Csupa szív
(2018.02.26.)
Széttépődöm belül, apró cafatokra
marcangol a szörnyeteg,
a megkövült tehetetlenség
burjánzik, őröl, förgeteg
terül, derű borul, törékeny darabokra
lassan hullik mindenségem lábad elé.
Ha cselekszem, ha nem, lehetetlenség
kikerülni ártatlan bűvkörödből.
Ha tudnád, hogy fog még szívem sajdulni belé,
talán könyörülnél rajtam, s hűn törődő
lelked lassan énkörém szárnyat bontana.
Talán csak áltatom magam és félek,
ha hagynám, irántad minden érzésem
lassú méregként porhüvellyé rontana.
Figyelmed nélkül tán most annyit sem érek,
mint néma lehelet a fagyos téli éjben,
s ha lenne is még feléd ezernyi kérdésem,
csak csupa szívbe fagyva állok, várok,
Isten szemébe nézek a fájón kéklő égben,
Magamon búsulok, zárkózom, fájok, szánok.
Kicsi repedés indul, terjed bennem szerteszét,
csendben tűröm kicsi szívem halálának halk neszét.
