(2013.11.05)

Álomország

A pokol tornácán reszket szívem,

A Mennyország csak egy mondatod.

A pokol tornácán reszket szívem,

Azt a szót amíg nekem mondhatod.

Mondhatod?

Csordultig betöltöd szívemet.

Elvesztettem az eszemet

A józan eszemet.

Hol vagy, kósza gondolat?

Őrült légyként keringek

Rímek nélkül,

Öntudat nélkül.

Ki űzi el szívrepesztő gondomat?

Törött szárnnyal repülök,

Szerelmes galamb vagyok.

Törött szárnnyal repülök,

Szerelmes bolond vagyok

Nélküled.

S szerelmesebb bolondod vagyok

Veled.

Ha nem merengve, mosolyogva

Gondolok terád,

Elsiratom a nélküled töltött

Nappalt és éjszakát.

Körbe-körbe, nem tudom;

Hol vagyok?

Ha hangodat hallom csak

Hebegek-habogok,

Dadogok.

Hol vagyok?

Álomország tornyában

Pokoli mennybalkonon

Várom, hogy szabadíts.

Álomországban várom,

Hogy a valóság

Bilincsét elszakítsd.

(2013.10.28)

Jobban szeretlek

Jobban szeretlek a napnál,

jobban szeretlek a magányos pillanatnál.

Jobban szeretlek a nélküled

való szabadságnál.

Jobban szeretlek a percnél,

jobban szeretnélek, ha szeretnél.

Jobban szeretlek, ahogy

te szeretnél.

Jobban szeretlek az életemnél.

Jobban szeretlek a fáknál,

jobban szeretlek a csodáknál.

Jobban szeretlek a fűnél,

jobban a víznél, jobban a tűznél.

Jobban szeretlek a reménynél.

Jobban bármely szenvedélynél.

Jobban szeretni tovább nem lehet.

Szerelmes szavam szerelmesebbé nem tehet.

(2013.10.28)
 

Talán elmondhatnám

Ahogy állok az út közepén,

hirtelen szakad rám az érzés,

mint egy semmiből jött hullám.

Ahogy állok, az út közepén

szívemből indul a vérzés,

a bánat egész lavinája hull rám,

mert nem lehetek veled.

Milyen jó is lenne egy éjszaka

csak ülnénk, te meg én némán,

a bagoly huhogó szava,

s az érzéseink beszélnének

helyettünk.

A fák ága mosódna az éjbe

felettünk.

Egy rejtett holdsugár alatt

talán elmondhatnám neked,

talán elmondhatnám

hogy az élet elszaladt,

lelkünk két másik parton rekedt.

Talán elmondhatnám

tetteimmel, hogy szeretlek.

Talán elmondhatnám

szavaimmal, hogy szenvedek.

Talán elmondhatnám…

A fénylő napsugár alatt,

talán elmondhatnám neked,

életünk két másik parton rekedt,

mégis hidat emelek a légből, ha kéred.

Hidat emelek a légből, ha reméled.

Csak szeress engem, kérd, hogy mondjam el,

Kérd, hogy valljam meg neked!

Kérd, hogy minden érzésemet

mondjam el neked!

Kérd, hogy mutassam meg,

bús, művész, szerelmes szívem

hogyan szeret téged híven,

kérd, hogy mutassam meg!

Semmim sem volt, s nem is lesz immár

sosem nekem.

Nélküled vakvágányra fut szerelmes

életem.

Talán elmondhatnám egy estén,

mikor némán ülsz mellettem.

Talán elmondhatnám egy estén,

talán megmutathatnám,

talán odaadhatnám minden

neked szóló versemet.

Talán megérthetnéd,

talán megtudhatnád minden

eltitkolt érzésemet.

(2013.10.28)

Tizenhárom nap

Tizenhárom szerencsétlen szám,

Tizenhárom nap vár nélküled reám.

Tizenhárom napról napra kínhalál.

Tizenhárom nyílvessző szívembe talál.

Tizenhárom teljes élet nélküled.

Tizenhárom ordításom hallja –e füled?

Tizenhárom kínzó éjszaka vár reám.

Tizenhárom nappal te gondolsz –e majd rám?

Tizenhárom a pillantásod nélkül.

Az ég felettem tizenháromszor kékül

míg újra láthatlak.

Tizenhárom hajnali képzelet.

A gyötrelemből tizenhárom szelet,

míg újra láthatlak.

Tizenháromezerszer visszhangzik a neved.

Tizenhárom napon sírhatok érted vagy ellened.

Tizenháromezerszer jobban szeretlek.

Tizenhárom nap minden másodpercében

ezerszer ejtem ki a nevedet.

Tizenhárommillió éven át szeretlek.

A szívembe tüzes vassal égett

neved, tested, szellemed.

Tizenhárom apró részre szakadok.

Tizenhárom napon át minden hajnalon

egy kicsikét meg is halok.

(2013.10.28)

Töredék

Valahol messze a távolban

már talán alszol is éppen.

Gondolj rám, álmodban

vagy ha felkeltél majd ébren.

Valahol messze az ágyadban

forgolódsz vagy mélyen alszol.

A szemedet dörzsölöd fáradtan

majd az élet álomba hajszol.

(2013.10.26)

Százszor is megőrülök egy nap alatt,

százszor is szétcibál minden gondolat.

Érzésem irántad nem csökkent

inkább csak mélyebbre haladt.

Már nem tudom, mit tegyek,

fejemből elő milyen szót vegyek

ha beszélünk.

Ha beszélünk.

A végletekig szeretlek.

Bárcsak felvehetném a hangodat.

Százszor lerajzoltam már az arcodat,

de mégsem ugyanaz.

Vasárnapra mindig elfelejtelek.

Csak az érzést nem felejtem, csak azt,

hogy szeretlek.

Érzéseimért ki mivel engeszteljelek?

Százszor is, ezerszer is szeretlek.

Bárcsak egyszer elmondhatnám neked!

De hiába kértem Istent, Sorsot, Végzetet,

hadd legyek valahogy veled.

Az életem talán egy árokparton reked.

Vajon meddig bírom elviselni?

Tajtékzó hullámmá válik szívem,

meddig bírom elviselni,

hogy közben önmagamhoz mégsem híven

csak egy szerepet játsszak?

Fáj most már ez a hazug látszat.

Bárcsak elmondhatnám neked,

mennyire szeretlek.

Ha nem is éreznél így,

attól talán elfelejtelek

Ha mégis szeretnél, ne lökj el magadtól,

százszor is fáj minden pillanat,

ha úgy érzem, énrám haragszol.

Ha mégis szeretsz, mutasd Te is nekem,

attól talán megváltozik ez a

szürke köpönyeges, őrjítő jelen.

(2013.10.24)

Néha, amikor borús a hangulatod,

Bennem is a feje tetején a világ.

Amikor borús a hangulatod,

Önmagad tükörként vetítem ki rád.

Ha tudnád, hogy minden kedvességed

Titokban őrzöm hét lakat alatt…

Ha tudnád, hogy minden kedvességed

Újraélem százszor is egy nap alatt…

Megjegyzem minden kedves szavadat,

A szemedben azt a kis ívnyi aranyat,

Ha néha kedvesen rám vetül.

Puszta közelségedtől

Minden porcikám áthevül.

Puszta közelségemtől

TE mégis mit érzel belül?

(2013.10.24)

Langyos, szürke áradat

napról napra vár hadat

üzenve a rózsaszín képnek,

fejemben ütemre lépnek

a gondolatok. 

Nyugodtan addig én nem

alhatok.

Vajon hogyan kéne kérnem,

hogy változzon valami.

Jó ez a kettészakadt élet,

hiszen az van, ami,

vagy itt ez a két lélek,

talán megoldható, ha kérem,

hogy egymásra találjon,

talán megoldható, ha kérem,

itt ez a talányom;

Egy embert rendeltél –e

eleve nekem,

vagy többet engedtél –e

meg nekem?

S ha egy, vagy több, mégis

honnan tudhatom,

ha az egyik kanóc már ég is,

a másikat meg nem gyújthatom?

(2013.10.24)

Szeretem a mosolyod.

Szeretem a szemed színét,

ahogy néha csintalanul

rám ragyog.

Szeretem a hangodat,

Szeretem a kezedet,

Szeretem a pillantásodat.

De nem ez az, amiért igazán szeretlek.

Szeretem, ahogy a nevemet mondod.

Szeretem a száz színbe öltözött

hangod.

Szeretem, ahogy a kezemet fogod.

Szeretem, amikor nem érdekel, hogy nem szabad

hagynod,

hogy magammal ragadjalak.

De nem ez az, amiért igazán szeretlek.

Amiért igazán szeretlek, az Te vagy.

Te is érzed?

Te is érzed, amit én érzek?

Amiért igazán szeretlek, az Te vagy.

Csak Te vagy.

Az érzés egy pillanatra sem hagy

egyedül.

Te is ugyanezt érzed

-e belül?

Szeretem minden gondolatodat.

Minden elkapott mozdulatodat.

Szeretem a huncut mosolyodat.

Szeretem az összes hangulatodat.

Szeretem, ahogyan Te TE vagy.

Ez az érzés egy pillanatra sem hagy

egyedül.

Te is ugyanezt érzed

-e belül?

(2013.10.24)

Álmatlan éjszakákon

Nem hagy nyugodni a gondolat.

Egyetlen szóval elűzhetnéd

minden gondomat.

Képzeletem csak körülötted forog.

Álmatlan éjszakákon

Te vagy az egyetlen dolog,

mi fejemben jár.

Szívem mindig a pillanatra vár,

hogy lássalak, halljam a hangod.

Érezzem érintésed és édes illatod.

Hogy szemedbe nézve

boldogabban láthassam a holnapot,

mi ránk tekint.

Hogy közeledben testemben bizseregve

várjam a jeleket megint.

Hogy Te is így érzel,

mert néha látom,

amikor láttatni engeded.

Mert te is Úgy nézel,

ahogy én nézlek Téged.

Amikor két szív egy pillanatra

szeretve lenni enged.

Máskor mintha semmi nem lenne.

De napról napra te is, én is

elmerülünk benne.

Mosolyognom vagy szenvednem kell,

ha meglátlak.

Minden egyes reggel

hevesen dobogó szívvel várlak.

S mégsem mondok semmit.

Nem tehetem.

Téged is, engem is

néma gúzsba köt

az egyhangú jelen.

(2013.10.24)

Csak te és csak én

Csak az érzéseink a nap közepén.

Csak a világ, de ha nem veled,

Visszhangzik fejemben a neved.

Csak egy érintés, egy tekintet,

Bentről nézem aranyszemeidben a kintet.

Mintha álmodnék, úgy tart engem fogva,

Milyen édes-keserű is ez a titokból szőtt fogda.

Csak a hangod, csak a kezed,

Lázasan kutatom a tekinteted.

Egy pillanatra meghalok, ha csak nézel is,

Mondd, hogy ahogy nézel, irántam pont úgy érzel is?!

Csak az a szó: szerelem,

Csak a fájdalom, hogy mégsem lehetsz velem.

Minden őrült dolgot, amit tehetnék,

Megtenném, ha veled együtt lehetnék.

Csak te és csak én,

Csak az érzéseink a nap legvégén.

Csak a világ, de ha nem veled,

Visszhangzik szívemben a neved.

(2011.08.01)

Tegnap este szívem zokogó

némán ült bennem, mint tomboló vihar

vihar sújtja némán a fát.

Ma reggel újra tiszta ég dereng,

s míg a fájdalom elnyomva mereng,

szavaiddal lágyan, kérlelve

a fát, még újra átmeleng.

S jól lehet, nem tettél semmit,

én mégis nehezen bízhatom.

Új hajtásim szavadra nyílnak,

s szavaid bennük lágyan ringatom.

S hiába jő az est, te ragyogó Napom,

a Holdnak nem jut belőlem

egyetlen sóhajom… 

fájdalom járta át,

öleled s ringatod

(2011.07.31)

Úgy szeretném, ha színt vallanál most!

Végre tudnék én is dönteni.

Mert ha nem vagyok elég,

ha mindig más is kell neked,

akkor nem foglak téged többé követni…

De ha a szavak, amiket másnak mondasz,

csak játék a színfalak mögött, kényeztetés,

Ha végre belátnád, hogy ez fáj nekem,

ha nem lenne ez a kétségbeesés,

akkor bajban, szegénységben,

fájdalomban, betegségben

mindig veled maradnék.

Ha szeretnéd,

ha szeretnél…

(2011.07.31)

Miért nem mondod meg egyenesen,

szívembe hasítva, ha fájva, de végre

Vagy máshoz húz a szíved, vagy másokhoz,

talán több nő kell neked, egy kevés,

mindre rápillantván?

Miért hagysz kétségben vergődve,

szeretsz –e igazán?

egyetlen sötét veremben egyedül,

Vagy te csak így tudod, neked csak így megy,

vagy nem tudod, hogy hazudsz, nem tudod,

mért teszed ezt velem?

Hogy gondolod, mi a hűség irántam,

mit kéne tenned vagy elfelejtened

csak miattam, csak értem?

Bárcsak tudnád, amit én, elveszítesz,

ha sokáig játszod ezt, hiába mondtam

talán hazudva nekem?

és hiába kértem…

(2011.04.20)

Fogalmad sincs mit érzek  most

mész csak a fejed után

kiöltözve jóképűen

én meg nézek bután

fogalmam sincs néha ki vagy

én már nem ilyennek látlak

este csak ha hazaérsz

mikor éhes vagy és fáradt

én csak ilyennek látlak

nem kérdezem kivel mész

csak állok bosszankodva

nem kérdezem hová  mész

csak esem darabokra…

Fogalmam sincs mit tehetnék

mintha mást szeretnénk

más lát minket szépnek jónak

itthon süllyed már a csónak

némán ülünk este

neked biztos szebb napod volt

velem most se történt semmi

az enyém élményhézagos volt…

jól érezted magad

más is biztos veled

elhiszem hogy fáradt vagy

jó most itthon neked

de bárcsak én is úgy látnálak

mi csak másoknak lehetsz

éppen úgy mint régen voltál

erről te tehetsz

Másnak jut a szép belőled

én csak árnyékodat kapom

velem ma se történt semmi

volt még egy üres napom

felesleges terhek nyomják

gyenge vállaimat

egymás után némán teszem

fájós lábaimat

nem tudom még mi lesz

isten nem ad válaszokat

nem te bántasz édesem

isten a családomat

és én dühös vagyok rá

nem tudom még mi lesz

elvesztem valahová

nincs is aki megtaláljon

így válok kőhalommá

elmehetnék de

nem tudom már hová

istenem elvesztem

elvesztem valahová…

(2011.04.19)

Édesem, hiába próbálom

elmondani, hogy néha órákon

át miért ülök egymagam,

mikor úgysem hallja senki

sem egy szavam…

s miért nem hallja senki,

egyetlen segélykérő szavam,

s miért is ülök egymagam…

Édesem, árnyékodban érzem

gyenge, női, képtelen magam,

üvegfalak mögül csak nézem-nézem,

a Te életed, s hátha meghallod szavam:

Ne hagyj az üveg mögött, drágám!

Vigyél magaddal, vagy majd én megyek

Ne hagyj üveg mögött, drágám,

vagy légy te is mögötte, ne legyek

egyedül…

egyedül…

Édesem, hiába próbálom

elmondani, ritka esti órákon

néha, magányos vagyok…

néha marcangolva az üvegfalat

magamban csak törött,

 fájó szilánkokat hagyok…

Tavasz van, Édes, szerelemre vágyom,

elcserélném néma fogságom…

Ehelyett megint csak itt ülök egymagam,

leírom, mert úgysem hallja

senki sem szavam…

csak ülök, ülök, rád várva, némán…

egymagam.

(2010.12.11)

Nem, nem teszek már semmit,

meg sem moccanok, mert idegesít.

Azt mondod,

nekem minden rossz amit teszel…

én azt mondom,

neked minden rossz amit teszek.

Egyenlő vagyok a semmivel,

semmit nem teszek,

várok rád egész életemben,

semmit sem teszek….

A várakozás szobra vagyok,

néma utánzata annak, ami voltam…

Te ezt sosem fogod megérteni,

egy kőbe vagyok beépítve holtan.

És nem, nem tudok neked segíteni,

pedig jó lenne, ha el tudnánk egymással hitetni

hogy jobb is lesz ez még…

Nem válhatok miattad egy szürke senkivé,

nem válhat az önérdek életemben semmivé…

Sosem vetem a szemedre,

sosem veted a szememre…

Talán rosszul választottunk,

talán rosszul választottunk…

Nem, nem teszek már semmit,

meg sem moccanok, mert idegesít.

Azt mondod,

nekem minden rossz amit teszel…

én azt mondom,

neked minden rossz amit teszek.

Egyenlő vagyok a semmivel,

semmit nem teszek,

várok rád egész életemben,

semmit sem teszek….

Neked egy édes háziasszony kéne,

itthon vár, nincs saját élete, nem is kérne

többet tőled, este hozzá érj haza,

nem is adna többet neked, otthon vár haza…

Elég lenne belőled neki az éjféli vacsora,

hajnalban ha otthagynád, nem bánkódna,

nem lenne köztetek semmilyen érzelem-csoda,

két megöregedett lélek és a vacsora…

Azt mondod, már csak két hét,

a hajtás véget ér.

Én úgy hallom, két év,

hiszen úgyis utolér.

Nem, nem teszek már semmit,

meg sem moccanok, mert idegesít.

Azt mondod,

nekem minden rossz amit teszel…

én azt mondom,

neked minden rossz amit teszek.

Egyenlő vagyok a semmivel,

semmit nem teszek,

várok rád egész életemben,

semmit sem teszek….

Néha megvigasztalhatnál, ha sírok,

nem kell ezért haragudnod rám…

néha megölelhetnél, ha sírok,

vagy legalább csak kedvesen nézzél rám…

Nem kérhetek tőled semmit,

szerinted az csak erőltetés lenne.

Nem adhatok neked semmit,

talán ha kedved lelnéd benne.

Nem tudom, hogyan segítsek neked,

De észrevehetnéd, hogy

nekem is segítség kellene…

Nem tudom, hogyan segítsek neked,

De észrevehetnéd, hogy

nekem is segítség kellene…

(2010.12.05)

Csak egy mosolyodba kerül,

hogy szeresselek igazán.

Hideg téli estéken összebújni

szívünk puha matracán.

Csak egy pillantásba kerül,

hogy szeresselek igazán,

meleg, biztonságos ölelés

egy hideg téli éjszakán…

Csak egy gondolat,

csak egy pillanat,

egy pillantás,

egy reggeli ébredés,

egy áldott pirkadat…

az élet csak

egy villanás.

Csak egy érintésbe kerül,

hogy szeresselek gondosan,

csak egy gondolatod legyek,

a legfontosabb – pontosan.

Csak a szerelmedbe kerül,

hogy szeresselek igazán,

hideg téli estéken összebújni

szívünk puha matracán…

Csak egy gondolat,

csak egy pillanat,

egy pillantás,

egy reggeli ébredés,

egy áldott pirkadat…

az élet csak

egy villanás.

(2010.12.05)

Legyen színpad az életed,

Kedvesem, ha akarod.

Előttem, ha titkaidat

El nem feded, takarod.

Legyen színház a mindened,

Játék, talán hazugság.

De előttem szíved legyen

A magzat-meztelen igazság!

S e színházban,

Kedvesem,

Csak miattam gyúljon lángra

a néma világ!

E színházban,

Kedvesem,

Csak miattam égjen minden szín,

mint a lángvirág!

Maszkos életedben

Csak én ismerjem meg

Kedves arcod vonalát!

Én görgessem arrébb szívedben

minden jelenetnek

függöny-vonatát!

S, ha csak egy röpke percre

Talán elfelejtenél,

Minden szót és színt

Néma dühvel fújjon el a szél!

Szóval…

Legyen színház az életed,

Kedvesem, ha akarod.

Előttem, míg igaz voltod

El nem rejted, takarod.

Szeretsz, míg igazán,

Mint múzsádat, s egyetlent,

Szeress még igazán,

Mint életed, egyetlent!

(2010.11.13)

Két összefont életszál.

Egymáshoz simul néha,

s olykor kegyetlen’ szétvál’...

Két összefont életszál.

Néha szét kell bontani,

néha magától kezd bomlani.

Néha sikerül újra összefonni,

néha elkezd a kéz akadni…

A miénk…

Hiába fonom össze, mindig szétszakad…

avagy…

Összefonom mindig, hiába szakad?

Mért nem lehet két életszál

egy anyag?

(2010.08.04)

Minden csepp eső közelebb hoz hozzád.

Minden napsugár közelebb űz.

Minden mosoly elárul, s rám minden szavad

épp úgy hat, mint a tűz….

Miden álom csak érted születik.

Minden szó csak miattad érthető.

Minden érzés érted kel életre, s minden jó

csak miattad félthető…

S minden lélek, minden ígéret,

minden szál és minden élet

ami az enyém,

minden miattad az enyém.

(2010.05.28)

Ha volna még egy szavam,

utolsó amíg élek,

Hozzád intézném azt…

Ha volna még egy lélegzet,

de csak egyetlen egy a világon,

Neked adnám…

Ha volna még egy életem

Nem kérném, csak

ha Veled élhetem…

Ha volna még egy

falás kenyerem,

Neked adnám, Kedvesem.

S ha volna még egy szívem,

azt is Neked adnám örökbe.

Így, ha megfosztanának tőled

nem lenne többé

egy árva szavam se,

nem lenne többé lélegzetem…

Ha megfosztanának tőled,

Nem lenne életem,

kenyerem, s nem lenne

szívem sem.

(2010.04.15)

Hogyan mondjam el neked,

mennyire hiányzik a tegnap?

a rózsaszínbe öltött hibátlanság,

az előre gondolt pillanatok,

a borzongás, a fájó nélküled-napok.

az órákig készülődés, a pillanatnyi vágy,

a „soha nem tudom, mi lesz”, a vetetlen ágy…

az érintésedtől pirulás, a boldogság-könnyek,

amik éjszaka némán a szemembe szöknek.

Mennyire hiányzik a tegnap este,

a hajnal, a nap fényjátéka a testen…

Hogy mindenről te juss eszembe,

kezedet remegve vegyem kezembe,

hibátlan legyek és te is tökéletes,

szerelmünk forró legyen, sosem föltételes…

Hogyan mondjam el neked,

mennyire hiányzik a holnap?

Hogy valami más legyen, mint ma volt,

valami ismeretlen, valami „soha ilyen nem volt”,

valami soha nem kóstolt…

A szenvedélyes tisztaság,

Mennyire hiányzik

Mennyire hiányzik

(2010.01.21)

Kéz a kézben, gyengédségben,

Közelben és messzeségben.

Zúzó, őrlő szerelemben,

Gyengéd és lágy érzelemben.

Féltik, óvják minden percben

Egymást immár kéz a kézben.

Talán csak egy múló percre,

Talán sok-sok évezredre.

Kéz a kézben, gyengédségben,

Közelben és messzeségben.

Zúzó, őrlő szerelemben,

Gyengéd és lágy érzelemben.

(2010.01.21)

Párnák közt. Talán az ég alatt.

Vagy az égben fent veled...

Már csak egy érzés maradt:

Szeretlek!

Úgy, ahogy ember nem ismer...

Ahogy élni szeretek.

Ahogy egy tipegő először

Igazán a világra nevet.

Szeretlek, mint szó a betűt.

Mint a lélegzetet.

Akarlak, mint haldokló akarja

Az utolsó kenetet.

A föld alatt. Lángolva

Te vagy az egyetlen gondolatom.

Letörlöm a könnyeinket.

Egymásba forr létünkből az atom.

Boldog veled odalenn is. Mindig.

A lelkünk összeforrt.

Kéz a kézben kapunk még Tőle

Egy csóknyi misebort...

Megbocsáttatik.

Kettőnk bűne... az Én bűnöm

A szerelemből fakad.

De ahol vád, ott megértés is akad.

Féltékeny vagyok az egész világra.

Ha csak rád téved

Az égnek kék szeme világa.

Csak mert szeretlek téged...