Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
Facebook Twitter Addthis

Darren Shan Magyarországon virtuálisan

Könyvajánló 7 Darren Shan Young adult Fantasy Sorozat

Darren Shan, az egyik kedvenc gyerekkori íróm Magyarországra látogat VIRTUÁLISAN :) (azaz videóhíváson át). Darren Shan írta többek között a Darren Shan regényes története vámpír-krónikákat, amely nem kevesebb, mint 12 rész, az előzményköteteket nem számítva - a Larten Crepsley regényes története, aki egyébként végig a kedvenc szereplőm volt volt -, vagy például a szintén méltán híres Démonvilág sorozatot.

Látogatásának oka a magyarul most megjelenő könyve (könyvsorozata), az Archibald Lox. Ez a sorozat angolul egyébként 9 résszel jelent meg, majd újra kiadták, 3-3-3 részre felosztva - ezt a magyar kiadásban is tudnánk értékelni, ugye? A jó hír az, hogy a moly.hu-n azt látom, ez pontosan így lesz, tehát "csak" 3 egybevont kötetre kell várnunk, amit lehetőleg nem kaszálnak el félúton. Bár személy szerint nem kizárt nem kizárt, hogy inkább angolul olvasom majd el, az eredeti hatás kedvéért. :)

Íme a fülszöveg:

Könyvajánló 7 Darren Shan Young adult Fantasy SorozatMikor ​egy ifjú lakatmester véletlenül belebotlik egy fura grimaszokat vágó lányba London közepén, váratlanul feltárul előtte egy párhuzamos univerzum, mely bizarr világok végeláthatatlan sorát egyesíti magában.

Archie úgy dönt, fejest ugrik az ismeretlenbe – a holtak leheletétől kísértett birodalmak, sötét titkokban fuldokló szférák és ördögi lényektől hemzsegő zónák közti utazás során pedig új szövetségesekre is szert tesz. Segítségükkel apránként felfedezheti valódi önmagát, de a kételyekkel és felismerésekkel teli úton még meg kell küzdenie hidegvérű gyilkosok, vérengző pokolkutyák vagy épp gonosz császárnők fenyegetésével is.

Ahogy képességei kibontakoznak, egyre inkább részévé válik barátai veszedelmes küldetésének. Mikor már azt hiszi, végleg végzett az abszurd multiverzummal, Archie újra szövetségese, Inez oldalán találja magát egy minden korábbinál sötétebb kalandban; a birodalmat a zsarnokság erői fojtogatják, és egyedül az ifjú lakatmesteren múlik, hogy a siker vagy a kudarc kulcsát forgatja-e el a megoldás zárjában. A legnagyobb kihívás csak ekkor következik…

Szemezgettem még a kiadó honlapján, és az alábbit írták még a könyvről, ami érdekes lehet:

A sorozat egyik legérdekesebb tulajdonsága, hogy a fantasytól szokatlan módon, de még nem egészen sci-fi-re hajazó mértékben a varázslatot ötvözi a technológiával. Az író mindig is szívesen kísérletezett a különböző témák és műfajok meglepő párosításaival (mint a Város trilógia és az Árnyak asszonya misztikus-krimi regényei), és nincs ez másképp Az elveszett hercegnő-ben sem; a felépített világ sajátos elegye előző évszázadoknak és napjaink technológiájának, könnyedén eltárolva egész univerzumokat modern, felhő alapú rendszerekben – amelyek emberi agyakon futnak!

A történetben egyaránt jelenik meg a Rémségek Cirkuszából ismert puritán vámpíri életmód és a legújabb informatikai vívmányok inspirálta fantasztikum keveréke, mely egy új és izgalmas réteggel bővíti a történetet, egy pillanatra se hagyva lankadni az olvasó figyelm

Darren Shan könyveit egyébként bátran ajánlom az ifjúsági korosztálynak, tizenéveseknek, kortalanul, hiszen pl. a Rémségek cirkusza (a vámpíros történetek első része) mit sem vesztett minsőségéből az elmúlt 23 évben, ma is imádattal olvashatja a fiatal korosztály.

A kiadó ezzel a szöveggel tette közzé Darren magyarországi látogatását:

TALÁLKOZZ MÁJUS 19-ÉN A SHAN-KLÁN TÖBBI TAGJÁVAL!
Gyere el, hogy:
-feltehesd minden kérdésed KÖZVETLENÜL  DARRENNEK
-közvetlenül  a Bookaholic kiadó munkatársaival beszélgethess
-megtudj MINDENT a könyvkiadás rejtelmeiről
-megismerkedhess a többi elkötelezett Shansterrel!
-első kézből tudj meg kulisszatitkokat az Archibald Lox magyarországi, nem épp hétköznapi megjelenéséről, az ötlettől egészen a polcra kerülésig! 
-Benne vagy? Találkozzunk MÁJUS 19-én, 18.00 órakor a @magnetkozossegihaz-ban! 
Az eseményen való részvétel INGYENES, de REGISZTRÁCIÓHOZ kötött!
Regisztrációhoz klikk ide: https://www.bookaholickiado.hu/konyvbemutato-regisztracio/

ui.: A Rémségek cirkuszából anno (2009-ben) egyébként film is készült, sajnos azonban folytatása nem lett.

0 Tovább

Louisa May Alcott: Kisasszonyok

Könyvajánló 7 Romantikus Sorozat Felnőtt Young Adult Louisa May Alcott Kisasszonyok Klasszikus Családregény

A March család négy lánya – Meg, Jo, Beth és Amy – számára nehéz idők járnak. Édesapjuk az amerikai polgárháborúban szolgál, anyjuk otthon igyekszik elfogadható életet teremteni. Sok megpróbáltatást és jó pár örömteli fordulatot végigélve, a lányokból igazi kisasszonyok válnak a történet végére.

Ezt a klasszikust már régóta várólistán tartogattam, legalábbis, mióta 2019-ben kijött az új film. Most így jobban megnézve, rajongóként kénytelen leszek a ’94-es változatot is megnézni, amiben nem kisebb nevek szerepelnek, mint Winona Ryder, Susan Sarandon, Christian Bale, Kirsten Dunst és még sokan mások. Erről én hogy maradtam eddig le?

Kicsit olyan Jane Austen, Brontë nővérek vagy Váratlan utazás érzete van a történetnek, nyilván, hiszen az 1800-as évek romantikájáról beszélünk. Ez a mű 1861-ben játszódik, és négy csodálatos lánytestvér életébe pillanthatunk bele, természetesen Anya, Apa, a nehéz természetű March néni, a huncut szomszédfiú, Laurie, Laurie nagyapja, Brooke tanító és Hannah, a házvezetőnő közreműködésével. A lányok rengeteg kalandon mennek át, jellemfejlődésük igazán inspiráló, az írónő szókincse meg olyannyira csodálatos, amely persze még hetekig az ember fülében cseng, és ösztönöz, hogy mi is legalább ilyen finoman fejezzük ki magunkat. Mondjuk, több sikerrel, mint Amy.

Egészében véve egy tanulságos kis könyv, természetesen azon melegében folytatom a többi részével. Tökéletes egy kis nyugodt, teadélutános kikapcsolódásra, amikor zavartalanul visszarepülhetünk 161 évet a múltba. Egyáltalán nem az a rohanós olvasmány, inkább az, amely jobb, ha napokig velünk marad, kicsit az életünk részévé válik, pár hetes társunkká, hiszen van is min elgondolkodni az olvasása közben. Picit kizökkent a valóságból, megállítja a rohanó időt (tedd le a telót, ne nyomogasd, légy hálás az életért, tanuld meg visszafogni magad stb.)

Nekem legjobba Meg és Jo karaktere tetszett, vagyis Megé inkább a szerelmi szál miatt – jaj ez kellett, és nem azon a tenyérbemászó módon, mint a kortárs olvasmányokban…
Jo pedig magamra emlékeztet. Remélem, idővel mindkettőnknek sikerül megzabolázni vehemens természetünket.

Bátran ajánlom a klasszikusok kedvelőinek, lányoknak, lánytestvéreknek, nőknek. :)

A család szeretete, fontossága, a gyarlóságaink legyőzése, a türelem, jellemünk építése, erények elsajátítása mind olyan dolog, amelyet napjainkban is jobban középpontba kellene állítanunk.

0 Tovább

Kádár korszak ala Éhezők viadala

Suzanne Collins Az éhezők viadala 6 Fantasy Sorozat Disztópia Sci-fi Young adult

Suzanne Collins Az éhezők viadala 6 Fantasy Sorozat Disztópia Sci-fi Young adultA ​becsvágy hajtja.
A küzdelem élteti.
De a hatalomnak megvan az ára.

Annak az aratásnapnak a reggelén járunk, amely a tizedik Éhezők Viadalát előzi meg. A Kapitóliumban a tizennyolc éves Coriolanus Snow élete nagy dobására készülődik, a mentori posztjára a Viadalban. Az egykor nagy hatalmú Snow-házra nehéz idők járnak: a jövőjük azon múlik, hogy Coriolanus képes lesz-e elbűvölőbbnek, ravaszabbnak és taktikusabbnak bizonyulni diáktársainál, és győztest tud-e faragni a saját kiválasztottjából.

Az esélyek azonban ellene szólnak. Azt a megalázó megbízatást kapja ugyanis, hogy a 12. körzet lány kiválasztottját mentorálja, a legaljának a legalját. Sorsuk ezzel végleg összefonódik – Coriolanus minden döntése kedvezményekhez vagy kudarchoz, csillogáshoz vagy csődhöz vezethet. Az arénán belül életre-halálra szóló harc következik, az arénán kívül pedig Coriolanus elkezd együttérezni megpecsételt sorsú kiválasztottjával… és mérlegelnie kell, hogy a szabályok követése-e a fontosabb, vagy a túlélés. Kerül, amibe kerül.

Magyarul 2020-ban jelent meg Az éhezők viadala előzménykötete, Énekesmadarak és kígyók balladája de én valahogy az események sűrűjében lemaradtam róla, vagy csak a harmadik kötet langyos teljesítménye miatt nem vettem a fáradtságot, hogy megjelenésekor elolvassam, már nem emlékszem.

Szerencsére ez az előzménykötet emlékeim szerint sokkal jobb, mint a harmadik rész, ami számomra már túlontúl depressziós volt, és nem volt meg az a feeling, amit a sorozattól vártam. Ebben viszont megvolt minden, gyönyörűen visszaröppent minket abba a baljós közegbe, úgy, hogy mindamellett megismerhetjük Coriolanus, az "új" főszereplőnk (a további kötetekben a gonosz Snow elnök) múltját és indíttatásait. Rendkívül érdekes volt az ő karaktere, és én legalábbis szinte végig együtt tudtam vele érezni, érteni; egy nagyon sokoldalú karaktert kaptunk, aki nem kevés jellemfejlődésen megy át ebben az ötszáz oldalban.

Ami számomra zavaró volt, az a szerelmi szál, amit valahogy cseppet sem éreztem hitelesnek, valahogy nem jött át, és nem tudtam elhinni, zavart, és be kell valljam, ezen belül a könyv első fele, maga a viadal sokkal élvezhetőbb volt, mint a második része.

Egyébként arról is beszéljünk, de nekem valahogy ez a korszak, a háború után, amikor az éhezők viadala még nem volt annyira kidolgozva, és még csak alakultak a szabályok, amikor Coriolanus azt se tudta, kinek hogy feleljen meg, és igyekezett beolvadni a többségbe, amikor senki nem tudta, hogy mit mondhat hangosan és mit nem, nehogy rendszerellenessé nyilvánítsák és esetleg eltüntessék egy koszos laborban... Amikor dolgozatokat kell írni, hogy miért is jó a háború és miért is jó ez a hatalmi rendszer.. Nos, az engem kicsit a szocializmusra emlékeztetett [­off](örüljünk, ha még csak arra, ami egy nagyon érdekes párhuzam szerintem a magyarok múltja és eközött a könyv között, nyilván nem direkt, habár elképzelhető, hogy Suzanne Collins az ilyen rendszereket is akarta bírálni - sikeresen.

Szóval bátran ajánlom ezt a könyvet azoknak is, akiknek a harmadik rész anno már nem nagyon tetszett, már csak azért is, mert 2023-ban ebből is érkezik majd mozifilm. Rendkívül kíváncsian várom, kit választanak majd Coriolanus szerepére - amúgy még a legvégéig sem bírtam megjegyezni a nevét, egyszerűen mindig beleakad a nyelvem, és csak Cori stb.stb. van az agyamban helyette, de mindegy.

0 Tovább

Házasságból elégséges

Magyar Sorozat 5 Történelmi Romantikus Lányregény Gergely Márta Csíkos könyvek Young adultHa valakinek, hát Varga Szöszinek igazán esze ágában sincs férjhez menni. Tizenhét éves, jó szakmája van, szépen keres, szereti a szép ruhákat, órák hosszat cicomázza magát a tükör előtt. A mesebeli királylány sem élhet gondtalanabbul. Körmendi Árpád sem akar megnősülni. Tanulni akar, méghozzá nem is idehaza, hanem külföldön. Megvan már az útlevele, a vízuma, holnapután indul Németországba… De nem ez történik. Két hét sem telik el, és Körmendi Árpád az anyakönyvvezető előtt áll Varga Szöszivel. Ugyan hogy sikerül ez a gyerekfejjel kötött házasság? Körmendiék csak öthetes házasok, amikor az olvasó elbúcsúzik tőlük. Házasságból: elégséges – ennél jobb osztályzatot nem érdemelnek. Legalábbis egyelőre nem. De minden remény megvan arra, hogy egyszer még jelesre vizsgáznak.

Eredeti megjelenés éve: 1960

Tagok ajánlása: 15 éves kortól

No, hát azért ebben a könyvben bizony kaptunk hideget és meleget egyaránt. Egész biztos vagyok benne, hogy a női olvasók zöme minimum háromszor megfojtotta volna Árpádot, de azért a végén mégsem eszik olyan forrón a kását. Mindkét főszereplőnk jelentős jellemfejlődésen megy keresztül ebben a hirtelen házasságban, mi pedig páholyból kukkolhatjuk őket könyvünk felett bekucorodva. Kicsit azért biztos, hogy mindenki tud a saját párkapcsolatára vagy házasságára vonatkoztatni még akkor is, ha 1960 már olyan régen volt. Mert való igaz, hogy ezek a házassági problémák ma is majdnem ugyanolyanok. Csak persze már nem kell "nevelni" a férjnek a fiatal feleségét, sőt talán fordítva, vagy legalábbis egymást neveljük. De hát végül is Árpád és Szöszi is egymást nevelték, ha jobban belegondolunk.

Ami figyelemreméltó különbség a mai világhoz képest, hogy akkoriban társbérletben éltek a családok, én mondjuk el sem bírom képzelni (nem akarom), hogy az egyik szobában lakik X család, a másikban Y, Z a harmadikban, és aztán így együtt élni... Viszont levonhatjuk a következtetést: akkor sem volt egyszerű ez a lakáskérdés. Kíváncsi vagyok a folytatásra már csak ennélfogva is.

Érdekes korrajz ez a könyv, s ha belegondolok, a mai "romantikus olvasmányok" igen ritkán vesézik ki ilyen éleslátással a házassági problémákat, sőt, inkább az jellemző a mostani könyvekre, hogy rózsaszín hercegnős burkot mutatnak - ahogy a social média is - a házasságokról, az életről. Pedig - ahogy ez a könyv is alátámasztja - mindenhol van probléma és mindenkinek van vaj a füle mögött, ebben a kusza összevisszaságban kell mégis megtalálni a helyes utat és a kompromisszumot. Tanulságos.

0 Tovább

Szabó Magda: Születésnap

Szabó Magda Young adult Magyar 7 Kedvenc Romantikus Könyvajánló Lányregény Ifjúsági Pöttyös könyvekMennyi mindent vár Illés Bori attól a májusi vasárnaptól, amelyen betölti tizennegyedik évét! Úgy érzi, ez a nap határkő lesz életében, ettől a naptól fogva nagylánynak tekintheti magát, s nagylánynak tekintik a felnőttek is. De a várva várt tizennegyedik születésnap csak csalódást, keserűséget tartogat Bori számára. Az igazi születésnap, amely véget vet a gyermekkornak, nem esik egybe a naptár szerinti születésnappal. Váratlanul érkezik a kislány életébe az első komoly próbatétel, amely eldönti: nagylány-e már Illés Bori, kiérdemli-e a felnőttek bizalmát. Szabó Magda kitűnő regénye az igazi születésnap történetét meséli el a fiatal lányolvasóknak.

Eredeti megjelenés éve: 1962

Nem véletlen, hogy ez a 34. legjobb klasszikus könyv, és a 87. legjobb ifjúsági könyv a molyok értékelése alapján. Megérdemli a díjat, és nekem is az egyik kedvenc lett. Az Álarcosbálnál is jobb. 

A történet egy makacs 14 éves lányról szól, aki hamar fel szeretne nőni, és már nagylányos ruhákban járni, nem igazán fogja még fel a tetteinek a súlyát, él, mint egy gondtalan kamasz és csak magára gondol. Hogy ezt miért róják fel neki az olvasók, értékelők, azt nem tudom, mert szerintem azért kamasz korunkban sokan voltunk ezzel így. Önzők voltunk és nemtörődömök. Aztán mindenkinek eljön az az idő, amikor rájön, hogy Anya mennyit dolgozik, hogy Anyának gyakran (szinte mindig?) igaza van, és milyen mamlaszok is vagyunk, hogy eddig nem segítettünk.  Én emlékszem még a kiskamasz énemre, és ma sem másabb a gyerekek többsége. Fiatalon azt hiszi az ember, hogy ő a világ közepe, és csak később alakul ki annak képessége, hogy más bőrébe is bele tudjuk magunkat képzelni. 

No, így történik ez a főszereplőnkkel is, aki egy váratlan esemény hatására kénytelen felcseperedni és megérezni a munka súlyát. 

Tanulságos, remek ifjúsági könyv. Imádtam és hajnali háromig olvastam. Örültem, hogy ez lehetett számomra az újév első olvasmánya. 

0 Tovább

Szabó Magda: Álarcosbál

Young adult Magyar Háborús 6 Történelmi Romantikus Könyvajánló Ifjúsági Lányregény Pöttyös könyvek

​​AYoung adult Magyar Háborús 6 Történelmi Romantikus Könyvajánló Ifjúsági Lányregény Pöttyös könyvek nyolcadikos Krisztina álarcosbálra készül: fontos nap ez az életében. Cigánylánynak öltözve, álarcosan és minden eddigi kötöttségtől szabadulva arra készül, megkéri feleségül kedves tanárnőjét édesapja számára… Krisztina árván nőtt fel, édesanyja a háború alatt meghalt, és tudja, hogy édesapja és a tanárnő szeretik egymást, csak a körülmények és a felnőttek érzékenysége megakadályozza kettőjük kapcsolatának kiteljesedését. A szerző egyéb könyveire is jellemző izgalmas fordulatok, plasztikusan megformált jellemek sora teszi élvezetessé ezt az újabb olvasói nemzedékek körében is sikeres lányregényt

Igaz, ez ha jól emlékszem, (egyelőre) csak a második Szabó Magda könyv amit olvasok az Abigél után, de várólistás a Születésnap és Az ajtó is - és azt hiszem, csemegézek majd még -, viszont eddigi ismereteim alapján vele kapcsolatban biztos voltam, hogy nem okoz majd csalódást ez a könyv sem.

Az a jó a klasszikus irodalomban, ha lehet így mondani, hogy már ismerjük a jól bevett íróinkat, például ha egy Jókai kötet kerül a kezembe, valószínű, hogy az is tetszeni fog, míg a modern olvasmányok közül válogatva és rengeteg fülszöveget átnyálazva - mire végre egy megtetszik -, úgy érzem magam, mint aki tűt keres a szénakazalban. Egyrészt számomra nem túl sok, élvezhető mostani olvasmány van, olyan pedig édeskevés, amely ráadásul ifjúsági irodalomként értékeket is képes átadni, nem csak egy csöpögős, romantikus lányregény.

Mert hiába élvezi az olvasó Leiner Laura és társai könyveit (tényleg élvezhetőek), azért abban fele ennyi tanulság vagy mondanivaló, burkolt erkölcsi tanítás vagy viselkedési útmutató nincsen. Itt ugyanis például megtudhatunk egyet s mást a 2. világháborúról emberi sorsokon át, mégis tizenévesen emészthető mennyiségben. Megismerjük a félárva Krisztinát, akinek eleinte visszahúzódó és magányosságra hajlamos természete van, megkeseredett apját és a mosolygós, gondtalan tanító nénit, aki mindenre próbálja megtalálni a megoldást. Kicsit amolyan Jane Eyre érzet is fel-felröppen az emberben olvasása közben - nini, egy tanítónő meg egy szerelmi viszony -, mégis vannak olyan igen komoly részek, amikor könnyabe lábad a szemünk. Előttünk cseperedik fel ez a visszaúhózódó gyerek a könyv pedig úgy melengedi a szívünket mint téli estén bekuckózva egy régi kandalló.

0 Tovább

Ház az égszínkék tengernél

6 Young adult Fantasy

„T. J. Klune amerikai író, elsősorban homoszexuális és LMBTQ témákban alkot. A Ház az égszínkék tengernél Klune első önálló Young Adult regénye, melyet részben a kanadai kormány korábbi családpolitikája ihletett. A kanadai kormány egészen a nyolcvanas évek közepéig úgy gondolta, hogy az őslakos indián gyerekeket úgy kell integrálni a társadalomba, hogy erőszakkal elragadják a szüleiktől, és fehér, középosztálybeli családokhoz helyezik őket. Több, mint 15.000 gyereket érintett ez az erőszakos örökbefogadás. Látva, hogy az USA déli részén még mindig előfordul hasonló gyakorlat, Klune szükségét érezte egy olyan történet megírásának, amely a gyermekek különbségeiben rejlő szépséget mutatja meg, és azt, hogy mit jelent számukra a biztonságos és támogató közösség. A művét az Amazonon 2020 legjobb fantasy könyvének választották, továbbá elnyerte az Alex-díjat is 2021-ben.”

6 Young adult Fantasy„Egy ​varázslatos sziget. Egy veszélyes feladat. Egy égető titok.

Linus Baker, a Mágikus Ifjakért Felelős Minisztérium munkatársa az agglegények csendes, magányos életét éli egy apró házban, egy kiállhatatlan macskával, az esős és szürke nagyvárosban. Feladata, hogy a kormány által fenntartott árvaházakban élő gyermekek jólétét felügyelje.

Egy nap berendeli a Rendkívül Magas Felsővezetés, hogy életbevágóan fontos és szupertitkos küldetéssel bízza meg. El kell utaznia a Marsyas-szigeten működő árvaházba, ahol hat különleges gyermek lakik: egy gnóm, egy tündér, egy wyvren, egy azonosíthatatlan, zöld paca, egy alakváltó törpespicc és a hatéves Antikrisztus. Linusnak el kell nyomnia magában a félelmeit, és meg kell állapítania, mennyire veszélyesek a gyermekek önmagukra, egymásra és a világra.

Az árvaház vezetője a szimpatikus és kissé rejtélyes Arthur Parnassus, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy a védencei és a saját titkai biztonságban legyenek.

A ház az égszínkék tengernél elbűvölően bájos és humoros szerelmi történet. Ezenkívül mesterien mesél arról, hogy mennyire vagyunk foglyai az előítéleteinknek, valamint arról, hogy az ember a legváratlanabb pillanatokban találhatja meg a helyét a világban.”

Sokan írták értékelésben, hogy a könyv olvasásánál egyáltalán nem azt kapták, amire számítottak. Az már igaz, hogy nem egy hétköznapi könyvet tarthatunk a kezünkben, főleg a fentebbi információk tekintetében. Az ember egy kicsit olyasmire számít, mint a Harry Potter, legalábbis hangulatában, kis X-Men keveredéssel, de nagyjából szerintem ez az, amit végül is kapunk.

Megvan a varázslatos hangulat, amit a HP könyvsorozat második részéhez tudnék hasonlítani, tehát még eléggé gyereknyelven íródott, ugyanakkor kétségtelen az áthallás az X-Menből a szuperképességű/mutáns gyerekeket illetően, akik árvaházban nevelkednek. Ehhez kapunk egy homoszexuális főszereplőt, sok, néha túl direkten megfogalmazott tanulságot, amitől egy kicsit tanmeseszerű lesz az egész, mégis meglehetősen élvezhető. Miért?

A könyvet azelőtt kezdtem el olvasni, hogy a Szerzőnkről részt átbogarásztam volna – épp ezért kezdtem azzal ezt az értékelést -, így eleinte nem sikerült hová tenni sem a homoszexualitás témakört, sem pedig azt, hogy mégis milyen korosztálynak is szól ez a könyv. Mert a téma, amit feldolgoz, és főleg, ahogy indul – kicsit Orwell 1984 stílusban kezdődik a főszereplőnk munkahelyi ténykedésének leírása -, felnőttes, a hangvétel ugyanakkor teljesen gyerekeknek szánt. Utóbbi abban is megnyilvánul, hogy egy olyan negyvenes főszereplőt kapunk, aki viselkedésében inkább huszonévesre saccolható, tehát nem valami karakterhű, vagy élethű ebben a tekintetben. Mikor azonban a szerzőnkről részt elolvastam, és nyilvánvalóbbá vált az egész történet megírásának indíttatása, vajszívűbb lettem. Mert erre valóban tökéletes.

Az indítás tehát az Orwelles rész miatt nem annyira erős, az első harmada azonban nagyon is élvezhető ennek ellenére a könyvnek, az utolsó harmada pedig pláne fordulatos, ugyanakkor a közepén éreztem egy kis figyelemlankadást, ahogy a történések elmaradnak, és az otthon idilljét próbálja írónk megjeleníteni. Néha már túlontúl rózsaszín lányregényre hajaz, és kicsit úgy próbál meg tanulságokat beleerőltetni, mint Stephenie Meyer az Alkonyatba, pedig nem kell ám mindent szószerint kimondani, még akkor sem, ha gyerekeknek írunk, ezeket leszámítva viszont egy tündéri olvasmány, tele nagyon aranyos, bájos főszereplőkkel, és sok olyan rész és mondat van benne, ami fölött megéri egy kicsit elidőzni. Ezek az elfogadásról és a másságról szólnak többnyire, és az az igazság, hogy a való életünkre és nagyon szépen le tudjuk ezeket vetíteni. Az író tehát az indián gyerekekre gondolt, mikor írta, de itt, Magyarországon gondolhatunk akármelyik kisebbség gyerekeire is, illetve a homoszexuálisok el nem fogadására is. Hozzátenném, hogy mikor befejeztem a könyvet, azért arra gondoltam, de szép is egy ilyen család, közösség, ahol úgy elfogadják az embert, ahogy, akár forrófejű gnómlányként, akár ördögfiókaként, akár dundi pacaként, s nagyon megnyugtató dolog, ha az embert úgy fogadják el, ahogy. Hogy nem kell szerepet játszani, ugye, ezt az érzést ma már szinte nem is ismerjük, amikor filterdzsungel folyik a csapból is, és mindenki próbál valamilyennek látszani ahelyett, hogy olyannak fogadnánk el magunkat és egymást, amilyenek vagyunk – kívül, belül egyaránt.. Nos, ez a könyv mindenesetre egy ilyen idilli otthont tár elénk.

Annak ajánlom tehát a könyvet, aki elég elfogadó, és érdeklődik egy kicsit a mágikus YA könyvek iránt felnőtt létére, vagy tizenéves gyerkőcöknek.

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 6. Kedvencek között
Karakterek: Kicsit hiteltelen a negyvenéves főszereplő a huszonéves habitusával, de a gyerekek mindenképpen viszik a pálmát.
Borító: 10/10 – Szép, nagyon hasonlít az eredetire, tetszetős, figyelemfelkeltő, és nagyjából sejteti a korosztályt, akinek szól.
+ pont: A témáért és a mondanivalóért.
– pont: A néhol túj szájbarágós mondanivalóért.

0 Tovább

Föld, 2646. - Az emberek országa

Könyvajánló 6 Disztópia Sci-fi Young adult Magyar

Vajon milyen lesz a világunk 2646-ban, amikor a régi országok megszűntek, és új nagyhatalmak vették át a helyüket? Amikor a hőség és a sugárzás a Föld nagyobb részén elképzelhetetlen méreteket ölt? Amikor az emberiség java a föld alatt él, a másik része pedig szigorú szabályoknak próbál megfelelni? Az emberek országa c. könyv nyomokban Az emlékek őrére emlékeztet, mégis milliószor komolyabban és kidolgozottabban tárja elénk az elképzelt jövőt, ahol két fiatal és egy egész társadalom sorsát követhetjük végig.

Könyvajánló 6 Disztópia Sci-fi Young adult MagyarFöld, 2646.

Kalaallit Nunaat - az Emberek Országa, a kultúra utolsó menedéke a Harmadik Háború és a klímaváltozás miatt lakhatatlanná vált bolygón.

A Heim - az iskola, ahová csak a legjobbak juthatnak be: Kalaallit Nunaat leendő vezetői, akik biztosítják az emberiség fennmaradását.

Umia - egy lány, aki a kiválasztottak között is a legtehetségesebb.

Nanouk - egy fiú, aki egy visszatérő álom miatt nem lelhet otthonra az iskola falai között.

Ez az álom előbb csak a két fiatal világát forgatja ki a sarkaiból, de később már az egész bolygó hatalmi egyensúlyát veszélyezteti. Umiának és Nanouknak döntenie kell, pedig az sem világos, hogy saját maguk alakítják-e sorsukat, vagy nagyhatalmi játszmák feláldozható szereplői csupán.

Elképzelhető-e lázadás a legigazságosabb társadalomban? Van-e értelme az összetartozásnak és a szerelemnek ott, ahol a napfény és a víz halálos veszélyt jelent még a legerősebbek számára is?

0 Tovább

Cameron Post rossz nevelése

Homoszexuálisnak lenni bűn? Ma már viszonylag elfogadók vagyunk a témával kapcsolatban, és egyre több könyv és film jön ki, amely ezzel foglalkozik, ezt taglalja, de még mindig nem általános az emberek véleménye erről. Van, aki elítéli, másokat semlegesen viszonyulnak hozzá. Ahogy észrevehettük egyébként a legtöbb könyv a fiúkkal, férfiakkal foglalkozik ilyen téren, úgy, mint a Simon és a Homo-sapiens lobbi, vagy a Szólíts a neveden. A leszbikusokkal azonban mi a helyzet? Az kevésbé polgárpukkasztó, őket vajon jobban elfogadják? Emily M. Danforth 2018-ban megfilmesített regényében, a Cameron Post rossz nevelésében visszarepülhetünk kicsit az időben egy bigott kisvárosba, s megtudhatjuk, milyen lehetett akkoriban felcseperedni ilyen "Istentelen bűnökkel".

Amikor ​a tizenéves Cameron Post szülei autóbalesetben váratlanul meghalnak, a lány első, sokkoló reakciója a megkönnyebbülés. Az suhan át az agyán, hogy hála az égnek sosem fogják megtudni, mit tett pár órával korábban: a legjobb barátnőjével csókolózott a szénapadláson.

Cam a szülei halálát követően a mélyen vallásos nagynénjéhez és jó szándékú, de reménytelenül régimódi nagyanyjához költözik. Tudja, hogy attól kezdve egészen más lesz az élete. A Montana állambeli Miles Cityben a túlélés két legfőbb alapszabálya: olvadj be, és hagyj békén másokat! Cam mindkettő tökéletes szakértője lesz - de az érzéseit és vágyait nem tudja magában elfojtani.

Egy napon a kisvárosba költözik Coley Taylor, a gyönyörű és hibátlan cowgirl, aki az iskola legmenőbb srácának a barátnője. Coley és Cam között váratlan, intenzív barátság alakul ki, amely, úgy tűnik, akár több is lehet, mint barátság…

De amikor ez már-már reális lehetőséggé válik, Cameront hideg zuhanyként éri a felismerés: csúnyán elárulták. Nagynénje drasztikus lépésre szánja el magát annak érdekében, hogy "helyrehozza" az unokahúgát - az Isteni Ígéret Keresztény Iskola és Gyógyítóközpont bentlakásos nevelőprogramjába küldi őt.

A Cameron Post rossz nevelése egy felejthetetlen regény önmagunk felfedezéséről és arról, hogy találjuk meg a bátorságot ahhoz, hogy a saját szabályaink szerint éljük az életünket.

A regényből Chloë Grace Moretz főszereplésével Sundance-nagydíjas film is készült.

0 Tovább

Felnőttek nélkül - Minden 14 feletti zombivá vált

Könyvajánló 6 Disztópia Young Adult Felnőtt Sorozat

Egy disztópikus világ, amelyben valami megmagyarázhatatlan oknál fogva minden 14 év feletti ember amolyan zombifélévé vált. A gyerekeknek a felnőttek ellen kell harcolniuk, s össze kell fogniuk, hogy valahogy életben maradjanak. De mi lesz így a civilizációval? Charlie Higson 8 kötetes sorozatának első része, a Felnőttek nélkül valahol a Walking Dead és A Legyek Ura között egyensúlyozva egy brutális alternatív jövőbe repíti az olvasóit, ahol a tét nem más, mint a túlélés.

Könyvajánló 6 Disztópia Young Adult Felnőtt SorozatCharlie ​Higson regénye egy young adult disztópia első része. Az ismeretlen vírus pusztította London romjain gyerekek próbálnak egy új világot felépíteni.
A végzetes járványt követően ugyanis bomlásnak indult testű, vérszomjas lényekké változtak mindazok, akik életben maradtak és elmúltak tizennégy évesek. A kiskamaszok különböző épületekben barikádozták el magukat London-szerte, és csak akkor merészkednek ki az utcára, ha élelmet kell keresniük.

A bátor Arran és az érzékeny Maxie vezette gyerekcsapat a Waitrose szupermarketben él. Tartalékaik megfogyatkoztak. Ám felbukkan egy titokzatos fiú, Jester, aki azzal kecsegteti őket, hogy a Buckingham-palotában biztonságos menedékre lelhetnek, ételben, italban sem lesz hiány. Nekivágnak az útnak, miközben városszerte mindenütt (a sikátorokban, az elhagyatott házakban, a föld alatt) lesben állnak a felnőttek.
Vajon eljutnak a gyerekek a biztonságos helyre? A palotában tényleg boldog jövő vár rájuk, vagy a látszat csal?

A váratlan csavarokban bővelkedő The Enemy - Felnőttek nélkül megpróbál választ találni arra a kérdésre, hogyan élhetjük túl a rémálmainkat is messze meghaladó borzalmakat. Miközben az olvasó szembesül egy másik, filozofikusabb problémával is: mivé lesz a társadalom, ha a közösségek a gyerekek elképzelései szerint szerveződnek újra?

0 Tovább

Ahol a kívánságaink valóra válnak

Egy hely, ahol a kívánságaink valóra válhatnak. Az ár viszont mindig nagy. S. Jae-Jones Alvilági dal sorozatának első része egy olyan fiatal felnőtteknek írt YA romantikus-fantasztikus regény, amely különös hangulatával a Goblinok világába kalauzol el minket. Liesl szemén keresztül bepillantást nyerhetünk nemcsak a zene világába, de az alvilág szépséges és árnyékos oldalát is megismerhetjük.

Sötét, romantikus és felejthetetlen könyv a Szépség és szörnyeteg felnőtté vált rajongóinak.
Az év utolsó éjszakája. Beköszönt a tél, és a Goblinkirály kilovagol, hogy feleséget keressen magának…
Liesl a varázslatos és veszélyes Goblin királyról szóló legendákon nőtt fel, amelyek elragadták a lelkét, a szívét, és ihletet adtak, hogy zeneműveket komponáljon. Mára Liesl már tizennyolc éves, a családi fogadó körül segít, és a zene köré szőtt gyermekkori álmai és képzelgései semmivé lettek.
Ám amikor a Goblin király elrabolja a húgát, Liesl számára nincs más út, mint utána menni az Alvilágba, hogy megmentse. Megérkezve e különös, magával ragadó világba, amelyet egy rejtélyes férfi ural, hamarosan lehetetlennek látszó döntést kell hoznia. Az idő és az ősi törvények ellene dolgoznak, és Lieslnek meg kell tudnia, ki ő valójában, mielőtt a sorsa beteljesedne.
A zenével és varázslattal teli könyv egy olyan világba ragad magával, amit nem lehet könnyen elfelejteni.

Értékelés:

Érdekes, hogy a történet elég magas pontozást kapott a molyon, egészen pontosan jelen értékelésem írásakor ugyanis 82%-on áll, én mégis valahogy többet vártam tőle – még akkor is, ha nem vagyok a magam 28 évével kifejezetten célközönség. A probléma az, hogy nem is nagyon lehet megfelelő korú olvasót találni a könyvre, hiszen a maga fantasztikus stílusával inkább gyerekes, de a romantikus és szexvonalával mégis inkább a 18-22 év közöttieknek szól. Szóval ez egyfajta furcsa átmenet a gyerekkönyv és a YA kategória között – legalábbis szerintem.

Bár a borító remek munka, és első látásra a négyszáz oldalas terjedelem is nagyon sokat ígér, azt hiszem, itt jó lett volna szem előtt tartani, hogy a kevesebb néha több. Mert bár a regény első felét kifejezetten élveztem, megvolt a különös alaphangulat, megismerjük a karaktereket, ezt az érdekes világot, és megkapjuk az apró morzsákat is a Goblinok világáról, a második felére valahogy kiüresedik az egész. Mintha egy házasság részleteit olvasnánk, megismerkedés, szerelem, újdonság, vita, egyesülés, meg minden ilyesmi – egy fantáziavilágba burkolva. Néha olyan mellékesnek tűnik a zenei szál, hogy nem is igazán érthető, miért az mégis a könyvünk egyik fő mozgatórugója. Annyi biztos, hogy adott egy titok végig, amelyre nem kapunk magyarázatot – ki lehetett a Goblinkirály említésre méltó régi felesége -, amely valószínűleg a további kötetekben derül majd ki, azért igen erősen megtippelhető. Tehát még meglepetéseket sem nagyon tartalmaz.

Ami miatt mégis pluszpontot érdemel, az az ígéretes indulás, az érdekes világbemutatás, a felvezetés, az Alvilág felépítése. De sokkal több kidolgozást kellett volna, hogy érdemeljen egy fantasy könyvben ez, mintsem a romantikus vonal és a végeérhetetlen szerelmi szál – utóbbi sajnos nagyon átveszi a vezetést az egész felett. Nem éreztem elég komplexnek, átgondoltnak, úgyhogy szó mi szó, nekem annyira nem nyerte el a tetszésemet, de a fiatalabb korosztály dicsőítését olvasgatva lehet, hogy van, aki mégis megtalálja benne a potenciált.

Ha ajándékba venném, akkor olyan 16-22 közötti fantasztikus, romantikus könyveket szerető lánynak tudnám ajánlani – sajnos ez egy elég szűk réteg. :)

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 4. Egész jó, tetszett
Karakterek: 7/10 – A mellékszereplők igazából majdhogynem szimpatikusabbak voltak, mint főszereplőink, egyébiránt pedig kicsit szokványos karakterek, amelyek általában jellemzőek a YA romantikus könyvekre.
Borító: 9/10 – Ez egyébként tetszik, érdekesség, hogy szerintem a külföldi borító hasonlít A szépség és a szörnyeteg meséjének rózsájára – talán nem véletlenül.
+ pont: Mert az eleje érdekesen indult, és mert volt egyfajta különös hangulata a történetnek.
– pont: Mert sok helyen vontatott volt, pláne a második felében, és kevésbé volt fantasztikus, mint YA romantikus rózsaszínság.

 

0 Tovább

Strand, papucs, szerelem

Könyvajánló Magyar 5 Young Adult Ifjúsági Romantikus

Így a nyár végére, gyakorlatilag ősszel jövök egy kis utólagos nyári élménnyel, azaz Király Anikó: Strand, papucs, szerelem című könyve ragadta meg a figyelmem. Igazából nem magamnak szántam olvasmányul, mivel ez egy tiniknek, fiatal felnőtteknek való könyv, de azért nosztalgiából és érdeklődésből persze nekiveselkedtem. Irány tehát a lassan tizennyolc éves Bogival a Balaton, és a Vadkacsa kemping!

Könyvajánló Magyar 5 Young Adult Ifjúsági RomantikusBogi igazi csapásként éli meg, amikor az egész nyarat édesapja lepukkant, balatonfüredi kempingjében kell eltöltenie. Ezért az eddigi nyarakból leszűrt tanulságok alapján összeír egy listát azokról a dolgokról, amiket mindenképpen el akar kerülni. Míg eleinte a legnagyobb problémája, hogy duci testét nem akarja bikiniben közszemlére tenni, később kiderül, hogy vannak az előnytelen fürdőruhánál és a lángostilalomnál komolyabb problémák is. És kezdetét veszi a nagy "Mentsük meg a kempinget!"-hadművelet…
Bogi izgalmas és röhejes kalandokba keveredik, és talán, de tényleg csak talán, békét köt ősellenségével, a bikinivel is.

0 Tovább

Egy újabb disztópia - Film készült a Sötét elmék trilógiából

Könyvajánló Blog 5 Sorozat Disztópia Fantasy Young adult

Mivel nem vagyok egy nagy mozirajongó, majdnem lemaradtam a hírről, hogy film készült a Sötét elmék trilógiából – vagyishogy gondolom, eddig az első részéből. A könyvekről már írtam nektek ITT, szóval nincs más dolgotok, mint kicsit beleolvasni az értékelőmbe, ha még nem akadt a kezetekbe. Az biztos, hogy ismét egy újabb disztópia, ami beállt Az éhezők viadala, Az útvesztő, A beavatott, Az ötödik hullám stb., sorba, és a filmesek pontosan tudják is, mi kell a fiataloknak. Nem hiába örvend olyan nagy olvasottságnak és nézettségnek ez a műfaj, Orwell óta egészen szárnyra kapott!

Az biztos, hogy én nagyon várom a filmet, már csak azért is, mert fura mód nem emlékszem mindenre a könyvből, tehát lesznek számomra is meglepetések. Reméljük, ez most nem egy olyan trilógia, ahol az első rész lenyűgöző, a második so-so, a harmadik meg már meg sem üti a mércét, hiszen sajnos egyre több ilyennel találkozunk, sőt, ha jobban belegondolok, a fentebb felsoroltak mindegyike nagyjából ezt a tendenciát követi. Bár maga a könyv nem tökéletes, félbeszakadnak a mondatok és nehéz a sorok között olvasni, sokat várok a filmtől, hisz ott ezek a hibák tökéletesen kiküszöbölhetők.

Érdekesség, hogy a főszerepet egyébként Amandla Stendberg játssza, aki mostanában elég felkapott, hiszen ő alakította Maddyt is a Minden, minden c. könyves filmadaptációban.

Könyvajánló Blog 5 Sorozat Disztópia Fantasy Young adultEgy ​nap titokzatos betegség üti fel a fejét, mely a tizenéves gyerekeket támadja. A kór gyorsan terjed, és félelmetes pusztítást végez. Csak kevesen maradnak életben. Ám amikor kiderül, hogy a megmaradt fiatalok mellékhatásként különleges, de egyben veszélyes képességekkel rendelkeznek, megkezdődik a „rehabilitációs táborokba” gyűjtésük, ahol kutatók és orvosok dolgoznak azon, hogy a gyerekek újra egészségesek legyenek. Úgy tűnik, minden a legnagyobb rendben megy, hisz az elnök fiát már meggyógyították. És bár a közvélemény úgy tudja, hogy ezeket a helyeket a gyerekek megmentésére hozták létre, valójában kegyetlen eszközökkel próbálják féken tartani őket.
Ruby szintén túlélte a betegséget, így nála is megjelent egy képesség, amely talán mind közül a legveszélyesebb. És képtelenek uralni. Tízéves volt, mikor Thurmondba, a legkegyetlenebb táborba hurcolták. Az évek teltek, a napok egyformák voltak, és nem volt semmi remény, hogy egyszer majd kiszabadul Ám egy nap az egyik ápolónő segítségével sikerül elmenekülnie, de hamar kiderül, hogy a nőben sem bízhat, így egyedül kell boldogulnia. Útközben találkozik Liammel, Charlesszal és Suzuméval, akik szintén táborlakók voltak egy másik városban. Közösen indulnak el, hogy megtalálják East Rivert, ami a szóbeszéd szerint az egyetlen biztonságos menedéket jelentheti a szökött gyerekeknek. Az út során Ruby és Liam egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Ám amikor elérik az East Rivert, kiderül, hogy semmi sem olyan, amilyennek látszik.

0 Tovább

Szavazz - Bűnös vagy nem bűnös?

Könyvajánló 4 Sorozat Disztópia Young adult

Nem is állunk olyan messze a valóságtól vagy legalábbis a jövőtől, ha egy olyan disztópikus világot képzelünk magunk elé, ahol az igazságszolgáltatás úgy működik, hogy az emberek majdhogynem egy valóságshow keretében szavazhatnak az adott vádlott bűnösségéről.
Kerry Drewery 7. cella című disztópikus sorozatának első részét több, mint egy éve olvastam, most pedig második részéhez, a 7. naphoz volt szerencsém.

Könyvajánló 4 Sorozat Disztópia Young adultMartha Honeydew-t kiengedték a borzalmas 7-es cellából, azonban köszönhetően a korrupt igazságszolgáltatási rendszernek, látszólagos szabadsága ellenére a hatóságok még mindig nyomon tartják minden lépését. Emellett Isaac, aki a legjobb barátja, most abban a cellában ül, amiben nem olyan régen ő is, és most Marthán van a sor, hogy megmentse.

Azonban így, hogy figyelik, Isaac kiszabadítása elérhetetlennek tűnik, Martha pedig kezdi magában megkérdőjelezni, hogy egyáltalán lehetséges-e megmenekülni a kormány vizslató tekintete elől.

Vajon sikerül elérniük, hogy újra együtt lehessenek? Fognak valaha egy jobb világban élni?

Értékelés:

Tehát adott egy olyan világ, ahol internetes és mobilos szavazással lehet dönteni az emberek ártatlanságáról, és persze ezáltal mindent a gazdagok irányítanak – hiszen nekik sokkal nagyobb keretük van, amit erre fordíthatnak. Ráadásul nem is az igazságvágy irányítja az embereket, hanem pusztán a szenzációhajhász, vérengző természetük: kétségtelen, hogy helyes ítélet helyett inkább a villamosszéket akarják, azaz: BŰNÖS.

Az első rész olvasói már tudhatják, hogy milyen is pontosan ez a világ, s mivel ez egy sorozat, a 7. nap olvasásához elengedhetetlen annak ismerete. Az elején sajnos még egy röpke visszaemlékezést se nagyon kaphatunk, úgy kell szép lassan összeszedegetnünk emlékeinket és felgöngyölíteni az emlékszálakat, hogy szépen együtt tudjunk lendülni a történettel. Azazhogy csak lendülnénk, ugyanis a kötet első fele bizony közel sem az a pörgős cselekményű regény. Martha nagyon sokáig – elég unalmasan – ostorozza magát, és több száz oldalon keresztül tulajdonképpen semmi érdemleges nem történik azon kívül, hogy teng-leng, és próbálja kitalálni, mit is kéne tennie. Kicsit úgy éreztem magam, mint a HP7 olvasásánál, mikor Harrynek halvány lila fogalma sincs, hogyan találja meg a horcruxokat, és minden csak szerencse kérdése. Jobban örültem volna, ha van valami szépen felépített váz, amire ráépül a történet, összefüggő események, de ezt nem igazán kaptam meg. Viszont itt is sok a világfelépítéssel foglalkozó rész, bepillantást nyerhetünk ennek a disztópikus jövőnek a politikájába, első kézből tapasztalhatjuk meg a korrupciót, az emberek tudatlanságát, önzőségét vagy épp közömbösségét. Ha a cselekmény hagy is kívánni valót maga után, legalább ezen felidegesíthetjük magunkat, és bőszen reméljük, hogy a társadalmunk egyszer nem fog majd ilyen mélyre süllyedni - aztán persze, ki tudja.

A könyv mentségére szól viszont, hogy valójában inkább sorolható a Young adult kategóriába, tehát a tizenéveseknek talán inkább kedvére való, őket valószínűleg jobban lefoglalja, már csak a főszereplők kora miatt is, hiszen Martha, és a második részben börtönben sínylődő kedvese, Isaac is tinédzserek. Mintha Rómeó és Júlia megtestesülését látnánk, akik ketten szállnak szembe az egész világgal és próbálják meg felnyitni az emberek szemét. De vajon sikerül nekik?

Ami engem illet, kevesebb Martha monológnak, kidolgozottabb cselekménynek és több csavarnak jobban örültem volna, így azonban egy inkább fiataloknak szóló, kiszámítható, de legalább tanulságokkal és társadalomkritikával bőven szolgáló művet kaptunk.

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 4. Egész jó
Karakterek: 6/10 – Egy Young adult könyvhöz képest mondjuk átlagosak, de én többet vártam. Eléggé kiszámíthatóak és Martha monológjai gyakran elég unalmasra sikerültek.
Borító: 8/10 – Ez szép, illik az első kötethez, letisztult, disztópikus hangulatú.
+ pont: Mert kellőképp bemutatja az ember butaságot, vakságot, elfogultságot, korrupciót, stb., ámbár szeretném azt gondolni, hogy idáig azért soha nem jutunk majd el.
– pont: Mert a regény felében más sem történik, minthogy Martha nem tudja, mit csináljon, és csatangol, és mert az önostorozása már kicsit sok volt…

0 Tovább

Ahol a színek uralják a világot - Monokróm

Könyvajánló Sorozat Sci-fi Disztópia Felnőtt Young adult 5

Egy érdekes világ, amelyben aszerint oszlik kasztokra a társadalom, hogy ki milyen színt képes meglátni. Merthogy az ún. "univizuális" színeket leszámítva az egész világ monokróm, s mindenki szeme csak egyfajta színre specializálódik (persze, gyengébb mértékben más színeket is láthat). Vannak tehát a Bíborok, Zöldek, Sárgák, Kékek, Vörösek, Szürkék… Hogy mennyire vagy hasznos tagja a társadalomnak, mennyire vagy "erős", az attól függ, melyik színt látod, és azt is hány százalékban. Jasper Fforde regényében egy különleges disztópikus világba utazhatunk el, jóval a mi időnk után.

Könyvajánló Sorozat Sci-fi Disztópia Felnőtt Young adult 5A kromatokrácia világában az vagy, amit látsz. A társadalom hierarchiája ugyanis polgárainak korlátozott színlátásán alapszik.

Eddie Russett följebb akar lépni. Amikor azonban apjával Kelet-Kárminba költözik, terve, hogy átlagosnál jobb vöröslátását kihasználja egy előnyös házasságkötés érdekében, egykettőre zátonyra fut. Végzetes hattyúk, alávaló Sárgák és megszeghetetlen szabályok állják útját, rejtélyes halálesetek, valamint két zűrös kapcsolat, egy ráerőltetett bányarémmel és egy lázadó Szürke angyallal. Vajon lesz-e ereje kitörni az agyonszabályozott kasztrendszerből? Nem lesz egyszerű, hiszen a kíváncsisága lépten-nyomon bajba keveri.

A Jane Eyre-eset sikerszerzőjének új regénye sokkal több egy szokványos disztópiánál, mert egyben annak paródiájával is szolgál.

"Az SF és a fantasy mesteri elegye, ami a hangsúlyt a karakterekre helyezi a technovarázslatok helyett. Ráadásul borzasztó vicces is."
- Los Angeles Times

"Kihagyhatatlan!"
- Miami Herald

0 Tovább

Te lemondanál a szárnyadról azért, hogy ember lehess?

Könyvajánló magyar 4 sorozat New Adult Young Adult Romantikus Fantasy

Egy angyal, akit a földre küldtek. Miért is? Talán megbűnhődni valamiért? Az igazság az, hogy ezt még ő maga sem tudja. Ismerős a történet? Persze, sokan feldolgozták már, de úgy tűnik, van, amire nem tudunk ráunni. Egy magyar író, írói álnevén Lana Millan könyve a Raziel, amely ifjú felnőtteknek nyújt igazán szórakoztató olvasmányélményt.

Könyvajánló magyar 4 sorozat New Adult Young Adult Romantikus FantasyIsmered a viccet, amiben a bukott angyal, a KitKat-mániás démon és egy hősszerelmes bolti eladó a Tudás Könyvének keresésére indul? Nem? Nem csoda, hiszen ez nem vicc. Raziel a Tudás Könyvének őrzője, a legfelsőbb misztériumok és titkok angyala. Vagyis csak volt. Valami történt. Lélegzik és ver a szíve, miközben Nevada tűzforró sziklái között kinyitja a szemét. Emberré vált. Lehetne még ennél is rosszabb a helyzete? Lehet, és lesz is. Amikor eltűnik a Tudás Könyve üzletet ajánlanak neki: ha segít megtalálni, visszakaphatja a szárnyát. Segítőként egy pimasz démont varrnak a nyakába, hogy aztán együtt vágjanak neki Amerika vadregényes tájainak. Kalandos útjuk során Raziel felfedezi magában az elszánt harcost, a féltő barátot, és az esendő embert. Lana Millan második regénye egy izgalmas mese, ami akár igaz is lehetne.

0 Tovább

Barátok, ellenségek, mostohatestvérek - Muszáj?

Könyvajánló Magyar Young adult Ifjúsági 5

Bár ifjúsági könyveket manapság ritkán olvasok, mégis igyekszem a fiataloknak, mai tiniknek is érdemben ajánlani könyvet, s nem utolsó sorban nekem is jól esik néha nosztalgiázni. Kalapos Éva, aki leginkább a DAC sorozatáról ismert, az Ellenpontok sorozatával szintén a kamaszok lelkivilágát, életét helyezi a középpontba. Ennek a sorozatnak a harmadik részében, amely a Muszáj?! címet viseli, két mostohatestvér, Ábel és Zsombor szemszögébe nyerhetünk bepillantást, vajon melyikük hogy viseli a családegyesítést.


0 Tovább

Egy hihetetlen jövő - Az ezredik emelet

6 Könyvajánló Sorozat Young adult Romantikus Disztópia Sci-fi

Egy jövő, amelyben a társadalmi státusod attól függ, hányadik emeleten laksz az ezeremeletes komplexumban. Gazdagság, minden képzeletünket felülmúló technikai kütyük, és mégis ugyanazokkal a problémákkal küzdenek a hétköznapok fiataljai, mint manapság. Az ezredik emelet első része lebilincselő sci-fis, romantikus olvasmány.

0 Tovább

Half a War - Az ütközet

Könyvajánló 4 Sorozat Fantasy Felnptt Young adult Kaland

Három év hosszú várakozás után végre idén mintegy újévi ajándékként megkaparintatjuk a Szilánkos-tenger trilógia befejező részét, a Half a Wart! Az utóbbi hónapokban egyébként ölre menő vita folyt a könyv megjelenése és borítója körül, a molyok egymás vérét vették és hadakoztak a kiadóval, de most már fellélegezhetünk! Keményborítós kiadással és ugyanolyan méretben örvendeztet meg minket a harmadik rész.

0 Tovább

Egy aszteroida és egy lány, aki mindig feltámad

Könyvajánló Sci-fi Young adult Disztópia 5 Sorozat

Miközben egy hatalmas aszteroida tart a föld felé, Melindának, azaz Minnek kisebb gondja is nagyobb ennél: ugyanis minden második születésnapján hidegvérrel meggyilkolják. Akkor hogyhogy még mindig életben van? Pár órával utána mindig sértetlenül ébred egy tisztáson. Azonban idén Min megfogadja, hogy kideríti, mi ez az egész, de a szálak úgy fest, egy nagy összeesküvéshez vezetnek. Az első szakasz című könyv a Nemezis-projekt duológia első része, amely egy új sci-fis, disztópikus világba kalauzolja el olvasóit.

0 Tovább

Ne feledd, ez csak egy játék!

Könyvajánló Young adult Fantasy 5 Sorozat Kaland

"Egy legendás versengés… Egy magával ragadó románc… Két lánytestvér eltéphetetlen köteléke…"

"A Caraval jóval több, mint holmi játék vagy színielőadás. Leginkább varázslat, amit az ember már nem is igen remél fellelni ezen a világon…'

"Kedves Legend mester!

Talán emlékszik még rám: Scarlett vagyok, Trisdáról, a Hódoltsági-szigetek egyikéről. Tudom, már jó néhány éve nem írtam - de most úgy hallottam, újra fellépnek, Ön és az Ön csodálatos színészei. A húgomtól tdom, hogy Ön soha nem látogat el kétszer ugyanarra a helyre, de itt nagyon sok minden változott, mióta ötven esztendeje először itt jártak, - és úgy vélem, a mi szigetünkön tényleg nem akad még egy ember, aki annyira vágyik látni az Ön előadásait, mint én.

Reményteli szívvel üdvözli:
Scarlett"

Egy regény, ami különösen karácsony előtt képes elvarázsolni és talán egy picikét el is hiteti veled, hogy a varázslat létezik. De valami miatt Stephanie Garber regénye más, mint a szokásos fantasy történetek. Soha nem tudhatod, mikor higgy a szemednek vagy az embereknek, ki mutat magából csak egy álcát, mikor bízhatsz meg saját magadban. Egy játék, amelyben a szabályok, ha vannak is, csak még bonyolultabbá teszik a helyzetet. Bízol eléggé magadban? Meg tudod különböztetni a szemfényvesztést a valóságtól? Meglátod az emberek igazi valóját?

0 Tovább

Trauma a gyermekkorban

Könyvajánló Sorozat Romantikus 5 Young Adult Felnőtt

Képzeljünk egy el kislányt, akit olyan trauma ért tízévesen, hogy az az egész életére rányomja a bélyegét. Valami, amiről nem beszél, aminek hatására még a lakásból is fél kilépni, mi több, teljesen elzárkózik a világ elől. Vajon milyen felnőtt élet vár rá?

Az Az vagy nekem sorozat első két részéről, a Lebegésről és a Tűzesőről, amelyek 90%-os értékelési átlagnak örvendenek a moly.hu-n már írtam nektek a blogomban, most pedig harmadik része, a Csendfolyó került a kezem közé.

0 Tovább

A megbélyegzett társadalom

Disztópia Young Adult Könyvajánló 6 Sorozat

Milyen lenne, ha minden bűnünkért, hibánként megbillogoznának bennünket, s nyilvánosan fel kellene vállalnunk mindenki előtt tökéletlenségünket? Milyen lenne, ha azt, aki már egyszer hibázott, kiközösítenék, megaláznák, és a társadalom legaljaként kezelnék? A disztópikus regények alaptémái valószínűleg egyrészt Orwelltől, másrészt a II. Világháború borzalmainak emlékéből erednek.

Cecelia Ahern, aki az Utóirat: Szeretlek és az Ahol a szivárvány véget ér című megfilmesített könyvek szerzője először próbálkozott meg Young Adult és egyben disztópikus művel, amikor A vétkes című regényét megjelentette. Alig pár napja került a polcokra magyarul ennek befejező része, A tökéletes.

0 Tovább

Itt nincsenek hercegek

5 Könyvajánló Fantasy Romantikus Sorozat Ifjúsági Young Adult

Mi történne a mesékkel, ha a hercegnő és a herceg végül nem váltanának csókot, és nem úgy végződne a történet, hogy boldogan éltek, amíg… Mi történne, ha a mesebeli lányok rádöbbennének, hogy egyedül is képesek boldogulni a világban, és semmi szükség a büdös, önző, érzelemmentes férfiakra? A Jók és Rosszak iskolájának első kötetéről már volt alkalmam írni nektek, ezúttal a második része került a kezembe.

0 Tovább

Jók és Rosszak iskolája

6 Könyvajánló Fantasy Sorozat Kaland Young Adult Ifjúsági

Képzeljünk el egy helyet valahol messze, az ősidőknek erdejében, ahol két kastély áll fej-fej mellett: Egy a Jónak, egy a Gonosznak. Ezekben a kastélyokban különböző gyerekek tanulhatják ki, hogy kell igazi gonosz boszorkánnyá, illedelmes hercegnővé, erős herceggé vagy szolgalelkű csatlóssá válni. Soman Chainani sorozata, a Jók és Rosszak iskolája egy olyan mesevilágba kalauzol el minket, amelynek maga az Olvasó is részesévé válhat. Ki tudja, mikor rabol ugyanis el egy gyereket az Olvasók közül a "Gazgató", hogy elvigye a két iskola valamelyikébe?

0 Tovább
«
123
MOST OLVASOM
KÖNYVEK KATEGÓRIÁK SZERINT
A folyamatosan frissülő olvasmánylistámat a következő link alatt tekinthetitek meg: OLVASMÁNYLISTA
"Egy könyv, amit már kiolvastál, sosem lesz ugyanaz a könyv, mint amit kézbe vettél."

/David Mitchell/

Én nem veszek könyveket. Én örökbe fogadom őket. :)
A jó könyvvel az a probléma, hogy a végére akarsz érni, de soha nem akarod befejezni.