Bolyongó

Esik a hó a szívemben a bánat
Nézem a levéltől megözvegyült fákat
Nézem odafent a mesés
Erdő feletti csillagos eget
Ebbe a bús világba
Lehozni nem éri meg.

Csak súgom még, nekem ez nem elég
Az érzés töltse el szívünk közepét
Arcodat láthassam ha nehéz az este
Költözzön béke lelkembe.

Esik a hó a szívemben a bánat
Nézem a vízben a tükörképem fáradt
Nézem a saját tűnő lábnyomom
Isten keze hűsít
A forró homlokon

Esik a hó a szívemben a bánat
Nézem becsukott szememmel bölcs Atyámat
Nézem legbelül talán ő
Küld egy régóta áhított jelet
Ebbe a bús világba
Születni hogy is lehet.

Hát kérlek még nekem ez nem elég
A kétség tépi szét szívem közepét
Hangodat hallhassam ha nehéz az este
Lelkem lelkedet kereste.

Esik a hó a szívemben a bánat
Nézem ha lenéz vajon mit is láthat
Nézem ezt a megfeszült torz világot
Engedi már talán
Kihunyni a lángot.

Esik a hó szívemben a bánat
Nézem szomjas gyertyaláng ó hogy fájhat
Nézem sötét ködön át az
Erdő feletti csillagos eget
Lelkünk majd talán egy kis
Bolyongó bolygó lehet.

Sajnálom hogy nekem ez nem elég
Világítsd nekem az erdő közepét
Hitemet láthassam ha leszáll az este
Szívtől gyötört testembe.

Zenei aláfestés:

Odvas, vén matuzsálem.
Szúette, zord, könyörtelen.
Menthetetlen műszíve
vas-hideg és gyönyörtelen.

Rohad az alma, termés,
rohad a föld, virág, gyökér.
Rohad a rendszer, kevés
diák nyakán nincsen kötél.

Szakad az ideg, feszül
az érzelem könnye most is.
Szakad a szívünk, mindjárt
szakad a jövő könyve is.

Mint alma magházában
tudod, a négerbarna mag,
úgy ül szívünkben némán
a rejtett, bűntelen harag.

Kimondják ránk "Gyerekek,
könyörgöm, akasszuk fel!"
A lelkesedés halott.
A tanítást halasszuk el.

A szorgalmat és szívet
úgy leölik mint a vadat.
A kő-matuzsálemnek
a lelkünk kartoték-adat.

Saját magát irtja ki
Ma minden kőkor-oktató.
Én nem leszek már csak egy
lázadt töltőtoll-koptató.

Zokogó almák könnye
burjánzva elterjedt fekély.
S hogy mindjárt véget ér,
mondom én is: sekély e kéj.

Legyek én tisztességes?
Ó... Kiterítenek úgyis.
Majd újracsomagolják
a megromlott diák-húst is.

Eszméink közt mint majom,
vicsorgunk és ugrándozunk
a rácsok közt le és föl.
Emberséget? Feláldozunk.

Ha pokolba tiporjuk
mind, aki még tanítana,
ki viszi fogában tartva
a tudást a túlsó partra?

Jó szót ki lehel holnap
az újszülött világra?
Létünk, ha végleg lemerült,
ki vigyáz a szivárványra?

Kőfalak közt ki marad
Ember, ki marad itt még?
Bár mondhatnám a fának
hogy most legyen, elég... elég!

Lebbenő szellő szeli
a tüdőm teli,
ó, szmog-avarillattal.

Nem értem a felnőtteket,
A szavakat úgy tekerik,
Beszélik a befőtteket,
A fogalmakat keverik.

Apa felhúzza az órát,
Én nem tudom, miért morcos,
Két errel írják az orrát,
Azt mondja, hogy elektromos.

Mindig oltsam le a villanyt,
Meg valami pilácsot is, 
Anya mérgesen rám pillant,
Ha kérdem: a virgácsot is?

Hova rakjak fel egy zenét?
Én ezt komolyan nem értem,
"Hova tette mondd, az eszét?"
Kérdik egymástól, ha kérdem.

Máskor meg, hogy tekerjem fel,
De micsodát, miért, hova?
Hogy a hangerőt vegyem fel?
"A gyerek megint tétova."

A tévében is vetítenek,
Én ezt már régóta tudom,
Nagyon idegesítenek,
Hogy hazudnak, meg is unom.

Reggelre lefőtt a kávé,
Izzadni én is szoktam ám,
Főleg a suliban kábé
A nyolcadik nagy kör után.

A nagyinál van egy lóca,
Meg csomó s betűs dolog,
Spájz, sparhelt, sufni, sut, stóla,
Nyelve tündenyelven forog.

"Anyu, a húst még kirántod?"
Miért nem hívja ki csendesen?
Az nem az én hibám, látod,
Hogy nem beszélnek rendesen.

Itt állok a hadilábon,
Gazdival az áll a bálon.  
Át a kupakbarikádon. 
Vallatás a Galibákon. 

Ott a bünti láthatáron:
Eladnak a Hortobágyon. 
Velem aztán ne cicázzon!
Maximum a Bahamákon!

Kec-meg nincsen, ahogy látom. 
Sündörgök, és megbocsátom. 
“Cicc-mic, nyuszulyka virágom!”
Baj már sehol hét határon.

Irgum-burgum málibe,
Kuszkusz, bulgur tál ide?
Egyiket se szeretem,
Nagy a tésztaszerelem. 

Kicsi tejbe csipetke,
Nem kell bele csiperke!
Csak kicsi só, csipetnyi,
Tudod-e, mit hagytunk ki?

Vanília cukor, nyamm!
Máris folyik a nyálam. 
Nagyi tejcsilevese,
Édes emlékcsemege.

Megsúgom most neked halkan,
Csiklandós a cica-talpam. 
Fülem is nagy, csak, hogy halljam,
“Ejnye, ez a cica hajlam!”

Elloptam a hímes tojást,
Az ebédet, három fogást,
Hajgumit, kupakot, postást,
Elloptam a hímes tojást. 

Mit nekem a cica kosztok!
Én ma mindent is kifosztok!
“Sicc, ti cirmos cica combok!”
Már a zsákmányon kucorgok. 

A helyemet sosem lelem,
A hisztit már ki is verem. 
A porszívót nem kedvelem,
De ha alszik, majd megverem!

Jöjjön csak a közelembe
A szusszos víz meg a zsemle!
Nem termettem félelemre,
Inkább burzsuj kényelemre.

Tappancsomon sok a karom,
És hogyha én úgy akarom,
Meresztem a cicafarom,
Egész nap fülem vakarom.

A farkas vára

Reménytelen sötét kúszik, didereg

harcosok csontjába a félelem mered.

Ostrom alatt Deres büszke, farkas vára,

Ölni kész, ölni jön a halott Éj Királya.

A remény rég megfagyott, eltemettetett,

Milyen mélyre ástátok a halott-vermeket?

Két sárkányszív bástya őrzi bátran még

tüzes lepellel végső leheletét.

Halálba indult mind, ki holt, ki él,

Végső megnyugvást csak egy vak bolond remél.

Vérbe s lángba borul a vár. A halál

mind, a dobbanó szívben majd otthonra talál.

A fények kihunynak, barátok elesnek,

Van-e még sárkánya, farkasa Deresnek?

Jégbe hull lassan félő, az emlékezet,

egyetlen reményünk a lány felé vezet...

Nem számít, hogy mi volt, 
nem számít, hogy mi lesz. 
Ha nyomodban bánat is honolt, 
ha nincs is akit már szeretsz, 
ha fáj is még talán egy kicsit 
a panaszból elég, figyelj, csitt! 
Lásd meg, hogy boldog is lehetsz, 
csak egy döntés, hogy most nevetsz 
vagy sírsz, igazán élő vagy félig holt 
lélekként a testedben vacogsz, 
elpocsékolod-e vagy küzdeni fogsz.

Minden nap egy új remény, élet 
amelyet eldobsz magadtól, kérlek 
miért nem látod meg a boldogságot? 
Azt a sok apró, kedves bolondságot 
a napsütésben, az esőben, szélben 
a mosolyt a nap aranyló szemében, 
a kedvességet egy helyes idegenében. 
Csak nézd, nem a jó dolgokat látod, 
a boldogságot nem másokban találod, 
csak nézd, élvezd a napot, nyár van, 
élvezd az esőt a válladon, hallgasd 
a cseppek simogatnak, és a sárban 
nézd a kedves tükörképed, szaggasd 
le róla a magad okozta fájdalmat. 
Önkezed okozza a legnagyobb ártalmat.

Miért félsz, mitől? Valld be már, 
az egyedüllét miatt aggódni kár. 
Mért pocsékolod a napot, miért jó 
szenvedni, ártani, fájni, kiló só 
a sebedre nem a legjobb gyógyír, 
de ha már itt vagyok, megsúgom neked, 
nehéz lesz, de az az igazán jó hír, 
Mélyen csak aki akarja, az reked. 
Tudom, mit mondok, mert átéltem én is, 
kínzó, főleg, ha egy kicsit félsz is, 
csak ébredj úgy reggel, mondjad magadnak: 
Ma szép napom lesz! Ígérd az agyadnak. 
Mondd a tükörnek: Szeretlek téged, 
és mindig itt leszek, segítek, ha kéred.

Tegyél magadért! Holnap indul egy új nap, 
egy új élet, új esély az őszintébb mosolynak. 
Válaszd meg, merre mész, a döntés a tiéd, 
Te vagy az, aki téged vigyáz és aki véd.

Éjjel kezdem ezt a versemet 
A Hold egy napot megint eltemet, 
Két év felettem hamar elszelelt, 
Isten sok kérdésre tévesen felelt

Bárcsak mindig tálcán nyújtaná, 
A döntés nem a vállam sújtaná, 
A választ most csak félve kérdezem, 
Jó irányba tart-e még az életem.

Ébren találnak a csillagok, 
Lassan az álmomba elillanok, 
Egy vadregényes tájra tévedek, 
Hadd aludjak ott még áloméveket.

Sárga kövek miért nincsenek, 
Csodákra lelni mondd, hogy hol lehet, 
Már kutattam bokorban, levélben, 
Megtalálom majd egy férfi szemében?

Isten velünk ahogy törődik, 
Az életünk magától szövődik. 
Hová vezet, nem tudhatjuk előbb, 
Csak ha ott állunk a történés előtt.

Hiába jő bú vagy épp derű, 
Az enyém úgy fest, sosem egyszerű, 
Itt állok fényes páncéldíszesen, 
Nincsen fék százszor is széttört szívemen.

Sodródom, csak fogom a szálat, 
Ha tévedek is kettőt vagy százat, 
Talán vár majd egy evezőshajó, 
Ki mondja, hogy csak a sárga kő a jó.

Hajnalban fejezem versemet, 
A Nap egy holdat megint eltemet, 
Sok év felettem hamar elszelelt, 
Isten sok kérdésre most még nem felelt.

Csak egy irodalmi szösszenet (tőlem) 2008-ból.

"Anya, anya nem akarok felnőni! Anya, állítsd meg, nem akarok felnőni… Gyerek szeretnék maradni, kérlek, nem akarok felnőtt lenni. A felnőttek gonoszak, anya, titkolóznak, nem is sírnak. Anya, éreznek a felnőttek egyáltalán? Nevetni akarok és sírni, ha úgy tetszik, anya. Anya, gyerek akarok maradni és szaladgálni, és ha elesek, akkor te legyél ott! Ugye te ott vagy, ha én elesek? Ki mondja meg, mi a jó és mi a rossz, ha felnövünk? Kihez fordulok, anya, ha te már nem leszel ott? Hadd maradjak gyerek, csak egy kicsikét, hadd szorítsam csak még egy kicsit a kezedet! Csak még hadd játszhassak, csak még egy kicsit! Csak még hadd bújjak oda hozzád, hagy sírjak még, amíg lehet. Még vannak könnyeim, még gyerek vagyok, igaz? Csak még egy kicsit…"

"Haragszom, anya miért nem vagy itt? Hol vagy, anya, miért nem vagy már itt? Elfelejtettél? Nézd, már mindjárt felnövök, hol vagy? Félek egyedül, gyere vissza, vegyél észre, itt vagyok! Én vagyok az, anya, csak már nem annyira gyerek. Hiányzol, kérlek, beszélgessünk, csak ölelj meg, anya, hadd sírjak! Gyere, sírjunk együtt! Fáj felnőni, segíts, nem akarom! De itt van már mindjárt, mégis az leszek, akkor jobb lesz? Mondd, hogy jobb lesz, félek! Nyugtass meg, anya, hogy ugye te itt leszel mindig! De most hol vagy? Hol vagy, anya? Maradj itt, csak fogd a kezem…"

"Sírsz? Anya te sírsz! Mi a baj? Gyere ide, ne sírj, én is sírok, ha te sírsz. Gyere, fogom a kezedet. Nézd, ugye, már nem fáj semmid? Puszit adok, mint kiskoromban, és begyógyul, igaz? Mosolyogj, igen, látod így szeretlek én, csak mosolyogj! Nincsen semmi baj, anya. Tudom, hogy kegyetlen az élet, én is megismerem lassan, de ne sírj! Én itt leszek mindig anya, ha elesel, majd én segítek mindig. Olyan lesz, mint régen. Fogjuk egymás kezét, és később majd segítek, ha kell, ha már öreg leszel is, majd én látok és hallok helyetted. Majd segítek emlékezni a régi dolgokra. Csak maradj itt mindig…"

/2008.02.13./

(2011.06.27)

Összeszedem a dobozokat

Messzire gurultak a földön

A néni görbe háttal fáradtan

Próbál lemenni a lépcsőkön

Elsírja életét nekem én meg

Némán hallgatom

Elhiszem hogy az élet nehéz

Jobbnak hiába akarom

Nem is jó száz évig élni

Elveszteni mindenkit

Egyedül nem bírni élni

Csak félni

Félni

Jöjjön segítek én néni

Hová tegyem a szétgurult

Gyógyszeres dobozokat?

Ne tessék sírni nem baj

Támaszkodjon énrám

Én sem leszek örökké fiatal

…

De mért is nem

Mért nem lehetek örökké

Lennék örökké gyerek

Hogy a szüleim is örökké

Fiatalok maradjanak

fiatal?

(2011.04.15)

Álmatlan éjszakákon

ül egy picinke madár az ágon,

a szívem ágán reszket hangtalan,

csipogna néha, de úgyis hasztalan...

Álmatlan éjszakákon

némán fekszem a hatalmas ágyon,

bárcsak tudnám, hogy lesz még jobb,

s nem lesz szenvedésem nagyobb...

Bárcsak tudnám, hogy segítsek magamon,

Nem akar csitulni a panasz ajkamon.

Álmatlan éjszakákon

a pokol fölött csüngök egy cérnaszálon.

S nem magam miatt fáj inkább az élet,

másnak még fájóbb az isteni ítélet...

Álmatlan éjszakákon...

egyszer nem találom a kis cinkét a fákon.

Azért -e, mert jobb lett az élet, nem tudom.

Vagy mert azt csak magamnak hazudom...

(2011.02.08)

Vakarom,

Egyre csak vakarom

puszta körmömmel

a fehér falat.

Soha nem lesz vége.

Akarom,

Egyre csak akarom

puszta körmömmel

tépni a halat,

s nem éhezni végre.

Találni

Szeretnék találni

Pénzt. Ételt. Nyugtot.

Az életemből

egy régi falatot.

Szeretnék egy új életet…

Egy szebbet annál,

mint amelyik most nekem adatott.

(2010.12.04)

Reménytelen és üres,
Nincs is semmi értelme.
Az élet olyan, mint egy füles
Istentől,
És én nem látom a miérteket.
A napok vészesen potyognak
Nehezen a vállamra.
Nem elég az élet csak
Egy használatra.

Valami többet szeretnék,
Mint amit adhat a jelen.
Mi történik, ha a lapokat
Összekeverem?
Ha lenne egy hátizsákom,
Az összes gondom
Beleraknám.
Feladnám neked a postán.
Mi van benne?

Az, hogy
Húsz éves vagyok és az életnek
Nincs semmi értelme.

Unom a napokat, a heteket
Az embereket, az életemet.
Unom a lakást, a várost,
Az országot, a világot.
Talán téged is.
Talán a művészetet is.

Bizony belefáradtam,
És szeretnék álmodni,
Szeretném a fiatalságot
Élvezni.
Szeretném, ha szeretnél
És szeretnélek szeretni.
Szeretném a hátizsákot
Elfelejteni.

Virágot kapni, bókokat.
Nevetni semmin jó sokat.
Szépnek lenni
Nőnek lenni
Becsült művésznek lenni,
Az egyetlenednek lenni.
Mosolyomért cserébe
Mosolyodat venni.
Küzdelemért, hogy élek
Boldogságot lelni.

Értelmet keresni.
Szeretnék…
Értelmet találni
Lehet még?
Te vagy nekem a legfontosabb?
S neked?
Mindennél én vagyok a fontosabb?

Valami többet szeretnék,
Mint amit adhat a jelen.
Mi történik, ha a lapokat
Összekeverem?
Ha lenne egy hátizsákom,
Az összes gondom
Beleraknám.
Feladnám neked a postán.
Mi van benne?

Az, hogy
Húsz éves vagyok és az életnek
Nincs semmi értelme.

Emlékszem,
Milyen heves gyerek voltam.
Akiben tudtam, mindenkiben
Nyomot hagytam.
Meg fogom egyszer tudni:
Okkal jöttem a világra?
S te okkal jöttél
Az életembe vagy hiába?
…

Valami többet szeretnék,
Mit adhatsz most nekem,
Mi történik, ha érzéseim
Összekeverem?
Ha lenne egy hátizsákom,
Minden gondolatom
Beleraknám.
Feladnám neked a postán.
Mi van benne?

Az, hogy…
Húsz éves vagyok drágám,
S az életemnek csak
Te adhatsz értelmet.

Húsz éves vagyok drágám,
Nem tudom mindenre a választ,
De azt hiszem szeretni
És szeretve lenni
Amíg a halál el nem választ,
Egy életnek csak
Az adhat értelmet.

És szeretnék álmodni,
Szeretném a fiatalságot
Élvezni.
Szeretném, ha szeretnél
És szeretnélek szeretni.
Szeretném a hátizsákot
Elfelejteni.

Virágot kapni, bókokat.
Nevetni semmin jó sokat.
Szépnek lenni
Nőnek lenni
Becsült művésznek lenni,
Az egyetlenednek lenni.
Mosolyomért cserébe
Mosolyodat venni.
Küzdelemért, hogy élek
Boldogságot lelni.

(2010.11.15)

Hogy szövi magát

egyre-másra a gondolat.

Hol az az út, amely elűzné

néma gondomat?

(2010.11.15)
 

 A fájdalom talán nemesít,

helyed ismét nem leled.

Tudja, hogy nem itt lenne helyed

- a jobbik feled...

S a kételyt némasággal elfeded.

E tévelygő művészszív noha sosem feled.

(2010.11.13)

Mily gyenge gyermek a hangulat,

sorra elrabolja minden indulat,

minden kedv és minden bámulat,

minden egyszer-szép hegységvonulat,

minden völgykanyarulat.

Minden félreértett kézmozdulat,

minden hazudva ígért kábulat,

minden vakon sugárzó rosszindulat,

minden, minden igaz-hamis ámulat.

Mily gyenge gyermek a hangulat.

(2010.08.04)

 Kis dévaj, ácsingózó tündérek hada

vad, mérges-nyilakat lődöz szerte…

Eltalál, ha engem is, ha téged,

Hová tűnt el a bolond világ esze?

Kis álmos ifjak, bűnös-bűntelen

nyilakkal sértve szívükben járnak,

Miért ez világ még büntetlen,

csak nekem, hát, nekem mért van még eszem?

Kis dévaj, ácsingózó tündérek hada

vad, hopp! szívjunk békepipát!

Ne már, hogy csak én maradjak

aki az igenek ellen nemet kiált!

(2010.08.04)

A hegyoldal zugai közt menetel

az a zöld, kopott kis vonat…

Hány meg hány, mennyiféle

embert marcona arccal vontat

munkába vagy haza…

A friss faágak, a mezőn a virág,

Az a van Gogh féle napraforgó,

a macskák hada, a vén kutya,

az a félig-vad kis csirkefogó

mind-mind engem várnak…

S én is ülök napról-napra

a zöld kis mindentudó zakaton.

Hány meg hány, mennyiféle

Ember titkát őrzi süket-vakon

az a morcona kis vagon…

Minek is búsongok folyton

Olyan szelídítetlen nagyon???

(2010.08.04)

Szennyes-koszos, vad Maria-tánc,

bűnös, átkos, románc

Pest és Buda közt…

A tiszta úr hová lett?

Feje párnája a homok lett,

bújik neje elől…

Köpködnek a koldusok,

ellepték a magyart-árusok,

bűnös asszony ez…

Pest! Mocskodtól a belváros

fürdik, lábam rád átkos

akárcsak tennem is…

És te itt, te Buda, szép férfi

vad ösvényekkel, ki érti

rejtett csodáid?

Vad folyó, kerengő, a népet

te is két részre osztod, érted

akár az ország…

Szép Magyarország!

Bár oly lennél egészen, a biztonság,

Budai, csábító hegység-dombság.

(2010.07.22)

Ki tud még úgy érezni,

mint a magába roskadt művész-zseni?

Ki tud még oly nagyon sírni,

mint Neki meg nem értett gyermekei?

Ki tud még úgy hinni,

mint az a százszor sújtott öregasszony?

Ki tud még oly nagyon bízni,

mint az a megsegített koldusasszony?

Ki tud könnyek nélkül, álmodozva

mindig menni, menni előre?

Robot talán az ember, vagy…

csak én nem kapok jobb erőre?

(2010.07.22)

Minden ember szemében

csak a megtört lelket látom,

ha volt értelme hogy kibírtam

az okát úgyis megtalálom…

Minden ember szemében

csak egy  lélek vagyok én is,

ha van még bennem erő talán

náluk tovább bírom most mégis…

Hát mért is aggódjak az életen?

Mért is gondoljak rá, mért is tudjam

mi az élettől való félelem?

Minden utcán koldus kér,

adni úgysem tudok semmit,

szennyes valóság ordít felém

de úgysem érdekel ez senkit….

Minden utcán koldus kér,

én is minden embert kérek,

de rajtam senki nem segíthet,

senki nem ad emberséget…

Hát mért is aggódjak az életen?

Mért is gondoljak rá, mért is tudjam

mi az élettől való félelem?

(2010.06.20)

Száz csepp, száz csepp

Bánat közt vagyok.

Száz szó, száz szó,

Csak egymagam hallgatok.

Száz év, száz év,

Addigra hol vagyok?

Száz csepp, száz csepp

Száz csepp könnyet hullatok.

(2010.02.10)

Az élet úgy dobott ki magából,

min glória virít ifjúsága tavaszán.

De ha jő a tél, mégis túl gyorsan bomlik el.

S a szép lila helyett már csak

mint érett szilvát,

hamuszín ölel…