Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés
Facebook Twitter Addthis

Talánok

Sötét űr forog, kavarog
valahol a lelkem helyetti
zúgás sűrűjében.
Elszaladt világ, kanyarog,
várom, hogy elmém elfelejti
mozzanatlanságom.

Bennem elbújt a tél,
beleragadtam veled.
Szoborrá kötöttél.
Hiába adtam neked.
A nyúlványos jelen
marasztaló mocsarába
fulladunk.
Mint halhatatlan óriások...
utánunk semmi nyomot
nem hagyunk.

Egy másik jelenben
talán már lepecsételtük
az apró lábnyomú jövőt.
Egy másik jelenben
talán már elfecséreltük
az egész élethez kötőt.

Tövisekkel bánt már a fészek.
Nem tudod, titkon mit is érzek:
Feketét, vöröset, szikrázó sárgát.
A nő lassú megbolondulását.

Kakukkfióka vagyok, s talán
egyáltalán nem illek
a tökéletes világodba.
Képzeleted egyik falán
Olyanféle nő lehet, aki
belesimul a virágokba.

Amíg szobromon köszörülsz,
alakítanád arcom, formára, Neked,
nem látod, hogy nem könyörülsz
az időnek, a homokóra megreped
a tétlenséged alatt.

Érzed-e, hogy az én szobor
szívem nem tömör már többé?
A homokórával komor,
apró szilánkokra pattan.
Ez sérti meg a kezedet.
S neked fáj, bennem a katlan
elkerüli figyelmedet.

Én nem vagyok óriás.
A jelen el fog pusztítani.
Engem hamarabb felemészt, téged
napról napra fog egy pici falattal
megkurtítani.
Talán észre sem veszed.

Én nem vagyok óriás.
Én más vagyok. Egy látogató
más madarak életében.
Öntudatot, fényt, lángot adó
Prométheusz...
Elfelednek lényegében
ha betettem magam után az ajtót.

A tüzet nem tudod kordában
tartani és a zsebedbe rejteni.
Melegedtél pedig korábban
tüzemnél és próbáltál megfejteni.
Ez miért nem elég neked?

Néha egészen úgy érzem, engem
kivetett magából a jövő.
Nem látom benne a helyem.
Magamért nem szeret senki engem.
Igazán nem kellek senkinek.
Át is adhatnám a helyem.
Miért vagyok ennyire önző...

Talán olyan vagyok, mint egy érzés.
Be- s kilépek mások életéből
de megtartani lám senki nem akar.
Hiába is bennem annyi kérdés...
Pillanatnyi mosoly vagyok, kékből,
az üres holnap feketébe takar.

Sosem érdemeltem meg a zöldet.
Irigy vagyok a galambokra.
Aki megteremtette a Földet
Sosem gondolt kakukkokra.
Egyedül vagyunk.

A látszatok mögött külön-külön élünk,
mi, akik örökre nem kellenek másnak.
Elménk sárga fala közé zárva félünk.
A mieink boldogság-csontokat ásnak.
Nekünk nem jár.

Erre már korábban is
igazán rájöhettem volna.
Akkor bőröm alá a tehetetlenség
vergődő szárnya nem hatolna.
Néha ezt látod feltörni...
Ezért próbálsz mint szilaj
paripát előbb betörni.

Ha ez sikerül és elvesztem magam...
Nem a virágba simuló lány lennék.
Csak egy tátongó, néma, néma üresség.
Nézd, hogy őszbe derül már a hajam.
Az ürességnek nincsen akarata.

A feszültség amit bennem
néhanapján feltörve látsz és szólsz..
Az a zúgás a fülemben
ahogy az üres hűtő... látsz és szólsz...
A sárgának nincs önálló akarata.

Nem tudom, mik Isten tervei velem.
Talán az életem egy eleve elrendelem
és nincs értelme sóvárognom.
Majd a kispadról nézem, ahogy
nyom nélkül elmúlik felettem az élet.
Velem senki nem akar jövőt építeni.
Legalább eljátszhatnám a boldog jelen-létet.
csak egy kicsit szépíteni...szépíteni.

Keresztülvittelek egy sötét
időszakon a lángjaim fényénél.
Talán ennyire volt szükségetek rám.
Majd világítok másoknak az oltárnál.
Csak egy porszemed vagyok, aki
átgördíti az emberiséget, s a sötét
vörösben megpihensz lényénél.

A vigaszotok vagyok. De szúrom
a szemeteket, ha már nem kellek.
Engem nem tudsz átvinni a túloldalra.
Nem szeretnél...
Ha egyszer is látnál igazán,
talán megijednél... talán szeretnél.

Szétosztogattam és nekem
már nem sok tüzem maradt.
A kis gyufaáruslány lelkem
a magányosság mocsarában ragadt.
Nem tudlak tovább vinni téged.

Ha nem vagyok nektek elég jó,
akkor törjetek össze, mint a gyöngyöt!
Mit gyöngyöt! Ahogy múlik az idő
már csak egy apró...apró göröngyöt.
Ha a gyöngyöt nem akartad, miből 
gondolod, hogy majd a göröngyöt...

Nem vagyok elég - jó.
Nem simulok virágokhoz, lényem
nem a kedvesség álszent álcája.
Arcom nem ártatlanság, fényem
nem az úri világ játszmája.
Nem hajtok fejet, nem tűröm
szótlanul az igaztalant.
Nem törődöm bele, nem űzöm
pozitívval a vigasztalant,
Nem csak a szépet látom, érzem,
Nem csak a világ jó oldalát nézem.

Nem vagyok tökéletes.
Ezer arcával csiszolt meg az élet
és a homokóra apró szemcséje,
és még te is köszörülnél.
Nincs olyan, senki, egy lélek,
akinek talán éppen csak én kellek.
Annyit így senkinek sem érek.

Talán elmúlok hirtelen vagy
lassan szánt fel az élet.
Talán holnapot is ad vagy
egy szál gyufával remélek.
Talán látod a zúgást bennem,
talán érzékeled, hogy félek.
Talán a félelem tebenned
sokkal nagyobb, ha kérek.
Talán eltűnök hirtelen vagy
lassan tör meg az élet.
Talán itt felejtettem magam
és hálni jár belém a lélek.
Talán megtalálnak a talánok.
Esetleg a mégek.
Még lehet, hogy, még talán,
még jövőre, lennél-e, kérlek.

0 Tovább

Csigaház

Csigaház
(2018.12.20.)

Hogy pörög, forog a világ,
telik-múlik, lendül, árad,
míg én mozdulatlan, rezzenetlen,
és a világ köröttem megfárad.

Megfárad a terhet tartó kéz,
a sziklaerős álca, a hit, a terv,
a lélek, de még a gondolat
szirma is dermed, csak egy szerv

A szív, s hát hol vagyok én
ebben, kinek a szirma tenyerén
becézve, féltve, áldva óvva,
de csak dermedten ernyedek én.

S ha lendül a lépt, hát lépjek?
Céltalan, tervek nélkül élet-e
az élet, számít-e még a bármi,
a gondolat, szirmot tépek-e

Vagy bontok, szárnyat, újra
kicsi csigaház a szívem bújva
rezzen, zizeg, a némaság zúgja-búgja
merre van a világomnak útja?


 

0 Tovább

Takarónk alatt

Takarónk alatt

Zúg, búg, zsong az élet lankadatlan 
Dobban, izzik, érint, halhatatlan 
Szíved csücskében kuckózik szívem, 
Remeg, simogat, nyugszik, liheg. 
Ó, józan eszemet hogy elveszítem, 
Lelked, ha lelkem ágyában rezzen, piheg.

Oly ártatlan, természetes, áldott, 
Mint fuldoklónak az életadó levegő. 
Minden páncélzat valómról lehámlott, 
Meztelen heverő, nevető… lebegő. 
S áldott tenyeredben óvva tartod 
Minden apró létem, s dobbanásomat. 
Magamban hét lakat alá zártam arcod, 
S drága selyem-porcelán valóságodat.

Te vagy a ragyogás a vaksötétben, 
Az értelem a létben, a működésben. 
A gyógyír, a takaró, a szívverésem. 
A menedék, vagy egy Isteni jelenésem. 
Lényegem minden apró rebbenése, vágya 
Apró csókok csendes kuckója, hű hazája.

Hát beléd költözöm, a bőröd alá bújok, 
S egyszerre jár az ész, a szív, a lélek, 
Minden porcikádra egy kis figyelmet fújok, 
Hálát, megértést, szépet, s tebenned élek. 
Mintha percről percre jobban szeretnélek.

Szinte már fáj is, ahogy irántad érzek, 
Kicsi tubicám, szívemnek te kicsi fészek, 
Angyalom, kedvesem, társam, darabkám, részem, 
Napvilágom, holdvilágom, Te kicsi Istenségem. 
Ha van is célom ezen a bűnös világon: 
Hogy becézzelek, öleljelek, vágyjalak, 
A szörnyeiddel harcoljak hát az ágy alatt, 
Óvjalak, féltselek, virágom… Világom.

Ó, éjt nappallá téve csak becéznélek, 
Hallgatnálak, fognám a kezed, epedve néznélek, 
Ha tehetném, örökre a tüdőmbe lélegeznélek. 
Harapnálak, megennélek, beléd olvadnék. 
Ilyen mély érzelem, mégis hol van még?

Néha félek, csak álom vagy, s álom az egész, 
Vagy az érzéseim tüzétől majd megégsz. 
Hordoználak pici szívem zsebében féltve, 
Sose legyél bántva, sose legyél sértve. 
Dédelgetnélek, mint anyját a gyermek, 
Kiáltanám, visszhangozzák a termek…

De csak Neked mondom, csak egy suttogás, 
Édes kis szavak, megnyugvás, kuncogás 
Tavaszi holdvilágnál a takarónk alatt. 
Libabőr, illat, öröm, sóhaj, leomlott falak. 
Két félénk kis tubica, két összeforrt ajak.

0 Tovább

Hogy lehet? 

Hogy lehet? 
(2018.02.28)

könnyű, ha a szív még nem roppan össze 
de élsz-e, vágysz-e, félsz-e, törsz-e 
össze darabokra, padlóra hullva 
mennybe szállva, várva, kőszoborként 
mennyországba, tűzbe fúlva, 
adva-kapva, szívdonorként 
megríkatva. Vigasztalva. 
Lelkestől is élve-halva. 
Tengni a létet, fájva, szánva, 
néma kőkoporsóba zárva 
mégis hogy lehet? 
Mégis hogy lehet?

0 Tovább

Csupa szív

Csupa szív

(2018.02.26.)

Széttépődöm belül, apró cafatokra
marcangol a szörnyeteg,
a megkövült tehetetlenség
burjánzik, őröl, förgeteg
terül, derű borul, törékeny darabokra
lassan hullik mindenségem lábad elé.
Ha cselekszem, ha nem, lehetetlenség
kikerülni ártatlan bűvkörödből.
Ha tudnád, hogy fog még szívem sajdulni belé,
talán könyörülnél rajtam, s hűn törődő
lelked lassan énkörém szárnyat bontana.
Talán csak áltatom magam és félek,
ha hagynám, irántad minden érzésem
lassú méregként porhüvellyé rontana.
Figyelmed nélkül tán most annyit sem érek,
mint néma lehelet a fagyos téli éjben,
s ha lenne is még feléd ezernyi kérdésem,
csak csupa szívbe fagyva állok, várok,
Isten szemébe nézek a fájón kéklő égben,
Magamon búsulok, zárkózom, fájok, szánok.
Kicsi repedés indul, terjed bennem szerteszét,
csendben tűröm kicsi szívem halálának halk neszét.

0 Tovább

Lépésről lépésre

Lépésről lépésre.

(2018. 02. 22.)

Lépésről lépésre
ahogy a csillag megy az égen.
rókához a kis herceg,
szelídítve, szépen,
át a mindenségen.

egy pillantás, egy mosoly,
egy kósza érintés.
hiába a félelem és intés,
hálót szövöget a szívem
ellened, te szerény, te félénk,
Te komoly.
Te kedves lélek,
hívlak,
hogy szívemben honolj.

Nem tudom, mit látsz, mit érzel.
én már nem játszom.
látsz is engem vagy csak nézel?
szemedben mégis minek látszom?
akarsz-e látni mindig újra?
gondolsz-e rám, vársz-e, félsz-e?
rá akasz-e lépni a sárga útra?
énrám kicsi szíved vajon kész-e?

Tetszem vajon
vagy csak egy kósza idegen vagyok
a rengő talajon?
vagy nem mersz szólni, vársz, félsz,
férfi létedre hős csodát remélsz?
Hát, én szóltam.
Most szedd össze magad!
a pillanat csúszik, a szótlan
csend az örökkébe nem ragad.
Nézz, érints, szólj, cselekedj!
a tüskétől hiába félsz.
és bár nem egy tündérmesében élsz,
a magányos valóságban nem kell, megrekedj.

szóval várok. nézlek.
az égboltkék szemed, ha rám tekint.
a huncut félmosolyt, ha rám vetül.
nézem a drága kedvességedet.
a pecsétgyűrűt és a kedves két kezet.
nézem az eszet, a lelket, az emberségedet.
hosszú pillád árnya, ha rám vetül,
a mindenségedet.

0 Tovább

A női szív

A női szív

(2017. 12. 16.)

Még nem ismerlek igazán
de tudom, hogy kék a szemed, a hajad pedig őszül.
Még nem ismerlek igazán,
de hiszem, hogy benned az én és bennem a te kiegészül.

Még nem tudom, hogyan lesz tovább,
a labda mindig a férfinál, a nő csak választ.
Még nem tudom, mi a kérdés, késő-e még vagy túl korán,
de csak te keresheted nálam a választ.

Én, büszke nő csak várhatok, s várok is,
te félénk vagy nemtörődöm, nem tudom...
Bennem a vágyat még keresed vagy már látod is,
Akarsz-e már vagy még vacilálsz, még nem tudom.

Játszol-e még vagy csak tenni nem mersz,
a szavak dúskálta hetek jelentenek-e bármit.
Csak némán kérdezlek, hogy végül mit felelsz,
az a millió közös számít-e neked akármit.

Már megint csapdába esek, félek.
Legalább a büszkeségem megtartom magamnak.
Így is megtépázták már a fiatal évek,
Jó lenne, ha úgy akarnál, ahogy én akarlak.

Hogy mi lesz ebből, azt hiszem, rajtad áll.
Én döntöttem, mást tenni nem tudok.
A női szív tiszta, büszke és egyenes a váll,
Némán szorítja csak belül a szerelem-hurok.

Ha csalódás éri, feláll, kihúzza magát, bólint.
Remélem, én is így állok majd fel,
a kopár földről, ha mélyen szívbekólint:
megint kevés voltam... mégse adjam fel.

 

0 Tovább

Körbe-körbe

Csak pörögsz körbe-körbe, napról-napra, 
hajszolod, s álomba kergeted magad. 
Visszanézel, majd előre, rettenve, mintha 
drogosként keresnéd, hol a szeretetadag. 

Csak bolyongsz, tévelyegsz, néha sírnál 
csak elbújva a puha takaród alatt. 
Labirintus az egész, néha láttad, néha 
a kiút csak egy csalfa délibáb maradt. 

Rázod a ketrecet, mint egy veszett majom, 
néha szíved mégis a fogság felé húz. 
Hiába mosnád megint a patakban tisztára, 
Örökké véres marad az egyszer-fehér blúz. 
… 
Hogy az én vérem, vagy a tiéd-e, ugyan 
utólag mondd csak, ki tudhatná már? 
Vajon melyik úton a saját vesztem, 
és melyiken a boldogság jövője vár? 

Ártani-védeni, titkolni-felelni, 
elengedni vagy megpróbálni szeretni. 
A múltat visszasírni, a jövőt kergetni, 
A szakadék felett emlékezni vagy feledni. 

A fájdalom a szívem mélyére most is 
kegyetlen úrként, dölyfösen hatol. 
Ne hidd, hogy nekem nem fáj, a saját 
szívem állandóan egy érzéssel zsarol. 

Ne hidd, hogy nekem nem fáj, hisz 
kétségek gyötörnek, nyúznak, tépnek. 
Próbálnám a vércseppet lemosni, de csak 
ártok vele a közösen festett képnek. 
… 
Csak pörögsz körbe-körbe, napról-napra, 
hajszolod, s álomba kergeted magad. 
Visszanézel, majd előre, rettenve, mintha 
drogosként keresnéd, hol a szeretetadag.

0 Tovább

Már megint

Szerelmes versek

(2017.06.12.)

Mire volt mindez, ha semmi értelme,

Kettőből egy majd megint két elme,

Mire az egész, ha nincsen majd tovább,

Az ismerős test már egyre mostohább.

Ez az a hely, ami az otthonom

Ehhez a földhöz simul homlokom.

El innen hiába vinnél, nem megyek

Hiába szeretnéd, hogy valaki más legyek.

Ó bajban vagyok, már megint, már megint.

Az eszem óvatosságra int.

Piedesztálra srácok, ne emeljetek,

Kicsi szívem, száz lakat alá elrejtelek.

Nem vagyok tökéletes és nem is lehetek,

Rossz dolgokat nem csak más, én is tehetek.

Csak lógjunk együtt, mondanám neked,

S a probléma, a kérdés a föld alatt reked.

Ne próbálj megkötni, dönteni úgyis én fogok,

Talán megtalálnak majd a kívánt indokok.

Ó bajban vagyok, már megint, már megint.

Az eszem óvatosságra int.

Csak lazán, hidd el, már belefáradtam,

Magamból másoknak olyan sok mindent adtam.

Ne hibáztass, ne vádolj, ha csalódsz is bennem

Tökéletes csak a szemedben lehettem.

Majd egyszer, ha úgy érzem, te leszel

Kitalált srác, majd talán te veszel

Te csensz kicsi szívembe szerelmet,

Az ismeretlen ki tudja, még merre terelhet.

Ó bajban vagyok, már megint, már megint.

Az eszem óvatosságra int.

0 Tovább

Soha már

Porba hullt a gyűrű, mert nem fogadtam el,

Az igaz szerelem hangjai még nem hangzottak el.

Két út között hogyan tovább, magam sem tudom,

Hogy többre vágyom, suttogva, magamnak elárulom.

Hogy nem szeretnek szívből, talán így igaz,

Talán hazugság az egész vagy legalább' majdnem az.

Hogy nagyon akartuk, sokáig töretlen kitartott,

Talán fel kellene adni a szívet tépő harcot.

Hiába húzzuk megfeszülve az üres kis szekeret,

Rángatva, tépve, más irányba soká nem lehet.

Én haladnék megfontolt, pici léptekkel tovább,

De két külön világban az élet mégis mostohább.

Tettek nélkül csak az ablakunk néz egymásra,

A kirakós darabkámnak mondd, hova lett a társa?

Hol a nagy összhang, hol a közös akarat?

Sosem romboltuk le a köztünk lévő falakat.

Hiába szavak, hiába régen elképzelt álmok,

Mélység nélkül még a szerelem is álnok.

A levelet eldobom, hiába, úgysem értheti,

Két világnak két ablaka ha tettre nem készteti.

Porba hull a világ, rózsát hiába nevelek,

Kérdésre őszintén más nyelven hiába felelek.

Szívem vadsága, a róka szóra hiába vár,

Megszelídíteni talán nem fogja soha-soha már.

0 Tovább

Éjjeli dal

Éjjel kezdem ezt a versemet 
A Hold egy napot megint eltemet, 
Két év felettem hamar elszelelt, 
Isten sok kérdésre tévesen felelt

Bárcsak mindig tálcán nyújtaná, 
A döntés nem a vállam sújtaná, 
A választ most csak félve kérdezem, 
Jó irányba tart-e még az életem.

Ébren találnak a csillagok, 
Lassan az álmomba elillanok, 
Egy vadregényes tájra tévedek, 
Hadd aludjak ott még áloméveket.

Sárga kövek miért nincsenek, 
Csodákra lelni mondd, hogy hol lehet, 
Már kutattam bokorban, levélben, 
Megtalálom majd egy férfi szemében?

Isten velünk ahogy törődik, 
Az életünk magától szövődik. 
Hová vezet, nem tudhatjuk előbb, 
Csak ha ott állunk a történés előtt.

Hiába jő bú vagy épp derű, 
Az enyém úgy fest, sosem egyszerű, 
Itt állok fényes páncéldíszesen, 
Nincsen fék százszor is széttört szívemen.

Sodródom, csak fogom a szálat, 
Ha tévedek is kettőt vagy százat, 
Talán vár majd egy evezőshajó, 
Ki mondja, hogy csak a sárga kő a jó.

Hajnalban fejezem versemet, 
A Nap egy holdat megint eltemet, 
Sok év felettem hamar elszelelt, 
Isten sok kérdésre most még nem felelt.

0 Tovább

Szerelem a sebre

Dobban a szív, a vér, a művészben lüktető erő,
Kövess a tűzön át, érj utol, fészkedből bújj elő!
Szaladnék világgá, lobbanva, félve, végig, parázson,
Ne rémisszen hirtelen illanó, tünékeny varázsom.

Boldogság, vadászlak, űzlek a messzeségen át,
Égő ujjakkal pakolom a hunyó lángokra a fát.
Ne sajnálj, ne szeress, változást ne óhajts,
Lobbants vagy olts el, tétlenül ne sóhajts.

Féktelen, szüntelen, akarva, megértésre vágyom,
Végtelen messzeség, délibáb, egyedül az ágyon.
Halandó, céltalan, tovább hogyan, kivel, merre,
Zabolázz, vigyázz, fájni fog, szerelem a sebre.

0 Tovább

Százszorszép remény

nagydologsprint Szerelmes versek Blog

Százszorszép remény

Százszor széttört százszorszép remény 
Ha szép is az élet néha, gyakran kőkemény. 
Mit ér a szó, az ígéret, a megtartott erény? 
Vérző szív dobog és zuhan a mélybe, ha szerény.

Repedő, piros, fél, otthonra nem talál, 
Szerelemvackába végre bekuckózna már. 
Rázza ketrecét, retteg, a szavak éle fáj, 
Magányos szenvedése kínzó éhhalál.

Tartsd tenyeredben, szánd meg, nézd, 
Fájdalmait ridegséggel tovább ne tetézd. 
Lásd a páncélzat mögött a halandó remegést, 
Magában forgatja zavarában a tőled kapott kést.

Szent akarat vagy csak két kicsi szív, 
Akit a magány ellen a törvény keringőre hív? 
Ki dönti el, egymásnak seb-e vagy gyógyír, 
Két akarat ha összecsap, többet melyik lélek bír?

Kicsi terv, kicsi szív, legnagyobb álmok, 
Bocsásd meg ha néha kicsit fél is, vagy ha álnok. 
Kevés a szó, az ígéret, a meddő imádságok, 
Bizonyítsd, hogy érzéseid nem csak délibábok.

Érzéseid ne mondd, mutasd, s gazdagítsd, ha szegény, 
Óvjad, védd és tápláld, lásd: tünékeny tünemény. 
Százszor foltozott százszorszép remény, 
Tiszteld és vigyázd, mert e kicsi szív: az enyém.

 

0 Tovább

Idegen

Idegen Szerelmes versek

Idegen (2016.07.22.)

Idegen a test, hiába nézem
Idegenül vicsorog a tükörképem.
Idegeden a lábam, hiába lép,
Idegen a szívem, ha törött is, vagy ha ép.
Idegen a lelkem, minden hiába kívánt óhaj,
Idegen az a torkomat perzselő sóhaj.

Idegen a világ, hova jöttem én?
Idegen az arcod, hiába éri fény.
Idegen a gondolat, húsomba vág,
Idegen a jelen, a múlt a bőröm alatt rág.
Idegen az érzelem, hova süllyedt el?
Két akarni vágyás a semmibe zülledt el.

Idegen vagyok saját magamnak.
Idegen gondolatok magukkal ragadnak.
Idegen az akarás, hova lett a jövő?
Idegen, mégsem boldogtalan a szembejövő.
Idegenül állok, már nem kétes csodára várok,
Teljesen tisztán csak Isten előtt állok.

Idegen segítséget csak Istentől ha kérek,
Idegen szemedben bármit is, csak ezért, ha érek.
Idegen egy évem és idegen minden, mi volt előtte,
Idegen a jövőm és idegen minden, mi lesz előre.
Idegen szívem csak a boldogságot keresi,
A kérdésre, hol van, talán csak önmagát feleli.

Idegen álom, hiába remény, hiába-cél.
Idegenné teszel, akár a dühös jég, néma acél.
Idegen lesz a balga kérés, az őszinte szó,
Idegen szolga leszek és belső lázadó.
Idegen kezed többé nem is kell majd fognom,
A boldogsághoz vezető útba egyedül kell fognom.

Idegenül lépdelsz majd erős oldalamon,
Idegenül fogod majd kérni egy szép napon,
Idegenül, hogy számítsak rád, mondjam el, mit érzek,
Idegenül bízva viszont már senkire sem nézek.
Idegenné tettél és meg kellett tanulnom, Érted:
Csak magamra számítsak - ahogy napról-napra tetteiddel kérted.

0 Tovább

Jogom van

Szerelmes versek

jogom van

jogom van még várni
a kapualjban állni
jogom van reménykedve
fellegekbe szállni

jogom van még félni
hogy talán nem érzi
jogom van reménykedni
hogy ő is megérti

jogom van érezni
dühöngve létezni
jogom van a reményben
szívemmel vérezni

jogom van szeretni
dadogva felelni
jogom van azt remélni
segít majd feledni

jogom van tehozzád
hogy majd rendbehoznád
jogom van a reményre
mikor te okoznád

jogom van csalódni
ha mégsem valódi
jogom van a reményhez
szívedhez adódni

jogom van álmodni
ezerig számolni
jogom van a reményig
szívemet zárolni

jogom van hibázni
semmin is vitázni
jogom van reménytelve
akkor is imádni

jogom van tehozzád
ha szerelmed adnád
jogom van a reménytől
várni ha akarnád

jogom van szeretni
jogom van feledni
jogom van remélni
jogom van elérni...

jogom van hibázni
jogom van imádni
jogom van félni
jogom van élni...

jogom van akarni
jogom van haladni
jogom van elmondani
neked kell akarni. 
 

0 Tovább

Mint a szentjánosbogár

Mint az Est szövi hálóját a földre,
Úgy szőtted Te is a szívemet körbe.
Lassan, mint a partot mosó folyó,
S örökre, szívemet láncba fogó
hevesen.

Hevesen szeretsz, s szeretlek én is.
Vaksötétben lehetnék a fény is.
Világítok majd, mint a szentjánosbogár.
Itt vagyok, ha zord is az élet, vagy ha kopár,
Kedvesem.

Kedvesem a rosszban és a jóban,
Szeretlek, ahogyan ezt józan
Ésszel felfogni tán nem lehet.
Isten téged küldött, amikor kértem egy jelet.
Köszönöm.

Köszönöm, hogy elég jó vagyok Neked.
Bárcsak ott lehetnék mindig Veled.
Mint egy kis lélek a zsebedben, rejtve,
De ott is vagyok, dobbanva, szerte
Benned.

Benned didereg a legnemesb lélek,
Testemmel fűtöm testedet, s félek,
Ha távol vagy, szoborrá dermedek,
S majd ha ölelsz, életre kelek
Veled.

Veled képzelem el a közös jövőt.
Szívembe áldott szerelmet szövőt.
S ne bánd, ha könnyben, de nevetve,
Ne bánd, ha vitázva de szeretve...
Együtt.

0 Tovább

Csöpp a csöppel

(2015.02.08)

Saját medrében a folyó

érzelmeim mint túláradó

víztömeg

önként veti bele magát

a tengerbe vágyva a halált

s ahogy két csöpp a csöppel

összevágy

keveredik lelkem tengereddel

tönkreteszel szerelmeddel

beolvadok mint vad folyó

megtörten tengeredbe

odaveszek

lágy keringőbe simulva veled

eggyé válva ha engeded

...

de harcunk végtelen marad

így a keringő vad viharrá

engedetlen szívünk

törhetetlen tusájává dagad

odaveszek

de ahogy csöpp a csöppel

összevágy

keveredik lelkem tengereddel

tönkreteszel szerelmeddel

beolvadtam mint vad folyó

néma könnycsepp

minden elemedbe

...

s hiába próbáltam magam

a testem, szívem, agyam

többször tőled megmenteni

nem tudtam elfelejteni

nem tudtam a két víztömeget

szétválasztani

nem tudtam csodát tenni

mert ahhoz, hogy szívemet

szívedtől elszakítsam

nem tudok Mózessé lenni

nem tudok

Mózessé lenni...

...

nem vagyok hős és nem vagyok

próféta

nem vagyok Isten nem vagyok

kísértő ördög

nem vagyok angyal nem vagyok

semmi

nem vagyok

minden

nem vagyok más

csak egy szerelmes lány

...

ez minden

s mit adni tudok, neked

minden kevés

neked minden kevés

de könnycseppem érted

életedbe örök nyomot vés.

0 Tovább

Kimondatlanul

(2015.01.23)

Nyisd ki a szemed, nézz rám!

Ne csak a vágyat lásd bennem,

nem csak a testedet akarnám...

Gyengéden fogd meg a kezem!

Ne csak a testet lásd bennem!

A test alatt lélek vagyok, félek.

Reszketve kívánlak téged.

Hunyd le a szemed, hallgasd,

ahogy hevül bennem a vágy.

Takarónk a levegő,

s ki nem mondott szavakból

szövődik az ágy.

hallgass...

a levegő lélegzik, izzik, eped.

Titkunk megmarad.

Bilincselt szívemet adom neked,

hogy mit összetörtél már,

most újra megragaszd.

0 Tovább

Hiába

(2014.10.24)

Hiába próbálom vasszívemmel
érzésemet irántad elfelejteni.
Egy fogdában ülve, bilincseddel,
porcelán szívvel, a te foglyodként
mégis…
kénytelen vagyok szeretni.

Hiába próbállak kitépni erővel
minden egyes porcikámból.
Nem lehet téged a lényegemből
önkezemtől elveszíteni
én is…
félek a változástól.

Hiába próbálok miattad
egyetlen könnycseppet sem ejteni.
Nem vagyok olyan erős, ahogy ismersz
és éppen amiért nem szeretsz
miért is…
nem tudlak elfelejteni.

Hiába sírom újra és újra
óvó álomba szegény lánymagam.
A te érzésedért én nem felelhetek,
de hiányáért bűnhődöm
mégis…
feláldoznám önző önmagam.

Hiába érted minden erőm,
gyengédségem és szerelmem.
fogolytartó haduramként
taposva porcelán törmelékeken
miért is…
hogy neked ez semmit nem jelent?

Hiába hajtok neked fejet,
gyengeségem, gyengédségem hasztalan.
És hiába dacolok vasbilincsbe
kényszerítve törékeny szívemet
mégis…
nem tudom feladni harctalan.

Hiába egy-egy sértő szavad,
a kegyetlen nemtörődöm magad.
Kedvesebb érintéseddel mindig
elfeledteted, hogy nem szeretsz.
miért is…
hogy az idő a múlt felé halad?

Hiába próbálok hamis álarcokkal
megfelelni mindig mindenkinek.
Egy fogdában ülve, a te foglyodként,
boldog is lehetnék, de szenvedek.
miért is…
nem adom oda másvalakinek?

A porcelánszívemet…

Hiába várok régen türelmesen,
hogy egy nap majd meggondold magad.
Ha tudnám, hogy úgy lesz egyszer,
én örökké várnék engedelmesen.
mégis...
meggondolod majd valaha magad?

Hinni akarom, hogy jelent valamit neked
a színtiszta szeretetem.
Hinni akarom, hogy jelent valamit,
hogy többet jelent,
mint a biztos, és unalmas, mint ez a
bárgyú fekete-fehér jelen…

Hogy többet jelent a most „megvagyunk”-nál
egy ismeretlen, de izgalmas jövő velem…
Hinni akarom, hogy látsz engem,
hogy jelent valamit a tekintetem.
Hinni akarom, hogy amikor hozzám érsz,
amikor megremegek, az neked is többet jelent.

Hinni akarom, hogy számít ez az egyszer
önzetlen szerelem.
Hogy számít, hogy boldognak akarlak látni,
hogy többet jelent, mint szeretet nélkül,
minden nap a megszokottságban
az untig ismert nővel vacsorálni.

Hinni akarom, hogy folytatódni fog…
De kérlek, ne várass sokáig!
Ne kínozz tovább napról napra!
de hát…

Hiába írom ezeket a sorokat,
mert nem fogod olvasni sohasem.
Nem akarom látni szánó tekinteted,
hallani, ahogy nem szeretsz megint
mégis…
Egyszer majd, talán, sohasem…

0 Tovább

Töredék (2)

(2014.08.30)

Töredékek...

Úgy táncolok, ahogy fütyülsz,
Furulyázod a dallamot,
Táncolok mint a kígyó,
Ahogyan akarod.

Zsinóron rángatsz, bábu vagyok,
Teremtőmként a felelősséget nem vállalod 
Értem.
Az életedbe csak játékszerként
Fértem.

De nem vagyok játék, 
Nincs bennem elem,
És nagyon is fáj ez a szerelem.

...
Zsinóron rángat a világ, 
Amíg bele nem őrülök. 
Ki kormányozza a hajóm,
Sziklának vezet... 
Én csak a kormányfőn ülök.

Mástól kapok, de tőled várok,
Hiába várhatok 
Egy mentőcsónakot.

Az ugródeszkán állva
Löknek majd
Vagy magamtól ugorhatok?
... 
Szeretlek, de várom, hogy
Múljon az érzés. 
Szívemből halványul.
Körömmel kaparom a tintát,
Mellyel nevedet írtam 
Szívem mélyére hanyagul.

0 Tovább

Mit jelentesz nekem

(2013.12.22)

Életem kedves tündérsugara,

Szívem kicsiny csücske-bogara.

Te szenvedésem, boldogságom oka, okozója,

Érted hevülő érzéseim könyörtelen fokozója.

Életem egyetlen értelme, minden gondolatom.

Bálványom, délibábom, kinek kezét meg nem foghatom.

Te vagy gyötrődésem, te minden lélegzésem.

Te vagy a fájdalmam, te vagy a létezésem.

Benned központosul a világ, s benned élek én is.

S fájdalmamban fájva szeretlek csak azért is.

Te egyszerre bántóm, s egyszerre oltalmazóm.

Te mindig kétértelműen fogalmazóm.

Te holdam, Te életemet ragyogó napom.

Te sötétben vezető hajnalcsillagom.

Álmaimban őrködve vigyázó őrangyalom,

Te, az én tévútra vezető pokolfajzatom.

Az én személyes, általam teremtett Istenem,

Te bűnbe csábító, könyörtelen Luciferem.

Egyszerre vagyok saját szolgád, néha felkelő,

Lázadó, majd a lázadó énemet leverő.

Egyszerre vagyok gyötrőd és szenvedőd.

Egyszerre gyűlölőd és odaadó szeretőd.

Egyszerre vagyok Téged vigyázó angyalod,

S egyszerre bántód, ha bántasz, és hagyod.

Egyszerre szelíd, drága szerelmes lélek,

Mikor előre szerelmes tetteimtől félek.

S egyszerre számodra csak egy idegen.

Amikor szemünk egymásra vetül hidegen.

Egyszerre mindened, amit csak kérsz tőlem,

Bármi, amit csak remélni vélsz belőlem.

S egyszerre semmid, tűnő kincsed, aranyod,

Látomássá váló, hiába kívánt angyalod.

Semmivé válok majd, ha ennyiben hagyod.

Szólj hozzám, vagy csak hallgass némán,

Kapd el a tekinteted, vagy igézve nézz rám,

Taszíts el, vagy ölelj magadhoz szorosan,

Cselekedj hirtelen, vagy gondold át okosan,

Bánts, hogy megbánhasd, vagy védj és oltalmazz,

Gyengébb vagy erősebb érzelmekre szorgalmazz,

Gyűlöljél bár vagy kívánva szeress,

Küldj el, ha nem kellek, vagy a föld alatt is keress,

Légy mérges rám, vagy bocsáss meg mindenért,

Én szeretlek. Ennek ellenére vagy éppen mindezért.

0 Tovább

Zavaros gondolatok

(2013.11.17)

Fárasztó ez a macska-egér

játék

de mégis szeretem

Fullasztó ez a fekete-fehér

szándék

bennem tehetetlen

erőként az érzelem

repít feléd

mégis egy helyben állok

Lehetetlen

helyzetben két elem

vagyunk a végtelenben

Fél mágnesként állok

te vagy a másik felem

repít feléd

a vonzás törvénye

de földbe gyökerezik a lábam

fulladozom és félek

álló vízben is magával ragad

a „beléd szerettem” örvénye

földbe gyökerezik a lábam

csak állok és remélek

nélküled fél mágnesként

csak fél életet élek

mégis szeretem

mert néha szürke életemre

rávilágít a tudat fénye

a szerelem

talán szükség van a félelemre

arra a tényre

hogy bármikor elveszíthetem

ami még nem is az enyém

félek mi lenne ha többé

nem néznél úgy felém

érintésed nélkül napjaim

magányának bilincse kötné

szívem összes gondolatát

s ha te nem szeretsz belém

érintésed nélkül napjaim

őrült vágyba csapnak

ha csak nézlek is egy pillanatra

bármire képes lennék

egy szerelmes pillantásodért

őrült vágyba csapnak

bolond gondolataim

bármire képes lennék

szerelmes pillantásodért

nem találom többé

gondolataim

mondataim

kedves rímeim

Nem tudok már írni sem miattad

nem érdekel a vers

és nem érdekel a jelen

és nem érdekel a jövő

de holnap újra látlak majd

és újra érinthetem a kezedet

újra látom majd az arany fényben

csillogó tekintetedet

így zárom ma esti versemet

0 Tovább

Lassú sodródás

(2013.11.07)

Lassan folyik a világ

Lázas medrében a valóság

Foszlánya integet felém

Lassan folyik a világ

Lázas medrében a valóság

S te az ország túlsó felén

Szívemben dobol az érzelem

Lázasan képzelgek rólad

Az életem része vagy

A szívemben egy kis elem

Még működni képes

Az életem része vagy

Mindegy mit tudok rólad

Az életem képes

Nyitott könyv előtted

Mindegy mit tudok rólad

Csak sodródom én is

Büszkeség nélkül tisztán

Térdelek előtted

Csak sodródom mégis

Ha összesodor az élet

Büszkeség nélkül tisztán

Szeretlek Téged

Szeretlek Téged

0 Tovább

Álomország

(2013.11.05)

Álomország

A pokol tornácán reszket szívem,

A Mennyország csak egy mondatod.

A pokol tornácán reszket szívem,

Azt a szót amíg nekem mondhatod.

Mondhatod?

Csordultig betöltöd szívemet.

Elvesztettem az eszemet

A józan eszemet.

Hol vagy, kósza gondolat?

Őrült légyként keringek

Rímek nélkül,

Öntudat nélkül.

Ki űzi el szívrepesztő gondomat?

Törött szárnnyal repülök,

Szerelmes galamb vagyok.

Törött szárnnyal repülök,

Szerelmes bolond vagyok

Nélküled.

S szerelmesebb bolondod vagyok

Veled.

Ha nem merengve, mosolyogva

Gondolok terád,

Elsiratom a nélküled töltött

Nappalt és éjszakát.

Körbe-körbe, nem tudom;

Hol vagyok?

Ha hangodat hallom csak

Hebegek-habogok,

Dadogok.

Hol vagyok?

Álomország tornyában

Pokoli mennybalkonon

Várom, hogy szabadíts.

Álomországban várom,

Hogy a valóság

Bilincsét elszakítsd.

0 Tovább

Jobban szeretlek

(2013.10.28)

Jobban szeretlek

Jobban szeretlek a napnál,

jobban szeretlek a magányos pillanatnál.

Jobban szeretlek a nélküled

való szabadságnál.

Jobban szeretlek a percnél,

jobban szeretnélek, ha szeretnél.

Jobban szeretlek, ahogy

te szeretnél.

Jobban szeretlek az életemnél.

Jobban szeretlek a fáknál,

jobban szeretlek a csodáknál.

Jobban szeretlek a fűnél,

jobban a víznél, jobban a tűznél.

Jobban szeretlek a reménynél.

Jobban bármely szenvedélynél.

Jobban szeretni tovább nem lehet.

Szerelmes szavam szerelmesebbé nem tehet.

0 Tovább

Talán elmondanám

(2013.10.28)
 

Talán elmondhatnám

Ahogy állok az út közepén,

hirtelen szakad rám az érzés,

mint egy semmiből jött hullám.

Ahogy állok, az út közepén

szívemből indul a vérzés,

a bánat egész lavinája hull rám,

mert nem lehetek veled.

Milyen jó is lenne egy éjszaka

csak ülnénk, te meg én némán,

a bagoly huhogó szava,

s az érzéseink beszélnének

helyettünk.

A fák ága mosódna az éjbe

felettünk.

Egy rejtett holdsugár alatt

talán elmondhatnám neked,

talán elmondhatnám

hogy az élet elszaladt,

lelkünk két másik parton rekedt.

Talán elmondhatnám

tetteimmel, hogy szeretlek.

Talán elmondhatnám

szavaimmal, hogy szenvedek.

Talán elmondhatnám…

A fénylő napsugár alatt,

talán elmondhatnám neked,

életünk két másik parton rekedt,

mégis hidat emelek a légből, ha kéred.

Hidat emelek a légből, ha reméled.

Csak szeress engem, kérd, hogy mondjam el,

Kérd, hogy valljam meg neked!

Kérd, hogy minden érzésemet

mondjam el neked!

Kérd, hogy mutassam meg,

bús, művész, szerelmes szívem

hogyan szeret téged híven,

kérd, hogy mutassam meg!

Semmim sem volt, s nem is lesz immár

sosem nekem.

Nélküled vakvágányra fut szerelmes

életem.

Talán elmondhatnám egy estén,

mikor némán ülsz mellettem.

Talán elmondhatnám egy estén,

talán megmutathatnám,

talán odaadhatnám minden

neked szóló versemet.

Talán megérthetnéd,

talán megtudhatnád minden

eltitkolt érzésemet.

0 Tovább

Tizenhárom nap

(2013.10.28)

Tizenhárom nap

Tizenhárom szerencsétlen szám,

Tizenhárom nap vár nélküled reám.

Tizenhárom napról napra kínhalál.

Tizenhárom nyílvessző szívembe talál.

Tizenhárom teljes élet nélküled.

Tizenhárom ordításom hallja –e füled?

Tizenhárom kínzó éjszaka vár reám.

Tizenhárom nappal te gondolsz –e majd rám?

Tizenhárom a pillantásod nélkül.

Az ég felettem tizenháromszor kékül

míg újra láthatlak.

Tizenhárom hajnali képzelet.

A gyötrelemből tizenhárom szelet,

míg újra láthatlak.

Tizenháromezerszer visszhangzik a neved.

Tizenhárom napon sírhatok érted vagy ellened.

Tizenháromezerszer jobban szeretlek.

Tizenhárom nap minden másodpercében

ezerszer ejtem ki a nevedet.

Tizenhárommillió éven át szeretlek.

A szívembe tüzes vassal égett

neved, tested, szellemed.

Tizenhárom apró részre szakadok.

Tizenhárom napon át minden hajnalon

egy kicsikét meg is halok.

0 Tovább

Töredék

(2013.10.28)

Töredék

Valahol messze a távolban

már talán alszol is éppen.

Gondolj rám, álmodban

vagy ha felkeltél majd ébren.

Valahol messze az ágyadban

forgolódsz vagy mélyen alszol.

A szemedet dörzsölöd fáradtan

majd az élet álomba hajszol.

0 Tovább

Százszor is

(2013.10.26)

Százszor is megőrülök egy nap alatt,

százszor is szétcibál minden gondolat.

Érzésem irántad nem csökkent

inkább csak mélyebbre haladt.

Már nem tudom, mit tegyek,

fejemből elő milyen szót vegyek

ha beszélünk.

Ha beszélünk.

A végletekig szeretlek.

Bárcsak felvehetném a hangodat.

Százszor lerajzoltam már az arcodat,

de mégsem ugyanaz.

Vasárnapra mindig elfelejtelek.

Csak az érzést nem felejtem, csak azt,

hogy szeretlek.

Érzéseimért ki mivel engeszteljelek?

Százszor is, ezerszer is szeretlek.

Bárcsak egyszer elmondhatnám neked!

De hiába kértem Istent, Sorsot, Végzetet,

hadd legyek valahogy veled.

Az életem talán egy árokparton reked.

Vajon meddig bírom elviselni?

Tajtékzó hullámmá válik szívem,

meddig bírom elviselni,

hogy közben önmagamhoz mégsem híven

csak egy szerepet játsszak?

Fáj most már ez a hazug látszat.

Bárcsak elmondhatnám neked,

mennyire szeretlek.

Ha nem is éreznél így,

attól talán elfelejtelek

Ha mégis szeretnél, ne lökj el magadtól,

százszor is fáj minden pillanat,

ha úgy érzem, énrám haragszol.

Ha mégis szeretsz, mutasd Te is nekem,

attól talán megváltozik ez a

szürke köpönyeges, őrjítő jelen.

0 Tovább

Feje tetején

(2013.10.24)

Néha, amikor borús a hangulatod,

Bennem is a feje tetején a világ.

Amikor borús a hangulatod,

Önmagad tükörként vetítem ki rád.

Ha tudnád, hogy minden kedvességed

Titokban őrzöm hét lakat alatt…

Ha tudnád, hogy minden kedvességed

Újraélem százszor is egy nap alatt…

Megjegyzem minden kedves szavadat,

A szemedben azt a kis ívnyi aranyat,

Ha néha kedvesen rám vetül.

Puszta közelségedtől

Minden porcikám áthevül.

Puszta közelségemtől

TE mégis mit érzel belül?

0 Tovább

A másik kanóc

(2013.10.24)

Langyos, szürke áradat

napról napra vár hadat

üzenve a rózsaszín képnek,

fejemben ütemre lépnek

a gondolatok. 

Nyugodtan addig én nem

alhatok.

Vajon hogyan kéne kérnem,

hogy változzon valami.

Jó ez a kettészakadt élet,

hiszen az van, ami,

vagy itt ez a két lélek,

talán megoldható, ha kérem,

hogy egymásra találjon,

talán megoldható, ha kérem,

itt ez a talányom;

Egy embert rendeltél –e

eleve nekem,

vagy többet engedtél –e

meg nekem?

S ha egy, vagy több, mégis

honnan tudhatom,

ha az egyik kanóc már ég is,

a másikat meg nem gyújthatom?

0 Tovább

Szeretem a...

(2013.10.24)

Szeretem a mosolyod.

Szeretem a szemed színét,

ahogy néha csintalanul

rám ragyog.

Szeretem a hangodat,

Szeretem a kezedet,

Szeretem a pillantásodat.

De nem ez az, amiért igazán szeretlek.

Szeretem, ahogy a nevemet mondod.

Szeretem a száz színbe öltözött

hangod.

Szeretem, ahogy a kezemet fogod.

Szeretem, amikor nem érdekel, hogy nem szabad

hagynod,

hogy magammal ragadjalak.

De nem ez az, amiért igazán szeretlek.

Amiért igazán szeretlek, az Te vagy.

Te is érzed?

Te is érzed, amit én érzek?

Amiért igazán szeretlek, az Te vagy.

Csak Te vagy.

Az érzés egy pillanatra sem hagy

egyedül.

Te is ugyanezt érzed

-e belül?

Szeretem minden gondolatodat.

Minden elkapott mozdulatodat.

Szeretem a huncut mosolyodat.

Szeretem az összes hangulatodat.

Szeretem, ahogyan Te TE vagy.

Ez az érzés egy pillanatra sem hagy

egyedül.

Te is ugyanezt érzed

-e belül?

0 Tovább

Álmatlan éjszakákon

(2013.10.24)

Álmatlan éjszakákon

Nem hagy nyugodni a gondolat.

Egyetlen szóval elűzhetnéd

minden gondomat.

Képzeletem csak körülötted forog.

Álmatlan éjszakákon

Te vagy az egyetlen dolog,

mi fejemben jár.

Szívem mindig a pillanatra vár,

hogy lássalak, halljam a hangod.

Érezzem érintésed és édes illatod.

Hogy szemedbe nézve

boldogabban láthassam a holnapot,

mi ránk tekint.

Hogy közeledben testemben bizseregve

várjam a jeleket megint.

Hogy Te is így érzel,

mert néha látom,

amikor láttatni engeded.

Mert te is Úgy nézel,

ahogy én nézlek Téged.

Amikor két szív egy pillanatra

szeretve lenni enged.

Máskor mintha semmi nem lenne.

De napról napra te is, én is

elmerülünk benne.

Mosolyognom vagy szenvednem kell,

ha meglátlak.

Minden egyes reggel

hevesen dobogó szívvel várlak.

S mégsem mondok semmit.

Nem tehetem.

Téged is, engem is

néma gúzsba köt

az egyhangú jelen.

0 Tovább

Csak Te és Én

(2013.10.24)

Csak te és csak én

Csak az érzéseink a nap közepén.

Csak a világ, de ha nem veled,

Visszhangzik fejemben a neved.

Csak egy érintés, egy tekintet,

Bentről nézem aranyszemeidben a kintet.

Mintha álmodnék, úgy tart engem fogva,

Milyen édes-keserű is ez a titokból szőtt fogda.

Csak a hangod, csak a kezed,

Lázasan kutatom a tekinteted.

Egy pillanatra meghalok, ha csak nézel is,

Mondd, hogy ahogy nézel, irántam pont úgy érzel is?!

Csak az a szó: szerelem,

Csak a fájdalom, hogy mégsem lehetsz velem.

Minden őrült dolgot, amit tehetnék,

Megtenném, ha veled együtt lehetnék.

Csak te és csak én,

Csak az érzéseink a nap legvégén.

Csak a világ, de ha nem veled,

Visszhangzik szívemben a neved.

0 Tovább

Hozzád

(2011.08.01)

Tegnap este szívem zokogó

némán ült bennem, mint tomboló vihar

vihar sújtja némán a fát.

Ma reggel újra tiszta ég dereng,

s míg a fájdalom elnyomva mereng,

szavaiddal lágyan, kérlelve

a fát, még újra átmeleng.

S jól lehet, nem tettél semmit,

én mégis nehezen bízhatom.

Új hajtásim szavadra nyílnak,

s szavaid bennük lágyan ringatom.

S hiába jő az est, te ragyogó Napom,

a Holdnak nem jut belőlem

egyetlen sóhajom… 

fájdalom járta át,

öleled s ringatod

0 Tovább

Úgy szeretném

(2011.07.31)

Úgy szeretném, ha színt vallanál most!

Végre tudnék én is dönteni.

Mert ha nem vagyok elég,

ha mindig más is kell neked,

akkor nem foglak téged többé követni…

De ha a szavak, amiket másnak mondasz,

csak játék a színfalak mögött, kényeztetés,

Ha végre belátnád, hogy ez fáj nekem,

ha nem lenne ez a kétségbeesés,

akkor bajban, szegénységben,

fájdalomban, betegségben

mindig veled maradnék.

Ha szeretnéd,

ha szeretnél…

0 Tovább

Vallatás

(2011.07.31)

Miért nem mondod meg egyenesen,

szívembe hasítva, ha fájva, de végre

Vagy máshoz húz a szíved, vagy másokhoz,

talán több nő kell neked, egy kevés,

mindre rápillantván?

Miért hagysz kétségben vergődve,

szeretsz –e igazán?

egyetlen sötét veremben egyedül,

Vagy te csak így tudod, neked csak így megy,

vagy nem tudod, hogy hazudsz, nem tudod,

mért teszed ezt velem?

Hogy gondolod, mi a hűség irántam,

mit kéne tenned vagy elfelejtened

csak miattam, csak értem?

Bárcsak tudnád, amit én, elveszítesz,

ha sokáig játszod ezt, hiába mondtam

talán hazudva nekem?

és hiába kértem…

0 Tovább

Modern Rap

(2011.04.20)

Fogalmad sincs mit érzek  most

mész csak a fejed után

kiöltözve jóképűen

én meg nézek bután

fogalmam sincs néha ki vagy

én már nem ilyennek látlak

este csak ha hazaérsz

mikor éhes vagy és fáradt

én csak ilyennek látlak

nem kérdezem kivel mész

csak állok bosszankodva

nem kérdezem hová  mész

csak esem darabokra…

Fogalmam sincs mit tehetnék

mintha mást szeretnénk

más lát minket szépnek jónak

itthon süllyed már a csónak

némán ülünk este

neked biztos szebb napod volt

velem most se történt semmi

az enyém élményhézagos volt…

jól érezted magad

más is biztos veled

elhiszem hogy fáradt vagy

jó most itthon neked

de bárcsak én is úgy látnálak

mi csak másoknak lehetsz

éppen úgy mint régen voltál

erről te tehetsz

Másnak jut a szép belőled

én csak árnyékodat kapom

velem ma se történt semmi

volt még egy üres napom

felesleges terhek nyomják

gyenge vállaimat

egymás után némán teszem

fájós lábaimat

nem tudom még mi lesz

isten nem ad válaszokat

nem te bántasz édesem

isten a családomat

és én dühös vagyok rá

nem tudom még mi lesz

elvesztem valahová

nincs is aki megtaláljon

így válok kőhalommá

elmehetnék de

nem tudom már hová

istenem elvesztem

elvesztem valahová…

0 Tovább

Nem hallja senki

(2011.04.19)

Édesem, hiába próbálom

elmondani, hogy néha órákon

át miért ülök egymagam,

mikor úgysem hallja senki

sem egy szavam…

s miért nem hallja senki,

egyetlen segélykérő szavam,

s miért is ülök egymagam…

Édesem, árnyékodban érzem

gyenge, női, képtelen magam,

üvegfalak mögül csak nézem-nézem,

a Te életed, s hátha meghallod szavam:

Ne hagyj az üveg mögött, drágám!

Vigyél magaddal, vagy majd én megyek

Ne hagyj üveg mögött, drágám,

vagy légy te is mögötte, ne legyek

egyedül…

egyedül…

Édesem, hiába próbálom

elmondani, ritka esti órákon

néha, magányos vagyok…

néha marcangolva az üvegfalat

magamban csak törött,

 fájó szilánkokat hagyok…

Tavasz van, Édes, szerelemre vágyom,

elcserélném néma fogságom…

Ehelyett megint csak itt ülök egymagam,

leírom, mert úgysem hallja

senki sem szavam…

csak ülök, ülök, rád várva, némán…

egymagam.

0 Tovább

Két megöregedett lélek és a vacsora

(2010.12.11)

Nem, nem teszek már semmit,

meg sem moccanok, mert idegesít.

Azt mondod,

nekem minden rossz amit teszel…

én azt mondom,

neked minden rossz amit teszek.

Egyenlő vagyok a semmivel,

semmit nem teszek,

várok rád egész életemben,

semmit sem teszek….

A várakozás szobra vagyok,

néma utánzata annak, ami voltam…

Te ezt sosem fogod megérteni,

egy kőbe vagyok beépítve holtan.

És nem, nem tudok neked segíteni,

pedig jó lenne, ha el tudnánk egymással hitetni

hogy jobb is lesz ez még…

Nem válhatok miattad egy szürke senkivé,

nem válhat az önérdek életemben semmivé…

Sosem vetem a szemedre,

sosem veted a szememre…

Talán rosszul választottunk,

talán rosszul választottunk…

Nem, nem teszek már semmit,

meg sem moccanok, mert idegesít.

Azt mondod,

nekem minden rossz amit teszel…

én azt mondom,

neked minden rossz amit teszek.

Egyenlő vagyok a semmivel,

semmit nem teszek,

várok rád egész életemben,

semmit sem teszek….

Neked egy édes háziasszony kéne,

itthon vár, nincs saját élete, nem is kérne

többet tőled, este hozzá érj haza,

nem is adna többet neked, otthon vár haza…

Elég lenne belőled neki az éjféli vacsora,

hajnalban ha otthagynád, nem bánkódna,

nem lenne köztetek semmilyen érzelem-csoda,

két megöregedett lélek és a vacsora…

Azt mondod, már csak két hét,

a hajtás véget ér.

Én úgy hallom, két év,

hiszen úgyis utolér.

Nem, nem teszek már semmit,

meg sem moccanok, mert idegesít.

Azt mondod,

nekem minden rossz amit teszel…

én azt mondom,

neked minden rossz amit teszek.

Egyenlő vagyok a semmivel,

semmit nem teszek,

várok rád egész életemben,

semmit sem teszek….

Néha megvigasztalhatnál, ha sírok,

nem kell ezért haragudnod rám…

néha megölelhetnél, ha sírok,

vagy legalább csak kedvesen nézzél rám…

Nem kérhetek tőled semmit,

szerinted az csak erőltetés lenne.

Nem adhatok neked semmit,

talán ha kedved lelnéd benne.

Nem tudom, hogyan segítsek neked,

De észrevehetnéd, hogy

nekem is segítség kellene…

Nem tudom, hogyan segítsek neked,

De észrevehetnéd, hogy

nekem is segítség kellene…

0 Tovább

Csak egy villanás

(2010.12.05)

Csak egy mosolyodba kerül,

hogy szeresselek igazán.

Hideg téli estéken összebújni

szívünk puha matracán.

Csak egy pillantásba kerül,

hogy szeresselek igazán,

meleg, biztonságos ölelés

egy hideg téli éjszakán…

Csak egy gondolat,

csak egy pillanat,

egy pillantás,

egy reggeli ébredés,

egy áldott pirkadat…

az élet csak

egy villanás.

Csak egy érintésbe kerül,

hogy szeresselek gondosan,

csak egy gondolatod legyek,

a legfontosabb – pontosan.

Csak a szerelmedbe kerül,

hogy szeresselek igazán,

hideg téli estéken összebújni

szívünk puha matracán…

Csak egy gondolat,

csak egy pillanat,

egy pillantás,

egy reggeli ébredés,

egy áldott pirkadat…

az élet csak

egy villanás.

0 Tovább

Lángvirág

(2010.12.05)

Legyen színpad az életed,

Kedvesem, ha akarod.

Előttem, ha titkaidat

El nem feded, takarod.

Legyen színház a mindened,

Játék, talán hazugság.

De előttem szíved legyen

A magzat-meztelen igazság!

S e színházban,

Kedvesem,

Csak miattam gyúljon lángra

a néma világ!

E színházban,

Kedvesem,

Csak miattam égjen minden szín,

mint a lángvirág!

Maszkos életedben

Csak én ismerjem meg

Kedves arcod vonalát!

Én görgessem arrébb szívedben

minden jelenetnek

függöny-vonatát!

S, ha csak egy röpke percre

Talán elfelejtenél,

Minden szót és színt

Néma dühvel fújjon el a szél!

Szóval…

Legyen színház az életed,

Kedvesem, ha akarod.

Előttem, míg igaz voltod

El nem rejted, takarod.

Szeretsz, míg igazán,

Mint múzsádat, s egyetlent,

Szeress még igazán,

Mint életed, egyetlent!

0 Tovább

Összefont életszál

(2010.11.13)

Két összefont életszál.

Egymáshoz simul néha,

s olykor kegyetlen’ szétvál’...

Két összefont életszál.

Néha szét kell bontani,

néha magától kezd bomlani.

Néha sikerül újra összefonni,

néha elkezd a kéz akadni…

A miénk…

Hiába fonom össze, mindig szétszakad…

avagy…

Összefonom mindig, hiába szakad?

Mért nem lehet két életszál

egy anyag?

0 Tovább

Minden, minden

(2010.08.04)

Minden csepp eső közelebb hoz hozzád.

Minden napsugár közelebb űz.

Minden mosoly elárul, s rám minden szavad

épp úgy hat, mint a tűz….

Miden álom csak érted születik.

Minden szó csak miattad érthető.

Minden érzés érted kel életre, s minden jó

csak miattad félthető…

S minden lélek, minden ígéret,

minden szál és minden élet

ami az enyém,

minden miattad az enyém.

0 Tovább

Ha volna még

(2010.05.28)

Ha volna még egy szavam,

utolsó amíg élek,

Hozzád intézném azt…

Ha volna még egy lélegzet,

de csak egyetlen egy a világon,

Neked adnám…

Ha volna még egy életem

Nem kérném, csak

ha Veled élhetem…

Ha volna még egy

falás kenyerem,

Neked adnám, Kedvesem.

S ha volna még egy szívem,

azt is Neked adnám örökbe.

Így, ha megfosztanának tőled

nem lenne többé

egy árva szavam se,

nem lenne többé lélegzetem…

Ha megfosztanának tőled,

Nem lenne életem,

kenyerem, s nem lenne

szívem sem.

0 Tovább

Hogyan mondjam el

(2010.04.15)

Hogyan mondjam el neked,

mennyire hiányzik a tegnap?

a rózsaszínbe öltött hibátlanság,

az előre gondolt pillanatok,

a borzongás, a fájó nélküled-napok.

az órákig készülődés, a pillanatnyi vágy,

a „soha nem tudom, mi lesz”, a vetetlen ágy…

az érintésedtől pirulás, a boldogság-könnyek,

amik éjszaka némán a szemembe szöknek.

Mennyire hiányzik a tegnap este,

a hajnal, a nap fényjátéka a testen…

Hogy mindenről te juss eszembe,

kezedet remegve vegyem kezembe,

hibátlan legyek és te is tökéletes,

szerelmünk forró legyen, sosem föltételes…

Hogyan mondjam el neked,

mennyire hiányzik a holnap?

Hogy valami más legyen, mint ma volt,

valami ismeretlen, valami „soha ilyen nem volt”,

valami soha nem kóstolt…

A szenvedélyes tisztaság,

Mennyire hiányzik

Mennyire hiányzik

0 Tovább

Kéz a kézben

(2010.01.21)

Kéz a kézben, gyengédségben,

Közelben és messzeségben.

Zúzó, őrlő szerelemben,

Gyengéd és lágy érzelemben.

Féltik, óvják minden percben

Egymást immár kéz a kézben.

Talán csak egy múló percre,

Talán sok-sok évezredre.

Kéz a kézben, gyengédségben,

Közelben és messzeségben.

Zúzó, őrlő szerelemben,

Gyengéd és lágy érzelemben.

0 Tovább

Csóknyi misebor

(2010.01.21)

Párnák közt. Talán az ég alatt.

Vagy az égben fent veled...

Már csak egy érzés maradt:

Szeretlek!

Úgy, ahogy ember nem ismer...

Ahogy élni szeretek.

Ahogy egy tipegő először

Igazán a világra nevet.

Szeretlek, mint szó a betűt.

Mint a lélegzetet.

Akarlak, mint haldokló akarja

Az utolsó kenetet.

A föld alatt. Lángolva

Te vagy az egyetlen gondolatom.

Letörlöm a könnyeinket.

Egymásba forr létünkből az atom.

Boldog veled odalenn is. Mindig.

A lelkünk összeforrt.

Kéz a kézben kapunk még Tőle

Egy csóknyi misebort...

Megbocsáttatik.

Kettőnk bűne... az Én bűnöm

A szerelemből fakad.

De ahol vád, ott megértés is akad.

Féltékeny vagyok az egész világra.

Ha csak rád téved

Az égnek kék szeme világa.

Csak mert szeretlek téged...

0 Tovább

Egy gondolat

(2010.01.20)

Képes lenni így szeretni,

Hévből, dühből kovácsolt ágyban ölelni,

Utánad sírni, könnyezni,

Vágyva, csókolva szögezni

Érted égő lángtestemhez.

Talán lehetetlen...

0 Tovább

Vágyketrec

(2010.01.19)

Dionüszosz adta kéj-csepp,

Múzsa bor-nedű.

Nem félmámor okozta hév ez,

S nem is indulatszerű.

Ajkamon a vágy. Ég.

Mint amazonban az erő.

De puszta kívánság. S lágy még.

De isten-módra felemelő.

Kincsem darabja mind tiéd.

Csak az a Rubin ég még egyre.

S téged a rubin-vágytól meg mi véd?

Várj még! Szeress, s elég leszel e kegyre.

Gyújtsd fel az elmém ostromló eget!

Szánj rám még egy percet!

Még nem adtam neked eleget...

Bár úgyis kedvedre csukod-nyitod

Bennem ezt a vágyketrecet.

0 Tovább
«
12
MOST OLVASOM
KÖNYVEK KATEGÓRIÁK SZERINT
A folyamatosan frissülő olvasmánylistámat a következő link alatt tekinthetitek meg: OLVASMÁNYLISTA

Legfrissebb bejegyzések

2022.06.17.
2018.12.20.
2018.03.12.
2018.03.02.
2018.02.26.
"Egy könyv, amit már kiolvastál, sosem lesz ugyanaz a könyv, mint amit kézbe vettél."

/David Mitchell/

Én nem veszek könyveket. Én örökbe fogadom őket. :)
A jó könyvvel az a probléma, hogy a végére akarsz érni, de soha nem akarod befejezni.