E könyv főhőse, a derék, vidám Palócz Vera olyan, mint a többi hasonlókorú társa. Bizony, neki is hevesebben dobog a szíve, ha alkalma van személyes megismerni egy divatos színészt vagy karmestert. Aztán, ha egy szívélyes mosolyt, vagy komoly szót kap tőlük, máris szerelemről ábrándozik… Palócz Veránál az ábrándozásnak az a vége, hogy levelet ír. Csakhogy a levélnek különös sorsa lesz – hogy mi, azt a regényből tudja meg az olvasó.

Eredeti megjelenés éve: 1960

Érdekes volt újraolvasni Janikovszky könyvét több, mint tizenhat év után nagyjából, de azt hiszem, az, hogy Szabó Magda után olvastam, nem volt jó döntés, mert beárnyékolta, és hát Janikovszky azért annyira mégsem ír jól, mint Szabó Magda, még ha önmagában tehetséges is.

Egyébként egy aranyos, tanulságos, kedves kis csíkos-pöttyös lányregény, de úgy emlékszem, gyerek fejjel sokkal jobban élveztem a levelezéseket és Vera "szalmalángolásait" olvasni. :) Mai fejjel inkább az akkori ember életmódja az érdekes, öltözködésük, viselkedésük, a KISZ, stb. Én ugyanis nem ebben nőttem fel, így csak hallomásból, olvasásból ismerem ezeket a dolgokat. Azért persze magának a könyvnek, történetnek a tanulsága tetszik: egy ideál utáni rajongás nem összetévesztendő az igazi szerelemmel.

„Mit jelent az, ha egy gyerek nem stimmel? Hogy rossz?” Zsófika, a regény főszereplője nem tartozik az eminens tanulók közé, látszólag mindig bajt okoz, esetlenül csetlik-botlik a világban. Egyetlen ember volt, aki mindig megértette őt, az apja. „Élete utolsó percében is rá gondolt… miután rosszul lett, csak egyetlenegyszer szólalt meg már, azt mondta: „Mondják meg Zsófikának.” Valamit üzenni akart neki, de mit? Már nem tudta befejezni a mondatot.”
Zsófika egyedül kell hogy megkeresse, „mit csináljon, ha stimmelni akar ”. És Zsófika nemhogy kitűnőre vizsgázik emberségből, helytállásból, de ösztönös gyermeki ráérzéssél „beleszól” a felnőttek életébe…
És ami a legfontosabb, közben igazi társakra, barátokra lel a felnőttek között.

Eredeti megjelenés éve: 1958

A Mondják meg Zsófikának nem egy tipikus lányregény abban a tekintetben, hogy itt nem a kamaszszerelem áll a középpontban, hanem inkább a tolerancia, szeretet, állhatatosság. A molyos értékeléssekkel szemben én nem gondolom, hogy Zsófika visszamaradott vagy netán autista lett volna - ez azért mégiscsak túlzás -, Zsófi egyszerűen csak egy félénk, álmodozó, szorongó lelkű gyermek, aki gyakran nem mer szólni, elkalandozik a figyelme, és mint a legtöbbünk gyerekként, fél bekopogni a tanári szoba ajtaján.
Ennek ellenére kiderül, hogy nagyon jól tud titkot tartani, igencsak rátermett, ha a nehéz helyzet úgy kívánja, nem omlik össze a felelősség alatt, kedves, törődő, szeretetreméltó kislány, és öröm volt olvasni róla.
A történet ugye ott kezdődik, hogy Zsófi felkerekedik, hogy apja utolsó mondatának nyomába eredjen, de aztán semmi nem úgy alakul, ahogy elképzelte.

Ami kicsit zavaró volt a könyvben az a változó nézőpontok, s a portásbácsi egyszerű, helyesírási hibával teli része - nyilván direkt, de ez igen döcögőssé tette az olvasást. De az ő karaktere is nagyon szerethető, egy csupa szív, ugyanakkor megkeseredett lélek kissé bárdolatlan borításban.

Ezzel együtt ajánlom érzékenyítésre, felnőtteknek és kamasz lányoknak egyaránt a regényt, olvasmányos, tanulságos, kedves történet.

Mennyi mindent vár Illés Bori attól a májusi vasárnaptól, amelyen betölti tizennegyedik évét! Úgy érzi, ez a nap határkő lesz életében, ettől a naptól fogva nagylánynak tekintheti magát, s nagylánynak tekintik a felnőttek is. De a várva várt tizennegyedik születésnap csak csalódást, keserűséget tartogat Bori számára. Az igazi születésnap, amely véget vet a gyermekkornak, nem esik egybe a naptár szerinti születésnappal. Váratlanul érkezik a kislány életébe az első komoly próbatétel, amely eldönti: nagylány-e már Illés Bori, kiérdemli-e a felnőttek bizalmát. Szabó Magda kitűnő regénye az igazi születésnap történetét meséli el a fiatal lányolvasóknak.

Eredeti megjelenés éve: 1962

Nem véletlen, hogy ez a 34. legjobb klasszikus könyv, és a 87. legjobb ifjúsági könyv a molyok értékelése alapján. Megérdemli a díjat, és nekem is az egyik kedvenc lett. Az Álarcosbálnál is jobb. 

A történet egy makacs 14 éves lányról szól, aki hamar fel szeretne nőni, és már nagylányos ruhákban járni, nem igazán fogja még fel a tetteinek a súlyát, él, mint egy gondtalan kamasz és csak magára gondol. Hogy ezt miért róják fel neki az olvasók, értékelők, azt nem tudom, mert szerintem azért kamasz korunkban sokan voltunk ezzel így. Önzők voltunk és nemtörődömök. Aztán mindenkinek eljön az az idő, amikor rájön, hogy Anya mennyit dolgozik, hogy Anyának gyakran (szinte mindig?) igaza van, és milyen mamlaszok is vagyunk, hogy eddig nem segítettünk.  Én emlékszem még a kiskamasz énemre, és ma sem másabb a gyerekek többsége. Fiatalon azt hiszi az ember, hogy ő a világ közepe, és csak később alakul ki annak képessége, hogy más bőrébe is bele tudjuk magunkat képzelni. 

No, így történik ez a főszereplőnkkel is, aki egy váratlan esemény hatására kénytelen felcseperedni és megérezni a munka súlyát. 

Tanulságos, remek ifjúsági könyv. Imádtam és hajnali háromig olvastam. Örültem, hogy ez lehetett számomra az újév első olvasmánya. 

Bíró Szabolcsnak november végén a Hungarocomicsra megjelent egy 13 oldalas történelmi képregénye Anjou Károly trónharcairól, Várai Artúr művészi igényű rajzaival Akit háromszor koronáztak címmel. A képregény a Képes Krónikák Kiadó megbízásából készült.

Ez a képregény füzet amolyan előzetesként is felfogható kiadvány, ugyanis a történet eredetileg a Képes Krónikák Kiadó jövő tavasszal esedékes, Hősök tere című képregény-antológiájába készült. Ez az antológia 13 korszakot, kimagasló magyar személyt mutat majd be a honfoglalóktól az ismertebb Árpád-házi- és Anjou-királyainkon, a törekvő Hunyadiakon át a XIX. század nagy magyarjaival, Széchenyivel és Kossuthtal bezárva.

A történeteket a legismertebb magyar történelmiregény-írók szerzik (Bán Mór, Bíró Szabolcs, Benkő László, Trux Béla), míg a képi megvalósításban egy nemzetközileg is sikeres rajzolókból álló művészcsapat (Cserkuti Dábid, Farkas Lajos, Futaki Attila, Németh Levente, Várai Artúr) vesz részt. A hazai képregény-történelem múltját Zórád Ernő, Kocsmáros Pál és Fazekas Attila képviselik. A színes, 130 oldalas album várható megjelenése 2022 májusa.

Az tehát egy nagy formátumú, színes album lesz, számos más író-rajzoló páros magyar történelmi írásával, alkotásával. Abban Bíró Szabolcs története is nagyobb formátumban, színesen jelenik majd meg, a mostani tehát egy szépiás fekete-fehér változat, kisebb, amerikai oldalformátumos verzió, amiről képeket is hoztam nektek.

Előtte azonban egy érdekes fan fact: Készül a Non nobis Domine jubileumi kiadása Várai Artúr egyoldalas illusztrációival és új borítóval!!!

Az Úr 1300. évének nyarán egy tizenkét éves nápolyi ifjú száll partra a Magyar Királyság egyik legdélibb csücskében. Anjou Caroberto ereiben az Árpád-házi királyok és a frank Capetingek vére csörgedez, a lobogója alá szerveződő párt pedig hamarosan meghatározó politikai erővé duzzad. Miután meghal III. András, úgy tűnik, Caroberto számára egyenes út vezet a Szent Koronáig – ám az ifjú trónkövetelő folyamatosan akadályokba ütközik, és ellenségeinek száma sem csökken. Az ország lángokban áll, Anjou Károlynak pedig háromszor is el kell érnie, hogy megkoronázzák, míg végül tartósan meg tudja szilárdítani hatalmát.

A történet és a rajzok a Képes Krónikák Kiadó Hősök tere című magyar történelmi képregény-antológiája számára készültek, melynek várható megjelenési dátuma 2022 májusa.

Hadd idézzek magamtól 5 évvel ezelőttről, amikor a Non nobis Dome könyvről írtam: https://konyveskucko.reblog.hu/keresztes-lovag-ajnou-karoly-idejeben

„…míg az első rész egy magyarországi keresztes lovag felcseperedéséről és férfivá éréséről szól, a kötet második felében Anjou Károly (I. Károly magyar király) koronáért vívott harca, valamint a tartományurakkal való háborúskodás kerül előtérbe – Attila lovag főszereplésével.”

Az Akit háromszor koronáztak képregény szintén ezt a korszakot dolgozza fel, jobban mondva Anjou Károly háromszori megkoronázását egy külső szemlélő, egy fiatal várjobbágy szemszögéből. Szó szerint láthatjuk, ahogy 1301-ben Fehérváron az esztergomi érsek először megkoronázza egy alkalmi fejdísszel; majd 1309-ben, 21 éves korában másodízben is megkoronázzák – de Fehérvár helyett Budán, és még mindig nem a megfelelő koronával. Végül pedig 1310-ben, egy kerek évtizeddel azután, hogy partra szállt Spalato partjainál, már az ősi szokásjog mindhárom feltétele mellett – végre a Szent Koronával - harmadszorra is részt vehetünk a koronázásán, s láthatjuk, hogy ezzel Károly végérvényesen is magyar uralkodóvá lett.

A történet tehát kicsit a Non nobis Domine része, de végre képekben is láthatjuk – még ha egyelőre nem is színesben, de igen minőségi kivitelezésben. Várai Artúr a Magyar Képzőművészeti Egyetemen végzett, mint képzőművész-tanár, s fiatal kora ellenére hihetetlenül tehetséges. Az illusztrációi, rajzai lendületesek, tökéletesen a helyén vannak és nagyon érzékletesek is. Külön figyelemre méltó egy-egy képkocka perspektivikus megkomponálása.

Kíváncsi vagyok a majdani színes verzióra, átfutva a művész korábbi munkáit valami ilyesmire számíthatunk majd:

Összességében ez a képregény egy kis szösszenet az Anjou fanok vagy a magyar történelem kedvelőinek. A kiadványt egyébként mint említettem, a Képes Krónikáknak köszönhetjük, amely Németh Levente rajzoló-reklámgrafikus és Mészáros János forgatókönyvíró közös kiadója, amely magyar történelmi témájú művek, képregények, könyvek kiadásával foglalkozik. Első képregény-sorozatuk a Királyok és keresztek (erről is írtam már) nemcsak itthon aratott nagy sikert, de eljutott a francia, belga, német és holland piacra is. A kiadó 2022-ben nem csak a fentebb említett Hősök tere képregényantológiát, hanem a magyar történelem sorsfordító időszakairól szóló képregények (1242 – Farkasok karma közt, 1849 – Hosszú az út hazáig) megjelentetését is tervezi. www.libub.hu

Bíró Szabolcs, az Anjou sorozat írójának további munkáival kapcsolatban érdemes megtekinteni honlapjait:

www.biroszabolcs.eu

www.anjouk.hu

Megéri tehát várni 2022-t a történelem kedvelőinek, és érdemes felvenni kívánságlistára a Hősök terét.

Rintaró ​csak egy átlagos gimnazista, aki utál iskolába járni, sok időt tölt a gondolataiba merülve, és kissé nehezen ért szót a többi emberrel. Egy különleges képessége mégis van: senki sem ismeri úgy a könyveket, ahogyan ő. Nagyapja üzlete, a Nacuki Antikvárium igazi kincsesbánya, ahol elfeledett regények, régi klasszikusok és valódi ritkaságok sorakoznak az ódon könyvespolcokon. Nagyapó őszintén hitt abban, hogy a könyveknek hatalmas ereje van, és képesek jobbá tenni az emberiséget, és bár vevőköre sosem volt túl népes, sokan osztoztak a meggyőződésében. Egy nap azonban az öregúr meghal, Rintarónak pedig el kell hagynia szeretett antikváriumát, hogy a nagynénjéhez költözzön. A szomorú előkészületek közepette váratlan látogató toppan be hozzá: egy nagyszájú, sőt egyenesen pimasz macska, aki azért jött, hogy magával vigye Rintarót egy titkokkal és veszélyekkel teli utazásra, amelynek tétje nem kevesebb, mint a könyvek megmentése a végső kihalástól.Nacukava Szószuke varázslatos meséje lélegzetelállító világokba kalauzol, ahol újra és újra megtapasztalhatjuk, mennyire nehéz, ugyanakkor felemelő küldetés valódi olvasóvá válni. Kivételes alkotás, amely magával ragadó hangulatával Murakami Haruki és Michael Ende legkülönlegesebb munkáit idézi.

NACUKAVA SZÓSZUKE orvosként dolgozik Naganóban, a neve írói álnév. Első műve, a rangos díjakat nyert Kamiszama no karute [Isteni kartoték] több mint hárommillió példányban kelt el Japánban, filmfeldolgozás és sorozat is született belőle. A Rintaró és a könyvek útvesztője a második regénye.

Ez egy kedves, tanulságos történet egy kisfiúról, vagyis leginkább a könyvek szeretetéről. Felhívja a figyelmet arra, hogy az olvasás szeretetéért olvassunk, lassan, figyelmesen, élvezve minden oldalt. Hogy ne kapkodjunk és ne csak halmozzuk az olvasnivalót, és leginkább, hogy ne a kirakatnak, a magunk fényezésére gyűjtsük és tegyük közszemlére könyveinket. 

Végül is milyen rohanó világ ez. Már szimplán az olvasásra sincs időnk, de ha mégis, minden könyvmoly ismeri azt az érzést, amikor már ez is inkább függőség. Csak még egyet, és még egyet és még többet... Mennyit olvastam már idén? Százat? Százötvenet? De mi ez, verseny? Az olvasást, a könyveket igazán szerető embernek ez sosem lehet verseny, hiszen akkor azt veszítjük el, ami legjobb az olvasásban: az élményt, ahogy belevarázsolódunk egy másik életbe. Amikor valami a lelkünk mélyére hatol, és mi újra és újra előveszünk egy kedvencet, ismét átlapozzuk, hiszen sok dolog van, ami csak az idő múlásával kerül más megvilágításba. Néha előfordul, hogy évekkel később újra olvasva egy könyvet már teljesen más értelmet nyer számunkra. 

Ezeket veszítjük el az író szerint, amikor csak gyűjtünk, halmozunk és “kirakatot” rendezünk a könyveinkből. Az ember végtére is saját magának olvas, nem azért hogy dicsekedjen, vagy, hogy különösebben műveltnek tűnjön.  

​​A nyolcadikos Krisztina álarcosbálra készül: fontos nap ez az életében. Cigánylánynak öltözve, álarcosan és minden eddigi kötöttségtől szabadulva arra készül, megkéri feleségül kedves tanárnőjét édesapja számára… Krisztina árván nőtt fel, édesanyja a háború alatt meghalt, és tudja, hogy édesapja és a tanárnő szeretik egymást, csak a körülmények és a felnőttek érzékenysége megakadályozza kettőjük kapcsolatának kiteljesedését. A szerző egyéb könyveire is jellemző izgalmas fordulatok, plasztikusan megformált jellemek sora teszi élvezetessé ezt az újabb olvasói nemzedékek körében is sikeres lányregényt

Igaz, ez ha jól emlékszem, (egyelőre) csak a második Szabó Magda könyv amit olvasok az Abigél után, de várólistás a Születésnap és Az ajtó is - és azt hiszem, csemegézek majd még -, viszont eddigi ismereteim alapján vele kapcsolatban biztos voltam, hogy nem okoz majd csalódást ez a könyv sem.

Az a jó a klasszikus irodalomban, ha lehet így mondani, hogy már ismerjük a jól bevett íróinkat, például ha egy Jókai kötet kerül a kezembe, valószínű, hogy az is tetszeni fog, míg a modern olvasmányok közül válogatva és rengeteg fülszöveget átnyálazva - mire végre egy megtetszik -, úgy érzem magam, mint aki tűt keres a szénakazalban. Egyrészt számomra nem túl sok, élvezhető mostani olvasmány van, olyan pedig édeskevés, amely ráadásul ifjúsági irodalomként értékeket is képes átadni, nem csak egy csöpögős, romantikus lányregény.

Mert hiába élvezi az olvasó Leiner Laura és társai könyveit (tényleg élvezhetőek), azért abban fele ennyi tanulság vagy mondanivaló, burkolt erkölcsi tanítás vagy viselkedési útmutató nincsen. Itt ugyanis például megtudhatunk egyet s mást a 2. világháborúról emberi sorsokon át, mégis tizenévesen emészthető mennyiségben. Megismerjük a félárva Krisztinát, akinek eleinte visszahúzódó és magányosságra hajlamos természete van, megkeseredett apját és a mosolygós, gondtalan tanító nénit, aki mindenre próbálja megtalálni a megoldást. Kicsit amolyan Jane Eyre érzet is fel-felröppen az emberben olvasása közben - nini, egy tanítónő meg egy szerelmi viszony -, mégis vannak olyan igen komoly részek, amikor könnyabe lábad a szemünk. Előttünk cseperedik fel ez a visszaúhózódó gyerek a könyv pedig úgy melengedi a szívünket mint téli estén bekuckózva egy régi kandalló.

Több mint két év után végre ismét az Anjouk korába kalandozhatunk! Ugye, emlékeztek még Bátor Attila fiára, Bátor Szilárdra, aki bátorságban semmiben nem marad el őseitől? És Anjou Károlyra, akivel annyi csatában vehettünk már részt? Visszatértek!

1342. ​Anjou Károly a halálos ágyán fekszik. A visegrádi udvar temetésre készül – és az új király, a mindössze tizenhat esztendős Anjou Lajos megkoronázására. Lajos ugyan sokat tanult az apja uralkodásából, ám ő alighogy trónra ül, azon nyomban háborút hirdet – legfőbb példaképei, Szent László és Nagy Sándor nyomdokain járva.

A messzi Nápolyban egyesek ferde szemmel néznek Lajos öccsére, András hercegre. Bátor Szilárd az örökül kapott szlavóniai birtokát igazgatja, és egy önálló zászlóalj felállításán fáradozik. Mindezen események közepette Bihar megyei otthonából kalandos útra indul egy bivalyerős férfiú, aki dühében malomkövet hajigál, ordasokkal küzd meg a nádasban, a Budára vezető utat pedig petrencés rúddal mutatja meg…

A birodalom ura immár a harmadik trilógia nyitánya Bíró Szabolcs nagyszabású történelmi regénysorozatában. Új korszak veszi kezdetét: daliás idők jönnek, melyeknek azonban egyaránt részét képezi arany és vér, fény és árnyék, menny és pokol. Az út ugyanúgy nyitva áll felfelé, mint lefelé, és sohasem lehet tudni, kinek mit tartogat a sors.

A történet elején Károly király már nyugalomra vágyik, “Horvátország és Dalmácia, bár mindkét országrész a Szent Korona alá tartozott, tulajdonképpen réges-rég elveszett”, kelet felől az Arany Horda tanárjai törnek be Erdélybe egyre gyakrabban, egyedül a szerbek ellen vonulnak fel évről évre a megyei bandériumok. A sáskák rettenetes felhőkben özönlik el az országot, egyszóval nem túl rózsás a helyzet.

A történet Bátor Szilárd kis “birodalmából” indul, akinek közel sem megy annyira fényesen a dolga, mint Palkó barátjának, már csak azért sem, mert hallgatási díjat kell fizetnie Tadeusznak, Kázmér király emberének, hogy ne tudódjon ki a néhai Zách Klárához fűződő viszonya és az emiatt rendezett vérfürdő, melynek során Szilárd Kázmér több emberével is végzett.

A birodalom Károly halálával azonban új korra ébred. Lajosnak rengeteg teher nehezedik a vállára, amikor a korona a fejére kerül - s mi “végignézhetjük” az ifjú koronázását. Sőt mi több, találkozhatunk Károly többi, nem Piast Erzsébettől való gyermekével is, például Kálmánnal, az igazi elsőszülöttel, ezen felül pedig Toldi Miklós is ismét tiszteletét teszi a lapokon. András herceg pedig igencsak kutyaszorítóba kerül Nápolyban.

A történetről többet persze spoiler alert miatt nem mondanék, de az biztos, hogy a minőség – hiába egy új trilógia kezdete – cseppet sem csökkent! Érdekes, hogy bár többet kellett most várni a hatodik és hetedik rész között, mint korábban, mégis valahogy jobban emlékeztem az eseményekre, amikor elkezdtem a kötetet. Igaz, hogy az író nagyon szépen megoldja az átvezetéseket, most is egy visszaemlékezésből szedegethetjük fel a morzsákat, hogy visszanyerjük emlékezetünket és felvegyük a történet szálát.

Az az igazság, hogy egy szuszra elolvastam az egészet, annyira beszippantott, pedig azt hittem, hogy ennyi kihagyás után döcögős lesz számomra, de szerencsére egyáltalán nem. Egész könnyen azonosultam a főszereplőinkkel, s meglepő módon ezúttal az, aki a legközelebb került hozzám, András, aki Nápolyban viaskodik feleségével a koronáért. Valahogy az ő kedves jelleme jobban megmaradt bennem, mint az új magyar király, Lajos rátermettsége és harciassága. S Toldi Miklós is igazán kedvemre való, habár azért örülnék, ha a bárdolatlanságán még egy kicsit csiszolnánk. De milyen nagyszerű is így összepárosítani a valóságos történelmet a fikcióval! Érdekesség, hogy az író az utószóban ezúttal egy-egy résznél kitér arra, hogy mely részek történtek valóban így, illetve melyek a képzelet szüleményei, vagy milyen történelmi események kapcsán maradtak fent kétes adatok, amikor is döntenie kellett, merre billenjen a mérleg. Például mikor is volt Anjou Károly halála, temetése? Az utószót ugyan ritkán olvassuk el, ezúttal biztos, hogy megéri. Megtudhatjuk például, milyen modernkori írógép segítette át Bíró Szabolcsot az írói válságon.

A történetre visszatérve, ezúttal valahogy úgy éreztem, sikerül elkapni egyfajta melankolikusan romantikus és tragikus szálat, amelyet a további részekben megfelelően kibontva szépen lehet majd göngyölíteni. Természetesen több ilyen szál is volt már a történetben, mindenkivel történtek negatívumok, tragikus események, például a hatodik kötetben is, de talán itt a lehetőség, hogy egy főszereplő életébe és érzéseibe jobban beleássuk magunkat, mint eddig. Például egy Bátor Szilárd napló segítségével el tudnám képzelni. Az az igazság, hogy mivel generációkon átívelő sorozatról van szó, néha nehéz elkülöníteni egymástól a hasonló testi és lelki adottsággal rendelkező leszármazottakat, ráadásul még a sorsuk is mindig szinte közös, nagy reményeket fűzök a következő kötethez e tekintetben. Biztos, hogy több olvasó nevében is beszélhetek, amikor arról van szó, hogy szeretnénk Szilárd belső hangját többet hallani, jobban megismerni őt, a gondolatait és a vívódásait, s én személy szerint András kapcsán is így érzek, ha már itt tartunk (Lajos király öccse). Mivel annyi minden történik egy-egy regényben, mindig úgy érzem, hogy még többet és még részletesebben kifejtve szeretnék, s nyilván mivel női olvasó vagyok, több lelkiséggel, de ugyanakkor természetesen a háborús leírások most is szépen viszik a pálmát. A regénysorozat egyik kivételes tulajdonsága, hogy mindkét nemet képes megszólítani.

A befejezés egyébként folytatásért kiált. Nagyon szeretném, ha a trilógia végére a Bátor család, jelenleg tehát Szilárd sorsa jóra fordulna, még akkor is, ha egy háborús regényben méltán számíthatunk még veszteségekre a szereplők körül.

Tekintsetek bele ti is:

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 6. Kedvencek között
Karakterek: A kedvenc Szilárdon kívül András és Toldi.
Borító: 10/10 – Az egyik legjobb a sorozatban.
+ pont: Ennek a résznek most azért adok plusz pontot, mert sikerült elkapnia egy, az eddigiektől szerintem különböző romantikus-tragikus szálat.
– pont: Nem tudom, mennyire járhat azért minusz pont, mert még többet szeretnék belőle. Simán lehetne 700 oldal is egy rész.

No, hát tavaly decemberben kezdtem el olvasni a könyvet, ügyes-bajos teendőim miatt "kicsit" megcsúsztam vele. Tény, hogy mikor nyáron lett volna időm is olvasási válsággal küzdöttem, és ez ellen még Margaret Atwood se tehetett, de most, hogy a meseregények visszahozták az életkedvem (várom, hogy tanítsam a kicsiket), végre ezt is befejeztem.

Az ​Egyesült Államok egykori first ladyjének személyes, átütő erejű és inspiráló önéletrajza

Michelle Obama, jelentős ügyekkel fémjelzett és eredményes eddigi élete során korunk egyik ikonikus és lenyűgöző alakjává vált. Az Amerikai Egyesült Államok első afroamerikai first ladyjének nagy szerepe volt abban, hogy a Fehér Házban soha nem látott nyitottság és elfogadó közeg alakuljon ki.

Ráadásul a nők erőteljes támogatójává vált szerte a világon. A családok egészségesebb és aktívabb életének szószólójaként hatalmas változásokat köszönhetünk neki. A férje mellett állt, miközben Barack Obama az ország történetének néhány leggyötrelmesebb pillanatában helytállt elnökként. Közben megtanított nekünk egy-két tánclépést, nagyot alakított a Carpool Karaokéban, és két lányát a könyörtelen rivaldafény ellenére józan szemlélettel nevelte.

Mélyről jövő vallomásokban és magukkal ragadó történetekben bővelkedő önéletrajzi könyvében Michelle Obama bepillantást enged élete kulcsfontosságú pillanataiba – a Chicago déli részén töltött gyerekkorától vezetői pozícióba kerüléséig. Beszámol többek között arról is, hogyan sikerült egyensúlyt teremtenie karrierje és az anyaszerep között, és hogy milyen volt az élete a Fehér Házban. Kíméletlen őszinteséggel és szellemes éleslátással ír az élet minden területén megélt győzelmeiről és kudarcairól, egész történetét elénk tárja – saját szavaival és saját szemszögéből. A Becoming lapjain szeretetteljes, bölcs, de kendőzetlen szókimondásának köszönhetően egy mélyen érző, kiváló teljesítményeivel a várakozásokat folyton felülmúló nő története bontakozik ki előttünk, aki épp ezért másokat is arra ösztönöz majd, hogy azzá váljanak, akivé szeretnének.

Egyébként nem a könyv hibája, mert olvasmányos, érdekes is, még nekem is, aki egyébként ódzkodik a politikától és már a könyökömön jön ki. De érdekfeszítő volt egy feltörekvő, erős nő könyvét olvasni. Talán a leginkább az a rész fogott meg benne, amikor Michelle arról beszél, hogy az erős és ambíciózus nőket úgy a legkönnyebb elhallgattatni, ha rájuk égetik, hogy banya, házisárkány, dühös nő. Pedig egyáltalán nem az, csak ugyanaz a felállás máshogy néz ki egy férfitől mint egy nőtől - egyébként ő erre egy testbeszéd tanácsadóhoz fordult, és úgy oldotta meg, hogy ne legyen túl harcias a kisugárzása. Ügyes!

Szóval egyet tudtam egyébként érezni azzal, amit képvisel, ami mellett kiáll - a nők egyenjogúságáért (vagy az egészséges táplálkozásért), és igazán követendő példát állít bárki elé azzal, hogy megmutatta, mit lehet elérni a kvázi semmiből.

Érdekes volt bepillantást nyerni a Fehér Ház falai mögé, elképzelni, milyen lehet ott nyereket nevelni, labdázni a folyosón, etc. Nagyszerű volt "hallgatni", hogyan vélekedik a férjéről, hogyan látja őt és hogy támogatta őt évtizedeken át, amíg elérte, amit csak el lehet az életben azt hiszem.

Inspiráló olvasmány, ha tehetitek, ne hagjyátok ki. :)

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 5. Nagyon jó
Karakterek: Közelebb kerül hozzánk a távolból mind Michelle, mind Barack, és kicsit emberibbnek látjuk őt, hibáikkal, esendőségükkel együtt.
Borító: 10/10 – Nem látok benne hibát, nyilván azt ábrázolja, akiről a könyv szól.
+ pont: Mert bemutat egy igaz, ugyanakkor nagyon inspiráló történetet, és mert kicsit azért személyes is, ami plusz értéket ad neki.
– pont: Mert a közepe kicsit azért vontatott volt, néha túl politikai is.

A végtelen történet szerzőjétől.

Furcsa történet az időtolvajokról s a gyermekről, aki visszahozta az embereknek az ellopott időt

Momo ​története a fantázia világában játszódik, a Soha és a Sehol birodalmában, avagy a kitágított, időtlen jelenben. Nem királyfiak, tündérek és varázslók népesítik be ezt a birodalmat, helyszíne egy modern nagyváros, valahol Dél-Európában. De ha ezt a világot Momónak és barátainak a szemével látjuk, kiderül, hogy a mi korunk sem szegényebb csodákban és titkokban, mint a rég letűntek.
Egy kísérteties társaság, a szürke urak csoportosulása hatalmába keríti az embereket, és arra ösztönzi őket, hogy takarékoskodjanak az idővel. De az idő maga az élet, és az élet a szívben lakozik. Minél inkább takarékoskodnak tehát az emberek vele, annál szegényebb, sivárabb és hidegebb lesz a jelenük, és annál idegenebbé válnak önmaguk számára is. A gyerekek szenvednek leginkább ettől a fogyatkozó szeretettől és életkedvtől. Tiltakozásukat azonban senki nem hallja meg. Amikor a szükség a legnagyobb, és úgy tűnik, a világ már végképp a szürke uraké. Hora mester, az Idő titokzatos ura közbelép, de szüksége van egy embergyerek segítségére. A világ megállt, és Momo, ennek a történetnek borzas kis hősnője egyedül veszi fel a harcot a szürkék seregével, semmi más nem segíti őt ebben, csak egy szál virág a kezében és egy teknősbéka a karjában. Csodálatos módon győznek ők hárman. Minden életidő visszatér tehát az emberekhez, akiktől azt csalással elorozták. A reménytelenül betegnek tűnő világ gyógyítható. Mese? Így is lehet nevezni, ha ezt a fogalmat úgy értjük, mint a romantikusok. Hiszen mindennapiság és álom játszanak át költői módon egymásba. De egyúttal a mai és a jövőbeli valóságunk kérdései is, amelyek sokszínű figurákban és sorsokban tükröződnek. Tehát olyasmi, mint a regény? Mondjuk hát így: meseregény.

Érdekes módon ez a mese eddig valahogy nem került a látóterembe, de most, hogy a pedagógusképzőn kötelezővé tették az egyik tárgyamnál, szerencsére mégis a kezembe akadt. Tulajdonképpen nem is csak gyerekeknek szóló meseregény ez, mint inkább egy társadalomkritika a felnőttekről, a 21. századról, egy szóval rólunk. Mindenki ismeri az érzést, amikor az idő gyakorlatilag felőröl minket, rohanunk egyik helyről a másikra, munkába, suliba, túlóra, gyerekért az oviba, iskolába, még ezt, még azt el kell intézni, a mosást még be se raktam, és főtt ételről ma ugye, ne is álmodjunk?

De ha úgy istenigazából belegondolunk, mikor is csodálkoztunk csak úgy rá a dolgokra? Mikor szántunk magunkra egy kis időt, a gondolataink, érzéseink rendszerezésére? Mikor lett az életünk egy véget nem érő hajsza, és hogyan is lehetne az időszűkének véget vetni? Egyáltalán hogyan viselik ezt a folyton rohanó világot a gyerekeink? Na, erről szól Momo regénye, amelyben eleinte egy kedves kis gyerektársadalom rajzolódik ki előttünk, de ahogy az Időtakarék munkatársai feltűnnek, és rabolni kezdik a felnőttek idejét, minden megváltozik. Többé nincs idő lassan már játszani sem, és az az egészben a furcsa, hogy minél több időt próbálunk meg spórolni magunknak, annál kevesebb van. Hogy is van ez?

A kislány Momo tehát az elveszett idő keresésére indul, és megpróbálja azt visszaadni a felnőtteknek. Ami nagyon tetszett ebben a regényben, hogy tényleg képes elgondolkodtatni minket, hogy miért is sietünk annyira, miért rohanunk? Például állunk az ABC-ben, és türelmetlen szavakat mormolunk az orrunk alá, mert elkésünk a munkahelyről. A késés tehát pl. ebben az esetben nem csak a mi problémánk, hanem társadalmi nyomás. De lehet-e ezen változtatni? Még ha ilyen esetekben nem is, a mindennapi szabadidőnkben azért le lehetne tenni a lantot. Meg lehet állni egy kicsit bővebben elmagyarázni ezt-azt a kicsinek, vagy átmenni anyuhoz, mert már rég láttam, semmi baj, ha ma csak szendvicset vacsorázunk. Az időkergetéssel gyakorlatilag átszalad fölöttünk az élet. Ezek mind olyan meglátások, amik a könyvből erednek, azonban a regényben a végső megoldás inkább megy át egyfajta fantasztikus irodalomba, műfajba, tehát mi, felnőtt olvasók nem igazán kapunk segítséget. Mit kellene ez ellen tennünk?

Végtére is, nekünk sajnos nincsen egy kis Momonk, aki harcba száll értünk, és valójába ugye nekünk, magunknak kellene kicsit átrendszereznünk az életünket.

Tökéletes egyébként esti felolvasásra, mégpedig azért, mert mind a szülőnek, mind a gyereknek sokat nyújt az olvasmány, és elbeszélgethetünk végre fontos dolgokról is, és legalább ott van az az esti fél óra. Az az idő, amit erre szánunk – visszatérül.

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 6. Kedvencek között
Karakterek: Momo tündéri, és nagyon könnyű azonosulni vele. Gigi kora számomra nem egyértelmű a regényben, mert az elején inkább gyereknek, fiatal tinédzsernek gondoljuk, a vége fele (egy év múlva) pedig inkább felnőtt. Ez számomra zavaró volt.
Borító: 2/10 – Azt hiszem, ideje lenne felújítani.
+ pont: Mert képes elgondolkodtatni és egy pillanatra megálljt parancsolni a rohanásban!
– pont: Mert a vége nem ad "igazi" megoldást.

„T. J. Klune amerikai író, elsősorban homoszexuális és LMBTQ témákban alkot. A Ház az égszínkék tengernél Klune első önálló Young Adult regénye, melyet részben a kanadai kormány korábbi családpolitikája ihletett. A kanadai kormány egészen a nyolcvanas évek közepéig úgy gondolta, hogy az őslakos indián gyerekeket úgy kell integrálni a társadalomba, hogy erőszakkal elragadják a szüleiktől, és fehér, középosztálybeli családokhoz helyezik őket. Több, mint 15.000 gyereket érintett ez az erőszakos örökbefogadás. Látva, hogy az USA déli részén még mindig előfordul hasonló gyakorlat, Klune szükségét érezte egy olyan történet megírásának, amely a gyermekek különbségeiben rejlő szépséget mutatja meg, és azt, hogy mit jelent számukra a biztonságos és támogató közösség. A művét az Amazonon 2020 legjobb fantasy könyvének választották, továbbá elnyerte az Alex-díjat is 2021-ben.”

„Egy ​varázslatos sziget. Egy veszélyes feladat. Egy égető titok.

Linus Baker, a Mágikus Ifjakért Felelős Minisztérium munkatársa az agglegények csendes, magányos életét éli egy apró házban, egy kiállhatatlan macskával, az esős és szürke nagyvárosban. Feladata, hogy a kormány által fenntartott árvaházakban élő gyermekek jólétét felügyelje.

Egy nap berendeli a Rendkívül Magas Felsővezetés, hogy életbevágóan fontos és szupertitkos küldetéssel bízza meg. El kell utaznia a Marsyas-szigeten működő árvaházba, ahol hat különleges gyermek lakik: egy gnóm, egy tündér, egy wyvren, egy azonosíthatatlan, zöld paca, egy alakváltó törpespicc és a hatéves Antikrisztus. Linusnak el kell nyomnia magában a félelmeit, és meg kell állapítania, mennyire veszélyesek a gyermekek önmagukra, egymásra és a világra.

Az árvaház vezetője a szimpatikus és kissé rejtélyes Arthur Parnassus, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy a védencei és a saját titkai biztonságban legyenek.

A ház az égszínkék tengernél elbűvölően bájos és humoros szerelmi történet. Ezenkívül mesterien mesél arról, hogy mennyire vagyunk foglyai az előítéleteinknek, valamint arról, hogy az ember a legváratlanabb pillanatokban találhatja meg a helyét a világban.”

Sokan írták értékelésben, hogy a könyv olvasásánál egyáltalán nem azt kapták, amire számítottak. Az már igaz, hogy nem egy hétköznapi könyvet tarthatunk a kezünkben, főleg a fentebbi információk tekintetében. Az ember egy kicsit olyasmire számít, mint a Harry Potter, legalábbis hangulatában, kis X-Men keveredéssel, de nagyjából szerintem ez az, amit végül is kapunk.

Megvan a varázslatos hangulat, amit a HP könyvsorozat második részéhez tudnék hasonlítani, tehát még eléggé gyereknyelven íródott, ugyanakkor kétségtelen az áthallás az X-Menből a szuperképességű/mutáns gyerekeket illetően, akik árvaházban nevelkednek. Ehhez kapunk egy homoszexuális főszereplőt, sok, néha túl direkten megfogalmazott tanulságot, amitől egy kicsit tanmeseszerű lesz az egész, mégis meglehetősen élvezhető. Miért?

A könyvet azelőtt kezdtem el olvasni, hogy a Szerzőnkről részt átbogarásztam volna – épp ezért kezdtem azzal ezt az értékelést -, így eleinte nem sikerült hová tenni sem a homoszexualitás témakört, sem pedig azt, hogy mégis milyen korosztálynak is szól ez a könyv. Mert a téma, amit feldolgoz, és főleg, ahogy indul – kicsit Orwell 1984 stílusban kezdődik a főszereplőnk munkahelyi ténykedésének leírása -, felnőttes, a hangvétel ugyanakkor teljesen gyerekeknek szánt. Utóbbi abban is megnyilvánul, hogy egy olyan negyvenes főszereplőt kapunk, aki viselkedésében inkább huszonévesre saccolható, tehát nem valami karakterhű, vagy élethű ebben a tekintetben. Mikor azonban a szerzőnkről részt elolvastam, és nyilvánvalóbbá vált az egész történet megírásának indíttatása, vajszívűbb lettem. Mert erre valóban tökéletes.

Az indítás tehát az Orwelles rész miatt nem annyira erős, az első harmada azonban nagyon is élvezhető ennek ellenére a könyvnek, az utolsó harmada pedig pláne fordulatos, ugyanakkor a közepén éreztem egy kis figyelemlankadást, ahogy a történések elmaradnak, és az otthon idilljét próbálja írónk megjeleníteni. Néha már túlontúl rózsaszín lányregényre hajaz, és kicsit úgy próbál meg tanulságokat beleerőltetni, mint Stephenie Meyer az Alkonyatba, pedig nem kell ám mindent szószerint kimondani, még akkor sem, ha gyerekeknek írunk, ezeket leszámítva viszont egy tündéri olvasmány, tele nagyon aranyos, bájos főszereplőkkel, és sok olyan rész és mondat van benne, ami fölött megéri egy kicsit elidőzni. Ezek az elfogadásról és a másságról szólnak többnyire, és az az igazság, hogy a való életünkre és nagyon szépen le tudjuk ezeket vetíteni. Az író tehát az indián gyerekekre gondolt, mikor írta, de itt, Magyarországon gondolhatunk akármelyik kisebbség gyerekeire is, illetve a homoszexuálisok el nem fogadására is. Hozzátenném, hogy mikor befejeztem a könyvet, azért arra gondoltam, de szép is egy ilyen család, közösség, ahol úgy elfogadják az embert, ahogy, akár forrófejű gnómlányként, akár ördögfiókaként, akár dundi pacaként, s nagyon megnyugtató dolog, ha az embert úgy fogadják el, ahogy. Hogy nem kell szerepet játszani, ugye, ezt az érzést ma már szinte nem is ismerjük, amikor filterdzsungel folyik a csapból is, és mindenki próbál valamilyennek látszani ahelyett, hogy olyannak fogadnánk el magunkat és egymást, amilyenek vagyunk – kívül, belül egyaránt.. Nos, ez a könyv mindenesetre egy ilyen idilli otthont tár elénk.

Annak ajánlom tehát a könyvet, aki elég elfogadó, és érdeklődik egy kicsit a mágikus YA könyvek iránt felnőtt létére, vagy tizenéves gyerkőcöknek.

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 6. Kedvencek között
Karakterek: Kicsit hiteltelen a negyvenéves főszereplő a huszonéves habitusával, de a gyerekek mindenképpen viszik a pálmát.
Borító: 10/10 – Szép, nagyon hasonlít az eredetire, tetszetős, figyelemfelkeltő, és nagyjából sejteti a korosztályt, akinek szól.
+ pont: A témáért és a mondanivalóért.
– pont: A néhol túj szájbarágós mondanivalóért.

Középkor, Anjouk, zombik. Nem, ez nem egy újabb rész az Anjouk sorozatból, habár kétségtelen, hogy Bíró Szabolcs a Lázár evangéliumában „kölcsön vette” az Anjouk szereplőit, úgy, mint Lackfi István, Bátor Szilárd, vagy épp Anjou Lajos, annak az Anjou Károlynak (Károly Róbertnek) a fia, akinek oldalán már megannyi csatát megjárhattunk. No, de hogy is jönnek ide a zombik?

(Apokrif történelmi rémlátomás)

"Apám nagy uralkodó volt: felült a szent királyok trónusára, és repedező örökségükből erős birodalmat épített. S rám miféle sors vár? Én láthatom mindezt elevenen szétrohadni..."

1348 nyarán Anjou Lajos hazatér a Nápoly elleni bosszúhadjáratából. A várost elfoglalta, politikailag és erkölcsileg azonban kudarcot vallott. Diadalmenetét mégsem az ellenségei, hanem egy titokzatos idegen kórság miatt kényszerül megszakítani. Az ifjú uralkodó meglehetős sietséggel igyekszik vissza a Magyar Királyságba, ahová magával hurcol valami olyasmit is, amit korábban még soha senki nem látott, nem tapasztalt: egy betegséget, amely nemcsak megöli, de fel is támasztja az embert halottaiból. Mindez először valódi csodának tűnik, ám a hálaimák helyét hamar átveszi a rémült könyörgés az isteni megbocsátásért. A feltámadottak ugyanis korántsem régi önmagukként térnek vissza: az életre kelt holtak megállíthatatlanok, és az éhségük csillapíthatatlan...

Bíró Szabolcs, a Non nobis Domine és az Anjouk-sorozat írója teljesen új oldalát mutatja be a Lázár evangéliuma lapjain. A liliomos lobogó ezúttal olyan háborúba megy, mint még soha azelőtt: az ellenség nem keletről vagy nyugatról, hanem a síron túlról érkezik, és jóval többet akar a puszta hatalomnál. A legfőbb kérdés, hogy fennmaradhat-e egyáltalán az emberi élet, vagy minden odavész a kárhozat oltárán.

Értékelés:

Mielőtt feltételezésekbe bocsátkoznánk, kezdetnek szedjük össze a legfontosabb pontokat, azokat a kérdéseket, amikre minden friss olvasó keresi a választ. Ez a regény:

• Önálló regény
• NEM az Anjouk 7. része
• Az Anjouktól eltérő megjelenésű, puha borítós
• Ugyanakkor már meglévő karakterek szerepelnek benne – az Anjoukból

A regény alapötlete tehát az író szavaival élve: „Mi történt volna, ha az 1340-es években pestis helyett élőholtak özönlik el Európát?”

Remek felvetés! Őszintén szólva nem nagyon sok zombis könyvet olvastam, sőt, még az ilyen filmektől is távol tartom általában magam, mert nem igazán az én érdeklődési körömbe tartoznak, ugyanakkor amikor meghallom Szabolcs nevét, már egyáltalán nem tudok ellenállni a késztetésnek. Így tulajdonképpen nem is nagyon tájékozódtam, amikor kezembe került a könyv. Az egyetemi vizsgaidőszak és bokros munkahelyi teendőim miatt ráadásul csak kicsit később tudtam nekiveselkedni, mint mások, és ahogy tulajdonképpen szerettem volna, de sosem késő. Summa summarum, igencsak meglepődtem, mikor egyszer csak zombik bukkantak fel a lapokon, vérengző hörgéssel és ballagással követelve a szívemet. Viszont egyáltalán nem volt ellenemre. Mármint nem az, hogy felfal egy zombi horda, hanem, hogy kedvenc középkori témájú írónk megpróbálkozott a horror műfajjal is. Bár ez az első ilyen regénye, kétségkívül ehhez sem ért kevésbé, mint a történelemhez, az pedig, hogy a kettőt ennyire jól egymásba tudta ágyazni, külön érték. Mert számomra például pont ettől érdekes, és ettől több, mint csak „egy sima zombis regény”. Nem az a lényeg, hogy rettegjek, és, hogy felfalnak, hanem hogy mégis… vajon az Anjouk sorozatból „kölcsönvett” Bátor Szilárd, Lackfi István, Anjou Lajos és a többiek mégis hogy védik meg az országot – no és persze magukat – ettől a rémálomtól? Hogyan reagálnak a különböző társadalmi rétegbe tartozó emberek, mi lesz a városokkal, főleg a várakkal? És a királyi családdal? Mi pusztíthatja el az élőholtakat, ha egyáltalán?

Miközben egyébként olvasás közben (én is) azon járattam a fejem, hogy végül is akáááár tényleg lehetne ez is konkrétan egy Anjouk rész, ha pl. a végén rájönnének, hogy álmodták az egészet, vagy „visszacsinálódna minden” – igen, végig szőttem a lehetséges végkimeneteleket -, kétségen kívüli, hogy remekül szórakoztam. A vérengzés ellenére is mégis kicsit könnyebben emészthető, mint általában a horrorok, de megvan benne az a történelmi szál is, ami érdekfeszítővé teszi. (Habár tegyük hozzá, hogy finoman szólva nem teljesen történelemhű a regény, ha lenne folytatása, egy-két nem várt csavarral még akár az is lehetne. Már persze azon kívül, hogy legjobb tudomásunk szerint sem akkor, sem most nem voltak zombik.)

Jó hír viszont, hogy mivel valójában a kötet nem az Anjouk sorozat része, ezért bárki számára izgalmas lehet, nem igazán függ szálakban hozzá, habár az igaz, hogy a szereplőket, mi, Anjou fanok már korábban megismerhettük. Valószínűleg egyébként ez külön hozzáad az értékéhez, mert így nem igazán volt kockáztatnivaló, hogy vajon megszeretjük-e majd a szereplőket, és új karakterek kidolgozásán sem kellett az írónak fáradoznia – ami egyáltalán nem baj. Azoknak persze, akiket elkerült az Anjou áradat, és ez a belépő regényük Bíró Szabolcs birodalmába, lehet, hogy nehezebb dolguk van, mert „csak” egy kötet áll rendelkezésükre ahhoz, hogy egyaránt megbarátkozzanak nem csak a történettel, de a szereplőkkel is. Ugyanakkor nem él bennünk az összehasonlítási vágy sem. (Egyébként érdekes lenne összevetni két olyan véleményt, meghallgatni egy olyan diskurzust, ami egy Anjou szűz és egy Anjou fan közötti eszmecseréből született, melyik team mit lát az egyik vagy a másik szemszögből.)

Anjou fan szemszögből nyilatkozva ez egy nagyon jó kis mondhatni „kiegészítő regény”, ami szórakoztató, kicsit felráz minket, elgondolkodtat, és hát azért reméljük, hogy lesz még folytatása! Én csak ajánlani tudom. Antizombistáknak is!

Ha szeretnétek kicsit bővebben hallani a regényről, Bíró Szabolcs maga is beszél a Lázár evangéliumáról:

Ezen kívül jó tudni, hogy indított egy pár részes videó sorozatot is, amelyben a regény kapcsán mesél nekünk érdekességeket. Ennek első része:

A történelem első biológiai fegyvere

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 6. Kedvencek között
Karakterek: A jól ismert, kedves szereplőink az Ajounkból. Habár Bátor Attila nem igazán volt számomra hiteles valamiért, a többiek mind hozták magukat, és nagyon érdekes volt őket új helyzetekben is látni, ahogy új megpróbáltatások elé néznek.
Borító: 10/10 – Koponyás, morbid, de mégis „Bíró Szabolcsos”, szerintem nagyon el lett találva.
+ pont: A rendhagyó alapötletért, az izgalmas történetvezetésért, és az sem ártott, hogy már eleve ismert, szeretett szereplőink tűntek fel a lapokon.
– pont: Bátor Attila nem igazán tetszett benne, és hát azért valljuk be, hogy ez folytatásért kiált! Önmagában is szép, kiváló, de muszáj, hogy legyen folytatása, mert kicsit lezáratlan így.

Mindig nagyon érdekes régi levelekre, naplóbejegyzésekre bukkanni. Pláne, ha azok a saját szüleinktől származnak, és pláne, ha az, amiről a levelek szólnak, egy egészen más korban vagy országban történtek. Így van ez Angela Petch A toszkán titok c. regényében is, amelyben Anna édesanyja, Ines hagyatékát olvasván repül vissza időben és térben, hogy megtudja, milyen is volt igazából az asszony, aki haláláig soha nem nyílt meg előtte igazán.

Anna szíve majdnem megszakad, amikor elveszíti szeretett édesanyját, Inest. A hagyatékban egy halom régi, megsárgult, olasz nyelvű levélre bukkan. Azt reméli, végre megtudja, mi is történt az édesanyjával a második világháborúban.
A naplóbejegyzések nyomán Anna eljut a hegyek közt megbúvó, varázslatos kis toszkán faluba, Rofellébe, ahol lassan összeállítja a múlt darabkáit: rájön, milyen boldogan telt az édesanyja ifjúkora Toszkána vadregényes, hegyes-völgyes vidékén, és megtudja, hogyan vetett véget ennek az idillnek a háború kitörése. Anna előtt feltárulnak a múlt titkai az anyjáról, aki annak idején a partizánmozgalom tagjaként kivette a részét a küzdelemből, és egy sebesült angol katona életét is megmentette, de nem sejti, hogy Ines titkai az ő életét is fenekestül felforgatják majd.

Izgalmas romantikus történet arról, hogyan öröklődnek nemzedékről nemzedékre a háború traumái, és hogyan mentheti meg az embert a szerelem a legsötétebb időkben is.

Vajon milyen lesz a világunk 2646-ban, amikor a régi országok megszűntek, és új nagyhatalmak vették át a helyüket? Amikor a hőség és a sugárzás a Föld nagyobb részén elképzelhetetlen méreteket ölt? Amikor az emberiség java a föld alatt él, a másik része pedig szigorú szabályoknak próbál megfelelni? Az emberek országa c. könyv nyomokban Az emlékek őrére emlékeztet, mégis milliószor komolyabban és kidolgozottabban tárja elénk az elképzelt jövőt, ahol két fiatal és egy egész társadalom sorsát követhetjük végig.

Föld, 2646.

Kalaallit Nunaat - az Emberek Országa, a kultúra utolsó menedéke a Harmadik Háború és a klímaváltozás miatt lakhatatlanná vált bolygón.

A Heim - az iskola, ahová csak a legjobbak juthatnak be: Kalaallit Nunaat leendő vezetői, akik biztosítják az emberiség fennmaradását.

Umia - egy lány, aki a kiválasztottak között is a legtehetségesebb.

Nanouk - egy fiú, aki egy visszatérő álom miatt nem lelhet otthonra az iskola falai között.

Ez az álom előbb csak a két fiatal világát forgatja ki a sarkaiból, de később már az egész bolygó hatalmi egyensúlyát veszélyezteti. Umiának és Nanouknak döntenie kell, pedig az sem világos, hogy saját maguk alakítják-e sorsukat, vagy nagyhatalmi játszmák feláldozható szereplői csupán.

Elképzelhető-e lázadás a legigazságosabb társadalomban? Van-e értelme az összetartozásnak és a szerelemnek ott, ahol a napfény és a víz halálos veszélyt jelent még a legerősebbek számára is?

Te átutaznál a fél világon, hogy rálelj a származásodra? Mit tennél meg azért, hogy megtudd, ki az édesanyád? Igazi boldogságra csak akkor lelhetünk, ha tudjuk, honnan jöttünk? Kimberley Freeman Csillagok az óceán felett c. regénye országról országra utaztat bennünket a kérdések nyomába eredve.

Két ​zabolátlan természetű nő és az ár, amit ezért fizetniük kell Kimberley Freeman, az Örökzöld-zuhatag és az Álom-öböl népszerű írónőjének nagy hatású regénye a szerelemről, az anyaságról és annak kiderítéséről, kihez tartozunk a világon.
1874-ben a vadóc és akaratos Agnes Resolute végleg elhagyja az észak-angliai lelencházat, ahol felnőtt. Távozása előtt tudja meg: édesanyja apró emléktárgyat, egy egyszarvú képét ábrázoló gombot hagyott hátra neki. Agnes abban a tudatban élt, hogy az anyja nem tudta eltartani, és ezért került lelencházba, csakhogy felismeri a gombot: a fenséges és gyönyörű Genevieve Breckby, egy helybeli nemesi család lányának kabátkájáról való. Agnes ugyan csak egyszer látta őt, de soha nem tudta elfelejteni. Kideríti, hogy Genevieve Londonban van. Agnes követi, és London nyomornegyedében tengődik, amíg megtudja, hogy Genevieve továbbutazott Párizsba.
Agnes követi édesanyját, de egyre több mindenben kell csalódnia, mire végül Melbourne-ben rátalál Genevieve-re. De képes-e a nő olyan anya lenni, amilyennek Agnes szeretné?
Nagyhatású történet két megfékezhetetlen szellemű nőről, szerelemről és anyaságról és annak kiderítéséről, kihez tartozunk a világon.

Millió történet, megszámlálhatatlan főszereplő a Második világháborút követő második évben, 1947-ben, amikor az emberek nem találják a helyüket a nagyvilágban, Európában minden zavaros, s még a történelemkönyvek tartalmáról sem tudnak megegyezni. Elisabeth Åsbrink 1947 c. kötete dokumentarista jelleggel mutatja be hónapról hónapra, a különböző országokban milyen események és történések zajlottak le abban a bizonyos évben.

"Soha többé, mondják az emberek világszerte egymásnak és maguknak."

1947-ben Európa és a világ a háború borzalmaiból éledezik. Párizsban az embereket elvarázsolják (vagy éppen felbőszítik) Dior ruhakölteményei, a közép-kelet-európai országokban a kommunisták hatalomátvételre készülődnek, égetővé válik a palesztin konfliktus, zajlanak a nürnbergi perek, megszületik az emberek és nemek közti egyenlőség gondolata.

Elisabeth Åsbrink - Florian Illies: 1913. Az évszázad nyara című könyvéhez hasonlóan - hónapról hónapra mutatja be ennek az évnek a főbb történéseit. A mozaikszerűen felvillanó pillanatképek előterében, a kötet közepébe ékelve a magyar származású szerző családjának megrázó története áll, ez teszi könyvét erősen személyessé.

1947 színes és fordulatos krónikája arra is fájóan rámutat, hogy számos akkori folyamat és döntés hatása napjainkig ível, és ma is aktualitással bír.

Egy színésznő és egy házas rendező szerelmi története. Vajon milyen véget érhet? Vajon a mi életünk is olyan, mint egy színdarab? Mi rendezzük, vagy csak szereplők vagyunk benne? De legalább főszereplők?

A ​vidéki színház fiatal színésznője, Lili beleszeret a híres-nevezetes fővárosi rendezőbe. A helyzet reménytelen: a férfi nős, a válás fel se merül. Lili próbál, igyekszik megfelelni a színházban és a titkos viszonyban, várja a kedvező pillanatot, de csak üresjáratok vannak a színpadon, a színészházban, jószerivel mindenütt. Közben figyel, s hogy az üresjáratokat kitöltse, éles szemmel nézi, mi történik körülötte. Figyelő tekintete és belső monológjai, csípősen vicces párbeszédei nyomán megelevenednek a színház szereplői.

Sándor Erzsi 1956-ban született Budapesten. Tizennégy évig volt színész Miskolcon és Kecskeméten. Tizennyolc évig volt a Magyar Rádió szerkesztő-riportere és újságíró. Néhány éve a Magyar Színház sajtósa. Szegény anyám, ha látnám című könyve 2013-ban, a nagy sikerű Anyavalya pedig 2016-ban jelent meg.

"- Tudnod kell, hogy a mi házasságunk működik - mondta Miklós az első közös délutánunkon a kölcsönkapott lakás ágyában, mert úgy érezte, legalább az egyik oldalon tiszta helyzetet kell teremtenie.
- És ha a mosógéped működne úgy, mint a házasságod? - érdeklődtem. - Micsinálnál vele? Kidobnád, vagy még szerelgetnéd egy kicsit?
- A mosógépem? - kérdezte döbbenten. - Te nem vagy normális. Igen, azt hiszem, kidobnám.
Megnyugodtam. Egy csapágyas, a lépcső alá betolt és lomtalanításra váró házassággal valahogy képes leszek együtt élni. Egy ideig mindenképpen."

1333. Magyarország. Anjou Károly udvara. Vajon mi történhetett Bátor Vilmos unokájával, Bátor Attila fiával, Szilárddal, amióta magára hagytuk az Ötvenezer lándzsában?

1333. ​A visegrádi udvar negyedik éve folytat tárgyalásokat Nápollyal, amikor Anjou Károly végre személyesen is visszatérhet gyermekkora helyszínére, a mesés Dél-Itáliába, ahova ötéves fiát is magával viszi. Tervei szerint, miután eljegyezte Bölcs Róbert unokáját, András herceg lehet a Szicíliai Királyság jog szerinti örököse.
Az uralkodó távollétében Magyarországon kezd megbomlani az évtizedek munkájával megszilárdított belső rend. A zavargások megfékezése Erzsébet királynéra hárul, aki újabb gyermeke elveszítésével egyre erősebben láncolja magához legidősebb fiát, Lajos herceget.
Mindeközben a szomszédos királyságokban is fontos változások mennek végbe. A térség fejedelmei Visegrádon gyűlnek össze, hogy egymással békét, mások ellen pusztító szövetséget kössenek.
Bátor Szilárd udvari fegyvernökként találja magát a király kíséretében. Igyekszik átlépni múltja sötét árnyain, de gyermekéveit maga mögött hagyva még mindig túl sok kérdés tornyosul előtte. Míg a feje fölött hatalmasok játszmája zajlik, ő csupán élni szeretne - rájönni, mi a valódi öröksége.

A Királyok éneke, mely az Arany Visegrád-trilógia zárókötete, Anjou Károly utolsó nagy uralkodói korszakának éveit, a nemzetközi diplomácia terén elért eredményeit meséli el, miközben tovább szövi valós és fiktív hősei történetét. Lapjain régről ismert és új szereplők egyaránt felbukkannak, hogy a maguk módján mind részeseivé váljanak egy birodalom sorsának, a Magyar Királyság vérrel és arannyal írt történelmének.

Robin ​Williams az egyik legkedveltebb és legtöbbször félreértett szórakoztatóművész volt, akit eleinte komikus zseniként ismert meg a világ. Ünnepelt filmjeit a magyar közönség is ismerte és szerette, a mai napig népszerű filmjei közé tartozik a Holt költők társasága, a Jó reggelt, Vietnam!, A halászkirály legendája, az Aladdin vagy a Mrs. Doubtfire. Williams rögtönzőtehetségének köszönhetően számtalan különböző karaktert keltett életre, a Good Will Hunting-béli alakítása az Oscar-díjat is meghozta számára. 
Géppuskatűzként pattogó humorbombáival mindenkit levett a lábáról, ám a vidám bohócszerep mögött ellentmondásos érzelmek és az önbizalomhiány végtelen mélysége feszült. Dave Itzkoff, a New York Times kulturális újságírója leleplező erejű életrajzában arra vállalkozott, hogy a sikerek mellett felfedje a színészóriás rendkívüli küzdelmét, amelyet az alkoholfüggőséggel és a depresszióval folytatott – ezekről a témákról Williams nyíltan beszélt az előadásai és az interjúk alkalmával egyaránt. A lenyűgöző portréban szó esik a férfi utolsó éveit megkeserítő betegségről is, amelynek szomorú következményéről a rajongók nem sejthettek semmit. A családtagokkal, barátokkal és kollégákkal készített száznál is több interjú, illetve az alapos kutatómunka nyomán megszületett Robin újszerű módon jeleníti meg azt az embert, aki munkásságával milliók életére volt nagy hatással.

Értékelés:

Ez a könyv pontosan az, ami, nem ígér sem többet sem kevesebbet: egy aprólékosan kidolgozott, már-már túl részletesnek is mondható életrajz, amely lépésről lépésre mutatja be a komikus színész felemelkedését és végül – sajnos – bukását. Sokan közülünk mindössze csak annyit tudunk Robin Williamsről, hogy komikus is volt, hogy nagyon humoros volt, láttuk a filmjeit, azt hittük, az ő világában mindig minden csupa fény és csillogás, aztán mély megdöbbenéssel fogadtuk, amikor 2014-ben jött a hír, hogy öngyilkos lett. Azt hiszem, ezzel nem spoilerezek, hiszen az egész világ értesült az esetről. Az igazság azonban az, hogy talán nem is annyira önnön döntése volt, hiszen utolsó éveiben Lewy-testes demenciában szenvedett, amit tévesen Parkinson-kórnak diagnosztizáltak esetében, az igen hasonló tünetek miatt. A boncolás után derült ki, hogy talán nem is csak a depresszió miatt lett öngyilkos, hanem egyszerűen már elvesztette józan eszét. Vagy az is lehet, hogy ez volt az utolsó józan döntése, mielőtt teljesen elvesztette volna az irányítást maga felett.

Dave Itzkoff könyve azonban közel sem csak a halálának körülményeit boncolgatja, hanem egészen a kezdetektől, a szülők történetétől vezeti végig Robin történetét, aki egy jómódú család sarjaként nehezen talált rá igazi útjára. Szinte magunk előtt látjuk a folyton költözködő családot, és a padlásszobában ólomkatonáival magányosan játszó kisfiút, aki elmerülve a fantáziavilágban beszélget játékaival, avagy eleveníti meg őket. Valahogy így kezdődött. Aztán hosszú utat kellett bejárnia ahhoz, hogy méltán elismert színész legyen, de az az igazság, a kritikusok szinte mindig elégedetlenek voltak a teljesítményével, és életében jó, ha három-négy filmjét ismerték el igazán. Ezek közé tartozott a Jó reggelt, Vietnám!, az Ébredések, a Holt költők társasága, vagy a Mrs. Doubtfire. Sokat küzdött azért, hogy folyton vicces vagy állandó professzori karaktereiből kibújjon, és minél változatosabb alakítást nyújtson a nézőközönségnek, de eleinte senki nem látott benne többet, mint vicces bohócot. Mégis mindannyiunkat képes volt megnevettetni. De vajon milyen családban nőtt fel? Milyenek voltak a testvérei, feleségei, gyermekei? Milyen volt velük a viszonya? Hogyan bukkant fel életében az alkoholizmus és hogyan teperte maga alá? Hogy készült egy-egy filmjére és hogyan fogadta azok fogadtatását? Milyen volt a személyisége valójában? Tényleg mindig felhőtlenül jókedvű lett volna? Ezekre a kérdésekre is mind választ kaphatunk, megtudhatjuk, hogy valójában ez a nagyszerű ember mennyire vágyott is az elismerésre és elfogadásra, mennyire fontos volt neki, hogy képes legyen másokat megnevettetni, s ha már ez és a színjátszás nem ment, nem látta már az élet értelmét.

 Az biztos, hogy olyan részletességgel olvashatunk minden szerepéről, magánéletéről, ahogy soha eddig, az író sok interjút készített a szeretteivel és rengeteg forrást használt fel, hogy egy kidolgozott képet kaphassunk Robinról. A lelkes rajongók biztos nagyon élvezik, hogy ennyire beleáshatják magukat a témába, azonban az átlagos érdeklődőknek – így nekem is – néha vontatottá vált, így több, mint két és fél hátig rágódtam rajta, részenként adagolva. Nem mondom, hogy unalmas volt, sok érdekességet megtudhatunk belőle, de azért az 550 oldalnyi terjedelem hagy némi kívánnivalót maga után. Elsősorban nyilván tehát a Robin Williams rajongóknak ajánlom, életkori megkötés nélkül, bár a felnőtt korosztálynak inkább kedvére válik majd. Nekem összességében tetszett, sok új dolgot megtudhatunk belőle, de egy kicsit rövidebb terjedelemnek jobban örültem volna.

Pontozás: 
Egyedi besorolásom: 5. Nagyon jó
Karakterek: Nem hiszem, hogy ezt ebben az életrajzi könyv esetében lehetne pontozni, de végül is egy elég árnyalt képet kapunk Robinról.
Borító: 10/10 – A külföldi fekete-fehér borítóval ellentétben a magyar közel sem olyan komor, inkább a komikusságra utal, s ezzel a színész/komikus jellemére.
+ pont: Mert a könyv által többet megtudhatunk nem csak Robin Williams munkásságáról, hanem magánéletéről, küzdelmeiről is. Értékelni tudnék egy ilyesmit Alan Rickmanről is.
– pont: Mert már-már túl részletes volt és hosszú, olyan aprólékos, amelynek mondjuk a leghívebb rajongók biztosan örülnek, de egy hétköznapi érdeklődő igen száraznak találhatja.

Ha valaki még hozzám hasonlóan eddig nem ismerte a weird fiction kategóriába sorolható könyveket, akkor pik-pak megismerkedhet ezzel a műfajjal Bianca Bellova regénye által, amely 2017-ben elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját. Ebben a fura, disztópikus kötetben amolyan Zabhegyező módra ismerhetjük meg főszereplőnk, Nami gyerekkorának pár mozzanatát, majd őt kísérhetjük végig a kamasszá válás és önkeresés kusza, kaotikus útján egészen vissza a gyökereiig.

Boros. ​Egy isten háta mögötti halászfalu egy kiszáradóban lévő tó partján. Csak néhány viskó, tengődő emberek, a halfeldolgozó üzem és az orosz lakótelep. A helybéliek úgy vélik, az élet azért romlott meg, mert a Tó szelleme haragszik. De mi köze ehhez a kamaszfiúnak, Naminak, akit Mamó és Papó nevelt, s aki elől mindenki titkolni igyekszik, kik is valójában a szülei? Tényleg ő volna minden balszerencse okozója? Miatta dühös a Tó szelleme? Nami elindul a városba, hogy kinyomozza a létezését körüllengő rejtélyt. Vándorlása során szembesül a felnőttkor nehézségeivel és misztériumával, de ahhoz, hogy megértse a legnagyobb titkot, vissza kell térnie oda, ahonnan elindult, át kell kelnie a tavon, és le kell süllyednie a mélyére.

A tó társadalomkritikus, disztópikus fejlődésregény. A szerző szuggesztív, szinte filmszerű képekben ábrázolja Nami sorsát, s nem riad vissza a naturalisztikus leírásoktól sem. Erős olvasmány, mely nem ereszt egykönnyen.

A kritikusok George Orwell 1984 című regényéhez hasonlítják.

Bianca Bellova regénye 2017-ben elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját, valamint Csehországban a Magnesia Litera-díjat az év könyve kategóriában. Több mint 20 nyelvre fordították le.

Mi lenne, ha betiltanák országunkban az alkoholt, a cigarettát, de még a kávét, sőt, a csilipaprikát is? Ha nem lenne telefon, internet, számítógép, semmilyen káros szenvedély? Vajon jobb lenne tőle a világ, vagy rosszabb? Johanna Sinisalo A Nap Magja c. könyvében egy olyan alternatív jelennel találkozhatunk, ahol mindez valóra vált. Sőt, nem csak ez. A nők helyzete a társadalomban alapjaiban más, mint a ma ismert világunkban.

Finn ​Euszisztokrata Köztársaság, 2013. A nemzet tanult történelmi hibáiból. A társadalmi stabilitás és a közegészségügy ma a legfontosabb értékek. Bármi, ami örömet vagy valamilyen függőséget okoz, szigorúan tilos, beleértve a számítógépet, mobiltelefont, a kávét, valamint az egyik legveszélyesebb drogként számon tartott csilipaprikát is. Egy kivétel: a szex. A nemi élet elosztása a legfontosabb fogyasztási termék. Emiatt a lehető leghatékonyabbnak kell lennie. E célból a kormányzati tudományos testület egy új emberi alfajt hozott létre, amely mindig alázatos, befogadó és odaadó. Korábban ezeket az élőlényeket nőknek hívták.

A szép, termékeny, ám buta eloikkal ellentétben a morlock kategóriába sorolt nőnemű egyedek okosak, érdeklődők. Éppen ezért már kora gyermekkorban sterilizálják őket, alantas munkákat végeztetnek velük, és elnézik nekik, hogy tudományos vagy ismeretterjesztő műveket olvasnak.

Johanna Sinisalo, a finn weird irodalom kiemelkedő alakjának alternatív történelmi regénye szellemes és lenyűgöző társadalmi polémia, középpontjában egy fiatal lánnyal, aki eltűnt testvére után nyomoz, miközben egyre inkább az illegális csilipaprika hatása alá kerül egy olyan világban, ahol a szeretet, a szex és a szabad akarat mind az állam irányítása alatt állnak.

Te mit tennél meg a gyermekedért? Hazudnál érte, mondjuk a nyomozóknak, ha bajba kerülne? Mattias Edvardsson Látszólag normális c. könyvében Stella - aki közel sem olyan egyszerű eset -, bajba keveredik, s úgy fest, talán az egyetlen esélye, hogy megússza a dolgot, ha az apja hazudik érte. Igen ám, de mit képes megtenni egy apa a lányáért. Mondjuk, ha történetesen lelkész?

Stella ​látszólag egy átlagos tinédzser, aki éli felhőtlen hétköznapjait, amíg egy nap meg nem vádolják egy nála jóval idősebb férfi meggyilkolásával. Mi köze lehet az üzletember halálához a kifogástalan hírű családból származó lánynak?

Stella apja az egyházközösség elismert lelkipásztora, aki odaadó férj és rajong egyetlen gyermekéért. Az igazság és az őszinteség bajnokaként ismert Adam elvei ellenére hazudik is a nyomozóknak, hogy alibit biztosítson a letartóztatott lányának, hiszen Stella úgyis ártatlan - de visszapillantva később a gyerekkorára kiderül, hogy a szeretett gyermek bonyolultabb eset, mint amilyennek az apja elsőre lefesti őt. A nyomozás lélekölő terhe alatt Adam kezdi elveszíteni a kontrollt, és már nem tudja leplezni személyiségének sötét oldalát.

A nyomozás során Stella szavaiból kiderül, hogy közelről ismerte a meggyilkolt férfit, és nem ez az egyetlen titok, amit a szülei előtt rejteget. A thriller legvégén Ulrika, az anya vall a család életéről. A védőügyvédként praktizáló nő egyedülálló perspektívát tár a nyomozók elé, és lassan felsejlik az a szövevényes terv, amivel a lányát akarja megmenteni. Ám az elképzelése csaknem bajba sodorja, mert igen nagy kockázatot vállal…

A lebilincselő pszichothrillerben Mattias Edvardsson olyan hálót sző, amely mindenkit csapdába ejt, és semmi sem az, aminek látszik.

Ha létezik szerelem első látásra, vajon létezik szerelem első gombnyomásra is? Már nem állunk messze a kortól, amikor az AI-k (mesterséges intelligenciák) nemcsak, hogy felbukkannak, hanem önálló gondolataikkal, sőt, talán érzéseikkel együtt "rászabadulnak a világra." P. Z. Reizin: Szerelem gombnyomásra c. könyvében két AI, Aiden és Aisling próbál meg összehozni két gyanútlan földi halandót. Vajon jó vége lesz ennek?

A ​harmincas évei elején járó Jen egy mesterséges intelligenciákat fejlesztő laborban dolgozik Londonban. Különleges feladata van: egész nap egy Aiden nevű mesterséges intelligenciával kell társalognia, hogy ezáltal fejlessze a program algoritmusát. Amikor a barátja elhagyja, képtelen palástolni kétségbeesését, mire Aiden úgy dönt, hogy titokban párt talál neki.

Ám nem Aiden az egyetlen mesterséges intelligencia, amelyik szívén viseli az emberek sorsát. Aisling kedvence például a negyvennégy éves, elvált Tom, egykori marketingigazgató, aki Londonból Connecticutba költözött, hogy új életet kezdjen. Aiden és Aisling a világhálón garázdálkodva arra az elhatározásra jut, hogy össze kell hozniuk Jent és Tomot.

De vajon mi vezérli Aident és Aislingot titkos kis ügyleteikben, ha egyszer alkotójuk szerint nem rendelkeznek sem érzelmekkel, sem saját akarattal? És az emberi érzelmek közül miért pont a szerelem fontos számukra?

A Szerelem gombnyomásra bájos és humoros romantikus története tökéletes szórakozást nyújt mindazoknak, akik szerették az Egy napot David Nichollstól vagy A Rosie-projektet Graeme Simsiontól.

A török brigadéros sorozat folytatódik! Szőcs Henriette első törökös-magyaros kötetének, a Kizil Elma háremének titka újszülöttjének, vagyis Abdurrahmann pasa fiának története folytatódik. Joszi, jobban mondva Juszuf az előző részből már megismert Sáráéknál nevelkedik mit sem tudva származásáról, mígnem születésnapján nevelőapja beavatja a nagy titokba. A tékozló fiú ezért herkulesi babérokra törve útra kel, hogy rájöjjön, ki is ő valójában, s beálljon Rákóczi seregébe. Vajon merre viszi a sorsa?

Eljátszottunk már a gondolattal, hogy mit csinálnánk, ha kiderülne, az eddig édesapánknak, édesanyánknak hitt emberek nem is a vér szerinti szüleink? Juszuf életét fenekestől forgatja fel a hír, egyszerre hagyja ott családját, Istenét, és kezdi megkeresni gyökereivel együtt a saját útját is. Maga sem gondolta, hogy ez az út ennyi kiszámíthatatlan kanyart és megdöbbentő fordulatot tartogat.

Bepillanthatunk Rákóczi fejedelem udvarába, a labanc-kuruc csatározásokba és a puskaporfelhő mögött zajló szerelmi játszmákba, miközben felmerülnek olyan kérdések is, mint hogy hányféle sors juthat egy nőnek a 18. században, vagy hogy átok, esetleg adomány, ha van, amihez a férfiaknál is jobban ért egy lány? Kitörölhetjük a múltunkat? Kitéphetőek az emlékeink?

Homoszexuálisnak lenni bűn? Ma már viszonylag elfogadók vagyunk a témával kapcsolatban, és egyre több könyv és film jön ki, amely ezzel foglalkozik, ezt taglalja, de még mindig nem általános az emberek véleménye erről. Van, aki elítéli, másokat semlegesen viszonyulnak hozzá. Ahogy észrevehettük egyébként a legtöbb könyv a fiúkkal, férfiakkal foglalkozik ilyen téren, úgy, mint a Simon és a Homo-sapiens lobbi, vagy a Szólíts a neveden. A leszbikusokkal azonban mi a helyzet? Az kevésbé polgárpukkasztó, őket vajon jobban elfogadják? Emily M. Danforth 2018-ban megfilmesített regényében, a Cameron Post rossz nevelésében visszarepülhetünk kicsit az időben egy bigott kisvárosba, s megtudhatjuk, milyen lehetett akkoriban felcseperedni ilyen "Istentelen bűnökkel".

Amikor ​a tizenéves Cameron Post szülei autóbalesetben váratlanul meghalnak, a lány első, sokkoló reakciója a megkönnyebbülés. Az suhan át az agyán, hogy hála az égnek sosem fogják megtudni, mit tett pár órával korábban: a legjobb barátnőjével csókolózott a szénapadláson.

Cam a szülei halálát követően a mélyen vallásos nagynénjéhez és jó szándékú, de reménytelenül régimódi nagyanyjához költözik. Tudja, hogy attól kezdve egészen más lesz az élete. A Montana állambeli Miles Cityben a túlélés két legfőbb alapszabálya: olvadj be, és hagyj békén másokat! Cam mindkettő tökéletes szakértője lesz - de az érzéseit és vágyait nem tudja magában elfojtani.

Egy napon a kisvárosba költözik Coley Taylor, a gyönyörű és hibátlan cowgirl, aki az iskola legmenőbb srácának a barátnője. Coley és Cam között váratlan, intenzív barátság alakul ki, amely, úgy tűnik, akár több is lehet, mint barátság…

De amikor ez már-már reális lehetőséggé válik, Cameront hideg zuhanyként éri a felismerés: csúnyán elárulták. Nagynénje drasztikus lépésre szánja el magát annak érdekében, hogy "helyrehozza" az unokahúgát - az Isteni Ígéret Keresztény Iskola és Gyógyítóközpont bentlakásos nevelőprogramjába küldi őt.

A Cameron Post rossz nevelése egy felejthetetlen regény önmagunk felfedezéséről és arról, hogy találjuk meg a bátorságot ahhoz, hogy a saját szabályaink szerint éljük az életünket.

A regényből Chloë Grace Moretz főszereplésével Sundance-nagydíjas film is készült.

Zseniáls! 
Pál Ferenc atyának van erről a könyvről egy jó youtube videója, egy saját előadása, de szinte szóról szóra ezt a könyvet mondja el, úgyhogy még jó, hogy ráakadtam! 
Olyan humorral képes elmondani a tényeket, amelyek a női és férfi agy különbségeiről szólnak, hogy egyszerre nagyon informatív, ugyanakkor rendkívül szórakoztató olvasmány! Mindenkinek ajánlom figyelmébe, ha szeretnétek megérteni az ellenkező nem gondolkodását, tetteit. 
Miért nem találják a férfiak a hűtőben a kaját, mikor majd kiszúrja a szemüket? Miért nem tudunk mi, nők annyira jól térképet olvasni? Miért beszélünk a férfiaknál sokkal többet, miért tudunk több dologra egyszerre figyelni és ők miért nem? És mi van, ha megérjük ezeket a különbségeket, és végre nem bosszankodunk egymáson, hanem elfogadással fordulunk egymás irányába. ;)