Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
Facebook Twitter Addthis

Akit háromszor koronáztak

Anjouk Bíró Szabolcs Magyar Történelmi Képregény 6

Bíró Szabolcsnak november végén a Hungarocomicsra megjelent egy 13 oldalas történelmi képregénye Anjou Károly trónharcairól, Várai Artúr művészi igényű rajzaival Akit háromszor koronáztak címmel. A képregény a Képes Krónikák Kiadó megbízásából készült.

Ez a képregény füzet amolyan előzetesként is felfogható kiadvány, ugyanis a történet eredetileg a Képes Krónikák Kiadó jövő tavasszal esedékes, Hősök tere című képregény-antológiájába készült. Ez az antológia 13 korszakot, kimagasló magyar személyt mutat majd be a honfoglalóktól az ismertebb Árpád-házi- és Anjou-királyainkon, a törekvő Hunyadiakon át a XIX. század nagy magyarjaival, Széchenyivel és Kossuthtal bezárva.

A történeteket a legismertebb magyar történelmiregény-írók szerzik (Bán Mór, Bíró Szabolcs, Benkő László, Trux Béla), míg a képi megvalósításban egy nemzetközileg is sikeres rajzolókból álló művészcsapat (Cserkuti Dábid, Farkas Lajos, Futaki Attila, Németh Levente, Várai Artúr) vesz részt. A hazai képregény-történelem múltját Zórád Ernő, Kocsmáros Pál és Fazekas Attila képviselik. A színes, 130 oldalas album várható megjelenése 2022 májusa.

Az tehát egy nagy formátumú, színes album lesz, számos más író-rajzoló páros magyar történelmi írásával, alkotásával. Abban Bíró Szabolcs története is nagyobb formátumban, színesen jelenik majd meg, a mostani tehát egy szépiás fekete-fehér változat, kisebb, amerikai oldalformátumos verzió, amiről képeket is hoztam nektek.

Anjouk Bíró Szabolcs Magyar Történelmi Képregény 6

Anjouk Bíró Szabolcs Magyar Történelmi Képregény 6

Előtte azonban egy érdekes fan fact: Készül a Non nobis Domine jubileumi kiadása Várai Artúr egyoldalas illusztrációival és új borítóval!!!

Anjouk Bíró Szabolcs Magyar Történelmi Képregény 6Az Úr 1300. évének nyarán egy tizenkét éves nápolyi ifjú száll partra a Magyar Királyság egyik legdélibb csücskében. Anjou Caroberto ereiben az Árpád-házi királyok és a frank Capetingek vére csörgedez, a lobogója alá szerveződő párt pedig hamarosan meghatározó politikai erővé duzzad. Miután meghal III. András, úgy tűnik, Caroberto számára egyenes út vezet a Szent Koronáig – ám az ifjú trónkövetelő folyamatosan akadályokba ütközik, és ellenségeinek száma sem csökken. Az ország lángokban áll, Anjou Károlynak pedig háromszor is el kell érnie, hogy megkoronázzák, míg végül tartósan meg tudja szilárdítani hatalmát.

A történet és a rajzok a Képes Krónikák Kiadó Hősök tere című magyar történelmi képregény-antológiája számára készültek, melynek várható megjelenési dátuma 2022 májusa.

Hadd idézzek magamtól 5 évvel ezelőttről, amikor a Non nobis Dome könyvről írtam: https://konyveskucko.reblog.hu/keresztes-lovag-ajnou-karoly-idejeben

„…míg az első rész egy magyarországi keresztes lovag felcseperedéséről és férfivá éréséről szól, a kötet második felében Anjou Károly (I. Károly magyar király) koronáért vívott harca, valamint a tartományurakkal való háborúskodás kerül előtérbe – Attila lovag főszereplésével.”

Az Akit háromszor koronáztak képregény szintén ezt a korszakot dolgozza fel, jobban mondva Anjou Károly háromszori megkoronázását egy külső szemlélő, egy fiatal várjobbágy szemszögéből. Szó szerint láthatjuk, ahogy 1301-ben Fehérváron az esztergomi érsek először megkoronázza egy alkalmi fejdísszel; majd 1309-ben, 21 éves korában másodízben is megkoronázzák – de Fehérvár helyett Budán, és még mindig nem a megfelelő koronával. Végül pedig 1310-ben, egy kerek évtizeddel azután, hogy partra szállt Spalato partjainál, már az ősi szokásjog mindhárom feltétele mellett – végre a Szent Koronával - harmadszorra is részt vehetünk a koronázásán, s láthatjuk, hogy ezzel Károly végérvényesen is magyar uralkodóvá lett.

A történet tehát kicsit a Non nobis Domine része, de végre képekben is láthatjuk – még ha egyelőre nem is színesben, de igen minőségi kivitelezésben. Várai Artúr a Magyar Képzőművészeti Egyetemen végzett, mint képzőművész-tanár, s fiatal kora ellenére hihetetlenül tehetséges. Az illusztrációi, rajzai lendületesek, tökéletesen a helyén vannak és nagyon érzékletesek is. Külön figyelemre méltó egy-egy képkocka perspektivikus megkomponálása.

Kíváncsi vagyok a majdani színes verzióra, átfutva a művész korábbi munkáit valami ilyesmire számíthatunk majd:

Anjouk Bíró Szabolcs Magyar Történelmi Képregény 6

Összességében ez a képregény egy kis szösszenet az Anjou fanok vagy a magyar történelem kedvelőinek. A kiadványt egyébként mint említettem, a Képes Krónikáknak köszönhetjük, amely Németh Levente rajzoló-reklámgrafikus és Mészáros János forgatókönyvíró közös kiadója, amely magyar történelmi témájú művek, képregények, könyvek kiadásával foglalkozik. Első képregény-sorozatuk a Királyok és keresztek (erről is írtam már) nemcsak itthon aratott nagy sikert, de eljutott a francia, belga, német és holland piacra is. A kiadó 2022-ben nem csak a fentebb említett Hősök tere képregényantológiát, hanem a magyar történelem sorsfordító időszakairól szóló képregények (1242 – Farkasok karma közt, 1849 – Hosszú az út hazáig) megjelentetését is tervezi. www.libub.hu

Bíró Szabolcs, az Anjou sorozat írójának további munkáival kapcsolatban érdemes megtekinteni honlapjait:

www.biroszabolcs.eu

www.anjouk.hu

Megéri tehát várni 2022-t a történelem kedvelőinek, és érdemes felvenni kívánságlistára a Hősök terét.

0 Tovább

Elképesztő történelmi képregény​​​​​​​Királyok és keresztek

Könyvajánló Képregény Magyar Sorozat Történelmi Háborús Felnőtt 5

Magyar képes krónika, amely már a külföldi könyvpiacon is felcsillanni látszik. A Királyok és keresztek akár képregénynek is titulálható keményborítós, rajzait tekintve igazi műremek, amelynek alaptörténete egészen Imre herceg korába nyúlik vissza.

0 Tovább
MOST OLVASOM
KÖNYVEK KATEGÓRIÁK SZERINT
A folyamatosan frissülő olvasmánylistámat a következő link alatt tekinthetitek meg: OLVASMÁNYLISTA
"Egy könyv, amit már kiolvastál, sosem lesz ugyanaz a könyv, mint amit kézbe vettél."

/David Mitchell/

Én nem veszek könyveket. Én örökbe fogadom őket. :)
A jó könyvvel az a probléma, hogy a végére akarsz érni, de soha nem akarod befejezni.