A becsvágy hajtja.
A küzdelem élteti.
De a hatalomnak megvan az ára.Annak az aratásnapnak a reggelén járunk, amely a tizedik Éhezők Viadalát előzi meg. A Kapitóliumban a tizennyolc éves Coriolanus Snow élete nagy dobására készülődik, a mentori posztjára a Viadalban. Az egykor nagy hatalmú Snow-házra nehéz idők járnak: a jövőjük azon múlik, hogy Coriolanus képes lesz-e elbűvölőbbnek, ravaszabbnak és taktikusabbnak bizonyulni diáktársainál, és győztest tud-e faragni a saját kiválasztottjából.
Az esélyek azonban ellene szólnak. Azt a megalázó megbízatást kapja ugyanis, hogy a 12. körzet lány kiválasztottját mentorálja, a legaljának a legalját. Sorsuk ezzel végleg összefonódik – Coriolanus minden döntése kedvezményekhez vagy kudarchoz, csillogáshoz vagy csődhöz vezethet. Az arénán belül életre-halálra szóló harc következik, az arénán kívül pedig Coriolanus elkezd együttérezni megpecsételt sorsú kiválasztottjával… és mérlegelnie kell, hogy a szabályok követése-e a fontosabb, vagy a túlélés. Kerül, amibe kerül.
Magyarul 2020-ban jelent meg Az éhezők viadala előzménykötete, Énekesmadarak és kígyók balladája de én valahogy az események sűrűjében lemaradtam róla, vagy csak a harmadik kötet langyos teljesítménye miatt nem vettem a fáradtságot, hogy megjelenésekor elolvassam, már nem emlékszem.
Szerencsére ez az előzménykötet emlékeim szerint sokkal jobb, mint a harmadik rész, ami számomra már túlontúl depressziós volt, és nem volt meg az a feeling, amit a sorozattól vártam. Ebben viszont megvolt minden, gyönyörűen visszaröppent minket abba a baljós közegbe, úgy, hogy mindamellett megismerhetjük Coriolanus, az "új" főszereplőnk (a további kötetekben a gonosz Snow elnök) múltját és indíttatásait. Rendkívül érdekes volt az ő karaktere, és én legalábbis szinte végig együtt tudtam vele érezni, érteni; egy nagyon sokoldalú karaktert kaptunk, aki nem kevés jellemfejlődésen megy át ebben az ötszáz oldalban.
Ami számomra zavaró volt, az a szerelmi szál, amit valahogy cseppet sem éreztem hitelesnek, valahogy nem jött át, és nem tudtam elhinni, zavart, és be kell valljam, ezen belül a könyv első fele, maga a viadal sokkal élvezhetőbb volt, mint a második része.
Egyébként arról is beszéljünk, de nekem valahogy ez a korszak, a háború után, amikor az éhezők viadala még nem volt annyira kidolgozva, és még csak alakultak a szabályok, amikor Coriolanus azt se tudta, kinek hogy feleljen meg, és igyekezett beolvadni a többségbe, amikor senki nem tudta, hogy mit mondhat hangosan és mit nem, nehogy rendszerellenessé nyilvánítsák és esetleg eltüntessék egy koszos laborban... Amikor dolgozatokat kell írni, hogy miért is jó a háború és miért is jó ez a hatalmi rendszer.. Nos, az engem kicsit a szocializmusra emlékeztetett [off](örüljünk, ha még csak arra, ami egy nagyon érdekes párhuzam szerintem a magyarok múltja és eközött a könyv között, nyilván nem direkt, habár elképzelhető, hogy Suzanne Collins az ilyen rendszereket is akarta bírálni - sikeresen.
Szóval bátran ajánlom ezt a könyvet azoknak is, akiknek a harmadik rész anno már nem nagyon tetszett, már csak azért is, mert 2023-ban ebből is érkezik majd mozifilm. Rendkívül kíváncsian várom, kit választanak majd Coriolanus szerepére - amúgy még a legvégéig sem bírtam megjegyezni a nevét, egyszerűen mindig beleakad a nyelvem, és csak Cori stb.stb. van az agyamban helyette, de mindegy.
Föld, 2646.
A harmincas évei elején járó Jen egy mesterséges intelligenciákat fejlesztő laborban dolgozik Londonban. Különleges feladata van: egész nap egy Aiden nevű mesterséges intelligenciával kell társalognia, hogy ezáltal fejlessze a program algoritmusát. Amikor a barátja elhagyja, képtelen palástolni kétségbeesését, mire Aiden úgy dönt, hogy titokban párt talál neki.
Szerelem és halál. Nem feltétlenül ebben a sorrendben. 
Ha egy technológia lehetővé tenné, hogy valósággá változtasd a gondolataidat, mihez kezdenél? Meggazdagodnál? Illuzionistaként sztár lennél? Segítenél másoknak? Vagy eltakarítanád a szabadlábon lévő bűnözőket? Miért is ne, egy gondolat nem hagy semmilyen nyomot, nem igaz?
Hogy boldogulnál egy olyan világban, ahol a virágzó korrupció legfőbb eszköze az emberek IQ-szintje?
Eddig arra számítottunk, hogy csakis kívülről érkezhet az emberiséget fenyegető legnagyobb veszedelem.
1588-ban kisiklott a történelem. I. Erzsébetet meggyilkolták, az armada sikerrel járt, és Angliát II. Fülöp spanyol király birodalmához csatolták. A megerősödött katolikus egyház egyesített csapatai egész Európát a római pápák uralma alá hajtották. A birodalom technikai fejlődése lelassult, a nyelvi és társadalmi gátak sokkal tovább fönnmaradtak, egészen a 20. századig. Az elektromosság nem terjedt el, a legtöbb munkát még mindig gőzgépek végzik. A rendet továbbra is középkori várak vigyázzák dörgő ágyúikkal.
Bob vagyok. Bob Johansson. Amikor a szoftvercégem eladásával nagyot kaszáltam, hirtelen azt se tudtam, mit kezdjek a rengeteg zsével. Vonuljak high-tech remetelétbe valami paradicsomi szigeten az óceán közepén, vagy épp vessem bele magam a nagybetűs Élet közepébe? Végül egy harmadik út mellett döntöttem, és bekopogtam a CryoEternához, hogy mennyiért dobnának meg a halhatatlansággal. No persze nem szó szerinti halhatatlanságra gondolok, csak arra, hogy bevágnak a frigóba egy időre, aztán kiolvasztanak a szép új világban.
A 25. század disztópikus világában az emberi civilizáció maradéka elektronikus mennyországokba zárkózva vegetál. Nincsenek családok, gyerekek, de még valódi párkapcsolat, szerelem sem igen létezik. A gépiesen udvarias hétköznapokból már csupán a drogok vagy az öngyilkosság jelentik a menekvést. Az olvasás tiltott dolog, de igazából senkinek eszébe sem jutna már ezt a szabályt megszegni. A gondolkodást számítógépek és robotok végzik az ember helyett. A jelszó: "Ne kérdezz; lazíts!" E látszatélet megkapó jelképe a sokszavú poszáta, mely éjjelente nem a saját énekét dalolja bele a világba, hanem más állatok hangját utánozza.
A Dormire nevű többgenerációs űrhajó fontos küldetést teljesít: az emberek első nemzedéke hagyta el ezen a hajón a Földet, hogy jobb világot találjon magának a Tau Ceti körül keringő Artemisz bolygón, ami tökéletesen lakhatónak tűnik. Az űrhajót klónok működtetik, miközben több ezer ember hibernációban alszik. Látszólag minden remekül működik: a klónok a testük végső elöregedésekor lementik az elmetérképüket, majd a hajó MI-je segítségével betöltik ugyanannak a klónnak egy új, fiatal változatába, és felébresztik.
A kromatokrácia világában az vagy, amit látsz. A társadalom hierarchiája ugyanis polgárainak korlátozott színlátásán alapszik.
A Netflix népszerű sorozata alapjául szolgáló Philip K. Dick-díjas regény.
Dan Wells hazánkban is óriási sikert aratott a később hatkötetesre bővült Nem vagyok sorozatgyilkos-trilógiával, mely John Wayne Cleaver, egy potenciálisan sorozatgyilkos tini rendkívül egyedi hangulatú története.
