Help Sales ÁSZF
Facebook Twitter Addthis

Csigaház

Csigaház
(2018.12.20.)

Hogy pörög, forog a világ,
telik-múlik, lendül, árad,
míg én mozdulatlan, rezzenetlen,
és a világ köröttem megfárad.

Megfárad a terhet tartó kéz,
a sziklaerős álca, a hit, a terv,
a lélek, de még a gondolat
szirma is dermed, csak egy szerv

A szív, s hát hol vagyok én
ebben, kinek a szirma tenyerén
becézve, féltve, áldva óvva,
de csak dermedten ernyedek én.

S ha lendül a lépt, hát lépjek?
Céltalan, tervek nélkül élet-e
az élet, számít-e még a bármi,
a gondolat, szirmot tépek-e

Vagy bontok, szárnyat, újra
kicsi csigaház a szívem bújva
rezzen, zizeg, a némaság zúgja-búgja
merre van a világomnak útja?


 

0 Tovább

Takarónk alatt

Takarónk alatt

Zúg, búg, zsong az élet lankadatlan 
Dobban, izzik, érint, halhatatlan 
Szíved csücskében kuckózik szívem, 
Remeg, simogat, nyugszik, liheg. 
Ó, józan eszemet hogy elveszítem, 
Lelked, ha lelkem ágyában rezzen, piheg.

Oly ártatlan, természetes, áldott, 
Mint fuldoklónak az életadó levegő. 
Minden páncélzat valómról lehámlott, 
Meztelen heverő, nevető… lebegő. 
S áldott tenyeredben óvva tartod 
Minden apró létem, s dobbanásomat. 
Magamban hét lakat alá zártam arcod, 
S drága selyem-porcelán valóságodat.

Te vagy a ragyogás a vaksötétben, 
Az értelem a létben, a működésben. 
A gyógyír, a takaró, a szívverésem. 
A menedék, vagy egy Isteni jelenésem. 
Lényegem minden apró rebbenése, vágya 
Apró csókok csendes kuckója, hű hazája.

Hát beléd költözöm, a bőröd alá bújok, 
S egyszerre jár az ész, a szív, a lélek, 
Minden porcikádra egy kis figyelmet fújok, 
Hálát, megértést, szépet, s tebenned élek. 
Mintha percről percre jobban szeretnélek.

Szinte már fáj is, ahogy irántad érzek, 
Kicsi tubicám, szívemnek te kicsi fészek, 
Angyalom, kedvesem, társam, darabkám, részem, 
Napvilágom, holdvilágom, Te kicsi Istenségem. 
Ha van is célom ezen a bűnös világon: 
Hogy becézzelek, öleljelek, vágyjalak, 
A szörnyeiddel harcoljak hát az ágy alatt, 
Óvjalak, féltselek, virágom… Világom.

Ó, éjt nappallá téve csak becéznélek, 
Hallgatnálak, fognám a kezed, epedve néznélek, 
Ha tehetném, örökre a tüdőmbe lélegeznélek. 
Harapnálak, megennélek, beléd olvadnék. 
Ilyen mély érzelem, mégis hol van még?

Néha félek, csak álom vagy, s álom az egész, 
Vagy az érzéseim tüzétől majd megégsz. 
Hordoználak pici szívem zsebében féltve, 
Sose legyél bántva, sose legyél sértve. 
Dédelgetnélek, mint anyját a gyermek, 
Kiáltanám, visszhangozzák a termek…

De csak Neked mondom, csak egy suttogás, 
Édes kis szavak, megnyugvás, kuncogás 
Tavaszi holdvilágnál a takarónk alatt. 
Libabőr, illat, öröm, sóhaj, leomlott falak. 
Két félénk kis tubica, két összeforrt ajak.

0 Tovább

Hogy lehet? 

Hogy lehet? 
(2018.02.28)

könnyű, ha a szív még nem roppan össze 
de élsz-e, vágysz-e, félsz-e, törsz-e 
össze darabokra, padlóra hullva 
mennybe szállva, várva, kőszoborként 
mennyországba, tűzbe fúlva, 
adva-kapva, szívdonorként 
megríkatva. Vigasztalva. 
Lelkestől is élve-halva. 
Tengni a létet, fájva, szánva, 
néma kőkoporsóba zárva 
mégis hogy lehet? 
Mégis hogy lehet?

0 Tovább

Csupa szív

Csupa szív

(2018.02.26.)

Széttépődöm belül, apró cafatokra
marcangol a szörnyeteg,
a megkövült tehetetlenség
burjánzik, őröl, förgeteg
terül, derű borul, törékeny darabokra
lassan hullik mindenségem lábad elé.
Ha cselekszem, ha nem, lehetetlenség
kikerülni ártatlan bűvkörödből.
Ha tudnád, hogy fog még szívem sajdulni belé,
talán könyörülnél rajtam, s hűn törődő
lelked lassan énkörém szárnyat bontana.
Talán csak áltatom magam és félek,
ha hagynám, irántad minden érzésem
lassú méregként porhüvellyé rontana.
Figyelmed nélkül tán most annyit sem érek,
mint néma lehelet a fagyos téli éjben,
s ha lenne is még feléd ezernyi kérdésem,
csak csupa szívbe fagyva állok, várok,
Isten szemébe nézek a fájón kéklő égben,
Magamon búsulok, zárkózom, fájok, szánok.
Kicsi repedés indul, terjed bennem szerteszét,
csendben tűröm kicsi szívem halálának halk neszét.

0 Tovább

Lépésről lépésre

Lépésről lépésre.

(2018. 02. 22.)

Lépésről lépésre
ahogy a csillag megy az égen.
rókához a kis herceg,
szelídítve, szépen,
át a mindenségen.

egy pillantás, egy mosoly,
egy kósza érintés.
hiába a félelem és intés,
hálót szövöget a szívem
ellened, te szerény, te félénk,
Te komoly.
Te kedves lélek,
hívlak,
hogy szívemben honolj.

Nem tudom, mit látsz, mit érzel.
én már nem játszom.
látsz is engem vagy csak nézel?
szemedben mégis minek látszom?
akarsz-e látni mindig újra?
gondolsz-e rám, vársz-e, félsz-e?
rá akasz-e lépni a sárga útra?
énrám kicsi szíved vajon kész-e?

Tetszem vajon
vagy csak egy kósza idegen vagyok
a rengő talajon?
vagy nem mersz szólni, vársz, félsz,
férfi létedre hős csodát remélsz?
Hát, én szóltam.
Most szedd össze magad!
a pillanat csúszik, a szótlan
csend az örökkébe nem ragad.
Nézz, érints, szólj, cselekedj!
a tüskétől hiába félsz.
és bár nem egy tündérmesében élsz,
a magányos valóságban nem kell, megrekedj.

szóval várok. nézlek.
az égboltkék szemed, ha rám tekint.
a huncut félmosolyt, ha rám vetül.
nézem a drága kedvességedet.
a pecsétgyűrűt és a kedves két kezet.
nézem az eszet, a lelket, az emberségedet.
hosszú pillád árnya, ha rám vetül,
a mindenségedet.

0 Tovább
MOST OLVASOM
KÖNYVEK KATEGÓRIÁK SZERINT
KEDVENCEIM
A folyamatosan frissülő olvasmánylistámat a következő link alatt tekinthetitek meg: OLVASMÁNYLISTA

Legfrissebb bejegyzések

2018.12.20.
2018.03.12.
2018.03.02.
2018.02.26.
NAPI IDÉZET

NYOMJ EGY LÁJKOT, HA TETSZIK AZ OLDAL
"Egy könyv, amit már kiolvastál, sosem lesz ugyanaz a könyv, mint amit kézbe vettél."

/David Mitchell/

Én nem veszek könyveket. Én örökbe fogadom őket. :)
A jó könyvvel az a probléma, hogy a végére akarsz érni, de soha nem akarod befejezni.