Rintaró ​csak egy átlagos gimnazista, aki utál iskolába járni, sok időt tölt a gondolataiba merülve, és kissé nehezen ért szót a többi emberrel. Egy különleges képessége mégis van: senki sem ismeri úgy a könyveket, ahogyan ő. Nagyapja üzlete, a Nacuki Antikvárium igazi kincsesbánya, ahol elfeledett regények, régi klasszikusok és valódi ritkaságok sorakoznak az ódon könyvespolcokon. Nagyapó őszintén hitt abban, hogy a könyveknek hatalmas ereje van, és képesek jobbá tenni az emberiséget, és bár vevőköre sosem volt túl népes, sokan osztoztak a meggyőződésében. Egy nap azonban az öregúr meghal, Rintarónak pedig el kell hagynia szeretett antikváriumát, hogy a nagynénjéhez költözzön. A szomorú előkészületek közepette váratlan látogató toppan be hozzá: egy nagyszájú, sőt egyenesen pimasz macska, aki azért jött, hogy magával vigye Rintarót egy titkokkal és veszélyekkel teli utazásra, amelynek tétje nem kevesebb, mint a könyvek megmentése a végső kihalástól.Nacukava Szószuke varázslatos meséje lélegzetelállító világokba kalauzol, ahol újra és újra megtapasztalhatjuk, mennyire nehéz, ugyanakkor felemelő küldetés valódi olvasóvá válni. Kivételes alkotás, amely magával ragadó hangulatával Murakami Haruki és Michael Ende legkülönlegesebb munkáit idézi.

NACUKAVA SZÓSZUKE orvosként dolgozik Naganóban, a neve írói álnév. Első műve, a rangos díjakat nyert Kamiszama no karute [Isteni kartoték] több mint hárommillió példányban kelt el Japánban, filmfeldolgozás és sorozat is született belőle. A Rintaró és a könyvek útvesztője a második regénye.

Ez egy kedves, tanulságos történet egy kisfiúról, vagyis leginkább a könyvek szeretetéről. Felhívja a figyelmet arra, hogy az olvasás szeretetéért olvassunk, lassan, figyelmesen, élvezve minden oldalt. Hogy ne kapkodjunk és ne csak halmozzuk az olvasnivalót, és leginkább, hogy ne a kirakatnak, a magunk fényezésére gyűjtsük és tegyük közszemlére könyveinket. 

Végül is milyen rohanó világ ez. Már szimplán az olvasásra sincs időnk, de ha mégis, minden könyvmoly ismeri azt az érzést, amikor már ez is inkább függőség. Csak még egyet, és még egyet és még többet... Mennyit olvastam már idén? Százat? Százötvenet? De mi ez, verseny? Az olvasást, a könyveket igazán szerető embernek ez sosem lehet verseny, hiszen akkor azt veszítjük el, ami legjobb az olvasásban: az élményt, ahogy belevarázsolódunk egy másik életbe. Amikor valami a lelkünk mélyére hatol, és mi újra és újra előveszünk egy kedvencet, ismét átlapozzuk, hiszen sok dolog van, ami csak az idő múlásával kerül más megvilágításba. Néha előfordul, hogy évekkel később újra olvasva egy könyvet már teljesen más értelmet nyer számunkra. 

Ezeket veszítjük el az író szerint, amikor csak gyűjtünk, halmozunk és “kirakatot” rendezünk a könyveinkből. Az ember végtére is saját magának olvas, nem azért hogy dicsekedjen, vagy, hogy különösebben műveltnek tűnjön.  

A végtelen történet szerzőjétől.

Furcsa történet az időtolvajokról s a gyermekről, aki visszahozta az embereknek az ellopott időt

Momo ​története a fantázia világában játszódik, a Soha és a Sehol birodalmában, avagy a kitágított, időtlen jelenben. Nem királyfiak, tündérek és varázslók népesítik be ezt a birodalmat, helyszíne egy modern nagyváros, valahol Dél-Európában. De ha ezt a világot Momónak és barátainak a szemével látjuk, kiderül, hogy a mi korunk sem szegényebb csodákban és titkokban, mint a rég letűntek.
Egy kísérteties társaság, a szürke urak csoportosulása hatalmába keríti az embereket, és arra ösztönzi őket, hogy takarékoskodjanak az idővel. De az idő maga az élet, és az élet a szívben lakozik. Minél inkább takarékoskodnak tehát az emberek vele, annál szegényebb, sivárabb és hidegebb lesz a jelenük, és annál idegenebbé válnak önmaguk számára is. A gyerekek szenvednek leginkább ettől a fogyatkozó szeretettől és életkedvtől. Tiltakozásukat azonban senki nem hallja meg. Amikor a szükség a legnagyobb, és úgy tűnik, a világ már végképp a szürke uraké. Hora mester, az Idő titokzatos ura közbelép, de szüksége van egy embergyerek segítségére. A világ megállt, és Momo, ennek a történetnek borzas kis hősnője egyedül veszi fel a harcot a szürkék seregével, semmi más nem segíti őt ebben, csak egy szál virág a kezében és egy teknősbéka a karjában. Csodálatos módon győznek ők hárman. Minden életidő visszatér tehát az emberekhez, akiktől azt csalással elorozták. A reménytelenül betegnek tűnő világ gyógyítható. Mese? Így is lehet nevezni, ha ezt a fogalmat úgy értjük, mint a romantikusok. Hiszen mindennapiság és álom játszanak át költői módon egymásba. De egyúttal a mai és a jövőbeli valóságunk kérdései is, amelyek sokszínű figurákban és sorsokban tükröződnek. Tehát olyasmi, mint a regény? Mondjuk hát így: meseregény.

Érdekes módon ez a mese eddig valahogy nem került a látóterembe, de most, hogy a pedagógusképzőn kötelezővé tették az egyik tárgyamnál, szerencsére mégis a kezembe akadt. Tulajdonképpen nem is csak gyerekeknek szóló meseregény ez, mint inkább egy társadalomkritika a felnőttekről, a 21. századról, egy szóval rólunk. Mindenki ismeri az érzést, amikor az idő gyakorlatilag felőröl minket, rohanunk egyik helyről a másikra, munkába, suliba, túlóra, gyerekért az oviba, iskolába, még ezt, még azt el kell intézni, a mosást még be se raktam, és főtt ételről ma ugye, ne is álmodjunk?

De ha úgy istenigazából belegondolunk, mikor is csodálkoztunk csak úgy rá a dolgokra? Mikor szántunk magunkra egy kis időt, a gondolataink, érzéseink rendszerezésére? Mikor lett az életünk egy véget nem érő hajsza, és hogyan is lehetne az időszűkének véget vetni? Egyáltalán hogyan viselik ezt a folyton rohanó világot a gyerekeink? Na, erről szól Momo regénye, amelyben eleinte egy kedves kis gyerektársadalom rajzolódik ki előttünk, de ahogy az Időtakarék munkatársai feltűnnek, és rabolni kezdik a felnőttek idejét, minden megváltozik. Többé nincs idő lassan már játszani sem, és az az egészben a furcsa, hogy minél több időt próbálunk meg spórolni magunknak, annál kevesebb van. Hogy is van ez?

A kislány Momo tehát az elveszett idő keresésére indul, és megpróbálja azt visszaadni a felnőtteknek. Ami nagyon tetszett ebben a regényben, hogy tényleg képes elgondolkodtatni minket, hogy miért is sietünk annyira, miért rohanunk? Például állunk az ABC-ben, és türelmetlen szavakat mormolunk az orrunk alá, mert elkésünk a munkahelyről. A késés tehát pl. ebben az esetben nem csak a mi problémánk, hanem társadalmi nyomás. De lehet-e ezen változtatni? Még ha ilyen esetekben nem is, a mindennapi szabadidőnkben azért le lehetne tenni a lantot. Meg lehet állni egy kicsit bővebben elmagyarázni ezt-azt a kicsinek, vagy átmenni anyuhoz, mert már rég láttam, semmi baj, ha ma csak szendvicset vacsorázunk. Az időkergetéssel gyakorlatilag átszalad fölöttünk az élet. Ezek mind olyan meglátások, amik a könyvből erednek, azonban a regényben a végső megoldás inkább megy át egyfajta fantasztikus irodalomba, műfajba, tehát mi, felnőtt olvasók nem igazán kapunk segítséget. Mit kellene ez ellen tennünk?

Végtére is, nekünk sajnos nincsen egy kis Momonk, aki harcba száll értünk, és valójába ugye nekünk, magunknak kellene kicsit átrendszereznünk az életünket.

Tökéletes egyébként esti felolvasásra, mégpedig azért, mert mind a szülőnek, mind a gyereknek sokat nyújt az olvasmány, és elbeszélgethetünk végre fontos dolgokról is, és legalább ott van az az esti fél óra. Az az idő, amit erre szánunk – visszatérül.

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 6. Kedvencek között
Karakterek: Momo tündéri, és nagyon könnyű azonosulni vele. Gigi kora számomra nem egyértelmű a regényben, mert az elején inkább gyereknek, fiatal tinédzsernek gondoljuk, a vége fele (egy év múlva) pedig inkább felnőtt. Ez számomra zavaró volt.
Borító: 2/10 – Azt hiszem, ideje lenne felújítani.
+ pont: Mert képes elgondolkodtatni és egy pillanatra megálljt parancsolni a rohanásban!
– pont: Mert a vége nem ad "igazi" megoldást.

Te átutaznál a fél világon, hogy rálelj a származásodra? Mit tennél meg azért, hogy megtudd, ki az édesanyád? Igazi boldogságra csak akkor lelhetünk, ha tudjuk, honnan jöttünk? Kimberley Freeman Csillagok az óceán felett c. regénye országról országra utaztat bennünket a kérdések nyomába eredve.

Két ​zabolátlan természetű nő és az ár, amit ezért fizetniük kell Kimberley Freeman, az Örökzöld-zuhatag és az Álom-öböl népszerű írónőjének nagy hatású regénye a szerelemről, az anyaságról és annak kiderítéséről, kihez tartozunk a világon.
1874-ben a vadóc és akaratos Agnes Resolute végleg elhagyja az észak-angliai lelencházat, ahol felnőtt. Távozása előtt tudja meg: édesanyja apró emléktárgyat, egy egyszarvú képét ábrázoló gombot hagyott hátra neki. Agnes abban a tudatban élt, hogy az anyja nem tudta eltartani, és ezért került lelencházba, csakhogy felismeri a gombot: a fenséges és gyönyörű Genevieve Breckby, egy helybeli nemesi család lányának kabátkájáról való. Agnes ugyan csak egyszer látta őt, de soha nem tudta elfelejteni. Kideríti, hogy Genevieve Londonban van. Agnes követi, és London nyomornegyedében tengődik, amíg megtudja, hogy Genevieve továbbutazott Párizsba.
Agnes követi édesanyját, de egyre több mindenben kell csalódnia, mire végül Melbourne-ben rátalál Genevieve-re. De képes-e a nő olyan anya lenni, amilyennek Agnes szeretné?
Nagyhatású történet két megfékezhetetlen szellemű nőről, szerelemről és anyaságról és annak kiderítéséről, kihez tartozunk a világon.

Vajon mi határoz meg egy jó vagy egy rossz házasságot? A szabályok, amelyeket létrehozunk, vagy amelyeket létre kellene hoznunk és betartanunk? Ha úgy igazán össze akarnánk szedni ezeket a betartandó dolgokat, mik lennének azok? Tegyük fel, hogy ezek a szabályok, tanácsok előre megvannak írva, és garantálják a boldog házasságot, azonban a be nem tartásuk komoly büntetést vonhat maga után. Tegyük fel, hogy ez egy házassági szerződés. Te aláírnád?

Hol ​a határ, ha a házasságunk védelméről van szó?

A fiatal házas Alice és Jake ránézésre tökéletes pár. Közös életük végtelen lehetőséget kínál. Alice, aki valaha egy ismert rockbanda énekesnője volt, immár sikeres ügyvédnő, Jake pedig egy prosperáló pszichológiai praxis társtulajdonosa. Miután izgalmas nászajándékot kapnak Alice egyik híres ügyfelétől, úgy döntenek, hogy csatlakoznak a Szerződés nevű rejtélyes és exkluzív csoporthoz.

A Szerződés célja roppant egyszerűnek tűnik: a házasságok boldogságának és épségének megőrzése. A szabályok legtöbbje is logikus. Mindig vedd fel a telefont, ha a házastársad hív. Havonta adjatok egymásnak figyelmes ajándékokat. Negyedévente egyszer utazzatok el valahová együtt…. És sose beszéljetek senkinek a Szerződésről.

Alice-t és Jake-et kezdetben lenyűgözik a fényes partik, a közösségi érzések, a hozzájuk hasonlóan gondolkodó párok hirtelen kitáruló világa.

Aztán egyikük megszegi a szabályokat.

A fiatalok hamarosan rádöbbennek, hogy a Szerződés felei számára a tagság éppúgy élethosszig szól, mint a házasság. És a Szerződés bármire képes azért, hogy ez így is maradjon.

Jake és Alice számára az álomházasság hamarosan lidércnyomássá válik…

Egy hely, ahol a kívánságaink valóra válhatnak. Az ár viszont mindig nagy. S. Jae-Jones Alvilági dal sorozatának első része egy olyan fiatal felnőtteknek írt YA romantikus-fantasztikus regény, amely különös hangulatával a Goblinok világába kalauzol el minket. Liesl szemén keresztül bepillantást nyerhetünk nemcsak a zene világába, de az alvilág szépséges és árnyékos oldalát is megismerhetjük.

Sötét, romantikus és felejthetetlen könyv a Szépség és szörnyeteg felnőtté vált rajongóinak.
Az év utolsó éjszakája. Beköszönt a tél, és a Goblinkirály kilovagol, hogy feleséget keressen magának…
Liesl a varázslatos és veszélyes Goblin királyról szóló legendákon nőtt fel, amelyek elragadták a lelkét, a szívét, és ihletet adtak, hogy zeneműveket komponáljon. Mára Liesl már tizennyolc éves, a családi fogadó körül segít, és a zene köré szőtt gyermekkori álmai és képzelgései semmivé lettek.
Ám amikor a Goblin király elrabolja a húgát, Liesl számára nincs más út, mint utána menni az Alvilágba, hogy megmentse. Megérkezve e különös, magával ragadó világba, amelyet egy rejtélyes férfi ural, hamarosan lehetetlennek látszó döntést kell hoznia. Az idő és az ősi törvények ellene dolgoznak, és Lieslnek meg kell tudnia, ki ő valójában, mielőtt a sorsa beteljesedne.
A zenével és varázslattal teli könyv egy olyan világba ragad magával, amit nem lehet könnyen elfelejteni.

Értékelés:

Érdekes, hogy a történet elég magas pontozást kapott a molyon, egészen pontosan jelen értékelésem írásakor ugyanis 82%-on áll, én mégis valahogy többet vártam tőle – még akkor is, ha nem vagyok a magam 28 évével kifejezetten célközönség. A probléma az, hogy nem is nagyon lehet megfelelő korú olvasót találni a könyvre, hiszen a maga fantasztikus stílusával inkább gyerekes, de a romantikus és szexvonalával mégis inkább a 18-22 év közöttieknek szól. Szóval ez egyfajta furcsa átmenet a gyerekkönyv és a YA kategória között – legalábbis szerintem.

Bár a borító remek munka, és első látásra a négyszáz oldalas terjedelem is nagyon sokat ígér, azt hiszem, itt jó lett volna szem előtt tartani, hogy a kevesebb néha több. Mert bár a regény első felét kifejezetten élveztem, megvolt a különös alaphangulat, megismerjük a karaktereket, ezt az érdekes világot, és megkapjuk az apró morzsákat is a Goblinok világáról, a második felére valahogy kiüresedik az egész. Mintha egy házasság részleteit olvasnánk, megismerkedés, szerelem, újdonság, vita, egyesülés, meg minden ilyesmi – egy fantáziavilágba burkolva. Néha olyan mellékesnek tűnik a zenei szál, hogy nem is igazán érthető, miért az mégis a könyvünk egyik fő mozgatórugója. Annyi biztos, hogy adott egy titok végig, amelyre nem kapunk magyarázatot – ki lehetett a Goblinkirály említésre méltó régi felesége -, amely valószínűleg a további kötetekben derül majd ki, azért igen erősen megtippelhető. Tehát még meglepetéseket sem nagyon tartalmaz.

Ami miatt mégis pluszpontot érdemel, az az ígéretes indulás, az érdekes világbemutatás, a felvezetés, az Alvilág felépítése. De sokkal több kidolgozást kellett volna, hogy érdemeljen egy fantasy könyvben ez, mintsem a romantikus vonal és a végeérhetetlen szerelmi szál – utóbbi sajnos nagyon átveszi a vezetést az egész felett. Nem éreztem elég komplexnek, átgondoltnak, úgyhogy szó mi szó, nekem annyira nem nyerte el a tetszésemet, de a fiatalabb korosztály dicsőítését olvasgatva lehet, hogy van, aki mégis megtalálja benne a potenciált.

Ha ajándékba venném, akkor olyan 16-22 közötti fantasztikus, romantikus könyveket szerető lánynak tudnám ajánlani – sajnos ez egy elég szűk réteg. :)

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 4. Egész jó, tetszett
Karakterek: 7/10 – A mellékszereplők igazából majdhogynem szimpatikusabbak voltak, mint főszereplőink, egyébiránt pedig kicsit szokványos karakterek, amelyek általában jellemzőek a YA romantikus könyvekre.
Borító: 9/10 – Ez egyébként tetszik, érdekesség, hogy szerintem a külföldi borító hasonlít A szépség és a szörnyeteg meséjének rózsájára – talán nem véletlenül.
+ pont: Mert az eleje érdekesen indult, és mert volt egyfajta különös hangulata a történetnek.
– pont: Mert sok helyen vontatott volt, pláne a második felében, és kevésbé volt fantasztikus, mint YA romantikus rózsaszínság.

Mi is az a Szent György Lovagrend?

Mivel már sokszor írtam nektek Bíró Szabolcs Anjouk sorozatáról és annak előzménykötetéről, a Non nobis Dominéről – amely történelmi regény a személyes kedvencem –, itt az ideje, hogy az író segítségével kicsit behatóbban foglalkozzunk a kérdéssel, amelyhez sorozatának 4. része is kapcsolódik, amely a Szent György testvérei címet viseli. Röviden tehát: a Szent György Lovagrend. (És ha kicsit szemfülesek vagytok, akkor a cikk végén megtudhattok egyet s mást az Anjouk legújabb részéről is.)
Már csak azért is előveszem a témát, hiszen a most megjelent Szent György Lovagrend a Felvidéken II. kötetében – amely egyfajta ismeretterjesztő antológia, egyben afféle rendhagyó emlékkönyv is –, az én egyik értékelésem is nyomtatva olvasható Bíró Szabolcs Anjouk sorozatáról. Történelemrajongók előnyben!

Kezdetnek talán vegyük segítségül a Wikipédiát, hogy mi is ez a Lovagrend pontosan:

„A magyarországi alapítású Szent György Lovagrend a legrégebbi világi lovagrend, hiszen a korábban alakult lovagrendek mind egyházi lovagrendek voltak.

1326. április 24-én, Szent György napján Károly Róbert király Boleszló esztergomi érsek és a magyar püspöki kar jelenlétében hozta nyilvánosságra a rend statútumát Visegrádban, azonban egyes kutatók szerint a rendet 3 évvel korábban alapították. A lovagok világi és egyházi szolgálatokat egyaránt elláttak. Egyházi feladatukból fakadt a kereszténység védelme, az ünnepek fényének biztosítása, a gyöngék, a szegények és az elesettek védelme, támogatása. Ők óvták a király és az udvartartás szereplőinek biztonságát, őrizték az 1323-ban a visegrádi fellegvárba szállított Szent Koronát, emellett lovagi tornákon ők adták a király kíséretét és a szabályok ellenőrzése is a feladatukat képezte.

„A Szent György vitézek rendjének szabályai” szerint a társaságnak egyszerre 50 tagja lehetett. Vitézei fekete, térdig érő, csuklyás posztó köpenyt viseltek, a köpeny belsejébe írták jelmondatukat: „Valósággal igaz vagyok e baráti renddel szemben”.

A rend alkotmányát 1990-ben régi szellemben, de a 20. század végi követelményeknek megfelelően felújították. A lovagrend több területen tevékenykedik: hagyományápolás, ezen belül a történelmi évfordulók megünneplése, a középkori kutatások elősegítése és publikálása; oktatás, tudományos összejövetelek szervezése; lelki gondozás; adományok és segélyek gyűjtése.”

/forrás: Wikipédia/

Mint a Szent György Lovagrend neves tagja, és az Anjouk sorozat írója, Bíró Szabolcsot kérdeztem a fentebb említett könyvről, és úgy általában a Lovagrendről, ezeknek hatását az írásaira.

A Szent György Lovagrend évenként megrendezett legnagyobb megmozdulása (a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok mellett) a Nyári Egyetem. Ennek megszervezése minden évben más és más priorátus feladata, így aztán a helyszín is évről évre változik. 2017-ben a Felvidéki Nagypriorátus kapta a feladatot, így lett a Nyári Egyetem helyszíne a kelet-szlovákiai Rozsnyó városa. A Szent György Lovagrend a Felvidéken II. kötete ennek a szabadegyetemnek az előadásait tartalmazza, legalábbis ez adja a gerincét. Ezen kívül tartalmaz egyéb információkat is, főleg a Szent György Lovagrend felvidéki ténykedéséről.

Egyébiránt több ilyen kötet született már, a jubileumi szabadegyetem után is megjelent hasonló, annak több anyagát például az Anjoukhoz is fel tudtam használni szakirodalomként. Hiszen ezek az előadások rendkívül sokrétűek: alapvetően történelmi témában mozognak, de az előadók közt a történész-régésztől a szociológiaprofesszoron át a regényíróig sokféle lovagtestvér megtalálható. Rozsnyón például volt egy történelmi városnéző túra is, meg persze mindig van szentmise, és így tovább...

Erre a Nyári Egyetemre a lovagrend tagjai szoktak csak elmenni és/vagy még vendégelőadók, vagy teljesen „civilek” is?

Alapvetően a lovagrend tagjainak szól, de amúgy bárki betévedhet. Az előadók köre pedig teljesen vegyes.

Mondhatni, hogy ez a Nyári Egyetem és az ott előadók szolgáltatnak bizonyos mennyiségű tárgyi tudással a regényeid megírásához? Mennyiben támaszkodsz erre, és mennyiben igényel még ezen felül is sok utánajárást, hogy a történelemhez hű regényt írhass? Tulajdonképpen mi s adta az Anjouk ötletét? Lehet, hogy pont az, hogy a lovagrend tagja vagy és ilyen történelmi szférában mozogsz eleve?

Nem, én már az Anjouk II. részének megjelenése után lettem tag. A Liliom és vér című regényem miatt kerestek fel, annak megjelenésekor léptem kapcsolatba a renddel. A IV. rész volt az első, amihez a Nyári Egyetem egyik kötetéből merítettem. Szóval fordítva történt: azért lettem a lovagrend tagja, mert tetszett nekik, amit és ahogyan írok. És ezért adtam elő a rozsnyói Nyári Egyetemen. De nyilván inspirál, hogy egy Anjou Károly alapította rend tagja lehetek, ez kétségtelen. Igyekszem ehhez méltó életet élni, ehhez méltó módon dolgozni és viselkedni. Ami pedig a könyvekhez felhasznált szakanyagot, a történelmi pontosság érdekében történő utánajárást illeti, abból sosem elég. Folyamatosan bővítem a korszakkal kapcsolatos tudásomat.

És ez a mostani „antológia” illetve az I. része is, kiknek szól elsősorban?

Elsősorban a lovagrend tagjaihoz jut el, mert ez nyilvánvalóan nem egy olyan kiadvány, amit a nagyközönség a könyvesboltokban keresne. De bárki, aki szimpatizál a renddel, és érdekli a Nyári Egyetem, beszerezheti, ha kapcsolatba lép a Szent György Lovagrenddel.

Tulajdonképpen hogyan lesz valaki a lovagrend tagja, ki lehet az egyáltalán, hogyan működik a „felvétel”?

A leendő tagokat a rend maga szólítja meg. Az én esetemben az egyik olvasóm, aki maga is rendtag, felhívta rám a felvidéki nagyprior, Dr. Csámpai Ottó figyelmét. Rövid levelezés után személyesen is találkoztunk, órákon át beszélgettünk. A nagyprior úr figyelte a tevékenységemet, eljött az Anjouk első részének díszbemutatójára, meghívott az általa szervezett Szent György-napi Vigadalomra. Pár hónap elteltével közölte velem, hogy a rend egyik várományosa vagyok. A várományosi idő 1-3 év, ezután a várományost meghívják Visegrádra, egy magisztrátusi meghallgatásra. Itt a magisztrátus dönt róla, hogy a rend sorai közé valónak találják-e a várományost. Amennyiben igen, úgy az adott év Szent György havában, azaz április végén, a Szent György napjához legközelebb eső szombaton ünnepélyesen lovaggá avatják a visegrádi palota lovagtermében. Ez mindig egy komoly, nagy ünnepség. A Szent György testvérei című regényemben olvasható avatási szertartás leírásához rengeteget merítettem ebből.

És akkor zárásként még hadd kérdezzem meg: Mikor érkezik a legújabb Anjouk rész?

A 90. Ünnepi Könyvhétre. Hosszú lesz, sok év felölelésével. Legalább öt évet akarok elmesélni, de narrációval további 1-2 is belefér – ezt egyelőre nem látom pontosan, a szöveg és a koncepció az írás folyamán állandóan változhat. Egy biztos: a VI. kötettel, a Királyok énekével nagyjából a végére kell érnünk Anjou Károly uralkodásának.

Sok minden lesz itt. Történelmi szempontból az 1333-as nápolyi tanácskozást, az 1335-ös visegrádi királytalálkozót, az 1336-os ausztriai hadjáratot, Anjou Lajos gyerekkorát emelném ki. Fontos mozzanat, hogy Piast Erzsébet végre acélos királynévá érik! Ami a fiktív cselekményszálakat illeti, a könyvből természetesen nem marad ki Bátor Szilárd valódi felnőtté válása, a dubicai birtok sorsa, a sorozat III. része óta nem látott Csepke és Kurta élete, de ebben a kötetben akár még Toldi is felbukkanhat…

Egy utópisztikus világ, amelyben a társadalomban betöltött szerepedet, az életkörülményeidet, az anyagi helyzetedet vagy a "kasztodat", amelybe tartozol, az határozza meg, mennyire magas az intelligenciaszinted. De egy ilyen jóléti társadalomban tulajdonképpen mi értelme is van dolgozni? Elég, ha csak a pénz motiválja az embereket?
Janusz A. Zajdel lengyel író Alsó határérték címre hallgató könyve először külföldön 1982-ben jelent meg, hazánkban pedig most köszönthetjük a polcokon. És bár kicsit megkésve olvashatjuk, mégis, még a mai napig olyan elgondolkodtató bogarakat ültet a fülünkbe, amely bőven megéri a ma már egyesek számára talán kissé vontatottnak vélt stílust.

Hogy ​boldogulnál egy olyan világban, ahol a virágzó korrupció legfőbb eszköze az emberek IQ-szintje?

Argoland futurisztikus városállamának társadalma a polgárok intelligenciahányadosa szerint tagozódik szigorú kasztrendszerbe. Ez alapján kapják fizetésüket is, amit mindenki pontokban kap, és a Kulcsán tárol, ezen az elektronikus berendezésen, amely személyi adatait is hordozza, valamint egészségügyi állapotát is folyamatosan megfigyeli.

Adi Cherryson, gúnynevén Sneer minden eszközzel próbál beolvadni környezetébe. Kerüli a feltűnést, még az értelmi szintjét is alacsonyabbnak tetteti, csak hogy a hatóságok békén hagyják. Háborítatlansága azért is fontos, mert a gazdaság fekete ágazatában dolgozik, más emberek intelligenciatesztjét segít meghamisítani a kedvezőbb besorolás érdekében.

Amikor aztán elveszti a Kulcsát, egyszeriben megszűnik kiváltságos helyzete, meg kell járnia a társadalom legmélyebb bugyrait, és a hatóságok is érdeklődni kezdenek iránta. Egy titokzatos nő nyújt neki segítő kezet, és fölfedi előtte zárt társadalmuk rejtett arcát.

Janusz A. Zajdel a lengyel tudományos-fantasztikus irodalom Stanisław Lemhez hasonlóan ikonikus alakja, számos díjat nyert, sőt maga is egynek a névadója. Művének megjelentetésével jelentős adósságot törleszt a magyar könyvkiadás.

A titkos kert című könyv valószínűleg ismerősen hangzik, nem csak azért, mert a Frances Hodgson Burnett által írt regény eredeti megjelenése 1911, és mert magyarul már 1925 óta olvashatjuk (és hallgathatjuk hangos könyvben) mindig újra és újra kiadva, hanem mert megannyiszor került már megfilmesítésre is. Többek között 1949-ben, ’75-ben, ’87-ben és ’93-ban is filmvászonra vitték a történetet, mi több, még rajzfilm is készült belőle – és még diafilm is, ha valaki rajtam kívül még emlékszik ezekre. A világhírű könyv tehát nem csak az egész világot járta be, hanem immár generációkon át szolgáltat kedves olvasmányt a gyerekek (és felnőttek) számára.

A titkos kert valahol Angliában található, szigorú falakkal, vadul burjánzó növényekkel rejtve a kíváncsi szemek elől. A kastély szomorú és titokzatos urán kívül élő ember ide be nem teheti a lábát. Egyvalaki, a csúnyácska, árva, mogorva kis Mary, mégis megszegi a tilalmat. És a varázslatos természet észrevétlenül átformálja a kislányt, s nemcsak barátokra lel, hanem maga is képes gyógyítani, örököt adni – akár a megszelidített, csodálatos vadon.

Értékelés:

Azoknak, akik esetleg mégsem botlottak valamiért még bele ebbe a történetbe, elárulható, hogy egy kedves, bájos, egyszerű, fordulatokban nem túl gazdag, de azért tartalmas olvasmány ez a könyv, amely leginkább a természet szeretetét tanítja, mutatja be, s annak jó hatását nem csak fizikálisan, de mentálisan is az emberekre, gyerekekre. Ezt a jó hatást sajnos manapság is képesek vagyunk elfelejteni, hála az internetnek és az okos kütyüknek, pedig nem csak a fiatal szervezetnek, de bármely korosztály képviselőjének is bizony elengedhetetlen szükséglete a természethez való közelség, az ahhoz való kapcsolat. Talán fák, növények nélkül, a 21. századi betondzsungelben nemcsak, hogy feleannyira boldognak és egészségesnek nem lehet lenni, de még az emberi kapcsolataink minőségi diagramja is a béka feneke alá zuhan. Ha a mi felnőtt generációnk nem képes már átadni a gyerekeknek a természet szeretetét, akkor ugyan ki?

Pontosan ezért nagyszerű ez a könyv, mert segítségével ismét vissza lehet találni a gyökereinkhez, kicsit talán kimozdít, segít értékelni a szabadban töltött időt és munkát, amelyre mindannyiunknak szüksége van. Bár a nyelvezete kissé túl komoly a mai fiatal generációnak – hisz mint a régi könyvek, kissé vontatott még az irama is egy mai Z vagy alfa generációs gyermeknek -, mondanivalóját tekintve mégis inkább nekik való.

Elsősorban Maryt ismerjük meg a történet kezdetekor, aki maga egy túl komoly, rideg, kissé érzelemmentes kislány, de a kert és az állatok barátja, a kisfiú Dickon segítségével egyre jobban magára talál. Végül pedig a beteges úrfi, Colin lábadozását követhetjük végig – mindamellett, hogy elég részletes bemutatást kapunk mindenféle növény, virág tavaszi kikeletét illetően is. Szóval tulajdonképpen ez a könyv majdnem egyfajta terápia, megnyugtató olvasmány és ezzel együtt egy kis biológia korrepetálás, vagy legalábbis környezettan. Egy befásult, levegőre ritkán járó, de azért olvasni szerető gyereknek bátran megvenném ajándékba, mert talán ezáltal egy kicsit kikívánkozna a friss levegőre, ugyanakkor egy olvasni nem szerető gyereknek nem biztos, hogy ez a megfelelő választás. Mert végül is, mivel már közel száz éve íródott, nincs meg az a megfelelő iram, lendületesség, ami egy tipikus interneten nevelkedett fiatalnak kedvére válna.

És végül természetesen megemlítem, hogy azért nosztalgiázni vágyó felnőttek, idősek is kezükbe vehetik, ki tudja, talán eszükbe jut, hogy egyszer, régen ezt már bizony olvasták.

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 5. Nagyon jó
Karakterek: 8/10 – Nagyon szerethetőek, legalábbis Dickon mindenképp a kedvence lesz bármely olvasónak, ebben biztos vagyok. Mary és Colin jellemfejlődése – főleg az előbbié – pedig egészen kiválóan került megjelenítésre.
Borító: 6/10 – Nekem a legfrissebb, 2018-as kiadás van meg, és bár belülről tetszik a rózsaszín fedlapbelső, a borító nagyon túlzsúfolt, és a rózsaszín kis keretréteg is igen hamar elkezdett megkopni. Ha meg akarjuk fogni a mai fiatalságot, sokkal kézzelfoghatóbb borító kellene, nem nonfiguratív.
+ pont: Mert rávett, hogy elmenjek másfél órát levelet gereblyézni a szülőknél, és egy erdei túrára. Mert kikapcsolt, és én is úgy vágynék ebbe a kis titkos kertbe – mondjuk nem csak kertészkedni, olvasni is.
– pont: Mert néhol vontatott volt, mert kevés fordulatot tartalmazott, és mert panelben nevelkedett gyerekként néha (de csak néha) untam a természeti leírásokat.

Keith Roberts (szül. 1935) - aki eleinte a rajzfilmiparban illusztrátorként kereste kenyerét - életének fő műve, s egyben második kötete, a Gőzkorszak bár eredeti nyelven 1968-ban jelent meg, hazánkba csak most érkezett a könyvespolcokra. A kötet tulajdonképpen nem is annyira regény, mint inkább kapcsolódó novellák füzére, az alternatív történelmi alzsáner iskolapéldája.

1588-ban ​kisiklott a történelem. I. Erzsébetet meggyilkolták, az armada sikerrel járt, és Angliát II. Fülöp spanyol király birodalmához csatolták. A megerősödött katolikus egyház egyesített csapatai egész Európát a római pápák uralma alá hajtották. A birodalom technikai fejlődése lelassult, a nyelvi és társadalmi gátak sokkal tovább fönnmaradtak, egészen a 20. századig. Az elektromosság nem terjedt el, a legtöbb munkát még mindig gőzgépek végzik. A rendet továbbra is középkori várak vigyázzák dörgő ágyúikkal.

Az inkvizíció brutális bosszúhadjáratai ellenére azonban a népek körében ott él a régi istenek eretnek imádata, és az évszázad közepére ismét fújni kezdenek a közelgő forradalom szelei…

Keith Roberts többszörös Brit SF-díjas szerző alternatív történelmi regényét megjelenése óta a szépirodalom legnagyobb klasszikusainak közé emelkedett. Anthony Burgess az 1939 óta megjelent angol könyvek 99 legjobbja közé sorolta.

"Ritka gyönyörű regény."

- Brian W. Aldiss

"Mestermű… Az egyik legjobb alternatív történelmi regény, amit valaha olvastam."

- George R. R. Martin

Képzeljünk el egy jövőt, amelyben halálunk pillanatában lehetséges hibernálni magunkat addig, míg elérkezik egy olyan kor, amelyben felébredve tovább is élhetünk. Akár örökké. De mégis hogyan?
Dennis E. Taylor MI, Bob című könyvét többen úgy jellemzik, mint egy belépő szintű sci-fi regényt, amely nagyszerű lehetőség arra, hogy az eddig még laikus olvasókat is bevonja a science fiction világába.

Bob ​vagyok. Bob Johansson. Amikor a szoftvercégem eladásával nagyot kaszáltam, hirtelen azt se tudtam, mit kezdjek a rengeteg zsével. Vonuljak high-tech remetelétbe valami paradicsomi szigeten az óceán közepén, vagy épp vessem bele magam a nagybetűs Élet közepébe? Végül egy harmadik út mellett döntöttem, és bekopogtam a CryoEternához, hogy mennyiért dobnának meg a halhatatlansággal. No persze nem szó szerinti halhatatlanságra gondolok, csak arra, hogy bevágnak a frigóba egy időre, aztán kiolvasztanak a szép új világban.

Nos, a terv ütős volt. Csupán pár dologgal nem számoltam. Először is, a kocsival, ami túl korán vasalt ki a kereszteződésben. Másodszor azzal, hogy a szép új világ a legkevésbé se lesz szép. Harmadszor pedig, hogy a szoftverbizniszről váltanom kell a hardverre. Sőt, én magam leszek a hardver. Vagyis hát mi. Illetve MI. Hogy ebből az egészből nem értesz egy mukkot sem? Felőlem, kifejthetem akár bővebben is. Kezdj olvasni!

LÉPJ BE A BOBIVERZUMBA!

"Rém szórakoztató és izgalmas, tele popkulturális utalásokkal. Olyan, mint Andy Weir A marsija, a Ready Player One vagy a Vének háborúja John Scalzitól."

- Fantasy Literature

Bíró Szabolcs Anjouk történelmi regénysorozata a nem is olyan rég megjelent Ötvenezer lándzsával immár az ötödik köteténél jár - nem számítva előzményét, a Non nobis, Dominét. Az előző kötetben, a Szent György testvéreiben magára hagyott Palkót és Szilárdot most ismét a köreinkben köszönthetjük, s azon kívül, hogy végigkövethetjük Bátor Attila rég elveszett fiának, Szilárdnak férfivá érését, ismét háborús idő köszönt Anjou Károlyra.

1328. ​Lackfi István éppen visegrádi házában igyekszik felépülni az osztrák hadjáratban szerzett sérüléseiből, miközben fegyvernökei Budán rábukkannak Bátor Attila rég halottnak hitt fiára. Az elmúlt esztendőkben Szilárd lemondott a lovagi életmódról, kovács szeretne lenni, ám erről sem a király, sem a fiú új gyámja, sem a nevelőjének kijelölt Péter nem akar hallani. Mindnyájan ragaszkodnak hozzá, hogy Bátor Szilárd az apja nyomdokaiba lépve az udvar vitéze legyen, ami nem megy zökkenőmentesen - ám a sorsa elől senki sem menekülhet.
Időközben meghal Róbert nápolyi király fia, Anjou Károly pedig reménykedni kezd, hogy a magyar Szent Korona mellé megszerezheti szülővárosa trónját is - ha nem magának, hát legalább valamelyik örökösének. Mielőtt azonban ezt megtehetné, egészen más gondokkal kell szembenéznie. Virágzó birodalmában, akár egy hatalmas sakktáblán, számos figura áll fel az újabb játszmához. Egy áruló vajda, egy tébolyult bizalmas, egy buja rokon és egy gyönyörű udvarhölgy, aki nem is sejti, micsoda felfordulást okoz a puszta jelenlétével…

Bíró Szabolcs nagyszabású történelmi regénysorozatának érzelmekkel és drámai fordulatokkal teli ötödik része egyben az Arany Visegrád-trilógia második kötete. Szerelem és háború, barátság és gyűlölet, élet és halál a középkori Magyar Királyságban.

Képzeljük el, hogy a régmúltból embereket transzportálhatunk át a jelenbe. Így emberek életét is megmenthetjük akár, vagy felépíthetjük az ókori Pompejit és benépesíthetjük az akkor élő emberekkel. De, hogy ne változzon meg nagyon az idősík, ezt csak olyan emberekkel tesszük meg, akik egyébként meghalnának, szóval pont a haláluk pillanata előtt. Tehát itt van a csodálatos jelen (vagy legalábbis közeli jövő), és Új Pompeji tele több ezer éve élt emberekkel.

Immár ​teljes a Hétvilág-trilógia! Virág Emília urban fantasy regényével, a Sárkánycsalogatóval valami teljesen újat mutatott nekünk, amikor elszabadult Egon, a sárkány az Oktogonnál. Aztán a Boszorkányszelídítőben megismertünk egy Lidércurat és új karakterek nőttek a szívünkhöz. Most, a befejező részben pedig egy közös problémát kénytelenek megoldani, Emese, Adri, Józsi, Hollus, Berzence, Belizár és Guszti. Ugyanis a tökkelütött volt boszorkányunk, Berzence felébreszt egy tündért.

Ebben a modern, felnőtteknek szóló gerillamesében tündérek, mumusok és boszorkányok küzdenek egymással a nagyvárosi dzsungelben. A helyüket keresik, a sorsukat teljesítik be, kalandjaik az ókori görög drámák tisztaságával jelenítik meg az emberi természetből fakadó legelemibb, elkerülhetetlen, nem egyszer tragikus kimenetelű konfliktusokat. 
Virág Emília rengeteg humorral írta meg Budapest titkos bestiáriumát Belizár, a lidérckirály fia visszahozta Berzencét a halálból, aminek következtében a fiú testébe egy lidérc került, ami úgy mocorog benne, mintha szét akarná tépni. Hogy megszabaduljon tőle, Berzence felébreszti Aport, a Soroksári-Dunába átkozott tündért, hogy tőle kérjen segítséget. A tündér nem segít, inkább útnak indul megkeresni a szerelmét, és közben konfliktusa támad Hollussal; elátkozza Hollust és Emesét, hogy nem láthatják egymást, míg ő le nem veszi róluk azt, Hollus pedig olyan rontást tesz Aporra, hogy ha elhagyja a Duna vizét, semmi emberfeletti ereje ne legyen – az átkot pedig csak egy alvilági mumus tudja levenni. Apor megkeresi Berzencét, aki képes alászállni az alvilágba, és azt mondja neki: a mumus segítségével ki tudja szedni belőle a lidércet. Berzence megszerzi a mumust, elrejti úgy, hogy rátömöríti egy pendrive-ra – amit a barátja, Guszti bevisz a munkahelyére, és véletlen feltelepíti a mumust a call center rendszerébe. Ott egyesül a call center KORNÉL nevű adatbázis-kezelő szoftverével, a boszorkányoknak írt Hurokkal, és azoknak a félelmeivel, akik megérintették. Megkezdődik a versenyfutás az idővel.

Értékelés:

Nem is igazán tudtam, hogy mit várjak ettől a regénytől, és őszintén szólva eléggé ideges is voltam, féltem, hogy nem adja majd át azt a hangulatot, ami az első résznél magával ragadt. Már a másodikban is kevesebb volt például a humor, és sokkal csapongóbbnak éreztem az elsőnél, és ami a humort illeti, a harmadikban nyomát se nagyon találtam egy-két viccesebb megjegyzésen kívül. Persze maga a hangulat, a stílus még most is nagyon könnyed, kedves, sokan neheztelnek is erre a trilógiára emiatt, de szerintem pont ez benne a szórakoztató.

Nagyon örültem neki, hogy olyan régi kedvencek is végre visszajöttek, mint Hollus, és persze ettől függetlenül nem kellett búcsút vennem Berzencétől sem, mi több, a regény nagyjából felénél már Belizár is felbukkan, Adri és Emese pedig összefognak. A lányok kaphattak volna egyébként több szerepet is, de egyébiránt nagyon érdekes volt ez a több nézőpont, és ahogy összefutottak a szálak. A káosz ugyanis természetesen most is elszabadul, mert nem elég, hogy felébred egy évszázadok óta alvó tündér, de még egy mumus is összeolvad a Hurokkal és egy call centeres programmal, KORNÉL-lal. Azt hiszem, ez volt az a rész, ami a leginkább tetszett a könyvben, hiszen ebben tényleg volt némi groteszk humor és kifejezetten élveztem az egyszerű emberünk, Guszti gondjait és mindennapjait olvasni. Kicsit Orwelles is volt, mert hát képzeljétek csak el, ha a call centeres programotok figyeli minden lépéseteket, és folyton a mobilotokon utasítgat. Nagyon érdekes, már-már sci-fis elgondolás.

Ami problémám volt viszont, az Hollus és Berzence személyiségének egybefolyása, ugyanis így, hogy egy regényben szerepeltek, eléggé hasonlónak találtam őket, és Józsi sem igazán brillírozott most. Karakterfejlődés nem nagyon látszott, hacsak nem Belizár ellágyulásában, szóval örültem volna némileg több lélektani túrának és élesebben elkülönülő karakterjellemeknek. Egyébként a regény közepe fenomenálisan sikerült, a végével viszont sajnos elégedetlen maradtam. A pár oldalas végső magyarázat, amely által minden világossá kellett volna, hogy váljon számomra, többszöri olvasásra is inkább csak összezavart, vagy legjobb esetben is egy homályos derengést hagyott maga után. Nem éreztem úgy, hogy mindenre komplex magyarázatot kaptam, és seggre ültem a hatalmas összefüggésektől, de még ezt leszámítva is továbbra is szeretem ezt a sorozatot, elsősorban persze szórakoztató jellegéért.

Ami a tündért illeti vagy úgy unblock a többieket, hiányoltam egy mélyrehatóbb, velejéig gonosz karaktert, mert így kicsit tündérmese jellege lett a dolognak, és volt olyan érzésem is, hogy itt bizony nem volt előre kitalálva a történet vége, vagy legalábbis a tündér szerelmének karaktere, hanem csak random sodródtunk az íróval együtt az események felé.

Ettől függetlenül egyébként imádtam a call centeres részeket, Gusztin jól szórakoztam, Belizár hááát… Sokat vesztett csáberejéből az én szememben, és ha nagyon shipelni akarnék párosokat, elég érdekesen alakulna a történet, de ebbe most ne menjünk bele. :D

A lényeg, hogy megoldottuk a világ gondját, és kíváncsian várjuk, írónőnk legközelebb milyen történettel rukkol majd elő.

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 5. Nagyon jó
Karakterek: 7/10 – Örültem volna, ha jobban elválnak, különböznek egymástól, de egyébként kedvesek és megfogják az olvasót. Hiányoltam a mélyrehatóbb gonoszságot.
Borító: 10/10 – Ez lett a legjobb a három közül, nagyon szuper.
+ pont: Guszti részeiért és a call centeres eseményekért no és KORNÉL kitalálásáért.
- pont: A végső magyarázatért és lezárásért.

Három év hosszú várakozás után végre idén mintegy újévi ajándékként megkaparintatjuk a Szilánkos-tenger trilógia befejező részét, a Half a Wart! Az utóbbi hónapokban egyébként ölre menő vita folyt a könyv megjelenése és borítója körül, a molyok egymás vérét vették és hadakoztak a kiadóval, de most már fellélegezhetünk! Keményborítós kiadással és ugyanolyan méretben örvendeztet meg minket a harmadik rész.

R. Kelényi Angelika, akinek legutóbb a Szulejmán és a magyar udvarhölgy sorozata került a középpontba, nem rég újabb vizekre evezett az Ártatlan sorozatával. Ennek első részéről (amely A grófnő árnyékában címet viseli), s amely Báthory Erzsébet udvarában játszódik, már beszéltem korábban nektek, kis csúszással pedig ezúttal második része, a Bűnös örömök városa került a kezembe. Ezúttal az 1600-as évekbeli Velencébe kirándulhatunk, azaz gondolázhatunk el, és miközben egy gyilkossági nyomozásba kezdünk magyar leánykánkkal, Flórával és az idegesítő, de annál jóképűbb Marianival, szerelmes gondolatokkal fűtve evezünk át az álarcos karneválok izgalmától nyüzsgő városon.

"Egy legendás versengés… Egy magával ragadó románc… Két lánytestvér eltéphetetlen köteléke…"

"A Caraval jóval több, mint holmi játék vagy színielőadás. Leginkább varázslat, amit az ember már nem is igen remél fellelni ezen a világon…'

"Kedves Legend mester!

Talán emlékszik még rám: Scarlett vagyok, Trisdáról, a Hódoltsági-szigetek egyikéről. Tudom, már jó néhány éve nem írtam - de most úgy hallottam, újra fellépnek, Ön és az Ön csodálatos színészei. A húgomtól tdom, hogy Ön soha nem látogat el kétszer ugyanarra a helyre, de itt nagyon sok minden változott, mióta ötven esztendeje először itt jártak, - és úgy vélem, a mi szigetünkön tényleg nem akad még egy ember, aki annyira vágyik látni az Ön előadásait, mint én.

Reményteli szívvel üdvözli:
Scarlett"

Egy regény, ami különösen karácsony előtt képes elvarázsolni és talán egy picikét el is hiteti veled, hogy a varázslat létezik. De valami miatt Stephanie Garber regénye más, mint a szokásos fantasy történetek. Soha nem tudhatod, mikor higgy a szemednek vagy az embereknek, ki mutat magából csak egy álcát, mikor bízhatsz meg saját magadban. Egy játék, amelyben a szabályok, ha vannak is, csak még bonyolultabbá teszik a helyzetet. Bízol eléggé magadban? Meg tudod különböztetni a szemfényvesztést a valóságtól? Meglátod az emberek igazi valóját?

R. Kelényi Angelika, aki már például a Szulejmán és a magyar udvarhölgy című könyveivel is megajándékozott bennünket, ezúttal Báthory Erzsébet titkainak nyomába ered. Az ártatlan trilógiája, amelynek első része A grófnő árnyékában címet viseli egy olyan romantikus-történelmi hangulatú, fiktív olvasmány, amely az 1600-as évek elejére varázsolja olvasóit, egészen pontosan Csejte várába.

Milyen lehet az élet egy óriáskutyával egy kis lakásban? Amikor az ember legjobb barátja egy közel 73 kilós, szőrös, nyáladzó masztiff? Amikor ez a legjobb barát, Gizelle segít átlendülni a holtpontokon, nehéz időszakokon, és nyugodt tekintettel szemléli gazdája útját a felnőttség felé? Az Egy kutya bakancslistája egy igaz történet egy huszonéves lány tollából. Önkeresés, felnőtté válás, egyetemi évek, elhelyezkedési nehézségek és Gizelle.

"Lauren Gern Watt Dallasban, Texas államban született, és Nashville kertvárosában, Tennessee államban nőtt fel. A főiskola elvégzése után egy aprócska New York-i lakásba költözött 160 font súlyú angol masztiffjával, Gizelle-lel.
Első könyvét, az Egy kutya bakancslistáját tizennégy nyelvre fordították le, és filmi s készül az igaz történet alapján. Jelenleg Los Angelesben él Bette nevű menhelyi kutyájával. Ők ketten továbbra is teljesítik a maguk bakancslistájára felvett tételeket."

Szőcs Henriette A hűség a kutyáknak való erotikus könyvéről már írtam nektek, ami igen nagy port kavart megjelenésekor a nők és férfiak körében egyaránt, ezúttal azonban az írónő és történelmi romantikus/kaland könyvvel ajándékozott meg minket, ami mi tagadás, felülmúlja eddigi regényeit. A kötet A török brigadéros sorozat első része, amely A ​Kizil Elma háremének titka címet viseli. A történet 1686-ba kalauzolja el olvasóit; a kalandozás nevezetesen a budai török pasa háreméből indul, ahol megismerhetjük Aisát, a tüzes, kicsit önző, de gyönyörű háremhölgyet.

Lewis Carroll - Alice Csodaországban című könyvét világszerte ismerik, és nem csak mese vagy film, de 2007-ben manga is készült belőle Sakura Kinoshita jóvoltából (a magyar kiadás 2010-ben jelent meg a Fumaxtól). A sokak számára kicsit furcsa és agyzsibbasztó történet a kisgyerekek igazi kedvence: Alice által egy varázslatos helyre kalauzol el minket.

Képzeljünk el egy helyet valahol messze, az ősidőknek erdejében, ahol két kastély áll fej-fej mellett: Egy a Jónak, egy a Gonosznak. Ezekben a kastélyokban különböző gyerekek tanulhatják ki, hogy kell igazi gonosz boszorkánnyá, illedelmes hercegnővé, erős herceggé vagy szolgalelkű csatlóssá válni. Soman Chainani sorozata, a Jók és Rosszak iskolája egy olyan mesevilágba kalauzol el minket, amelynek maga az Olvasó is részesévé válhat. Ki tudja, mikor rabol ugyanis el egy gyereket az Olvasók közül a "Gazgató", hogy elvigye a két iskola valamelyikébe?

Sarah Raasch első regényének, a Hó, mint hamunak második része, a Jég, mint tűz idén kerül a polcokra. A fantasy sorozat által egy olyan világba csöppenünk, ahol 8 királyság uralkodója ún. mágiaszterek (mágikus tárgyak) segítségével virágoztatja fel birodalmát. Ezekben a különböző tárgyakban ősi mágia lakik, és bár az első kötetből nem tudunk meg sok mindent ennek lényegéről, a szépen kidolgozott világfelépítés hamar elvarázsolja az olvasót.

Gárdonyi Géza Egri csillagok című műve a magyar irodalom egyik legnevesebb történelmi regénye, amely az egri vár 1552-es ostromát és előzményeinek történetét dolgozza fel Bornemissza Gergely főszereplésével. Bíró Szabolcs kortárs magyar író - aki az Anjouk és a Non nobis, Domine történelmi regénysorozatokat is írta - Elveszett csillagok című ifjúsági kalandregényének tizenhárom éves főszereplői, Peti és Tünde egy titkos Gárdonyi Géza kézirat nyomába erednek.

Bíró Szabolcs, aki elsősorban a Non nobis, Domine és az Anjouk történelmi regénysorozatával vált híressé - és nagy kedvencemmé -, az utóbbi időben egy ifjúsági kalandregény és egy mesekönyv írására is fejét adta. Előbbi az Elveszett csillagok, utóbbi pedig A sárkány, aki nem akart aludni címet viseli, ami Korsós Szabina rajzaival megelevenedve egy tanulságos, kedves történetet mesél el gyerekeknek.

Képzelj el egy elhagyatott tavat, amiről alig tud valaki. Egy olyan tavat, amelynek mélyén egy elhagyatott ház áll, és ahová két tizenéves teszi be a lábát először. Ahol kísérteties dolgokat tapasztalnak, amelyekre nincsen válasz. Te félnél?
Josh Malerman. aki a fantasztikusra sikeredett és hasonlóképp ijesztő Madarak a dobozban című könyvet írta, nem kevésbé bizsergető, bár kissé rövidebb kötettel ajándékoz meg bennünket a Ház a tó mélyén című könyvével.

Képzeljünk el egy világot, amelyben a rabszolgatartó társadalom nem embereket, hanem robotokat, gépeket dolgoztat. És most képzeljük el, hogy annak ellenére, hogy mindenki abban a tévhitben él, hogy ezeknek a gépeknek nincsen lelkük, érzéseik, fájdalmaik, valójában ugyanúgy éreznek, mint az emberek. Csak épp kénytelenek teljesíteni gazdájuk és a királyság avagy a beléjük vésett missiók parancsait.
"Őstehetség" - Így jellemzi George R. R. Martin, a Trónok harca írója Ian Tregillis trilógiájának nemrégiben magyarul is megjelent első kötetét, a Géplélek című könyvet.

A Hollóárnyék-trilógiának első kötete méltán foglalja el a 44. helyet a legjobb fantasy könyvek, és a 69. helyet a legjobb kortárs könyvek között a molyok értékelései alapján. A három kötet összterjedelme nem kevesebb, mint 2086 oldal, így bármely (háborús) fantasy kötet rajongónak hetekig érdekfeszítő olvasmányként szolgálhat. Én "rabszolgahajcsár" üzemmódban körülbelül 10 nap alatt olvastam ki a köteteket, nagyjából 55-70 óra alatt, így ez is prezentálhatja, hogy az átlagos 50-70 oldal/óra teljesítményem az apró betűs trilógia esetén jócskán lecsökkent. Ez azonban korántsem von le az értékéből, de jól mutatja, hogy nagyjából mire számítsanak azok, akik nekiveselkednek a trilógiának. Az értékeléssel megvártam, amíg mindegyiknek a végére érek, így egy értékelésen belül nyújthatok egy komplex ajánlót a különböző részek spoilermentes összehasonlítására is alapozva.

Mi történne, ha az emberiség létrehozna egy bio-ember fajt, háborúzás céljából? Mi történne, ha ez a faj fellázadna és egy gigászi háború robbanna ki a két faj között? Ha ezután ráadásul az emberiséget egy vírus majdnem teljesen elsöpörné a föld színéről? Mi történne, ha a vírus miatt a legfiatalabb élő ember a földön már több, mint 14 éves lenne? Ha minden csecsemő pár nap alatt elpusztulna? Mi lenne a megoldás? Ezekkel a kérdésekkel szembesít Dan Wells a Részlegesek című trilógiájában.

Az emberek, különösképpen a labilis lelki/idegállapotban lévők könnyen manipulálhatók. Kellő szakértelemmel olyan dolgokra is rávehetőek, amelyeket egyébként nem tennének meg. A kérdés, hogy hogyan? És vajon hogy lehet egy manipulációt, felbujtást rábizonyítani egy neves pszichológusra? A Kim Stone könyvsorozat második része ezúttal a gyilkosságok gyakorlati felderítése helyett sokkal inkább az elmére koncentrál.

Már hónapokkal ezelőtt kiszemeltem magamnak Gerencsér János fantasynak titulált könyvét, melynek címe: Kósza utak legendája – Kalászkirály. Ez, a számomra inkább fiktív történelmi, mint fantasy regény remek választásnak bizonyult.

Gerencsér ​János fantasyjében a koldussá vált királyfi, az igazságos uralkodó mítoszát teremti újra, ármánnyal és szerelemmel átszőtt meséjét a történelmi regények rajongói is örömmel forgathatják. A Kalászkirály igazi tanulságos olvasmány minden korosztály számára.

Az Úr 1151. évében, egy képzeletbeli világban két királyi sarj, egy fiatal hercegnő és egy ifjú lovagkirály menekül üldözői elől. Eime, Ektíria birodalmának volt úrnője a testőrével bujdosik, míg a trónról őt letaszító Aceras király, aki immár maga is trónfosztott lett, koldusgúnyában vegyül el alattvalói között. Ellenségek ők, sorsuk mégis összefonódik, miközben földönfutóként a szabadságukért küzdve, lassan felnőtté válva nemcsak saját magukat ismerik meg egyre jobban, hanem népük akaratát is. Ám ezalatt a kegyetlen háborúskodások, öldöklő hatalmi harcok világát éppúgy át kell vészelniük: vérgőzös csatákon, halálélményeken tanulják meg a túlélés könyörtelen törvényeit. Márpedig azokat még a bukott uralkodóknak is tudniuk kell, főként, ha vissza akarják szerezni koronájukat.

 Értékelés:

A kötet egy kóborló, trónjától megfosztott hercegnőről és egy ugyanilyen sorsra jutott királyról szól. Mindamellett, hogy kicsit úgy érezhetjük magunkat az olvasása során, mintha egy régi magyar mesébe csöppentünk volna, ez egy kalandos, háborúval teli történelmi olvasmány is, ahol királyok trónviszályát, bukását és felemelkedését követhetjük végig, meghintve egy kis szerelemmel, titkolózással és kalanddal.

Ami a leginkább tetszett a történetben, az a több nézőpontos cselekmény, hiszen pont az ilyen könyvek képesek arra, hogy mindig magával ragadják az olvasó figyelmét, aki fejezetről fejezetre cserbenhagyva áll, és találgatja, vajon mi történik az épp néhány oldal erejéig magára hagyott szereplőjével. Annyi biztos, hogy kedvenc karakterek közül bőven válogathat az olvasó, mind a manapság divatos erős női, és férfi ideál is felbukkan a színen, és csak kapkodjuk a fejünket a hősiesebbnél hősiesebb férfiak között – ez egyébként kicsit meglepő is, lévén, férfi íróról van szó. Bár az elején nehezen tudtam belerázódni a történetbe – talán mert mostanában nem olvastam ilyen témájú könyvet – utána már könnyen felkeltette az érdeklődésemet. Egyedüli negatívum, hogy már az első perctől tudtam, hogy kicsoda is a nagy titokkal övezett Zöld Fecske és Vércse. Előlem nem sikerült elrejteni kilétüket, de remélem, a többi olvasó nem lesz ilyen szemfüles. Mindazonáltal a történet végén még én is meglepődtem, mert más befejezésre számítottam, úgyhogy kellemes csalódtam. (tessék, egy nő sem mindig szereti, ha mindig igaza van – legalábbis könyvek terén.)

Első könyvhöz képest igazán nagyszerű olvasmány, mi több, bátran megállja a helyét a magyar könyvpiacon, akár külföldi társai mellett is.

Gerencsér János számos területen kipróbálta magát, volt már szobafestő, művezető, műszaki ellenőr, szavatossági ügyintéző, jogi képviselő, ipari gépkezelő és karateedző.
A hadtörténelem és a pszichológia különösen érdekli. Korábban novellákat írt, a Kósza utak legendája az első regénye.

Bátran ajánlom a történelmi, light fantasy, kaland történetek kedvelőinek, fiatalabbaknak és idősebbeknek egyaránt.

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 5. Nagyon jó
Karakterek: Érdekes, nem sok olyan könyv van, ahol gyarlóságuk ellenére (majdnem) az összes szereplőt meg lehet kedvelni. Végig szurkoltam minden főszereplőnek.
Borító: 10/10 – Tökéletesen illik a történethez, és még igényes is, szép munka.
Kinek ajánlom: Bár fantasy címkét is kapott, én nem értem miért (hacsak a kitalált helyszínek miatt nem), ez inkább egy fiktív történelmi regény, úgyhogy ezek kedvelőinek ajánlom.
+ pont: Mert kalandos olvasmány.
- pont: Mert előre kitaláltam Vércse és Zöld Fecske kilétét. :P

Kóma. Egy olyan állapot, amelyben az ember eszméletlen, és csak Isten a megmondhatója, valaha is felébred-e, felépül-e belőle. De meddig lehet reménykedni, mennyi időt adhatunk magunknak arra, hogy tovább halasztgassuk egy ember halálát, tovább nyújtsuk ilyen módon az életét? Jodi Picoult ezzel a kérdéssel foglalkozik legújabb, magyarul a mai napon megjelenő regényében, a Magányos farkasban, mindamellett, hogy azt is bemutatja, milyen, amikor egy ember elmenekül a való világ elől, és a farkasok falkájában keres menedéket.

Homonnay Gergely először évekkel ezelőtt vicces Facebook posztokon keresztül mutatta be macskája, Erzsi életét, sátáni húzásait, és ez az ironikus stílus olyannyira bejött neki, hogy 2016-ban kiadta a Puszi, Erzsi! című könyvet, amelyet macskája, Erzsébet Fenevadova nézőpontjából írt. Rendkívül humoros, egyedi olvasmány, és azt hiszem, azok, akiknek van macskája, csak bólogatni tudnak Erzsi történetein, mindazonáltal a macskátlan közönség számára is egészen biztosan tartalmaz egy-egy olyan részt, ahol harsányan röhöghet az olvasó.

Milyen lehet egyedül ott ragadni egy bolygón, nevezetesen a Marson, és tudni, hogy rég kifogyunk az élelemből, mire bárki is értünk tudna jönni? 2014/15 legnagyobb sci-fi szenzációja A marsi c. könyv, amelyről Ridley Scott forgatott filmet Mentőexpedíció címmel. Ez az ironikus, humoros, szórakoztató könyv szintén a kedvenceim közé került (nem véletlen, hogy a 14. legjobb sci-fi könyvévé választották a molyok). A könyv hátulján egyébként a következő információ található az íróról:

"Az író, Andy Weir tizenöt éves volt, amikor egy kutatóközpont felvette programozónak - azóta is szoftverfejlesztéssel foglalkozik. Egész életében rajongott a világűrért, és a szabadidejét olyan dolgoknak szentelte, mint a relativisztikus fizika, orbitális mechanika vagy az űrutazás története. A marsi az első regénye."

12 különleges képesség tizenkét vagy épp egy ember kezében, úgy, mint a gyógyítás, mindenféle nyelven való beszélés, belelátás a jövőbe, stb. Mindenki álmodozik ilyesmiről, főleg gyerekkorában, de mi lenne, ha megadatna valamelyik ebből a 12 képességből? A tudásnak azonban mindig ára van, a kérdés csak az, megfizetjük-e. Istenek csatájának is lehetne nevezni Scott Hawkins - Az Égett-hegyi könyvtár című kötetét, amely 2015 egyik legsikeresebb és leginkább méltatott debütálása volt a fantasztikus thriller illetve horror műfajában, A marsi amerikai kiadójától.

Michael Fassbender főszereplésével nem rég került a mozikba az Assassin's Creed, amelyből ezúttal hivatalos regényváltozat is készült a forgatókönyv alapján. Tény, hogy mint olyan sokszor, most is felülmúlja a könyv a filmet, ezt már csak az is bizonyítja, hogy míg utóbbit nem bírtam végignézni (ámbátor ameddig eljutottam benne, teljes a hasonlóság a könyvvel), addig a regényen egész gyorsan átrágtam magam.

Beck Weathers, aki '96-ban megmászta a Mount Everestet, és akinek történetéről film is készült 2015-ben Everest címmel (Becket Josh Brolin alakította), ezúttal társszerzője, Stephen G. Michaud közreműködésével kiadta a Túléltem az Everestet című könyvet, amelyben saját nézőpontjából vázolja az eseményeket.

Te beköltöznél egy olyan lakásba, amelyben megmagyarázhatatlan dolgok történnek, és ahol nagy, lelakatolt ajtók fednek veszélyes, sötét titkokat? Lenne elég bátorságod felfedezni, mi rejlik a zárak mögött és megfejteni a rejtvényt?

A Ready Player One c. könyv méltán foglalja el a helyét a molyok között a 17. legjobb sci-fi könyv helyezettjeként, ráadásul 2018-ban Spielberg rendezésével film is készül belőle - amiről egyelőre nagyon keveset tudni. A könyvben egy olyan, 2044/45-ös technológia-disztópiás jövőbe csöppenünk, ahol az emberek a 2009-es Bruce Willis - Hasonmás c. filmjéhez hasonlóan nem a valódi testükben élik életüket. Bár míg a Hasonmásban amolyan robot testeket használnak, addig a Ready Player One-ban egy vizor és egy haptikus kesztyű segítségével egy globális játékban élik mindennapjaikat.

Nem sokan vállalkoznának arra a feladatra, hogy átszeljék a sivatagot, pláne nem az Arab-félszigeten, nőként, az 1900-as évek elején. És nem sokan vállalkoznának arra sem, hogy életveszélyes kalandokba keveredjenek az 1959-es dzsebel-el-ahdari háborúban. Katherine Webb regénye, Az angol lány bár fikció csupán, valós történeti korokba repíti el olvasóit egy (avagy két) hihetetlen utazás erejéig.

Néha el szoktam azon morfondírozni, mennyire szomorú, hogy már senki nem ír olyan fantasztikusan romantikusat, mégis magával ragadót, mint a régi nagyok, lásd Charlotte Brontë: Jane Eyre vagy Jane Austen: Büszkeség és balítélet című regénye. Szerencsémre kellemesen csalódtam, ugyanis mostanában egyre több kortárs író könyve kerül a kezembe, amelyek megütik ezt a mércét. Kimberley Freeman nemrég megjelent könyve, a Parázs-sziget az 1890-es évekbe repíti el olvasóit.

Képzeljünk el egy nem is olyan távoli jövőt, ahol létrejön egy amolyan Google-höz hasonló gigacég, csak még annál is nagyobb. Ahol az emberek az új közösségi oldalon, a Körön mindent posztolnak magukról, megosztanak, kommentelnek, üzeneteket küldenek... Ahol apró kamerák figyelik az emberek minden mozdulatát, akár még a lakásán is. Egy jövőt, ami útelágazáshoz érkezett. Ti melyik úton indulnátok tovább?

"Kezedben az egész világ" ezzel a szlogennek került polcokra Cecelia Ahern legújabb könyve, Az üveggolyók titka. Az írónő, aki már huszonévesen befutott a P.S. I love you könyvével (Utóirat: Szeretlek!) mára már rengeteg romantikus könyvvel megörvendeztetett minket, úgy, mint például a személyes kedvencem, az Ahol a szivárvány véget ér, vagy új, disztópikus sorozatának első kötete, A vétkes, mely utóbbi stílusában, mondanivalójában és műfajában is eltér korábbi köteteitől. Az üveggolyók titka valahol megint csak egy új téma iránti próbálkozás, ami nem mondható sem romantikus történetnek sem pedig disztópiának. Az írónő ezúttal az önkeresésre, emlékekre és nosztalgiára helyezi a hangsúlyt ebben a családregényében.

Hat árva lány Svájcban, egészen pontosan Genfben, egy szigeten, egy olyan mostoha apával, aki olyan gazdag, mint Krőzus... boldogan élnek testvérként, míg fel nem nőnek, s "mindenható" apjuk hirtelen halála újra összehozza őket a szigeten. A történet ott kezdődik, amikor mindannyian egy-egy nyomot, amolyan útravalót kapnak, amelynek segítségével kideríthetik, honnan származnak, kik a vérszerinti szüleik. Itt indul a kaland várhatóan hét köteten át, a múlt bonyolult emléklabirintusain keresztül Lucinda Riley - A hét nővér című könyvében.

A Harry Potter folytatása már több, mint egy évtizede mozgatja meg az olvasóközönséget, nem véletlen, hogy már eddig is rengeteg fanfiction folytatás született. Arról már beszéltem nektek, hogy ezek közül nekem személyes kedvencem a Nurmengard trilógia, amelyet egy magyar férfi írt és terjedelme sem marad el az elsőtől, most azonban végre valahára a Harry Potter és az Elátkozott gyermek című Rowling kötet került a kezembe.

Azt hiszem, legelőször is ki kell jelentenem őszintén, hogy Tímár Krisztina regénye, A látszat mesterei, a Tü/Körben sorozat első része az egyik legelborultabb regény, amit idén olvastam. Mondjuk, Benyák Zoltántól A nagy illúzió se volt semmi ebben a tekintetben, de ez a regény meg aztán pláne. Mindjárt mondom is, miért.

Mindannyian tudhatjátok már, mennyire rajongója vagyok a történelmi köteteknek, úgyhogy biztos, hogy lelkendezve fogadok minden ilyen alkotást, azonban közel sem szoktam elfogódott lenni. Arról is többször tettem már említést, hogy az új, magyar kortárs írók mennyire feltörekvőben vannak, és rengeteg könyvet ajánlok is nektek tőlük napról-napra. Így van ez a Sasok a viharban könyvvel is Viola Judittól, ami egy családtörténet nyitó kötete.

Gondolom, sokan emlékeztek még arra, amikor nem is olyan régen elszabadult Egon, a sárkány az Oktogonon. Persze, ez nem annyira a valóság, mint inkább egy rekeszizomgyakorlat, Virág Emília humorral és határtalan fantáziával teletűzdelt könyvének, a Sárkánycsalogatónak ugyanis megjelent második része, a Boszorkányszelídítő. Én már hónapok óta vártam, és alig bírtam kivárni, hogy sorra kerüljön, és rögtön az első tíz oldalon úgy vigyorogtam, mint egy tejbetök. Hiszen milyen már, amikor egy laptop csak úgy átjárót nyit a padlónkon ki tudja, hová, és amikor éjszaka galád manók lepik el a szobádat?

"A gyilkosság… nos, a gyilkost csak az különbözteti meg a hőstől, hogy ki a halott."

Nem régiben írtam nektek Abercrombie - Half a King című regényéről, ami a kedvenceim között landolt. Abban adott volt Yarvi, a "félkezű", eleinte félénk fiú, később ravasz és fondorlatos férfi, most pedig, a sorozat második részében Hild Bathu (Tüske), az eleinte elkeseredett, később tökéletes gyilkossá váló lány kalandjait követhetjük végig.

Idealizált hősök? Abercrombie Half a King - az uralkodó című könyvének testi fogyatékkal élő hőse, Yarvi úgy született, hogy jobb kezén öt ujj helyett csak hüvelykujja van. Általában a könyvek 99%-ában természetellenesen idealizált hősöket kapunk, akik után aztán egész életünkben sóvároghatunk - hasztalan. Ezek után már egészen szokatlan volt, hogy egy testi fogyatékkal élő, közel sem bátor, sőt, már-már a gyávaság határait súroló főszereplőről olvashattam (amíg a történések meg nem keményítik), ráadásul az író egy pillanatra sem hagyta elfeledtetni velem, hogy Yarvit lenézik, megvetik, ő megveti és utálja saját magát, fél az emberi kapcsolatoktól, nem boldogul a nyomorék kezével stb. Erről fogok részletesebben írni.

A Sorok között Jodi Picoult és lánya, Samantha van Leer nagysikerű regénye nekem is a legkedvesebb könyveim közé került a polcra. Bár eleinte azt hittem, ez egy egyszerű mese, rá kellett döbbennem, hogy korántsem: egy ez mese, gyerekeknek ÉS felnőtteknek, egy mese, amely életre kel, magával ragad, függővé tesz, és elhiteti az olvasóval, hogy a szereplők élnek! Akkor is élik a saját életüket, amikor nem nyitjuk ki a könyvet, szomorkodnak, örülnek, sírnak és nevetnek, éreznek és szeretnének valóra válni.