Mivel nem vagyok egy nagy mozirajongó, majdnem lemaradtam a hírről, hogy film készült a Sötét elmék trilógiából – vagyishogy gondolom, eddig az első részéből. A könyvekről már írtam nektek ITT, szóval nincs más dolgotok, mint kicsit beleolvasni az értékelőmbe, ha még nem akadt a kezetekbe. Az biztos, hogy ismét egy újabb disztópia, ami beállt Az éhezők viadala, Az útvesztő, A beavatott, Az ötödik hullám stb., sorba, és a filmesek pontosan tudják is, mi kell a fiataloknak. Nem hiába örvend olyan nagy olvasottságnak és nézettségnek ez a műfaj, Orwell óta egészen szárnyra kapott!

Az biztos, hogy én nagyon várom a filmet, már csak azért is, mert fura mód nem emlékszem mindenre a könyvből, tehát lesznek számomra is meglepetések. Reméljük, ez most nem egy olyan trilógia, ahol az első rész lenyűgöző, a második so-so, a harmadik meg már meg sem üti a mércét, hiszen sajnos egyre több ilyennel találkozunk, sőt, ha jobban belegondolok, a fentebb felsoroltak mindegyike nagyjából ezt a tendenciát követi. Bár maga a könyv nem tökéletes, félbeszakadnak a mondatok és nehéz a sorok között olvasni, sokat várok a filmtől, hisz ott ezek a hibák tökéletesen kiküszöbölhetők.

Érdekesség, hogy a főszerepet egyébként Amandla Stendberg játssza, aki mostanában elég felkapott, hiszen ő alakította Maddyt is a Minden, minden c. könyves filmadaptációban.

Egy ​nap titokzatos betegség üti fel a fejét, mely a tizenéves gyerekeket támadja. A kór gyorsan terjed, és félelmetes pusztítást végez. Csak kevesen maradnak életben. Ám amikor kiderül, hogy a megmaradt fiatalok mellékhatásként különleges, de egyben veszélyes képességekkel rendelkeznek, megkezdődik a „rehabilitációs táborokba” gyűjtésük, ahol kutatók és orvosok dolgoznak azon, hogy a gyerekek újra egészségesek legyenek. Úgy tűnik, minden a legnagyobb rendben megy, hisz az elnök fiát már meggyógyították. És bár a közvélemény úgy tudja, hogy ezeket a helyeket a gyerekek megmentésére hozták létre, valójában kegyetlen eszközökkel próbálják féken tartani őket.
Ruby szintén túlélte a betegséget, így nála is megjelent egy képesség, amely talán mind közül a legveszélyesebb. És képtelenek uralni. Tízéves volt, mikor Thurmondba, a legkegyetlenebb táborba hurcolták. Az évek teltek, a napok egyformák voltak, és nem volt semmi remény, hogy egyszer majd kiszabadul Ám egy nap az egyik ápolónő segítségével sikerül elmenekülnie, de hamar kiderül, hogy a nőben sem bízhat, így egyedül kell boldogulnia. Útközben találkozik Liammel, Charlesszal és Suzuméval, akik szintén táborlakók voltak egy másik városban. Közösen indulnak el, hogy megtalálják East Rivert, ami a szóbeszéd szerint az egyetlen biztonságos menedéket jelentheti a szökött gyerekeknek. Az út során Ruby és Liam egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Ám amikor elérik az East Rivert, kiderül, hogy semmi sem olyan, amilyennek látszik.

Michael Stuhlbarg (aki a filmben Elio Perlman édesapját játszotta) nemrégiben megerősítette, hogy lesz folytatása a Szólíts a nvedennek. Elárulta, hogy a rendező, Luca Guadagnino és a könyv szerzője, André Aciman nagyon lelkesek a folytatás kapcsán.

André ​Aciman olasz riviérán játszódó regénye egy kamasz fiú és a családi nyaralóvendég, egy ifjú amerikai kutató között váratlanul kibontakozó, elsöprő szerelem története. A vonzalom, amelynek következményeivel egyelőre képtelenek szembenézni, felkészületlenül éri a fiatalokat. Az együtt töltött nyári hetek során mindketten küzdenek saját érzéseikkel, egyszerre tartva környezetüktől és saját maguktól. Vakmerően igyekeznek elérni azt, amiről sejtik, talán soha többé nem adatik meg nekik: a két ember közötti legteljesebb egységet.
A Szólíts a neveden korunk egyik legcsodálatosabb szerelmi története, amely egy csapásra klasszikussá vált.
A regény alapján készült film Luca Guadagnino rendezésében, Armie Hammer és Timothée Chalamet főszereplésével, a háromszoros Oscar-jelölt James Ivory forgatókönyvéből február 8-tól látható a magyar mozikban.

A Publishers Weekly és a The Washington Post AZ ÉV LEGJOBB KÖTETÉNEK ítélte
– a New York Times felvette AZ ÉV FIGYELEMRE MÉLTÓ KÖNYVEINEK listájára
– a New York Magazine felvette FUTURE CANON („A jövő kánonja") válogatásába
– a Chicago Tribune és a Seattle Times AZ ÉV KEDVENC KÖNYVÉNEK választotta
– a Lambda Irodalmi Díj nyertese szépirodalom kategóriában

A regény alapján készült film elnyerte a legjobb regényadaptációnak járó Oscar-díjat. A könyvet pedig a Publishers Weekly és a The Washington Post AZ ÉV LEGJOBB KÖTETÉNEK választotta, a New York Magazine pedig felvette a FUTURE CANON (A jövő kánonja) válogatásába.

Bár a nézők nem biztos, hogy tudják, mi, akik a könyvet is olvastuk, tisztában vagyunk vele, hogy a történet korántsem ott és úgy ér véget, ahogy a filmben feldolgozásra került. Vajon a folytatás jobban ragaszkodik majd az eredeti történethez? Az alábbiak szerint aligha. Vagy lehet, hogy a könyvhöz is készül egy folytatás, nemcsak a filmhez?

Az Instilye cikke szernt azt már tudni, hogy fog folytatódni az igencsak szomorú végkifejlettel záródó film. Oliver és Elio ugyanis 5 év elteltével ismét egymásra találnak majd és világkörüli útra indulnak, méghozzá a 80-as években, mikor is a HIV és az AIDS berobban a köztudatba. A két főszerepet tehát valószínűleg továbbra is Timothée Chalamet és Armie Hammer fogja alakítani. A rajongók számára azonban rossz hír, hogy minderre egészen 2020-ig várnunk kell.

Valóban így folytatódik majd?

Azért én remélem, hogy a második film izgalmasabb lesz majd, mint az első, mert a könyvvel ellentétben az korántsem ragadott annyira magával, mi több, sok olyan rész volt, ami engem már majdhogynem kifejezetten untatott.

Vérfagyasztó gyilkosságok, amelyek már öt éve tartják rettegésben a várost. A sorozatgyilkosunk mindig egyedi nyomot hagy maga után, de úgy fest, végre horogra akadt. Vagy mégsem? És ki fogja megtalálni az utoljára elrabolt áldozatát, aki reméljük, hogy még mindig életben van?
Jonathan Dylan Barker A negyedik majom című regényének jogait már a 2017-es megjelenése előtt számos országba eladták, és opciózták filmre és televíziós sorozatra egyaránt.

A ​Négy Majom Gyilkos több mint öt éve tartja rettegésben Chicago lakóit. Az áldozatai rendre fiatal lányok, módszerei és "védjegye" különösen kegyetlen. A rendőrség még ennyi év elteltével is csupán a sötétben tapogatózik, míg egy nap halálos gázolással történő balesetet jelentenek egy buszmegállóban. Kiderül, hogy az áldozat a Négy Majom Gyilkos. A helyszínelés során többek közt egy naplót találnak nála, és minden arra utal, hogy a régóta keresett gonosztevő épp elrabolt egy utolsó áldozatot, mielőtt váratlanul utolérte a vég.

Sam Porter nyomozó, a gyilkosra specializálódott egység vezetője tudja, hogy nagyon kevés ideje maradt megtalálni az elrabolt lányt. A sorozatgyilkos naplóját olvasva belemerül egy pszichopata tudatába és különös élettörténetébe, és olyan dolgokat talál, amikre nem lehet felkészülni. Rohamosan fogy az idő, és a Négy Majom Gyilkos még a túlvilágról is gúnyt űz a rendőrségből ebben a mesterien megírt, lebilincselő thrillerben.

J.D. Barker regényében a Hetedik és A bárányok hallgatnak hangulata találkozik, miközben a szerző remekül gondolja végig és újítja meg a sorozatgyilkosokra épülő történeteket egy olyan főgonosszal, akit egyhamar nem felejtünk el.

Egy jövő, ahol az emberek már szinte egyáltalán nem beszélnek/beszélgetnek egymással. Ahol érzéketlenné drogozzák magukat, s a család is, mint fogalom, tulajdonképpen megszűnt létezni. Egy jövő, ahol robotok végzik a munkákat is, s ahol a legokosabb lény is a földön egy robot, mert az emberek értelmi szintje szinte a zéró alá csökkent - se olvasni, se írni nem tudnak, s nem érdekli őket semmi. Errefelé tartunk? Walter Tevis Sokszavú poszáta című disztópiája egy olyan sci-fi, amely régi keletkezéséhez képest egy teljesen hihető és modern jövőképet fest az olvasói elé, s azzal együtt, hogy élvezetes olvasmányul szolgál, elgondolkodtat és talán ki tudja, cselekvésre is késztet.

A ​25. század disztópikus világában az emberi civilizáció maradéka elektronikus mennyországokba zárkózva vegetál. Nincsenek családok, gyerekek, de még valódi párkapcsolat, szerelem sem igen létezik. A gépiesen udvarias hétköznapokból már csupán a drogok vagy az öngyilkosság jelentik a menekvést. Az olvasás tiltott dolog, de igazából senkinek eszébe sem jutna már ezt a szabályt megszegni. A gondolkodást számítógépek és robotok végzik az ember helyett. A jelszó: "Ne kérdezz; lazíts!" E látszatélet megkapó jelképe a sokszavú poszáta, mely éjjelente nem a saját énekét dalolja bele a világba, hanem más állatok hangját utánozza.

Az emberiséget már csak egy halálvágyával küzdő android mentheti meg, valamint egy fiatal pár, akik szenvedélyes szerelemre lobbannak egymás és a könyvek iránt. Ez a szenvedély talán még az apátiába kövült gépi intelligenciákat is képes felrázni.

Walter Tevis, A svindler és A pénz színe írója Nebula-díjra jelölt regényével ékesen bizonyítja, hogy az SF-nek igenis helye van a szépirodalomban. Érzelmekkel és fekete humorral átszőtt, szép könyve robotszereplői szájával is az emberi önrendelkezés jogáért kiált.

"Mintha az 1984, a Szép új világ és a Menekülés New Yorkból kombinációját olvasnánk."

- Pat Holt, Holt Uncensored

"Az olvasás emberiségmegmentő hatalmának témája a Fahrenheit 451-hez teszi hasonlatossá."

- San Francisco Chronicle

Képzeljük el, hogy van egy kedves kis utasfelvételi munkatárs, akinek hobbija, hogy megpróbálja a partiképes, szingli ellenkező neműeket egymás mellé ültetni a repülőjáraton, hogy megadja az esélyt, hogy egymásra találhassanak. Vajon statisztikailag mennyi az esély a sikerre?

Amikor ​a londoni Heathrow Reptéren biztonsági intézkedésre hivatkozva beszünteti az automatikus utasfelvételt, az Aer Lingus check in desk pultja mögött Cora Hendriks épp élete mélypontját éli. Egy keserű szerelmi csalódás után, édesanyja egyre súlyosbodó Alzheimerével kénytelen szembenézni. A váratlan intézkedés így nem is jöhetett volna jobbkor, gondjaiból mások életébe meneküljön. Saját sorsát tekintve ugyan végleg lemondott a szerelemről, ez nem akadályozza meg abban, hogy Cupido szerepét magára öltve, az utasok között villám párközvetítésbe fogjon.

Cora a megérzései, az internet és cinkostársa, a légiutas-kísérő Nancy segítségével a huszonhetedik sorban rendezi be szerelmi laboratóriumát. Minden járaton lesz két mit sem sejtő utas, akik ahelyett, hogy véletlenszerűen foglalnának helyet a gépen, azt veszik észre, hogy álmaik szerelme mellett ülnek - vagy mégsem, Cupido-Cora ugyanis koránt sem tévedhetetlen. De mit kezd az önjelölt szerelemvadász akkor, ha egy nem várt találkozás után ismét ő kerül a célkeresztbe?

Nem is állunk olyan messze a valóságtól vagy legalábbis a jövőtől, ha egy olyan disztópikus világot képzelünk magunk elé, ahol az igazságszolgáltatás úgy működik, hogy az emberek majdhogynem egy valóságshow keretében szavazhatnak az adott vádlott bűnösségéről.
Kerry Drewery 7. cella című disztópikus sorozatának első részét több, mint egy éve olvastam, most pedig második részéhez, a 7. naphoz volt szerencsém.

Martha Honeydew-t kiengedték a borzalmas 7-es cellából, azonban köszönhetően a korrupt igazságszolgáltatási rendszernek, látszólagos szabadsága ellenére a hatóságok még mindig nyomon tartják minden lépését. Emellett Isaac, aki a legjobb barátja, most abban a cellában ül, amiben nem olyan régen ő is, és most Marthán van a sor, hogy megmentse.

Azonban így, hogy figyelik, Isaac kiszabadítása elérhetetlennek tűnik, Martha pedig kezdi magában megkérdőjelezni, hogy egyáltalán lehetséges-e megmenekülni a kormány vizslató tekintete elől.

Vajon sikerül elérniük, hogy újra együtt lehessenek? Fognak valaha egy jobb világban élni?

Értékelés:

Tehát adott egy olyan világ, ahol internetes és mobilos szavazással lehet dönteni az emberek ártatlanságáról, és persze ezáltal mindent a gazdagok irányítanak – hiszen nekik sokkal nagyobb keretük van, amit erre fordíthatnak. Ráadásul nem is az igazságvágy irányítja az embereket, hanem pusztán a szenzációhajhász, vérengző természetük: kétségtelen, hogy helyes ítélet helyett inkább a villamosszéket akarják, azaz: BŰNÖS.

Az első rész olvasói már tudhatják, hogy milyen is pontosan ez a világ, s mivel ez egy sorozat, a 7. nap olvasásához elengedhetetlen annak ismerete. Az elején sajnos még egy röpke visszaemlékezést se nagyon kaphatunk, úgy kell szép lassan összeszedegetnünk emlékeinket és felgöngyölíteni az emlékszálakat, hogy szépen együtt tudjunk lendülni a történettel. Azazhogy csak lendülnénk, ugyanis a kötet első fele bizony közel sem az a pörgős cselekményű regény. Martha nagyon sokáig – elég unalmasan – ostorozza magát, és több száz oldalon keresztül tulajdonképpen semmi érdemleges nem történik azon kívül, hogy teng-leng, és próbálja kitalálni, mit is kéne tennie. Kicsit úgy éreztem magam, mint a HP7 olvasásánál, mikor Harrynek halvány lila fogalma sincs, hogyan találja meg a horcruxokat, és minden csak szerencse kérdése. Jobban örültem volna, ha van valami szépen felépített váz, amire ráépül a történet, összefüggő események, de ezt nem igazán kaptam meg. Viszont itt is sok a világfelépítéssel foglalkozó rész, bepillantást nyerhetünk ennek a disztópikus jövőnek a politikájába, első kézből tapasztalhatjuk meg a korrupciót, az emberek tudatlanságát, önzőségét vagy épp közömbösségét. Ha a cselekmény hagy is kívánni valót maga után, legalább ezen felidegesíthetjük magunkat, és bőszen reméljük, hogy a társadalmunk egyszer nem fog majd ilyen mélyre süllyedni - aztán persze, ki tudja.

A könyv mentségére szól viszont, hogy valójában inkább sorolható a Young adult kategóriába, tehát a tizenéveseknek talán inkább kedvére való, őket valószínűleg jobban lefoglalja, már csak a főszereplők kora miatt is, hiszen Martha, és a második részben börtönben sínylődő kedvese, Isaac is tinédzserek. Mintha Rómeó és Júlia megtestesülését látnánk, akik ketten szállnak szembe az egész világgal és próbálják meg felnyitni az emberek szemét. De vajon sikerül nekik?

Ami engem illet, kevesebb Martha monológnak, kidolgozottabb cselekménynek és több csavarnak jobban örültem volna, így azonban egy inkább fiataloknak szóló, kiszámítható, de legalább tanulságokkal és társadalomkritikával bőven szolgáló művet kaptunk.

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 4. Egész jó
Karakterek: 6/10 – Egy Young adult könyvhöz képest mondjuk átlagosak, de én többet vártam. Eléggé kiszámíthatóak és Martha monológjai gyakran elég unalmasra sikerültek.
Borító: 8/10 – Ez szép, illik az első kötethez, letisztult, disztópikus hangulatú.
+ pont: Mert kellőképp bemutatja az ember butaságot, vakságot, elfogultságot, korrupciót, stb., ámbár szeretném azt gondolni, hogy idáig azért soha nem jutunk majd el.
– pont: Mert a regény felében más sem történik, minthogy Martha nem tudja, mit csináljon, és csatangol, és mert az önostorozása már kicsit sok volt…

Egy iskolai lövöldözés, amelyben nagyon sok gyermek vesztette életét. Sajnos nem egy hihetetlen, hanem nagyon is valósághű történetet leíró könyvet tarthat a kezében az, aki az Egyetlen gyermek c. kötetet választja. Az elsős, mindössze hat éves Zach szemszögén keresztül, szívbemarkolóan megható módon tudhatjuk meg, milyen érzés elveszíteni egy testvért, átélni egy ilyen rettenetes érzést, és vajon hogyan lehet egy családnak túltennie magát egy ilyen szörnyű eseményen. Egyáltalán lehetséges-e ismét boldognak lenniük mindezek után?

Aki kedveli Jodi Picoult írásait, annak felejthetetlen élményt nyújt ez a káprázatos bemutatkozó regény, amely egy hatéves kisfiú szemszögén keresztül mesél a gyógyulásról, a családról és a gyerekek kivételes bölcsességéről. Arra figyelmeztet bennünket, hogy néha a legkisebb testben lakozik a legnagyobb szív, és a legvékonyabb hang a legerősebb.
Az elsős Zach Taylor osztálytársaival és a tanárnőjével a gardróbszekrénybe préselődve hallgatja az iskola folyosóján eldördülő lövéseket. Az épületbe behatoló fegyveres tizenkilenc áldozatot szed. A szűk kis közösség élete soha többé nem lesz ugyanaz. Miközben anyja pert fontolgat - az ámokfutó szülei ellen, hiszen őket hibáztatja fiuk tette miatt -, Zach visszavonul szupertitkos búvóhelyére, elmerül a könyvek világában, és nekivág lebilincselő utazásának a gyógyulás és a megbocsátás felé. Rá akarja vezetni a környezetében élő felnőtteket a szeretet és együttérzés egyetemes igazságaira, hogy túljuthassanak életük legsötétebb óráin.

Egy farkas, puma vagy medve, amely ember módra vadászik. Vagy lehet, hogy egy kegyetlen sorozatgyilkos? Andrew Mayne A naturalista c. könyvében Theo Cray professzor, aki egyaránt jártas a biológia és a számítástechnika tudományában, egymaga indul a gyilkos nyomába.

Theo Cray professzort arra képezték ki, hogy rendszert vegyen észre ott, ahol mások csak a káoszt látják. Amikor Montana erdőségeinek mélyén megcsonkított holttesteket találnak, és a rendőrség a sötétben tapogatózik, Theo rájön, hogy mi az, amit nem vettek számításba. Valami természetelleneset. Valamit, ami nem hagyja nyugodni.

Összehasonlító biológusként jártasabb a mikrobák és a digitális kódok világában, mint a vérontás sötét művészetében. De ennek a montanai kiruccanásnak a végén egy gyilkossági ügy közepében találja magát, amelynek áldozata egykori tanítványa. Ahogy körvonalazódnak a körülmények, egyre több holttest kerül elő, a helyi rendőrök egyre inkább úgy vélik, hogy egy megvadult grizzly lehetett a tettes. Vagy maga Theo.

Theónak nincs más választása, mint hogy a tudományos gondolkodását felhasználva mindig egy lépéssel a rendőrök előtt járjon. De vajon le tudja-e leplezni a gyilkost, el tudja-e kapni a ragadozót, mielőtt maga is prédává válna?

A ​lányod azt állítja: megerőszakolták.

Csakhogy a fiú, akit vádol: a saját szerelme.

MIT TESZEL?

Daniel Stone egyedüli fehér gyerekként nőtt fel egy amerikai eszkimó faluban, ahol anyja tanítónőként dolgozott, míg őt kiközösítették és gúnyolták. Nem hagyta magát: rosszabb lett minden rosszfiúnál, ivott, lopott és rabolt, amíg ki nem szabadult Alaszka vadonjából, hogy kövesse művészi ambícióit, beleszeretett egy lányba és családot alapított.

Tizenöt évvel később Daniel sikeres képregényrajzoló. Felesége Dante Isteni színjátékát tanítja a helyi egyetemen; lánya, Trixie pedig a szeme fénye.

Trixie nem tud apja sötét múltjáról - egészen addig, amíg egy randi rémálomba nem torkollik, és Daniel újra azon kapja magát, hogy meg kell küzdenie az indulattal, ami talán nemcsak őt emészti fel, de egész családját és a jövőjét is.

Jodi Picoult ebben a regényében erősebb hangot üt meg, mint valaha. Vajon elég-e az apa és lánya közötti elszakíthatatlan kötelék ahhoz, hogy a múlt hibáit végre elengedjük?

EGY ​ŰRHAJÓ. EGY BRUTÁLIS VÉRFÜRDŐ. ÉS HAT FRISSEN ÉBREDT KLÓN. A GYILKOS CSAK KÖZTÜK LEHET.

A Dormire nevű többgenerációs űrhajó fontos küldetést teljesít: az emberek első nemzedéke hagyta el ezen a hajón a Földet, hogy jobb világot találjon magának a Tau Ceti körül keringő Artemisz bolygón, ami tökéletesen lakhatónak tűnik. Az űrhajót klónok működtetik, miközben több ezer ember hibernációban alszik. Látszólag minden remekül működik: a klónok a testük végső elöregedésekor lementik az elmetérképüket, majd a hajó MI-je segítségével betöltik ugyanannak a klónnak egy új, fiatal változatába, és felébresztik.

Egy nap azonban a legújabb változatok borzasztó körülmények közt ébrednek fel. Az indulást leszámítva nem emlékeznek semmire. Ráadásul letértek a pályájukról, és az űrhajót forgató gravitációs meghajtó leállt. Az MI-t nem lehet elérni. És ha mindez még nem lenne elég: a korábbi legénység minden tagját brutálisan meggyilkolták, a holttesteik lebegnek mindenhol. A hat ébredő kétségbeesetten, egymásra utalva próbálja megmenteni a hajót és saját magukat, miközben tudják, hogy senkiben sem bízhatnak, és hogy jó eséllyel a gyilkos köztük van.

Parselmouth Lion... Nurmengard trilógia? Kérlek, mondjátok, HP fanok, hogy ismerős az a több ezer oldalas - a legjobbként ismert - HP folytatás! Tudjátok, Harry Potter és a Negyedik Torony, Harry Potter és az Ezernevű, Harry Potter és a Smaragd Sigillus. (Rowling, te meg mehetsz a bilibe a mostani teljesítményeid alapján.) Szóóóval, aki még Harry Potter fan, és eddig homokba dugott fejű struccként élt, az menten olvassa el 3 évvel korábbi posztomat a témában, és szégyellje össze magát, mert bőven akad bepótolnivalója. Elő az e-bookokkal és nyomás vissza a Roxfortba!

Na, és akkor, ha már így témánál vagyunk, ma teljes döbbenettel látom, hogy kedves fentebb említett oroszlánunknak, a Nurmengard trilógia írójának, azazhogy Juhász Rolandnak (R. J. Hendon írói álnéven) jelenik meg (új) könyve Korcsok címmel. Gyerekek! Nekem ez KELL!!! Tessék szépen beleolvasni!

A könyv megjelenik a könyvhéten, dedikálás pedig június 9-én, szombaton, 14:20-15:00 között a Főnix Könyvműhely standjánál lesz, a 112-es pavilonnál. (Budapest, Vörösmarty tér). Uccu!

Ki az? Világhírű írónő, és júniusban személyesen is találkozhattok vele Magyarországon?

Cecelia Ahern ünnepelt írónő szerte a világon. 2004-ben, alig huszonhárom éves korában jelent meg első regénye, az UI: Szeretlek!, amely nyomban világsiker lett, több mint negyven országban adták ki, és a könyv alapján készült film is nézők millióit vonzotta a mozikba. És ki ne emlékezne például az Ahol a szivárvány véget ér című mozifilmre, amelyben Rosie és Alex szerelmének kiteljesedéséért izgulhattunk?

A történetek megálmodójával június 7-én, a Vörösmarty téren találkozhattok.

Cecelia újságírást és kommunikációt tanult a főiskolán. Miután huszonegy évesen lediplomázott, meg is írta első regényét. Az Utóirat: Szeretlek! (P.S. I Love You) 2004 januárjában jelent meg, novemberben pedig már követte is az Ahol a szivárvány véget ér (Where Rainbows End). Mindkét könyvből készült adaptáció, az előbbi film főszereplői Hilary Swank és Gerard Butler voltak, az utóbbi (eredeti nyelven: Love, Rosie) két főszerepét pedig Lily Collins és Sam Claflin játszotta.

Cecelia könyvei több mint 40 országban, 25 millió példányban keltek el világszerte.  

Lenyűgöz és inspirál az emberi természet, az, hogy bármennyire is reménytelen a helyzetünk, megvan ahhoz a bátorságunk és erőnk, hogy mindig felálljunk a padlóról. Saját történeteink legnagyobb harcosai mi magunk vagyunk.

Cecelia Ahern

Legújabb regénye, a Lantmadár június 1-jén jelenik meg, és a 89. Ünnepi Könyvhéten lesz először megvásárolható. Cecelia Ahernnel június 7-én 17 órától a Vörösmarty téren, a Nagyszínpadon Balázsy Panna beszélget majd, az írónő 18 órától dedikál a Dedikálószigetnél. a Vörösmarty szobor mellett. (Dedikálás limit max. 3 db könyv/fő).

Csatlakozzatok a Facebook-eseményhez, jelezzétek, hogy jöttök ti is!

Event link: https://www.facebook.com/events/150274125821515/

Ceceli Ahern magyar rajongói klubja:

https://www.facebook.com/groups/ceceliaahern/

Egy érdekes világ, amelyben aszerint oszlik kasztokra a társadalom, hogy ki milyen színt képes meglátni. Merthogy az ún. "univizuális" színeket leszámítva az egész világ monokróm, s mindenki szeme csak egyfajta színre specializálódik (persze, gyengébb mértékben más színeket is láthat). Vannak tehát a Bíborok, Zöldek, Sárgák, Kékek, Vörösek, Szürkék… Hogy mennyire vagy hasznos tagja a társadalomnak, mennyire vagy "erős", az attól függ, melyik színt látod, és azt is hány százalékban. Jasper Fforde regényében egy különleges disztópikus világba utazhatunk el, jóval a mi időnk után.

A kromatokrácia világában az vagy, amit látsz. A társadalom hierarchiája ugyanis polgárainak korlátozott színlátásán alapszik.

Eddie Russett följebb akar lépni. Amikor azonban apjával Kelet-Kárminba költözik, terve, hogy átlagosnál jobb vöröslátását kihasználja egy előnyös házasságkötés érdekében, egykettőre zátonyra fut. Végzetes hattyúk, alávaló Sárgák és megszeghetetlen szabályok állják útját, rejtélyes halálesetek, valamint két zűrös kapcsolat, egy ráerőltetett bányarémmel és egy lázadó Szürke angyallal. Vajon lesz-e ereje kitörni az agyonszabályozott kasztrendszerből? Nem lesz egyszerű, hiszen a kíváncsisága lépten-nyomon bajba keveri.

A Jane Eyre-eset sikerszerzőjének új regénye sokkal több egy szokványos disztópiánál, mert egyben annak paródiájával is szolgál.

"Az SF és a fantasy mesteri elegye, ami a hangsúlyt a karakterekre helyezi a technovarázslatok helyett. Ráadásul borzasztó vicces is."
- Los Angeles Times

"Kihagyhatatlan!"
- Miami Herald

Finy Petra, aki leginkább gyerekkönyveket ír, már második felnőtteknek írt regényével ajándékozza meg hű olvasóit. Az Akkor is egy elvált, elhagyott, kétgyermekes nő életébe nyújt bepillantást, aki akkor is erős marad, amikor igazából legszívesebben összerogyna, aki akkor is talpra áll, amikor már csak vesztenivalója van, aki akkor is megpróbálja meglátni az élet szép oldalát, akkor is…

Salamon ​Sára tanárnő nemsokára negyvenéves lesz. Két gyermeket nevel, szereti a munkáját, és úgy hiszi, a házasságával is minden a legnagyobb rendben. Egyik reggel a férje, mindenféle magyarázat nélkül, fogja a bőröndjét, és elköltözik. Az új barátnőjéhez.
Kire számíthat ebben a helyzetben Sára? A túlérzékeny anyjára, aki kerüli őt? Két koraérett, kicsit furcsa gyermekére? Három barátjára, akik egyben a kollégái is, ráadásul az egyikükkel több mint sajátos a viszonya? Esetleg a mogorva szomszédra, aki már többször fel akarta jelenteni hangoskodó gyermekei és a lépcsőházban lévő rendetlenség miatt? Netán egy beteg, kómában fekvő férfira, akivel még soha nem beszélt, viszont rendszeresen bejár hozzá a kórházba felolvasni?
Finy Petra, Madárasszony című regényének hagyományait követve, most is egy fájdalmasan nehéz női sorsot mutat be. A stílus azonban időközben változott: könnyedebb, mégis karcosabb, szókimondóbb lett, ahogyan az írónő is, aki főszereplőjéhez hasonlóan szintén nemsokára betölti a negyvenet.

A disztópikus regények atyjának bár Orwellt tartjuk, aki 1984 c. regényével még '48-ban megalapozta ezt a műfajt, a női hősök, vagy legalábbis a női szerepek erőre kapását kétség kívül Robert Merléhez köthetjük, aki eredeti nyelven '74-ben adatta ki a Védett férfiak című regényét. Ez a feministának bélyegezhető könyv a nemi szerepek társadalmi helyzetére helyezi a hangsúlyt, illetve azzal a gondolattal játszik el amolyan sci-fis módra, mi lenne, ha a szerepek megcserélődnének. Személyes véleményem szerint ez a mű mondjuk, rendesen túl van hype-olva, azazhogy túlértékelik, mert bár az alapötlet nagyon érdekfeszítő - egy vírus leöli a férfiak nagy részét, s a nők kerülnek hatalomra - a kivitelezés már kevésbé vonzó, a szereplők hasonszőrűsége pedig rendkívül idegesítő. Kövezzetek meg, de férfi Robertünk tollából ez nem hangzott valami hitelesen, ráadásul Dr. Martinelli, a főhősünk egy megtestesült olasz félisten, akiért minden nő a bugyiját dobálja a földre… És nagyjából eköré épül fel a sztori - persze, engedtessék meg nekem egy kis irónia. Ezzel szemben elég nagy fény vetül most a Naomi Alderman: A hatalom c. könyvére - lévén, hogy Emma Watson, aki a női egyenjogúságot erősen támogatja, a kedvencei között jelölte meg -, ami hasonló témát boncolgat. A Times egyébként az év tíz legjobb könyve közé választotta, és Barack Obama is ajánlotta, mint az év egyik legfontosabb könyvét.

Egy angyal, akit a földre küldtek. Miért is? Talán megbűnhődni valamiért? Az igazság az, hogy ezt még ő maga sem tudja. Ismerős a történet? Persze, sokan feldolgozták már, de úgy tűnik, van, amire nem tudunk ráunni. Egy magyar író, írói álnevén Lana Millan könyve a Raziel, amely ifjú felnőtteknek nyújt igazán szórakoztató olvasmányélményt.

Ismered a viccet, amiben a bukott angyal, a KitKat-mániás démon és egy hősszerelmes bolti eladó a Tudás Könyvének keresésére indul? Nem? Nem csoda, hiszen ez nem vicc. Raziel a Tudás Könyvének őrzője, a legfelsőbb misztériumok és titkok angyala. Vagyis csak volt. Valami történt. Lélegzik és ver a szíve, miközben Nevada tűzforró sziklái között kinyitja a szemét. Emberré vált. Lehetne még ennél is rosszabb a helyzete? Lehet, és lesz is. Amikor eltűnik a Tudás Könyve üzletet ajánlanak neki: ha segít megtalálni, visszakaphatja a szárnyát. Segítőként egy pimasz démont varrnak a nyakába, hogy aztán együtt vágjanak neki Amerika vadregényes tájainak. Kalandos útjuk során Raziel felfedezi magában az elszánt harcost, a féltő barátot, és az esendő embert. Lana Millan második regénye egy izgalmas mese, ami akár igaz is lehetne.

Richard Morgan Takeshi Kovacs sorozata már nem csak könyvként, hanem Netflix filmként is maga alá darálja a közönséget. Bár utóbbihoz nem volt szerencsém, a könyvsorozat első része, a Valós halál a maga terjedelmes 480 oldalával mintegy hét hétre a társamul szegődött.

A ​Netflix népszerű sorozata alapjául szolgáló Philip K. Dick-díjas regény.

A 25. században az emberek tudata digitalizálva tárolódik a koponyaalapba épített tokba, és ha a test el is pusztulna, a tudat újraburkolható egy másik testbe. Csak ha a tudattok maga is megsemmisül, akkor következik be a Valós Halál. A leggazdagabbak azonban még erre is fel vannak készülve. A tudattok tartalmáról rendszeresen biztonsági másolatot készítenek. De akkor miért lőné főbe magát egy olyan befolyásos ember, mint Laurens Bancroft? Miért akarna öngyilkosságot elkövetni valaki, ha tudja, hogy órákon belül újra életre keltik?

Takeshi Kovacs, egy elit katonai alakulat volt tagja most Laurens Bancroft megbízásából kezd nyomozni a rejtélyes öngyilkosság ügyében. Új testbe burkolva kell felgöngyölítenie a szálakat egy számára idegen világban, és hamarosan az egyre féktelenebbül pörgő események közepén találja magát. Veszélyes viszonyt kezd megbízója feleségével, ismeretlen személyek a legkegyetlenebb kínzásoknak vetik alá, profi bérgyilkosok törnek az életére, és talán már csak a Jimi Hendrix képében megjelenő mesterséges intelligenciában bízhat. Ahogy egyre tisztábban rajzolódik ki a titokzatos összeesküvés Takeshi Kovacs előtt, úgy nő az esélye annak, hogy az ügy végső megoldása előtt rá is a Valós Halál vár.

Manapság csak a pénzért házasodunk? Milyen életcél az a fiatal nőknél, hogy csak gazdag férjet fogjanak maguknak? Fel lehet erre építeni egy egész életet? Tényleg erről szól ma zömében a párválasztás? Patik László: Anna, édes című könyvében egy igen éles társadalomkritika rajzolódik ki, ami néhol már-már politizálásba is áthajlik, ugyanakkor mégis többnyire könnyed, megmosolyogtató, de kicsit groteszk is. Elgondolkodtatja olvasóit.

Anna ​csak élni szeretné az életét. Arról nem tehet, hogy beleszeret egy nála harminc évvel idősebb férfiba. Legalább lenne gazdag! A mama persze tudja, mitől döglik a légy. Lánya már rég magazinok címlapján viríthatna, jómódú pasikkal flörtölhetne, és ehhez természetesen az ő tanácsait kérhetné ki. A fitt ötvenes hölgy saját kispolgári miliőjében a legnagyobb úriasszony. Különlegeseket főz, és érdekes módon egyengeti lánya karrierjét. Így aztán a család kapcsolatba kerül felsőbb körökkel, majd belekeveredik egy kis hamisítási ügyletbe. Mindezt végigkíséri Márta néni, aki egy érintés alapján tudja, kinek mennyi az adótartozása, és ki ül majd kinek a bűnéért. Anna egy igen jól sikerült kalandja után titokban világsztár lesz, a papája egy másik véletlen folytán magas pozícióba kerül. Aztán hirtelen mindenkinek fenekestül felfordul az élete.

Patik László nagyon is aktuális őrült meséje pillanatról pillanatra más és más szituációba sodorja az olvasót. Mintha egy szürreális, tragikomikus magyar rémálom kellős közepébe csöppentünk volna: szorongunk, miközben folyamatosan röhögünk magunkon, a kisszerűségünkön, és azon, hogy nálunk ez az egész nem is annyira abszurd.

Duplacsavar. Egy, amolyan Cobra 11 feelinghez hasonlatos krimi könyv, amely kicsit szerelmes, kicsit nyomozós, kicsit sejtelmes, kicsit csavaros, egyszóval szinte mindenből tartalmaz egy hangyányit.

Amy remek színésznő, mindent tud a fegyverekről, és ki nem állhatja a rendőröket.
Szeretője egy kétes üzletet készül megkötni, amikor meggondolatlanságában balesetet okoz Klagenfurt határában, majd lelép a helyszínről. Amy kénytelen egyedül szembenézni a rendőrökkel, ráadásul az egyik nyomozó azonnal kikezd vele. Amy szánalmasnak találja Martinek hadnagy próbálkozását, mégis enged neki, hogy a nyomozás közelébe férkőzhessen.
Miközben szemmel tartja a hadnagy minden lépését, egy teljesen más oldaláról is megismeri őt. Amynek át kell értékelnie mindent, amit eddig a rendőrökről hitt.
Életében először ellenszegül a kapott parancsoknak. Kész megfizetni a döntése árát - még akkor is, ha emberéletekbe kerül.

Bár ifjúsági könyveket manapság ritkán olvasok, mégis igyekszem a fiataloknak, mai tiniknek is érdemben ajánlani könyvet, s nem utolsó sorban nekem is jól esik néha nosztalgiázni. Kalapos Éva, aki leginkább a DAC sorozatáról ismert, az Ellenpontok sorozatával szintén a kamaszok lelkivilágát, életét helyezi a középpontba. Ennek a sorozatnak a harmadik részében, amely a Muszáj?! címet viseli, két mostohatestvér, Ábel és Zsombor szemszögébe nyerhetünk bepillantást, vajon melyikük hogy viseli a családegyesítést.

A Mudbound azaz magyarul Sárfészek c. könyv már Netflix filmként is sorra hódítja meg a nézőket/olvasókat magának. 1946, második világháború és hazatérés, faji megkülönböztetés, Ku-Klux-Klan, szerelem, farmer élet. Ezek jellemzik leginkább ezt a némileg romantikus jegyeket viselő könyvet, amely drámaiságával vonja magára a figyelmet.

Képzeljük el, hogy a régmúltból embereket transzportálhatunk át a jelenbe. Így emberek életét is megmenthetjük akár, vagy felépíthetjük az ókori Pompejit és benépesíthetjük az akkor élő emberekkel. De, hogy ne változzon meg nagyon az idősík, ezt csak olyan emberekkel tesszük meg, akik egyébként meghalnának, szóval pont a haláluk pillanata előtt. Tehát itt van a csodálatos jelen (vagy legalábbis közeli jövő), és Új Pompeji tele több ezer éve élt emberekkel.

Immár ​teljes a Hétvilág-trilógia! Virág Emília urban fantasy regényével, a Sárkánycsalogatóval valami teljesen újat mutatott nekünk, amikor elszabadult Egon, a sárkány az Oktogonnál. Aztán a Boszorkányszelídítőben megismertünk egy Lidércurat és új karakterek nőttek a szívünkhöz. Most, a befejező részben pedig egy közös problémát kénytelenek megoldani, Emese, Adri, Józsi, Hollus, Berzence, Belizár és Guszti. Ugyanis a tökkelütött volt boszorkányunk, Berzence felébreszt egy tündért.

Ebben a modern, felnőtteknek szóló gerillamesében tündérek, mumusok és boszorkányok küzdenek egymással a nagyvárosi dzsungelben. A helyüket keresik, a sorsukat teljesítik be, kalandjaik az ókori görög drámák tisztaságával jelenítik meg az emberi természetből fakadó legelemibb, elkerülhetetlen, nem egyszer tragikus kimenetelű konfliktusokat. 
Virág Emília rengeteg humorral írta meg Budapest titkos bestiáriumát Belizár, a lidérckirály fia visszahozta Berzencét a halálból, aminek következtében a fiú testébe egy lidérc került, ami úgy mocorog benne, mintha szét akarná tépni. Hogy megszabaduljon tőle, Berzence felébreszti Aport, a Soroksári-Dunába átkozott tündért, hogy tőle kérjen segítséget. A tündér nem segít, inkább útnak indul megkeresni a szerelmét, és közben konfliktusa támad Hollussal; elátkozza Hollust és Emesét, hogy nem láthatják egymást, míg ő le nem veszi róluk azt, Hollus pedig olyan rontást tesz Aporra, hogy ha elhagyja a Duna vizét, semmi emberfeletti ereje ne legyen – az átkot pedig csak egy alvilági mumus tudja levenni. Apor megkeresi Berzencét, aki képes alászállni az alvilágba, és azt mondja neki: a mumus segítségével ki tudja szedni belőle a lidércet. Berzence megszerzi a mumust, elrejti úgy, hogy rátömöríti egy pendrive-ra – amit a barátja, Guszti bevisz a munkahelyére, és véletlen feltelepíti a mumust a call center rendszerébe. Ott egyesül a call center KORNÉL nevű adatbázis-kezelő szoftverével, a boszorkányoknak írt Hurokkal, és azoknak a félelmeivel, akik megérintették. Megkezdődik a versenyfutás az idővel.

Értékelés:

Nem is igazán tudtam, hogy mit várjak ettől a regénytől, és őszintén szólva eléggé ideges is voltam, féltem, hogy nem adja majd át azt a hangulatot, ami az első résznél magával ragadt. Már a másodikban is kevesebb volt például a humor, és sokkal csapongóbbnak éreztem az elsőnél, és ami a humort illeti, a harmadikban nyomát se nagyon találtam egy-két viccesebb megjegyzésen kívül. Persze maga a hangulat, a stílus még most is nagyon könnyed, kedves, sokan neheztelnek is erre a trilógiára emiatt, de szerintem pont ez benne a szórakoztató.

Nagyon örültem neki, hogy olyan régi kedvencek is végre visszajöttek, mint Hollus, és persze ettől függetlenül nem kellett búcsút vennem Berzencétől sem, mi több, a regény nagyjából felénél már Belizár is felbukkan, Adri és Emese pedig összefognak. A lányok kaphattak volna egyébként több szerepet is, de egyébiránt nagyon érdekes volt ez a több nézőpont, és ahogy összefutottak a szálak. A káosz ugyanis természetesen most is elszabadul, mert nem elég, hogy felébred egy évszázadok óta alvó tündér, de még egy mumus is összeolvad a Hurokkal és egy call centeres programmal, KORNÉL-lal. Azt hiszem, ez volt az a rész, ami a leginkább tetszett a könyvben, hiszen ebben tényleg volt némi groteszk humor és kifejezetten élveztem az egyszerű emberünk, Guszti gondjait és mindennapjait olvasni. Kicsit Orwelles is volt, mert hát képzeljétek csak el, ha a call centeres programotok figyeli minden lépéseteket, és folyton a mobilotokon utasítgat. Nagyon érdekes, már-már sci-fis elgondolás.

Ami problémám volt viszont, az Hollus és Berzence személyiségének egybefolyása, ugyanis így, hogy egy regényben szerepeltek, eléggé hasonlónak találtam őket, és Józsi sem igazán brillírozott most. Karakterfejlődés nem nagyon látszott, hacsak nem Belizár ellágyulásában, szóval örültem volna némileg több lélektani túrának és élesebben elkülönülő karakterjellemeknek. Egyébként a regény közepe fenomenálisan sikerült, a végével viszont sajnos elégedetlen maradtam. A pár oldalas végső magyarázat, amely által minden világossá kellett volna, hogy váljon számomra, többszöri olvasásra is inkább csak összezavart, vagy legjobb esetben is egy homályos derengést hagyott maga után. Nem éreztem úgy, hogy mindenre komplex magyarázatot kaptam, és seggre ültem a hatalmas összefüggésektől, de még ezt leszámítva is továbbra is szeretem ezt a sorozatot, elsősorban persze szórakoztató jellegéért.

Ami a tündért illeti vagy úgy unblock a többieket, hiányoltam egy mélyrehatóbb, velejéig gonosz karaktert, mert így kicsit tündérmese jellege lett a dolognak, és volt olyan érzésem is, hogy itt bizony nem volt előre kitalálva a történet vége, vagy legalábbis a tündér szerelmének karaktere, hanem csak random sodródtunk az íróval együtt az események felé.

Ettől függetlenül egyébként imádtam a call centeres részeket, Gusztin jól szórakoztam, Belizár hááát… Sokat vesztett csáberejéből az én szememben, és ha nagyon shipelni akarnék párosokat, elég érdekesen alakulna a történet, de ebbe most ne menjünk bele. :D

A lényeg, hogy megoldottuk a világ gondját, és kíváncsian várjuk, írónőnk legközelebb milyen történettel rukkol majd elő.

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 5. Nagyon jó
Karakterek: 7/10 – Örültem volna, ha jobban elválnak, különböznek egymástól, de egyébként kedvesek és megfogják az olvasót. Hiányoltam a mélyrehatóbb gonoszságot.
Borító: 10/10 – Ez lett a legjobb a három közül, nagyon szuper.
+ pont: Guszti részeiért és a call centeres eseményekért no és KORNÉL kitalálásáért.
- pont: A végső magyarázatért és lezárásért.

Sissi, azaz Wittelsbach Erzsébet Ausztria császárnéja, Magyarország és Csehország királynéja, Ferenc József felesége mind a mai napig olyan csodálat tárgya, hogy filmek és könyvek elevenítik meg és támasztják fel az utókor kedvéért. Példának okáért az 50-es évekbeli német-osztrák, három részes Sissi filmet egészen biztosan sokan ismerik, de 2009-ben német-osztrák-olasz tévéfilmsorozat, 2004-ben pedig francia tévéfilm is készült belőle. Utóbbiban nem is csak a fiatalkorába nyerhetünk bepillantást, hanem az 1898-ban bekövetkező halálánál is szemtanúk lehetünk, csakúgy, mint a magyar gyökerekkel büszkélkedhető Allison Pataki kétkötetes Sissi könyvének esetében. Míg ugyanis az első részében, Az ifjú császárnéban a jól ismert vadóc, élettel teli, hebrencs, de nagyszerű fiatal lányt/nőt ismerhetjük meg, addig a második kötetben, A birodalom úrnőjében már a középkorú és idősödő Sissi néz vissza ránk a lapokról.

Egy jövő, amelyben a társadalmi státusod attól függ, hányadik emeleten laksz az ezeremeletes komplexumban. Gazdagság, minden képzeletünket felülmúló technikai kütyük, és mégis ugyanazokkal a problémákkal küzdenek a hétköznapok fiataljai, mint manapság. Az ezredik emelet első része lebilincselő sci-fis, romantikus olvasmány.