű, kedves fickó, aki mellett akár boldog életet is lehetett volna élni, s sajnáltam, hogy ilyen savanyú, (szörnyű bélyeggel élve frigid) nő jutott neki. Ugyanakkor Nellit is tökéletesen meg tudtam érteni (pláne, ha közben legalább mást szeretett volna úgy igazán), mert ha az ember nem vonzódik valakihez, és iszonyodik tőle, abból nehéz testi vágyat és szerelmet csiholni. Lehet persze egymás mellett szépen éldegélni, ahogy az öregek szokták volt mondani, de az azért mégiscsak lehetetlen, hogy az ágyban aztán ezt az iszonyodást el lehessen viselni – pedig hányan lehettek így akkor, s vajon hányan vannak így most is egy kihűlt házasságban (nem akarom tudni, szerintem sokan).
Tehát lelkileg megrendítő volt olvasni, főleg úgy, hogy önmagában egyik szereplő sem hibáztatható, és mindkettővel egyet tudunk érteni, érezni. Egyszerűen szörnyű, ha az ember élete valahogy így félresiklik, és én is azon gondolkodtam, ilyen esetekben (nem konkrétan, hanem általában), bele kell-e törődnünk a „sorsunkba”, vagy próbálni azon változtatni minden fogcsikorgatás árán is – de mi van, ha közben nem sikerül, az az igazi összeroppanás.

Nagyon jól kidolgozott lélekrajzi regény, aminek azért megmondom őszintén, eleinte nehéz volt a nyelvezetére ráállni a mai olvasmányok után – és a tempójára is –, de mégis ad valamit, befészkeli magát a fejbe és kérdéseket vet fel, és napokig gondolkodhatunk rajta. Hát, még ha egyszerre olvassuk, és lehet róla beszélgetni is. Szerintem igényel egyfajta gondolati és érzelmi nyitottságot, előítéletmentességet. Nem gondolom egyébként, hogy középiskolában kötelezővé kéne tenni, valahogy úgy gondolom, hogy az ember ezt csak akkor érti meg igazán, vagy akkor nem csak egy anekdota, ha élt már párkapcsolat(ok)ban, és van mihez viszonyítani.

Bennem a legérdekesebb (költői) kérdés, amit felvetett, hogy vajon az emberek többsége (legyen mondjuk 30-35 feletti korosztályról szó, aki már nem csak a féktelen boldogságot vadássza) önmagában pozitív szemléletű bármi is van, vagy csak egyszerűen elégedett az életével úgy ahogy van szóval szerencsés, vagy pedig csupán elfogadta, amit a sors kimért rá? Epiktétosz filozófus szerint az ember azzal törődjön, ami tőle függ, s ami független, tehát ő nincsen rá hatással, azzal próbáljon meg kibékülni, s Descartes is azt mondja, inkább mi igazítsuk a világhoz az elképzeléseinket, vágyainkat, semmint a világot próbáljuk meg megváltoztatni. Ez majdnem ugyanaz, amit Sanyi és Nellike anyja képvisel. Én azért arra a következtetésre jutottam, meg kell próbálni mindent, hogy változtassunk rajta, de ha nem megy, addig is valahogy elégedettnek próbálni lenni.

Bátran ajánlom minden nagykorúnak a könyvet, klasszikus.
S mielőtt elfelejtem: Le a kalappal Németh László előtt, hogy ennyire képes volt belelátni a női lélekbe, elképzelni sem tudom, hogyan.

0 Tovább

Erkölcsi kérdések Albert Camus: A pestis c. regényében

„Albert Camus (1913−1960) francia író, a 20. századi francia irodalom egyik nagy tehetségű képviselője volt. Algériában született, s francia földön, az országúton halt meg autószerencsétlenség következtében. Népszerűsége máig se csökkent, s még a franciáknál is legfeljebb Malraux-é vagy Saint-Exupéry-é vetekszik vele, holott kevesebbet írt bármelyiknél, s életműve a maga egészében inkább egy nagy ígéret, mintsem egy kész pálya benyomását kelti a mai olvasóban.” (P. Farkas 2017).

Első írásai 1932-ben, mindössze 19 éves korában jelentek meg a Sud című folyóiratban, első könyve pedig, a L’Envers et l’endroit című esszégyűjtemény 1937-ben. Ezek azonban jó ideig nem hozták meg számára a várva várt ismertséget. Végül az újságírásban és a szerkesztésben találta meg számításait.

Egy időben persona non gratanak számított, hiszen nem csak, hogy kilépett a kommunista pártból (bár más vélemények szerint inkább kizárták), 1951-ben A lázadó ember című kommunista ellenes műve, melyben a sztálini diktatúrát bírálja, igencsak nagy port kavart (Szabó 2010).

1957-ben 44 éves korában – igen fiatalon – Nobel-díjat kapott, ez azonban csak még inkább felszította a dühöt politikai ellenfeleiben. Giovanni Catelli Camus halála című könyvben írtak szerint a halála sem pusztán autóbaleset volt, hanem tervezett likvidálás, amelyet 3 évbe telt teljesíteni (Catelli 2021).

Az az egy azonban vitathatatlan, hogy regényeinek mondanivalói, tanulságai, erkölcsi kérdései még most, a XXI. században is módfelett aktuálisak. Ismertebb művei közé tartoznak a teljesség igénye nélkül pl. A lázadó ember, Közöny, A pestis, A száműzetés és az ország, Caligula, Ostromállapot című alkotások.

A pestis című műve megírásához 1939-től ’43-ig gyűjtött adatokat és tanulmányozta az orvosi szakirodalmat is. 1942-ban Oránban, Északnyugat-Algériában személyesen is gyűjtött tapasztalatokat, ebben az időszakban ugyanis ezen a területen tífuszjárvány pusztított. Összesen 7 évig dolgozott a regényén, mely végül világhírű lett. Magyarországon A pestis először 1992-ben jelent meg az Európa kiadó gondozásában, azóta pedig több nyomtatott és elektronikus megjelenést is megélt. Az Edistat kiadási statisztikával foglalkozó külföldi oldal egyik közösségi oldalán közzétett diagramja szerint 2020-ban meglehetősen megnőtt az eladott példányok száma a könyvből – egyértelműen a koronavírus-járványnak köszönhetően.

„Növekszik a Camus "La Peste" eladása 2020 első 8 hetében! Íme a könyv 2019-es és 2020-as eladásainak összehasonlítása."

A pestis c. könyv eladási statisztikái 2019-2020

A statisztikából jól látható, hogy 2019-hez képest 2020-ban növekedtek az eladási számok. Ahogy dolgozatomban Camus a műben feltett erkölcsi kérdéseit feszegetem, rájöhetünk, hogy 2019 óta a járványhelyzet következtében szinte ugyanazokkal a problémákkal küzdünk, és ugyanazokkal a kérdésekkel találjuk szembe magunkat, mint Rieux doktor és társai, a kötet fő- és mellékszereplői.

Mindjárt a történet elején egy ismerős dilemmába botlunk. Felüti fejét ugyanis a járvány, sokáig azonban az emberek, átlagpolgárok, sőt, maguk az orvosok és vezetők sem akarják még maguk előtt sem elismerni, hogy ez bizony: pestis. Az újságok elbagatellizálják, alábecsülik a helyzetet, s egyébként is jobban foglalkoztatja őket a patkányok váratlan megbetegedése és pusztulása, tetemük zavaró jelenléte a városban, mint az emberek körében terjedő betegség. Ami az orvosok hozzáállását illeti:

„Az öreg Castel, aki nyugodtan rágcsálta sárguló bajuszát, világos szemét Rieux-re vetette. Aztán jóindulatúan végigmérte a jelenlevőket, majd megjegyezte: ő nagyon jól tudja, hogy ez pestis, de azt is, hogy ha hivatalosan beismerik, akkor kénytelenek lesznek szigorú intézkedéseket tenni. Jól tudja, hogy kollégái végeredményben ettől torpannak meg, ő tehát kollégái nyugalma érdekében hajlandó elismerni, hogy nem pestisről van szó.” (Camus 1992).

Tehát amikor már intézkedésekre lenne szükség, akkor is haboznak, késlekednek, s mikor végre megtörténik a szigorítások bevezetése, akkor sem a kellő mértékben:

„A rendelkezések nem voltak drákóiak. Látszott, hogy igen nagy engedményeket tettek, nehogy nyugtalanítsák a közvéleményt.” (Camus 1992).

Kétségtelen, hogy erkölcsileg az lett volna a helyes döntés, ha felvállalják a felelősséget, és időben cselekednek, s a biztonság érdekében inkább túl- mint alábecsülik a helyzetet. Nagy igazság azonban, hogy az ember katasztrófahelyzetekben sosem akarja elhinni, hogy mindez tényleg megtörténhet, és tényleg vele történik. Talán így voltak ezzel a regényünk szereplői is.

Amikor aztán végül az algériai Oran város karantén alá kerül, találkozunk a következő dilemmával: Ha egy halálos járvány sújtotta települést karantén alá vonunk, mint vezetők, engedélyezzük-e a családok újraegyesülését azon formában, hogy a városon kívül maradt, kívül rekedt felek visszatérhessenek oda? Kétségtelen persze, hogy a hazatérők ezzel saját életüket sodornák veszélybe. Oran városának döntéshozói ezt megengedik, ezzel az egyes személyek kezébe helyezve a döntést, s egyidejűleg elhárítva a saját felelősségüket.

„Egyébként néhány nap múlva, midőn nyilvánvalóvá vált, hogy senkinek sem sikerülhet elhagyni városunkat, felvetődött a kérdés, vajon engedélyezhetnék-e a visszatérést azoknak, kik a járvány előtt távoztak el. Néhány napi gondolkodás után a megyeháza igenlő választ adott. …

Erre aztán néhány család, igaz, hogy kevesen, könnyelműen fogta fel a helyzetet, s mivel a vágy, hogy viszontláthassa rokonait, legyőzött benne minden óvatosságot, felszólította az illetőket, hogy éljenek az alkalommal.” (Camus 1992).

Vajon helyes döntés volt-e ezt engedélyezni? S a másik kérdés: ha karantén alá vont állampolgárok lennénk, kérnénk-e a rokonainkat, hogy térjenek oda vissza? Személyes véleményem szerint inkább élnék távol beláthatatlan időig családomtól, minthogy őket is veszélybe sodorjam. A fentebbi idézetből látszik azonban, hogy sokan felelőtlenül cselekedtek, és/vagy még ekkor sem értették meg a járvány igazi pusztítását.

Ennél egy fokkal egyszerűbb kérdés: előtérbe helyeznénk-e saját érzelmeinket, jólétünket a közösségénél? Camus könyvében ugyanis egyes esetekben pontosan ez történik. Például Rambert, az újságíró sokáig igyekszik kijutni Oranból, annak ellenére, hogy egyáltalán nem tudhatja, megfertőződött-e már, azért, hogy újra láthassa kedvesét – és persze kimondatlan, de valószínűleg nem szeretne ő sem pestisben meghalni. A könyv vége felé gondolja csak meg magát, amikor győz benne a lelkiismeret, és a város elhagyása helyett inkább a betegek segítése mellett dönt. Ezzel Camus maga is megfogalmazza erkölcsi ítéletét a felelősség alól kibújni akarók felett. Vajon, ha 2019-ben lehetőség nyílott volna rá, hogy egy olyan helyre menjünk, ahol nem szedi a koronavírus az áldozatokat, megtettük volna-e?

Rambert tehát nem szökik meg, a pestis azonban szakadatlanul, fáradhatatlanul szedi áldozatait. Egy ideig az emberek tehát hitetlenek, felelőtlenek, aztán félnek, megijednek, az ijedtség helyét azonban egy idő eltelte után kezdi átvenni a közöny.

„…mintha minden szív megkeményedett volna, és mindenki úgy járt és úgy élt a jajszavak szomszédságában, mintha ez az emberek természetes beszéde lett volna.” (Camus 1992).

Egy másik végletes viselkedés pedig a „szenvedély”. Amikor a szigorítások és szabályok ellenére megszegjük azt, nem gondolva tetteink következményére.

„Ilyenkor lehet átélni az életnek azt a szenvedélyét, mely csak növekszik a nagy megpróbáltatások idején. Ha a járvány tért nyer, az erkölcs is lazulni fog. Viszontlátjuk majd a milánói szaturnáliákat a sírok szélén.” (Camus 1992).

Fellazul tehát az erkölcs. Az emberek tömegbe verődnek, dorbézolnak, egyes árusok a hasznukat keresve megemelik az áraikat. Egyes csoportok már szinte eszüket vesztik. Amikor ugyanis a helyzet szinte már a tetőfokára hág, és Oran lakosai úgy érzik, nincs menekvés a pestis pusztító karmai közül, már fegyveres erőkkel ostromolják a kapukat, hogy kijuthassanak.

„Éjjel a városkapukat ismét megrohamozták, több ízben is, de ezúttal kisebb fegyveres csoportok. Volt is néhány lövöldözés, sebesültek, egy-két szökés.” (Camus 1992).

Ramberttel ellentétben tehát sokan a szabadulás mellett döntenek. Pedig van-e egy ilyen helyzetben menekülés? Ha belegondolunk, amennyiben sokan jutottak volna ki a kapuk közül, és egyesek fertőzöttek lettek volna, könnyen borították volna a környező vidékekre is a halál hirtelen leplét. Talán nem volt meg bennük a bátorság, amely hosszú korok óta az egyik legfőbb erény, hogy viseljék a sorsukat.

A fentebbiek azonban általános erkölcsi kérdések, amikre még csak-csak tudunk válaszolni, hiszen vannak döntési lehetőségek: dönthetek úgy, hogy habár a rokonaim bejöhetnek a karantén alá zárt településre, mégsem hívom őket; dönthetek úgy, hogy habár veszélyeztetett zónában rekedtem, mégsem szököm ki, és nem terjesztem a fertőzést; dönthetek úgy, hogy betartom a szabályokat és az intézkedéseket.

Mi a helyzet azonban akkor, amikor globálisabb, kulturális és vallási dilemmáról is szó van, és választásunk sincsen? Camus regényében ez a pont akkor jön el, amikor a sok halott következtében először csak a tisztességes temetés menetéről mondanak le, s a holttesteket tömegsírba temetik búcsúztatás nélkül, később azonban, amikor már a temető is teljes egészében megtelt, régi sírokat exhumálnak, hogy a maradványokat elégessék.

„A temető végében, egy masztixfákkal beültetett térségen, két hatalmas árkot ástak. Egyik volt a férfiak árka, a másik a nőké. A közigazgatás e tekintetben tiszteletben tartotta az illemet, s csak jóval később tűnt el a szemérmesség ez utolsó nyoma is, mikor a körülmények kényszere folytán már összevissza, egymás hegyén-hátán temettek el férfiakat és nőket, mit sem törődve az illendőséggel.

Valamivel később azonban kénytelenek voltak más megoldást keresni, és még jobban kiszélesíteni a lehetőségeket. Egy megyefőnöki rendelet kisajátította az örökös használatba adott sírokat, és az exhumált maradványok elindultak mind a halottégető kemence felé.” (Camus 1992).

Ez a döntés szembe megy a vallásukkal, hitükkel, és kulturális hagyományaikkal is. Erkölcsileg talán helytelen első látásra, még sincs más választás: meg kell akadályozni a járvány terjedését. Márpedig a nem megfelelően elföldelt vagy elégetetlen halottak tovább terjesztik azt. Szembemennek tehát a társadalmi normával, általános elvárásokkal. De talán épp ezzel cselekednek helyesen: a nagyobb jó érdekében.

Érdekes, ha megfigyeljük ezt a mondatot a könyvben:

„Azt mondták, hogy ez a néhány halott szükséges ahhoz, hogy olyan világot teremtsünk, ahol már senkit sem fognak megölni.” (Camus 1992).

Ha belegondolunk, hogy Camus a második világháború után írta a könyvet, nem alaptalan feltételezés, hogy maga a mű a második világháborúnak a metaforája. Párhuzamba vonható Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című művével olyan értelemben, hogy burkoltan mindketten az emberi társadalmat és legfőképpen a háborúskodást bírálják. A pestis olyan, mint a háború. Vagy a háború olyan, mint a pestis? Ha egyszer elindul, megállíthatatlan, az emberek felelőtlensége tovább szítja az erejét, és akármit is teszünk, egy járvány vagy egy háború úgy fest, időről-időre megismétli önmagát. S, hogy a fentebbi idézetet megkérdőjelezzem: elég-e „néhány” halott, hogy ezt megállítsuk?

„Mindaz, amit nyerhetett az ember a pestis meg az élet játszmáján, nem más, mint az ismeret és az emlék.” (Camus 1992).

„Az egyenlőséget, melyet a halál jelenléte nem tudott megvalósítani, a szabadulás öröme bevezette legalább néhány órára.” (Camus 1992).

A regény végén tehát a pestis elmúlik, ideig-óráig még hordoz némi pozitív változást magában, az emberek esetleg felocsúdnak a borzalmakból és értékelni kezdik, amijük van, kedvesebbek egymáshoz, az élet azonban végül úgyis mindig visszatér a régi kerékvágásba. Emlékeznünk kellene a történelemre, hogy mindez ne ismétlődhessen meg Camus szerint is, az igazság azonban személyes véleményem szerint az, hogy az emberiség minden harmadik generációjának már nincsenek személyes emlékei egy háborúról (mert hiszen a pestis maga a háború metaforája), s ezért újra és újra megtörténik. Mi a személyes felelősségünk ebben? S létezik-e olyan közös erkölcsi tudat, amely ezt megakadályozhatná?

Irodalomjegyzék

Camus, Albert. A ​pestis. Budapest: Európa kiadó, 1992.
Catelli, Giovanni. Camus ​halála. Budapest: Európa kiadó, 2021.
P. Farkas Ilona. „Albert Camus, a lázadó ember.” Mozaikok a 18-20. századi magyar és egyetemes történelemből (Eszterházy Károly Egyetem Líceum Kiadó), 2017: 203-211.
http://publikacio.uni-eszterhazy.hu/5384/1/203_211_P%20Farkas.pdf
Szabó Ferenc. „Ötven éve halt meg Albert Camus.” Távlatok, 87. szám (2010): 120-123.
http://www.tavlatok.hu/87/tavlatok87.htm#87kultura

Internetes hivatkozások:

  1. A pestis c. könyv eladási statisztikái 2019-2020
    https://twitter.com/edistat_actu/status/1234450836538957824?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1234450836538957824%7Ctwgr%5E%7Ctwcon%5Es1_&ref_url=https%3A%2F%2F24.hu%2Fkultura%2F2020%2F03%2F04%2Fkoronavirus-camus-a-pestis-konyv%2F

0 Tovább

Camus: A pestis

Könyvajánló 5 Dráma FelnőttEgy csendes kisvárosban pestisjárvány tör ki, s egyre inkább elhatalmasodva, egyre több embert legyilkolva hatalmába keríti a várost. A főhős, Rieux doktor, Camus leghíresebb korai esszéjének – Sziszüphosz mítosza – irodalmi megtestesülése, aki nem hajlandó tudomásul venni a vereséget, újra és újra lázad a könyörtelen sorssal szemben, s az emberi lét értelmét a küzdelemben keresi, mely bármennyire reménytelen is, az ember győzelmét képviselheti a vak végzettel szemben.
A regény egyike a legnépszerűbb műveinek, a járvány teremtette sajátos világ kiválóan alkalmas a legkülönbözőbb magatartásformák bemutatására.

A mondanivalója nagyon is aktuális a könyvnek, ha csak a koronavírus-járványra gondolunk is. Camus a 2. világháború egyfajta metaforájaként írhatta meg A pestis c. könyvet, amelyben olyan erkölcsi kérdéseket feszeget, mint hogy kiszöknénk-e egy járvány sújtotta településről, ha módunk lenne rá, vagy beengednénk-e a szeretteinket a veszélyes karantén területére, ha ki nem is mehetünk. Inkább az embereket mentenénk, vagy a saját bőrünket? Segítenénk a betegek ápolásában? Betartanánk az intézkedéseket, szabályokat, vagy a saját örömünket hedonistán hajszolnánk? Számítanak még az emberi törvények pestis járvány idején? Például meg kell adni a halottaknak a tisztességes temetést, vagy a járvány terjedésének megakadályozása érdekében minél hamarabb a föld alá kell tenni őket? És ha már a halottak száma annyira megnövekedik, hogy a tisztességes temetés lehetetlen? Mi is az erkölcsileg helyes út, amikor választani kell? A normák betartása, vagy épp vis major idején azok megszegése?

Sajnos a kérdések egy részére az utóbbi 3 évben magunk is választ kaphattunk.
A mondanivaló tehát velős, a karakterek kidolgozása azonban annyira elnagyolt, hogy alig lehet őket megkülönböztetni egymástól, és a regény közepétől igencsak csökken az élvezhetőségi görbe, történések helyett végeláthatatlan szónoklatokat kapunk. Kicsit úgy éreztem, hogy lehetett volna vágni rajta, sűríteni, tömöríteni. Akkor kapna max csillagot. Ennek ellenére olyan korszakot élünk, amikor sajnos megéri elolvasni és elgondolkodni rajta.

0 Tovább

A toszkán titok - Utazás a múltba

Könyvajánló Romantikus Dráma

Mindig nagyon érdekes régi levelekre, naplóbejegyzésekre bukkanni. Pláne, ha azok a saját szüleinktől származnak, és pláne, ha az, amiről a levelek szólnak, egy egészen más korban vagy országban történtek. Így van ez Angela Petch A toszkán titok c. regényében is, amelyben Anna édesanyja, Ines hagyatékát olvasván repül vissza időben és térben, hogy megtudja, milyen is volt igazából az asszony, aki haláláig soha nem nyílt meg előtte igazán.

Könyvajánló Romantikus DrámaAnna szíve majdnem megszakad, amikor elveszíti szeretett édesanyját, Inest. A hagyatékban egy halom régi, megsárgult, olasz nyelvű levélre bukkan. Azt reméli, végre megtudja, mi is történt az édesanyjával a második világháborúban.
A naplóbejegyzések nyomán Anna eljut a hegyek közt megbúvó, varázslatos kis toszkán faluba, Rofellébe, ahol lassan összeállítja a múlt darabkáit: rájön, milyen boldogan telt az édesanyja ifjúkora Toszkána vadregényes, hegyes-völgyes vidékén, és megtudja, hogyan vetett véget ennek az idillnek a háború kitörése. Anna előtt feltárulnak a múlt titkai az anyjáról, aki annak idején a partizánmozgalom tagjaként kivette a részét a küzdelemből, és egy sebesült angol katona életét is megmentette, de nem sejti, hogy Ines titkai az ő életét is fenekestül felforgatják majd.

Izgalmas romantikus történet arról, hogyan öröklődnek nemzedékről nemzedékre a háború traumái, és hogyan mentheti meg az embert a szerelem a legsötétebb időkben is.

0 Tovább

Cameron Post rossz nevelése

Homoszexuálisnak lenni bűn? Ma már viszonylag elfogadók vagyunk a témával kapcsolatban, és egyre több könyv és film jön ki, amely ezzel foglalkozik, ezt taglalja, de még mindig nem általános az emberek véleménye erről. Van, aki elítéli, másokat semlegesen viszonyulnak hozzá. Ahogy észrevehettük egyébként a legtöbb könyv a fiúkkal, férfiakkal foglalkozik ilyen téren, úgy, mint a Simon és a Homo-sapiens lobbi, vagy a Szólíts a neveden. A leszbikusokkal azonban mi a helyzet? Az kevésbé polgárpukkasztó, őket vajon jobban elfogadják? Emily M. Danforth 2018-ban megfilmesített regényében, a Cameron Post rossz nevelésében visszarepülhetünk kicsit az időben egy bigott kisvárosba, s megtudhatjuk, milyen lehetett akkoriban felcseperedni ilyen "Istentelen bűnökkel".

Amikor ​a tizenéves Cameron Post szülei autóbalesetben váratlanul meghalnak, a lány első, sokkoló reakciója a megkönnyebbülés. Az suhan át az agyán, hogy hála az égnek sosem fogják megtudni, mit tett pár órával korábban: a legjobb barátnőjével csókolózott a szénapadláson.

Cam a szülei halálát követően a mélyen vallásos nagynénjéhez és jó szándékú, de reménytelenül régimódi nagyanyjához költözik. Tudja, hogy attól kezdve egészen más lesz az élete. A Montana állambeli Miles Cityben a túlélés két legfőbb alapszabálya: olvadj be, és hagyj békén másokat! Cam mindkettő tökéletes szakértője lesz - de az érzéseit és vágyait nem tudja magában elfojtani.

Egy napon a kisvárosba költözik Coley Taylor, a gyönyörű és hibátlan cowgirl, aki az iskola legmenőbb srácának a barátnője. Coley és Cam között váratlan, intenzív barátság alakul ki, amely, úgy tűnik, akár több is lehet, mint barátság…

De amikor ez már-már reális lehetőséggé válik, Cameront hideg zuhanyként éri a felismerés: csúnyán elárulták. Nagynénje drasztikus lépésre szánja el magát annak érdekében, hogy "helyrehozza" az unokahúgát - az Isteni Ígéret Keresztény Iskola és Gyógyítóközpont bentlakásos nevelőprogramjába küldi őt.

A Cameron Post rossz nevelése egy felejthetetlen regény önmagunk felfedezéséről és arról, hogy találjuk meg a bátorságot ahhoz, hogy a saját szabályaink szerint éljük az életünket.

A regényből Chloë Grace Moretz főszereplésével Sundance-nagydíjas film is készült.

0 Tovább

Vajon van élet a halálon túl?

Könyvajánló Felnőtt sci-fi Filozófia Sci-fi Dráma

Mi vár ránk a halál után? Bizonyára mindannyiunkat foglalkoztatja ez a kérdés már ősidők óta. A különböző vallások különböző magyarázatokat, elméleteket nyújtanak számunkra, s ki-ki maga dönti el, miben hisz, mit tart igazságnak. Talán ha eljön újra a Megváltó, majd ki-ki aszerint, milyen életet élt, a Mennybe vagy a Pokolba jut? Vagy újjászületünk, mindig másfajta élőlény képében? Vagy csak a sötétség marad, a tudattalanság? Thomas Pierce: Holtvágány című regénye egy olyan egyedi, regényesített megközelítése ennek a kérdésnek, amelyhez hasonlót ritkán olvashatunk.

Könyvajánló Felnőtt sci-fi Filozófia Sci-fi DrámaSzerelem ​és halál. Nem feltétlenül ebben a sorrendben.
Jim Byrd meghalt. Egy kicsit. Néhány percre. Szívmegállás harminchárom évesen… de sikerült visszatérnie. És a legjobban az aggasztja, hogy odaát nem látott semmiféle fényalagutat, angyalokat vagy más effélét. Megszállottja lesz a kérdésnek: vajon mi vár ránk a halál után?
Aztán 100%-ig hiteles kísértettörténetekről hall. És újabb szívprobléma csap le rá: összejön gyermekkori szerelmével, Annie-vel. Hamarosan egybekelnek, és Jim apjának társaságában immár hármasban folytatják az egészen tudományos jellegű nyomozást az egyik legezoterikusabb titok nyomában. Hologramok, túlvilági üzenetek és egy gép, ami élők és holtak között kapcsolatot teremthet. Mindennel megpróbálkoznak, ami szemük elé tárhatja síron túli jövőjüket.
Csakhogy amit megtudnak, az egyáltalán nem olyasmi, amire kíváncsiak lettek volna.
A díjnyertes amerikai szerző, akiről a New York Times azt írta: "őrülten jó", eddig novelláival kápráztatta el olvasóit. Bemutatkozó regénye, ha lehet, még magasabbra teszi a lécet, és provokatív témaválasztása miatt egyszerűen muszáj elolvasni. De vigyázat, a befejezése után még jó darabig kísérteni fog!

0 Tovább

Elszabadul a pokol a toronyházban

Könyvajánló 4 Felnőtt Dráma Disztópia Thriller

Adott egy negyven emeletes toronyház, ahol kétezer ember éli mindennapjait. De ennyi ember mégis hogy tud egymással békében létezni? Milyen viszonyt ápolnak az egyes szomszédok? Vagy teljesen elszigetelve élnek, luxuslakásaikba zárkózva? Vagy csak idő kérdése, hogy a feszültség és az emberekben az állat felszínre törjön és elszabaduljon a pokol? J. G. Ballard 2015-ben megfilmesített könyvében, a Toronyházban kis atrocitásoktól jutunk el a demoralizáló, sőt, vérfagyasztó végkimenetelhez.

A ​KAPUKON BELÜL AZ APOKALIPSZIS VÁR

Az orvos Robert Laing válását követően egy vadonatúj, hipermodern toronyházba költözik London peremén. Ez a minden igényt kielégítő épület teljeskörű kiszolgálást nyújt, lakóinak ki se kell lépni a kapun. És ez a maximális önellátás különös következménnyel jár: a lakóközösség lassan leválik a kinti társadalomról, és kialakítja saját hierarchiáját. Laing is beilleszkedik a rendszerbe, összebarátkozik Charlotte-tal, a gyermekét egyedül nevelő anyával, és Richard Wilderrel, a lázadó természetű dokumentumfilmessel.
Aztán egyszer csak homokszem kerül a gépezetbe. Az ellátás akadozni kezd, és az emberekben eddig, az udvarias felszín alá söpört elégedetlenség és sok-sok apró sérelem vulkánként tör ki. Egész emeletek fordulnak egymás ellen, folyosókat, lépcsőházakat és lifteket szállnak meg, lakásokat fosztanak ki, és a harc hamarosan már életre-halálra megy.
Laing félúton reked az épület teteje és alja között, és miközben körülötte elszabadul a pokol, ismerőseiről egyre furcsább dolgok derülnek ki, és végül szembekerül az események bábmesterével, a toronyház legfelső szintjén élő, titokzatos tervezővel.

J. G. Ballard, A Nap birodalma és a Karambol világhírű szerzője olyan rendezőket ihletett már meg, mint Steven Spielberg és David Cronenberg. Ebből a mesterművéből Tom Hiddleston és Jeremy Irons főszereplésével készült film.

"A könyv legalább annyira releváns most, mint a megírásakor. Ugyan a 70-es években született, egyfajta közeli jövő képét vázolva fel, de mi most pontosan ebben a jövőben élünk."
- Ben Wheatley, a regényből készült film rendezője

"Ballard legjobb regénye… Parádés."
- The Times

0 Tovább

Egy app, ami leleplezi a hazugságokat

Tudni ​akarod, ha hazudnak neked? A mobilod megmondhatja. Persze egy ingyenes appnak is lehet nagy ára…

Riccardo Merisio élete egy nehéz szakaszán jutott túl, de fokozatosan újra megtanult mosolyogni. Új állása van, és egy kolléganőjével talán valami komolyabb kapcsolat is elkezdett kibontakozni. Egy este azonban, miközben Annával csetel, megjelenik egy felirat a mobilja kijelzőjén, ami arra utasítja, töltsön le egy WhatsTrue nevű applikációt.

A felszólítás elől nem sikerül kitérnie, és attól a pillanattól kezdve, hogy az app föltelepült, különös dolgok történnek: a beérkező üzenetek mind nagyobb része mellett tűnik fel egy kis, figyelmeztető sor, miszerint az illető épp hazudik. Vajon mi ez? Valami pimasz reklámfogás? Vagy a program valóban képes megállapítani, mikor nem mond igazat az ember?

Riccardót egyre inkább hatalmába keríti a paranoia, már szinte senkiben sem bízik, s úgy érzi, leomlanak a határok a valóság és a képzelet között.

Federico Baccomo intelligens és eredeti regényében semmi sem fekete vagy fehér. A szereplők egyszerre csalók és megcsalatottak, miközben a történet korunk releváns kérdéseit feszegeti: Párkapcsolatunk kezelését milyen mértékben bízhatjuk rá a modern technológiára? Épülhetnek-e őszinte érzelmek hazugságokból álló alapokra? Érdemes-e a tökéletességet hajszolni, vagy alkudjunk meg, és próbáljunk egyszerűen boldogok lenni?

0 Tovább

Ártatlan vádlott vagy erőszakos gazember?

Könyvajánló Felnőtt Dráma 5

Jodi Picoult neve méltán ismerős a kortárs irodalmat olvasók körében. Ő az, aki egy adott dilemmát jár körül könyveiben, lett légyen az egy kómás beteg elengedése, egy rákos beteg érdekében hozott áldozat megengedhető nagysága, az amishok megkérdőjelezhetetlen erkölcsisége vagy épp egy nemi erőszak megtörténte - avagy meg nem történte. A nemrég megjelent Ítélet című könyvében a már egyszer megvádolt Jacket négy kamaszlány ismét súlyos váddal illeti. De vajon Jack tényleg olyan erőszakos, amilyennek a lányok beállítják, és mindenkit - beleértve minket, olvasókat is - megtéveszt maga körül, vagy valóban ártatlan?

Könyvajánló Felnőtt Dráma 5Jóképű idegen érkezik az álmos New England-i kisvárosba, Salem Fallsba, remélve, hogy mindent tiszta lappal kezdhet. Az egykori előkészítős leányiskolai tanárt a múltban súlyos vádak érték, amelyek megpecsételték jövőjét. Aztán egyszer csak egy nyugalmas kisvárosban találja magát, amelynek a kocsmájában mosogat, Addie Peabody irányítása alatt. Ám Salem Fallsban egy tinilányokból álló csapat tagjai sötét titkokat rejtegetnek - és Jack kiváló célpontnak tűnik, hogy megvádolják őt.
A modern boszorkányperek világában Jacknek újra bizonyítania kell az ártatlanságát egy egész város előtt, amely válaszokat vár.
Vajon bízhatunk-e az igazságszolgáltatásban? És a nő, akit mindennél jobban szeret, vajon mindezek fényében megbízik-e még benne?

0 Tovább

Iskolai mészárlás egy 6 éves szemszögéből

Egy iskolai lövöldözés, amelyben nagyon sok gyermek vesztette életét. Sajnos nem egy hihetetlen, hanem nagyon is valósághű történetet leíró könyvet tarthat a kezében az, aki az Egyetlen gyermek c. kötetet választja. Az elsős, mindössze hat éves Zach szemszögén keresztül, szívbemarkolóan megható módon tudhatjuk meg, milyen érzés elveszíteni egy testvért, átélni egy ilyen rettenetes érzést, és vajon hogyan lehet egy családnak túltennie magát egy ilyen szörnyű eseményen. Egyáltalán lehetséges-e ismét boldognak lenniük mindezek után?

Aki kedveli Jodi Picoult írásait, annak felejthetetlen élményt nyújt ez a káprázatos bemutatkozó regény, amely egy hatéves kisfiú szemszögén keresztül mesél a gyógyulásról, a családról és a gyerekek kivételes bölcsességéről. Arra figyelmeztet bennünket, hogy néha a legkisebb testben lakozik a legnagyobb szív, és a legvékonyabb hang a legerősebb.
Az elsős Zach Taylor osztálytársaival és a tanárnőjével a gardróbszekrénybe préselődve hallgatja az iskola folyosóján eldördülő lövéseket. Az épületbe behatoló fegyveres tizenkilenc áldozatot szed. A szűk kis közösség élete soha többé nem lesz ugyanaz. Miközben anyja pert fontolgat - az ámokfutó szülei ellen, hiszen őket hibáztatja fiuk tette miatt -, Zach visszavonul szupertitkos búvóhelyére, elmerül a könyvek világában, és nekivág lebilincselő utazásának a gyógyulás és a megbocsátás felé. Rá akarja vezetni a környezetében élő felnőtteket a szeretet és együttérzés egyetemes igazságaira, hogy túljuthassanak életük legsötétebb óráin.

0 Tovább

Megerőszakolta a saját barátja? - A tizedik kör

A ​lányod azt állítja: megerőszakolták.

Csakhogy a fiú, akit vádol: a saját szerelme.

MIT TESZEL?

Daniel Stone egyedüli fehér gyerekként nőtt fel egy amerikai eszkimó faluban, ahol anyja tanítónőként dolgozott, míg őt kiközösítették és gúnyolták. Nem hagyta magát: rosszabb lett minden rosszfiúnál, ivott, lopott és rabolt, amíg ki nem szabadult Alaszka vadonjából, hogy kövesse művészi ambícióit, beleszeretett egy lányba és családot alapított.

Tizenöt évvel később Daniel sikeres képregényrajzoló. Felesége Dante Isteni színjátékát tanítja a helyi egyetemen; lánya, Trixie pedig a szeme fénye.

Trixie nem tud apja sötét múltjáról - egészen addig, amíg egy randi rémálomba nem torkollik, és Daniel újra azon kapja magát, hogy meg kell küzdenie az indulattal, ami talán nemcsak őt emészti fel, de egész családját és a jövőjét is.

Jodi Picoult ebben a regényében erősebb hangot üt meg, mint valaha. Vajon elég-e az apa és lánya közötti elszakíthatatlan kötelék ahhoz, hogy a múlt hibáit végre elengedjük?

0 Tovább

Egyedül, nőként, két gyerekkel

Könyvajánló 4 Magyar Romantikus Dráma Felnőtt

Finy Petra, aki leginkább gyerekkönyveket ír, már második felnőtteknek írt regényével ajándékozza meg hű olvasóit. Az Akkor is egy elvált, elhagyott, kétgyermekes nő életébe nyújt bepillantást, aki akkor is erős marad, amikor igazából legszívesebben összerogyna, aki akkor is talpra áll, amikor már csak vesztenivalója van, aki akkor is megpróbálja meglátni az élet szép oldalát, akkor is…

Könyvajánló 4 Magyar Romantikus Dráma FelnőttSalamon ​Sára tanárnő nemsokára negyvenéves lesz. Két gyermeket nevel, szereti a munkáját, és úgy hiszi, a házasságával is minden a legnagyobb rendben. Egyik reggel a férje, mindenféle magyarázat nélkül, fogja a bőröndjét, és elköltözik. Az új barátnőjéhez.
Kire számíthat ebben a helyzetben Sára? A túlérzékeny anyjára, aki kerüli őt? Két koraérett, kicsit furcsa gyermekére? Három barátjára, akik egyben a kollégái is, ráadásul az egyikükkel több mint sajátos a viszonya? Esetleg a mogorva szomszédra, aki már többször fel akarta jelenteni hangoskodó gyermekei és a lépcsőházban lévő rendetlenség miatt? Netán egy beteg, kómában fekvő férfira, akivel még soha nem beszélt, viszont rendszeresen bejár hozzá a kórházba felolvasni?
Finy Petra, Madárasszony című regényének hagyományait követve, most is egy fájdalmasan nehéz női sorsot mutat be. A stílus azonban időközben változott: könnyedebb, mégis karcosabb, szókimondóbb lett, ahogyan az írónő is, aki főszereplőjéhez hasonlóan szintén nemsokára betölti a negyvenet.

0 Tovább

Mudbound - Sárfészek - A könyv

Könyvajánló Dráma Háborús Felnőtt 6

A Mudbound azaz magyarul Sárfészek c. könyv már Netflix filmként is sorra hódítja meg a nézőket/olvasókat magának. 1946, második világháború és hazatérés, faji megkülönböztetés, Ku-Klux-Klan, szerelem, farmer élet. Ezek jellemzik leginkább ezt a némileg romantikus jegyeket viselő könyvet, amely drámaiságával vonja magára a figyelmet.

0 Tovább

Lányok csöndje

Könyvajánló Disztópia Felnőtt Dráma 6

Bármelyik nyár az utolsó lehet. Bármikor elérkezhet a gyerekkorod vége. Ha nő vagy, az egyetlen rendeltetésed, hogy szolgáld Atyádat, majd később férjedet, s hogy gyereket szülj. Szülj fiút! Hogy gyerekednek ne kelljen átmennie azon, amin Te keresztülmentél. Jennie Melamed disztópiája, a Lányok csöndje egy olyan szigetre kalauzol el minket, ahol a szabályok különböznek a mi világunkétól. Ahol, ha lánynak születsz, sorsod előre megpecsételődött.

0 Tovább

A 17-es számú nő

Könyvajánló 5 Felnőtt Dráma

"Külvárosi szatíra csipetnyi Alfred Hitchcockkal fűszerezve." - Írták a Washington Postban Edan Lepucki A 17-es számú nő regényéről. Azaz:

"A bemutatott helyzet vagy ember látszólag komoly, a történet, illetve a körülmények összessége viszont groteszk vagy abszurd, és ez a kettősség komikus-ironikus hatást eredményez. Az ilyen ábrázolási módot alkalmazó műalkotást tágabb értelemben szintén szatírának nevezzük, ezek között lehetnek regények, drámák (pl. Arisztophanész vígjátékai), filmek, zenék stb."

0 Tovább

Egy tragédia története

Könyvajánló 6 Dráma Felnőtt Életrajz

A gyermekkori, paradicsomi boldogság, amely azonban egy nem várt tragédiába torkollik. Időutazás a '90-es évekbe, visszaemlékezések, egy hatalmas kirakós darabjai, amelyeket nekünk kell a helyére illeszteni.
Joël Dicker: A Baltimore fiúk regényében olyan problémákat vet fel és boncolgat, mint a gyerekek jogai, árvaság, barátság, féltékenység, társadalombeli különbségek, felelősségvállalás, stb.

0 Tovább

Éld meg, éld túl – a délszláv háború borzalmai

Könyvajánló Felnőtt 5 Magyar Dráma Háborús

"Pachmann Péter mindössze 23 éves volt, amikor élete első komoly riporteri megbízatása kapcsán azt a feladatot kapta, hogy tudósítson a délszláv háborúról. A műsorvezető majdnem tíz évig várt, hogy kiírja magából a történteket, úgy gondolja, most vált elég éretté ehhez." - Hangzott el a Mokka c. műsorban, ahol a Pachmann Péterrel Misu háborúja című könyve volt a téma. Én is nekiveselkedtem ennek az egyébként nem túl hosszú (208 oldal), de annál tartalmasabb olvasmánynak.

0 Tovább
«
123
MOST OLVASOM
KÖNYVEK KATEGÓRIÁK SZERINT
A folyamatosan frissülő olvasmánylistámat a következő link alatt tekinthetitek meg: OLVASMÁNYLISTA
"Egy könyv, amit már kiolvastál, sosem lesz ugyanaz a könyv, mint amit kézbe vettél."

/David Mitchell/

Én nem veszek könyveket. Én örökbe fogadom őket. :)
A jó könyvvel az a probléma, hogy a végére akarsz érni, de soha nem akarod befejezni.